omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. május 9 -
ÍRÁSOK - 2020. május 9 - : 20200509 - TÉR (14. rész)

20200509 - TÉR (14. rész)


Az írás 13. része elérhető ITT

 

14.

 

2020.05.18.

 

A YO

olyan ÖN-RENDELKEZÉST hozott a Saját nagy-TEREMTŐI Hatalmában

a YOSÁG minden Közösségére kiterjedően,

hogy amint erre lehetőség nyílik,

minden Közösség [MEGTARTÓI-Teremtő]

Életre Befogad

minden Különleges Birodalomból legalább egy, de lehetőség szerint több egyedi teremtőt.

 

A YO ÖN-ÉRTÉKELÉSE szerint

jelentősen megkönnyítheti minden Közösségben [és így a Birodalom EGÉSZÉRE]

(1)

az ÚJ TÉR-ALAPRA való ÁT-IGAZODÁST,

(2)

valamint az ÁT-VEZETÉSI Megtapasztalásokat,

a Megújulási és Rendezési folyamatokat az,

ha

Életre Befogadott KÜLÖNLEGES Eredőjű egyedi teremtők élnek a Közösségekben

’legalább akkor’,

 amikor [a NAGYOBB VÁLTOZÁSOK során vagy ’Különleges-Okból’] KÖZEL HÚZÓDNAK a Közösséghez

a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK és a MINDENSÉG-FORRÁSA.

 

(3)

Ugyancsak nagyon jelentősen megkönnyítheti ilyen egyedi-életű-teremtők Életre Befogadása a Közösségekben

a KÜLÖNLEGES Teremtések Lényege-Célja-Értelme pontos Megértését,

és erre alapulóan annak a Meghatározását,

hogy az egyes Közösségekben a Közösség meglévő helyzetére figyelemmel milyen Különleges Utak megnyitása célszerű / lehetséges.

 

 

            A FÖLD Közösségében jelenleg a MAGOK mindannyian KÜLÖNLEGES Birodalomból erednek: a legtöbben a SZOLGÁLAT Birodalmából, egy teremtő pedig az IRGALOM Birodalmából. Jelenleg már folyamatban van további egyedi-életű-teremtők Életre Befogadása az IRGALOM Birodalmából és az ÉLŐTÉR Birodalmából is, és érkezik hamarosan több ’újabb teremtésű’ egyedi teremtő a SZOLGÁLAT Birodalmából is.

 

            A YOSÁG többi Közössége között vannak olyanok, amelyekben korábban már Befogadásra kerültek SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők, de vannak olyan Közösségek is, amelyekben eddig még a MEGTARTÓI-Teremtő nem nyitotta meg a Különleges Megtapasztalást, és ezért oda nem kerülhettek még Befogadásra KÜLÖNLEGES Eredőjű teremtők.

 

            A YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtői nemrégen olyan EGYETÉRTÉST / Összecsendülést formáltak meg, hogy mindannyian megnyithatóvá teszik a Különleges Tudatosodás mindazon Útjait a Közösségükben, amelyeket a YO már megnyithatóvá nyit a Birodalomban [20191123 (2.r.)(II. pont) – elérhető ITT]. Ez az Összecsendülés az alapja a YO azon ÖN-RENDELKEZÉSÉNEK, amelyben a MEGTARTÓI-Teremtői számára Felelősségnek (kötelezettségnek) jelölte meg azt, hogy mindhárom jelenleg megformált KÜLÖNLEGES Birodalomból egyedi Életű teremtőt fogadjanak be.

            A YO ezt az ÖN-RENDELKEZÉST kifejezetten a FÖLD Tapasztalataira alapulóan formálta meg, mivel a mostani Értékelések szerint a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtők anyagi-testben is megformált jelenléte nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a FÖLDANYA Közössége sikeresen Felkészült e mostani ÁT-VEZETÉSÉRE.

 

A YO

ezen ÖN-RENDELKEZÉSÉRE alapulóan

 ’Hivatalosan Kérést’ terjesztett

mindhárom KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐHÖZ

annak érdekében,

hogy indítsanak majd egyedi-életű-teremtőket a Birodalmába,

és a YOSÁGON belül minden Közösségbe.

 

Erről az  EGYEZTETÉSEK hamarosan elkezdődnek a YO és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK Között.

