omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. május 9 -
ÍRÁSOK - 2020. május 9 - : 20200509 - TÉR (4. rész)

20200509 - TÉR (4. rész)


Az írás 3. része elérhető ITT

 

 

4.

TÉR / IDŐ / ÚT

 

            Az „idő” jellegű Tér-Megváltoztatások [Tér-Változások] A-TÉRNEK [A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN megnyilvánuló TÉRNEK] csupán egyes pontosan meghatározott formáinál érvényesülnek.

       Az ezen Tér-Formát / Áramlás-formát megformáló Birodalmak és Közösségek oly módon Rendelkeztek még nagyon régen a Tér-Megváltoztatásról, hogy viszonylag gyakran „törlik / kitörlik / feltisztítják” a Teret [és így az ÉLETET] „az-addig-megtapasztaltaktól” azért, hogy a korábbi Tapasztalatok ne legyenek ’közvetlenül Meghatározóak’ a megnyíló Új Megtapasztalások számára. Értékelhető ez a SZABADSÁG egyik korai Értelmezésének.

       A ’Jelen-Pont’, a ’Jelen-Pillanat’ az idő jelleggel változ(tathat)ó Terekben az, amiben a ’Hatalom’ [az Erő, a Jelenlét, a Megnyilvánulás] ’Teljessége’ van összesűrítve.

        Kezdetben az volt a gyengesége ennek az "idő"-ként változtatható Térnek, hogy nem tette lehetővé a benne tapasztaló teremtőknek a korábbi Megtapasztalásaik ’összesűrített eszenciáinak’ [tanulságainak, a tapasztalatok lényegének] a továbbvitelét [a teremtők (Ön)Lényegbe való berögzítését azért, hogy abból új tapasztalatok nyílhassanak meg Szabad Szándékra alapulóan], és ezért viszonylag korán elkezdődött ennek az idő jellegű Tér-Megváltoztatásnak a MEGTARTHATÓSÁG felé vezetése oly módon, hogy mégis legyenek Továbbfolytatható részek a Megújuló Terekben.

            Máig ’sajátossága’ [egyedisége, egyes kiterjedéseiben Nehézsége] az idő jellegű Teret még megtartott Életeknek az, hogy kevéssé teszi átláthatóvá / megérthetővé a teremtők számára a Megtapasztalásaik okát annak ellenére, hogy mára a legtöbb idő-alapon működő Térben van Továbbvihetővé megformálható Tapasztalat >>> mivel a MINDENSÉG-FORRÁSA Rendelkezett arról A-LÉTEZÉS-EGÉSZE (azaz ÖNNÖN-LÉNYE és a KIÁRADT-VALÓSÁG) számára megnyilvánult KIÁRADÁSÁBAN, hogy a MEGMARADÓAN-MEGÚJULÓ MEGTAPASZTALÁS felé vezeti / építi / formálja a továbbiakban A-LÉTEZÉST és így Az-ÉLETET.

          Ezt a KIÁRADÁSÁT akkor formálta meg ÖNNÖN-LÉNYE számára a MINDENSÉG-FORRÁSA, amikor Rendelkezett arról, hogy SZABADSÁGOT ad önmagának annak megválasztásához, hogy A-LÉTEZÉSE ELŐZŐ SZAKASZÁBAN (az ÖNMAGA számára adott SZABADSÁGÁRA alapulóan) Továbbvihetővé megformált Belső-Tartalmai közül mit – mikor – milyen formában stb Folytat tovább / újít meg, illetve mit miért nem tart meg / mit zár le stb.

                    Ezzel az ÖNMAGA számára is MEGHATÁROZÓVÁ megformált ELVVEL kezdetben [alapjaiban] összeegyeztethető volt az idő jellegű Tér-formálás és Megtapasztalás, mert a Választás Szabadságán alapult. A Tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy az ilyen Tér-Alapon élő teremtőknek kezdetben egyáltalán nem volt lehetősége élni a Szabadságukkal, ugyanis sem ’összecsomagolni’ nem voltak képesek a Tapasztalataikat azért hogy továbbvigyék, sem pedig semmit nem tudtak felhasználni a Megújulásokat követően az addigi tapasztalataikból. Tapasztalattá vált a „körbe-körbe-járás” „mindig megújuló Térben / szinteken”, és ezért az ilyen idő jellegű Tér-Formában élők is viszonylag korán elkezdték ’Kérni’, hogy legyen Továbbvihető Tapasztalat az ilyen Tér-formában élők számára is. A Továbbvihetővé megformálható Tapasztalatokból formálódott meg a ’múlt’ és egyben a ’jövő’ jellegű Tér-Forma, amely már lehetővé tett némi ’visszatekintést’ és Az-Elkövetkező szűk-irányú Fontolgatását is.

