omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 április 20 - május 3.
ÍRÁSOK - 2020 április 20 - május 3. : 20200503 - Értékelés-részlet csak Érintetteknek (8. rész)

20200503 - Értékelés-részlet csak Érintetteknek (8. rész)


Az írás 7. része elérhető ITT

 

9.

 

2020.05.06.

            Sok Birodalomban és Közösségben az elmúlt Nagyobb Teremtő-Szakaszokban megformálásra került a KITASZÍTÁS”-mint-Következmény.

 

A Birodalmakat / Közösségeket érintő TÉR-sérülésektér-vesztések

[tér-részek megsemmisülése vagy olyanná átformálása-átformálódása,

amely alkalmatlanná tette a teret az eredendően a térhez rendelt Élet megtartására]

nagyjából mostanáig

[a TÉR-KIIGAZÍTÁSOK KIÁRASZTÁSÁIG az ÉLŐTÉR Birodalmában]

RENDEZHETETLEN helyzet volt.

 

Mára Tapasztalat, hogy

a tér-vesztésekkel / tér-megsérüléssel járó nehézségek

[az ezen eddigi RENDEZHETETLENSÉGÜK miatt]

TOVÁBB-TERJEDŐVÉ VÁLTAK

(1) mind abban a konkrét teremtőben, akiben megformálódott ez a nehézség [az érintett teremtő saját sorsában],

(2) mind az őt Életre Befogadó Közösségben [a Közösség sorsában].

 

             Amikor a sérüléssel érintett teremtőben a nehézség már olyan mértékűvé vált [a sérülés benne való tovább-terjedése / gyógyíthatatlan-rendezhetetlen kiterjedése miatt], hogy közvetlenül is PUSZTÍTÓAN hatott másokra / a Közösségben élő társaira is, az érintett Közösségekben megformálásra került valamilyen „kitaszítás”-i Következmény annak érdekében, hogy ’útját állja’ a pusztítás továbbterjedésének.

 

Az a Tapasztalat, hogy

az ilyen „kitaszítás”

egyetlen Közösségben / Birodalomban sem volt képes maradandóan útját állni a nehézségek tovább-terjedésének,

és a leggyakrabban tovább nehezítette a már meglévő (tér-sérült / tér-vesztett) helyzetet.

 

Amely teremtő „Következményként” „kitaszított” lett,

az további [valós] tér-vesztésbe került,

és így még kevesebb lehetősége maradt az ön-erejű sors-rendezésre.

 

       A „kitaszítások” jellemző formái voltak / vannak

- a sérült teremtő megölése

- tartós [vagy akár „örökös” jellegű] bezárása valamilyen kijelölt / elkülönített / magányos jellegű helyre (helyzetbe?)

- a testen elcsúfító (tartós!) megbélyegzés elhelyezése

- tartós jellegű test-csonkítás

annak érdekében, hogy mindenki más számára jól látható / jól felismerhető legyen az, hogy MARADJANAK TÁVOL attól a teremtőtől.

            Lehetséges, hogy az 1. pontban szereplő álomban a „gunyorosság” (furcsa megnyilvánulás) alapulhatott valamilyen megbélyegzésen / kitaszítási alapon.

 

            Utóbb olyan visszaélések is történtek ezzel a Következménnyel, hogy olyanoknál is alkalmazták, akik azt nem érdemelték meg. A „hatalmon lévők érdekei”, óvatlanság vagy megtévesztés hatására is sokan kerültek (1) vagy a Közösségüktől ELZÁRT (2) vagy MEGBÉLYEGZŐ helyzetbe az utóbbi Teremtő-Szakaszokban >>> tehát jól látható, hogy a tér-vesztéssel járó sérülések  igen szerteágazó módon terjedtek tovább „sérült érdekek / sérült értékek” vagy „részleges megértés” mentén.