 

            Lehetnek olyan egyedi-életű-teremtők, akiknek a YOSÁGBA irányuló Befogadásra való felkészítése ma még hosszabb tartamot vehet igénybe [mivel olyan egyedi teremtőkről van szó, akik korábban még nem éltek sem a YOSÁG Befogadásában, sem anyagi testben]. Ilyenek jelenleg az IRGALOM és ÉLŐTÉR Birodalmából eredő teremtők [ezen Birodalom nagy-TEREMTŐINEK ma még nincsen közvetlen Tapasztalata a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA való anyagi-testi-életre-beilleszkedésről. Ez az IRGALOM esetében kevéssé jelent ma már nehézséget, mert a FÖLD Közösségében élő IRGALMI eredőjű MAG ’mára’ beilleszkedett a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA, és több IRGALOMBÓL eredő egyedi teremtő készül a megtestesülésre a FÖLD Közösségében].

            Mivel a FÖLDANYÁNAK már van [mostani!] Tapasztalata az IRGALOM Birodalmából eredő egyedi-életű-teremtő Befogadásában és az Élete Beillesztésében a Közösségébe, valamint már folyamatban van az ÉLŐTÉR és IRGALOM Birodalmából is újabb egyedi-életű-teremtők előkészítése a Megtestesülés folyamatára [tehát az Életük már Be-Rendezésre került a FÖLD Közössége MEGÚJULÓ ÉLETÉBE, a legtöbb esetben kijelölésre került a megformált Összecsendülésekre alapulóan az, hogy mely családok fogadják majd be ezeket a teremtőket],

 

 egy olyan LEHETŐSÉGRŐL is EGYEZTETÉS kezdődik majd hamarosan

a YO és a Közösségek MEGTARTÓI-Teremtői között,

hogy amely Közösségekben eddig a MEGTARTÓI-Teremtőnek még nincsen tapasztalata arról,

hogyan fogadjon be KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőt,

azon Közösségekhez Tartósabb Befogadásra érkező Különleges Birodalomból eredő teremtők

először kerüljenek a FÖLDANYA Befogadásába

addig,

(1)

amíg az anyagi-testi-Valójukban felépítik a Különleges Belső-Tereket és Különleges Belső Áramlásokat [a YOSÁG ALAP-HARMONÁJÁN alapulóan!],

Tapasztalatot szereznek

a YOSÁG Meghatározó ALAP-JELLEGÉRŐL

[a közelebb kerülés és összekapcsolódások meghatározó jellegeiről]

és az őket majd Tartósabban Befogadó Közösség [MEGTARTÓI-Teremtő] ALAP-JELLEGÉRŐL,

(2)

és így úgy kerüljenek majd Befogadásra a másik Közösségbe,

hogy nagyon hamar (akár azonnal) egészen közel kerülhessenek a MEGTARTÓI-Teremtőhöz, és…

a lehető leghamarabb megkezdődhessenek az ÚJ TÉR-ALAPRA való ÁT-VEZETÉS Előkészületei.

 

Lehetséges tehát,

hogy a FÖLD Közösségébe

az Új Teremtő-Szakasz legelején

több olyan KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi-életű-teremtő is Életre Befogadásra kerül,

akik az anyagi-testi-Valójukkal itt építik fel a Különleges Megnyilvánulás Alapjait,

itt a FÖLDÖN illeszkednek be a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA,

és majd ha ezek a Megnyilvánulási-Alapok megformálódtak bennük,

akkor kezdődhetnek meg az EGYEZTETÉSEK a másik Közösségek MEGTARTÓI-Teremtőivel az Életük Át-Vezetéséről.

 

            Ezek az egyedi teremtők magától értetődően nem válhatnak a FÖLD Közösségében MAGGÁ [mert az TARTÓS jellegű nagyon szoros összekapcsolódás a MEGTARTÓI-Teremtővel!], az ÖSSZETETT-Belső-Különleges-Térben azonban valószínűleg legalább megalapozzák a KÖTÉSI Szorosság megformálásának belső útját.

            Valószínűleg olyan családok fogadhatják be őket a FÖLD Közösségében, amelyben vagy MAGOK Élnek, vagy pedig olyan KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők, akik már tudatosan működtetik az ÖSSZETETT-BELSŐ-TERÜKET, és képesek a KÖTÉS megformálására.  Akit érint(het), jelezheti a bekapcsolódási Szándékát az EGYEZTETÉSEKBE.