 

            Később, illetve egyes Birodalmakban és Közösségekben már eredendően is a Tér-Megformálás olyan módját választották a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓK, amit ma ÚT-ként értelmezünk.

 

Az ÚT

egy olyan FOLYAMATOS, egyfajta Állandóságra is alapuló,

és mégis [szakaszosan] Változó / Megújuló Megtapasztalás,

amelyben a teremtőknek közvetlen belső útja van

minden Megtartottá megformált korábbi tapasztalatuk ’felidézésére’ / Értelme megismerésére

[akár nagyon részletes Értékelésére, Ellenőrzésére] is.

 

Ma már a VILÁG és YOSÁG minden Közössége ezen az ÚT Tér-Alapon nyilvánítja meg a Teremtéseket.

 

           Ugyanakkor a KIRPÓBÁLÓ (jellemzően Különleges jellegű) Tér egyes elemei ’eredeztethetőek’ a korábbi idő alapú Tér-Megváltoztatásból.

 

       A KIPRÓBÁLÓ Tereknek is több formája létezik ma már.

        Vannak olyan jellegű Kipróbáló Terek, amelyek a Megtapasztalások ’maradéktalan’ visszabontását is lehetővé tehetik, és a visszabontott Tapasztalatok csupán Garanciákkal hozzáférhető Feljegyzés formájában maradhatnak meg.

         Ilyen jellegű KIPRÓBÁLÓ Tereket akkor Áraszt ki ma már a MINDENSÉG-FORRÁSA, amikor valamilyen ’valós veszélye’ van annak, hogy egy teljesen új [kezdetben ezért minden Meghatározójában még nem Megértett] megnyilvánulás valamilyen kedvezőtlen irányú hatásban is megnyilvánulhat. Az ilyen maradéktalan visszabontást is lehetővé tevő KIPRÓBÁLÓ TÉR azt a célt szolgálja, hogy a legnagyobb gondossággal előkészített megnyilvánulás során egy esetlegesen [akaratlanul, váratlanul] bekövetkező Nehézség ne nyilvánulhasson meg ’sehol-máshol-azon-a-Téren-kívül’, és ha arról EGYETÉRTÉS születik, a teljes Megtapasztalás maradéktalanul visszabontásra kerülhessen anélkül, hogy valós lenyomatot hagyhatna A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN.

        A MINDENSÉG-FORRÁSA ezt a SPECIÁLIS Kipróbáló-Teret a YOSÁGBAN megformálódott ’legelső SÚLYOS sérülés’ Tapasztalatai alapján formálta meg azért, hogy soha többé ne formálódhasson meg olyan jelegű Nehézség, amely a Megtapasztalással nem érintett teremtők / Közösségek / Birodalmak Sorsát is kedvezőtlen (Összecsendüléssel nem szabályozott) irányba terelhetné el.

          Valójában az OLTALOM-Térben Van ennek a SPECIÁLIS Kipróbáló-Térnek az alap-mintája megformáltan berögzítve, és az OLTALOM-Térből áradhat ki Védett-Térként / valamely Védetté megformált (akár Közösségi) Térben. Nagyon szigorú szabályai vannak annak, hogy ki és milyen Feltételek megléte esetén kezdhet bele olyan Kipróbálásba, amely a Védelem / Oltalom ezen ma ’legszigorúbban meghatározott Feltételeit’ igényli.

 

        A Kirpóbáló-Terek legtöbbje olyan viszonylag rövidebb (pontosan meghatározott) tartamra (pontosan meghatározott Feltételek bekövetkeztéig) Kiárasztott Tér, amelyben csakis az Összecsendülésben meghatározott Lényeg-Cél-Értelem szerinti megnyilvánulás lehetséges (semmi más).

          Valójában ez a szabály ma már minden Térre / Életre vonatkozik, csupán a Kipróbáló-Terekre további KIEGÉSZÍTŐ Szabályozás is vonatkozik:

  • a Tér-Megváltoztatás alapja és Feltételei az egyéb Általános jellegű Terekhez képest sokkal szigorúbbak és szűkebbek,
  • a MEGTARTÓK [és akár a MINDENSÉG-FORRÁSA] FOLYAMATOS (!) és KÖZVETLEN ELLENŐRZŐ [és akár MEGERŐSÍTŐ] Jelenléte kihagyhatatlanul megnyilvánul a Kipróbáló-Terekben.

