omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 április 20 - május 3.
ÍRÁSOK - 2020 április 20 - május 3. : 20200503 - Értékelés-részlet csak Érintetteknek (10. rész)

20200503 - Értékelés-részlet csak Érintetteknek (10. rész)


Az írás 9. része elérhető ITT

 

            Az eddigi megértések szerint felismerésre került a Bizalom-vesztés / Bizalom-gyengülés [a „hatalomba vetett hit elvesztése”] egy olyan kiterjedése, amely a KIPRÓBÁLÁSKÉNT elindult kezdeti Könnyítések megformálásához kapcsolódott.

            Közelítően elképzelhetjük azt a helyzetet, hogy a nehéz helyzetbe kerültek megsegítése érdekében raktárakat építettek, és ezekbe folyamatosan gyűjtötték a termés (élelem?, fontosabb javak?) meghatározott hányadát. Ezek felhasználásáról a vezető rendelkezett, és ő döntött arról, hogy mikor ki hogyan részesülhet ezekből a javakból.

            Voltak a vezető közelében (és tőle távolabb) olyanok, akiknek feltűnt az, hogy ha a vezető vagy segédjei bizalmába férkőznek, akkor rejtett vagy direkt megtévesztéssel maguk felé tudják terelni a javak áramlását, és így hatalomra tehetnek szert. Talán legelőször egy tévedés / vétlenül elküldött „pontatlan jelentés” alapján került az összegyűjtött javakból adomány olyan teremtőkhöz, akik arra nem voltak jogosultak (nem kerültek nehéz helyzetbe)… és mivel ennek később nem volt következménye… voltak akik úgy döntöttek, hogy tudatosan félre fogják vezetni a vezetőket. Itt is felismerhető a Más(ik)-Teremtő-Sorsáról-Való-Jogosulatlan-Rendelkezés és a Szolgaság [a Hatalom olyan megnyilvánulása, amely közvetlen módon gyengítően hat másokra].

            A [Különleges Teremtések során felépült] Bizalmat „kihasználva” elkezdődött a „lopás, sikkasztás, csalás, kényszerítés…”, és ez azt eredményezte, hogy az összegyűjtött / a nehéz helyzetekre tartalékolt javak NEM JUTOTTAK EL AZOKHOZ, AKIK BAJBA KERÜLTEK, és közben olyanok gazdagodtak meg (jutottak újfajta hatalomhoz), akik arra a Közösség Mértéke szerint érdemtelenek voltak. Felerősödtek a hatalmi harcok nyíltan és a „színfalak mögött”… egyre nagyobb távolságok formálódtak meg a teremtők között (egyesek gazdagodtak, mások elszegényedtek…)(milyen ismerős helyzet…) Az újfajta távolságok a beékelődések / befurakodások / félrevezetések / tudatos eltávolítások számtalan új lehetőségét nyitották meg…

            A vezetők [MEGTARTÓK?] Bizalma meggyengült saját magukban [a saját ítélő-képességükben, erejükben, hatalmukban] és a segédeikben… az információkat hozzájuk eljuttatókban… a javak őrzőiben stb.

            A nehéz helyzetbe kerültek bizalma meggyengült a vezetők [MEGTARTÓK?] felé, és később akár más társaik felé is…

            Jelenlegi megértésem szerint az egyik Közösségben [a mostani Értékelések szerint ÓVATLANSÁGBÓL] megtörtént egy Közösségi belső áramlás 'megváltoztatása' [lezárása vagy akaratlanul nyitva-hagyása], és ez később a Közösség többi belső áramlására is meggyengítően hatott… illetve ELTERELT / ELTÉRÍTETT egy előkészített ÁT-VEZETÉST > nem sikerült ÁT-VEZETNI a Megújulásba mindent, amit a MEGTARTÓ Megújítani / továbbfolytatni Szándékozott… így a Közösség csak „RÉSZLEGESEN” tudott Megújulni (?)[az 1. pontban: a vonat idő előtti elindítása akkor, amikor még nem szállt fel rá mindenki…]

