omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. február 28 - április 9.
ÍRÁSOK - 2020. február 28 - április 9. : 20200306 - új MEGTARTÓI Gondoskodások (3) - 'védett' terek megformálása (1. rész)

20200306 - új MEGTARTÓI Gondoskodások (3) - 'védett' terek megformálása (1. rész)


2020. március 5.

 

1.

 

            A 20200228-i írásban említettem (elérhető ITT), hogy a ’Fokozott Biztonsági Feltételeket igénylő’

„…Egyszerűbb Szétválasztások / Kibontások megfelelően védett IRGALMI Terekben is megnyilvánulhatnak ma már,

ám ha bármilyen Veszélyeztető jelleg a legkisebb mértékben is feltételezhető, az OLATOM-Tér KITERJED az érintettekre…”

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a YOSÁG Birodalma Egészére (!) kiterjedően, és a YOSÁG minden Közösségében

folyamatban van [a FÖLD Közösségében valósan elkezdődött]

egy új Irgalmi Alapú KÖZVETLEN-Összekapcsolódás

Megalapozása / Megformálása

(1) a FORRÁS-TÉRREL

és (2) az OLTALOM-Térrel

[ezek a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL ’KÖZÖS’ Terek]

>>> (3) ezekben / ezeken át magával a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.

 

            Habár e megértés csak részleges, az szinte egészen bizonyos, hogy a mostani ’járvány’-jelleg közvetlen módon kapcsolódik ahhoz, hogy immár minden Birodalomban [közvetlenül a nagy-TEREMTŐ Gondozásában], és minden Közösségben [a MEGTARTÓI-Teremtő Gondozásában]

az Élet minden (!) (Jogosan-)Megformált (!) [azaz valósan és harmonikusan megnyilvánuló] kiterjedésére

a nagy-TEREMTŐNEK / MEGTARTÓI-Teremtőnek

meg kell formálnia ’Védett Tereket’.

 

            A ’Védett Terek’ fogalma jelenleg is pontosodik, az ehhez kapcsolódó néhány megértésemet a 6. pontban írom le (elérhető ITT).

            A 20200110 II. [1.r.](1.pont)-ban említettem legelőször a ’Védett Terek’ fogalmát (elérhető ITT), és azt, hogy az új szabályozás szerint ’Védett’-nek tekintendő Terekre kiterjedően a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők Sürgető jellegű ELLENŐRZÉST kértek.

            Már ekkor is fontolgatás / EGYEZTETÉS alatt volt egy olyan új MEGTARTÓI Gondoskodás lehetősége, hogy

legyen minden Élő-Térben

[= Élet számára a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL KIÁRADT minden Térben (akkor is, ha az utóbb „jogosulatlanul megváltoztatásra került”!]

[Birodalomban, Közösségben, esetleg a (MEGTARTÓI és egyedi) teremtők testében]

egy olyan ’Belsőbb Tér’,

amelyre / amelyben a MINDENSÉG-FORRÁSA is KÖZVETLENÜL Kiterjedhet

elsődlegesen [FŐ Irányában] MEGERŐSÍTÉSI Céllal-Értelemmel

[akár valamilyen Sürgető Rendezés Megnyilvánulása (például az Élet-Alap halaszthatatlan KIIGAZÍTÁSA) érdekében].

 

 

2.

 

1.

            Jelenlegi megértésem szerint mára ÖSSZECSENDÜLÉSSÉ formálták meg a nagy-TEREMTŐK ennek a minden ’Élő-Térre’ Kiáradható, MINDENSÉG-FORRÁSA általi Közvetlen, elsődlegesen MEGERŐSÍTÉSRE irányuló Megnyilvánulásnak az Alap-Harmoniáját [meghatározták, hogy pontosan mi legyen ennek a Lényege-Célja-Értelme].

 

2.

