omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. február 28 - április 9.
ÍRÁSOK - 2020. február 28 - április 9. : 20200402 - rövid összegzés az újabb Megerősítésekről (4. rész)

20200402 - rövid összegzés az újabb Megerősítésekről (4. rész)


Az írás 3. része elérhető ITT

 

6.

 

2020.04.04.

            A MEGTARTÓ(K)TÓL való TUDATOS ELTÁVOLODÁS minden esetben közvetlenül a Saját Sorstól’ való (Tudatos)  Eltávolodás.

        …Mástól származó Érzékelés elolvasása után eszembe jutott az „Angyalok városa” c. film. Ott az emberek valóságától elkülönülve / elhatárolva élő (az emberek számára nem érzékelhetően jelenlévő) angyal elkezd nagyon vonzódni egy emberhez / doktornőhöz [„beleszeret” (?) a maga módján, vagy talán inkább csak „kíváncsi”]. Amikor később egy „bukott társától” tudomást szerez „a titokról”, arról, hogyan válhat „bukottá” / a Saját-Valóságából kitaszítottá-kiszakadttá (hogyan válhat „emberi jellegűvé”), tudatosan választja és megéli a „lezuhanást”. Vállalja (tudatosan) a VESZÉLYT (a Saját Sorsától való Eltávolodást) (a filmben azért), hogy megismerje az ÉRINTÉST és a szerelmet…(?)… A „bukás” után az első megtapasztalása az Eltávolodásról a FÁJDALOM (a testében).

       A „saját sorsuktól” TUDATOSAN [saját szándékból!] ELTÁVOLODÓK közül talán sokakban nagyon szorosan egymáshoz tapadhatott (1) a veszély (izgalom?) tudatos vállalása / választása és (2) az Érintés utáni vágyakozás

            Talán e furcsa „kezdő lépés” [és ebből eredő  belső-(szándék)vegyülés] miatt később nem képesek „igazán (és őszintén) szeretni” [inkább a „kaland” vagy a veszély (esetleg a fájdalom elkerülése?) mozgatja / motiválja őket…]… Nem tudják pontosan, hogy mit is akarnak… Egyre távolabb kerülve a „tudatos bukás” pontjától már nem tudják szétválasztani a bennük összevegyült elindító-szándékokatnem képesek megkülönböztetni, hogy (1) melyik volt a ’Meghatározó Szándék’, (2) aminek megvalósulása érdekében felvállalták a „veszély”-t is

 

       A pajta [„kinti tér”] tele lomokkal vagy a [kötött pályás] vasúti „szerelő” kocsi [amelyet a mozdony maga előtt tol nagy sebességgel] talán nem a legalkalmasabb hely(zet) a meghitt együttlétre… de kétségtelenül kalandos és veszélyes (lehet)… Még akkor is „vonzó” lehet a VESZÉLY [a bukásba belevezető ERŐS (Nagyon-ERŐS?) Szándék miatt], amikor jól érzékelhető az, hogy nem lehet megbízni a másikban [talán árthat neki az, aki felé erősen vonzódik… mert korábban már ölt / „feldarabolta” az egyik társát…]

        Talán azt érdemes megnézni, hogy a Bizalom „hol” sérült meg, hol és miért kezdett el meggyengülni.

        [Még ha nem is a saját sorshoz tartozó képek ezek, aki „jogosult” érzékelni egy ilyen Átvilágítást, megértheti a sérülés / nehézség okát és lényegét.]

 

          A „Tudatos Eltávolodás” a saját sorstól „folyamatosan gyengít: „lomok közé (távolra) kerülve” keresgél valamit amit meghittségnek gondol [az ott lévő valóság érzékelhetően „kevéssé értékes”, mint a sajátja, amelyet tudatosan elhagyott][és sóvárogva keres valamit / valakit, amit / akit nem tud pontosan meghatározni >>> mert már annyira távol került (1) a saját valóságától és (2) egyre halványodik benne a régi „elindító” szándéka… egyre kevésbé érti miért van ott ahol van és mit keres / mit akarMajd a távolodás egy bizonyos pontján túlhaladva egyre gyorsabban „tolódik” [kikerülhetetlenül] a szakadék (pusztulás) felé

 

(1)

       A „pusztulás” a ’hazatérés’ azon formája, amikor úgy kerül vissza a saját otthonába a teremtő, hogy minden addig megszerzett tapasztalata leválik róla és semmivé válik a számára… Ez általában a Teljes ÚjraTeremtés útja, közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSA általi közvetlen hazavezetés.