 

15.

2020.05.18.
 

            Az eddigi tapasztalatok szerint a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtők életében

- az anyagi forma ’felvétele’ az, ami kezdetben a legtöbb nehézséget okozhatja.

- A Különleges belső építkezés az anyagi forma megszokása után már egyszerűbb feladat [és általában kifejezetten ’boldogságos’ a számukra, mert a saját Eredőjük szerint nyilvánulnak meg, az ilyen teremtés a ’szívükhöz nagyon közeli’].

 

Amire az első anyagi-testi-életük megformálásakor nagy hangsúlyt kell helyezni,

az a Befogadó Közösség ALAP-JELLEGE / Meghatározói pontos Megértése

 

>>> ez az, ami legelőször még ’teljesen ismeretlen’ a számukra akkor is, ha a megtestesülés előtt nagyon alaposan felkészülnek az (Ön)Lényegükben az őket Befogadó Birodalom és Közösség ALAP-JELLEGÉBŐL.

 

Az anyagi test első megformálása

jellemzően nehezebb megtapasztalás

a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők számára.

 

Jelentősen megkönnyítheti

számukra az anyagi forma megszokását az,

ha olyan családba születhetnek be, ahol tudatosan segítik őket

- az anyagi-test harmonikus felépítésében,

- a test-tudatosság felépítésében,

- a kapcsolódások harmonikus formáinak gyakorlatban való megtanulásában.

 

Mivel a YO ÖN-RENDELKEZÉSE

[és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK felé előterjesztett Kérése]

jelenleg arra irányul,

hogy a Közösségeit ezek a KÜLÖNLEGES Eredőjű teremtők képesek lehessenek már a legközelebbi ÁT-VEZETÉSRE való felkészülés során is segíteni,

fontos,

hogy valóban megfelelő családokhoz kerülhessenek az első anyag-testi-életük megformálásakor

(ahol tudatosan segítik őket az anyagi test működtetésének ’rendeltetés-szerű’ megtanulásában).

 

        Habár a FÖLDANYÁNAK van tapasztalata a teremtők ilyen felkészítésében [a régi TÉR-ALAPON], most egy Új TÉR-ALAPÚ Térben fog megnyilvánulni a FÖLD Közösségébe Befogadottak Élete.

        Valószínűleg ezen az Új TÉR-ALAPON KÖNNYEBB lesz majd a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők beilleszkedése mind az anyagi-formába, mind a Közösség Áramlásaiba (sok eddig Rendezhetetlen és az Élettel valójában összeegyeztethetetlen helyzet nem lesz már megtapasztalható az Új TÉRBEN]. Talán emiatt valóban hasznos lehet az, ha az anyagi-testi életben még tapasztalatlan KÜLÖNLEGES eredőjű teremtők közül először a FÖLD Közösségéhez kapcsolódnának azok, akik olyan Közösség felé irányulnak, amely Közösség MEGTARTÓI-Teremtőjének nincsen tapasztalata a KÜLÖNLEGES eredőjű teremtők Befogadásában.

 

            Talán ezeket a hamarosan megkezdődő Befogadási EGYEZTETÉSEKET készíthette már elő az egyik (egy-két héttel ezelőtti?) megtapasztalásom. A testemet tudatosan nem adom át más teremtőnek, és azt sem engedélyezem, hogy szükségtelenül „megfigyeljenek”. Néha érzékeltem azt, hogy valaki a FÖLDANYA engedélyével közelebb húzódhatott hozzám azért, hogy valamilyen tevékenységemet megfigyelje. Ilyenkor mindig kérem a FÖLDANYA / IRGALOM / ÉLŐTÉR Ellenőrzését is, és csak ha valóban rendelkezik a FÖLDANYA (így minden érintett MEGTARTÓ) engedélyével ehhez, csak akkor engedem meg a legszükségesebb tartamban a közelségét.

