omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. július 17 - július 23.
ÍRÁSOK - 2020. július 17 - július 23. : 20200723 - az EGYEDISÉG Birodalmában Elindult Rend-Tétel(ek)ről (8. rész)

20200723 - az EGYEDISÉG Birodalmában Elindult Rend-Tétel(ek)ről (8. rész)


Az írás 7. része elérhető ITT

 

5.

2020.07.22.

     Részleges megértés a Társam alapján érzékelt képben:

            A kép lényege az volt, hogy egy pajtában több kiscica is volt, és az egyikük hasa fel volt hasítva. A cica élt, de a belső szervei kidomborodtak… Fájdalmat okozott a látvány [az érzékelőnek], de az érzékelőnek nem volt ’eszköze’ ahhoz, hogy segítsen az állatnak. Talán elindult, hogy segítséget keressen, amikor nem messze hallotta, hogy arról beszél (nevetve) valaki, hogy a kutyája elkapott egy kismacskát és azt eldobta.

            Az érzékelő felháborodva odament ehhez a beszélőhöz, talán leszidta… majd elmagyarázta, hogy ha ilyen kárt okozott az állata, akkor hozzon segítséget… Talán együtt odamentek a pajtához, ahol a cica tehetetlenül szenvedett… ekkor az érzékelő talán hangosan kétségbeesve kérte, hogy valaki ölje meg a cicát, hogy ne szenvedjen…

 

       Nagyon valószínű, hogy az EGYEDISÉG Birodalmában akaratlanul egy olyan ’Első-Súlyos-Sérülés’ történt, amely nem egyszerűen Tér-vesztésben vagy Eltávolodásban nyilvánult meg, hanem közvetlenül Élet-vesztésben… valószínűleg ezért Értékelte úgy a nagy-TEREMTŐ, hogy ez az akaratlanul megnyílt Irány KÖZVETLENÜL a Birodalom ALAP-JELLEGÉT sértette… és a Birodalom ’létét’ is veszélyeztette [fontos: mert Közvetlenül (!) az ALAP-JELLEGGEL volt ’ütköző’].

            A YOSÁGBAN megformálódott ’Első-Súlyos-Sérülésben’ is együtt formálódott meg a Tér-vesztés és Élet-vesztés: ’legelőször’ egy Élethez tartozóan megformálódott ’való’ semmisült meg szinte maradéktalanul, de ez az Élet nem semmisült meg maradéktalanul [ma már megértett, hogy az volt az oka az Élet részleges megmaradásának, mert a teremtőben megformálódott Szakrális (!) belső-áramlás megakadályozta a „totális pusztulást”]. Megsemmisült ehhez a helyzethez kapcsolódóan kettő (?) Életre Kiáradt ’én’, de azok akkor még nem kerültek Befogadásra a YOSÁGBA [így nem voltak begyökerezve a KIÁRADT-VALÓSÁGBA]…

            A mostani megértésem szerint az EGYEDISÉG Birodalmában viszont egy Befogadott [vagy Befogadásra már előkészülő?, (Ön)Lényegét már formáló?] (a képben ő lenne a ’kiscica’?)(a ’pajta’ mint ’átvezető-burok’) Élet TELJES (?) ÚjraTeremtésbe oldódott vissza (?), és az ezt előidéző helyzetet [akaratlanul megnyílt Irányt] ezért Értékelte KÖZVETLENÜL a Birodalom ALAP-JELLEGÉVEL [Megtarthatósággal / Szabadsággal] ÖSSZEEGYEZTETHETETLENNEK a nagy-TEREMŐT (?)…

 

            Részleges megértés:

            A mostani Tudatossági mérték szerint valószínűleg TUDATOSAN (habár nem ’szándékosan’, mivel a következményeket nem felismerve) formálódott meg egy olyan helyzet az EGYEDISÉG Birodalmában, amely egy teremtő Életét olyan módon sértette meg közvetlenül, hogy (1) az a teremtő viszonylag gyors „halálát” [az Élet-Térből való maradéktalan kioldódását] eredményezte, és a Birodalomban akkor megformálódott Élet-Rendszer szerint (2) ez a teremtő „azonnal / szinte azonnal” TELJES ÚjraTeremtésbe sodródott. Ez AZ-ÉLET (az addig megformált Élet) TELJES PUSZTULÁSÁT eredményezte.