 

         Nagyon részletesen szabályozott mára az is, hogy a Kipróbáló-Terekben megformálódó Tapasztalatok milyen módon kerüljenek Értékelésre, milyen Speciális (!) Szabályok szerint formálható meg a Tapasztalatokból MEGTARTHATÓSÁG [azaz egy Új Megnyilvánulás Alap-Harmoniája].

        A Kipróbáló Megtapasztalások Lezárását követően a Kipróbáló-Terek azonnal maradéktalanul visszabontásra kerülnek. A mai Szabályozás szerint

 

Kipróbáló-Térből

’KÖZVETLENÜL’

nem nyílhat meg Tartós jellegben megmarad(hat)ó Megtapasztalás.

A Kipróbálások Lezáródását követően ha ÚJ HARMONIA formálódik meg a Kipróbálás Továbbvihetőnek Értékelt Tapasztalataiból,

az Új Harmonia Megtapasztalását választó Közösségek / teremtők Életében ’Tartós’ Alapú Új Tér nyílik meg az (Összecsendüléssel választott) Új Megtapasztalás számára.

 

A Kipróbálási-Terek

Különleges / Különleges jellegű Tereknek tekinthetőek

(1)

nem csak akkor, ha kifejezetten valamilyen Megerősítés megformálására irányul a Kipróbálás,

(2)

hanem akkor is,

amikor kifejezetten az ÁLTALÁNOS MEGTAPASZTALÁS részévé formálódik valamilyen Új Harmonia.

 

Kipróbáló-Terek

(1)

nem csak a Különleges Utat megnyitott teremtők Kipróbálásai számára nyílhatnak meg,

(2)

hanem szigorúan meghatározott Feltételekkel olyan teremtőkben is,

akik még nem nyitották meg a Különleges Megtapasztalást.

Ők valamilyen választott Új Harmonia megformálása érdekében kaphatnak Lehetőséget egy rövidebb tartamú olyan Megtapasztalásra,

amelyben Lehetőségük lehet a meghatározott irányú Tapasztalatok maradéktalan visszabontására is

[tehát a Kipróbálás választása nem KÖTI be tartósan a teremtőt a Választása szerinti irányba,

Lehetőséget kap a további Fontolgatásra anélkül, hogy azzal tartósabban is új irányt nyitna meg az Életében].

 

         Jelenlegi megértésem szerint vannak / lehetnek olyan Közösségek, amelyekben az idő jellegű Tér-Megformálás egyes elemei Továbbvihetővé is megformálhatóvá válhatnak, ha a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓ / ott élő teremtők erről Összecsendülést formálnak meg.

         A MINDENSÉG-FORRÁSA „nem kényszeríti, nem kényszerítheti” az ott élőket arra, hogy belátható időn belül térjenek át az ÚT alapú Tér-Megformálásra, és ezért közvetlenül nem is Ajánlja ezt a számukra. Ha az idő alapon élők képesek olyan módon Megújítani az Életük Harmoniáját, hogy az ezen Tér-Alappal együtt is illeszkedővé váljon A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET minden teremtőre kihagyhatatlanul érvényesülő ELVEIVEL, Továbbvihetővé válhat az idő-alapú Tér-Megváltoztatási forma is.

        Ha HARMOINIA képes megnyilvánulni benne / általa, akkor MEGTARTHATÓVÁ / TOVÁBBVIHETŐVÉ válhat > jelenleg ez A-LÉTEZÉS egyik Meghatározó Alap-Elve. A HARMONIA ebben az esetben (is) azt jelenti, hogy olyan megnyilvánulás, amely A-LÉTEZÉS-EGÉSZE HARMONIÁJÁT nem rontja / nem gyengíti semmilyen formában > tehát Illeszkedő más Megnyilvánulásokhoz.

 

 

 

5.

 

Gondolatok (hazáról, magyarságról)

2020.05.09.

[Ezeket a mondatokat most „sugallat” alapján írtam „engedéllyel”.]