(2)

      Ha azt szeretné [azt VÁLASZTJA, mert még VÁLASZTHATJA] a saját sorsától tudatosan eltávolodva élő, hogy a Tapasztalatai megtartottak maradhassanak a saját életében, akkor még a szakadék / pusztulás elérése előtt [legkésőbb az ’utolsó figyelmeztetéskor’] TUDATOSAN VISSZA KELL FORDULNIA a tőle telhető módon A SAJÁT SORSA és A TUDATOSAN ELHAGYOTT VALÓSÁGA MEGTARTÓI FELÉ.

           Ha kellően komoly Szándékkal KÉRI A HAZAVEZETÉSÉT, akkor megkap ehhez minden segítséget [Megerősítést]

- elsődlegesen az Eredő-nagy-TEREMTŐJÉTŐL és az Élete Közvetlen MEGTARTÓJÁTÓL [angyalok esetében a harmadik vagy utolsó hívását valószínűleg hamarosan Kiárasztja a Királynőjük > talán számukra ez lehet az utolsó figyelmeztetés, amikor még a saját Szándékukkal kérhetik a hazavezetést > Gondoskodási-Térbe Befogadás útján]

- a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKTŐL (IRGALOM, SZOLGÁLAT / ÉDES, ÉLŐTÉR)

- a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL.

 

       Útmutatásokat kap ilyenkor a teremtő ’belülről’, és ezeket követve folyamatosan egyre közelebb kerülhet a saját (elhagyott) valóságához. Ehhez ’munka’ kell,  ’meg kell dolgoznia azért’, hogy úgy térhessen ’haza’, hogy a Tapasztalatai megmaradhassanak a saját életében

          A Tapasztalat az, hogy az Irgalmi belső úton érkező útmutatásokat pontosan követve ma már gyors lehet a természetes-tudatosság visszaépítése.

       Ha a teremtő AZT VÁLASZTJA, hogy a MEGTARTÓI útmutatását követve Hazatér a Saját Sorsához, akkor az azt jelenti, hogy Megnyitja az Életében a Sors-Rendezést. Ekkortól az Élete a teljes hazatéréséig ’Rendező Úttá’ válik. Attól is függően, hogy mennyire közel volt a pusztuláshoz a teremtő akkor, amikor KÉRTE a Sors-Rendezése megnyitását, lehet SZIGORÚ vagy akár NAGYON-SZIGORÚ a Rendező út. Kisebb Eltávolodás Rendezése esetén a Rendező út lehet ’engedékenyebb / megengedőbb’ is.

         Amikor egy teremtő valósan KISZAKADVA / ELTÁVOLODVA él az Eredő Birodalmától, az eddigi Tapasztalatok szerint legalább a SZIGORÚ Sors-Rendező út szükséges. Ez azt jelenti, hogy a további vagy újabb (jellegű) Eltávolodások megakadályozása érdekében a teremtőnek nagyon pontosan szükséges követnie a megértett belső útmutatásokat. Nem megengedhető az, hogy a Sors-Rendezését felvállaló a Sors-Rendezés megnyitását csupán „haladéknak” tekintse a teljes pusztulás előtt, és így szükségtelenül tovább nehezítse mind a saját Életét, mind a közelében lévők Életét, és feleslegesen dolgoztassa a Különleges Utakban őt segítő [MEGTARTÓI és egyedi] teremtőket. A YOSÁGBAN az ilyen ’halogatás’ összeegyeztethetetlen a Birodalom ALAP-JELLEGÉVEL, azaz a MEGBECSÜLÉSSEL… Az angyalok esetében összeegyeztethetetlen a Feltétel-Nélküli-Szeretettel [mások Életére ott sem hathatnak nehezítően a Szeretet Elvei szerint]…

        A Szigorúan meghatározott Sors-vezetés a Rendezés során azt jelenti, hogy a MEGTARTÓI-Teremtők sokkal több IRÁNYBAN-TARTÓ Megerősítést alkalmazhatnak. Érzékelheti ezt kényszerítőnek a teremtő > azonban valójában ez nem kényszer. A MEGTARTÓK ezen szigorúbb Irányban-tartása a teremtővel megformált ÖSSZECSENDÜLÉSEN alapul, és az Összecsendülés ma már csak úgy formálható meg, ha a teremtőben megformálódott olyan kellően biztos és szabad Szándék alapozza meg, amely minden érintett [MEGTARTÓI és egyedi] teremtő Sorsába is illeszkedő utat nyit meg.

