omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 április 20 - május 3.
ÍRÁSOK - 2020 április 20 - május 3. : 20200503 - Értékelés-részlet csak Érintetteknek (3. rész)

20200503 - Értékelés-részlet csak Érintetteknek (3. rész)


Az írás 2. része elérhető ITT

 

3.

            Egy valószínűleg mostanában megformálhatott [Távoltartó és/vagy Ellenőrző] ’tér-elem’ is alkalmazásra került az Ellenőrzések során. Kifejezetten Tér-ként értelmezhető, de sajnos nem nagyon tudom lefordítani szavakra a lényegét. A Védeni [Megerősíteni] kívánt Terek vagy Való közelébe / köré kerülhet ez elhelyezésre [’odatolják’, pontosan ’odaillesztik’ a Megerősíteni kívánt hely(zet) mellé / köré][az Ellenőrzést követően azonnal ’visszabomlik’, nem változtatja meg a Teret amelyben igénybe veszik]. Egyébként nem különböztethető meg a Tér egyéb részeitől ’ránézésre’. Kisebb tér-részekből egészen nagy felület is összerakható, különböző irányokba állíthatóak az egyes részei, vagy állhat mindegyik ugyanabba az irányba is.

            Az eddigi megértésem szerint (1) ’megjelölő anyag’ van belefoglalva. (2) A feladata / rendeltetése ennek a tér-elemnek az, hogy a ’Kiáradásokat’ ’visszavezesse közvetlenül a kiáradási-pontba’.

       ELLENŐRZÉSKOR a tér-elemhez hozzáérő kiáradás [Való] azt az utasítást kapja, hogy azonnal (!) térjen vissza a kiáradási-pontjába. Ez az ’utasítás’ egyben egy egyedi megjelöléssel is ellátja az őt megérintő valót, és így a forrásához (elküldőjéhez) visszaérkező megjelölt kiáradás azonnal azonosítható [honnan / kitől / milyen céllal nyilvánult meg a Kiáradás].

       Ha harmonikus Kiáradásról van szó, az azonnali ellenőrzést követően a megjelölés leválasztásra kerül, és a Kiáradás megnyilvánul.

         Ha azonban valamilyen Rejtett és/vagy másokra kifejezetten nehezítő hatás kerül beazonosításra az Ellenőrzés során, a beazonosított hely / helyzet / teremtő azonnali IRGALMI-és-ÉLŐTÉR jellegű Megerősítésbe és Ellenőrzésbe kerül…”

 

4.

 

            A „láb” [karok, agy?] megsérülése több irányból is jelzett az elmúlt napokban.

            Vannak olyan élők, akiket „megfosztottak” a „lábtól” / „szárnyaktól” [> ’cselekvő-képességtől’]… vannak, akiket a Tudatosságtól és ön-tudatosságtól fosztottak meg [> ’akarat-képtelenség stb].

            Ilyen sértés vagy sérülés bekövetkezhetett ÓVATLANSÁGBÓL vagy TUDATOS-MEGSÉRTÉSBŐL eredően is.

            Az eddigi Értékelések szerint ilyen sértés irányulhatott a Saját-Valóra vagy más teremtőre is.

            A Sértés / Sérülés KÖVETKEZMÉNYEI / a Felelősség minden fontos Meghatározóra figyelemmel minden teremtőre / minden helyzetre egyedileg állapítható meg.

           Ehhez kapcsolódóan eszembe jutott a minap az Arvisurákból a Tóremek története, amelyben Ata-Isis (’Atya-Isten’) (a Birodalom nagy-TEREMTŐJE?) „levágta az alvó felesége szárnyait”, hogy az ne röpdössön a sötét éjben… 20090914 - elérhető ITT).

