omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. július 17 - július 23.
ÍRÁSOK - 2020. július 17 - július 23. : 20200723 - az EGYEDISÉG Birodalmában Elindult Rend-Tétel(ek)ről (1. rész)

20200723 - az EGYEDISÉG Birodalmában Elindult Rend-Tétel(ek)ről (1. rész)


2020. július (20.) 21-22-23.

 

A KIFÜRKÉSZÉS (egyik formájának) Elindult Rend-Tételéről, és az EGYEDISÉG Birodalmában Elindult másik Rend-Tételről, amely a Birodalmi ALAP-JELLEGÜKET súlyosan sértő ’Első-Sérülésük’ „alap-mintájának” teljes visszabontására irányul

Az EGYEDISÉG Birodalmához kapcsolódó néhány (korábbi és újabb) részleges megértés

 

Ebben a lejegyzésben sok részletet idézek korábbi írásokból. Az új lejegyzést mindig külön jelzem piros keltezéssel

 

1.

2020.07.20.

            Egy Társamtól:

       „…A ma reggeli „tízperces szundi-riasztások között” furát álmodtam…

        Egy emeletes ház legfelső szintjén jártam, a helyiségek, szobák amiket bejártam kicsit kopott, fényevesztett hatást keltettek… mint mikor egy régen nagyon divatos, drága pénzen létrehozott, de most már igencsak „retro” irodában járnál…

      Nézegettem a falakat, por és pókhálók… majd egyre több pók.

        Végül hatalmas üvegablakos iroda, az ablaka betörve, a belső térben pókok, hatalmas, szőrös, hosszú potrohú pókok összekapaszkodva egy kerek alakzatban, és mintha egy belső ritmusra mozognánakijesztő volt… A falon, ami felé a fenyegető mozdulatuk irányult, színes festett alakzatok voltak, hegyes háromszögekből kirakva. Dominált a piros, sárga és fehér szín, némi kékkel és kevés feketével… de mind kissé kopott, piszkos árnyalatban.

         Kimenekültem a szobából.

       Bementem egy mosdóba, hogy elvégezzem a dolgom (elengedés?)… a falon itt is geometriai formákból kirakva, egy pókszerű vagy tarisznyarákszerű mozaikminta volt kirakva… az ablakok itt is hatalmasak voltak, megvilágították a falat. Egész esztétikusnak találtam, bár volt benne némi bizarrság is… ekkor ismét megijedtem, mert az ablak előtt újabb hatalmas összekapaszkodott pókcsapat jelent meg, a fenyegető mozgásukkal az üveget és a bent lévő mozaikot célozva.

        Ekkor értettem meg, hogy a látszólag ártalmatlan és játékosan színes minta számukra nagyon komoly, a létük (életük) alapját célzó mérgező, romboló „program”.

      Mozgásuk ritmusa kalapácsként arra irányult, hogy az ablakot betörjék, a mintát szétzúzzákegyedül egyik sem lett volna erre képes, normálisan el vannak határolódva egymástól az egyedek.

      Most mégis, a belső parancsra igyekeznek szétzúzni a létük (életük) alapjait fenyegető groteszk mintázatot

        Amikor ezt megértettem, megnyugodtam.”

 

        Lehetséges, hogy a REJTETT-Kifürkészés Ok-Forrásának Rendezése megkezdődött az EGYEDISÉG Birodalmában…(?) És a megkezdődött Rend-Tétel Tapasztalatai folyamatosan berögzítésre kerülnek a FORRÁS-TÉR TAPASZTALAT-GYŰJTEMÉNYÉBE

 > és a TAPASZTALAT-GYŰJTEMÉNYBŐL (!) ezek Megismerhetővé válhatnak mindazok számára

(1) akik sorsában megformálódott ez a Nehézség [= közvetlenül érintettek a Nehézség által] és/vagy

(2) megkezdték a Felkészülést a JÓVÁTÉTELI EGYEZTETÉSEKBEN való részvételre [vagy újabban: megnyitják majd az ÖSSZETARTÁSRA Felkészülés / ÖSSZETARTÁSBAN részvétel Különleges Tudatosodást].

