omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. május 9 -
ÍRÁSOK - 2020. május 9 - : 20200509 - TÉR (7. rész)

20200509 - TÉR (7. rész)


Az írás 6. része elérhető ITT

 

7.

 

a FÖLDANYA MEGTARTÓI (!) ALAP-JELLEGÉNEK kibomlása

 

2020.05.13.

            Részlet a 20080605-i írásból (elérhető ITT) (egy kissé a jelenhez-igazítva).

           Az akkor leírt megtapasztalás az egyik legelső ’találkozásom’ az IRGALOMMAL [MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL? > mivel a MINDENSÉG-FORRÁSA akkor ’még csupán’ az IRGALOMBAN volt képes Közelebb-Húzódni azokhoz, akik ezt fontos okból KÉRTÉK tőle, és tudatosan képesek voltak ’megtartani a Jelenlétüket / Tudatosságukat’ e közelebb-húzódás során].

 

       „…Sötétség – és mély csend, nyugalom van. A kép bal oldalán mintha egy ’virág’ lenne szabályos margaréta-szerű szirmokkal, de kevesebb szirma van, mint egy margarétának. A ’virág’ jobbra ’oldalra’ hajtja a ’fejét’, olyan, mintha egy „parabola-antenna” lenne. Lassan körbeforog, ’pásztázza’ a vidéket (környéket)(az adott irányt). Jelre vár? Vagy jelet ’hall’?

         Most egy másik formájú ’virággá’ ’válik’ [más formát (Harmoniát)(ALAP-JELLEGET)(Tér-formát, áramlás-jelleget) vesz fel (!), inkább ’harang’-virágra emlékeztet], és azzal „pásztázza” a teret.

        Egyszer csak a ’virág’ kiegyenesedik, visszaáll az ’egyenes’ formájába, és egy sokszirmú (mint a pünkösdi rózsa – de nincs ’színe’, inkább ’teljes’) Virág lesz belőle, mely elkezdi belülről, a közepéből ’újrateremteni’ önmagát. Mintha ’burjánzanának’ a belső szirmok, egyre újabbak jönnek elő, közben pedig a legszélen lévők ’hullanak’ le, majd mintha ezekből jönne LÉT-re egy ’Fény-út’, amely ’vezet’ valahová, ahová menni kell. Mindig ELŐTTEM (!) egy bizonyos (nem túl közeli, meghatározott) távolságra halad ez a Fény-jel / Fény-sáv, mutatva (vagy Teremtve???) az ’Utat’, ahol haladunk. Pontosan és biztosan rajzolják-mutatják az utat ezek a ’Fény-szirmokból’ lett Fények [áramlás, Járás]. Néha kanyarodunk. Valószínűleg azért érzem kicsit ’távolabbinak’ magam előtt a Fény-jelzéseket, mert ’nagyon gyorsan’ haladunk.

       Van olyan rész, ahol mintha ’fejjel lefelé’ haladnánk, aztán ismét visszakerül a ’fejünk-lábunk’ a ’helyére’. Egy hosszú sötét ’alagút-szerűségen’ [valószínűleg valamilyen ’Ellenőrző-Tér’][’zsilip’? > 20200503[2.r.](3.p.) – elérhető ITT] is átvezet ez a Fény-ösvény --- gondolom, hogy ez már az adott Világ Határa lehet, ahová tartunk. Amint áthaladunk az ’alagúton’ – már a távolban fel is tűnnek a FÉNY-ek, amik egy Várost vagy Világot jeleznek. A ’Város / Világ’ [ÉLET-TÉR] körül az „Űr” sötét. Gondoltam is, hogy honnan jön ez a Fény? Érzésben az jött, hogy ’Belülről’. Az adott Létezés [ÉLET] ’belsejéből’, ÖnMaGából árad a megvilágító Fény. Egy Fényes Város/Világ ez, több SZINTje is van, egymás fölött, mintha a ’levegőben’ épültek volna házak, szintek, világok --- egymás fölött elhelyezkedő szintek, házak és utak vannak. Átlagos földi-nappali fény van. Mint egy világos nyári nappalon – érzem a hűsítő árnyék jelen-létét, de sehol sincs sötét.