            A MINDENSÉG-FORRÁSA a nagy-TEREMTŐK Kérésére ’szinte azonnal’ megformálta ÖNNÖN-LÉNYÉBEN-LÉNYEGÉBEN az Összecsendülés útján ’[ALAP-HARMONIÁJÁBAN] Megalapozott’ Új Gondoskodásnak A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE KIÁRASZTHATÓ ALAP-HARMONIÁJÁT, és a jelenlegi megértésem szerint mára / immár a MINDENSÉG-FORRÁSA ELKEZDTE A KIÁRASZTÁSÁT [a YOSÁG Birodalmára kiterjedően már egészen bizonyosan, és az a valószínű, hogy folyamatban van ez a KIÁRADÁS minden Birodalomra kiterjedően].

 

3.

            Az eddigi megértésem szerint a YO jelenleg formálja a YOSÁG Birodalma Egészére kiterjedően annak az ALAP-HARMONIÁJÁT, hogy a YOSÁGHOZ tartozó TÉRBEN, valamint a YOSÁGBA Befogadott teremtőkre kiterjedően (1) hogyan és (2) az ’Élő-Tér’ pontosan mely részében (3) milyen Garanciákkal és Biztosítékokkal nyílhasson Közvetlen út a MINDENSÉG-FORRÁSA Közvetlen Jelenlétére.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

- olyan Különleges jellegű Gondoskodást formál éppen a MINDENSÉG-FORRÁSA Együtt a Birodalmak nagy-TEREMTŐIVEL, amely fontos okból akár a MINDENSÉG-FORRÁSA Közvetlen Jelenlétét is biztosíthatja az általuk Gondozott minden Térre és Életre kiterjedően,

- ugyanakkor pedig elsődlegesen a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKBEN [IRGALOM, SZOLGÁLAT, ÉDES, ÉLŐTÉR] nyilvánul meg ezen Gondoskodásában is a MINDENSÉG-FORRÁSA.

 

        Jelenlegi megértésem szerint a YO olyan HARMONIÁVÁ formálja ezt a Gondoskodását Együtt a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL és a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL, hogy a teremtők Testére [minden megformált, élővé vált Valójára] is kiterjedhessen ez a Gondoskodás.

         A YO ezen ÖN-RENDELKEZÉSE / VÁLASZTÁSA kifejezése annak, hogy  a YO a Birodalmába Befogadott teremtői számára megnyitja annak a Lehetőségét, hogy minden (jogosan) megformált testi-Valójukban képessé váljanak a teremtésük MEGTARTHATÓVÁ megformálására.

        Ennek megfelelően annak a meghatározása folyik, hogy a[z (Ön)Lényegi, Középső és Anyagi] testekben pontosan ’hol’ és milyen formában nyílhasson meg a MINDENSÉG-FORRÁSA [új (most Kiárasztásra kerülő), Közvetlen, FŐ Irányában MEGERŐSÍTŐ] közvetlen Gondoskodása [lesz az Élet Általános jellegű megnyilvánulásában, és a Különleges Utat megnyitott teremtőkben a Különleges Belső Térben is ilyen Összekapcsolódási-Alap].

         A testekben ezt a ’Bekapcsolódási / Közvetlen-Összekapcsolódási’ Alapot [vagy Megnyílási pontot] ’Nagyon-ERŐS’ Garanciával szükséges megjelölni / ’Biztossá tenni’: a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Közvetlen-Összekapcsolódása egyetlen teremtőre sem hathat nehezítően / harmoniát-gyengítően! Az bizonyos, hogy ez a ’Nagyon-ERŐS-Garancia’ is közvetlenül az ÖN-AZONOSSÁGRA alapul. A testekben megformálásra kerülő ’Közvetlen-Összekapcsolódási pont / alap’ valószínűleg hasonló módon kerül majd megformálásra, mint ahogyan az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉR Alapja. Ez azt jelenti, hogy

- az új [Közvetlen-Összekapcsolódást biztosító] tér ALAPJÁNAK megformálása úgy kezdődik, hogy a teremtő ÖN-AZONOSSÁGÁHOZ tartozó ’Lényegi-Anyagból’ [20190720[8.r.] – elérhető ITT] ’egy csepp’ berögzítésre kerül [a MINDENSÉG-FORRÁSA és az érintett MEGTARTÓI-Teremtők által] az érintett test pontosan megjelölt ’helyére / pontjába’.