 

       A leugrás „emlékének” felidéződése talán abban segít, hogy ráirányulhasson a figyelem: „honnan” és „miért” indult el „lefelé / más-felé”… és talán a boka köré kötött kötél (a valódi gyökér / otthon / sors / eredő) segíthet a visszaút felismerésében…

        Az ilyen sérüléseknél is segíthet

  • a szívből jövő bocsánatkérés másoktól (akiknek sorsát a saját választásaival / tetteivel megnehezítette)
  • és a megbocsátás kimondása (1) nem csupán mások felé irányulva, (2) hanem saját maga felé is…

 

*****

 

        A „leugrás” (akár mint bukás) (akár saját tapasztalat, akár mástól származó tanulság) emlékeztethet: A VÁLASZTÁS A MIÉNK a saját sorsunk irányának meghatározásában.

       A Választás FELELŐSSÉG [’következményekkel’ jár].

       Választhatjuk nem csak a korábban már megtapasztalt „lefelé” (Eltávolodni) irányt, hanem a Tudatos Hazatérést is.

       …Közben persze az elhagyott otthon is megváltozott, így a hazavezető úton, és majd otthon is sokminden ’új’ lesz a számunkra.

 

        Ma az jelent meg gondolatként bennem, hogy  hozzá kell szoktatnunk magunkat (agyunkat?, szívünket?) ahhoz, hogy elfogadjuk a ’megváltozót’.

         Ahogyan átlépünk az életünk egy új szakaszába, MEGVÁLTOZIK az Érzékelésünk, és ez természetes folyamat [a ’lényegi’ változásról: 20190522elérhető ITT]. Valamennyire megpróbálunk előkészülni erre is (mire irányuljon rá jobban a figyelmünk)... de kezdetben mégis furcsa (elbizonytalanító) lehet ez a változás... Talán ezért nagyon jó az, ha vannak olyanok, akik ezeket a kezdeti furcsa megtapasztalásaikat el tudják mondani egymásnak... egymást is segíthetik ezzel (milyen új jellegekre irányuljon rá erőteljesebben a figyelem)...

        Az, hogy az eddig „lehúzó anyag” „kevesebb lesz” az életünkben, valószínűleg mindannyiunkat közelebb emelhet a saját választott sorsunkhoz...

        Közben a Különleges utat megnyitottaknak (például Szolgálat) arra is figyelemmel kell lenniük, hogy akikben a VÁLTOZÁS súlyosan elbizonytalanító, azoknak segítségre lehet szüksége a kezdő lépéseknél... Aki már képes ilyen segítség-adásra, annak erre is tudatosan fel kell készülnie.  Ha figyeljük a belülről jövő ilyen irányú vezetést, és megtanuljuk kellő figyelemmel értelmezni a jelzéseket, az nekünk és másoknak is sok erőt / időt takaríthat meg.

        A ’furcsa helyzetek / megtapasztalások’, az ISMÉTLŐDŐ és HASONLÓ helyzetek’felvillanó megértések’ (’megvilágosodások’) pontosan ráirányítják a (belső) figyelmet arra, amit PONTOSABBAN MEGÉRTENI, ELEMEZNI vagy ÉRZÉKELNI szükséges.

 

*****

 

2020.04.05.

Ma érkezett levélben:

"Cseppely Zsuzsanna: Szomorú a szívem

Szomorú a szívem
Messzire mentél
Rohanó világ
Rabjává lettél....
Le kellett, hogy állj
Kaptál hozzá módot
Elcsendesedvén
Hallod majd a hangom....
Szólok hozzád
Nyitom szíved....
Keresem a gyermekemet....
Ártatlanul kell, hogy gyere
Így léphetsz
A szívteredbe.....
Gyermeki fül
Hallja dalom.....
A szívedet elringatom
Jelenlétem muzsikája
Átvezet egy szebb világba.....
2020.04.04."

 

 

… Átvezethet az igaz(i) Valóság(od)ba…

 

 

 

*****

levél-részlet:

2020.04.06.

