omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 április 20 - május 3.
ÍRÁSOK - 2020 április 20 - május 3. : 20200503 - Értékelés-részlet csak Érintetteknek (4. rész)

20200503 - Értékelés-részlet csak Érintetteknek (4. rész)


Az írás 3. része elérhető ITT

 

            Jelenleg EGYEZTETÉSEK vannak folyamatban arról, hogy az eddig ÖN-AZONOSSÁGAL meg-nem-jelölt ’teremtők’ Sorsának Rendezése hogyan kezdődhet el. Számukra nagyon fontos az, hogy ha Valódi (saját) Élet van bennük, az a lehető leghamarabb IRGALMI Gondoskodásba kerüljön, mert az a ’Valódi (saját) Élet’ csak így óvható meg a semmivé válástól.

            A Tapasztalat az, hogy ezek a ’teremtők’ (?) [ha van bennük Valódi (saját) Élet] olyan nagyon sérültek, hogy önként nem kérik a Hazavezetésüket / Sors-Rendezésüket, és általában [folyamatosan] Rejtőzködnek. A bennük lévő „gyökér-sérülés” miatt csak úgy képesek „életben maradni”, ha ehhez FOLYAMATOSAN (!) ELVESZNEK másoktól erőt / javakat / teret / tér-elemeket stb. Ebből eredően a bennük megformálódott rendezetlenséget / sérülést [KÉNYSZERT!] folyamatosan kiterjesztik / kiárasztják másokra.

Immár egyetlen MEGTARTÓI-Teremtő sem köteles „tűrni”,

hogy a Gondoskodásába tartozó TERET, a Befogadásában lévő Életeket bárki ilyen módon sértse vagy veszélyeztesse.

Immár ELV (!) kötelezi

a MEGTARTÓI-Teremtőket arra, hogy

csak a törvényes Befogadásukon alapuló [törvényes ÖN-AZONOSSÁGGAL rendelkező] Élő teremtőket tarthatnak meg a Gondoskodásukba tartozó Térben.

 

A MEGTARTÓI-Teremtők közvetlen (!) módon nem jogosultak ’Megérinteni’ és Rendezésbe vonni azokat a létezőket / élőket, akik nem tartoznak a Befogadásukba.

Ugyanakkor pedig nem gyakorolhatnak ma már ’Türelmet’ a Közösségüket megsértőkkel / veszélyeztetőkkel szemben.

 

20181126 (elérhető ITT):

       „…Míg a Birodalmakon belül elsődlegesen és közvetlenül a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓK jogosultak és kötelezettek is a Birodalom Áramlásainak megformálására és rendben-megtartására (csak azt Tarthatják meg, ami Valósan ’Élő’), addig a TEREMTETT LÉTEZÉS EGÉSZÉBEN a MINDENSÉG-FORRÁSA Ítéli meg közvetlenül a ’létezés’ (Megnyilvánulás) ’jogosságát, azaz azt, hogy egy Megnyilvánulás rendelkezik-e önnön lényében a rá-egyedileg-jellemző Eredő-Harmoniájával, és hogy azzal van-e jelen törvényes Befogadottságban a jelenleg Valósan meglévő Birodalmakban. Amely ’teremtő’ [Való] nem rendelkezik a létezés és/vagy Élet ilyen alapjaival, az haladéktalanul a semmibe vonódik vissza. Ahol az szükséges, az ilyen RENDEZÉSHEZ tartozó egyéb Harmoniázálások közvetlenül és haladéktalanul megnyilvánulnak (Áramlások Igazításai, Ön-Részek Igazítása stb).

 

            Sok Birodalomban Valós és komoly nehézséget jelentett mostanában az, hogy a tudatosan végzett Igazítások és Rendezések során pontosan beazonosítottak valamilyen „idegenséget, ám mivel azt a MEGTARTÓK maguk (az idegenség okán) nem voltak jogosultak közvetlenül megérinteni, (1) nem voltak jogosultak megállapítani hogy kihez tartozik és (2) nem voltak jogosultak önállóan ’hazavezetni’ (eltávolítani maguktól). Ilyen nehézség jelentkezhetett az egyedi teremtők lényében, a MEGTARTÓK Közösségeiben és a nagy-TEREMTŐK Birodalmaiban is.