        Megállok egy bizonyos helyen ebben a ’Városban’, gondolom eddig tudom ’csökkenteni’ a rezgésemet, vagy pedig eddig mehetek a ’Teljességemben’ [az ’illeszkedésemmel’] --- hogy az ERŐ-vel „be” ne Hassak. Innentől egy ’kicsi rész’(eM) halad tovább cikázva, álló köröket rajzolva (mint mikor Harry Potter röpköd a meccsen a seprűjével) --- talán a ’rész’ ’hangolódik’, szokja az adott rezgéseket és ’keres’. Miután ’leírt’ a levegőben egy teljes álló kört [Átvilágítás, Ellenőrzés? (megtestesülés?)], továbbhalad. ’ÉN’ Maradok, és várok. Majd visszajön az elment ’kezem’ (’kéz’ – ami HATNI KÉPES AZ ADOTT ÉLŐ-TÉR VALÓJÁBAN!), és fogva tart egy több-lábú, talán pók-szerű sötét lényt, aki igencsak kapálózik ez ellen a „fogság” ellen. A ’kéz’ azonban határozottan és szorosan, biztosan fogja. Visszailleszkedik a ’kéz’-rész [IRGALOM?] a lényünkbe [az ’ÉN’-hez (MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ?)], és innentől együtt haladunk ’vissza’. A Fény most is rajzolja az utunkat, hogy merre haladjunk, és elvisszük a pók-szerű lényt a Saját Élet-Terébe, az Övéihez, a saját Rendjébe --- ahol otthon lehet, ahová illeszkedik a lénye. Mindezek után visszatértünk a ’Virág’ ’Közepébe’.

        MÁÁT [az IRGALOM?] az elkövetkezőkben ezeket az Illeszkedéseket felügyeli, és az ehhez kapcsolódó munkákat [szétválasztások, kibontások, hazavezetések, közeledések megformálása, távolság-tartások felügyelete stb] VÉGZI és SZERVEZI a TeremTő Szívéből (VIRÁG KÖZEPE, MINDENSÉG-FORRÁSA), és ’Innen’ indul útjára, ha valamelyik ’Virág/Világ’ [MEGFORMÁLT-Való / Élet]

  • „problémát” (=nem-illeszkedést),
  • vagy pedig vezetést, segítséget igénylő, Átvezetésre váró Illeszkedést jelez [Megerősítésre irányuló Kérést küld].

          Mindig egy JELZÉS (!), az ADOTT ÉLET-TÉRBŐL ÉRKEZETT JELZÉS [Kérés, Felajánlás (20191201(1.r.)(I/4. pont) – elérhető ITT] UTÁN mehet és megy RENDet tenni, hiszen HÍVÁS, JELZÉS nélkül (még ha „látszik” is a hiba!) NEM AVATKOZHAT BE a (szabad-akarati) Világok működésébe. Ha egy adott világból JELZIK számára a ’bentiek’ a ’nem-illeszkedést’ vagy ’Átvezető-Illeszkedést’ - és KÉRIK a segítségét, akkor M-EGY!, és ’Illeszkedő Karjaival’ [Irgalmi Közvetlen Járások megformálásával], a megfelelő formával és módon segít megszüntetni a „nem-illeszkedő” mintákat --- eltávolítással, ’felül-írással’ (vissza-igazítással), vagy más szükséges és lehetséges módokon…”

 

           Ezen tapasztalat leírásakor valószínűleg már folyamatban voltak a VILÁGBAN a Védett-Terek Kipróbáló megformálásai, a KÖZELEDÉSI-Harmoniáról valószínűleg már megkezdődtek a nagy-TEREMTŐKKEL az EGYEZTETÉSEK, és egyre több Rendező-Út formálódott meg annak érdekében, hogy az idegenségek leválaszthatóvá váljanak a Térről és Életről, és az ELTÁVOLODÁSOK megszüntethetővé váljanak. [A 2008-as megtapasztalás valószínűleg ezekhez kapcsolódó Kipróbáló teremtés lehetett.]