 

            Akiket valamilyen [mai fogalmakkal] „erősebb megkötéssel [TARTÓSABBAN]” taszítottak ki a Közösségükből, azon teremtőkben máig megmaradt(hatot)t erről valamilyen ’lenyomat’ / emlék / emlékeztető-tapasztalat és akár jelentősebb bezáródás vagy más sérülés [jellemzően ez valamilyen FOKOZOTT ÉRZÉKENYSÉGBEN nyilvánul meg, amelynek a teremtő gyakran nem képes már felismerni az eredőjét].

             Voltak Közösségek, ahol a MEGTARTÓ ’erejét’ is ’kérték” a Kitaszításhoz, és voltak MEGTARTÓK, akik ’adtak’ valamilyen ’erőt’ a kitaszításhoz. Ennek a lényege ma úgy közelíthető meg, hogy nem csupán a Közösségben élők tettek valamilyen (a megbüntetett teremtő éppen élt élete végéig vagy meghatározott tartamig tartó) megkötést, hanem maga a MEGTARTÓ is. Ma már Tapasztalat az, hogy ahol maga a MEGTARTÓ is „részt vett” a kitaszító megkötés megerősítésében, azon teremtőkben „máig” „él” sajnos az a régi kitaszító megkötés, és ezért még ha tudatosan arra irányultak is ezek a teremtők a későbbi életeikben, hogy beilleszkedjenek / visszailleszkedjenek a saját sorsukba, a MEGTARTÓ megkötése ettől mindig TÁVOL-TARTOTTA.

            Voltak Közösségek, ahol a MEGTARTÓ az ilyen régi (felerősített) megkötéseket tudatosan elkezdte visszabontani… ennek ellenére az a Tapasztalat, hogy a MEGTARTÓ (!) kitaszító megkötése minden érintett teremtőben MÁIG (!) súlyosan életet-nehezítő megkötés.

 

            Valójában a MEGTARTÓK ilyen súlyosan korlátozó megkötései [most csak a MEGTARTÓK által elhelyezett kitaszító vagy ehhez hasonló értelmű „lekötő” megkötésekről van szó] további tér-vesztés felé terelték (1) mind az érintett egyedi teremtőket, (2) mind a saját Közösségüket.

            Ma már a „kitaszítás” csak ideiglenes [és legfeljebb különleges jellegű] MEGTARTÓI megkötésként értelmezhető / ÉRTÉKELHETŐ, amelyet a MEGTARTÓNAK viszonylag rövid tartamonként ELLENŐRIZNIE kellett volna, és az ilyen teremtőt KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSBA VÉVE a lehető leghamarabb segítenie kellett volna a Közösségbe való visszaigazodásban. Ma már ez így értékelt.

            Korábban azonban nem volt még a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK sem Különleges Gondoskodása a megsérült / „elveszett” TÉR ’pótlására’, és így a MEGTARTÓK sem tudták Rendezni a sorsát a legtöbb (súlyosabban) tér-vesztett teremtőnek.

 

            Mivel mára a MINDENSÉG-FORRÁSA A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉRE KIÁRASZTOTTA a Tér-vesztések KIIGAZÍTÁSÁT és újabb Rendező Útjait, a MINDENSÉG-FORRÁSA ’SÜRGŐSSÉGGEL’ (!)  minden tér-vesztés KIIGAZÍTÁSÁBAN és Rendezésében KÖZVETLEN TÁRSA minden nagy-TEREMTŐNEK és MEGTARTÓI-Teremtőnek. Valójában a MINDENSÉG-FORRÁSA minden [MEGTARTÓI és egyedi] teremtő Életéhez olyan közvetlen belső összekapcsolódást formál meg [valamilyen belső és/vagy külső VÉDETT-TÉR formájában] amelyben Ő-MAGA-A-MINDENSÉG-FORRÁSA is KÖZVETLEN módon ELLENŐRIZHETI az Élet-Alapok állapotát, és ha abban SÉRÜLÉST tapasztal, azt immár AZONNAL KIIGAZÍTJA [ugyanis a TÉR Kiárasztása A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN a MINDENSÉG-FORRÁSA kizárólagos / egyedi hatalma. Hamarosan elkészül egy írás a TÉR számunkra értelmezhető néhány fontos meghatározójáról (20200509 - elérhető ITT)].