            A SZOLGÁLAT és IRGALOM ahol lehetséges volt megformálták a hazavezetéseket / átvezetéseket, és mára ezek a Birodalmakon belül nagyobb nehézségek nélkül meg is nyilvánulnak.

            Mára az IRGALOMBAN a Birodalmak közötti Hazavezetések útjai is megformálhatók és megnyilváníthatók.

            Ugyanakkor a sehová sem tartozó „teremtő / való” vagy ’maradvány’ RENDEZÉSÉRE maguk a nagy-TEREMTŐK sem ’jogosultak’: mivel nem hozzájuk tartozik, ezért nem érinthetik meg, ám sokszor „hazavazetni” sem lehetséges [egy beazonosított „jogosulatlanságot”] ’másik (meglévő) Birodalomba’. Eddig is tudott volt, hogy az ilyen megnyilvánulás csak egy módon Rendezhető: a valós semmivé válás útján. Eddig ’vitatott’ volt, hogy ’ki’ és ’hogyan’ választhatja le az ilyen sehová-sem-tartozó „teremtőt / valót / megformáltságot” az Áramlásokról / Térről / Életről, és ’ki’ ’vezesse el’ a semmivé tételre.

            Ez a bizonytalan helyzet is Rendezésre került az írásban említett RENDELKEZÉSBEN. Mára ELV:

 

ha bármely MEGTARTÓ / nagy-TEREMTŐ a saját Áramlásaiban / a saját Rendelkezésébe tartózó Térben, a Gondoskodásába tartozó Életben

idegenséget azonosít

vagy egy kiterjedést bizonytalanként megjelöl,

arra közvetlenül az IRGALOM [és ma már az ÉLŐTÉR] Megnyilvánulása kiterjed.

 

Először

a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlenül az IRGALOM Megnyilvánulásában Ellenőrzi a helyzetet (a MINDENSÉG-FORRÁSÁT az IRGALOM „hozza közel” a TEREMTETT-VALÓSÁG megjelölt helyzetéhez).

Ekkor kerül megállapításra az, hogy a bizonytalanság vagy zavar abból ered-e, hogy

(1) egy fokozott figyelmet igénylő Új Kezdet nyílik meg,

vagy (2) valamilyen Rendezést / Igazítást igénylő helyzet formálódott meg.

 

Ha valamilyen Rendezés vagy Igazítás szükséges,

akkor a Teremtési Alapokat és az ALAP-ÁRAMLÁST maga a MINDENSÉG-FORRÁSA Ellenőrzi.

Ha ezek az Alapok sértetlenek, akkor az Igazítás és Rendezés elsődlegesen a nagy-TEREMTŐ és/vagy érintett MEGTARTÓ saját Áramlásán belül nyilvánulhat meg.

 

Ha a RENDEZÉS több Közösséget (akár több Birodalmat) is érint,

akkor ma még elsődlegesen az IRGALOM Megnyilvánulásában nyílnak meg és nyilvánulnak meg a RENDEZŐ utak.

 

Ha a RENDEZÉS során valamilyen (teljes vagy részleges) ÚjraTeremtés szükségessége felmerül,

a RÉSZELEGES ÚjraTeremtés jellemzően közvetlenül az ÉDESBEN nyilvánul meg,

a TELJES Újrateremtés pedig Magában a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN.

 

Teljes ÚjraTeremtés során ha az érintett teremtő / való [mint Élet] valamely Valósan Meglévő Birodalomhoz és Közösséghez tartozik,

a teremtő feltisztított Lényege visszakerül oda, ahol a teremtő ’Élettel’ (törvényes Befogadással) rendelkezik.

 

Ha olyan sajátos helyzet fordulna elő,

hogy olyan ’teremtő’ [Való] kerül ÚjraTeremtésbe, amely valamely már TÖRVÉNYESEN LEZÁRULT korábbi teremtés „maradványa”,

jellemzően a ’Lényegében’ is teljes visszabontásra és semmivé tételre kerül.