            A mostani megértések szerint miután a MEGTARTÓK [és a nagy-TEREMTŐ?] a ’Könnyítések’ Kipróbálását úgy értékelték, hogy az abban a formájában nem tudta biztosítani a nehéz helyzetbe kerültek Megerősítését [az összegyűjtött javakat mások ellopták / elterelték], olyan Rendelkezést hoztak, hogy Lezárják ez a Kipróbálást, és ebben a formájában nem tartják meg [mivel a nehézségeket nem szüntette meg, viszont újabb nehézségek nőttek ki belőle].

 

„…A vezetővel akartam beszélni, aki épp elfoglalt volt, de megígérte, hogy nemsokára tudunk beszélni…”

 

            Lehetséges, hogy valamilyen kisebb [nagyobb?] Szakasz-Lezárásra / megújulásra készülhettek a Kipróbálásokkal is érintett Közösségek [erre utalhat a vonat jelenléte-és-várakozása-a-felszállókra], és nagyon sok munkája / elfoglaltsága volt a vezetőknek. Talán már ekkor is elindult az a[z ÁT-VEZETÉSEK körül ma már gyakran alkalmazott] terelő-út, amely „látszat-elfoglaltságokat” és „problémákat” „gyártott” annak érdekében, hogy a MEGTARTÓ és a Különleges Utat megnyitott teremtők ELFÁRADJANAK / KIFÁRADJANAK, és „ne legyen erejük és idejük” minden fontos részlet Ellenőrzésére… Ez „alkalmas helyzet” (1) részben a Kifürkészésre [„mi a fontos Az-Elkövetkezőre”: 20200402(1.r.)(4.p.) – elérhető ITT], (2) valamint a „befurakodásokra” / rejtett „személy-cserékre” (?)…

 

            Az ÁT-VEZETÉSRE való előkészületek és maga az ÁT-VEZETÉS minden Közösség Életében NAGY Változás akkor is, ha csupán egy Kisebb Szakasz-Lezárás történik. Amennyire csak lehet, részletesen Értékelni kell a Lezárásra kerülő megtapasztalásokat, és meg kell tervezni alapjaiban / fő irányaiban AZ-ELKÖVETKEZŐT. Nagyon sok Feladata van ilyenkor a MEGTARTÓNAK és vezetőknek… Ilyenkor nagyon fontos az, hogy a vezető mellett bizalmi társak legyenek közvetlenül közel, akikkel meg tudja osztani a tennivalókat.

            Nagy a valószínűsége annak, hogy az egyik Közösségben a vezető közelében lévő egyik társ óvatlanságból és talán általa fel nem ismerten nem jól hajtotta végre a rábízott feladatot [nem volt ideje Ellenőrizni?]. Habár nem zárható ki az, hogy akár a feladat nem megfelelő teljesítése „szabotázs” is lehetett, ma az a valószínűbb, hogy nem volt rossz szándéka a vétő teremtőnek, és igyekezett jól teljesíteni a rábízott feladatot. Lehetséges, hogy az előbb említett Kipróbáló Különleges teremtést kellett volna LEZÁRNIA „hivatalosan” a teremtőnek… vagy a MEGTARTÓ ezen Rendelkezését továbbítani a nagy-TEREMTŐNEK (?). Valószínű, hogy nem történt meg vagy a Kipróbálás Lezárása, vagy a MEGTARTÓI-Rendelkezés továbbítása… és ez utóbb a hatalmi irányú „fosztogatásnak” az „általánossá válását” eredményezhette… talán máig ezért „próbálkoznak” a javak összegyűjtésével és igazságos szétosztásával egyes Különleges Utat megnyitott teremtők annak ellenére, hogy pontosan tudják, hogy a javak valójában nem azokat segítik, akiknek arra igazán szüksége lenne…