 

       A sok-emeletes [„elkülönülő (?) szintekből megformált”] „iroda-ház” kicsit olyan érzetet kelt, mint egy „hivatallá” „átalakított” (?) tér… Talán erre is utalhattak a némelyik irodában „az átlagosnál / szokásosnál jóval nagyobb ablakok” [vagy nagyobb épület], és hogy „legfelülről” „nagyobb rálátás nyílhatott másokra” úgy, hogy nem volt tudomása a Kifürkészésről azoknak, akikről „adatokat / képeket” gyűjtöttek és rögzítettek / tároltak [„pókhálók”]... vagy ha tudtak is az adataik jogosulatlan használatáról, [„a nagy távolság miatt”] nem tudtak tenni eddig semmit a Kifürkészés megszüntetése érdekében és/vagy az adataik jogosulatlan használata megszüntetése érdekében...

       Lehetséges, hogy a „falra (térbe / belső-térbe) felrakott (berögzített) minta” a MEGTARTÓK által megformált azon GONDOSKODÁSI Tapasztalatuknak egy „képbe / szimbólumba foglalt pontos tervrajza / Értékelése” is lehetett, hogyan lehet valakit segíteni a „megnyílásban” (összekapcsolódásban)… milyen már megformált útjai vannak a Befogadásnak és Kiáradásnak, Egymáshoz-Közeledésnek / Egymáshoz-Kapcsolódásnak… és ez a Tapasztalat / Tudás „illetéktelenek” birtokába kerülve „alkalmas alapjává / eszközévé válhatott a Kifürkészésnek”: „átadhatta” annak a tudását, hogyan lehet „átalakítani” valakit olyanná (befolyásolni), hogy

- akár akaratlanul, akár tudatosan másokat „részleteiben is” megfigyeljen, és „jelentsen” a megtapasztaltakról „belső vagy külső áramlásokon”

- illetve [ha lehet „engedelmesen”, vagy ha így nem megy, akkor kényszer hatására félelemből] „önmaga nyíljon meg” és „mutassa meg pontosan” amit a Kifürkésző tudni akar…

        Természetesen az is lehetséges, hogy az érzékelt képben csupán egyszerű „kifürkészett adatokat” „tároltak még” [találtak meg] az Élethez-rendelt-TÉR egyes átalakított részeiben… A „hegyes háromszögek” mintázat nagyon hasonló az „ÉK”-hez („szöghöz”)… a „hegyével” „elég lehet” megérinteni egy-egy érzékenyebb ön-részt a „megnyitás” érdekében, és ha ez nem elég, akkor… „mélyebbre is hatolhat” „mint egy tű” (amivel lehet „bejuttatni” is „információt” egy testbe, vagy éppen „kivenni abból valamit”… akár az életet is…)…

       A színek is sokféleképpen értelmezhetőek. Például a fehér jelentheti az ártatlanságot / tapasztalatlanságot, „akit” [„naivitása (bizalma) miatt”] egyszerű lehet rávenni a „megnyílásra” (befogadásra / kiáradásra)… A sárga jelentheti a „nap színét” [ez értékelhető tapasztalatnak / erősebb (Ön)Tudatosságnak > „akit” nem könnyű rávenni arra, hogy önmagát megnyissa, és ezért „speciális / erősebb eszközök” használatát igényli a „megnyitása” (ha az a Gondozása érdekében szükséges lenne)]… A piros jelentheti azt, hogy csak akkor válhat „irányíthatóvá” valaki, ha „életet” „vesznek el tőle” (vagy a sajátját, vagy olyan életét, aki „fontos” a számára)… A kék jelezhet valamilyen olyan „belső kapcsolódást”, amivel akár másoknak is képes lehet segíteni (megerősödni a saját harmoniában)(megnyitott Különleges Teremtési Irány?)… a fekete talán lehet valamilyen „hozott belső romlottság”, amely veszélyes lehet, mert „nem irányítható” [a kékből és feketéből nincsen sok, fokozott óvatosság szükséges ezek felé irányulóan]… A színek értelmezése a tapasztalatokra alapulóan teljesen egyedi lehet…

