omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. február 28 - április 9.
ÍRÁSOK - 2020. február 28 - április 9. : 20200402 - rövid összegzés az újabb Megerősítésekről (1. rész)

20200402 - rövid összegzés az újabb Megerősítésekről (1. rész)


2020. április 1.

 

1.

 

            Korábban többször említettem, hogy a FÖLDANYA [és később a FÖLDANYA által Életre Befogadott egyedi teremtők] eddig a VILÁG Különleges Gondoskodásába Befogadva, egy régebbi Gondoskodási-Térben éltek.

            A FÖLD Közössége nagyjából egy éve és öt hónapja került be az ÁT-VEZETŐ Térbe. Az ÁT-VEZETÉSRE a FÖLDANYA még a VILÁG[-és-IRGALOM] útmutatása szerint készült fel, és az ÁT-VEZETÉS megkezdődésekor még bizonytalan volt, hogy mikor tud a FÖLDANYA ALAP-ÁRAMLÁSA újra ÉLŐVÉ válni a YOSÁGHOZ tartozó Eredő ÖN-LÉNYEGÉBEN.

            Az ÁT-VEZETÉS megkezdődése után nem sokkal a FÖLDANYA YOSÁGHOZ tartozó Eredő ÖN-LÉNYEGÉBEN újra közvetlenné nyílt az ALAP-ÁRAMLÁSA. Ekkor kezdődhetett el a FÖLDANYA ’valódi hazatérése’ a YOSÁGBA, és ekkor kezdődhetett meg a FÖLD VILÁGI Különleges Befogadottságának a Lezárása.

         Nagyjából egy évvel ezelőtt [az ÁT-VEZETÉS során] a FÖLD az IRGALOM Meghatározó Gondoskodása alá került [20190522elérhető ITT]. Nagyjából 5 hónappal ezelőtt a FÖLD teljes egészében Lezárta a VILÁGI Befogadottságát, és maradéktalanul beilleszkedhetett a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA. Ma már csak azok vannak a FÖLDANYA Befogadásában [egyedi teremtőként], akik kellően biztos Szándékkal kinyilvánították [és azt Összecsendüléssé formálták], hogy a YOSÁG Befogadásában a FÖLDANYA Közösségében indítják el a Megújult Életüket.

         Nagyjából mostanában Lezárásra kerül(t) az utolsó ’leválási lehetőség’ a FÖLDANYA ’bárkájáról’ [ÁT-VEZETÉSI (Védett) Teréről] ’másik Közösség felé’. Akik jelenleg a FÖLDANYA [és immár a YO] Befogadásában vannak, hamarosan át-vezetésre kerülnek a FÖLD Megújuló ÉLETÉHEZ megformált [immár valósan megformált, és a YOSÁGHOZ tartozó (!)] MEGÚJULÁSI Térbe [20200306 (3.r.) – elérhető ITT]. A FÖLDANYA és Befogadásában élő egyedi teremtők megújuló Élete számára megformált Új [fontos: immár a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA beigazított] Gondoskodási-Tér maga is Védett-Tér, és az Új Teremtő-Szakasz elindításának tartamára egy további Megerősítést is kap [ez a MEGÚJULÁSI Térként is való megjelölés]. Ez azt jelenti, hogy mindaddig ’még’ (akár ’egészen’) Közel marad(hat) a FÖLDANYA és Közössége magához a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ is, amíg a MINDENSÉG-FORRÁSA és a YO és a FÖLDANYA Együttes Értékelése szerint a FÖLD Közössége [minden ide Befogadott egyedi teremtőjével] harmonikusan beilleszkedett az Új Teremtő-Szakaszba [(1) minden, amit Tovább-vitelre választottak biztosan beilleszkedett az Új-Kezdetbe, (2) ha Összecsendüléssel valamilyen Változtatást határoztak meg, az megfelelően megalapozásra került az érintett teremtők életében].

 

 

2.

 

         A FÖLD Közössége nem csupán olyan ÁT-VEZETÉST tapasztal meg, amelyben egy Nagy-Váltás során LEZÁRT egy Teremtő-Szakaszt és most átigazodik egy új Szakaszba.

