omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. február 28 - április 9.
ÍRÁSOK - 2020. február 28 - április 9. : 20200306 - új MEGTARTÓI Gondoskodások (3) - 'védett' terek megformálása (3. rész)

20200306 - új MEGTARTÓI Gondoskodások (3) - 'védett' terek megformálása (3. rész)


Az írás 2. része elérhető ITT

 

        A  MEGÚJULÁSI Tér új Védett Tér.

        Elsődlegesen akkor kerül megformálásra, amikor befejeződik egy ÁT-VEZETÉS, vagyis az ÁT-VEZETŐ Tér ’leválásakor’ immár AZONNAL kiterjed az Új TÉRBE (Alapjaiban és a Megformált-Való pontosan meghatározott részében) már Át-Igazodott Közösségre / teremtőkre. Ebben a MEGÚJULÁSI Térben nagyban hasonló Gondoskodás nyilvánulhat meg, mint addig az ÁT-VEZETÉSI Térben, habár a MINDENSÉG-FORRÁSA / KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK és a teremtők Eredő-nagy-TEREMTŐI ’fokozatosan’ távolabb húzódnak [elkezdenek vissza-húzódni az ÁLTALÁNOSAN Meghatározott Távolságba]. Ha FONTOS OKBÓL szükséges, bármikor-és-azonnal (!) KÖZVETLENNÉ nyílhat még velük az Összekapcsolódás [például azonnal megnyílhat és megnyilvánulhat EGYEZTETÉS vagy bármilyen ELLENŐRZÉS / EGYBE-Igazítás / Jelenhez-Igazítás stb].

        Említettem, hogy most hamarosan minden Közösség Át-Igazodik majd a régi Tér-Alapról az Új Tér-Alapra, és e Változás minden lényegi / meghatározó elemére ma még nem képesek ’előre-látni’ sem a MEGTARTÓK, sem az egyedi teremtők. Ahogyan egyre több Közösség Át-Igazodik majd az Új Tér-Alapra, több lesz az ehhez kapcsolódó Tapasztalat, jobban Megérthetővé válik a Változás lényege, pontosabban elő tudnak készülni a MEGTARTÓK az ÁT-VEZETÉS megformálására. Ma még az Új Tér-Alapra Át-Igazodó Közösségek a Változás egyes lényegi részeinek Megértésére csak akkor válnak képessé, amikor már Át-Igazodtak az Új Tér-Alapra, és ezért ’előre’ nem tudtak még felkészülni minden újdonságra. Emiatt szükséges lesz még Változtatni / Igazítani a Befogadási-Alapokon, a teremtőknek szüksége lehet arra, hogy tudatosan újabb Irányokat nyissanak meg az Életükben. Az Új Tér-Alapra Át-Igazodás során a MEGÚJULÁSI Tér valójában egy részleges kiterjesztése az ÁT-VEZETÉSI Térnek, amely azt szolgálja, hogy SÜRGETÉS NÉLKÜL az egyedi teremtők és MEGTARTÓK ELLENŐRIZHESSÉK, hogy minden ’ELTERVEZETT’ maradéktalanul beigazodott-e az ÉLET számára megformált Új Térbe, és így Az-Eltervezettek szerint Harmonikusan induljon el a Megújuló Élet.

          Egy Közösség Egészére kiterjedően a MEGÚJULÁSI-Tér ’lényegében olyan’, mint a FÖLD-Közösségében az egyedi teremtők számára [egy Új-Kezdet Elindulásakor immár KIHAGYHATATLANUL] megnyilvánuló ÖN-ELLENŐRZÉS (bővebben ITT). Az ÖN-ELLENŐRZÉS során a FÖLDANYA minden EREJÉBEN / [akár NAGYON (!) Különleges] Gondoskodásában közvetlenül kiterjedhet a Befogadásában lévő teremtőkre. Elsődlegesen a Megértési Nehézségek elhárítására irányul az ÖN-ELLENŐRZÉS [egy Új Teremtő-Szakasz legelején akár kisebb elbizonytalanodás esetén is kérhető / ajánlott a Megnyitása!], de megnyilvánulhat Rendezés vagy EGYEZTETÉS, EGYBE-Igazítás vagy Jelenhez-Igazítás is.