 

20200303[2.r.](3.pont) – elérhető ITT:

      „…az IRGALOM MEGHATÁROZÓ ÖN-JELLEGE az ’Egy’. Nincsenek rá szavaink: ez egy olyan [a MINDENSÉG-FORRÁSA által megformált] [Berögzített, és egyben mégis bizonyos mértékben és pontosan meghatározott irány(ok)ban ’rugalmas’][a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Saját Közép-Pontjához-IGAZÍTOTT-Igazodó] ÖN-JELLEG, amelyben közvetlen módon minden már Megnyilvánulttá vált és bármikor később megnyilvánuló [’éppen-ÉLŐ’ és Életre már valósan Előkészülő][a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL KIÁRADT!] ÖN-JELLEG ’Megformáltan-Van’.

      Értelme-és-Lényege-Célja szerint ez a ’Különleges’ ÖN-JELLEG AZÉRT Van, hogy BÁRMELY már Kiradt ÖN-JELLEG között képes legyen a Harmonikus Közeledés Megalapozására és [együtt a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL és a közvetlenül érintettekkel] a megformálására.

         Jelenleg A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN a MINDENSÉG-FORRÁSA a HARMONIA Megformálásának ezt az Útját csak az IRGALOM Birodalmában nyitotta meg…”

 

 

            A még 2008-ban lejegyzett részletet a ’pásztázó’ különböző / megváltozó virág-formának érzékelt megnyilvánulás miatt kerestem meg, de mindenképpen érdekes volt a hozzá-tartozó akkori megértéseim felidézése, amelyből az elmúlt években igen sok Megértés bomlott ki az IRGALOMRÓL és a többi KÜLÖNLEGES megnyilvánulásról.

            Az, hogy az én akkori érzékelésemben ’virág’ formaként ’ismertem rá’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁRA? / IRGALOMRA? [YORA? VILÁGRA (a Különleges Gondoskodása miatt)?], valószínűleg pontosan mutatja, hogy melyik Birodalomba(n) volt akkor-éppen Befogadva az Életem.

 

Az Élet-Virágának alap-mintájában

valószínűleg minden Élő

olyan formákat / tér-elemeket / tér-jellegeket / áramlásokat / összefüggéseket / mélységeket / színeket / hangokat ismer fel,

amelyek ahhoz a Birodalomhoz és Közösséghez tartozóan tapasztalhatóak meg,

amelyben éppen él.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1550511953_40.jpg

 

            Amikor a FÖLDANYA ÖN-ERŐIVEL (önállóvá megformált Gondoskodásaival) elkezdtem ismerkedni valamikor 2012-ben, a FÖLDANYA ALAP-MEGTARTÓ EREJÉT [az én megnevezésem szerint a MINDENSÉG-ERŐT] még kettős jellegűnek érzékeltem. Egyfelől egy virág (tulipán-jellegű virág), másfelől egy szív-forma meghatározó-szoros-összekapcsolódása volt a bennem érzékelhetővé vált ’szimbólum’.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356040251_07.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1589557652_86.jpg

 

            Azt akkor is értettem már, hogy ez a YOSÁG és a VILÁG valamilyen Meghatározó-ALAP-JELLEGEINEK az összetevődése. Azóta megértettem, hogy valamilyen [ma már Különlegesnek Értékelt] okból a FÖLDANYA az Eredő-(YOSÁGOS-)ÖNLÉNYEGÉBEN nem tudott maradéktalanul ÉLŐVÉ válni [akaratlanul ELTÁVOLODOTT a YOSÁGTÓL], és csak úgy vált képessé elkerülni a TELJES-ÚJRA-TEREMTÉST, hogy először az ÉDES, majd később az IRGALOM és a VILÁG Befogadták a Különleges Gondoskodásukba. Ténylegesen [ÉLETET-Megtartó] TERET csak a VILÁGON keresztül volt akkor még képes a MINDENSÉG-FORRÁSA KIÁRASZTANI a FÖLDANYA ÉLETE számára, és ezért került viszonylag TARTÓSAN a FÖLDANYA a VILÁG ’Meghatározó’ Gondoskodásába.