          Talán a HATALOM Birodalmához kapcsolódik ez az emlékezet? A szárnyak levágása akkor, amikor az asszony éppen aludt [akarat-képtelen volt, védekezésre-képtelen volt], a „férj” részéről egyértelműen a „Más(ik) teremtő Sorsáról való Jogosulatlan Rendelkezés”, de még a Szolgaság alapja is jól felismerhető benne… Az asszony szárnyainak levágása az emlékezet szerint azért történt, mert mikor „kirepült”, mindig „megtermékenyülve” tért vissza, és talán a „férj” valamilyen Megértési Nehézségből eredően … neheztelni kezdett ezért az „asszonyra”(?)… Később nagyon sajnálta az asszonyt a férje, és gyógyítgatta a sebet, csillapította a fájdalmat…

 

            Más képben az is megjelent, hogy „irányítással” [vagy pedig valamilyen más mesterséges átalakítással] a „láb” (az anyagi test / megformált-való) már „kényszeresen mozgott”, és „nem arra vitt / haladt, amerre a teremtő saját Szándéka vezette volna”. Az ilyen jellegű KÉNYSZERESSÉG Rend-Tétele valószínűleg hamarosan elkezdődik (jelenlegi megértésem szerint beazonosításra került az Ok-Forrása). Jelenlegi megértésem szerint nem a YOSÁG Birodalmában van az Ok-Forrás [ha a YOSÁGBAN lenne, már most teljesebb rálátásunk lehetne az Ok-Forrásra].

            Valamelyest a FÖLD Közössége is érintett lehet azon Nehézség által, amelyhez a valamilyen „Tudatos Kényszerítés” Tudatos Irányítás alá vonás jellegű Nehézség is tartozhat. Egyik Értelmezésében, illetve egyik kiterjedésében ez egy RÉSZ-JELLEGE lehet a MÁS(IK) TEREMTŐ SORSÁRÓL VALÓ JOGOSULATLAN RENDELKEZÉS Nehézségének (ennek az Ok-Forrása pedig a HATALOM Birodalmában van).

 

Ha nem a YOSÁGBAN van

egy a FÖLDET is közvetlenül érintő elinduló REND-TÉTEL OK-Forrása,

akkor ma már a FÖLDANYA Kezdeményezi a REND-TÉTEL Teljes Tartamára

az érintettek és a FÖLD Közössége SPECIÁLIS IRGALMI MEGERŐSÍTÉSBE vonását

[20200424 (I. pont) – elérhető ITT].

 

            Jelenlegi megértésem szerint a „TUDATOS IRÁNYÍTÁS ALÁ VONÁS” [illetve ilyen IRÁNYÍTÁS ALATT ÁLLÁS] RÉSZ-JELLEGE lehet

- mind a MÁS(IK) TEREMTŐ SORSÁRÓL VALÓ JOGOSULATLAN RENDELKEZÉS Nehézségének

- mind a SZOLGASÁGNAK.

 

          Jellemzően akkor ÉRTÉKELHETŐ ’önállóan’ [„CSAK” TUDATOS-IRÁNYÍTÁSKÉNT] a teremtő helyzete [akár az IRÁNYÍTÁS ALÁ VONÓÉ, akár IRÁNYÍTOTTÉ], ha leginkább a ’Szabadságától’ kerül így megfosztásra, más javaitól nem [akár az Irányítás-alá-vonó kifejezetten JUTALMAZZA a szabad ön-rendelkezésétől megfosztott Irányítottat].

           Maga az Irányítás-alatt-álló teremtő

(1) nem minden esetben tudatos (ma már) abban, hogy megfosztották a saját sorsától / más „rendelkezik” a sorsáról [ezért nem tesz tudatosan a ’felszabadulása’ érdekében],

(2) és vannak olyan esetek is, amikor tudatos e helyzetében az Irányított, de a Szabadsága/ Szándéka és/vagy a Megvalósító-Ereje olyan „LEKÖTÖTT” ÁLLAPOTBAN VAN („fogoly”, „bezárt”, „megbénított”, „lecövekelt / leszögezett” stb), amely miatt nem képes ön-erőből TENNI e helyzete megszüntetése érdekében [általában még arra sem képes, hogy segítséget kérjen vagy jelezzen (ilyen helyzetben volt a 20190805-i írásban említett Megtört gyermek a YOSÁGBAN)].