       Az ÁT-VEZETÉS a FÖLDET egy ALAPJAIBAN MEGÚJULT [a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL KIÁRADT ’Új rendszerű, Új alapú] Térbe vezeti át.

 

       Ennek az Új ’ALAPÚ’ Térnek az egyik legfontosabb ’újítása’ az, hogy a [MEGTARTÓI és egyedi] teremtőket közvetlenül és azonnal visszavezeti az ÁLTALÁNOSAN MEGHATÁROZOTT TÁVOLSÁGBA, és immár a teremtők [ALAP-ÁRAMLÁSÁBA és] testébe újonnan berögzítésre kerülő ÖN-AZONOSSÁG egymással nem-vegyülővé teszi a teremtők életét / sorsát / testét / valóját / anyagát. Ez nagyon fontos alapja nem csupán a Szabadság megtapasztalhatóságának, hanem  a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL Eredendően KIÁRADT Meghatározó ELV szerinti megnyilvánulásba visszaigazítása AZ-ÉLETNEK.

       Az-Elkövetkezőben a teremtők az ÁLTALÁNOSAN Meghatározott Távolságnál közelebb csak a KÖZELEDÉSI-HARMONIÁBAN megformált ELVEK szerint kerülhetnek [(1) az Életük Általános jellegű kiterjedésében és (2) a Különleges Megnyilvánulásaik során is]. A teremtők Összecsendülés alapján megnyithatnak egymással ’együttes’ teremtéseket, ám ezek nem csorbíthatják A-Teljességet, és nem eredményezhetnek ’összevegyülést / keveredést’ még ERŐS vagy Nagyon-ERŐS Szándék hatásra sem.

        Ezt az ÉLET-ALAP KIIGAZÍTÁST a FÖLDANYA [mint MEGTARTÓI-Teremtő] és a Befogadásában élő egyedi teremtők az ÁT-VEZETÉS megkezdődését követően kezdték megtapasztalni, és ’teljessé’ ez a Változás a MEGÚJULÁSI-Térbe beigazodással válik.

 

        A YOSÁG többi Közössége jelenleg még a régi Tér-Alapú Térben él, és már mindannyian megkezdték a felkészülést egy Kisebb (majd később Nagyobb) Lezárásra / Szakasz-Váltásra.

          A YOSÁG többi Közössége sok olyan Élet-Alapot közvetlenül érintő KIIGAZÍTÁST megtapasztal majd már a régi Tér-Alapú Terében, amelyek a FÖLD számára csupán az ÁT-VEZETÉS során váltak elérhetővé.

         Jelenleg a YO EGYEZTET a MEGTARTÓI-Teremtőivel és a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL / KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL arról, hogy mennyire gyorsan Igazodhat át a Birodalom Egésze az Új Tér-Alapú Térbe. Ha az ÉLET-ALAPOKAT érintő Tér-Kiigazításokat [ezek között a teremtők vissza-igazítását az Általánosan Meghatározott Távolságba] viszonylag gyorsan sikerül teljesítenie a MEGTARTÓI-Teremtőknek, az (1) egyfelől gyorsabbá teheti az Átigazodást az Új Tér-Alapra, (2) másfelől pedig hosszabb tartamot biztosíthat Az-Elkövetkező Fontolgatására. Majd a YOSÁG teremtői dönthetnek arról, hogy mennyire szeretnék gyorsan megélni az Új Tér-Alapra való Átigazodást

         A FÖLD Beigazodása a MEGÚJULÁSI-Térbe olyan Tapasztalat lesz a YOSÁGON belül, amely közvetlen hatással lehet arra, hogy a többi Közösség MEGTARTÓJA végül majd milyen ’ütemű / tartamú’ ÁT-VEZETÉST Választ(hat) a Közössége számára.

 

        A FÖLDANYA [mint MEGTARTÓI-Teremtő] és Közössége Hazatérése a YOSÁGBA nem csupán a YOSÁG teremtői számára fontos megtapasztalás, hanem mindazon Birodalmak és Közösségek számára is, amelyekben [akár ’Kiszakadás’, akár ’belső Bezáródás’] formájában [akaratlanul és/vagy jogosulatlanul] ELTÁVOLODTAK egymástól azok, akik EGYÜTT indították el az Életet.