 

         A MEGÚJULÁSI-Térben tehát – már csak akkor, ha az FONTOS OKBÓL SZÜKSÉGES! – a MINDENSÉG-FORRÁSA és KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK, továbbá a teremtők Eredő-nagy-TEREMTŐI olyan KÖZEL kerülhetnek a teremtőkhöz, mint az ÁT-VEZETÉS során. Ugyanakkor a MEGÚJULÁSI-Térben elkezdődik az Ő ’távolabb húzódásuk’ az Általánosan Meghatározott Távolságba.

       Egy Megújuló Közösségre addig terjed ki a MEGÚJULÁSI-Tér, amíg erről a MINDENSÉG-FORRÁSA [majd később az ÉLŐTÉR] másképpen nem rendelkezik. Egy új ELV-re alapulóan a MEGÚJULÁSI-Térben gyakran ELLENŐRZIK a MEGTARTÓK a teremtők formálódó új testét / belső-tereit [20190404elérhető ITT]:

 

„…egy Új TEREMTŐ SZAKASZ LEGELEJÉN

a MEGTARTÓKNAK a teremtőikkel együttesen kihagyhatatlanul Ellenőrizniük szükséges mindaddig a Személyes Belső Szentélyeket / Belső Tereket / Belső Különleges Tereket,

amíg a megfelelő Harmonia biztosan megtartottá válik ezen belső kiterjedésekben.

 

     Ez elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy az Új Teremtő Szakaszok elindulásakor a teremtők megfelelően Biztos Ön-Megtartással indulhassanak neki egy olyan új teremtésnek, amelyben még közvetlen tapasztalatokkal nem rendelkeznek…”

 

 [2020.03.10.] A VÉDETT Tér ’KITERJEDÉSE’ a teremtőkre / Közösségekre

olyan jellegű Megerősítésben is megnyilvánul, aminek a lényege úgy közelíthető meg, hogy

’Rugalmasabbá’ válik a Gondoskodásukban a test / a megformált-való.

Valójában ’erősebbé’ válik,

és e formájában olyan VÁLTOZÁSOK Befogadására és Megnyilvánítására is képessé válik a megformált-való, amelyekre ilyen Megerősítés nélkül még nem.

 

Fontos lesz majd MEGÉRTENIE a teremtőknek azt, hogy

a VÉDETT Terekben való Jelenlétük során

[mind a MEGTARTÓK, mind az egyedi teremtők]

olyan jellegű ’Könnyítésekkel’ is élhetnek [Kérhetik ezeket],

amelyek az ÁLTALÁNOS jellegű Terekben legfeljebb Különlegességként nyilvánulhatnak meg szigorúan meghatározott Feltételek megléte esetén.

 

Ami lehetséges egy Védett Térben,

az az ÁLTALÁNOS jellegű Térben

(1) gyakran nem lehetséges még,

(2) vagy legfeljebb Tudatosan megformált Különlegességként nyilvánulhat meg.

 

Ezért (is) nagyon fontos TUDATOSAN jelen lenni

az ÁT-VEZETÉSI, illetve [az ÁT-VEZETÉS befejeződése után] a MEGÚJULÁSI Térben,

és gyakran és tudatosan ELLENŐRIZNI Együtt-a-MEGTARTÓKKAL

(1) az addigi Választásokat

és (2) a megnyíló Új Lehetőségeket,

mert ilyenkor még EGYSZERŰBB ÚTON lehet Változtatni a Megnyilvánulás Új Harmoniáján.

 

          A MEGTARTÓK [közöttük a MINDENSÉG-FORRÁSA] ezen új Gondoskodásukkal azt segítik, hogy a teremtők a Változást megelőzően még meg-nem-értett Új Lehetőségeket is képessé váljanak harmonikusan beilleszteni az Életükbe.