 

      Jellemzően az Irányított [és ugyanígy az Irányító] teremtő Életében bizonyos tartamonként az ÖnLényeg és/vagy valamely jogos MEGTARTÓJA [a MINDENSÉG-FORRÁSA, IRGALOM] JELZŐ-Helyzeteket formált meg / formál meg, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy FELISMERJE és MEGÉRTSE a KÉNYSZER alatt lévő a helyzetét [akár Irányító, akár Irányított! ], és legalább a KÉRÉS ÚTJÁN elkezdje visszavenni a sorsa feletti (ön)Rendelkezést.

 

Mára TAPASZTALAT az,

hogy Tudatossággal [jellemzően nagyobb Tudatosság és ön-fegyelem szükséges ehhez]

 VISSZAÉPÍTHETŐ az ELVETT (Irányítás alá vont) ÖN-RENDELKEZÉS [Szabadság],

és ekkor ÖN-ERŐBŐL [természetesen a MEGTARTÓI Megerősítésében]

képes MARADÉKTALANUL kiszabadítani magát a teremtő a fogságból / Irányítás alól.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

nagyon hamar elkezdődik (talán már folyamatban is van)

az IDEGENSÉG általi megérintés útján IRÁNYÍTÁS ALÁ VONT vagy IRÁNYÍTÓ teremtőkről

MINDEN (!) ÖnLényegileg / ÖN-AZONOSSÁGILAG nem hozzájuk tartozó (kényszerítő) Való / minta / megkötés / bekorlátozás / feljogosítottság stb leválasztása / maradéktalan eltávolítása.

Sokakban majd csak ekkor válik pontosan megállapíthatóvá az,

hogy mely ön-részeikben van jelentősebben Érzékeny ön-rész vagy más olyan súlyosabb sérülés, amely FOKOZOTT vagy akár SPECIÁLIS MEGTARTÓI Gondoskodást tesz szükségessé.

 

A leválasztások [ELŐ-RENDEZÉSEK] tartamára

ezek az Irányító / Irányított teremtők

FOKOZOTT IRGALMI GONDOSKODÁSBA kerülnek,

és a bennük FOKOZOTT ÉRZÉKENYSÉGKÉNT jelző élet-részek

azonnal

SPECIÁLIS IRGALMI Gondoskodásba kerülnek:

ezeket a jelző ön-részeket azonnal

(1) VÉDELEMMEL

és (2) Takarással látja el az IRGALOM,

hogy szükségtelenül ne jelezzenek addig, amíg az érintett ön-rész Sors-Rendezése meg nem nyílhat.

 

Jelenlegi megértésem szerint a mostani [egyes részeiben még részleges] Értékelések szerint

a TUDATOS IRÁNYÍTÁS ALÁ VONÁS [illetve ilyen Irányítás alatt állás]

akkor Értékelhető ’ÖNÁLLÓ’ Nehézségként,

ha „csak” és kizárólag a ’Szabad Ön-Rendelkezésétől’ [akarat-képességétől / cselekvőképességétől…] kerül megfosztásra az irányítás alá vont teremtő,

más ’javai’ / Az-Élete / Sorsa más irányban nem kerül közvetlenül (vagy jelentősebben) tovább gyengítésre.

 

          Talán azért lehetnek ma ilyen [sokszor az IRÁNYÍTÓ által „jutalmazott”] teremtők, mert

(1)   az IRÁNYÍTÁS ALÁ VONÁST követően az Irányító vagy valaki más „meggondolta magát” (önként vagy valamilyen más érdekből ELÁLLT a további Sors-megsértéstől),

(2)   vagy pedig jelenleg „még” „várakozik” az Irányító arra a helyzetre, amelyben majd „beveti / felhasználja” az Irányított személyt.