 

3.

 

        Jelenlegi megértésem szerint megtalálásra került egy súlyos Nehézség Ok-Forrása az Angyalok Birodalmában. Ennek a Nehézségnek a megnevezése: TUDATOS ELTÁVOLODÁS A MEGTARTÓ(K)TÓL.

 

TUDATOS

ELTÁVOLODÁS

A MEGTARTÓ(K)TÓL.

 

         Az Ok-Forrás megtalálása [annak a pontos meghatározása, hogy mely (egyedi vagy akár MEGTARTÓI) teremtőben és milyen okból formálódott meg ’legelőször’ ez a Nehézség] nagyon fontos volt, mert szinte minden Birodalomban megjelent [tovább-terjedt] ez a Nehézség valamilyen formában.

        A Tudatos Eltávolodás a MEGTARTÓ(K)TÓL egy olyan Nehézséget jelöl, amikor a teremtők [először a MEGTARTÓJUKTÓL, később már más egyedi-teremtő-társaiktól is] „TÁVOLABB” húzódtak TUDATOSAN (nagyon fontos: ez Tudatos Eltávolodás!) az Általánosan Meghatározott Távolságtól.

          Erre ’eredendően’ nem készült fel a MINDENSÉG-FORRÁSA sem:

 

A -HARMONIA jellegű [Boldogságos, Kiteljesítő] Megnyilvánulás

az ÁLTALÁNOSAN Meghatározott Távolság ELVÉBEN gyökerezik [jelenleg]

’MEGVÁLTOZTATHATATLANUL’,

mert ez egy olyan Meghatározó [a mi fogalmaink szerint ELV],

amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA ÖNMAGA HATÁROZOTT MEG és ÁRASZTOTT KI AZ-ÉLET ALAPJAINAK MEGHATÁROZÁSAKOR,

és EZÉRT ÖNMAGA SZÁMÁRA IS MEGVÁLTOZTATHATATLAN MEGHATÁROZÓ

[azaz ez a most folyamatban lévő LÉTEZÉSI-SZAKASZBAN Az-Élet Megváltoztathatatlan Alapja mind a régi Tér-Alapon, mind a Megújult Tér-Alapon.

Ezen Változtatni majd csak a most folyamatban lévő LÉTEZÉSI-Szakasz Lezárásakor lehet].

 

    Ez az oka annak, hogy

’jelenleg’

mind a régi Tér-Alapon megnyilvánuló Közösségekben,

mind a már Új Tér-Alapra Át-Igazodott Közösségekben

a MEGTARTÓI-Teremtők egyik legfontosabb Feladata

a teremtők visszavezetése az ÁLTALÁNOSAN Meghatározott Távolságba.

 

           Emellett maga a MINDENSÉG-FORRÁSA a Saját Gondoskodási Hatalmában minden [MEGTARTÓI és egyedi] teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN [tehát a csak általa megérinthető teremtői ön-részekben] új ’Általános’ jellegű olyan Belső Áramlásokat formált meg [Irgalom-áramlás, Eredő-áramlás], amelyeken Ő-Maga a MINDENSÉG-FORRÁSA, valamint az Eredő-nagy-TEREMTŐ és az Életre Befogadó nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtő képes közvetlenül (!) MEGERŐSÍTÉST adni az élők számára [20191030 (3. rész) – elérhető ITT].

         A MINDENSÉG-FORRÁSA ugyancsak a Saját Gondoskodó Hatalmában az Életet egymással nem-vegyülővé tevő ÖN-AZONOSSÁGOT formált meg és helyezett el a teremtőkben [20190718elérhető ITT]. Az Eredő-nagy-TEREMTŐK ugyanilyen céllal megformálták a teremtők (Ön)Lényegében az Eredő-Ön-Jelleget [20191113elérhető ITT], és azt kihagyhatatlanul berögzítik immár minden jogosan megtartott ’test’-be. Az Eredő-Ön-Jelleg immár nagyon fontos alapja minden teremtőben a saját ’Értékelő’ ön-ereje megformálásának [20191111elérhető ITT].