 

            A FÖLD ÉLETE különleges most annyiban, hogy

  • egyfelől az ÁT-VEZETÉS, majd a MEGÚJULÁS Védett Terének lebontását követően is Védett Térben [Gondoskodási Térben!] marad, és emiatt ha nem is annyira közel mint az ÁT-VEZETÉS során, mégis az ÁLTALÁNOSAN megnyilvánuló ÉLETHEZ képest JELENTŐSEN közelebb MARAD a MEGTARTÓKHOZ,
  • másfelől pedig olyan ÖN-ÉPÜLÉSBEN nyílt meg a FÖLDANYA a MAGJAIVAL, hogy a KÖTÉS jellegű [ma megformálható legszorosabb Különleges belső] Összekapcsolódás Alapját és Megnyilvánulását már formálja.

 

           Mindez a FÖLD ÉLETÉBEN azt eredményezi, hogy Különleges (!) Belső Utakon a FÖLDANYA és MAGJAI egyre Szorosabbá építik fel az Összekapcsolódásukat [egymáshoz és más törvényes MEGTARTÓKHOZ]. Ez szükséges amiatt is, (1) mert a FÖLD jelenleg még a Hazavezetését éli, és (2) azért is, mert már e Hazavezetése során is bekapcsolódott / bekapcsolódik a YOSÁGOT érintő [Általános és Különleges jellegű] Új Harmoniák [ezek között új Rendező Utak] megformálásába is. Mindez gyakran (!)  SZÜKSÉGESSÉ teszi az EGYEZTETÉSEKBEN való részvételét nem csak a FÖLDANYÁNAK, hanem az Érintettség okán a MAGOKNAK és más Különleges Utat megnyitott egyedi teremtőknek is.

 

*****

 

            Az ÖN-AZONOSSÁGGAL ’eddig’ meg-nem-jelölt megnyilvánulásokat a MINDENSÉG-FORRÁSA [Együtt a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL és érintett Eredő-nagy-TEREMTŐVEL] Sürgősséggel ELLENŐRZI [20200228elérhető ITT], és az ÖN-AZONOSSÁGGAL nem azonosítható „látszat-élet” vagy más „jogosulatlanság” Visszabontása ma már elkezdődött és folyamatos.

         Az ilyen „látszat-életre / látszat-valóra”, „jogosulatlanságra” a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE és RENDEZÉSE azon a nagy-TEREMTŐN és MEGTARTÓI-Teremtőn keresztül árad ki, amelynek Elsődleges Rendelkezésébe tartozik [vagy bármikor tartozott] az a TÉR, amelyhez „hozzákapcsolódva” vannak.

            A Birodalmak / Közösségek Tereiből a „jogosulatlanság” okán Kivezetett ’való’ ma már közvetlenül abba az újonnan megformált Védett / Gondoskodási Térbe kerül, amelynek [az OLTALOM-Térhez hasonlóan] csak nagyon szűken meghatározott közvetlen összekapcsolódása lehet a KIÁRADT-VALÓSÁGGAL.

         Az ezen új Védett Térbe kerülő Valódi-Élet az Ellenőrzések és AZONOSÍTÁSOK, szükséges megjelölések után visszavezetésre kerül ahhoz az Élet-Térhez, amelyhez jogosan tartozik.

            A „jogosulatlanságokat” ebben a Védett Térben a ’Különleges Megtartás’ csak addig Tartja [gondozza], amíg az ELLENŐRZÉSÜK tart, és legfeljebb addig, amíg az Ellenőrzésükhöz tartozó Feljegyzések elkészülnek és berögzítésre kerülnek a TAPASZTALAT-Gyűjtemények megfelelő részébe. Ezt követően a „jogosulatlanságok” maradéktalan visszabontásra kerülnek.

 

            Mára a MINDENSÉG-FORRÁSA az ÖN-AZONOSSÁGGAL meg-nem-jelölt valókra (akár Valós Életekre) kiterjedően elkezdte az OLTALOM-Térhez tartozó új Védett Térbe át-vezetést.