        A kép alapján feltételezhető, hogy a nagy-TEREMTŐ által Életre már törvényesen Befogadott egyedi teremtőről van szó, akinek még nem formálódott teljessé az (Ön)Lényegi-teste, és ekkor érhette óvatlanságból / akaratlan közelségből eredően egy „végzetes sérülés” a még-formálódó, és emiatt Fokozottan-Érzékeny ’valójában’.

       Ez a Tapasztalat ráirányíthatta arra a nagy-TEREMTŐ és a MNDENSÉG-FORRÁSA Figyelmét, hogy a MÉG-FORMÁLÓDÓ-Élet FOKOZOTT Védelmet / Fokozott MEGTARTÓI-Gondoskodást igényel mindaddig, amíg képessé válik az ’önálló’ élet-vezetésre.

         Említettem az előző lejegyzésekben, hogy ma már ELV (!) Szabályozza azt, hogy az (Ön)Lényegét formáló teremtő ’Közelében’ csak olyan teremtő lehet, aki biztosan megnyilvánítja a Befogadó Birodalom ALAP-JELLEGÉT [20200614[19.r.](22.p.) – elérhető ITT, 20200718[1.r.](1.p.) – elérhető ITT]. Emellett a sérült (Ön)Lényeg ma már minden esetben VÉDETT-Térbe kerül Berögzítésre az (Ön)Lényege Teljessé megformálásáig.

 

        [2020.07.25.: Lehetségesnek tartom, hogy ezen Tapasztalat alapján kezdett el megformálódni nem csak az EGYEDISÉG Birodalmában, hanem más Birodalmakban is a ’magzat-burok’-jelleg, az egyedi Élet megszületését segítő ’átvezető-burok’ [mint Speciális-Védettség’] mind a Lényegi-Test számára, mind az anyagi-test számára…

        Eszembe jutott: 20121121 (elérhető ITT):

            „…Ezt követően megszületett a „kislány” [a „FÖLD”], aki valamivel kisebb volt, mint a testvére, és „fényében” vagy ’világában’ is egy kissé „más” volt, „lágyabb”, „finomabb”, „érzékenyebb”. A megszületése utáni „sürgés-forgás” körülötte olyan érzetet keltett, mintha megszületése „meglepte volna” a családot, és először nem tudták, hogy hogyan viszonyuljanak hozzá. A teste is más volt (határozottan szép volt, de más mint az öccséé), és ez a „másság” egyes családtagokban olyan érzetet keltett, hogy talán „betegen születhetett” és talán nem is „életképes”. [A VÁRATLANSÁGOT, a Váratlanságból-Megnyílt-TELJESEN-ÚJAT nem volt még képes Értelmezni a ’család’] A születést segítők ezen „vizsgálódásuk” közben csak „nézték” a kis testet és „nem érintették meg”. A „családba-fogadó érintés” hiánya miatt a kis test (valószínűleg a különleges érzékenysége miatt) „változni kezdett”, szinte mozdulatlanná vált, és mintha „láthatóan sorvadt volna”. E(z a nem értett) változás is „meglepte” / „megzavarta” a születést segítő családtagokat, és az egyikük (tanácstalanságból, de yo-szándékúan) „megbökte” a „burkában lévő kis életet”, és e mozdulatával „felsértette/felszakította” a kis élet „élet-burkát”. Ekkor a „FÖLD” „levegőt vett” (családjához kapcsolódott)[a „levegővétel” olyan volt, mint amikor a vízben fuldokló a víz felszínére ér].