- Ezt követően ehhez a MINDENSÉG-FORRÁSA egy további ’Nagyon-ERŐS-Garanciát’ is Ad [a tér tényleges megformálódása érdekében]. Ezt a ’Nagyon-ERŐS-Garanciát’ a MINDENSÉG-FORRÁSA azt követően formál(hat)ja meg és Árasztja ki, ha minden érintettel Összecsendülést formált meg a Gondoskodás ’tartalmáról’, a Közvetlen-Összekapcsolódás Feltételeiről.

- A mostani megértésem szerint ezt követően ezt a ’Nagyon-ERŐS’ (egyedi) Garanciát a MINDENSÉG-FORRÁSA az érintett nagy-TEREMTŐVEL / MEGTARTÓI-Teremtővel ’Együtt’ helyezik el a megjelölt alapra / pontba [ez ’Jelzése és Biztosítéka’ annak, hogy a nagy-TEREMŐ / MEGTARTÓI-Teremtő maguk is ’Biztosítják’ a MINDENSÉG-FORRÁSA ezen új Gondoskodását]. [A Garanciákról és Biztosítékokról bővebben a jelen írás 7. pontjában írok.]

- Ekkor formálódik meg valósan ez az új kis belső-tér [a Garanciá-’BÓL’ Árasztja ki a MINDENSÉG-FORRÁSA?]. A megformálódott belső-teret a MINDENSÉG-FORRÁSA újra ELLENŐRZI [és egy speciális ’térrel’ ’vonja be’ (?) / hatja át], és ha Harmoniában van minden érintett megnyilvánulásával, ez az új kis belső-tér (1) Berögzül [> ’élővé-válik’] és (2) ’visszahúzódik’ a test egy pontosan megjelölt ’Belső kiterjedésébe’.

- A test meghatározott Belsőbb-Terébe ’berögzült-és-visszahúzódott’ új kis tér e pillanattól kezdve elválaszthatatlan és megváltoztathatatlan része az adott testnek, amely ’működőképességének’ ’Biztosítása’ a MEGTARTÓI-Teremtő Feladata / Felelőssége.

          Ha képes valaki érzékelni ezt a ’Nagyon-Különleges-Megérinthetőségbe’ tartozó Belső-Megerősítő-Teret / Közvetlen-Összekapcsolódási ’védett-belső-teret’ [csak a MINDENSÉG-FORRÁSA által, vagy meghatározott Feltételek esetén a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK által Érinthető meg!], jól érzékelhető a kis tér ’alatt’ (az ALAP-ÁRAMLÁSBAN) lévő ’kitüremkedés’, amely maga a térbe belefoglalt ’Nagyon-ERŐS-Garancia’.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1434753893_22.jpg

        Talán azért érdemes megismerni és megjegyezni ezt a ’formát’, hogy ha Érzékeljük akár magunkban, akár másban (akinek Megerősítést adhatunk), tudjuk, hogy (1) vagy éppen formálódik ez a tér a teremtőben, (2) vagy pedig a MINDENSÉG-FORRÁSA olyan speciális MEGERŐSÍTŐ Gondoskodása nyilvánul meg, amely ebből a Közvetlen-Összekapcsolódási-Belső-Térből nyilvánul meg [és ezért a teremtő éppen ’Védett-Térben’ van].

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a [Lényegi-, Középső-, Anyagi-] testben most újonnan megformálásra kerülő ’belső-védelmi-tér’

a teremtők Életének ÁLTALÁNOS jellegű megnyilvánulásához tartozik,

(1)

az újonnan megformálásra kerülő testi-valókban

az Élet elhagyhatatlan alapjává válik.