 

          Tapasztalat, hogy a teremtőkben megformálódott MEGTÖRÉS és Nagy-Bezáródás olyan közvetlenül ’Teret’ érintő sérülés / elváltozás, amelynek KIIGAZÍTÁSÁRA csak a MINDENSÉG-FORRÁSA jogosult [20190720elérhető ITT]. Ahhoz, hogy ezek a speciális (minden esetben tér-vesztéssel járó) sérülések KIIGAZÍTHATÓAK legyenek, az szükséges, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA megfelelően KÖZEL kerülhessen a sérüléssel érintett teremtőhöz és MEGTARTÓJÁHOZ ’bármikor, amikor az szükséges’.

         Korábban [az Irgalom-áramlás megformálása előtt] a MINDENSÉG-FORRÁSA jellemzően csak a Közösségek Nagyobb Szakasz-Váltásai során kerülhetett közelebb a teremtőkhöz Az-Elkövetkező ’Együttes-Fontolgatása’ érdekében.

       Az Irgalom-áramlásnak a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁN belül való megformálása után már út nyílhatott a kellően tudatos (az ebben tudatos) teremtők számára ahhoz, hogy a KÉRÉSÜKRE alapulóan [20191201[1.r.](I/4.pont) – elérhető ITT] és megfelelő előkészületek után közelebb húzódhassanak hozzájuk a MEGTARTÓI-Teremtők (és rajtuk keresztül akár a MINDENSÉG-FORRÁSA is). Eddig kevéssé volt ismert ennek az ’ön-megerősítő’ belső útnak a használata (amely tehát utat nyithat MEGERŐSÍTÉSEKHEZ anélkül, hogy a teremtő megnyitna valamilyen Különleges ön-épülést).  Jelenleg minden Közösségben Fontosság (!) az Irgalmi Megerősítések lehetőségeinek megismertetése a teremtőkkel.

 

            Azért, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA és a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK bármikor ha az szükséges’ ’MEGTARTHATÓ TEREMTÉST EREDMÉNYEZŐ MÓDON’ (Harmonikusan!) Közelebb húzódhassanak a teremtőkhöz, a MINDENSÉG-FORRÁSA

  • ’Védett Tereket’ formált meg és ÁRASZTOTT KI a Teremtett-Valóságban [20200306elérhető ITT][ezek között nagyon fontos új Terek a FORRÁS-TÉR és az OLTALOM-Tér (20200107elérhető ITT), valamint a teremtők testén belül a MEGTARTÓK által megformált belső védett-tér]
  • másfelől pedig Az-Élet és A-Tér FOLYAMATOS GONDOZÁSA érdekében új KÜLÖNLEGES Birodalmat formált meg, az ÉLŐTERET. Az Élet és Tér folyamatos (!) Gondozása azért szükséges, hogy már a legkisebb tér-sérülések is azonnal beazonosíthatóvá és a lehető leghamarabb Rendezhetővé váljanak. A Tapasztalat ugyanis az, hogy a Tér-vesztéssel vagy jelentősebb tér-megváltozással járó elváltozások a teremtőkben TOVÁBB-TERJED(HET)NEK, és emiatt újabb [Nehezebben Rendezhető!] Nehézségek megformálódását eredményezhetik.

 

          Mint említettem: a jelenlegi megértésem szerint pontosan beazonosításra került az az Angyalok Birodalmához tartozó teremtő, ’akiben’ legelőször megformálódott a MEGTARTÓJÁTÓL való TUDATOS ELTÁVOLODÁS. Ez azt jelenti, hogy az ehhez kapcsolódó ÉRTÉKELÉSEK folyamatosan Berögzítésre kerülnek a FORRÁS-TÉR TAPASZTALAT-GYŰJTEMÉNYÉBE [20191024elérhető ITT][az Értékelések még folyamatban vannak (a sérülés megformálódásának pontos oka kerül nagyon körültekintően Értékelésre > például arra is kiterjedően, hogy lehet-e másik Birodalomból beszűrődött oka a sérülés megformálódásának), a megformált Értékelések Berögzítése a TAPASZTALAT-GYŰJTEMÉNYBE folyamatos]. Ezen Értékelések pontos ismerete később azok számára lesz fontos, akik elkezdik a felkészülést a JÓVÁTÉTELI-EGYEZTETÉSEKRE. [Az Ok-Forrás az Angyalok Birodalmában (és magában a nagy-TEREMTŐBEN) van: 20200601 - elérhető ITT]