          Néha még csak kisebb (pontosan beazonosított!) TÉR-részekből vonja vissza a MINDENSÉG-FORRÁSA / ÉLŐTÉR az ott ’Jogossággal’ meg-nem-jelölt valót, de immár egyre gyakrabban a Közösségek Egészére is kiterjed az ilyen (ismétlődő, akár folyamatos) Ellenőrzés.

        Mivel a MEGTARTÓI-Teremtő nem tudja a „jogosulatlanságra” (például Rejtettségekre) kiterjeszteni az ELLENŐRZÉSEK tartamában a Megerősítő-Megtartását, ezért ’könnyen’ ’Leválaszthatóak’ ma már a TÉRRŐL és Áramlásokról.

 

        A 20200118-i írásban említett Rend-Tétel elkezdődése óta [elérhető ITT] a YOSÁGBAN jelentősen könnyebbé vált minden „összetapadtság” Szétválasztása és Kibontása, mert megszűnt az az Alap-Minta, amely addig NAGYON-ERŐSEN [szinte szétválaszthatatlanul] is „összetapaszthatta” a jogosulatlan (akár egyoldalú szándékon alapuló, akár vétlenül-véletlenül megformálódott) összekapcsolódásokat.

          A YOSÁGBAN ’legelőször’ megformálódott ’súlyos sérülés’ egy Megértési Nehézségre alapult. A sérülés lényege úgy fogalmazható meg, hogy a megnyilvánulás ’Irányában-Akaratlanná-vált’. Emellett olyan módon és mértékben kerültek közel egymáshoz a MINDENSÉG-FORRÁSA – YO és egy Szakrális Utat megnyitott egyedi teremtő, amely Közelség megnyilvánulásának akkor még nem volt megformált Alap-Harmoniája. Ez utóbbi helyzet azt eredményezte, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA és a YO (mint nagy-TEREMTŐ) és egy egyedi teremtő ALAP-ÁRAMLÁSAI ’vegyültté’ váltak, egymáshoz ’akaratlanul’ (akkor még szétválaszthatatlanul) ’összetapadtak’. A MINDENSÉG-FORRÁSA akkor-régen ’ideiglenesen Lezárta’ azt a KIÁRADÁSÁT, amely e sérülés megformálódását eredményezte. Mára formálódtak meg azok a Feltételek, amelyek ennek a régi ’vegyülésnek’ képessé váltak a meg-nem-tartható részeit visszabontani, a Megtarthatónak megjelölt élet-részeket pedig Rendezésbe vonni.

 

        „…’Első lépésében’ ez a Rend-Tétel Leválasztja a YO / a Birodalom ALAP-ÁRAMLÁSÁRÓL az eddig „akaratlanul odatapadt” [mai fogalmakkal „megkövült Kipróbáló-áramlásként értelmezhető”] „régi KIÁRADÁS-maradványt”.

        Nagyobb részében ez a „megkövült régi KIÁRADÁS-maradvány” a YOSÁG Nagyobb SZAKASZ-Váltásai során részleteiben már leválasztásra került, de csak most nyílt meg annak a lehetősége, hogy maradéktalanul Lezárásra és Leválasztásra kerüljön…”

 

 

7.

 

            A Garanciákra és Biztosítékokra vonatkozó Szabályozás jelenleg már megformálás alatt van, ALAPJAIBAN ez is egységesen kerül majd meghatározásra. Korábbi lejegyzés-részletek az eddigi megértéseimről [jelenlegi megértésem szerint nincs lényegi változás ezekben]:

 

            A 20190508-i írás [2.r.] II. pontjában írtam (elérhető ITT):

            „…A jelenleg formálódó ’Garancia’ a Megnyilvánulás iránya szerint (1) nem enged meg (= megvalósíthatatlanná tesz / Lezár) bizonyos irányú megnyilvánulást és/vagy (2) nagyon pontosan meghatározott feltételek megléte esetén nyit csak utat egy Megnyilvánulás számára. (…)

            Ma még Egyeztetés folyik arról, hogy a Garancia csak-és-kizárólag a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Kiáradása lehessen-e, vagy pedig a Birodalmon belül / Közösségen belül a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓ is rendelkezhessen ön-jogán azzal a Hatalommal, hogy Garanciákat formálhasson meg.