 

           Az ilyen IRÁNYÍTÁS ALÁ VONT személyek gyakran valamilyen „alku” útján kerültek ebbe a nehéz helyzetükbe, és sokszor MEGÉRTÉSI NEHÉZSÉG [’kommunikációs akadály’] [Távolság, Áramlás-elakadás…] [közvetítés?] volt az oka annak, hogy nem ismerték fel megfelelően a helyzetüket az alku megformálása pillanatában és/vagy tudatosan megtévesztett helyzetben voltak >>> például olyan IDEGENSÉG volt a közelükben, amely miatt nem tudták értelmezni / Megérteni a saját helyzetüket [„ELTOMPULT” a Tudatuk vagy valamely fontos MÉRŐ / JELZŐ ÉRZÉKÜK [az 1. pontban lévő álomképekben a különös „lehellet” (talán a benne lévő hangminta vagy más rezgés / anyag minta miatt) mintha „bénítóan” hatott volna…].

 

           Korábbi írásban említettem, hogy a „kalmárok” egyik gyakran használt csapdába csaló módszere volt az, hogy

- vagy segítség-kérést színleltek,

- vagy pedig mások valós segítség-kéréseit használták fel arra, hogy a SEGÍTŐ SZÁNDÉKKAL ÉRKEZŐKET „Befogják”, a „rabszolgájukká tegyék”.

 

           Lehetségesnek tartom, hogy az 1. pontban érzékelt ELLENŐRZÉS arra az Ok-Forrási teremtőre vonatkozott, akiben legelőször megformálódott a Tudatos-Irányítás-Alá-Vonás (ez a „helyzet”?) [mint a Hatalom olyan megnyilvánítása, amely közvetlen módon gyengítően hat másokra].

        Jelenlegi megértésem szerint habár a TUDATOS-IRÁNYÍTÁS-ALÁ-VONÁS gyakran RÉSZE lehet a

- MÁS(IK) TEREMTŐ SORSÁRÓL VALÓ JOGOSULATLAN RENDELKEZÉSNEK

- és a SZOLGASÁGNAK is (ilyenkor ez ÖNÁLÓAN nem kerül Értékelésre, csupán RÉSZ-ELEMKÉNT kerül megjelölésre)(tehát MEGJELÖLÉSRE kerül minden esetben!),

mégis van egy olyan ’Speciális’ elem ebben a Nehézség-Jellegben, amely akár azt is lehetővé teheti, hogy ha más Nehézség jelleg nem ismerhető fel a helyzetben, akkor ÖNÁLLÓ Nehézségként is Értékelhető lehet.

 

20190824 (elérhető ITT):

            „…Többször említettem korábbi írásokban, hogy immár a MEGTARTÓI-Teremtők ’NAGYON Különleges’ Megerősítésbe helyezték minden Új-Kezdet elindítását [az Új-Kezdet Nagyon Különleges Megerősítéséről: 20140217elérhető ITT][20181103 – az Irgalom Megerősítésében (elérhető ITT)].

            A most megnyíló ÚJ TEREMTŐ-SZAKASZBAN mind az egyedi teremtők, mind a MEGTARTÓI-Teremtők (közöttük a Birodalmakat megtartó nagy-TEREMTŐK) ALAP-ÁRAMLÁSA [Alap-Megtartó-Tere] oly módon újul meg (teljesedik ki), amely

(1) nem-vegyülővé teszi a lényegileg különböző Életeket

(2) és valósan kiszakíthatatlanná teszik az egyedi teremtők Életét (a Megtartható Élet TELJESSÉGÉT!) azon Közösségből, amelyben a teremtő törvényes Befogadás útján van jelen, és ezen túl kiszakíthatatlanná teszik a teremtőket a ’Saját Sorsukból’ is.

 

        Talán a 20190805-i írás első részében említett YOSÁGBELI rejtegetés és egy Megújulási / kiteljesedési folyamatban megnyilvánult Megtörést eredményező „felelőtlenség” lehet az eredője annak, hogy mára szinte minden Birodalom / Közösség és egyedi teremtő is megtapasztalta már a saját sorsában azt, hogy egy megújulását / Új-Irányban való megnyílását / akár a megszületését „megzavarták”, és emiatt az Élete másként alakult, mint ahogyan azt ő maga a MEGTARTÓIVAL Előkészítette.