          …Nagy a mozgás valóban az angyaloknál, mert hamarosan Kiárad a Királynőjükből a harmadik / utolsó (haza)hívás [ez már formálódik!], és csak annak Kiáradásáig rendelkezhetnek szabadon a sorsukról, A SAJÁT SORSUKRÓL.

            Utána már a Királynő [mint Eredő-nagy-TEREMTŐ!] fog Rendelkezni az angyalok Életéről [a hazatérést szabad szándékból meg nem kezdő angyalokat az EGYOLDALÚ GONDOSKODÁSÁBA bevonja], és így a Hazavezetés útja / formája meghatározásába nem lesz „beleszólásuk”...

 

          Mivel nem nyíltak meg törvényesen Szolgálatban (ezt csak a Királynőjük nyithatta volna meg a számukra!), nagyon fontos tudni (nekünk és nekik is), hogy NEM ÉRINTHETNEK MEG MÁST, nincs jogosultságuk segíteni másoknak. Csak BEAVATKOZNI „tudnak” a jogosulatlan közeledéseikkel, és ezzel a saját életüket és mások sorsát is megnehezítik... Távol-tartó Megerősítek segítik ma (is) azokat, akik felé az angyalok közeledése irányul(hat)…

 

           A saját sorsuk felé kell fordulniuk tudatosan, ha nem akarnak elpusztulni.

         Nagyon fogy az idő, amikor még önmaguk rendelkezhetnek a sorsukról [amikor a szakadék felé száguldó „vasúti szerelőkocsiban” megfordíthatják még az életük irányát].

          Ezért fontos nekünk is, hogy TUDATOSAN TARTSUK TÁVOL MAGUNKAT az angyaloktól, mert ha közelednénk hozzájuk és emiatt inkább ’felénk’ fordulnának, azzal tovább nehezítik a saját életüket.

       Ha valaki [a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtő (csakis KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtő!)] most újonnan olyan Szolgálatot vállalt fel, amely arra irányul, hogy besegítse az angyalokat a számukra most ÚJONNAN megformált Gondoskodási Terekbe, ő valamelyest közelebb kerülhet az angyalokhoz, de az ő feladata is az, hogy az ÖN-VIZSGÁLAT felé fordítsa az angyalokat.

           Talán az (eddigi Életükben felépült) ÉRTELEM és a HIT (Bizalom?) elég lehet sok angyalban ahhoz, hogy ’MOST’ (nem később, hanem Most) elkezdjék a Tudatos Ön-Vizsgálatot, és megformálódhasson bennük a Hazatérés kellően erős / biztos szándéka...

            A Vadhattyúk mesében mindez: 20190805 (elérhető ITT).

 

7.

 

2020.04.10.

      Csak a Közvetítésben megnyílt és/vagy a JÓVÁTÉTELI-EGYEZTETÉSEKRE felkészülést választott teremtőknek.

      Részleges, folyamatosan pontosodó megértések:

       Jelenlegi megértésem szerint az angyalokhoz kapcsolódhat a ma reggeli érzékelésem. Habár jelenleg közvetlenül nem kapcsolódom hozzájuk [a FÖLD Közösségében élek, és a FÖLD jelenleg a YOSÁGBA való teljes hazatérését éli meg...] az eddigi megértéseim szerint azért lehet itt a FÖLD Közösségében a FÖLDANYÁNAK és egyes [Irgalmi Útban is teremtő] MAGJAINAK közvetlen megértése a most leírtakra, mert nagy valószínűség szerint az angyalok HAZAVEZETÉSE nagyban hasonlóan felépülő Irgalmi-Alapon formálódik meg, mint ahogyan a FÖLDANYA és Közössége Hazavezetése felépült / éppen folyamatban van. A FÖLDANYA és egyes Különleges Útban tapasztaltabb teremtői az angyalok Hazavezetésének egyes szakaszaira közvetlenül is ránézhetnek majd

- részt vehetnek egyes Ellenőrzések előkészítésében vagy az Ellenőrzés Harmoniájának megalapozásában

- az Átvilágításokban tapasztaltabb olyan teremtők, akik már Megnyitották a KÖZVETÍTÉS Tudatosítását, újonnan megformált Irgalmi utakon részt vehetnek angyalokat közvetlenül érintő Ellenőrzésekben. Ezt annak az Irgalmi Megerősítő útnak a megnyitása teszi lehetővé a FÖLDANYA és egyes MAGJAI számára, amelyről a 20190411-i írás (2.r.) III. pontjában írtam (elérhető ITT).