          Lehetséges, hogy ez a színek használatában is megnyilvánult értékelés (?) egyszerű (természetes) megfigyelésen alapuló Tapasztalat volt eredetileg, és így ma is az: arra vonatkozó Tapasztalat, hogy a Birodalom teremtőiben eddig (addig) milyen kapcsolódási / egymás-felé-megnyílási képességek épültek fel… milyen nagy-TEREMTŐI / MEGTARTÓI GONDOSKODÁSOK épültek már fel… Később azonban akaratlanul ez a nagy-TEREMTŐI (?) értékelés „veszélyes eszközzé” vált / válhatott amiatt, mert „akaratlanul / szabályozhatatlanul” olyanok számára is MEGISMERHETŐVÉ vált, akikben nem formálódott meg az ezen Tudás használatához szükséges FELELŐSSÉG… akikben még nem nyílt meg az ehhez szükséges Különleges Teremtési Irány (MERT nem Választották azt Szabadon)… ez egy olyan (Összecsendülés nélküli / Szabályozatlan!) IRÁNYMegnyílásának VESZÉLYÉT Jelezhette, amely ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN volt a Birodalom ALAP-JELLEGÉVEL… ezért lét ellenes”… ezért nem volt beengedhető az áramlásokba…

 

          Önmagában a környezet / az élet / megtapasztalt helyzetek alapos megfigyelése, a nehézségként vagy veszélyként jelző helyzetek Megértése és ezek Jelzése (belső utakon) a MEGTARTÓK felé (!) a KÜLÖNLEGES megnyilvánulásokra, valamint az Általános Megtapasztalásokban a megformálódott Közeli Összekapcsolódásokban megnyilvánítható Gondoskodásra általánosan jellemző.

        A CÉLJA e tevékenységnek a meglévő nehézségek vagy veszélyek kellően korán való felismerése annak érdekében, hogy ne terjedhessenek szét az áramlásokon szükségtelenül… A Különleges megnyilvánulások sem nyilvánulhatnak meg kényszerként / kényszerítően (ez nagyon fontos alapelv), nem eredményezhetik a meglévő helyzet romlását, és ha lehetséges, javítaniuk szükséges a meglévő helyzeten.

 

Mások sorsába „(mélyebben) belenézni”,

mások sorsát „irányítani, befolyásolni (vezetni)”

olyan Hatalom,

amely a MEGTARTÓI-Teremtők / nagy-TEREMTŐK számára is csak nagyon szűken alkalmazható,

és csak az ÁLTALUK Életre-BEFOGADOTT teremtőkre terjedhetnek ki ebben a Gondoskodásukban (!)

 >>> ma már az Összecsendüléssel meghatározott Teremtési Irányok IRÁNYBAN-TARTÁSA érdekében,

illetve az EGYOLDALÚ Gondoskodásban meghatározott életet / harmoniát óvó okokból

 

          A MEGTARTÓI-Teremtők [ma már IRGALMI alapon] csak olyan mértékben engedhetnek betekintést / rálátást más teremtő sorsába / helyzetébe, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egy Különleges Utat megnyitott teremtő EGYÜTT-a-MEGTARTÓIVAL harmonikusan képes legyen megnyilvánítani egy szükséges Megerősítő-Gondoskodást. Ennek érdekében lehet ’közvetlen hozzáférése’ olyan belső utakhoz / áramlásokhoz / közvetlen-járásokhoz, amelyek a MEGTARTÓI HATALOMHOZ és Gondoskodáshoz tartoznak. „Más célra” az így megszerzett tudás / tapasztalat nem használható fel, és ma már (újabban) GARANCIÁK [és Távolság-Tartó-Megerősítések] biztosítják azt, hogy „Nem-Érintettek” számára ne legyen érzékelhető az ilyen Megerősítő-Gondoskodás.