              Vannak olyan teremtők (kalmárok, és az őket rejtettségből irányítók), akik a „lelket” vagy életetárúcikknek” [„szabadon” „eladható” és „megvásárolható” terméknek] tekintik még ma is. (1) Miután a saját életüket már „eladták” [Megtörték], (2) mások „életével” „kereskednek” legtöbbször úgy, hogy „csapdákat” (csapda-helyzeteket) formálnak meg, és azok felé terelnek másokat (A) vagy úgy, hogy valamilyen fájdalmas ön-részüket érintgetik meg, (B) vagy pedig valamilyen formálódó ["kifürlészett"] Szándékukat / vágyukat használják fel ehhez.

         A Földön is megtapasztaltuk azt, hogy alakváltó jellegek felhasználásával egyes teremtők vagy saját magukat „másolták tovább” (a megszületés folyamatának utánzásával további jogosulatlan jelenlétet szőttek / formáltak meg), vagy pedig alkuval vettek rá másokat arra, hogy „szüljék meg őket testbe / formába” valamilyen „ellen-szolgáltatásért cserébe”. A Földön „üres életformának” neveztük azt, amikor egy látszólag például embernek látszó „tárgy” „olyan mintha élne” (ellátást, gondoskodást, eltartást „igényel”), pedig valójában nincs benne valódi (Ön)Lényeg, legfeljebb valamilyen „elvett élet-rész” kelti a „jelenlét látszatát”. Az „üres forma” jellemzően a belé ültetett program szerint távolító / szétválasztó / lassító / gyorsító vagy egyéb megtörő és akadályozó módon áradt ki a közelében lévőkre.

           Más közösségekben sok egyéb más formája is létrejött annak, hogy a Közösségben a „törvényes jelenlét” / a „törvényes befogadottság” LÁTSZATÁT keltsék (leggyakrabban továbbra is rejtettségben maradó) teremtők. Nyilvánvalóan az ilyen „Élet-jellegű-látszat-jelenlétet” a MEGTARTÓI-Teremtők soha nem váltak képessé BeRendezni a Közösségük HARMONIÁJÁBA, és az ilyen Látszat-jelenlétek mindig folyamatosan TÖRTÉK a Közösségek Áramlásait és a Befogadott teremtők életét.

 

          A KEVEREDETTSÉGRŐL: [20180921 (elérhető ITT): Keveredésnek’ a VILÁGBAN azokat az ’érintkezéseket’ jelölik, amelyek megnyílásának nincs megfelelő Egyetértésből megformált törvényes alapja, és ezért egyetlen érintett számára sem eredményezhetnek megtartható teremtéseket (pusztulással, erővesztésekkel járnak >>> az ilyen teremtések Tapasztalatai jellemzően az érintett MEGTARTÓKBAN ’Feljegyzésként’ válhatnak megtarthatóvá). A Keveredések zavart okoznak mind az egyedi teremtők lényében, mind a Közösségek áramlásaiban. Néha olyan súlyos zavarokhoz is vezethetnek, amik már a Teremtési Alapok torzulását vagy akár részleges vagy teljes Bezáródását is eredményezhetik (>>> az egész közösség teljes pusztulását okozhatják).]

           Egyik jelzése a "nem-illeszkedésnek" a "bemocskolódás" (bővebben ITT

            A 20190720-i írásban (elérhető ITT) is említettem, hogy mára minden Birodalom nagy-TEREMTŐJE olyan Rendelkezést hozott, hogy a Birodalmában sürgősségnek tekinti a rejtettségek feltisztítását.

            20190805 (elérhető ITT):

„…EGYETÉRTÉS formálódott meg

a MEGTARTÓI-Teremtők között arról,

hogy a MEGÚJULT TÉRBE-ÉLETBE

rejtőzködő megnyilvánulások nem kerülhetnek tovább-vezetésre,

[bármilyen Tovább-Vezetés

ma már

csak

az ÖN-AZONOSSÁG Teljes Megnyilvánult-Valóra kiterjedő Ellenőrzésével lehetséges!]