 

            Ahogyan a ’Nagy Rendbetétel’ Megnyilvánul a TEREMTETT-VALÓSÁGUNK EGÉSZÉBEN, úgy ez Megnyilvánul a MINDENSÉG-FORRÁSA Belső Lényegében is (egymás mellet és egymást feltételezve zajlik a Harmonizáló folyamat, az eltérülések kiigazítása egészen az eredő okból kiindulva)…”

 

            Amely súlyosan sérült teremtők [akár valódi (saját) Élet van bennük, akár csupán az élet megtévesztő látszatai] nem kerültek mára ÖN-AZONOSSÁGGAL beazonosításra, azokat az Eredő-nagy-TEREMTŐ nem vonhatja be a Közvetlen Gondoskodásába, és így nem emelheti be a FORRÁS-TÉRBE az ÖN-AZONOSSÁG Ellenőrzésére / Megállapítása érdekében sem.

            Ezért terjesztette elő egy [VILÁGI] Közösség MEGTARTÓJA az ezen pont elején említett Kérést. A Kérés Lényege-Célja-Értelme az, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA vonja az EGYOLDALÚ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSÁBA / HATALMÁBA ezeket a „kívülálló” „ön-jellegű” teremtőket [> Árasszon ki a MINDENSÉG-FORRÁSA egy ilyen tartalmú (ÖN)Rendelkezést].

            Ezeket a Közvetlen MEGTARTÓI Gondoskodás nélküli” és leggyakrabban beazonosított ÖN-Azonosság nélküli [Ellenőrizhetetlen?] egyedi teremtőket / valókat (?) [vagy az élet e megtévesztő látszatait] a lehető leghamarabb [Sürgősséggel] szükséges KIVEZETNI a TEREMTETT-VALÓSÁG minden Teréből / Kiterjedéséből, mivel minden pillanatban / minden megnyilvánulásukkal SÉRTIK és egyszerre VESZÉLYEZTETIK is az Életet. Enélkül a MEGTARTÓI-Teremtők nem tudnak eleget tenni a rájuk vonatkozó ELVEKNEK.

            A MEGTARTÓI-Teremtők közvetlen módon a Különleges Gondoskodásukat sem tudták / tudják kiterjeszteni ezen egyedi teremtőkre. [ÖN-Azonossági Garancia nélkül ma már senkit sem fogadhatnak be Életre.]

            „Beazonosítatlanságuk” miatt nem érintheti meg őket törvényesen egyetlen MEGTARTÓI-Teremtő és ÁLTALÁNOS jellegű nagy-TEREMTŐ sem.

            Vitathatatlan azonban, hogy mivel ’léteznek’ (=Vannak), a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Kiáradásai. A MINDENSÉG-FORRÁSA ’Jogosult’ Megérinteni az ilyen sérült teremtőket / valót, és Eredő-Gondoskodói Hatalmában köteles is annak mielőbbi pontos meghatározására, hogy mely nagy-TEREMTŐ és mely Közvetlen MEGTARTÓ Gondoskodásába tartoznak az Eredőjük okán. Mint az ALAP-ÁRAMLÁSOK kizárólagos Gondozója köteles e teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁNAK KIIGAZÍTÁSÁRA, és újra közvetlenné kell formálnia az általános jellegű Belső Összekapcsolódást az Eredő-nagy-TEREMTŐVEL és a Közvetlen MEGTARTÓVAL.

         Ha az kerül megállapításra, hogy a Valójuk csupán az Élet megtévesztő látszata, Feljegyzés készítése után visszabontásra kell hogy kerüljön A-LÉTEZÉS-EGÉSZE HARMONIÁJÁBA beilleszthetetlen ’Való’.