        Ha jól emlékszem az Arvisura úgy jelölte meg a magyarokat, hogy a[z egyistenhívő] ’jó emberek’ közössége. Értelme szerint talán ez azt jelentette, hogy a ’Jó’ Isten rendelése szerint a szeretetet, békességet élték meg, a harmoniát keresték. A Hatalom azt jelentette, hogy aki arra rátermett / érdemes volt, több feladatot vállalhatott a közös-jó érdekében, a közösség rendje megóvásában… de ettől nem volt több vagy más, mint a többiek, mindenkinek helye és feladata volt a közösségben.

        Valószínűleg elegendő időt adott a Jóisten (Istenanya, Nagyasszony) ahhoz, hogy ’felkészüljenek a feladatra’… mert bizony már gyorsan terjedt mindenhol néhány „Nehézség”. Mostanában úgy jelölik ezeket a nehézségeket, hogy

  • mások irányítás alá vonása
  • mások sorsáról való jogosulatlan rendelkezés
  • szolgaság.

Írnom is nehéz most erről.

 

       A Szolgálat azért van, hogy segítsen megszüntetni a meglévő nehézségeket.

        Az a tipikus útja a Szolgálatnak, hogy a felkészülés után ’belehelyezkedünk a nehézségbe’, hogy abból a saját sorsunkkal (együtt a társainkkal) megformáljuk a kivezető utat / a sors-rendezés olyan lehetőségét, amely azok számára is megnyílhat, akik maguk nem képesek a kivezető út megformálására… segíteni kell nekik a kezdő lépések megtételében ’haza’.

 

          Emlékeztek a Jézus Krisztus szupersztár azon jelenetére, amikor a vacsora után Jézus „megy fel a hegyre” és kéri az útmutatást, hogy mit tehet?… és amikor megérti a Mit és a MIÉRTET, térdet hajt, felvállalja a fájdalmas utat másokért is… a szeretteiért és mindazokért, akiket nem is ismer…

 

         Kicsit I. (Szent) István és mások (elődök és kor-társai) térdhajtása / főhajtása is hasonló lehetett a hosszas mérlegelés-fontolgatás után... És a nehézség, aminek a Rend-Tételi útja megformálásában a részvételt felvállalták, bekopogtatott az ajtón, majd bejött az új hazába [20190720 (1.r., 2.r.) - elérhető ITT]. Testvér testvért, szülő gyermeket, gyermek szülőt ölt meg. Sorsok törtek meg pillanatok alatt… nemzetségek / Házak roppantak össze a terhek alatt… és máris ott volt a választott fájdalmas sors.

          Hogyan lehet békességet hozni oda, ahol… a szívek is megtörtek… ahol már alig van hit és bizalom… és már sehol sincs a régi tudás.

        Biztosan tudom (bent a szívemben), hogy a nehézségek hamarosan megszűnnek, a sorsok kiigazodnak, mindenkiben a saját érdemeire / tetteire alapulóan. Egyre többekben újra megnyílnak a régen lezárt (lepecsételt?) belső utak, és a régi tudás már a jelenhez igazodva formálja a szeretetből megnyíló és szeretetből-és-tudásból épülő új utat.

 

         Néha csak „túlélni” lehetett, máskor csak rejtőzve lehetett életben maradni… Olyan kiutat kell(ett) megformálni [a ’szellemi hazában’ és az anyagi formában élő élet számára is], amely elvehetetlen’ és ’nem fordítható át pusztításra… és hogy az „értékek, kincsek” után kutakodók „ne ismerjenek rá” mint „elvehetőre / pénzzé-tehetőre”… vagy olyan veszélyeztetőre, amely miatt a hordozókat írmagostól ki kell irtani.

         Nem (könnyen felismerhető)('kiválasztott') próféta fogja hozni a megoldást… hanem a nehéz helyzetekben igazán / őszintén (nem csak látszatra, a média vagy reklám kedvéért) megmozduló és összetartó szeretet. Nagyon meg fognak erősödni hamarosan azok, akikben már felébredt vagy most ébredezik a szeretet (kis tettek útján… egymás mellett, egymást is erősítve… csendben… tettekkel amikor az tényleg szükséges)… elvehetetlenülmegállíthatatlanulráismerve önmagunkra és a bármikor elveszített szeretteinkre.

 

         Az előbb egy elég „nehézkesen kibomló” [sokáig (!) homályos, értelmezhetetlen] képet érzékeltem – utólag már értem, miért „nehezen vált láthatóvá”. Türelemmel és bizakodással kivártam, amíg elkezdett kitisztulni a kép.