        Régebben, amikor az EGYEDISÉG Birodalmában ennek a Különleges Belső Útnak (Különleges Belső Áramlásoknak és Különleges Belső-Tereknek) az alapjai elkezdtek megformálódni, még nem volt biztosítható maradéktalanul az, hogy csak a Megerősítő Gondoskodás érdekében feltétlenül szükséges ismeret adódjon át a Gondoskodásra felkészülő számára… még kezdeti / bizonytalan volt ezeknek az új belső utaknak / tereknek a használata… bizonytalan volt még az, hogy pontosan milyen ismeretekhez engedjen hozzáférést a MEGTARTÓ, és ezek az ismeretek mennyiben és mennyire tartósan rögzülhetnek be a teremtők újonnan formálódó belső-tereibe

 

      A YOSÁG kapcsán említettem a 20190926-i írás 1. részében (elérhető ITT), hogy a [Tapasztalatok testbe berögzítésére alkalmas] belső-terek a kezdeti megformálásuk során

- egyfelől még nem voltak ’megfelelően zártak’, és ezért nem volt biztosítható az „akaratlan kiáradásoktól / befogadásoktól való mentesség”,

- másfelől pedig [mivel még nem voltak az ÖN-AZONOSSÁGHOZ kizárólagosan hozzárendeltek] ez a még „alakuló / képlékenyebb” új (belső) tér-forma képes volt  megnyílni egyes „Hasonlósági” mintáknak is, ez pedig utat nyitott a belső tartalmak vegyüléséhez vagy megsérüléséhez, és a teremtők mások általi irányítás-alá-vonásához. Ez nagyon súlyosan sérti „kezdetben” a Szabadságot, és Tapasztalattá vált, hogy később közvetlenül sértette már magát az Életet is, továbbá Továbbterjedő Tér-vesztéseket eredményezett.

 

       Jelenlegi megértésem szerint ezeket a Veszélyeket az EGYEDISÉG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE is Érzékelte / Felismerte, és megkezdte a belső-terek olyanná megformálását, amelyek megakadályozhatják az akaratlan befogadásokat / akaratlan kiáradásokat / belső-vegyüléseket / akaratlan megnyílásokat.

         Részleges a megértés… de olyan érzet jelez, hogy az EGYEDISÉG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE ’nagyon aprólékosan, nagyon nagy gondossággal járt el’ az Új-Harmoniák megformálásakor, és olyan Harmoniákat Árasztott ki, amelyek mind a mai napig ’tökéletesen illeszkedőek A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET-HARMONIÁJÁBA’. Ez a közvetlen oka annak, hogy nagyon sok másik Birodalomban is mára harmonikusan Befogadásra kerültek olyan Alap-Harmoniák, amelyeket az EGYEDISÉG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE formált meg… Az írás későbbi részében említem, hogy az EGYEDISÉG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE formálta meg a ma Összecsendülés Megformálásra irányuló út Alap-Harmoniáját. Az EGYEDISÉG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE minden általa újonnan megformált Harmoniáját csak azt követően Árasztotta Ki a Birodalmára, ha azt (a Kérésére) előzetesen maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is Értékelte / Ellenőrizte abból a szempontból, hogy maradéktalanul megfelel-e minden meghatározott Feltételnek / Meghatározónak.