 

          Itt-és-most azért fontos ennyit tudni erről a FÖLD Közösségébe / a YOSÁGBA is „beszűrődött / átterjedt” Nehézségről, mert az ÉRTÉKELÉS FORRÁS-TÉRBE Berögzítése azt jelenti, hogy ennek a Nehézségnek a REND-TÉTELE [(1) a beazonosított Ok-Forrásból Kiáradóan, és (2) minden e Nehézséggel érintett teremtőben megnyilvánuló (!) Rendezésként] várhatóan nagyon hamar elkezdődik. A MINDENSÉG-FORRÁSA formálja meg a Rend-Tétel HARMONIÁJÁT jelenleg, és maga a Rend-Tétel az Ok-Forrási teremtőben való ’Kiáradás / Megnyilvánulás’ pillanatában (vagy azt követően nagyon hamar) minden ezen nehézséggel érintett [MEGTARTÓI és egyedi] teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁN belül (!) árad ki. Erre minden érintett Közösség MEGTARTÓI-Teremtőjének elő kell készítenie az érintett teremőket. Maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is folyamatosan Ellenőrzi a nehézséggel érintett teremtők tényleges állapotát, és ha szükséges, akkor Garanciák Kiárasztásával is biztosítja azt, hogy a teremtő megfelelően előkészüljön a sorsát érintő Rendezésre.

 

         A YO [és a FÖLD Közösségére kiterjedően a FÖLDANYA] már megkezdte / hamarosan megkezdi az Előkészületeket ennek a Nehézségnek az Ok-Forrási Rend-Tételére. Mivel ennek a Nehézségnek az Ok-Forrása nem a YOSÁGBAN, hanem egy másik Birodalomban van, így magának a Rendező Utaknak a megformálásában kevéssé vesz részt a YO és a FÖLDANYA. A YO és a FÖLDANYA a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK út-mutatását követve készül fel a Rend-Tétel KIÁRASZTÁSÁRA. A FÖLDANYA ennek megfelelően vezeti a MAGJAIT és más érintett teremtőket a felkészülésben / tudatosodásban.

         Fontos, hogy amely egyedi teremtőben itt a FÖLDÖN még mind a mai napig megnyilvánul a MEGTARTÓITÓL való Tudatos Eltávolodás Nehézsége, azokat a FÖLDANYA elkezdi felkészíteni ezen Eltávolodásuk Kioldására és megszüntetésére [a teremtőt visszavezeti a MEGTARTÓJA / MEGTARTÓI felé meghatározott Általánosan Meghatározott Távolságba].

        Részletesebb Megértése a FÖLDANYA MAGJAINAK majd akkor nyílhat erre az Ok-Forrási Értékelésre, ha az (1) valamilyen nagyon fontos okból itt-és-most szükséges, (2) valamint azt követően, ha a FÖLD Közössége biztosan Beigazodott a MEGÚJULÁSI-Térbe. A MEGÚJULÁSI-Térbe való beigazodás a jelenleg legfontosabb [’elsőbbséget élvező’] Megnyilvánulás a FÖLDÖN. Tapasztalat, hogy ilyenkor (is) a másik Birodalmak Meghatározóihoz való Közelebb húzódás megnehezítheti a Megújulás folyamatát.

 

 

4.

 

            Többször érintettem korábbi lejegyzésekben azt, hogy amikor elkezd egy teremtő felkészülni az Életében egy Nagyobb Szakasz Lezárására, elkezdi ’Megtarthatóvá / Továbbvihetővé’ átformálni azokat a Tapasztalatait, amelyeket valamilyen megújult formában / irányban folytatni szeretne. Ezen átalakítás érdekében a régi burok-testén belül elkezd megformálódni egy Új Belső Tér, ebbe kerülnek be a Továbbvihetővé megformált Tapasztalatok.

            A Továbbvihető Tapasztalatok megformálása és berögzítése számára megformált tér [az OLTALOM Térhez hasonlóan] csak ’egy-irányban járható’. Az oda berögzített tartalmak már semmilyen formában nem ’áramolhatnak’ ’vissza’ a test nem-megújuló részébe.