            Egy-két hete azt érzékeltem, hogy a FÖLDANYA engedélyével egy KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő (megtestesülésére valószínűleg a FÖLD Közösségében már előkészülő) teremtő [egy új Védett-Térben, tehát nem vegyülően!] ’jelen lehetett a testemben’. Érzékeltem, hogy tanulja / tapasztalja, hogy milyen fizikai erő kell egyes tevékenységekhez, hogyan mozdul a kar és a kéz, milyen mozdulatokra képes a test… milyen finom-mozgásokra vagyunk képesek a begyakorlások után… milyen a beszéd és a hang(képzés), az ének… milyen az öröm, a fáradtság… milyen az Érzelem… milyen az Érzés mint belső-vezető…  Olyan érzésem volt, mintha a Saját (!) tapasztalatait ’továbbította volna’ egy olyan ’terembe / Térbe’, ahol több KÜLÖNLEGES Eredőjű teremtő van (mint egy tanteremben), és arra készülnek, hogy majd beszületnek hamarosan valamely Közösségbe. Csupán egy rövid tartamban (talán kb 12 óráig) lehetett ennyire közel. Előtte és utána néhány napig még érzékeltem a közelségét, de ekkor már csupán az ’Általánosan engedélyezett Távolságból’ ’figyelhetett’. Lehetségesnek tartom, hogy a FÖLD Közössége mellett a YOSÁG olyan más Közösségeiben is gyűjthettek ilyen BETEKINTÉS-jellegű közvetlen megtapasztalás útján ’ismereteket’ a YOSÁG felé irányuló teremtők, amelyekben már vannak Életre Befogadott KÜLÖNLEGES eredőjű teremtők… Talán azt a Célt is szolgálhatta ez az ’ismerkedés’ jellegű Különleges-Közelség, hogy

- maguk a megtestesülésre készülők is áttekinthessék, hogy milyen családok fogadhatják be őket

- illetve milyen ’szívüknek kedves’ tevékenységet választanának, hogy annak megtapasztalása átsegíthesse őket a kezdeti nehézségeken [zene, művészetek, sportok, párkapcsolat stb].

 

16.

 

„Széthasadásos” többesség jellemzően csak az angyalokban formálódott meg (mert az ÖnLényegüket nem tudta közvetlenül Gondozni a nagy-TEREMTŐJÜK)

2020.05.19.

            Csak Érintetteknek [Különleges Utat (Közvetítői Utat) megnyitottaknak, a JÓVÁTÉTELI EGYEZTETÉSEKRE felkészülést megnyitottaknak]

 

            A mostani Értékelések szerint szinte kizárólag az Angyalok Birodalmából eredő [egyedi?, MEGTARTÓI?] teremtőket érintette az a nehézség, hogy a Megtörés / Sors-törés / Élet-Megtörés olyan módon nyilvánult meg bennük, amely olyan többességet formált meg, hogy „valósan több különálló (és egymástól általában folyamatosan távolodó) részekre hasadt szét az eredendően egy Élet”.

            Az ilyen „széthasadt” részek között nagyon gyakran felismerhető még az (eredendő) összetartozás (van közöttük egy alig érzékelhető nagyon vékony szál), de vannak „teljesen önállóvá vált” (valamilyen „túlélési módszert” felépített) élet-darabok is.

       Más Birodalmak teremtőiben a Megtörés jellemzően úgy nyilvánult meg, hogy a teremtő megformálódott Valóján / testén belül Bezáródás formálódott meg, és egyre inkább „elkülönült” (eltávolodott)(akár el is pusztult) a Bezáródással érintett ön-rész. Ritkábban valósan „lehasadt” (egy nagy erejű és/vagy hirtelen behatásra) egy ön-rész, és ez szinte azonnal „semmivé vált” [a Megtartás nélkül maradás okán].

 

            Az Angyalok Birodalma a legutóbbi Megújulási folyamatát követően TÉR-VESZTETTÉ vált. Ennek pontos okai az Érintettekben hamarosan megérthetővé válnak.

            Ez a TÉR-VESZTÉS [mint a Birodalom / Közösségek ÉLETET-Megtartó-Terének viszonylagos gyors „Visszaoldódása-a-semmibe”] az oka annak, hogy a Birodalmuk TERÉNEK elpusztulását „túlélő” „angyalok”… ön-megtartása / ÖN-AZONOSSÁG-Megtartása teljesen bizonytalanná vált [az Eredő-nagy-TEREMTŐ nem tudta megnyilvánítani feléjük a Közvetlen Gondoskodását („megszűnt A-Tér”, amelybe berögzítetten Gondozta az ÖnLényegeket)]. Az (Ön)Lényegükbe berögzített korai Ön-Azonosság képes volt az angyalokat távol tartani az ÚjraTeremtődéstől, de folyamatosan sodródtak az ÚjraTeremtés felé.