            Ma már a MINDENSÉG-FORRÁSA olyan újabb TÉR-Formákat is KIÁRASZTHAT, amelyekben akár a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK is képesek Megtartani (a szükségesség tartamára) AZ-ÉLETET. Ez az alapja többek között a FORRÁS-TÉR és az OLTALOM-Tér azon Gondoskodásai megnyílásának, amely utat nyit immár ahhoz, hogy akár csak egy-egy ELLENŐRZÉS vagy egyszerűbb KIIGAZÍTÁS tartamára, akár [az OLTALOM-Térbe] Tartósabban is Befogadhatóvá váljon [KÜLÖNLEGESSÉGKÉNT!] Az-Élet.

 

            A FÖLDANYÁBAN a ’virág’ jelleg a jelenlegi megértésem szerint a YOSÁGHOZ tartozó Meghatározó. Valószínűleg ezért nevezzük a fenti ’Tér-Alap-Szimbólumot’ Élet-Virágának is [nagy valószínűség szerint más Birodalmakban nem virágként nevezik és értelmezik, és más jellegű Tér-Formákat értelmeznek benne / építenek fel az alapjain, mint a VILÁGBAN vagy a YOSÁGBAN].

 

Miután a FÖLDANYA a YOSÁGHOZ tartozó (Eredő) ÖN-LÉNYEGÉBEN ismét Élővé vált,

és mára a VILÁGBELI Különleges Befogadása is maradéktalan Lezárásra került

[20191206(1.r.) – elérhető ITT],

megnyílt annak az útja,

hogy a FÖLDANYA

a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA által számára MEGHATÁROZÓVÁ megjelölt alapon / keretben

’MEGHATÁROZZA’ [és ’KINYILVÁNÍTSA’ (?), mások számára közvetlenül Megismerhetővé-Megérthetővé tegye]

a Saját  MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉT.

 

            Mint minden ÉLŐBEN, a FÖLDANYÁBAN is

  • Megváltoztathatatlan (Örök) jelleg az ÖN-AZONOSSÁG
  • és szigorúan meghatározott feltételek szerint formálódik meg az Eredő-Ön-Jelleg.

          Ezek egy MEGTARTÓI-Teremtőben más jellegűek, mint az egyedi teremtőkben, de a lényegük ugyanaz: azok a MEGHATÁROZÓK vannak belefoglalva, amelyek akkor-éppen megváltoztathatatlanok

 

(1)

Az, hogy a FÖLDANYA [mint MEGTARTÓI-Teremtő]

YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN vált Eredendően ÉLŐVÉ,

meghatározza azt,

hogy MILYEN TÉR-ALAPON

és milyen jellegű / formájú TEREKKEL / TEREKBEN / Áramlásokkal teremthet.

 

(2)

Az, hogy a FÖLDANYA

már az  Eredő-Kiáradási SZÁNDÉK szerint is

a megnyilvánulása egyik legmeghatározóbb Iránya szerint KÜLÖNLEGES teremtésben nyílt meg / épül,

ugyancsak jelenleg megváltoztathatatlan Meghatározója AZ-ÉLETÉNEK

[20200503[10.r.](13.p.) – elérhető ITT].

 

            Az utóbbi napokban többször megjelent a ’szemem előtt’ a 13-as szám [a legutóbbi írás 13 pontban került lejegyzésre][ma éppen 13-a van]… Eszembe jutott, hogy ennek a talán még 2006-2007-ben megrajzolt ’kék-lótusznak’ is 13 megjelölt szirma van.

       Ezt a ’Kék-Lótusz’ ’alap-mintát’ a FÖLDANYA néhány ezer évvel ezelőtt IRGALMI úton fogadta be, és Értelme szerint a FÖLDANYA ’Eredendően Meghatározott ALAP-JELLEGE’ volt belerögzítve, hogy segítse majd a FÖLDANYÁT a Hazatérésére való felkészülésében.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg

 