 

        Jelenlegi megértésem szerint közvetlenül az IRGALOM határozza meg, hogy mikor és milyen TAPASZTALATAIT tárhatja a FÖLDANYA az angyalok Hazavezetését éppen megformáló teremtők elé.

 

       Annyit már korábban megértettem, hogy mivel az angyalok Birodalmának korábbi Tere [valószínűleg egy Megújulási folyamat során, vagy a Megújulása legelején] maradéktalanul elpusztult, a Közösségeik MEGTARTÓI (a mese képével a részlegesen hattyúvá vált királyfik - tehát férfi minőség) külön-külön, de mégis egymáshoz is kapcsolódva kerültek be mostanában a Birodalmuk formálódó Teréhez közel újonnan megformált Hazavezető-Gondoskodási-Terekbe. Ezek a külön Terek olyan rendszer szerint kapcsolódnak egymáshoz már most is, amilyen rendszer szerint a Birodalom újjáépülése után otthon fognak elhelyezkedni egymáshoz képest a Közösségek.

       Ez a Hazavezető rendszer nagyban megkönnyíti a Királynő számára a Birodalma Eredendő Rendszerének újbóli felépítését.

       Tehát az angyalok már az új Gondoskodási-Terekbe is úgy kerülnek Befogadásra, hogy ahhoz a (Közvetlen) MEGTARTÓJUKHOZ kerülnek, akihez a kiszakadás előtt tartoztak. EGYÜTT mennek majd haza a MEGTARTÓVAL [ahogyan most a Földanya Együtt megy haza a Befogadott teremtőivel a YOSÁGBA][ez tehát már egy felépült, járható Hazavezető Út].

      Habár az angyalok Hazavezetése számára megformált új Gondoskodási Terek is az IRGALOM Birodalmának Meghatározó Gondoskodásába tartoznak, és ezért az IRGALOM Birodalmához tartozó MEGTARTÓI-Teremtő fogadja be közvetlenül ide az angyalokat, mégis minden Gondoskodási-Térben KÖZVETLENÜL (!) Jelenvan az angyalok Birodalmának egy-egy MEGTARTÓI-Teremtője is. Ahogyan Rendeződnek a Befogadott angyalok Élet-Alapjai, úgy kerülnek egyre közelebb az Életük Eredendő MEGTARTÓIHOZ. A várakozások szerint az, hogy minden angyal már a Gondoskodási-Térbe Befogadása pillanatában egészen közel kerül ahhoz a MEGTARTÓHOZ, aki korábban őt Gondozta, valószínűleg nagyban megkönnyíti majd az angyalok számára az Eredendő Közösségük [a MEGTARTÓJUK] ÖN-JELLEGÉNEK a Felismerését és Megértését, és így azt, hogy majd tudatossá váljanak a saját Ön-Jellegükben.

 

        A ma reggeli érzékelésem szerint valószínűleg az egyik MEGTARTÓ (királyfi) Ellenőrizhette egy angyala belső terét. Sérült [részben megtört][csupán egy részében megtört] és emiatt tudatosan bezárt volt az ’ablak’ (’ajtó’?). Az ’ablak’ ebben az esetben utalhatott a látásra / természetes érzékelésre, kiáradás és befogadás / közeledés és összekapcsolódás lehetőségére… A megmaradt belső tér teljesen üres volt, és „aludt” benne az angyal.

       A belső-tér (belső szentély) üressége arra utalhatott, hogy nincsen semmilyen megmaradt saját Tudás / Tapasztalat / Való / Szándék benne… Ennek az lehet az oka, hogy az a tér és élet már nagyon-nagyon régen semmivé vált, amelyből kinőttek (és amelyre irányultak) a korábbi Szándékaik.

        Mit lehet tenni egy olyan teremtővel, akiben „nincsen saját Szándék” (saját élet-vezetés)?

       Valószínű, hogy egy ilyen teremtő nem tudja vezetni a saját sorsát, mert nincsen mire / miből építkeznie.