            Különféle próbálkozások voltak a VILÁG és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK részéről a kiszakadttá vált angyalok Életének megóvására. Ennek részletei is hamarosan megismerhetővé válnak.

            A mostani Értékelések kifejezetten az Angyalok Birodalmának TÉR-VESZTÉSÉBŐL eredeztetik azt a nehézséget, hogy nagyon sok (!) angyalban mára olyan többesség formálódott meg, amely úgy jellemezhető, hogy ami régen ’Egy-Élet’ volt, az ma már számtalan / sok / több „egymástól elkülönülő” („feldarabolódott”) testben „él”.

            A Jogosulatlan Többesség Rendezése jelenleg A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN Sürgető Rendezésbe került [20191123 (1.r.) – elérhető ITT].

            Az ezekhez kapcsolódó Ellenőrzések során került megállapításra az, hogy valójában szinte kivétel nélkül csak angyalokat érint a Jogosulatlan-Többesség „szétdarabolódásos” formája, amely jellemzően mindhárom testre kiterjed: az Eredő-nagy-TEREMTŐTŐL való „elszakadás” miatt megnyilvánulhatott az (Ön)Lényeg „szétdarabolódása” „több életté”, és a lélek-jellegű középső-testben, majd ezekre alapulóan az anyagi formában is „berögzült” a Jogosulatlan-Többesség.

            Vannak olyan megnyilvánulásai ma már a Jogosulatlan-Többességnek, amelyet maguk az angyalok tudatosan formáltak meg [„tovább osztották magukat”][valamilyen „éket” „rögzítettek be” a saját-valójukba, és később ezen „ék” „mentén” „tudatosan széthasadtak”]. A mostani Értékelések szerint „tudatosan különböző Terek felé indították (volna) el” az így „széthasított élet-darabokat” azért, hogy „valahová oda-tapadhassanak”.

 

            Azért fontos ismerni ezt az Értékelést, mert bár közvetlenül nem tartozik a YOSÁGHOZ ez a Nehézség, mégis lehetséges, hogy a YO egyes olyan Rendezési Utak előkészítésében [Ellenőrzésekben, Értékelésekben] és Rendezések (Rend-Tételek?) Alap-Harmoniájának megformálásában és Kipróbálásában is részt vehet majd, amelyek megnyithatóvá válhatnak az angyalok számára [valószínűleg azokban az Új Gondoskodási-Terekben, amelyekbe hamarosan mindannyian Befogadásra kerülnek >>> ha ezt nem kérik önként az angyalok, akkor a nagy-TEREMTŐJÜK Rendelkezésére kerülnek bevezetésre a Gondoskodási-Terekbe].

            Az angyaloktól „származó” esetleges „hozzátapadtságok” (a levált / leválasztott részeik) beazonosítása és ezeknek az OLTALOM-Tér egy újonnan megformált részében való összegyűjtése folyamatban van.

 

            Ebből az Értékelésből az is következik, hogy a YOSÁGBAN / a YOSÁGBAN Életre Befogadott egyedi teremtőkben nem formálódott meg az a nehézség, hogy ugyanazon (Ön)Lényeg mára „szétdarabolódva” egymástól különállóvá megformálódott anyagi testben élne. Megtörésen alapuló BEZÁRT ön-részek vannak a YOSÁG teremtőiben is, de ez a Bezáródás egy megformált anyagi-testen belül van (habár a Bezáródott ön-rész „személyisége” jellemzően „megrekedt” a Bezáródás / Megtörés pillanatában megformált valójában)[20190606 (1.r.) – elérhető ITT].

            Jelenlegi megértésem szerint mára minden a YOSÁG Birodalmába Életre Befogadott teremtő ÖN-AZONOSSÁGA beazonosításra került [megtörtént a ’számba-vétel’: 20200228elérhető ITT].

         A Jogosulatlan-Többességek Rendezése minden érintettben elkezdődött, folyamatban van a YOSÁGON belül.