 

A MINDENSÉG-FORRÁSA ’most’ (újonnan)

A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN

a SAJÁT HATALMÁBA vonta

a KITASZÍTÁS jellegű minden Nehézség / megsérülés KIIGAZÍTÁSÁT / KIIGAZÍTÁSÁNAK ’ELINDÍTÁSÁT’.

 

            Ez azt jelenti, hogy

akár csupán az egyedi-teremtő társai „bélyegezték meg” „Kitaszítással” a teremtőt,

akár ehhez valamely MEGTARTÓ is „adott kötést”,

a „KITASZÍTÁS” jellegű sérülések RENDEZÉSÉT / RENDEZÉSÉNEK ELLENŐRZÉSÉT

a MINDENSÉG-FORRÁSA a SAJÁT FELADATÁNAK / FELELŐSSÉGÉNEK jelölte meg.

 

Lehetnek a KITASZÍTÁSNAK olyan megnyilvánulásai,

(1)

amelyekben a sors-rendezés teljes folyamatát a MINDENSÉG-FORRÁSA a SAJÁT HATALMÁBA vonja,

(2)

és lehetnek olyan „Kitaszítottak”,

akiknek a MINDENSÉG-FORRÁSA az Élet-Alapok KIIGAZÍTÁSÁT követően a további sors-rendezését átadja az érintett MEGTARTÓKNAK,

ám ezt követően is FOLYAMATOSAN (a teljes sors-rendezésig!) a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlenül ELLENŐRZI a rendezéseket.

 

            A „Kitaszítás” (Következményként való megformálódásának) „előzménye(1) a legtöbb érintett teremtőben az volt, hogy valamilyen okból tér-vesztést szenvedett el, és emiatt egyre nehezebben tudott beilleszkedni a Közössége Életébe. A „Kitaszítás” jellemzően valamilyen további TARTÓS (!) tér-vesztéssel (bezáródással, akár később Megtöréssel) is járt. (2) Vannak továbbá olyan „kitaszított” teremtők, akik sorsában ez a nehézség úgy formálódott valódi tér-megsérüléssé, hogy „nem érdemelték meg a kitaszítást”, vagyis a sorsukban előzetesen nem formálódott meg tér-vesztés, de valamely Közösségbeli társuk „hatalmi-érdekből” vagy más „önös-érdekből”, ritkábban „tévedésből / óvatlanságból” „megbélyegezte” és ezzel a tér-vesztés felé terelte / lökte.

 

A MINDENSÉG-FORRÁSA ÖN-ÉRTÉKELÉSE és a nagy-TEREMTŐKKEL megformált Összecsendülés alapján

minden Birodalomban és minden Közösségben

minden „KITASZÍTÁS” Nehézségével megterhelt teremtőben

a sors-rendezés ’Alapozó-Elindítását’

a MINDENSÉG-FORRÁSA a SAJÁT HATALMÁBA vonta, a SAJÁT FELADATÁVÁ tette.

 

            Ma már a VÉDETT-Terek [(1) Közösségeken belüli megformálása, (2) valamint az egyedi teremtőkön ’belüli’ megformálódása] közvetlen (!) utat nyithat a MINDENSÉG-FORRÁSA számára bármely teremtő közvetlen Megérintésére PONTOSAN MEGHATÁROZOTT [ÖSSZECSENDÜLÉSSEL MEGHATÁROZOTT] MEGERŐSÍTŐ IRÁNYBAN [a 'Védett' Terekről: 20200306 - elérhető ITT].

 

            Jelenlegi megértésem szerint a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK most a nagy-TEREMTŐKKEL [minden Birodalom nagy-TEREMTŐJÉVEL] megformált ÖSSZECSENDÜLÉSRE alapulóan minden Birodalomban és Közösségben elkezdődik [néhol már KIPRÓBÁLÁS jelleggel korábban elkezdődött] a „KITASZÍTÁS” jellegű nehézség KIIGAZÍTÁSA az érintett teremtőkben.