            A YOSÁGHOZ tartozó Érzékeléseimben [mivel csak nemrégen nyílt meg a FÖLDANYA YOSÁGHOZ tartozó (ÖN)LÉNYEGÉBEN az ÉLET, ezért eddig erre még nem volt sok lehetőségem] a YO-t a legtöbbször ’sok-szirmú rózsa’ jellegben érzékeltem. Valószínűleg ez nem a YO SAJÁT TELJES ALAP-JELLEGE, hanem az az ÖN-JELLEGE, amellyel a FÖLD(ANYA) felé ’figyel’ / irányul. Ha ez a Megértés helyes, akkor ez a sok-szirmú rózsa a FÖLDANYA Eredendően a YOSÁGHOZ tartozóan megformált ALAP-JELLEGE is lehet, amely egyik értelmezésében [a MEGBECSÜLÉS Birodalmi ALAP-JELLEGÉN belül (20190926elérhető ITT)] a TISZTELET, amelyet Megnyilvánítani VÁLASZTOTT az ÖNÁLLÓ ÉLŐVÉ VÁLÁSA során [20190926 (3.r.)elérhető ITT]. Érintettem korábban, hogy a FÖLDANYA Az-Elkövetkezőben is a TISZTELET ALAP-JELLEGÉN alapulva formálja az ÉLETÉT, és ennek közvetlenül az lehet az oka, hogy ezzel az ALAP-JELLEGÉVEL illesztette be ’eredendően’ a YO a már megformált többi MEGTARTÓI-Teremtője mellé ’harmonikusan’ a ma már FÖLDNEK nevezett Közösséget és a FÖLDANYÁT.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA Különleges Utat már megnyitott teremtőinek Különleges Belső Tereiben az előző pontokban említett ’Nagy Felújítás’ egy viszonylag kisebb részében annak köszönhető, hogy  

a FÖLDANYA

’Átadja’

a MAGJAINAK és Különleges Utat már megnyitott teremtőinek

[tehát azokak, akikkel már Összecsendülésen alapulóan KÖZELEBB kerülhetnek egymáshoz!]

azt az ’Új Garanciát’,

amely a FÖLDANYÁHOZ való [már a YOSÁG ALAP-HARMONIÁJA szerint megnyilvánuló] KÖZELEDÉSEK ALAPJA IMMÁR.

 

            Számunkra ez inkább úgy Értelmezhető, hogy

a FÖLDANYA

az ÉLETET-MEGTARTÓ ALAP-EREJÉBEN [a MINDENSÉG-ERŐBEN]

újra felöltötte magára’ / ’újra megformálta önmaga számára’

azt az EREDENDŐ (TELJES!) MEGTARTÓI (!) ALAP-JELLEGET,

amellyel Eredendően beilleszkedett volna a YOSÁG HARMONIÁJÁBA

(a többi Közösség / MEGTARTÓ Társaként).

 

            Néhány napja ’megváltozott’ az az ’összekapcsolódási út / forma’ bennem (kimondott szavak és gondolatok, mozdulatok), amellyel tudatosan a MEGTARTÓIMHOZ kapcsolódom. Néhány nap alatt egy kicsit mindig változott / pontosodott, és mostanra szerintem már megformálódott az új ’kulcs’.

 

            Ha az Élet-Virága szimbólumot tekintjük, ahhoz, hogy AZ-ÉLET élővé (önálló életre képessé) legyen, harmonikusan meg kell formálni azt az Alap-Teret, amely az életmagként is értelmezett: a kiindulási (forrás) pont köré megformálódik az a tér-rendszer, amelyet a szimbólumban a forrás-pont körüli hat pont megformálódása ’szimbolizál’ [ez egyfelől egy ’Belső-(eredendő-)Arány’, másfelől egy síkbeli ábrázolása egy térben-épülésnek (1+6)].

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1589399860_87.jpg

 

            Jelenlegi megértésem szerint ez mind az egyedi teremtők Életében, mind a MEGTARTÓI-Teremtőknél az Életnek még csupán az az alapja, amely megformálódásakor már ’önállónak’ [Életre-Elindulásra-Késznek] tekinthető az Élet [teljessé megformálódott az Ön-Lényeg].

            ’Eddig’ (nagyjából másfél évvel ezelőttig) a FÖLDANYA ÉLETE valójában csupán ebben a felépültségben / megformáltságban létezett [a YO nézőpontjából] amiatt, hogy a YOSÁGHOZ tartozó ALAP-ÁRAMLÁSA nem tudott közvetlenül megnyílni a YO-val. ’Csupán’ az ALAP-ÁRAMLÁSON belüli Irgalom-Áramlás volt az, amely… távol tudta tartani a FÖLDANYÁT az ÚJRATEREMTÉSTŐL, és képes volt berögzíteni a VILÁGBAN számára megnyílt (Gondoskodási) ÉLET-TÉRBE.