         „Ijesztő” [bár békésnek (beletörődőnek?) látszó] formákat érzékeltem (hasonlóak voltak, mint a busó-járás során „beöltözők”), volt közöttük olyan, akinek erős nagy szarvai is voltak (mint a pusztákon élő marháknak).

        Utóbb (a feltisztulásnál?)(egy védett térben kivetkőzésnél / levetkőzésnél) kiderült, hogy ezek csupán (önvédelemből?) felvett maszkok / takarások / öltözetek voltak. Az egyik takarás alatt végül láthatóvá vált, hogy korábban megvakították a „férfit”. Eszembe jutott a „fülembe forró ólmot öntsetek”, és utóbb az is, hogy néha a nyelvét is kivágták egyeseknek… nem részletezem.

        Az előbb említett nehézségek mellett még a KITASZÍTÁS az, ami otthontalanná tehette az embert még a saját hazájában / otthonában / családjában is. Ma is létezik még a kitaszítottság (társadalmi megkülönböztetés vagy más ítélkezés stb formájában)… nem figyelünk oda eléggé egymásranem látjuk meg a lényeget az elcsúfult test alatt… mert a színjátékokba már belefáradtunk… talán közönyössé is válhattunk (?).

 

          A magyarok között viszonylag sokan vannak olyanok, akiknek korábban valósan elvették a szeme világát / hallását / beszéd-képességét / önfenntartási képességét. Ezek súlyos sebekként vagy fájdalmas lenyomatokként ott vannak mind az anyagi testben, mint a finomabb-anyagú testekben.

        Korábban a magyarok között nagyon sokan voltak, akiknek ha nem is volt ’teljes’ a látása / érzékelése, de tiszta és erős volt. Ezért vakítottak meg sokakat közülük.

        Az ilyen csonkítások minden esetben a Közösségből való KITASZÍTÁST is eredményeztek, és sokakban máig érzékelhető megbélyegzést hagytak [nagyon beszűkítették a kapcsolódási lehetőségeket].

        A mostani megértésem szerint a Kitaszítottság Rendezése az érintettekben folyamatban van, ez egy speciális rendezési úton fog megnyilvánulni (kérés nélkül) minden érintettben

          >>> mert a Kitaszítás (1) a személyes sorsban és (2) a közösség életében is „tér-vesztésként” nyilvánult meg, annak kiigazítására pedig csak a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK van Hatalma.

          A testeken belüli „jogosulatlan” „tér-vesztések” (mint erőszak hatására például a látástól megfosztás) kiigazítása is elkezdődik. Ez fontos alapja annak, hogy az Érzékeléseinkben is újra teljessé válhassunk, és így a kapcsolódásainkat és sérüléseinket is könnyebben rendezhessük.

 

        Az írás 1. pontjából (elérhető ITT):

       "...Eddig a tér-vesztések / tér-megsérülések miatt ’meglazult’ a megszakíthatatlan alap-kapcsolódás Az-Élet és A-Tér között, és emiatt a Térnek (ahogyan az Életnek is) a teremtők leginkább csak egy egyre szűkülő szeletét / részét válhattak képessé megérteni / megismerni.

 

Ahogyan az Élet-Alapok (Tér-jellegű és egyéb jellegű RendezőKiigazításai megnyilvánulnak,

az egyedi teremtőkben is jelentősen megváltozik mind a Tér, mind pedig az Élet ÉRZÉKELÉSE és így Értelmezése..."

 

         Eszembe jutott ez a vers. Csak a költőről készült festmény után tudatosodott bennem, hogy a költőnek is megsérült a szeme (valószínűleg fekete himlőből eredően, amely vírus akkoriban pusztított).

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1589049615_60.jpg

 

HIMNUSZ
 

A magyar nép zivataros századaiból.
 

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors, akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben:
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában.
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek:
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szemébõl

Szánd meg, Isten, a magyart,
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A múltat s jövendőt!

 

Cseke, 1823. január 22.

 

Éppen a lejegyzés napján tettem fel "mai napi" idézetként:

Ady Endre: Az Értől az Oceánig

Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,
Pocsolyás víz, sás, káka lakják.
De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna
Oceánig hordják a habját.

S ha rám dől a szittya magasság,
Ha száz átok fogja a vérem,
Ha gátat túr föl ezer vakond,
Az Oceánt mégis elérem.

Akarom, mert ez bús merészség,
Akarom, mert világ csodája:
Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Oceánba.

 

Az írás folytatódik az 5. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!