          Az, hogy ’nagyon nagy odafigyeléssel / Felelősséggel’ járt el a nagy-TEREMTŐ az Új-Harmoniák megformálásánál, azt eredményezte, hogy nagyon pontosan Érzékelte azt, ha valami veszélyként vagy ’még-hiányként’ jelzett, és ezért ezeket a Harmoniákat nem is árasztotta ki a Birodalmában. A Kipróbáló teremtés akkor még újdonság volt, és nem volt szabályozva pontosan, hogyan kerüljön Lezárásra egy-egy Kipróbálás, és hogyan ’vezethető ki’ a Tapasztalat a Kipróbálásokból…

          A kezdő képben említett „emeletes háznak” van egy olyan értelme is, hogy az EGYEDISÉG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE a mai fogalmak szerint több Kipróbálást is megnyitott a testen belüli belső-terek biztonságossá megformálása [és a testi rendszer pontosan meghatározott irányú megújítása] érdekében. [Jelenlegi megértésem szerint ezeket a Kipróbálásokat azért végezte, hogy a teremtők egymáshoz való újabb Közeledéseinek Alapjait / Feltételeit / Szabályait Megértse / Megformálja.]

        Az „emeletek” az egymást követő Kipróbálási szakaszok voltak, amelyekben mindig megnyilvánult valamilyen változtatás a belső-tereken (és így a testek rendszerén). Az egymásra épülő emeletekben a Kipróbálási Tapasztalatok viszonylag részletes berögzítése mind a mai napig megőrződött, ezekhez eddig senkinek sem lehetett közvetlen hozzáférése. Az „emeletek” azt is jelzik, hogy azoknak a régi Kipróbálásoknak eddig még nem nyilvánult meg a LEZÁRÓ Értékelése. Ezt a LEZÁRÓ (ÖN)ÉRTÉKELÉST most kezdte meg a nagy-TEREMTŐ, és Ő Rendelkezik arról, hogy mely Kipróbáló Tapasztalatokat bontja vissza teljesen [mint ’Nem-Megtartandó’ Tapasztalatot]. Ezen (ÖN)Rendelkezései valószínűleg közvetlenül alapulnak ma már arra, hogy a testen belüli belső-tereknek (ezeken belül a Különleges Belső-Tereknek) Garanciákkal is megerősített ’kiforrott formái’ vannak, és az ÖN-AZONOSSÁG / Eredő-Ön-Jelleg berögzítése a teremtők minden [Lényegi-, Középső-, és anyagi-] testébe, valamint a Garanciák használata képes ma már biztosítani mind az akaratlan megnyílások elhárítását (és így a belső tartalmak / az Élet vegyülés-mentességét), másfelől a SZABADSÁG / FELELŐSSÉG Érvényesülését, továbbá a Különleges Megnyilvánulás során az egyedi teremtő és Közvetlen MEGTARTÓJA megfelelően SZOROS és EGYÜTTES Megnyilvánulási formáját…

         Ma már ELV az, hogy a Kipróbálások Lezárásakor a Kipróbáló-Tereket maradéktalanul (!) vissza kell bontani, így a Kipróbáló-Terekből nem nyílhat meg közvetlenül tartós megtapasztalás. Valószínűleg a kezdő képben az eddig „(ideiglenesen) bezárt” korai Kipróbáló-Terek visszabontása nyilvánul meg, és részletes Feljegyzés készül az azokba berögzített Tapasztalatokról a nagy-TEREMTŐ ÖNMAGA számára. Így visszabontásra kerül az a néhány ’létet (életet) veszélyeztetőnek’ minősített megformálódott-való is [mint ’Alap-Minta’], amely valószínűleg egyedi teremtő(k)ből „akaratlanul kiáradva” alapjává vált a KIFÜRKÉSZÉS jellegű Nehézség megformálódásának. Valószínűleg [a Kipróbálásokban résztvevő] egy-két teremtőben lehet olyan megformált belső-tér, amelyben megnyilvánult valamilyen olyan „akaratlan vegyülés”, amely e teremtők testében tér-vesztést (valószínűleg Bezáródást) eredményezett. Az ilyen ’egyediséget’ (mai fogalommal ÖN-AZONOSSÁGOT) és így Szabadságot sértő [„csorbító”] megnyilvánulás ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN az EGYEDISÉG Birodalma ALAP-JELLEGÉVEL [ezt majd pontosabban megértjük akkor, ha a Birodalom ALAP-JELLEGÉNEK legfontosabb Értékei Megérthetővé válnak a számunkra. Egyelőre még csak az Jelez Érzésként, hogy a SZABADSÁG talán máig kevéssé megértett egyik Jellege / Értéke fontos része (alapja?) a Birodalom ALAP-JELLEGÉNEK, ezért (?) ’minden, ami a Szabadságot(-és-ezzel-együtt-az-Életet) gyengíti / csorbítja’, KÖZVETLENÜL (!) élet-ellenes az EGYEDISÉG Birodalmában. Ez egyelőre csak Részleges Megértés].