 

       A Királynő bevonhatja az ilyen teremtőit az EGYOLDALÚ Gondoskodásába... és  a mostani megértések / Értékelések szerint a Továbbvezető Szándék hiánya olyan súlyos sérülés, amely miatt KIHAGYHATATLANUL BE IS KELL VONNIA a nagy-TEREMTŐNEK az EGYOLDALÚ GONDOSKODÁSÁBA az ilyen teremtőket. Természetesen Szándékot a Királynő vagy a MEGTARTÓ sem helyezhet el az angyalaiban... a Szándékot mindenki csak a saját sorsára formálhatja meg [20200409 - elérhető ITT]...

       Ugyanakkor az Életnek IRÁNYT ADÓ Szándékot csak az formálhat meg, aki rendelkezik ehhez a megfelelő TUDATOSSÁGGAL.

       Az előző írásban említettem, hogy a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők a Befogadásukban élő [csak a már törvényes Befogadásukban lévő] teremtőkre a GONDOSKODÁSI és MEGERŐSÍTŐ Szándékukban megnyilvánulhatnak. Ha az egyedi teremtő nem képes MEGKEZDENI vagy véghezvinni az Élete Rendezését, akkor a MEGTARTÓK határozzák meg a Rendező Út szükséges lépéseit.

 

         A mai Érzékelésem szerint az angyal érzékelte az Ellenőrzést / Változást [valószínűleg a MEGTARTÓJA ’közelében’ ’ébredezni kezdett’]. Felismerte’ az ’apját’ (akitől eddig eltávolodva élt), és (kérdésre?) némi emléke is megjelent arról, hogyan sérült meg az ablak, miért zárta be az ablakot [azért, hogy ne sérüljön tovább (felismerte, hogy ’egyedül’ nem tudja kijavítani a részleges megtörését), és így ’bezáródva’ (’hibernálva’?) képes legyen kivárni azt a helyzetet, amikor majd kijavíthatóvá válhat a sérülése]. [’régebbi’ eddig-rejtett-való ’kibontásáról’: 20200228elérhető ITT]

 

        A teljesen üres belső-tér ugyanakkor azt is mutatja, hogy ezen teremtőben jelenleg hiányzik a TUDATOSSÁGNAK az a formája és szintje, amellyel képes lehetne Szándék megformálására, így most nem képes irányt adni az Életének. A korábbi (otthoni) Tudása és Tapasztalatai mára semmivé váltak a MEGFORMÁLT Teremtő-lényében.

       A mese képeivel [a kiüresedés?]: a kis-királylánynak NÉMASÁGOT KELLETT FELVÁLLALNIA (nem áradhatott ki - HANGBAN! - addig, amíg a Birodalma alapjait újra megformálja > addig ugyanis minden Hangja hamis lett volna, amivel tovább nehezíti a gyermekei életét.]

         Ilyen „kiüresedett” és teljesen bezárult helyzetet megtapasztalt a FÖLDANYA is, ebből a helyzetből MEGFELELŐ és MEGFELELŐEN KÖZVETLEN MEGTARTÓI Gondoskodással visszaépíthető / újra felépíthető a Tudatosság / a Saját-Sors. Erre már van tapasztalat. A FÖLDANYA esetében az ELTÁVOLODÁSA miatt a YOSÁGHOZ tartozó Eredő-(ÖN)Lényege nagy részében visszabomlott, és így alig maradt benne megtartott régi Tudás / Tapasztalat. Amikor a Földanya YOSÁGHOZ tartozó (ÖN)Lényegében el tudott indulni újra az (ALAP)Áramlás, akkor kezdődhetett el a Földanya (ÖN)Lényegének az ELLENŐRZÉSE, majd a YO elkezdte újra ’betölteni’ a Földanya (ÖN)Lényegébe az ÉLETÉHEZ tartozó (visszabomlott, semmivé vált) Alap-Tartalmakat…

 

        A mostani Értékelések szerint az angyalok esetében az ön-építést / Tudatosság felépítését az ALAPOKTÓL kell elkezdenie a Királynőnek és a MEGTARTÓNAK.