            Jelenlegi megértésem szerint a „KITASZÍTÁST” megalapozó tér-vesztést / tér-megsérülést vagy „egyéb előzményt is ELLENŐRZI a MINDENSÉG-FORRÁSA, és ha abban maga a teremtő „nem vétkes”… nehéz ezt megfogalmazni… a Kitaszítást megelőző tér-vesztés és egyéb Rendezést-igénylő-előzmény közvetlen-és-azonnali KIIGAZÍTÁSÁT is elvégzi a MINDENSÉG-FORRÁSA [ha az lehetséges / fontos okból szükséges]. Erről előzetesen EGYEZTET a MINDENSÉG-FORRÁSA az érintett nagy-TEREMTŐVEL és MEGTARTÓI-Teremtővel, és részletes FELJEGYZÉS készül a tér-vesztés okáról / formájáról stb, és ez a Feljegyzés elhelyezésre kerül az egyedi teremtőben és az érintett MEGTARTÓKBAN is.

            Mivel MEGTARTÓI GONDOSKODÁSRÓL van szó, kevéssé lehet erre rálátásunk.

            A FÖLDANYA ebben a kiterjedésben azért tárta megismerhetővé a MAGJAI és mások számára ezt a Megértést, hogy tudjuk:

a KITASZÍTÁST

a MINDENSÉG-FORRÁSA  önálló olyan Nehézségként jelölte meg,

amelynek a Rendezése elindítását és a sors-kiigazítás egy meghatározott részét a SAJÁT HATALMÁBA vonta.

 

Ez gyakorlatilag KÖNNYÍTÉS a MEGTARTÓK és érintett egyedi teremtők (és mindenki más) számára.

A MINDENSÉG-FORRÁSA olyan (ÚJ) módon teljesíti ezt a Feladatát,

hogy minden érintett egyedi teremtő sors-kiigazításáról folyamatosan EGYEZTET minden érintett MEGTARTÓVAL.

 

(1) ’Csak’ a MEGTARTÓKKAL EGYEZTET a Kitaszítási Nehézség sors-kiigazításának egyes (kezdő) részeiről, mert az Élet-Alapok Kiigazítása ’elhagyhatatlan alapja’ az Élet Harmonikus megnyilvánulásának és így annak, hogy a teremtő visszavehesse a saját sorsa irányítását. ’Addig’, amíg az Élet ezen [közvetlen (!) MEGTARTÓI Gondoskodásba tartozó] alapjai nem kerülnek maradéktalan KIIGAZÍTÁSRA, addig ’csak’ a MEGTARTÓKKAL EGYEZTET a MINDENSÉG-FORRÁSA arról, hogyan készüljenek elő a teremtő ’Közösségbe visszavezetésére’.

(1) Az Élet-Alapok maradéktalan KIIGAZÍTÁSÁT követően a sors-rendezés már az általános rend szerint folytatódik tovább, az (Ön)Lényeg maga választhatja meg a sors-rendezése Fő Irányát [az EGYEZTETÉSEKBEN közvetlenül részt vesz maga az érintett teremtő is].

 

            A „Kitaszítás” jellegű Nehézséget megtapasztaló teremtőkben gyakori ’megformálódott jellemvonás

- a bizalmatlanság (súlyos bizalom-vesztés mind önmaguk felé, mind a MEGTARTÓK felé),

  az otthontalanság-érzet és a magány (tudatos elzárkózás),

- félelem-jellegek, rettegés, bűntudat,

- megfelelési-kényszer, ön-értékelési nehézségek,

- Kapcsolódási nehézségek, önkifejezési nehézségek, zavarok az emlékezésben,

- tudatosan nagy távolságtartás vagy épp tudatosan betörés mások életébe… távolság-tartási nehézségek nagyon széles köre,

- bizonytalan ön-megtartás (gyakran olyan, mint egy „báb” > bárki által könnyen irányítható)("túlzottan képlékeny", vagy épp "megmozdíthatatlanul merev")

- tudatos szembeszegülés mindennel és mindenkivel / a „hatalommal” / a „megszokottal” / a ’Meghatározókkal’ (Tisztelettel…)… (az 1. pontban szereplő „gunyorosság”?)