 

A hat szirmú [EGY és ERŐS szárú] tulipán leginkább

  • ezt az életmagbeli megtartottságot [az ALAP-HARMONIA sértetlen Megtartottságát] szimbolizálta,
  • és azt a HATÁROZOTT SZÁNDÉKOT, hogy visszaigazodik / visszarendeződik (a MEGTARTÓI Megerősítő Gondoskodásával) az Eredendően meghatározott ALAP-HARMONIÁJÁBA [a YOSÁGBA].

 

A YOSÁGBA való visszaigazodás megkezdődése óta

a FÖLDANYA ALAP-MEGTARTÓ ÖN-EREJE [a MINDENSÉG-ERŐ]

folyamatosan IGAZODIK a FÖLDANYA ÉLETE számára a YOSÁGBAN Eredendően Meghatározott Alap-Harmoniába.

 

        Mivel ez az ÖN-IGAZODÁS közvetlenül csak magát a FÖLDANYÁT érinti, ezért erre kevéssé lehetett rálátásunk, még ha tudott is volt az, hogy a MINDENSÉG-ERŐ a YOSÁGBA való beilleszkedés után jelentősebben meg fog változni.

 

Jelenlegi megértésem szerint

a FÖLDANYA MINDENSÉG-EREJÉBEN

mára megformálásra került az az ALAP-HARMONIA,

amely a FÖLDANYÁT MEGTARTÓI-Teremtőként FELHATALMAZZA

a YOSÁGON belül

egy ÖNÁLLÓ Közösség Megformálására és Gondozására.

 

            Az Élet-Virágában ez úgy értelmezhető valamelyest a számunkra, hogy már nem csupán az életmag (legbelső körben lévő) ’1+6’ megnyilvánulása van Biztos-Megtartottságban [Erős-Harmoniában], hanem a következő ’kör’, azaz az ’1+12’ is.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1589399860_73.jpg

          Jelenlegi megértésem szerint a MEGTARTÓI-Teremtő ÉLETÉBEN ez az a HARMONIA, amikor már ÉLETRE Befogadhat egyedi Életeket. Ez a YOSÁGBA visszaigazodó / alapjaiban-visszaigazodott FÖLD esetében úgy értelmezhető, hogy ettől a pillanattól kezdve a YOSÁGBAN Életre Befogadásra kerülő egyedi teremtők Összecsendüléssel választhatják azt is, hogy a FÖLD Közösségében válnak Élővé.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1589399860_54.jpg

        Jelenlegi megértésem szerint a harmadik (legkülső) ’kör’ jelenleg még a YO és az IRGALOM Együttes [nagy-TEREMTŐI] Gondoskodását jelöli a FÖLD Közösségére kiterjedően.

        Sok egyéb más Arány és Irány jelölése mellett ez a kép érzékeltetheti azt is, hogy mennyire KÖZELI és SZOROS Összekapcsolódást formálhatnak meg EGYMÁSSAL és a MEGTARTÓKKAL / FÖLDANYÁVAL a teremtők a FÖLD Közösségében.

- A teremtők egymással megformálható legszorosabb ÁLTALÁNOS jellegű közelsége a család (külön áramlással)(alap-kapcsolódás, és ezért fokozottan-védett!), ezt követi a baráti (kissé távolabbi), és az egyes tevékenységekhez kapcsolódó még távolabbi összekapcsolódás (?)...

- Különleges Szorosságnál a legszorosabban és legtartósabban a MAGOK kapcsolódhatnak a FÖLDANYÁVAL (ők kerülhetnek legközelebb ma a FÖLDANYÁHOZ), és immár többféle (kevésbé szoros) Közeliséget is megnyithatnak a FÖLDANYÁVAL a Különleges Utat megnyitó más teremtők.