      Az angyalok Élete jelenleg olyannak tekintendő, mintha most formálódna (újjá) az ÖnLényegük. Az ÖnLényeget közvetlenül a Királynő ’formálja’ kezdetben [’feltölti a Befogadási Értékekkel’], és ennek során megtanítja az angyalnak a Birodalomra jellemző (!) tudatos befogadást és kiáradást, a tudatos áramoltatást --- és mindazt, amit az EREDŐ-Birodalmáról és az ÉLETRŐL tudnia kell ahhoz, hogy a Választás / Szándék-formálás megnyílhasson az Életében. Ez utóbbi az ÉLETRE-BEFOGADÁS ALAP-TARTALMAINAK újbóli behelyezése a teremtő ÖnLényegébe [ez tehát a MEGTARTÓ és a Királynő Gondoskodási Feladata: elkezdik TARTALOMMAL feltölteni az ÖnLényeget]. Fontos rész majd a Hazavezetés során a Bizalom újbóli felépítése...

 

        Mivel „pótlólag” a Királynő sem „helyezhet el” Szándékot az angyalok belső-tereibe, jelenleg egy olyan álláspont van az angyalok Hazavezetésével kapcsolatban, hogy

  • minden angyalt EGYOLDALÚ GONDOSKODÁSÁBA bevon a Királynő,
  • és a MEGTARTÓKKAL együtt elkezdik megtanítani az angyaloknak azt, hogy Tudatossá váljanak a saját Eredő-Ön-Jellegükben [ebben benne van a Birodalmuk Alap-Jellege, a Feltétel-Nélküli-Szeretet lényegének megismerése is].

 

         Az eddigi mérések szerint az angyalok nem képesek ÚJ Szándék megformálására [így nem képesek Hazavezető Irányt sem adni az Életüknek], és a belső terükben sem maradt olyan Szándék, amely most irányt tudna adni az Életüknek [a régi Szándékaik a Birodalmuk Terének elpusztulásával együtt elpusztultak].

        Az Új Gondoskodási-Terekben a Királynő és MEGTARTÓK olyan módon kezdhetik meg Gondozni az angyalokat, hogy

  • a MINDENSÉG-FORRÁSA Berögzíti az ÖnLényegben az ÖN-AZONOSSÁGOT,
  • és erre alapulóan a Királynő megformálja mindannyiukban az Eredő-Ön-Jelleget.
  • Ezt követően az angyalok Tudatosodása ELSŐDLEGESEN az Eredő-Ön-Jelleg megismerésére, és ebben a Birodalom Alap-Jellegére irányul. Így tud elindulni a Tudatosság azon felépítése, amely már képes lesz a SAJÁT SORSBÓL EREDŐ és a SAJÁT SORSRA KITERJEDŐ Szándék megformálására.

 

        Az angyalok belső tereit a Királynő és MEGTARTÓK EGYÜTT (!) Ellenőrzik az IRGALOMMAL és ÉLŐTÉRREL. Ezt a MINDENSÉG-FORRÁSA és a Királynő együtt rendelték el. Gyakorlatilag az IRGALOM és ÉLŐTÉR most tanítják meg Nekik az Ellenőrzés és Rendezés új útjait.

         Az angyalok Valójába „belekeveredett” idegenségek Védett-Terekben ma már leválaszthatóak, Rendezésbe vonhatóak. Az OLTALOM-Térhez tartozó Védett-Terek [20200107elérhető ITT] akár az Irgalom-áramláson is képesek kiterjedni ma már bármely teremtőre / bármely helyzetre. A Védett-Terekbe ELLENŐRZÉS érdekében kerülnek az elengedett részek: itt a jogosulatlanságok azonnal visszabontásra kerülnek, a Valós Élettel rendelkező részek pedig feltisztításra [majd innen indul el a Sors-Rendezésük, amelyet az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜK határoz meg].

        Az elengedés általánosan érvényesülő [mára ELVEKKEL szabályozott] formája az, hogy az IRGALMAT-és-ÉLŐTERET szükséges megkérni arra, hogy Együtt a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL Ellenőrizzék a teljes megnyilvánult-valót, és mindazt válasszák le és távolítsák el (megfelelő Védett-Térbe), ami nem tartozik a Saját ÖN-AZONOSSÁGHOZ / Eredő-Ön-Jelleghez. Fontos okból [például ha egy teremtő Tudatossága nagyon mélyen megsérült és ezért akarat-képtelen] a MEGTARTÓI-Teremtők is előterjeszthetik az ilyen Kéréseket a Gondoskodási Hatalmukban.