 

            Jellemzően HOSSZÚ TARTAMBAN meglévő sérülésről van szó, és ezért ebben az esetben is

pontosan majd csak az Élet-Alapok maradéktalan KIIGAZÍTÁSÁT követőn állapítható meg,

hogy milyen Fokozott Érzékenységek és egyéb más ’belső’ súlyosabb sérülések maradtak a teremtőkben.

Emiatt (legkésőbb) az Élet-Alapok KIIGAZÍTÁSÁNAK megkezdődésekor

a teremtők Megerősített IRGALMI Gondoskodásba kerülnek.

(1)

Nem csupán az IRGALOM terjeszti ki rájuk a Fokozott Gondoskodását,

(2)

hanem annak a Közösségnek a MEGTARTÓJA is, amelyhez a teremtő Élete Befogadva van vagy volt bármikor.

 

            Nagy valószínűség szerint a ’TUDATOS IRÁNYÍTÁS ALÁ VONÁS’ Nehézségének Rendezéséhez hasonlóan a Fokozottan Érzékennyé vált ön-részek és megmaradt sérülések ’óvatosan és fokozatosan’ kerülnek majd Rendezésre megfelelő előkészületek után [(1) felkészül mind a MEGTARTÓ, (2) mind az érintett teremtő a teremtő által VÁLASZTOTT irányú sors-rendezésre, és ’addig’ IRGALMI ’Takarásba’ kerülnek a Fokozottan Érzékeny részek, hogy szükségtelenül ne jelezzenek].

          Tudatosabb teremtők Választhatják a sors-rendezések ’gyorsabb’ útját is (szintén a megfelelő előkészületek után). Az eddigi Tapasztalatok szerint a ’gyorsabb’ sors-rendezések valamelyest fájdalmasabbak voltak. Ma még kevés tapasztalat van arra, hogy Az-Elkövetkezőben az ÚJABB Sors-Rendezési Utak megnyilvánulása is fájdalmasabb lesz-e, vagy csupán JELENTŐSEN NAGYOBB ODAFIGYELÉST ÉS ÖNFEGYELMET kíván-e meg.

 

            A KÜLÖNLEGES Tudatosodást az egyedi teremtők számára már megnyitott Közösségekben a Különleges Tudatosodás kettő irányban is a teremtők Megerősítésére lehet:

(1) a Különleges ön-épülést megnyitó teremtőt a MEGTARTÓI-Teremtője segíti / vezeti abba az irányba, hogy olyan Gondoskodást és Megtapasztalást nyisson meg az Életében, amellyel a még meglévő Rendezést igénylő saját élet-részeit könnyebben (gyorsabban?) kiigazíthatja,

(2) másfelől pedig olyan Különleges Gondoskodásokat tanulhat meg, amelyekkel a közelebbi Társait / a Közösségben élő Társait is képes segíteni [a Megértésben, Igazodások megnyilvánításában stb].

 

        A FÖLD a YOSÁG egyik olyan (ilyen irányban tudatosan megnyílt) Közössége, amelyben minden Befogadott teremtő kihagyhatatlanul megnyílik valamilyen Különleges Útban.

       Aki még tapasztalatlan a Különleges Tudatosodásban, az kezdetben csak KIPRÓBÁLÁS jelleggel nyithatja meg a Különleges Tudatosodást.

       Ma már minden Különleges út (újonnan) csak KIPRÓBÁLÁST követően nyitható meg TARTÓS jelleggel.