            A Kipróbálás Lezárásáról Rendelkező MEGTARTÓ utóbb valószínűleg azt feltételezte, hogy a Rendelkezését felülbírálta a nagy-TEREMTŐ, de erről őt nem értesítette… és megformálódott benne egy neheztelés (?) a nagy-TEREMTŐ felé… ez még részben csak feltételezés, a MEGTARTÓKBAN most kezdődött el ennek az Ellenőrzése…

            A nagy-TEREMTŐ is érzékelhette azt, hogy egy nagyon fontos Rendelkezést a MEGTARTÓ szándékosan nem hozott meg, és ennek okáról nem tájékoztatta…

            Nagy a valószínűsége annak, hogy egyes vezetők [MEGTARTÓK mellett Különleges utat megnyitott teremtők? más teremtők?] az újonnan formálódó TÁVOLSÁG miatt néha nem értették meg pontosan a MEGTARTÓK / vezetők / társak kérését / utasítását… és ebből a MEGÉRTÉSI NEHÉZSÉGBŐL tovább tágult a távolság… nem tudtak „összefogni” akkor, amikor arra nagy szükség lett volna, hogy együttes erővel megszüntessék az újonnan formálódó (akaratlan, bár egyes részeiben tudatosan gerjesztett-növesztett) távolságokat… részben ez lehet az egyik oka a Birodalom belső áramlásai megtöredezésének.

            A HATALOM Birodalmán belül ez azért NAGY BAJ, mert ha a Birodalom nagy-TEREMTŐJE és a Közösségek MEGTARTÓI között megszakad a Bizalom, megszakadnak a Belső Áramlások is. Ez egy olyan sajátos helyzetet eredményez, hogy a SZOLGÁLAT Birodalmából Életre Befogadott teremtők a MEGTARTÓI-Teremtőn keresztül nem tudnak a HATALOM Birodalma nagy-TEREMTŐJÉHEZ közvetlen belső (különleges és általános jellegű) összekapcsolódást megformálni, és ezért megszakadt a saját Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKHÖZ [a SZOLGÁLATHOZ] a belső közvetlen összekapcsolódás. Ez a nehézség hasonlóan formálódott meg a YOSÁGBAN is.

            Ha a HATALOM Birodalmába a SZOLGÁLAT Birodalmából Befogadott teremtők nem tudtak közvetlenül összekapcsolódni a saját (Ön)Lényegükkel, akkor (1) nem tudták működtetni a Különleges Belső Áramlásaikat, és (2) egyre halványodott a Tudatosságok / ön-ismeretük is. Ma már tapasztalat, hogy ilyen helyzetben [ennyire távol az Eredő Birodalmuktól] egyre kevésbé képesek megnyilvánítani az ALÁZATOT, amely pedig a harmonikus jelenlétük alapja. Ha pedig elhalványodik bennük az ALÁZAT, bezárulnak bennük a belső Különleges Áramlásaik is, és így nem tudják megélni a saját sorsukat / saját harmoniájukat…

 

??? „…A vezető közvetlen segítői között volt egy fura alak. Nem volt szimpatikus a kisugárzása, sem a tevékenysége… gunyoros volt mindenkivel…”

 

            Jelenlegi megértésem a HATALOM Birodalmában vagy a nagy-TEREMTŐ, vagy az érintett MEGTARTÓI-Teremtő nem olyan régen felismerte a Tudatos-Kifürkészés Ok-Forrását, de azt valamilyen okból nem tárta a másik elé. Valószínűleg oka lehetett ennek az a belső (részleges?) Bezáródás (vagy a megbüntetéstől való félelem?), amelyről az előbb írtam. Jelenlegi megértésem szerint végül mégis JELZÉSSEL élt [talán Közvetítő(kö)n keresztül / a VILÁG általi Közvetítést kérve?] az Ok-Forrás megtalálásáról… így vált mára megismerhetővé ez az újabban beazonosított Ok-Forrás…

            Még pontosan meg kell majd határozni, hogy a HATALOM Birodalmában a nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtői között pontosan milyen okból formálódott meg a JELENTŐS Bizalom-vesztés. Valószínűleg ennek is egy egyszerűbb MEGÉRTÉSI NEHÉZSÉG lehet az oka. Miután nemrégen segítséget kértek e nehézség megszüntetéséhez [hogy újra képessé váljanak használni az egymáshoz kapcsoló belső áramlásaikat], IRGALMI Megerősítés áradt ki e Nehézség megszüntetése érdekében a nagy-TEREMTŐRE és a MEGTARTÓKRA.