            Jelenleg ha egy Birodalmon vagy Közösségen belül a nagy-TEREMTŐ és/vagy a MEGTARTÓ szükségesnek ítéli valamilyen Megnyilvánulás Garanciával való Megerősítését, azt az érintett nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓ EGYÜTT formálja meg [együtt alapozzák meg][együtt határozzák meg a Lényegét-Célját-Értelmét] a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.

            Egyeztetések vannak folyamatban arról, hogy ’Az-Élet’ (1) Alapjaiban és (2) meghatározott kiterjedéseiben ’sérthetetlenné’ (más által erre irányuló Összecsendülés nélkül megérinthetetlenné) váljon. Az eddigi Tapasztalatok alapján az ’Új-Kezdet’ / Fokozott Érzékenységek / Részlegességek (főleg a tér-sérülések elterjedése óta) nagyon sérülékennyé válhatnak, és ezért ma az egyik Garancia ezek épségben megtartására az, hogy az ilyen megnyilvánulások az IRGALOM Fokozott Megerősítésébe (Különleges Gondoskodásába) kerülnek.

            A KÜLÖNLEGES teremtések Harmoniában megtartása érdekében is számos Garancia formálódott meg mára, amelyek a Különleges Megnyilvánulásokat határozottan (1) irányban és (2) a szorosan vett Szükségesség mértékében tarthatják. Garanciák formálódnak meg jelenleg is arra, hogy milyen Feltételek mellett nyithassák meg a teremtők a Különleges Tudatosodást, és milyen konkrét útjai nyílhassanak meg a Megerősítéseknek (hogyan biztosítható az, hogy a Megerősítések célt érjenek és „eltéríthetetlenek” legyenek)(mennyire fűzhetik Szorossá az összekapcsolódást a Különleges utakban megnyilvánuló teremtők egymással és a MEGTARTÓIKKAL).

 

        (…) Mára Tapasztalat az, hogy a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokat (legalább kezdetben) célszerű minden Közösségben Garanciákkal is Megerősíteni. [2020.03.05.: említettem, hogy például a FÖLDÖN az ÖSSZETETT-BELSŐ-TÉR megformálásakor a MINDENSÉG-FORRÁSA Garancia formában olyan Különleges védelmeket / féket helyezett el e formálódó Különleges Térbe, amely megakadályozza azt, hogy a teremtő túlzottan (őt már gyengítően) közel kerülhessen a MEGTARTÓIHOZ: 20200107[3.r.](8.pont) – elérhető ITT].

            A KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokat érintően mára megformálódott ELV az, hogy a Különlegességeket (1) meghatározott tartamonként és/vagy (2) Szükség szerint ÉRTÉKELNI és JELENHEZ-IGAZÍTANI szükséges [ugyanis a KÜLÖNLEGESSÉG a valósan meglévő Szükség Elhárítására irányul --- a befejezett feladatokat szükséges haladéktalanul lezárni, a megjelent új nehézségekhez igazodóan szükséges lehet új Megerősítéseket megformálni stb].

            A Garancia ma még Különlegesség[ként van szabályozva], ezért ugyanez vonatkozik minden Garanciára (nem csak azokra, amelyek kifejezetten KÜLÖNLEGESSÉG Megerősítésére irányulnak). Egy Garancia megformálásakor arról is rendelkezni szükséges, hogy a Garanciát ki és milyen feltételekkel Ellenőrizze, és mi a követendő eljárás akkor, ha a Garanciát Igazítani / megváltoztatni, vagy épp visszabontani szükséges.