(2)

Viszonylag rövid ’türelmi tartamot’ határoztak meg a nagy-TEREMTŐK arra

a Birodalmunkban lévő MEGTARTÓI-Teremtők számára,

hogy a most élő [a törvényes Befogadásukon alapuló] Anyagi-Testi-valóban megformálják az új ’védett’ belső-tereket.

 

            Az egyedi teremtők testében az új ’védett’ belső-tér közvetlenül a teremtő ÖN-AZONOSSÁGÁRA alapul [így a megformálása egyben ’Mérése’ is a teremtő Jelenléte ’jogosságának’!]. Mint említettem, a megformálás módja szinte azonos azzal, ahogyan a FÖLDÖN a MAGOKBAN korábban megalapozódott, majd megformálódott az ÖSSZETETT-BELSŐ-(Különleges-)TÉR.

            A  régi Tér-Alapon élő teremtőkben ennek az ön-épülésnek a sikeres megformálása nagyon fontos tapasztalat lesz A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN. Valószínűleg [a YOSÁG egyedi teremtőiben egészen bizonyosan] ez az [Általános (!) jellegű] ön-épülés közvetlen alapjává válik annak, hogy a Különleges Utat megnyitott azon teremtők, akik AZT VÁLASZTJÁK, elkezdhessék majd megformálni az ÖSSZETETT-BELSŐ-(Különleges-)TERET.

            Korábbi lejegyzésben érintettem, hogy nincs eddig tapasztalat arra, hogyan tudják a régi Tér-Alapon élő teremtők megformálni az ÖSSZETETT-BELSŐ-Különleges-TERET, vagyis a Különleges Belső Tér azon új fajtáját, amelyben már a MEGTARTÓVAL KÖZÖSSÉ-TETT tér-rész is megformálásra kerül. Eddig a VILÁGBAN is csak olyan Közösségekben került megformálásra a teremtőkben ÖSSZETETT-Különleges-BELSŐ-TÉR, amelyek már ÁT-IGAZODTAK az új Tér-Alapra, vagy legalább megkezdték az arra való Át-Igazodást. A FÖLD is már az ÁT-VEZETÉS folyamatában kezdte meg az ÖSSZETETT-BELSŐ-TEREK megformálását [20190702elérhető ITT], vagyis azt követően, hogy AZ-ÉLET megkezdte a ’begyökerezését’ a MEGÚJULÓ-ÉLET számára KIÁRADT Térhez.

            Jelenlegi megértésem szerint a MINDENSÉG-FORRÁSA ennek az ÁLTALÁNOS Megnyilvánuláshoz tartozó új ön-épülésnek az ALAPJAIT / ALAP-HARMONIÁJÁT [és az ön-épülés számára megformálásra kerülő ’Nagyon-ERŐS-Garanciát’] olyanná formálta meg, hogy

- a ’védett’ belső-tér felépítését a ’türelmi tartamon’ belül nehézség nélkül teljesíthessék a MEGTARTÓI és egyedi teremtők [közvetlenül alapul a régi Tér-rendszerre],

- másfelől pedig  pontosan illeszkedő legyen már az új Tér-Alap ALAP-HARMONIÁJÁHOZ is, így megkönnyítse ez az ön-épülés a teremtőkben (a minden Közösségben hamarosan elkezdődő) új Tér-Alapra való  Át-Igazodást.

- A nagy-TEREMTŐK által meghatározott Lényege-Célja-Értelme továbbá ennek az ön-épülésnek az, hogy a régi Tér-Alapon élő teremtőkben is (1) MEGALAPOZÓDJON, (2) és ha lehet már ténylegesen MEGFORMÁLHATÓVÁ váljon a Különleges Teremtésben már tapasztaltabb teremtőkben az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉR. Azért kérték ezt a nagy-TEREMTŐK, mert valószínűsíthető, hogy jelentősen biztosabbá teheti az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉR Megalapozása és Megformálása az új Tér-Alapra való Át-Igazodást [ugyanis az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉR ’nagyobb biztonságot’ nyújt a MEGTARTÓI és egyedi teremtő Különleges Összekapcsolódása és Együttes-Teremtése során, és ez sokkal több új Lehetőséget biztosít arra, hogy a MEGTARTÓK pontosan vezethessék a teremtőiket a Megértési Nehézségek megszüntetésében, Az-Elkövetkező Lényege-Célja-Értelme Megértésében].