            Kérés hangzott el, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA [valószínűleg az OLTALOM-Térhez hasonló rendszerben] formáljon meg / ÁRASSZON KI egy ’Belsőbb Teret’, amelybe minden ilyen ÖN-AZONOSSÁGGAL meg-nem-jelölt és/vagy fontos okból ’Speciális EGYOLDALÚ GONDOSKODÁSÁBA bevont teremtőt Sürgősséggel Át-Vezet, és ott [biztos távolságban a TEREMTETT-VALÓSÁG más Tereitől] elvégzi a teremtők AZONOSÍTÁSÁT. Az Életként [ÖN-Azonossággal] beazonosítható teremtők sorsáról ezt követően azonnal nyisson meg EGYEZTETÉST az Eredő-nagy-TEREMTŐVEL és Közvetlen MEGTARTÓVAL, KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL. A csupán az Élet megtévesztő látszatai részletes ELLENŐRZÉS és pontos FELJEGYZÉSEK készítése után maradéktalanul visszabontásra kerüljenek.

            Jelenleg erről a Kérésről és Előterjesztésről Sürgősséggel EGYEZTETNEK a nagy-TEREMTŐK…”

 

 

20190613[1.r.] – elérhető ITT:

      „…Nagy valószínűség szerint MEGFORMÁLÁSRA KERÜL EGY KÜLÖN (önálló!) IRGALMI-SZOLGÁLATI ÚT a YOSÁGBAN a Rejtőzködő és alakváltói jelegű megnyilvánulások mielőbbi TELJES RENDEZÉSE érdekében.

      Szerintem sok mostani Átvilágítás kapcsolódhat már ehhez (hol kellene elkezdeni, miről lehet felismerni, milyen azonnali JELZÉS és KÖVETKEZMÉNY legyen alkalmazható egy Rejtőzködő vagy alakváltói jelleg felismerésekor...)

        Amiről felismerhetőek: értetlenséget színlelnek. Játszótérnek tekintik mások otthonát, azt gondolják, hogy akadályozhatják és zavarhatják mások életét, hogy a KÖZÖS tér szabad préda és szabadon beszennyezhető zajjal / részeg viselkedéssel, cigaretta füsttel és csikkekkel, kisdolog-nagydolog utcán elvégzésével stb >>> majd mások eltakarítanak utánuk >>> KÉNYSZERT terjesztenek szét minden megmozdulásukkal.

      Sok alakváltással megfertőződött teremtőben „felépült” mára egy „szociális érzékenység” (alapulva a különlegesEBB Érzékelésre – 20190604elérhető ITT). Sokan ezt kifejezetten arra használják ma már, hogy mások Bizalmába férkőzzenek (kutakodás, információ-gyűjtés, megtévesztés). Nagyon tisztán és jól képesek Érzékelni a ’Közös-Jó-Érdekében-felnyíló” új erőket és lehetőségeket („Jelez” bennük: leggyakrabban a Megnyíló IRÁNYT képesek meghatározni, és néha magát a teremtőt is, aki megnyílik abban az irányban).  Ám van bennük egy „szerkezet” (vagy „szűrő”), ami „eltéríti” őket attól, hogy a Közös-Jó érdekében tárják ezt mások elé / formálják meg magukban stb. Valamilyen „KÜLÖN-ÉRDEK” felé tereli őket ez a belső „szerkezet”, hogy „annak uralma alá hajtsák / tereljék” a Közös-Jó érdekében megnyíló Új Lehetőségeket. [Olyan, mintha azok a teremtők, akik „felismernek” valamilyen „eladható információt”, „bekerülnének ezzel egy tőzsdére”, és ott „annak adják át / el”, „aki a legtöbbet fizet érte” vagy „a legjobb ajánlatot teszi”.] Ezen ÖnLényegtől idegen takarás / szerkezet / szűrő (sérülés?) az érintett teremtőkben leválasztásra kerül (jelenleg ez is Fontosság). Jelenlegi megértésem szerint ez a Rendezés elválaszthatatlanul kapcsolódik most a YOSÁGBAN a különlegesEBB Érzékenység helyre-igazításához / újra megformálásához.