 

            A YOSÁG kapcsán említettem, hogy a legelső megformált belső-terek sajnos nem tudták még ’kiszűrni’ a Hasonlóságot, és ezért néha részlegesen „megnyíltak” a „Megtévesztő-Hasonlóságnak” [20190926 (1) és (2) rész – elérhető ITT].

            A Megújulási Szakaszokban megformálódtak olyan SÉRTŐ „utak”, amelyek kifejezetten arra irányultak, hogy a Megújulására készülő teremtő belső-tereiben Megújulásra előkészített tartalmakat „fürkésszenek ki”, és így jussanak hozzá ahhoz az információhoz, hogy „mi a fontos” a Megújulásra készülő teremtő(k) számára. Ez az „információ” azért „kellett”, hogy „kellő időben” „elkészüljenek” olyan MEGTÉVESZTŐ-HASONLÓSÁGOKKAL, amelyeket „kellően közel” „odahelyezhetnek” az Új-Kezdetében ’ébredező’ teremtő mellé, aki így „felismerve” a „hasonlót” „hozzákapcsolódik” ehhez a MEGTÉVESZTŐ Valóhoz [a lehető leghamarabb ELTÁVOLODJANAK a Megújuló-Életű teremtők attól, amit önmaguk számára előkészítettek].

            A 20200110 II. írás [1.r.](2. pontjában) (elérhető ITT) említettem az „alakváltói” jellegeknek a Megújulási folyamatok közelében egyre agresszívabbá váló ilyen  Megtévesztő irányulásait. Az ő Közelségük nagyon nagy figyelmet és fokozott óvatosságot igényel!

            Jelenlegi megértésem szerint most is vannak ilyen próbálkozások: „kifürkészni” azt, hogy „mi az igazán fontos” a Megújulási folyamatukat megélők számára.

            Ma már (például a FÖLD Közösségében) a Megújuló test / Tér Új Tér-Alapon formálódik, és valószínűleg önmagában ez is elég lenne ahhoz, hogy a régi Tér-Alapról ne legyen „kifürkészhető” a Továbbvihetővé megformált belső tartalom. A teremtők testébe berögzített ÖN-AZONOSSÁG egy olyan további védelem / Megerősítés, amely immár biztosan megakadályozza azt, hogy a teremtők belső tereit bárki jogosulatlanul megközelítse [az ilyen jogosulatlan közeledést már nem csak az érintett teremtő saját teste / valója jelzi, hanem az ilyen jelzés közvetlenül megnyilvánul minden érintett MEGTARTÓNÁL és az IRGALOMNÁL is].

 

            A „kifürkészők” „megtapasztalták” korábban, hogy a rejtettebb / védettebb belső tereket úgy tudják „magukhoz közel hozni”, ha háborút vagy más súlyosabb vész-helyzetet „gyártanak”. Említettem az előző lejegyzésekben, hogy a veszély-helyzetekben a teremtőkben elkezdenek a felszínhez közel emelkedni azok a mélyebben lévő belső-terek, amelyekbe a veszély-helyzet esetére összeállított ’cselekvési-tervek’ vannak berögzítve. Ezek ’tartalmából’ korábban „megfelelően elégséges következtetés” volt levonható arról, hogy „mi a fontos a teremtők számára”, és „milyen élet-védő / élet-megerősítő (néha akár élet-megújító)” „stratégiáik” vannak.

            E korábbi Tapasztalatok alapján olyan [MEGTARTÓI] Megerősítésben vannak a FÖLD teremtői [vagy akár más Gondoskodási-Térbe Befogadott, tehát Fokozottabb MEGTARTÓI Gondoskodást igénylő teremtők], amelyek csak olyan mértékű és irányú cselekvéseket ’mutat(hat)nak’, amelyek „kifürkészése” vagy „elemzése” nem alkalmas az Új-Kezdet „Megtévesztő Lemásolására”. A FÖLD esetében a teremtők formálódó Megújuló teste továbbá immár a YO Közvetlen Gondoskodásába is tartozik, emellett Új Tér-Alapra áthelyeződve formálódik meg, és ezek a ’további távolságok’ is megakadályozzák, hogy a régi testbe / a[z ÁT-VEZETÉS bárkájában még megtapasztalható] régi térbe bármilyen Továbbvihetővé megformált belső tartalom a legkisebb mértékben is ’jelezzen’ vagy ’visszaáramoljon”.