 

          A régi Tér-Alapon élő teremtőkben is megformálásra kerülő új ’védett’ belső-tér valójában a FORRÁS-TÉR ’mintájára’ formálódik meg az egyedi [és MEGTARTÓI] teremtőkben. A-LÉTEZÉSBEN / a TEREMTETT-VALÓSÁGBAN a FORRÁS-TÉR volt az első olyan MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL KÖZÖSSÉ-TETT Tér, amely VALÓSAN része mind a KIÁRATD-VALÓSÁGNAK, mind a MINDENSÉG-FORRÁSA SAJÁT-VALÓJÁNAK. Ez biztosítja azt, hogy a FORRÁS-TÉRBEN [majd ennek mintájára az OLTALOM-Térben] pontosan meghatározott (!) Feltételek megléte esetén KÖZVETLEN (Különleges jellegű) Összekapcsolódás formálódhasson meg a MINDENSÉG-FORRÁSA és az egyedi teremtők között.

 

Az egyedi teremtők testében [a YOSÁGBAN]

ez a most egy viszonylag rövid türelmi tartamon belül megformálásra kerülő ’védett’ belső-tér

lényege szerint olyan,

mint a FORRÁS-TÉR vagy az OLTALOM-Tér ’egy apró darabja’ az egyedi teremtők testébe beleépítve,

amelyben a FORRÁS-TÉR vagy OLTALOM-Tér ’Kiterjedhet / Kiáradhat’ az egyedi teremtő Életére és Valójára

NAGYON SZIGORÚAN MEGHATÁROZOTT BIZTONSÁGI FELTÉTELEKKEL

[ezek a ’Nagyon-ERŐS-Garanciába’ vannak belefoglalva].

 

         Szabályozásra került az is, hogyan lehetséges Fontos okból ennek a ’Nagyon-ERŐS-Garanciának’ a MEGVÁLTOZTATÁSA [’kicserélése’], ha valamilyen LÉNYEGI Változás azt szükségessé teszi. [Erről bővebben az írás 4. részében a 8. pontban - elérhető ITT]

         Van Tapasztalat már a FÖLDANYA MAGJAIBAN is erre a Változtatásra.

          Ennek a Megváltoztatásnak az ALAP-HARMONIÁJA is meghatározásra került a mostanában megnyilvánult KIPRÓBÁLÓ teremtések során. E KIPRÓBÁLÁSBAN részt vett a VILÁG több Közössége, a YOSÁGBÓL pedig a FÖLD Közössége.

 

Fontos:

a MINDENSÉG-FORRÁSA

EGYÜTT a Birodalmak nagy-TEREMTŐIVEL

jelenleg formálja annak a Megnyilvánulásnak [Új Gondoskodásnak] már a MEGNYILVÁNULÁSI Harmoniáját

[az ALAP-HARMONIÁT ugyanis már elkezdte KIÁRASZTANI!],

hogy fontos okból

(1) akár Ő-MAGA a MINDENSÉG-FORRÁSA,

(2) akár a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK-’BEN’

hogyan lehet jelen

[elsődlegesen a Közvetlen (akár sürgető, halaszthatatlan) Megerősítés Céljával]

az ÉLETHEZ [= a KIÁRADT-VALÓSÁGHOZ] tartozó Térben

[akár egy egyedi teremtőt / akár egy Közösséget, ’többeket’ érintő Kiáradás vagy tér-visszabontás / tér-kiigazítás érdekében]

úgy, hogy az egyetlen Létezőre-és-Élőre se nyilvánulhasson meg gyengítően.