            A FÖLD „megszületésekor” egy Különleges késleltetéssel tudott csak a „családjához” HOZZÁ-KAPCSOLÓDNI. „Akadályozta” valami „távolság” [= Meg-Nem-Értés] és valami „különleges ismeretlen” megjelenése, hogy „azonnal” családtaggá váljon [ezt a családtagok „tanácstalansága” és a gyermek késői levegővétele érzékeltette velem, és az, hogy a megszületése után a „kis test” mintha egy asztal-szerűn lett volna, és a születést segítők csak „nézték” és nem érintették meg].

            Ahogyan érzékeltem a megszületett „kis testet” [a FÖLDET] szép volt és egészséges, bár valóban kisebb volt és más mint a megszületett „kisfiú”. Egyikükben inkább az „Apából” volt több, másikukban inkább az „Anyából”. Talán ez volt első ránézésre furcsa a családtagoknak. A „kisfiút” a családtagok a megszületése után azonnal „megérintették” és ezáltal a családba befogadták, a „leánykát” pedig valamiért „nem érintették meg” azonnal. Talán azért késlekedett a megszületett leányka megérintése, mert az Örömteljes figyelem még inkább a korábban született fiúcska üdvözlésére irányult… aztán amikor a leányka felé fordult a figyelem, érzékelték annak másságát és kicsinységét… a szülés során „kissé meggyűrődött” „feje” olyan érzetet is keltett egyes családtagokban, hogy talán betegen született.

           Az én érzékelésem szerint a FÖLD ’teljesen és egészségesen’ született, de a „testvérénél” kissé talán „gyengébbnek tűnő” [vagy ’finomabb’, „nőiesebb”, „érzékenyebb”] testén/lényén jobban meglátszottak a megszületés nyomai, illetve az, hogy ő maga az „anyaméhben” végigkísérte testvére megszülését is. Nem lehetetlen, hogy korábban ez a család még nem találkozott ilyen jellegű iker-gyermekek megszületésével [vagy azzal a ’sajátosan érzékeny vagy lágy élet-minőséggel’ amellyel a FÖLD megszületett], és ez lehetett az oka, hogy a később [vagy talán kissé más minőségben] született gyermek „megzavarta” őket és ezért „nem érintették meg azonnal”. Az „azonnali érintés” hiánya [a benne megjelent „zavar”] a megszületett FÖLD számára [talán a sajátos/különleges érzékenysége miatt] egy „önmaga által áthatolhatatlan távolsággá vált”, a megszületés utáni azonnali természetes Kapcsolódás [a családtagok azonnali gondoskodó érintése] valamilyen érthetetlen ok miatt elmaradt… késlekedett… és ezt „nem értette a FÖLD”… „nem érintették meg”… csak nézték és furcsállták… „oldalára fordult vagy fordíttatott”… és mozdulatlanná vált [„ereje láthatóan fogyott”]… pedig csak egy Érintésre [elfogadásra, befogadásra] volt szüksége ahhoz, hogy fellélegezhessen és családtaggá legyen… és abban a pillanatban fellélegzett, amikor egy családtag MEGÉRINTETTE… csak a családtag „tanácstalan” mozdulata [hogy mivel segíthetne a gyermeken] túl gyors (vagy ügyetlen) volt, és felszakította a gyermek „burkát”…

            Mikor a kislány „fellélegzett”, a család valamelyest megnyugodott, és befogadták a gyermeket. A megszületés utáni Érintés hiánya miatt „sorvadásnak” indult „testecske” a „KAPCSOLÓDÁS” által ismét megtelt élettel és „szépen kigömbölyödött”, „yo-kedvűvé” vált, és már a családtagjai is „szép”-nek találták