        Ha valaki az előző [már lezárult] Teremtő-Szakaszban már megnyílt a Különleges Tudatosodásban és olyan ön-rendelkezést hozott, hogy továbbviszi / folytatja a már megkezdett [pontosan meghatározott irányú!] Különleges Tudatosodást, akkor Kipróbálás megnyitása nélkül [azaz Tartós jelleggel] folytathatja azt az Új Teremtő-Szakaszban akkor, ha erről másképpen nem rendelkezik. Ilyenkor is újra pontosan meg kell határozni, hogy ugyanabban a Szorosságban folytatja-e a Különleges Tudatosodást a MEGTARTÓIVAL, vagy azon változtat [jellemzően tovább közeledik a MEGTARTÓIHOZ]. Említettem azt is, hogy fontos eleme ma már a Különlegesség megnyilvánulási-alapjának az, hogy kihagyhatatlanul meg kell formálni a MEGTARTÓI-Teremtővel olyan Összecsendülést, amelyben pontosan meghatározásra kerül az, hogy

- a teremtő az Életéből ’mennyi részt szán’ a Különleges Tudatosodásra,

- és milyen Feltételek szerint és meddig ’növekedhet’ ez az arány.

 

 

         Vannak olyan „enyhébb” Kitaszítást megtapasztalt teremtők, akikben mára ehhez kapcsolódóan nincsen Rendezést igénylő élet-helyzet. Ők vagy az eddigi Kipróbáló Különleges Teremtések részeként ’szabadultak fel’, vagy eredendően nem tér-vesztésre alapult a Kitaszításuk, és utóbb nem formálódott meg bennük jelentősebben tér-vesztő sérülés.

 

Az ilyen már ’mentesült’ teremtőket is az ELLENŐRZÉSÉBE vonja a MINDENSÉG-FORRÁSA jelenleg

azért,

(1)

hogy A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN immár egységes ELVEN alapuló ezen KIIGAZÍTÁS közvetlenül megnyilvánuljon a sorsukban is,

(2)

és ha még van esetleg bármilyen Érzékenyebb vagy Rendezést igénylő (akár kapcsolódó) élet-rész, azokra a MINDENSÉG-FORÁSA Kiáraszthassa a Könnyítéseket.

 

          Jelenlegi megértésem szerint e sors-rendezés Élet-Alapot érintő részében KÉRÉS NÉLKÜL nyilvánulnak meg a teremtők Életében azok a Könnyítések, melyeket a sors-rendezés érdekében a MINDENSÉG-FORRÁSA KIÁRASZT.

 

          A jelenlegi értékelések szerint a SZAKRÁLIS Utat megnyitott teremtőkben korábban alkalmazott KISZAKÍTÁS habár közvetlenül nem alapja a „Kitaszításnak” [a „Kitaszítás” korábban megformálódott, mint a legelső Kiszakítás!], valószínűleg ELŐSEGÍTHETTE / ELŐSEGÍTETTE a „Kitaszítás” TOVÁBBTERJEDÉSÉT. Ez is az egyik közvetlen oka annak, amiért a MINDENSÉG-FORRÁSA nagyon jelentős KÖNNYÍTÉSEKET Áraszt ki a KITASZÍTÁSSAL érintettek sors-rendezéséhez:

(1)

KÉRÉS NÉLKÜL az Élet-Alapok Rendezéséhez kapcsolódóan,

(2)

és KÉRHETŐEN az egyéb nehézségek megszüntetéséhez is

ezen érintett teremtők számára.

 

            A „Kitaszítással” érintett teremtőket a MEGTARTÓK folyamatosan Tájékoztatják majd arról, hogy mely Nehézségeik megszüntetéséhez milyen Könnyítések Befogadása lehetséges a számukra.

            A MEGTARTÓK kellően korán elkezdik felkészíteni

- a Könnyítések Befogadására az érintett teremtőket,

- illetve a kapcsolódó Különleges Gondoskodások megnyilvánítása érdekében a Különleges Utakat már megnyitott teremtőiket.

 

 

10.

 

2020.05.06.