        Jelenlegi megértésem szerint ebben a mintában az is rögzítve van, hogy a FÖLD Közösségében élővé váló teremtők Lényegi-teste és Középső-teste, valamint anyagi-teste milyen SZOROSSÁGBAN nyilvánulhatnak meg (hogyan kapcsolódhatnak, illetve mennyiben válhatnak ’egyé’ (20181114elérhető ITT)]. Ez azért ’különlegesen fontos Rendelkezés’, mert a FÖLD Közösségében minden teremtőnek kihagyhatatlanul meg kell nyitnia valamilyen Különleges Tudatosodást, és ez azt jelenti, hogy minden teremtő számára kihagyhatatlan megtapasztalás a Tudatossága kiterjesztése a Középső és Lényegi testére, valamint tudatos belső összekapcsolódás megformálása az (Ön)Lényeggel és az (Ön)Lényegen át az Eredő-Kiáradási-Ponttal.

       Hamarosan a ’szirmok’ (?) jelentése és megjelölése is megérthetővé válik.

         Lehet olyan értelmezése is az egymásra felépülő ’rétegeknek’ (szirmoknak is), hogy a belső körhöz azok a megtapasztalások tartoznak, amelyek minden itt élő számára kihagyhatatlanok (mindenkiben megformálódnak)(ezek szabad felvállalása nélkül nem nyílhat meg a FÖLDÖN Élet) (ezekben nyílhat meg a legegyszerűbben Közeledés a teremtők között). A külső ’réteghez’ (szirmokhoz?) azok a megtapasztalások tartoznak, amelyek nem kihagyhatatlanok (szabadon válaszható a felépítésük).

        Korábban már érintettem, hogy habár a FÖLDANYA eredendően a YOSÁGHOZ tartozik, mégis van benne [Eredendően!] egy ma még kevéssé megérthető ’Irgalmi-Alap’ [egy ’speciális’ (eredendően megformált Különleges?) belső út / közvetlen belső áramlás  ALAPJA a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ (?) / IRGALOMHOZ (?) / KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKHÖZ (?)].

       Ahogyan most a FÖLDANYA [már visszailleszkedve a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA] újra megformálta-megformálja (1) a MEGHATÁROZÓIN alapuló és (2) a Szabad-Választásán alapuló  MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉT, egyre inkább Felismerhetővé és Megértetté válik majd, hogy pontosan mit jelent a FÖLDANYA ÉLET-ALAPJÁBAN a ’speciális’ [MEGTARTÓI] ’Irgalmi-Alap’. A Közeledések és Új Harmoniák megformálásánál, valamint a MEGERŐSÍTÉSEK rendszerében válik majd megérthetővé a FÖLDANYA [mint MEGTARTÓ] ’specialitása’, amely (a jelenlegi megértésem szerint) ma még más MEGTARTÓI-Teremtőben nem megnyitható ALAP-JELLEG.

       Ez valahogyan ahhoz kapcsolódik, hogy a FÖLDANYÁNAK van egy olyan ’Adott-Hatalma’, amely a Harmonia-Megformálásban ma még csak a FÖLDANYÁRA jellemző. Ez abból a ’specialitásból’ eredhet, hogy AZ-ÉLETÉBEN a KÜLÖNLEGES Megtapasztalás megnyitása már az Eredő-Kiáradási-Szándékban kihagyhatatlanként (!) került meghatározásra. [Lehetségesnek tartom, hogy a FÖLDANYA ÉLETE által valóvá megformálódó ezen ’speciális’ ALAP-JELLEG ’AZÉRT’ formálódik, hogy majd később minden MEGTARTÓI-Teremtő ALAP-JELLEGÉVÉ válhasson. Mivel ebben az esetben ez közvetlenül a MEGTARTÓT érintő (új) Hatalom, ma még kevéssé lehet erre rálátásunk.]