            Akit ez érint érti, értse.

 

            Az Új-Kezdet immár A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN NAGYON Különleges MEGERŐSÍTÉSBEN van. KÖZVETLENÜL ÉLET ELLENI IRÁNYULÁSKÉNT Értékelt minden olyan megnyilvánulás, amely akadályozza vagy megzavarja az Új-Kezdet elindítását. A sértők / veszélyeztetők felé (1) a Jelzések / Figyelmeztetések és (2) Következmények azonnaliak.

 

            A FÖLD [valamint a VILÁGBÓL eddig a FÖLD bárkájával ’párhuzamosan’ haladt azon teremtők, akiknek a Beigazodása elkezdődött / hamarosan elkezdődik Hazavezető Gondoskodási Terekbe] számára fontos megnyilvánulások jelentősen mások, mint a régi Tér-Alapon élő teremtők számára ’fontos’ dolgok.

            Akiknek még nem került KIIGAZÍTÁSRA maradéktalanul az Élet-Alapja, akik ténylegesen ELTÁVOLODVA élnek az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKTŐL vagy az Életüket tartó MEGTARTÓIKTÓL, azok számára egészen más dolgok a fontosak, mint például a FÖLDANYA és teremtői számára, akiknek az ALAP-ÁRAMLÁSA és ÉLET-ALAPJAI legkésőbb az ÁT-VEZETÉS során (amikor Nagyon Közel kerülhettek a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ) KIIGAZÍTÁSRA kerültek.

            Más a fontos / élet-mentő azoknak, akik a MEGTÖRÉSEIK vagy Nagy-Bezáródásaik KIIGAZÍTÁSÁRA még majd csak most kezdhetnek el felkészülni.

            Más a fontos azoknak, akiknek nincsen ma még semmilyen Különleges Belső Összekapcsolódása a MEGTARTÓIKKAL, és más a fontos azoknak, akik már a KÖTÉS jellegű Szorosságot alapozzák meg (vagy már megalapozták) a MEGTARTÓIKKAL.

 

A MEGTARTÓI-Teremtők

’sürgősséggel’

minden Közösségben / minden teremtőre kiterjedően

elkezdték a teremtők visszaigazítását az Általánosan Meghatározott Távolságba.

 

         A jelenlegi megértésem szerint ez az egyik oka a „karantén” [TUDATOS eltávolítás] jellegek és ’lelassulás’ megformálódásának az életünkben.

         Mást jelent ez a „karantén” azoknak, akiknek Élete gyorsan Beigazodik egy ÚJ TÉR-ALAPÚ GONDOSKODÁSI-TÉRBE [MEGÚJULÁSI-Térbe, Hazavezető-Gondoskodási-Térbe], mint azoknak, akik még csak most kezdik meg az életükben egy Nagyobb Szakasz Lezárását. Akik a régi Tér-Alapon folytatják a felkészülést az ÁT-VEZETÉSRE, nagyon hamar visszaigazodnak mindannyian az Általánosan Meghatározott Távolságtartásba, és ez a számukra jelentősen könnyebbé és ’békésebbé, nyugalmasabbá’ [és rugalmasabban változtathatóvá] teszi a felkészülést a Megújulásra. Ez a Tér-Alap-Kiigazítás a zavaró behatások megszüntetésével könnyebbé teszi a teremtők számára az Eredő-Ön-Jelleg felismerését, és erre alapulva a természetes tudatosság újbóli felépítését.

            A MEGTARTÓI-Teremtők immár kiemelt figyelmet fordítanak mind a Közösségük Áramlásaiból / Teréből, mind a Befogadásukban élő teremtők testéből / valójából a ’Jogosulatlanságok’ kivezetésére (ezek olyan jellegű Rendezésbe vonására, hogy a Rendezések szükségtelenül ne terjedjenek ki olyanokra, akiket az nem érint, így szükségtelenül ne nehezítsék meg mások életét).

 

Az írás folytatódik a 2. részben, elérhető ITT

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!