            Fontos megérteni azt, hogy

habár [a mostani ÉRTÉKELÉSEK szerint]

a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN megformálódott legtöbb Nehézség [néhány MEGÉRTÉSI Nehézségen kívül]

’eredeztethető’ valamelyest a YOSÁGBAN megformálódott ’legelső SÚLYOS sérülésből’,

az ezt követően valósan megformálódott NEHÉZSÉGEK nem mindegyike ered a YOSÁGBÓL.

 

A YOSÁGBAN megformálódott ’legelső SÚLYOS sérülésnek’ van olyan része és alapja,

amely nem a KIÁRADT-VALÓSÁGBÓL ered,

hanem a MINDENSÉG-FORRÁSA SAJÁT (’BELSŐ’) VALÓJÁBÓL,

és

emiatt a YO / a YOSÁG teremtői nem tehetőek maradéktalanul Felelőssé ezen ’legelső SÚLYOS sérülés’

(1)

megformálódásáért

(2)

és ’MINDEN’ ebből továbbterjedt gyengítő megnyilvánulásért.

 

A YOSÁGBAN megformálódott ’legelső SÚLYOS sérülés’ ugyanakkor sajnos

a tényleges és SÚLYOS, közvetlenül az Életet is megsértő (!)TÉR-MEGSÉRÜLÉSBŐL eredően

egy olyan ALAP-MINTÁVÁ vált A-KIÁRADT-VALÓSÁGBAN,

amely ’belső’ és ’külső’ utakon [a Közösségek megformált áramlásain] is tovább-terjedt.

 

Az, hogy erre a ma már a [SÚLYOSABB] [Megértési Nehézségeken kívüli] NEHÉZSÉGEK legelső eredő-okaként megjelölt ’alap-mintára’

később

máshol

a Birodalmak / Közösségek ALAP-JELLEGÉRE alapulóan (!!!)

és az ott ténylegesen megformálódott Megértési Nehézségekre vagy egyéb sajátos helyzetekre alapulóan

az ott élők Szándéka és Megnyilvánulása útján

mely helyzetben és mely teremtőben formálódott meg egy UTÓBB ugyancsak TOVATERJEDŐVÉ váló Nehézség,

az határozza meg,

hogy mely Birodalomhoz és abban mely Közösséghez tartozik az az OK-FORRÁS,

amelyből [mint „kiindulási gyökérből / alap-mintából”]

egy Különleges módon ’Kiárasztja / elkezdi Kiárasztani’ a REND-TÉTELT a MINDENSÉG-FORRÁSA.

 

Amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA

egy pontosan meghatározott Nehézség Ok-Forrásából elkezdi a Rend-Tétel Kiárasztását,

az azt jelenti, hogy

minden olyan [MEGTARTÓI és egyedi] teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN megkezdi az azon Nehézséghez tartozó TELJES (!) Sors-Rendezést a MINDENSÉG-FORRÁSA,

akiknek Életében / Sorsában az adott Nehézség (pontosan beazonosítottan) bármikor megformálódott / Van.

 

            Nagyon fontos újdonsága a Rend-Tételnek az eddigi Rendező-Utakhoz képest az, hogy

minden a Rend-Tételhez tartozó Nehézség Rendezését

a MINDENSÉG-FORRÁSA együtt készíti elő az érintett Közösségek MEGTARTÓIVAL / nagy-TEREMTŐIVEL,

és amikor a Rend-Tétel ténylegesen KIÁRAD,

minden érintett teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN (egyedileg!) a MINDENSÉG-FORRÁSA ’elindítja’ az ahhoz a Nehézséghez tartozó TELJES sors-rendezést.

Van, akiben azonnal elindul a meglévő Nehézség megszüntetése,

míg másoknak valamilyen előzetes alapozó-önépülést kell teljesítenie annak érdekében,

hogy a sorsában megformálódott Nehézség biztonságosan (további sérülések nélkül) megszüntethető legyen.

 

Az írás folytatódik a 9. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!