         FONTOS megemlíteni azt, hogy a SZABADSÁG elválaszthatatlan ’egységben’ van a TUDATOSSÁGGAL és a FELELŐSSÉGGEL. Ezek egymás nélkül nem értelmezhetőek (mindig ZAVART eredményez az egymástól való „eltávolításuk / függetlenítésük”).

        Lehetségesnek tartom, hogy az érzékelt kép a nagy-TEREMTŐ ’Saját-Belső-Valójában’ [vagy egy Kipróbálásokban részt vett egyedi teremtőben?] megformálódott belső-terek ÉRTÉKELÉSÉT és visszabontását jeleníti meg. A ’pókok’ ebben az esetben a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK ’ILLESZKEDŐVÉ Megformált Megerősítését’ jelenítik meg, amelyben ’MEGTANÍTJÁK’ a nagy-TEREMTŐNEK az ELLENŐRZÉSEK és RENDEZÉSEK ma megnyilvánítható formáit. Ezek azok a GONDOSKODÁSI Formák, amelyeket Neki és a MEGTARTÓI-Teremtőinek majd nagyon hamar meg kell nyilvánítania az Életre Befogadott egyedi teremtők felé is.

        Jelenlegi megértésem szerint habár az EGYEDISÉG Birodalmában a REJTETT-Kifürkészés Rend-Tétele ténylegesen megkezdődött, azonban most még csak a nagy-TEREMTŐ [MEGTARTÓI-Teremtők?] SAJÁT-VALÓJÁBAN és az ÉLETET-MEGTARTÓ-TÉR egyes ’fontosabb’ [a korábbi Kipróbálásokkal érintett?] kiterjedéseiben kezdődött meg néhány pontosan beazonosított Veszélyeztető / Sértő irányúvá vált ’alap-minta’ (és ezekhez tartozó belső-tér) visszabontása. Ezen ÖN-RENDEZÉS során tanulja meg a nagy-TEREMTŐ [és részben a MEGTARTÓI-Teremtők], (1) ’milyenné formál(hat)ják meg’ és (2) hogyan ELLENŐRIZZÉK a SAJÁT Belső-Tereiket, és majd hogyan kezdjék meg az egyedi teremtők Teljes-Valójának az ELLENŐRZÉSÉT [mely belső minták harmoniái Összeegyeztethetetlenek (1) a Birodalom ALAP-JELLEGÉVEL és (2) az adott teremtő ÖN-AZONOSSÁGÁVAL].

         Valószínűleg az EGYEDISÉG Birodalmához tartozó teremtőkben a MINDENSÉG-FORRÁSA által az ALAP-ÁRAMLÁSBA [így az (Ön)Lényegbe] berögzített ÖN-AZONOSSÁGRA alapulóan mostanában kezdődhetett meg az a nagy-TEREMTŐI Gondoskodás, hogy a nagy-TEREMTŐ minden Életre Befogadott teremtője (Ön)Lényegében megformálja és berögzíti az Eredő-Ön-Jelleget. Valószínűleg ennek során nyilvánul meg minden teremtőre kiterjedően a ’legelső’ olyan Ellenőrzés [Együtt a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKKEL és a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL], hogy (1) van-e ténylegesen megformálódott tér-vesztés (vagy Kiigazítást igénylő más jellegű jogosulatlan tér-megváltozás) a teremtőkben, (2) van-e bármilyen ÖN-AZONOSSÁGGAL és a Birodalom ALAP-JELLEGÉVEL Összeegyeztethetetlen bármilyen Elváltozás a teremtőkben. A „Rejtettségek” Ellenőrzése ma már kihagyhatatlan része ezeknek az Ellenőrzéseknek… Valószínűleg ezen (egyedi teremtőkre kiterjedő) Ellenőrzések során lehet pontosan megállapítani, hogy mely teremtőkben formálódott meg (Továbbterjedésként!) „akaratlan vegyülés”, és így van-e egyedi teremtőkben megformálódott Ok-Forrása a REJTETT-Kifürkészésnek, vagy az Ok-Forrás a nagy-TEREMTŐ Saját-Valójában formálódott-e meg.