 

            A MINDENSÉG-FORRÁSA ’mostanában’, a FORRÁS-TÉRBE BEEMELÉS, valamint az OLTALOM-Térbe befogadás során formálta meg a végleges [immár A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE KIÁRASZTHATÓ] Harmoniáját ennek a Gondoskodásának. Miközben ezekben a Védett Terekben ’egészen közel került’ a MINDENSÉG-FORRÁSA is a teremtők ÖnLényegi-, Középső- és Anyagi-Testéhez, többféle olyan új ’tér’-’jelleget’ [és ’Védelmet’] formált meg, amelyek (1) egyfelől pontosan JELZIK, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA milyen módon és mennyire kerülhet közel egy adott teremtőhöz, (2) másfelől pedig olyan tér-jellegek [védelmi / megerősítő ’öltözetek’], amelyek bizonyos tartamokban ’sérthetetlenné teszik’ azt, amelyhez hozzákapcsolásra kerülnek [20200107[2.r.](5.pont) – elérhető ITT].

 

         A KIÁRADT-TÉRBEN való Különleges jellegű ’Jelenléte’ [= ’Közel húzódása’] a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK megnyilvánul majd

(1) [Különleges jellegű] Belső Utakon úgy, hogy a YOSÁGON belül [a YO ÖN-RENDELKEZÉSÉRE alapulóan!] az Élet / a Való / a Megformáltság / a ’Van’ minden megnyilvánulására kiterjedhessen [a Különleges Utat meg-nem-nyitott teremtőkben is].

(2) Emellett a nagy-TEREMTŐN és MEGTARTÓI-Teremtőn át [Ő-Bennük és rajtuk át] [ez már az Ő Gondoskodásuk!] kiterjedhet az ÉLETHEZ tartozó TÉR minden részére, a megformált-valókra és áramlásokra is.

 

            Számunkra talán ez úgy értelmezhető, hogy

(1) megnyílhat bennünk-magunkban is egy olyan belső Védett-Tér, amelyben akár a MINDENSÉG-FORRÁSA is elvégezhet közvetlen Ellenőrzést [’kiterjedhet bennünk az OLTALOM-Tér vagy más jellegű Védett Tér]. Ez elsődlegesen a megformált saját Valóra /a saját Életre terjedhet ki.

(2) Emellett Kiáradhat ilyen Védett-Tér a Birodalom nagy-TEREMTŐJÉN és MEGTARTÓI-Teremtőjén keresztül is az általuk meghatározott TÉR-Részre / Élet-részekre [akár áramlásokra], vagyis a számunkra ’külső valóságként’ érzékelhető TÉR-Részekre is.

 

           A KIÁRADT-VALÓSÁGBAN megnyilvánuló TÉR [habár közvetlenül és maradéktalanul a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL ered (és ezért Tőle-Elválaszthatatlan)] a Birodalom nagy-TEREMTŐJÉNEK [és a Közösségre kiterjedően a MEGTARTÓI-Teremtőnek] az elsődleges és közvetlen Gondozásában van.

         Az előző Teremtő-Szakaszok mindenki számára jól látható és közvetlenül érzékelhető módon megmutatták azt, hogy

vannak olyan MEGTARTÓI-Gondoskodások,

amelyek FOLYAMATOS vagy ’alkalmankénti’ megnyilvánítása

közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ tartozik

az ÉLŐVÉ vált Terekben is,

és ezért SZÜKSÉGES,

hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA ne csupán a NAGYOBB Lezárások alkalmával kerülhessen Nagyon-Közel / közvetlenül-közel az Élőkhöz,

hanem legyen lehetősége

(1) fontos okból

és (2) pontosan meghatározott feltételek megléte esetén

KÖZVETLEN módon GONDOSKODNI az ÉLETRŐL.

 

A mostani Szabályozás szerint

a MINDENSÉG-FORRÁSA ilyen Közvetlen Gondoskodása

a Védettként megjelölt (Speciális / ERŐS / Nagyon-ERŐS Garanciákkal Megerősített!) Terekben megnyilvánulhat.