            „Úgy tűnik”, hogy a „FÖLDBEN” egy sajátos formában „megnyílt” a „szülei” [vagyis az őt befogadott család] által megtapasztalt eltávolítottság / elszakítottság” és az „élet bezáródása” „fájdalmának” „meggyógyítása”. Talán „ez a gyermek” [a FÖLD] Érzékelve „Anyja” azon fájdalmát is, hogy a „korábbi családjában” született gyermekeitől [és így Ön-Része egy valós darabjától] is elszakadt, „Anyja” segítségére is szeretett volna lenni abban, hogy az ilyen „áthatolhatatlanná váló” távolságok is [TÖRVÉNYESEN!] megszüntethetőek legyenek, és a családtagok többé ne legyenek soha „akaratuk nélkül/ellenére” egymástól elszakíthatóak/eltávolíthatóak, és hogy az „ÖnMagból” „elveszített” Ön-Részek „visszavonhatóak” és/vagy „visszaépíthetőek” legyenek, így Teljessé válhasson újra az, aki valamilyen sérülést szenvedett.

            Ezért építette fel a FÖLD ÖNMAGA-által-és-ÖNMAGÁBAN azt a TÖRVÉNYES Lehetőséget és Utat, amellyel az egymástól a maguk szándéka nélkül szétválasztott részek a maguk Egységébe [sőt EGY-létebe / a TELJESSÉGBE] is visszatalálhatnak, és amivel az „áthatolhatatlannak tűnő távolságok” esetében is újra egy családdá válhatnak az egymástól távol lévő részek.

            A FÖLD ezzel az ÖNMAGA által választott és  ÖNMAGÁBAN MEGFOGANT Teremtői „irányban” szeretett volna családja számára segítséget nyújtani [szolgálatot tenni], ezáltal abban az irányban segítővé válni, hogy az egymástól eltávolodott „EGY”-részek / „a közelebbi összekapcsolódásban lévők”, a „szülők és gyermekeik”, a „családtagok” és „barátok” újra egymásra találhassanak és életüket újra teljes Boldogságban élhessék.

            A FÖLD ezen túl  a tudattalanul / akaratlanul” okozott vagy a tudattalanul / akaratlanul elszenvedett sérülések „gyógyítási (Rendezési) irányát” is „felvállalta” akkor, amikor az egyik születését segítő családtagja a „burkát” ténylegesen „felszakította”. A „FÖLD” a megszületése majd a családba befogadása után maga is segítséget kapott családtagjaitól a sérülése meggyógyításához, és közben a FÖLD maga azt is „tanulta”, hogyan „gyógyítják” és így „hogyan segítheti önmaga a maga gyógyulását”.

        Mindezt a FÖLD azért (abból a célból) „tanulta”, hogy maga is majd mások szolgálatára / segítségére lehessen a különféle sérültségek elhárításában.

      A FÖLD érzékelte Anyjában” és „Apjában” (és családjában) a korábbi szétválasztottság miatt megjelent fájdalmakat és bezáródásokat, és Őket is szerette volna segíteni abban, hogy önmagukat újra meg tudják nyitni a teljes szerelemek / boldogságnak. A FÖLD érzékelte a születését segítő családtagok fájdalmát, amiért nem érintették meg őt azonnal és akaratlanul / tudatlanságból sérülését okozták. A FÖLD szerette volna megnyitni (vagy segíteni) ÖNMAGÁBAN és ÖNMAGA ÁLTAL a TUDATOSODÁS olyan útját/útjait, amelyekkel elháríthatóak [a szándékos és gondatlan károkozások mellett] az akaratlan / véletlen sértések / sérülések is (>>> Megtartás Megerősítése)…”]

 

 

            Az EGYEDISÉG Birodalma nagy-TEREMTŐJÉNEK [talán a gyors változás miatt, talán mert nem volt erre semmi eszköze még megformálva][nem volt még erre tapasztalat] nem tudta megakadályozni a teremtője „TOTÁLIS pusztulását” [az addig felépült Élete visszabomlását]. Jelenlegi megértésem szerint a teremtő a TELJES ÚjraTeremtést követően újra megtestesült az EGYEDISÉG Birodalmában.