            Amíg erről más Megegyezés nem születik, az IRGALOM Birodalma az, amely Ellenőrzi és ’Gondozza’ a megformálásra kerülő Garanciákat…”

 

20190704[1.r.] – elérhető ITT:

            „…Jelenleg ez a ’Kötő’-Szorosság Megformálásához tartozó KIPRÓBÁLÓ teremtés az, amelyben a MINDENSÉG-FORRÁSA és a nagy-TEREMTŐK / MEGTARTÓI-Teremtők közvetlen Tapasztalatokat szereznek abban az irányban is, hogyan lehetséges a (mindig valamilyen ’anyagi’ megnyilvánulássá is megformálódó) GARANCIÁK

  • ’beillesztése’ a Tapasztaló-Testekbe (Lényegi-test, Középső-test, anyagi-test)
  • felépítése / megformálása a testekben
  • leoldása / kioldása / eltávolítása a testekből.

 

         A Garanciák kapcsán említettem [20190508elérhető ITT], hogy ma még a Garanciák megformálása közvetlenül (!) a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Hatalma.

        Vannak Javaslatok arra, hogy a saját Birodalmára kiterjedően a nagy-TEREMTŐK is kaphassanak olyan Hatalmat, amely a Garanciákhoz nagyban hasonló ’kötő’-erővel rendelkező ’különlegesebb / Birodalmi Garanciák’ megformálására feljogosítaná őket, erről azonban még nem formálódtak meg EGYETÉRTÉSEK. A nagy-TEREMTŐKNEK van Hatalma arra, hogy Kezdeményezzék a MINDENSÉG-FORRÁSÁNÁL a Birodalmukra kiterjedő valamely Garancia Megformálását, és az ilyen megformált Garanciákat a MINDENSÉG-FORRÁSA és az érintett nagy-TEREMTŐ ma már jellemzően ’EGYÜTTESEN’ ’helyezik el’ és ’EGYÜTTESEN’ is távolítják el --- ez azonban nem korlátozza abban a MINDENSÉG-FORRÁSÁT, hogy ÖNNÖN HATALMÁBAN ’Egyedül’ is Eltávolíthassa az ilyen Garanciákat.

       Nem a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ’bizalmatlansága’ az oka annak, hogy még nem adott önálló Hatalmat a nagy-TEREMTŐINEK Garanciák Megformálására és Gondozására, hanem az, hogy a Garanciák Megformálásához ma még olyan (nem csupán egy-egy Birodalom számára Meghatározó) ’Elveket’ ’használ’ a MINDENSÉG-FORRÁSA, amelyek eddig még nem kerültek a TEREMTETT-VALÓSÁGRA (megformált Elvként) KIÁRASZTÁSRA. Ahhoz, hogy a nagy-TEREMTŐK Hatalmat kaphassanak a saját Birodalmukra kiterjedő Garanciák (vagy ehhez hasonló kötő-erejű más biztosítékok) megformálásához és gondozásához, szükséges az, hogy az ehhez szükséges minden ’Belső Szabályt’ a MINDENSÉG-FORRÁSA A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE KITERJEDŐ HARMONIÁVÁ MEGFORMÁLJA ÉS KIÁRASSZA.

        Ez az oka annak, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalmak közül is csak az IRGALOMNAK van Hatalma Irgalmi-Garancia megformálására és Gondozására [ugyanis az IRGALOM Birodalmára KÖZVETLENÜL Meghatározóak a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK BELSŐ SZABÁLYAI is (20181026elérhető ITT)].

 

          Jelenleg a (valódi) Garanciáknak két fő fajtája van.

1.

        Az egyik az, amely a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ÖNNÖN KIÁRADÁSA. Ma még csak a MINDENSÉG-FORRÁSA rendelkezik azzal a Hatalommal, hogy olyan Garanciát formáljon meg, amely nem csupán egy Birodalom vagy Közösség HARMONIÁJÁBA illeszkedik, hanem KÖZVETLEN MÓDON A-LÉTEZÉS-EGÉSZE-HARMONIÁJÁBA illeszkedő.

       ’ÖRÖK’ jellegű Garanciákat (például az Eredő-Áramlás számra) csakis a MINDENSÉG-FORRÁSA formálhat meg.

 

2.