és ezért hoztak EGYÜTT (!) (és Együtt a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL) egy olyan ÖN-Rendelkezést,

hogy (1) mindannyian TELJESEN Megújítják az ALAP-ÁRAMLÁSUKAT egy Új Irgalmi Szálból kibomlóan,

továbbá (2) folyamatos közvetlen BELSŐ összekapcsolódást tartanak fenn, amelyben Jelzik egymásnak is a rejtőzködő megnyilvánulások felismerését / felismert veszélyeket.

E Változás tartama alatt csak a Megújított BELSŐ Áramlásaikon Érintkeznek egymással / tartanak egymással Közvetlen Kapcsolatot a Birodalmak.

 

        A MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL egyedileg Kiáradó Új KÜLÖNLEGES (!) Irgalmi szál ’Garantáltan’ ’fertőzésektől mentes’, és az Alap-Tartalmakat is a MINDENSÉG-FORRÁSA / IRGALOM ’helyezi el’ a formálódó Új ALAP-ÁRAMLÁSOKBAN, ami Garantálja immár a más általi megérinthetetlenséget…”

 

2020.05.03.

            Azért volt szükség arra, hogy a Birodalmak nagy-TEREMTŐINEK, majd pedig a MEGTARTÓI-Teremtőinek az ALAP-ÁRAMLÁSÁT a MINDENSÉG-FORRÁSA Újjá-Formálja, mert mára megértett, hogy mind a HATALOM Birodalmában, mind a YOSÁGBAN és az ANGYALOK Birodalmában is egyedi teremtőknek a MEGTARTÓIK ALAP-ÁRAMLÁSÁHOZ való (legelőször akaratlan, később már tudatos) KÖZEL kerülése azt eredményezte, hogy egy bizonyos mértékben VEGYÜLTTÉ vált az ilyen egyedi teremtő ALAP-ÁRAMLÁSA a MEGTARTÓ ALAP-ÁRAMLÁSÁNAK egyes részeivel. Ez a közvetlen oka például a Mágia jellegű megnyilvánulási-módnak [vagyis annak, hogy egyedi teremtők OLYAN „Hatalomra” tettek szert, amelyben csakis a MEGTARTÓK jogosultak megnyilvánulni: például a Teret bizonyos módon megváltoztatni, áramlásokat / közvetlen-járásokat megformálni és megnyitni, más teremtőre a Gondoskodás és Megerősítés SZÁNDÉKÁBAN kiterjedni].

 

            A nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁNAK Megújítása (a jelenlegi megértésem szerint) mára teljesen befejeződött --- legutolsóként talán az ANGYALOK Birodalma nagy-TEREMTŐI és MEGTARTÓI-Teremtői nyilvánultak meg ebben a Megújításban.

            Ez ’ettől a pillanattól kezdve’ azt is jelenti, hogy immár a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-teremtők ALAP-ÁRAMLÁSAI is maradéktalanul ’Védettek’ mindenféle Vegyüléstől / Keveredéstől, egyedi teremtők semmilyen módon / mértékben / formában nem közelíthetik meg a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők VALÓJÁT / LÉNYÉT / ALAP-ÁRAMLÁSÁT, „nem hajlíthatnak magukhoz MEGTARTÓI Hatalmat” sehol A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN.

            A [MEGTARTÓI vagy egyedi] teremtők ilyen (sértésre / jogosulatlanságra irányuló) jellegű Szándékát vagy Irányulását / Közeledését ma már az ÉRINTETTEK [minden érintett!] ÖN-AZONOSSÁGA AZONNAL JELZI mind a MEGTARTÓI-Teremtők felé, mind az IRGALOM és a MINDENSÉG-FORRÁSA felé.