            Ez a MEGNYILVÁNULÁS azonban a KIÁRADT-VALÓSÁG Első olyan megformálódott Nehézségének tekinthető, amelyben egy teremtő TUDATOSAN egy másik teremtő Életének (!) a KÖZVETLEN (!) és TELJES [’Totális’] Megsemmisítését idézte elő.

            Emiatt ez a Megnyilvánulás a KÖZVETLEN-és-TOTÁLIS-ÉLET-MEGSEMMISÍTÉS ’Alap-Mintájává’ vált a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN.

            Fontos azt megérteni, hogy habár TUDATOS megnyilvánulás okozta a valószínűleg egymáshoz a szükségesnél közelebb került teremtők közül az egyikük ’totális elpusztulását’, a sérülést okozó teremtő nem volt tudatos abban, hogy a megnyilvánulása milyen következménnyel jár. A pusztulást mint következményt az okozó Tudatossága nem látta előre / nem ismerte fel a tette ezen következményét.

            Jelenlegi megértésem szerint amikor e megformálódott helyzet valódi jelentőségét és veszélyét az EGYEDISÉG Birodalmának nagy-TEREMŐJE Felismerte, megkérte a MINDENSÉG-FORRÁSÁT, hogy akadályozza meg ennek a „mintának” a ’Tovább-Áradását’. Valószínűleg ez eredményezte azt, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA egy ahhoz nagyban hasonló ’letakarással’ ’vonta körbe a Birodalmat’ (?), mint amilyen Lezárással a YOSÁGBAN megformálódott ’Első-Súlyos-Sérülés’ által megérintett TERET és Életet ZÁRTA EL [’TÁVOLÍTOTTA EL’] a TEREMTETT-VALÓSÁG egyéb más részeitől. Valószínűleg ennek a ’Bezárulásnak’ lett később a következménye a Birodalmon belül addig megformált áramlások akadozóvá válása (majd ’teljes megdermedése’).

            Habár ezzel a Különleges (ideiglenes) ’LEZÁRÁSSAL’ megakadályozható volt a „Közvetlenül-Életet-Sértő” „minta” „(közvetlen) Tovább-terjedése” a Birodalomból, ugyanúgy, ahogyan a YOSÁGBAN ’LEZÁRT’ mintánál, ennél is az a helyzet, hogy ’Lenyomatként’ és ’Megformált-Valóként’ ’BENNE-MARADT a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN’. Ez az oka annak, hogy később más Birodalmakban megformálódott Nehézségekben ez az ’Ideiglenesen-Lezárt’ minta is megjelent, és megformálódtak olyan Sértések, amelyek KIFEJEZETTEN és KÖZVETLENÜL, TUDATOSAN AZ-ÉLET (A-LÉTEZÉS?) ELPUSZTÍTÁSÁRA irányultak.

 

            20190926 [1.r.] – elérhető ITT:

       [HATALMI alapú élet-sértés ] „…Valami Hatástól a földre kerültem… mintha a „páncélom” már nem lenne rajtam…  --- most nem tudom pontosan felidézni, hogy milyen hatás idézte ezt elő vagy kényszerített erre… talán a „társaim” felől is érhetett bántás / megsebzés, de még határozottan életben-lévőnek érzem / látom magamat az általuk felállított körben földön-fektemben… sebeket érzek magamon, valamiért a „Hatalmam” már nem működtetem (nem akarom és nem tudom bántani őket)… csak állnak körben, mintha várnának valamire… mintha „életben kellene tartaniuk”… mintha „életben kellene maradnunk”…

       A „társaim” által kialakított körbe aztán odaérkezik az, aki valószínűleg kiadhatta a „parancsot” az „elfogásomra” [az Egység (harmonia?) valamilyen / bármilyen megbontására] és „[’addig’] életben megtartásomra”… valamiféle erőt vagy mágiát használ „ellenem”… talán hogy megkösse vagy elpusztítsa [„elvegye”?] „az Erőt”, a „Hatalmat”, a Lelket vagy a Szellemet… valahogyan ez a „leszögezés” [BEZÁRÁS?] (?)(megállítás?) „sikerült” is akkor neki…