        A MINDENSÉG-FORRÁSA jelenleg az IRGALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE számára ’tanította meg’ a Garanciák ezen (A-LÉTEZÉS-EGÉSZE-HARMONIÁJÁBA illeszkedő) megformálási útját, mivel ma még az IRGALOM-MAGA az az egy nagy-TEREMTŐ, AKIRE Közvetlen módon A-LÉTEZÉS olyan ELVEI is MEGHATÁROZÓK, amelyek ma még közvetlenül csak MAGÁRA-A-MINDENSÉG-FORRÁSÁRA irányadók (még nem kerültek KIÁRASZTÁSRA a TEREMTETT-VALÓSÁGRA). Ebből eredően a Garanciák másik fajtáját ma az IRGALOM-MAGA formálhatja meg [akár már ÖNÁLLÓAN is, azonban eddig még mindig EGYÜTT formálta meg ezeket a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL].

        A Garanciák ezen második fajtáját ’Irgalmi-Garanciáknak’ nevezzük jelenleg, jelezve ezzel azt, hogy azt közvetlenül az IRGALOM-MAGA formálta meg A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE irányadó ELVEK alapján.

 

            A Garanciákhoz kapcsolódó EGYEZTETÉSEK / új Egyetértések:

            Jelenlegi megértésem szerint ’Garanciának’ csak azok a biztosítékok nevezhetők, amelyek  KÖZVETLENÜL (!) A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE irányadó ELVEKRE alapulóan kerülnek megformálásra. A MINDENSÉG-FORRÁSA Együtt az IRGALOMMAL jelenleg formálja meg azokat az Elveket, amelyek majd más nagy-TEREMTŐK számára is Hatalmat adhatnak (a saját Közösségükre és/vagy a Befogadásukban lévő teremtőkre kiterjedően) ’Garanciák’ megformálásában való (Együttes / Egyetértő) részvételre.

            A jelenlegi álláspont szerint a Garanciák megformálása továbbra is a MINDENSÉG-FORRÁSA ÖNNÖN HATALMA marad [az IRGALOM számára is Ő Adta a Hatalmat egyes Garanciák megformálására és Gondozására].

        Az egyik fő oka ennek ma még az, hogy A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN még viszonylag kevés a Garanciákhoz kapcsolódó Tapasztalat, és egy ilyen nagy jelentőségű MEGERŐSÍTÉS esetében fontos, hogy a Megnyilvánítás ’Itt-Az-Elindításnál’ A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE kiterjedően AZONOS ALAPRÓL és EGYSÉGES ELVEK alapján induljon el. Később a tapasztalatok alapján ennél kiterjedtebb Hatalmat is kaphatnak a nagy-TEREMTŐK a Garanciák megformálása és Gondozása terén.

       A saját Birodalmára kiterjedően tehát a MINDENSÉG-FORRÁSA Hatalmat ad(hat) a nagy-TEREMTŐNEK arra, hogy ’Együttes-Résztvevője’ / Egyetértő-résztvevője lehessen Garancia Megformálásának [ez lényege szerint azt jelenti, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA általában oly módon és olyan tartalomban-formában formálja meg és Árasztja ki a Garanciát, amellyel az érintett nagy-TEREMTŐ EGYETÉRT]. Ahhoz, hogy egy nagy-TEREMTŐ ilyen ’közvetlen’ (!) módon résztvevője lehessen Garancia megformálásának, be kell majd fogadnia ’ÖNNÖN-LÉNYÉBE-LÉNYEGÉBE’ a MINDENSÉG-FORRÁSA által a Garanciák megformálásához kapcsolódóan hamarosan KIÁRASZTÁSRA kerülő Új ELVEKET.