 

Kapcsolódó írás:

20200116[4.r.](6.pont) – elérhető ITT:

      „…Jelenlegi megértésem szerint olyan jellegű kérés került előterjesztésre [valószínűleg a JÓVÁTÉTELI EGYEZTETÉSEKRE elkezdődött Felkészülés során], hogy azokra, akikben súlyos közvetlen élet-elleni irányulás nyilvánult meg (leginkább sokakat érintően és vagy hosszabb tartamban rátelepedtek mások életére / valósan is megsértették mások életét)(„gyarmatosítók”, másokat „befogók”, rabságba taszítók, tér-sértés útján másokat az otthonuktól megfosztók, „zsoldosok”, élet-gyökereket megsértők, teret-testet pusztítók stb) a MINDENSÉG-FORRÁSA azonnali Sors-Rendezést nyisson meg, KÖZVETLENÜL Ő-MAGA a SAJÁT HATALMÁBAN.

      A beazonosított ilyen teremtők (akár „nyomok”) kerüljenek eltávolíthatatlan és megváltoztathatatlan újabb Irgalmi Jelzésekkel megjelölésre.

      Mivel sokak életét sértették meg, mindazokban, akiknek megsértették az életét, vannak róluk „lenyomatok”, így valójában pontosan beazonosíthatóak akkor is, ha éppen most rejtőzködnek.

        Ha szükséges, azonnal kerüljön megfelelően beszűkítésre bennük a megvalósító-erő (kerüljenek leválasztásra a megformált „mesterséges táp-csatornákról”).

       Valószínűleg sokan közülük most a Megújulásaikra készülők / Megújulás folyamatában lévők KÖZELÉBEN REJTŐZNEK (azért, hogy utat találjanak hozzájuk / bennük a rejtett tovább-lépésre, valamilyen új megtévesztő személyiség megformálására, hogy így nehezebb legyen beazonosítani őket).

          Fontos lenne azonnal valamilyen új egyedi „belső” jellegű térbe helyezni őket [TÁVOL a Teremtett-VALÓSÁG más részeitől] olyan takarással, hogy ne váljanak senki számára érzékelhetővé (ne jelezhessenek, ne küldhessenek megtévesztő jelzéseket vagy információkat például zavarkeltés érdekében, tudatos félrevezetés érdekében azért, hogy megnehezítsék az ok-forrásokat kereső teremtők életét / munkáját...).

         Figyelemmel kell lenni arra, hogy a legtöbbször a menekülés érdekében FÉLREVEZETŐ NYOMOKAT gyártanak [például egy látszólag élő bábot hagynak hátra, és amíg azt Ellenőrzik / Vizsgálják, addig előkészített rejtett utakon messzire távoznak]. Meg kell akadályozni, hogy „tovább meneküljenek”.

           Fontos megakadályozni, hogy újabb terekre és életekre kiterjeszthessék a bennük megformált nehézségeket.

           Fontos megakadályozni, hogy akár a saját lényükben, akár valamely térben vagy más életben elrejtett lenyomatokat / feljegyzéseket, rájuk utaló tartalmakat megsemmisítsenek / megrongáljanak azért, hogy a Felelősségük „bizonyítékait” / „nyomait” eltüntessék...

            Jelenlegi megértésem szerint ez a Kérés kapcsolódhat a „gyarmatosítás” jellegű, az Élet-gyökerekre tudatosan rátelepedő / az Élet-gyökerektől tudatosan Eltávolító jellegű Nehézség ok-forrásának beazonosításához.

            A természetes Élet-gyökerüktől [ALAP-ÁRAMLÁSUKRÓL, Élet-Terüktől / Testüktől / Otthonuktól / természetes kapcsolódásaikról] leválasztott / Eltávolított teremtők között vannak mára olyanok, akiknek „nagyon nehéz beazonosítani az ÖN-AZONOSSÁGÁT”. Ennek az oka az, hogy „életük” során több alkalommal is tudatosan vegyültek / keveredtek (Lényegükben más) teremtőkkel, különféle jellegű jogosulatlan Többesség van a lényükben, és sokukban mára valamilyen MEGTARTÓI-Teremtőről leválasztott ÖN-Jelleg-rész is található [leggyakrabban „ebben” rejtőztek el, ha valamilyen Ellenőrzés közelébe kerültek]. Nehéz ezt Értelmezni az egyedi [és MEGTARTÓI] teremtők számára, mert ezek a [leggyakrabban tudatos] Változtatások a lényükben / testükben „élet-ellenesek” [az általános értelemben összeegyeztethetetlenek az Élettel, folyamatosan a semmi felé sodornak]. Ha van bennük ’valódi (saját?) Élet’, akkor is nehéz beazonosítani az Eredőjüket [a bennük tartóssá vált vegyülés / kevertség okán], és valóban csak a MINDENSÉG-FORRÁSA képes azt beazonosítani, hogy mely ALAP-ÁRAMLÁS az Életük valódi forrása, van-e bennük egyáltalán ’igaz (saját) Való’ [szavakat is nehéz találni erre], vagy csupán az Élet látszatát mutató utánzat a hozzájuk tartozó „hely-foglalás” / forma.