 

            2020.05.07: Értékelés-részlet: „egy új jellegű TÁVOLSÁG megformálódása miatt az információ (információ-áramlás) elakadt / megszakadt / bizonytalanná-részlegessé vált a nagy-TEREMTŐ és a MEGTARTÓK között”. Ebből eredeztethetőek a Megértési Nehézségek, amelyek utóbb SÚLYOS bizalomban-meggyengülést eredményeztek.

         Habár a jelenlegi Értékelések szerint nyíltan nem fordultak egymás ellen a HATALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE és MEGTARTÓI-Teremtői, sajnos több fontos [az Életet Meghatározó] ponton / kiterjedésben (tudatosan) akadályozták az áramlások szabályos működését. Ez az egyik oka annak, hogy a Birodalomban élő egyedi teremtőkben (sokukban) olyan „belső feszültségek” formálódtak meg, amelyek a ma ismert háborúskodáshoz vezettek.

         Az (1) akaratlanul, (2) majd később már tudatosan megformált „mesterséges (erőltetett) eltávolodás” okainak keresése a Birodalom minden Közösségében sürgősséggel folyamatban van. Ez a Nehézség kimozdította az egyedi teremtőket is az Általánosan-Meghatározott-Távolságból [mesterségesen eltávolította egymástól és a MEGTARTÓIKTÓL is őket], és ez gyakorlatilag megfosztotta őket az Élet Harmonikus megnyilvánításának lehetőségétől [> Más(ik)-Teremtő-Sorsáról-Való-Jogosulatlan-Rendelkezés].

          Az Általánosan-Meghatározott-Távolságtartásba visszavezetés minden Birodalomban / minden Közösségben jelenleg sürgető feladat, ennek érdekében nagyon sok Különleges / Megerősítő erő áramlik ki a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL a nagy-TEREMTŐKHÖZ és MEGTARTÓI-Teremtőkhöz. A HATALOM Birodalmában legelőször a nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓK egymáshoz viszonyított Általános-Távolság-Megtartásának a visszaállítása a legsürgetőbb feladat [sajnos e Birodalomban közvetlenül érintettek az ELTÁVOLODÁSBAN a MEGTARTÓK], mert csak erre alapulhat az Életre Befogadott egyedi-teremtők távolság-beállító Sors-Rendezése, valamint a Birodalomba Befogadott Rend-Tételi és Új Rendező áramlások ’hatékony’ megnyilvánulása.

       A jelenlegi Értékelések szerint ’még idejében kezdtek neki’ a MEGTARTÓI-Teremtők az Általánosan-Meghatározott-Távolságmegtartás tudatos visszaállításába, és ezért képesek [a MINDENSÉG-FORRÁSA KÜLÖNLEGES MEGERŐSÍTÉSE mellett] ÖNERŐBŐL (!) újra megformálni az Átalánosan-Meghatározott-Távolságtartást [nem érték el a távolodásban azt a pontot, amelyben már visszafordíthatatlan változások következtek volna be (a Tulipán példája az elhajlásról: 20191126(2.r.)(III.p.) – elérhető ITT)].