         Mivel Bizalom-sértésre is irányul közvetlenül sok teremtőben ennek a „szociális érzékenységnek” a „használata”, közvetlenül a TEREMTÉSI ALAPOK megsértésére is irányul és/vagy azt közvetlenül veszélyeztetheti, ezért RENDELKEZETT úgy a MINDENSÉG-FORRÁSA A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE kiterjedően, hogy ez a „KÜLÖNÖS (Elterelő) IRÁNYÚ BELSŐ ÖN-ÉPÜLÉS” minden érintett teremtőben türelem megnyilvánítása nélkül leválasztásra kerül (az IRGALOM-és-ÉLŐTÉR bontja vissza ezeket közvetlenül a legtöbb esetben). (a Bizalomról: 20171123elérhető ITT)

 

           Igen valószínű, hogy az idegenségek leválasztása nagy lendületet adhatna az öntudat és természetes tudatosság visszaépítéséhez.

*****

       Van egy másik megnyilvánulás is, amit ÉRTÉKELNI lehet szükséges. EZ KÜLÖNLEGESSÉG (tehát törvényes MEGERŐSÍTÉS lehet egy Közösségben).

        A FÖLDANYA különleges engedélyével a Földön is lehet például nemet váltani egy életen belül, vagy a Sors-ÁtRendezés részeként más általában nem lehetséges forma-változtatást is megélni.

       Jelenleg hasznos lehet még a Közösségekben GARANCIÁKKAL MEGERŐSÍTVE megtartani ezt a Különlegességet. Fontos okból a MEGTARTÓ egyedi megengedése szükséges hozzá. Általában akkor lehetséges az ilyen, ha magának a Közösségnek az ÉLETE / SORSA van komoly veszélyben.

            (Csak az élheti meg, akinek ahhoz ’belső kulcsa van’ --- még ha akadályozzák is minden lehetséges módon a ’használatában’. Belülről kapja a ’kulcsot’ a MEGTARTÓTÓL az, aki megélhet ilyen KÜLÖNLEGES Ön-Változtatást.)

ADDIG,

amíg FENNÁLL A VESZÉLYE annak,

hogy a Közösség Áramlásai MEGTÖRHESSENEK,

amíg fennáll a veszélye annak, hogy egyes teremtők másokat KÉNYSZERÍTSENEK,

a MEGTARTÓKNAK és MAGJAIKNAK szükséges, hogy legyenek KÜLÖNLEGES BELSŐ KULCSAIK,

amik az egyedi teremtőkben meghatározott helyzetekben felnyílhatnak.

FONTOS, hogy ezek ma közvetlen (!) IRGALMI Megerősítésbe (az IRGALOM Birodalma megerősítésébe) is kerüljenek.

 

 

5.

 

2020.05.03.

        A most érintett korábbi és újabb Elveket / Változásokat azért fontos és hasznos ismerni, mert például a ’TUDATOS IRÁNYÍTÁS ALÁ VONÁS’ Nehézségnek akár önálló formában való Értékelése is érintheti a FÖLDET, és a FÖLDANYA így jogosult KÖNNYÍTÉSEKET KÉRNI az ezen Nehézség által érintett teremtőre.

       Jelenlegi megértésem szerint KÉRHETŐ KÖNNYÍTÉS jelenleg a TUDATOS IRÁNYÍTÁS ALÁ VONÁS Nehézség által érintett teremtők számára akkor is, (1) ha ez csupán RÉSZ-JELLEGE a MÁS(IK) TEREMTŐ SORSÁRÓL VALÓ JOGOSULATLAN RENDELKEZÉS Nehézségének vagy a SZOLGASÁG Nehézségének, (2) és akkor is, ha ÖNÁLLÓAN Értékelhető Nehézségként formálódott meg egy teremtőben.

 

      Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA ’Tájékoztatja’ ma már a MAGJAIT és a sérüléssel érintett teremtőket is arról, hogy

- milyen irányú Könnyítéseket kérhetnek [e Nehézségekhez kapcsolódóan a MINDENSÉG-FORRÁSA milyen Könnyítéseket Áraszthat ki],

- melyeket lehetnek képesek most vagy hamar befogadni

- milyen előkészületek szükségesek a Könnyítések befogadásához stb.