            A MINDENSÉG-FORRÁSA az Eredő-nagy-TEREMTŐKKEL mára nagyjából befejezte az Ő-BELŐLE Kiáradt Életben az ÖN-AZONOSSÁGI Garancia elhelyezését, és így immár nagy pontossággal megállapítható az, hogy mely ’formához’ tartozik Valódi Élet, és mely formák csak „utánzatai / megtévesztő látszatai” az Életnek.

            Érintettem, hogy jelenleg SÜRGETŐ Rendezést igénylő helyzetté jelölték a nagy-TEREMTŐK a jogosulatlan TÖBBESSÉG Rendezését [20191123(1.rész)(I. pont) – elérhető ITT]. Ebben a Rendelkezésben AJÁNLÁSOKAT és ’Irány-ELVEKET’ is meghatároztak a Rendezés érdekében. Ez a Rendelkezés elsődlegesen arra az esetre alkalmazható, amikor az Eredő-nagy-TEREMTŐ pontosan beazonosította az (Ön)Lényegileg hozzá tartozó teremtő ’Többességét’. A Fő Szabály szerint az (Ön)Lényeg maga (ön)Rendelkezhet arról, hogy mely ’egy’ meghatározott kiterjedését tartja meg, és így melyek kerüljenek visszabontásra:

      „…A RENDEZÉS Általános ELVE az, hogy elsődlegesen az (Ön)Lényeg jogosult és kötelezett Rendelkezni arról, hogy többesség esetén melyik megformált testi Valóját jelöli meg Megtarthatónak [abban kezdi meg az Ön-Igazodást és Sors-Rendezést]. A nem-megtartható részeiben az Élet jellemzően kihagyhatatlanul maradéktalan visszabontásra kerül, és az ahhoz tartozó részeiben a Tapasztalat részletes Feljegyzés formájában kerül elhelyezésre az (Ön)Lényegben és minden érintett MEGTARTÓI-Teremtőben / a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN.

       Jelenleg olyan EGYETÉRTÉST formáltak meg a Birodalmak nagy-TEREMTŐI [Akik az egyedi teremtők (Ön)Lényegét Életté formálják és ÖRÖK jelleggel Gondozzák], hogy amennyiben az (Ön)Lényeg nem Rendelkezik a számára meghatározott tartamon belül arról, a megformált többességének mely része váljon Megtartottá, akkor ezt a Rendelkezést az Eredő-nagy-TEREMTŐ EGYÜTT hozza meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL [jellemzően azon rész válhat Megtartottá, amelyben a legteljesebben megnyilvánul az (Ön)Lényeg Eredő-Ön-Jellege]…”

 

            Mint említettem, ez a Rendelkezés akkor alkalmazható, ha egy ÖN-AZONOSSÁGAL már meghatározott (Ön)Lényeghez tartozik valamilyen Többesség.

            Amely „élet látszatát mutató forma” nem rendelhető az ELLENŐRZÉSEK alapján Élő (Ön)Lényeghez, azok [mint „jogosulatlanságok”] teljes visszabontása hamarosan elkezdődik (vannak olyan terek, ahol már elkezdődtek, ilyenek például a VILÁGHOZ tartozó Gondoskodási Terek].

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!