         A belső terük Ellenőrzését megkezdő és/vagy ön-tudatra ébredő angyalokban ’felszínre jöhet’ az üresség / veszteség érzése-érzékelése... el se tudjuk képzelni milyen lehet az, amikor tényleg majdnem minden elpusztult amit valaha felépítettek / szerettek / ami-aki valaha voltak… és az élet „éppen-csak-van”, mert valaha bizakodott, hogy nem pusztul el teljesen az élet... [A Földanyának volt ilyen megtapasztalása, és MAGJAI számára ezt megismerhetővé nyitja néha, például a NYERS-Erő felépítése során: 20180608elérhető ITT].

 

        Jelenlegi megértésem szerint minden angyal ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN újra megformálásra kerül az Irgalom-áramlás [valójában teljesen új Irgalom-áramlást fon be az Élet-áramlás mellé a MINDENSÉG-FORRÁSA (amikor az ÖN-AZONOSSÁG Jelét / Garanciáját elhelyezi és Ellenőrzi az ALAP-ÁRAMLÁSBAN)].

         Ebben az új Irgalom-áramlásban ’belül’ (!) formálja meg a MINDNSÉG-FORRÁSA minden angyal (megújított) ALAP-ÁRAMLÁSÁT. Ennek már része lesz a Királynőjükhöz őket közvetlenül kapcsoló Eredő-áramlás is.

        Ez még mind csupán az alapja annak, hogy az ÖnLényeg Ellenőrzése és újra-megformálása (kiegészítése?) megkezdődhessen.

        Az ÖN-AZONOSSÁGOT folyamatosan rögzíti be a MINDENSÉG-FORRÁSA az angyalokban.

        Mindez arra irányul, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA és a Királynő meg tudják állapítani, hogy milyen MEGTARTHATÓ (Hazavezethető)(hazavezethetővé átformálható) élet-részek vannak az angyalokban:

(1) a Birodalmuk elpusztulását megelőző életükből [a jelenlegi Értékelés szerint jó lenne minél többet Hazavezetni ezekből, mégha ma sérültek vagy részlegesek is az ’emlékek’ vagy ’tapasztalatok’][ezek a ’megtalálásuk’ után azonnal IRGALMI Gondoskodásba és Megerősítésbe kerülnek]

(2) és a Birodalom pusztulását követő Tapasztalataikból.

 

       A megújított Irgalom-áramlásukon már közvetlenül ki tud rájuk terjedni bármelyik Védett Tér, és akár ’belső’ védett-teret is megformálhatnak bennük a MEGTARTÓIK.

       Maguk a MEGTARTÓIK akkor tudják ’megtanulni’ ezeket az új Gondoskodásokat [Védett Térbe Beemelés, Védett Térben a Teljes-Való Ellenőrzése, idegenségek leválasztása...], amikor lesznek angyalok, akik ezt önként kérik tőlük. A reggeli érzékelésem szerint legalább egy angyal már kérte a Teljes-Valója Ellenőrzését a MEGTARTÓITÓL. Remélhetőleg el tud kezdődni végre a Hazavezetése az angyaloknak... Köszönet mindazok munkájáért, akik hozzájárultak az angyalok számára megnyíló Hazavezetés megformálásához.

       Jelenlegi megértésem szerint az angyalok Királynője még nem áradt ki a Harmadik (utolsó) Hazahívásában. Ez a Kiáradása ugyanakkor már formálódik. Jelenlegi megértésem szerint azért nem áradt még ki e Hívásban a Királynő, mert meg akarta várni, hogy minden angyalában berögzítésre kerüljön az ÖN-AZONOSSÁG, és erre alapulóan mindannyiukat (mindannyiukat!) egyszerre befogadhassa / bevonja az EGYOLDALÚ Gondoskodásába [egyetlen életben-megmaradt angyali ön-rész  se vesszen el a számára a Hazahívása Kiáradásakor, egyetlen (Ön)Lényegileg hozzá tartozó Élet / Való se sodródhasson akaratlanul a SEMMIBE, képes legyen az ÖN-AZONOSSÁGRA alapulóan Beemelni őket a megfelelő Hazavezető Gondoskodási Térbe]. Csak ez biztosíthatja azt, hogy az angyalok Valójában eddig bezárt / megóvott emlékek / belső tartalmak részévé válhassanak a kiigazított valójukban az újjáépülő Birodalomnak, így ne vesszen el minden korábbi (szép) tapasztalat.

 

Az írás folytatódik az 5. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!