 

          Mivel a KIÁRADT-VALÓSÁG TEREINEK elsődleges közvetlen Gondozói a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők, ezért a MINDENSÉG-FORRÁSA csak a velük EGYÜTT megformált ÖSSZECSENDÜLÉSRE alapulóan terjedhet ki a KÖZVETLEN GONDOSKODÁSA megnyilvánítása érdekében a KIÁRADT TEREKBEN.

 

           Említettem korábbi lejegyzésekben, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA kizárólagos Hatalma

- az Élővé vált [MEGTARTÓI és egyedi] teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁNAK Gondozása,

- valamint a teremtők ÖN-AZONOSSÁGÁNAK a Meghatározása,

- és részben a Jelenlét Jogosságának ELLENŐRZÉSE.

 

          Említettem a 20200228-i írásban (elérhető ITT), hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA helyezi el az egyedi teremtőkben [ÖRÖK jellegű, eltávolíthatatlan és megváltoztathatatlan berögzítéssel] az ÖN-AZONOSSÁG Garanciáját.

       Ezen Garancia (Ön)Lényegbe való berögzítését követően immár minden jogos [Általános jellegű vagy Különleges jellegű] Befogadás alapján megformálásra kerülő [Középső és anyagi] Testbe is kihagyhatatlanul berögzítésre kerül.

         Ez azt jelenti, hogy a teremtők testében az ÖN-AZONOSSÁG MINDENSÉG-FORRÁSA általi berögzítését követően a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők immár maguk is közvetlen módon képesek (és kötelesek is) meghatározott tartamonként és/vagy szükség szerint Ellenőrizni (1) a Befogadásukban lévő és (2) a hozzájuk egy meghatározott közelségbe kerülő teremtők (A) ÖN-AZONOSSÁGÁT és (B) a Jelenlétük Jogosságát. Jelenleg ezeket az Ellenőrzéseket [mint új MEGTARTÓI Gondoskodást!] ma még a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők EGYÜTT végzik a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL és KÜLÖNLEGES nagy-TERETŐKKEL [éppen ’tanulják’ ennek harmonikus megnyilvánítását]. Említettem a 20200228-i írásban, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA már KIÁRASZTOTTA azt az ALAP-HARMONIÁT, amelyre alapulóan a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők jelenleg ’Sürgősséggel’ formálják ezt az Új Gondoskodásukat [hogy maguk is képesek legyenek közvetlenül Ellenőrizni a Befogadásukban lévő vagy egy meghatározott közelségben lévő teremtők ÖN-AZONOSSÁGÁT és a Jelenlétük Jogosságát (melyik az Eredő-Birodalmuk, hol vannak törvényesen Életre Befogadva, van-e olyan berögzített Jelzés vagy Garancia bennük, amely ’Korlátozó’ a számukra stb)].

 

            Jelenlegi megértésem szerint a MEGTARTÓK ezen új Gondoskodása [a testekben is megformálásra kerülő új Belső ’védett’ Térből megnyilvánuló MINDENSÉG-FORRÁSA általi Közvetlen  (akár Azonnali) Gondoskodás] alkalmas lehet arra, hogy ha akár az egyedi teremtőben, akár bármely MEGTARTÓJÁBAN a Saját Sorsától „idegen” „megtapadás” (akár mint fertőzés, jogosulatlanság) JELEZ, akkor a MEGTARTÓK [vagy akár a MINDENSÉG-FORRÁSA, ha olyan jellegű a helyzet, amelyet csak Ő Érinthet meg!] Leválaszthassák és Kivezessék az „idegenséget” / azonnal Megerősítést formálhassanak meg az érintett (valószínűleg Fokozottan Érzékennyé vált) Ön-részhez.  Az ilyen Tapasztalatokra alapulóan bármely érintett [MEGTARTÓI, egyedi] teremtő Kezdeményezheti akár új SZABÁLYOZÁS érdekében EGYEZTETÉS megnyitását is.

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!