        Pontosan ’éreztem’, hogy nem pusztán az akkori életemtől / Jelenlétemtől akart megfosztani ez a létező, hanem ’kiterjedtebb’ szándékai voltak: a Lelkem vagy Szellemem ’teljességét’ igyekezett lehetőség szerint [elvenni vagy] elpusztítani, ha pedig ez valamilyen ok miatt nem volna lehetséges, akkor a Hatalom / Ható-Erő teljességétől megfosztani, ’hosszú időre’ (!) Ható-képtelenné tenni…”

 

Az ’utóbb’, más Birodalmakban, az adott másik Birodalom SAJÁT ALAP-JELLEGÉN alapulóan megformálódott KÖVETLEN-ÉS-TUDATOS-ÉLET-PUSZTÍTÁSOK

csupán ’részlegesen’ eredeztethetőek

az EGYEIDSÉG Birodalmában megformálódott Első-Élet-Elpusztításból.

 

Az EGYEDISÉG Birodalmát

JÓVÁTÉTELI KÖTELEZETTSÉG nem terheli

az utóbb másik Birodalmakban megformálódott TÉNYLEGES-ÉLET-ELPUSZTÍTÁSOK miatt,

mert amint az EGYEDISÉG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE FELISMERTE és MEGÉRTETTE a VÁLTOZÁS / SÉRÜLÉS SÚLYOSSÁGÁT,

haladéktalanul megtette a tőle telhetőt a Megnyilvánulás Továbbterjedésének Megszüntetése érdekében.

Ahogyan abban a pillanatban lehetséges volt,

a MINDENSÉG-FORRÁSA a LEHETŐ-LEGTÁVOLABB-VEZETTE a KIÁRADT-VALÓSÁG más Tereitől a Közvetlenül-Életet-Elpusztító „alap-mintát”,

és magán az EGYEDISÉG Birodalmán belül is olyan Távolságra kerültek egymástól a teremtők,

hogy akaratlanul se árthassanak egymásnak…

 

Amikor most a REJTETT-Kifürkészéshez kapcsolódó Rend-Tétel ELINDULT az EGYEDISÉG Birodalmában,

megkezdődött annak a ’Bezárt Alap-Mintának’ is a maradéktalan visszabontása

és az Ok-Forrási-teremtőkben a Teljes Sors-Rendezés,

amely ’beazonosítottan’ ’lehetővé tette’ a KÖZVETLEN Tudatos Élet-Elpusztítást.

 

            Majd teljesebben is megérthetővé válik az [valószínűleg azzal egyszerre, ahogyan a Birodalom ALAP-JELLEGE is megérthetővé válik számunkra], pontosan mi volt ez a most A-KIÁRADT-VALÓSÁGBÓL maradéktalanul visszabontásra került TUDATOS-és-KÖZVETLEN ÉLET-ELPUSZTÍTÁSHOZ utat nyitott „alap-minta”.

 

Ezt az „alap-mintát”

az EGYEDISÉG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE

’NAGYON-ERŐS-VÉDETTSÉGBEN’

EGYÜTT bontotta vissza

a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKKEL,

és a ’SOHA TÖBBÉ MEG-NEM-NYITHATÓ’ Megjelöléssel látták el a megmaradó Feljegyzéseket.

 

            Eddig ennek a sértő „alap-mintának” a visszabonthatatlansága volt az oka annak, hogy

- a Birodalom belső áramlásai nem voltak újra felépíthetőek,

- és hogy a nagy-TEREMTŐ is ’Jelentősebben’ ELTÁVOLODVA volt más Birodalmaktól és a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL. Ennek az ELTÁVOLODÁSNAK eddig KÜLÖNLEGES [= a MINDENSÉG-FORRÁSA által Engedélyezett] ’Védelmi’ oka volt, és ezért ha sok Nehézséget is okozott a Birodalomban élőknek, Az-Életet és a Megformált-Valójukat képes volt megóvni az elpusztulástól.

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!