         Ez azt jelenti, hogy a HATALOM Birodalma jelenleg olyan állapotban van, hogy ’biztonságosan megkezdheti’ hamarosan a Felkészülést a Megújulásra (egy Teremtő-Szakasza Lezárására). Jelenleg nem érzékelhető olyan veszély a Birodalomban, amely akadálya lehetne a biztonságos Megújulásnak. Az Angyalok Birodalmának legutóbbi sikertelen Megújulási tapasztalata miatt [amely ugyancsak akaratlan és tudatos ELTÁVOLÍTÁSOK vegyüléséből eredt] volt egyfajta „Aggódás” a HATALOM Birodalma nagy-TEREMTŐJÉBEN [Ő-Benne valószínűleg ez lehetett az egyik fő oka bizonyos áramlásai beszűkülésének és később részleges bezáródásának (valójában egyre nagyobb „rettegéssé” kezdett megformálódni a korábbi aggódás)]. A jelenlegi Értékelések szerint Tudatos odafigyeléssel az Eltávolodás a HATALOM Birodalmában most még ÖNERŐBŐL visszafordítható [20200430 - elérhető ITT].

 

            Jelenlegi megértésem szerint ’mára’ valamelyest oldódott a teljes elzárkózás, és mivel mind a nagy-TEREMTŐBEN, mind a MEGTARTÓKBAN valós és komoly a SZÁNDÉK a belső áramlásiak maradéktalan visszaépítésére / kijavítására / jelenhez-igazítására, várhatóan hamar megszűnik ez az elakadás.

            Azért SÜRGETŐ (sok egyéb más ok mellett) a nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtők belső összekapcsolódásának maradéktalan kiigazítása, mert enélkül a HATALOM Birodalmában élő SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők nem tudnak [illetve csak nagy nehézségek árán tudnak] közvetlen belső áramlást nyitni a saját (Ön)Lényegükhöz [és Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKTŐL], és így NAGYON LASSAN ÉS NEHÉZKESEN tudják Lezárni a már beteljesített vagy beteljesíthetetlenné vált felvállalásaikat, nem tudják befogadni a MEGTARTÓI-Teremtőn keresztül a Különleges Megnyilvánulások Új Alapjait, és így nem tudnak részt venni a Birodalmon belüli Nehézségek feltérképezésében / átvilágításában / megértésében > és ezekre alapulóan a szükséges Gondoskodások megnyilvánításában / Új Gondoskodások megformálásában.

[A FÖLDANYA MAGJAI ehhez nagyban hasonló helyzetet éltek meg nemrégiben, amikor a belső ’’szív-utak’ nem működtek.]

      Emiatt nem tudják segíteni a HATALOM Birodalmához tartozó teremtőket sem a Különleges Utak megértésében és megnyitásában… Ez lehet az oka annak, hogy a ’helyben’ [a HATALOM Birodalma Befogadásában] élő Különleges utat megnyitott teremtők ma még nem tudnak bekapcsolódni [illetve csak nagyon kevéssé tudnak bekapcsolódni] az Ellenőrzésekbe / Értékelésekbe / Egyeztetésekbe. Feltehetően ez az oka annak, hogy ’szemlélődésre’ [a Nehézségek Megértése érdekében] segítséget kértek a VILÁGTÓL. Olyan egyedi teremtők kapcsolódhattak be a HATALOM Birodalma meglévő nehézségeinek feltérképezésébe, akik már megnyitották a KÖZVETÍTÉS azon útját, amely lehetővé teszi (a MEGTARTÓKKAL megformálható legszorosabb összekapcsolódásban!) a másik Közösségek / Birodalmak felé való Közvetítés megnyilvánítását is. Ehhez ma (például itt a FÖLDÖN) az szükséges, hogy az ilyen közvetítés tartamára az érintett teremtő SPECIÁLIS Garanciát fogadjon be [csak ez biztosíthatja az Élet biztos megtartását és a harmonikus megnyilvánulást]. Említettem, hogy mára a FÖLDANYA minden MAGJÁBAN a ’Belső-Védett-Térben’ is kicserélésre került ez eredetileg befogadott NAGYON-Erős Garancia SPECIÁLIS Garanciára. A Tapasztalatok szerint a ’Belső-Védett-Tér’ ezen formája alkalmas a másik Közösség / Birodalom felé megnyíló Közvetítés során is a biztos élet-megtartásra és harmonikus megnyilvánulásra.