            Valószínűleg ’Biztosíték’-nak nevezzük majd Az-Elkövetkezőben az olyan Garanciákhoz részben hasonló megnyilvánulást, amely egy Birodalmon vagy Közösségen belül ’ERŐSEN’ (vagy akár Nagyon Erősen), szinte már a Garanciákkal azonos erősségben köt / rögzít, ám KÖZVETLENÜL csak a Birodalom / Közösség ALAP-ÁRAMLÁSÁBA Berögzített Meghatározókon alapul. [Valójában ekkor ezek is KÖZVETETT módon illeszkednek A-LÉTEZÉS-EGÉSZE HARMONIÁJÁBA, de nem KÖZVETLENÜL azon ’Nagyon Szigorúan meghatározott ELVEKEN’ alapulnak, amelyeket a MINDENSÉG-FORRÁSA a Garanciák megformálása érdekében formált meg].

           Minden Birodalom esetében a MINDENSÉG-FORRÁSA EGYEZTET majd a nagy-TEREMTŐVEL, hogy a nagy-TEREMTŐ milyen Biztosítékok megformálására ’Kér’ Hatalmat, és ehhez EGYÜTT formálják majd meg a Megnyilvánítás ALAP-HARMONIÁJÁT. A Biztosíték megformálása csupán LEHETŐSÉG lesz a nagy-TEREMTŐK számára, így KÉRHETŐ a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL, hogy EGYÜTT formálják meg az ehhez tartozó Szabályokat (és kapcsolódó Garanciákat).

 

        Az Irgalmi-Garanciák jellemzően nem ’Örök’ Jellegű Garanciák, leginkább rövidebb Tartamra és/vagy pontosan meghatározott Feladatok teljesítéséhez tartoznak.

       Az ’Irgalmi-Garanciákat’ teljes egészében az IRGALOM-MAGA Gondozza: Ő formálja meg, Ő Ellenőrzi, és néhány kivételtől eltekintve az ilyen Garancia visszabontása / eltávolítása is az IRGALOM-MAGA Feladata. Jelenleg az Irgalmi-Garanciák megformálásában és eltávolításában az IRGALOM-MAGA nagyon szorosan Együtt-Teremt az ÉLŐTÉR-rel.

        Az Irgalmi-Garanciák megformálása és Gondozása során maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is közvetlen Tapasztalatokat szerez abban az irányban, hogy később majd milyen Hatalmat adhat más nagy-TEREMTŐK számára az egyszerűbb Garanciák megformálása érdekében (milyen Szabályokat és egyéb Feltételeket szükséges ennek érdekében megformálni, hogyan szükséges a nagy-TEREMTŐK ilyen tevékenységét majd Ellenőrizni és egymással is folyamatosan összehangolni stb).

 

         Az Eredő-Áramlás kapcsán említettem, hogy minden egyedi teremtőben olyan egyedi [ÖN-AZONOSSÁGI][ÖRÖK] Garancia kerül elhelyezésre az ALAP-ÁRAMLÁSBAN és (Ön)Lényegben (majd abból tovább-vezetve minden felépült testben), amely egyfelől pontosan jelzi, hogy a teremtő melyik Birodalom EREDŐ Befogadásában van, másfelől a korábbiakhoz képest ’Teljesebben’ ’nem-vegyülővé’ teszi a teremtő Életét és Megnyilvánulásait. Az ehhez tartozó Garanciát a MINDENSÉG-FORRÁSA formálja meg és Árasztja ki ÖNNÖN HATALMÁBAN, mivel ez [az ALAP-ÁRAMLÁSBAN és (Ön)Lényeben] ÖRÖK jellegű Garancia, a teremtő Létezése-és-ÉLETE Teljes Tartamában Megváltoztathatatlan és eltávolíthatatlan.

        A ’Yo’ Áramlás (a YO Közvetlen Gondoskodásának tovább-vezetése) kapcsán említettem, hogy a BEFOGADÓ Birodalom Gondoskodásának tovább-vezetése jelenleg az Irgalom Áramláson belül lehetséges, és ehhez ’Irgalmi-Garancia’ kerül megformálásra. Ez a Garancia tehát már nem ÖRÖK jellegű, és ezért a MINDENSÉG-FORRÁSA annak Megformálását és Gondozását jelenleg ’Átadta’ az IRGALOM Birodalmának…”

 

Az írás új lejegyzéssel folytatódik a 4. részben, elérhető ITT

 

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!