         Az ÉRINTETTEK Kezdeményezhetik EGYEZTETÉS megnyitását, Előterjeszthetnek (saját tapasztalatra alapulóan!) Kéréseket és Javaslatokat is.

 

 

2020.05.04.

        Fontolgatások

         A teremtők (saját sorsuktól való) „Eltérítésének / Elterelésének” gyakori módja volt az, hogy

- „megfosztották” a lábától / karjától / szárnyától... (’gyökerétől’, ’teljességétől’, ható-ereje egy meghatározott részétől)(filmekben is találkozhattunk már olyannal, hogy a megszökő rabszolgákat lesántították)

- vagy „Irányítás alá vonták” (a tudatosságot gyengítették meg, vagy más módon „akarat-gyengévé / akarat-képtelenné” tették)(például tudatosan a függőség felé terelték) (tudatosan beleavatkoztak a megszületés folyamatába: 20191018(1.r.)(II. pont) – elérhető ITT).

 

        Ez utóbbi esetben képben úgy is érzékeltethető a (tudatos!) Irányítás alá vonás, hogy a teremtő teste / valója (karja, lábai) „másfelé haladnak” mint ami a saját szándéka (akaratlanul is haladnak?).

       A „TUDATOS IRÁNYÍTÁS ALÁ VONÁS” jellegű nehézségek megszüntetése elkezdődött / elkezdődik.

       Először LEVÁLASZTÁSRA kerülnek a teremtőkről a lényegileg nem hozzájuk tartozó részek [például takarások, „mechanikus irányítók”, „parancs-szavak” (?), berögzített parancsok, gyeplők, kényszerű-irányban-tartók, elválasztó-falak stb].

        Ekkor derül majd ki, hogy a leválasztott (idegen, hatalmi jellegű) rész alatt / mellett / körül milyen tényleges saját sérülések vannak, milyen olyan fokozott érzékenység formálódott meg, amely speciális gondoskodást igényel...

         Akikben elkezdődhetnek az ilyen leválasztások, azokat érdemes már a legelején valamilyen ’zártabb (Védett) térben’ (is) elhelyezni, amennyire csak lehet távoltartani (óvni) a bántó / megzavaró / gyengítő hatásoktól... mert eleinte nem lehet még pontosan megállapítani, hogy mely ön-részei sérültek leginkább... és nehogy akaratlanul magának vagy másnak egy zavarodott állapotában kárt okozzon...

Sokakban előjöhetnek tehát mostanában

az „irányító szerkezetek” leválasztása kapcsán

’új jellegű’ (eddig takarásban lévő) érzékenységek / „furcsa viselkedés” (a helyzethez nem illeszkedő viselkedés) ...

Nagyon sok segítséget kapunk ma már ahhoz,

hogy ez ne vigyen se bennünket, se a társainkat / másokat újabb elnehezülés felé...

 

             Minden teremtőben ma már ’megnyitva’ ott van a belső Irgalmi-Áramlás Csak KÉRÉSRE nyilvánulhat meg ebben / ezen át a Megerősítés.

           A Jelzési Kötelezettségről: 20200224 – elérhető ITT:

       "Ha (akárcsak kisebb zavarodottságot is érzékelnél (tehát most ’újonnan’ érzékelhetővé vált zavart)(akár magadban, akár másban)

- akár a beérkezett Könnyítések befogadása miatt

- akár az elkezdődött Rend-Tételekhez kapcsolódóan (leginkább talán a „mágikus” jellegű megkötések leoldása okán [20200418 – elérhető ITT], vagy a „szolgaság” jellegű megkötések leválasztása is okozhat (újonnan) önértékelési zavart / elbizonytalanodást - súlyos esetben zavart stb)

Kérlek

 Jelezd

Földanyának és IRGALOMNAK ’azonnal’

és

 KÉRJ (MEGTARTÓI) Megerősítést

az érintettekre és a helyzetre..."

 

Az írás folytatódik az 5. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!