          ’Különleges’ ennek a Rend-Tételnek a KIÁRASZTÁSA annyiban, hogy először magára a nagy-TEREMTŐRE volt szükséges KIÁRASZTANI a Rend-Tételt annak érdekében, hogy a nagy-TEREMTŐ a SAJÁT-VALÓJÁRA irányuló Rendezés során ’Megtanulja’, hogyan készítse elő a Birodalmában az érintettekre KIÁRADÓ Rend-Tételt… Sajátos helyzete miatt tehát az EGYEDISÉG Birodalmában a REND-TÉTEL tényleges ELINDÍTÁSÁVAL a nagy-TEREMTŐT kellett abba a helyzetbe hozni, hogy a Gondoskodását KÖZVETLENNÉ tudja megformálni a Befogadott teremtőire kiterjedően.

          Ami tehát a legtöbb másik Birodalomban még a Rend-Tétel ELŐKÉSZÍTŐ szakasza [amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA a nagy-TEREMTŐVEL / MEGTARTÓI-Teremtőkkel ELŐKÉSZÍTI a Rend-Tétel KIÁRASZTÁSÁT], addig a REJTETT-Kifürkészés Rend-Tételénél az EGYEDISÉG Birodalmában ez már maga volt a Rend-Tétel ELINDÍTÁSA… A Rend-Tétel (’speciálisan’) ’Első Szakaszaa nagy-TEREMTŐ és a MEGTARTÓI-Teremtők Felkészítése a Rend-Tétel ’Második Szakaszára’, amikor a Rend-Tételben a MINDENSÉG-FORRÁSA már a Nehézséggel érintett egyedi teremtőkben is Kiárad

 

          Az Érzékelt helyzetekben ráirányul a figyelem (az ismétlődéssel is) arra, hogy fontos eleme / eszköze [Alapja] lehetett a REJTETT-Kifürkészés működtetésének a „váratlanság tudatos használata” azért, hogy „általa megnyílva alkalmassá váljon az egyed az adatai / tapasztalata / tudása / belső-tartalmai Kifürkészésére. Ha a „szelídebb” „esztétikum” nem volt alkalmas a „bizalom megnyerésére”, akkor az ijedtség, félelem előidézése következett (valószínűleg már a tér-vesztések tapasztalataiból eredően)… Az érzékelt helyzet ráirányíthatja a figyelmet arra, hogy a Félelem-jellegek akár több formája is jelen lehet mára a teremtőkben, és ezért ezek Rendezését a lehető leghamarabb szükséges lehet megkezdeni

        A VÁRATANSÁGGAL kapcsolatban említettem [20190822elérhető ITT, 20200409 [4.r.] 6. pontelérhető ITT], hogy mára a MINDENSÉG-FORRÁSA jelentősen átértékelte a VÁRATLANSÁG [mint Saját Hatalma] Megnyilvánítását, és legalább a Váratlanság FŐ Irányáról ma már kihagyhatatlanul Előzetesen EGYEZTET a nagy-TEREMTŐKKEL / MEGTARTÓI-Teremtőkkel [a Megértési és egyéb Nehézségek megelőzése érdekében].

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!