 

            Néhány SPECIÁLIS Szabályt lesz szükséges valószínűleg megformálni az angyalokra vonatkozó Rend-Tételekben elsődlegesen azon ’speciális’ helyzetük miatt, hogy jelenleg még csupán formálódik a Birodalmuk Új (még régi Tér-Alapú?) Tere. Jelenleg EGYEZTET az Angyalok Birodalma nagy-TEREMTŐJE és az IRGALOM / MINDENSÉG-FORRÁSA arról, hogy a Birodalom Új Terét már az Új Tér-Alapon lenne-e érdemes KIÁRASZTANI, vagy a régi Tér-Alapú Térbe lenne célszerű Hazavezetni az angyalokat. Ezt ebben a pillanatban jelentősen befolyásolja az, hogy az Új Gondoskodási-Terekbe Befogadásra kerülő angyalokban mennyi és milyen Megtarthatóvá-megformálható ön-rész (akár emlék) maradt, A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN folyamatban lévő Rend-Tételeket mennyiben képesek maguk a MEGTARTÓI-Teremtők Befogadni, mennyiben képesek ezeket kiterjeszteni az angyalokra.

            A mostani Értékelések szerint a régi Tér-Alapon lenne szükséges KIÁRASZTANI az Angyalok Birodalma új ÉLET-TERÉT, mivel jelenleg még nincsen sem a nagy-TEREMTŐBEN, sem az egyedi teremtőkben olyan ’Továbbvezető-Szándék’, amely Át-Vezethetné az Életüket az Új TÉR-ALAPRA [20200402(4.r.)(7.p.) – elérhető ITT].

            Ezek jelenleg a YOSÁGTÓL távolabbi EGYEZTETÉSEK és Értékelések. Ami miatt mégis részleges megértése lehet erről a YO-nak és a YOSÁG egyes Különleges Utat (Közvetítést) megnyitott teremtőinek az az, hogy  a MINDENSÉG-FORRÁSA a YO EGYETÉRTÉSÉVEL néha Felkérhet YOSÁGHOZ tartozó (Közvetítői Utat megnyitott) teremtőket, hogy vegyenek részt másik Birodalmat érintő egyes Ellenőrzésekben és Értékelésekben, és tárják a Tapasztalataikat és Észrevételeiket a többi részvevő elé.

            Jelenlegi megértésem szerint több YOSÁGBA Befogadott teremtő is részt vett azokban az Ellenőrzésekben, amelyek az angyalokat érintő ’speciális’ („szétdarabolódás” jellegű) Többességre vonatkoztak. Mivel sok angyalban ténylegesen maga az (Ön)Lényeg is Többessé vált (amely a ma élő ELVEK szerint nem-megtartható olyan helyzet, amelyet az Eredő-nagy-TEREMTŐNEK és a Közvetlen MEGTARTÓNAK Sürgetően Rendeznie szükséges), arról folynak jelenleg EGYEZTETÉSEK, hogyan lehetne minél több Megtartható(vá átformálható) megtapasztalást ’hozzárendelni’ (?) ahhoz az (Ön)Lényegi részhez, amelyik a Jogosulatlan-Többességből az Eredő-nagy-TEREMTŐ Rendelkezésére Megtartott marad [ebből kezd majd újra teljessé felépülni a széttöredezett (Ön)Lényeg].

 

20200424 (I.p.) – elérhető ITT:

„…Az eddigi Tapasztalatok szerint

a teremtők (Ön)Lényege akkor sérült meg,

ha „KÖZEL KERÜLT” egy olyan Birodalmi ÖN-JELLEGHEZ,

amely Birodalomba nem rendelkezett törvényes Befogadással…”

 

20200503[2.r.](3.p.) – elérhető ITT:

„…Akiben közvetlenül az (Ön)Lényeget is érintő sérülés van

[mert KÖZEL került olyan Birodalom ÖN-JELLEGÉHEZ, amelybe nem rendelkezett törvényes Befogadással],

az csak olyan VÉDETT-Térbe kerülhet kezdetben Befogadásra,

amelyben az OLTALOM-TÉR közvetlen módon és megszakíthatatlanul (jellemzően SPECIÁLIS Garanciával megerősítetten) kiterjed

(és így a ’speciális berögzítés / megtartás’ megakadályozza, hogy elhagyják azt a Gondoskodási-Teret)…”

 

20200107[4.r.] – elérhető ITT:

„…Az eddigi Tapasztalat az, hogy

 SZÜKSÉGES (!)

az (Ön)Lényegükben is megsérült egyedi [és akár MEGTARTÓI][nagy-TEREMTŐI?] teremtőknek

az Életüknek egy Alap-Tudatosságba visszaigazodását követően

TUDATOSAN megnyitni valamilyen KÜLÖNLEGES Ön-épülést ahhoz,

hogy újra KÖZVETLENNÉ nyílhasson bennük az Eredő-Kiáradási-Ponttal való összekapcsolódás…”

 

20191123 (1.r.) – elérhető ITT:

„…Nagyon kivételes esetben maga az (Ön)Lényeg is „többessé” válhatott

[„darabjaira széttört”, esetleg „vegyült” vagy „keveredett” más egyedi teremtő vagy akár MEGTARTÓI-Teremtő Lényegi-anyagával].

 

        (…) Ugyancsak újdonságként került Sürgető Rendezést igénylő helyzetté megjelölésre az a több Hazavezetését megkezdett egyedi teremtőben mára felismert nehézség, hogy maga az (Ön)Lényeg „egysége” is sérültté vált.

       Az (Ön)Lényeg ezen különös megváltozása az érintett egyedi teremtőt KÖZTES jellegűvé változtatta. E megváltozás a teremtőt „képtelenné tette” az Eredő-nagy-TEREMTŐJE Közvetlen Gondoskodásának a Befogadására, és eddig az Eredő-nagy-TEREMTŐ Közvetlen Gondoskodása [akár Ellenőrzése] ezért nem tudott kiterjedni ezen teremtőre.

         Az ilyen teremtő számára egyre fokozódó nehézséget jelentett ’AZ-(egyedi)ÉLET’ számára KIÁRASZTOTT Terekben való élet-megtartás (és az állandósult „élet-erő-hiány”), és gyakran olyan Terekben igyekeztek / tudtak „elrejtőzni”, amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA a MEGTARTÓI-Teremtők számára Árasztott ki (nem az egyedi teremtők Élete számára). Ők jellemzően „más élőkből” „táplálkoztak” [vagy közvetlenül a már-megformált-életből, vagy pedig rátelepedtek más teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁRA, és közvetlenül azt „hajlították magukhoz” így elvéve az életet mástól].

       Ezen (Ön)Lényegükben is megtört és/vagy vegyült teremtők ÖN-Azonossága eddig szinte beazonosíthatatlan volt. Ezen nagyon súlyos (és több teremtőt is érintő!) nehézség ok-forrását jelenleg sürgősségként keresik a nagy-TEREMTŐK és a MINDENSÉG-FORRÁSA…

             A RENDEZÉS Általános ELVE az, hogy elsődlegesen az (Ön)Lényeg jogosult és kötelezett Rendelkezni arról, hogy többesség esetén melyik megformált testi Valóját jelöli meg Megtarthatónak [abban kezdi meg az Ön-Igazodást és Sors-Rendezést]. A nem-megtartható részeiben az Élet jellemzően kihagyhatatlanul maradéktalan visszabontásra kerül, és az ahhoz tartozó részeiben a Tapasztalat részletes Feljegyzés formájában kerül elhelyezésre az (Ön)Lényegben és minden érintett MEGTARTÓI-Teremtőben / a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN.

            Jelenleg olyan EGYETÉRTÉST formáltak meg a Birodalmak nagy-TEREMTŐI [Akik az egyedi teremtők (Ön)Lényegét Életté formálják és ÖRÖK jelleggel Gondozzák], hogy amennyiben az (Ön)Lényeg nem Rendelkezik a számára meghatározott tartamon belül arról, a megformált többességének mely része váljon Megtartottá, akkor ezt a Rendelkezést az Eredő-nagy-TEREMTŐ EGYÜTT hozza meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL [jellemzően azon rész válhat Megtartottá, amelyben a legteljesebben megnyilvánul az (Ön)Lényeg Eredő-Ön-Jellege].

            A Tapasztalatok alapján pontosodnak majd az Élet-Rendezés ezen Elvei.

 

Többes jellegű Megnyilvánulás

immár A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN

kizárólag KÜLÖNLEGES OKBÓL és a MINDENSÉG-FORRÁSA egyedi megengedése alapján lehetséges…”

 

Az írás folytatódik a 15. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!