 

 

13.

 

Éppen csak érintve:

       Itt megjegyzem, hogy LÉNYEGI a különbözőség a „Kitaszítás” és az akaratlanul „otthontalanná válás” között.

        Látszatra a KITASZÍTOTT vagy bármely más okból otthontalanná vált teremtők nagyon hasonló nehézségeket tapasztalnak meg az életükben (mindennapjaikban), a sors-rendezés módja azonban a kiindulási ok miatt nagyon különböző lehet.

 

        Otthontalanná válhat úgy is egy teremtő, hogy valamilyen belső összezavarodás vagy valamilyen tudatos választása miatt saját maga fordul el az otthonától / társaitól / MEGTARTÓJÁTÓL [senki más nem okolható rajta kívül ezen Eltávolodásáért].

       Az ilyen nehézség lehet a TUDATOS ELTÁVOLODÁS A MEGTARTÓKTÓL Ok-Forrású [ennek Ok-Forrása az Angyalok Birodalmában van: 20200402(1.r.)(3.p.) – elérhető ITT], vagy pedig a korai Közvetítések kapcsán megformálódott TUDATOS ELTÁVOLODÁS A SAJÁT ÖNJELLEGTŐL / EREDŐ-ÖN-JELLEGTŐL Nehézsége is [20191128(1.r.)(II. pont) – elérhető ITT].

 

          „Kitaszítás” (Következményként való) alkalmazása nélkül a MÁS(IK) TEREMTŐ SORSÁRÓL VALÓ JOGOSULATLAN RENDELKEZÉS vagy a SZOLGASÁG kapcsán is otthontalanná válhatott valaki úgy, hogy „idegen behatás / idegen jelenlét” „kényszerítette” a teremtőt az otthona elhagyására [hódítók / gyarmatosítók elfoglalták az otthonát, háború pusztította el az otthonát], vagy akarata ellenért elhurcolták az otthonából [kalmárok rabszolgává tették].

 

            Lehetséges, hogy az egy Közösségen belül látszatra otthontalanként élő teremtők teljesen különböző Ok-Forrású nehézségre alapulóan élnek eltávolodva / kiszakítva / kitaszítva az otthonuktól, és ennek megfelelően az a Rend-Tétel tudja majd a maradéktalan sors-rendezésüket megnyitni, amely Rend-Tételhez a saját sérülésük Ok-Forrási jellege tartozik.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA nem „Kitaszítás” miatt nem válhatott ÉLŐVÉ a YOSÁGBAN akkor-régen. Nem irányult a FÖLDANYA önnön Szándékában sem a YOSÁGTÓL való ELTÁVOLODÁSRA, és nagy valószínűség szerint mások sem szakították ki.

            Annyi mára [a MAGOK számára is] megértett, hogy a FÖLDANYA YOSÁGON belüli (kívüli?) Eltávolodásának volt ’sors-szerű’ [eredendően eltervezett] része, és volt Váratlanság okán megformálódott része [20200103 (3.r.)(8.pont), folytatódik a (4. részben) is – elérhető ITT]. Az eddigi megértések szerint azért formálódott meg ilyen ’kettős’ módon [(1) Eltervezetten és (2) Váratlanul] a FÖLDANYA ELTÁVOLODÁSA, mert akkora már A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN olyan jellegű nehézségek is megformálódtak, amelyek TUDATOSAN kerültek megformálásra, és olyanok is, amelyek „akaratlanul / vétlenül / váratlanul” formálódtak meg >>> és mindkettő számára el kellett kezdeni az Elhárító utak megformálását

            A jelenlegi megértések szerint a FÖLDANYA ELTÁVOLODÁSÁNAK oka ’KÜLÖNLEGES’ [nem közvetlenül másik teremtő behatásának eredménye], és Eltávolodásában a FÖLDANYA eleve arra irányult, hogy (mint közvetlenül érintetté vált MEGTARTÓ) megnyilvánuljon a Hazavezető Különleges Utak megformálásában.