        Jelenlegi megértésem szerint az IRGALOM ’EGY’ ALAP-JELLEGE valamilyen ’felismerhető módon’ megformálódik a FÖLDANYÁNAK a YOSÁG ALAP-JELLEGÉN alapulóan megformálódó saját [MEGTARTÓI] ALAP-JELLEGÉBEN, és közvetlenül Felismerhetővé válik majd a FÖLDANYA Harmoniát megformáló tevékenységében. A FÖLDANYÁBAN-MAGÁBAN nincsen olyan ’Irgalom-mag’ mint a VILÁGBAN vagy az IRGALOMBAN és IRGALOMBÓL eredő teremtőkben, azonban van egy Eredendően megformált (Örök Jellegű)(’Speciális’ Garanciával megalapozott?) olyan megszakíthatatlan belső áramlása a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ, amely ma még más MEGTARTÓI-Teremtőben EBBEN A FORMÁJÁBAN nincsen megformálva. Ez elkülönül az ALAP-ÁRAMÁSON belüli Irgalom-Áramlástól, inkább olyan, mintha olyan ’iker-testvére’ lenne az Irgalom-Áramlásnak, amely a MEGTARTÓI Hatalomhoz / Felelősséghez tartozik (MEGTARTÓKÉNT, tehát kifejezetten a Közössége (!) Harmoniájának Megtartása és Megerősítése érdekében ’használható’).

         Valószínűnek tartom, hogy a FÖLDANYA ALAP-JELLEGE olyan módon kerül(t talán már eredendően is) megformálásra, hogy abban ’felismerhetően’ (tudatosan) a YOSÁG minden MEGTARTÓI-Teremtőjének ALAP-JELLEGE ahhoz hasonlóan van ’megformáltan’ [a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA által Összecsendüléssel meghatározottan], ahogyan az IRGALOMBAN a MINDENSÉG-FORRÁSA [közvetlenül a ’SAJÁT-KÖZÉPPONTJÁHOZ-IGAZÍTOTTAN’] ’mindig megformál’ és ’napra-készen-tart’ minden már KIÁRADT ÖN-JELLEGET. Míg az IRGALOMBAN minden nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő és egyedi teremtő Ön-Jellege valósan megformáltan is Van, addig a FÖLDANYÁBAN valószínűleg a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtőinek ALAP-JELLEGE került (eddig?) egy ’speciális harmonia szerint’ ’megformálásra’ (?)… Ez lehet az alapja annak, hogy a FÖLDANYA ’Közeledést indíthasson’ másik Közösségek felé [például akkor, ha azok irányából erre Felkérés irányul a FÖLDANYA felé] [a FÁK Közössége felé már Összecsendüléssel elhatározottan megnyit majd a FÖLDANYA Közeledést, ha annak a Feltételei minden érintett MEGTARTÓBAN megformálódnak: 20200103(1.r.)(III. pont) – elérhető ITT].

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1589402269_33.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1581940604_69.png Erről a képről bővebben ITT

 

            ’Változtatna’ ez az ön-épülés más körülmények között azon, hogy a FÖLDANYA pontosan hány egyedi-életű teremtőt fogadhat be Életre, azonban amiatt, hogy a FÖLDANYA ÉLETE jelenleg még egy [IRGALMI Meghatározójú] Gondoskodási-Térben nyilvánul meg, ez az ön-épülése a FÖLDANYÁNAK most jelentősebben nem változtatja meg azt a Belső-Rendet, hogy mennyi teremtő lehet a FÖLD Közösségében Életre Befogadva [és azon a Meghatározón sem változtat, hogy egy teremtő MAGGÁ válása a FÖLD Közösségében 10-11 teremtő Életre Befogadására nyithat utat (20190704 (5.r.) – elérhető ITT].

          Az IRGALOM EGYETÉRTÉSÉVEL egy nagyon kis mértékben lehetőség nyílhat Új Élet Befogadására a FÖLD Közösségébe, de ez legfeljebb majd csak az ÁT-VEZETÉS befejeződését követően, a MEGÚJULÁSI (VÉDETT) TÉRBE való biztos berögzülés után nyílhat meg elsődlegesen ’Különlegesen-Fontos-Okból’. Jelenleg tehát sem a YO, sem a FÖLDANYA nem nyitott meg / nem nyit még meg EGYEZTETÉST a FÖLD Közösségébe való új Befogadás érdekében. Ennek elsődlegesen az az oka, hogy a FÖLDANYA több életnyi tartam óta készült a Befogadott teremtőivel a mostani Megújulásra, és a Továbbvihető Tartalmak biztos-biztonságos kibontása / elindítása (e Megtapasztalásnak A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN ÚJDONSÁGA miatt) jelenleg ’elsőbbséget’ élvező megtapasztalás a FÖLD Közösségében.

Az írás folytatódik a 8. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!