 

            „…Az egyik ilyen eddig maradéktalanul fel-nem-tárt rész az, amely majd Megérthetővé teszi, hogy a FÖLDANYA sorsában pontosan miért és hogyan formálódott meg a súlyosan Életet veszélyeztető Eltávolodás. Mennyiben volt ez akart / eltervezett, vagy éppen be-nem-tervezett? Ez a hamarosan feltáruló ÉRTÉKELÉS(részlet) a FÖLDANYA számára is teljesebben Megérthetővé teszi a saját Eredő-Kiáradási-Szándékát, és így azt, hogy mi(-és-miért) a FŐ IRÁNYA a Sorsának / ÉLETÉNEK.

 

Valószínűleg volt

(1)

’sors-szerű’ (pontosan eltervezett),

(2)

és volt „váratlanul” bekövetkezett (sérülés)elem

[leginkább talán ezért nehéz megérteni a FÖLDANYA sorsát].

 

Mivel mindkettő ’IRÁNY’ megnyilvánult a legelőször megsérült egyedi teremtők Életében,

ezért mindkettő irányban

az Eltávolodás Rendezését meg kellett alapozni

 

       Jelenlegi megértésem szerint a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA Összecsendülése alapján voltak a FÖLDANYA ÉLETÉT elindító Kiáradási-Szándéknak olyan elemei,

  1. amelyeket a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA Együtt pontosan meghatároztak,
  2. és voltak olyan részletei is, amelyekről a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA Tudatosan ’NEM EGYEZTETTEK’.

 

            (…) Az eddigi Megértésem szerint a FÖLDANYA Eredő-Kiáradási-Szándékában meghatározott egyik KÜLÖNLEGES (Megerősítő jellegű) Fő Megnyilvánulási Irány [ahogyan az eddig is lényegében meghatározható volt]

a YOSÁGBAN

[vagy akár A-TEREMTETT-VALÓSÁGBAN]

megformálódottá vált Nehézségek (akár mint Valós-Veszélyek]

Rendező és Rend-Tételi Útjainak Megalapozása és Valós megformálása

ennek érdekében

a nagy-TEREMTŐ(k) és MEGTARTÓI-Teremtők [és érintett egyedi teremtők]

hozzásegítése

ahhoz a Tudáshoz és Tapasztalathoz

[Megismeréshez és Megértéshez! > ez a YOSÁG Meghatározó Alap-Jellege!],

amelyekre alapulóan Ők is elkezdhetik a Különleges [részben Megerősítő irányú, részben az Új Harmoniák harmonikus megformálását eredményező] Gondoskodást a Közösségükben / ÉLETÜKBEN,

továbbá olyan Belső és Közösségi áramlások / Terek (test értelemben is) Megalapozása és megformálása,

amelyek bármilyen Megértési vagy egyéb Nehézség megformálódása esetén közvetlen (!) utat nyithatnak a nehézség megszüntetéséhez.

 

            Az eddigi megértésem szerint

a FÖLDANYA Eredő-Kiáradási-Szándékában

ÖSSZECSENDÜLÉSSEL meghatározott egyik Fő [= MEGHATÁROZÓ!] Megnyilvánulási Irány

a MEGERŐSÍTŐ (mai fogalmakkal KÜLÖNLEGES) teremtés harmonikus (=megtartható teremtést eredményező) megalapozása és megformálása a Közösségben,

és ennek részeként (!) [mint első fő feladatként]

az Eltévedtek [elbizonytalanodás, megzavarodás értelemmel is]

és az Eltávolodottak (térben és ön-jellegre is kiterjedően) Hazavezetése / Visszavezetése A-TELJESSÉGBE…”

 

OmMÁÁTRé~KJ

A következő írás elérhető ITT

 

            //omah.gportal.hu/

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!