omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. július 17 - július 23.
ÍRÁSOK - 2020. július 17 - július 23. : 20200723 - az EGYEDISÉG Birodalmában Elindult Rend-Tétel(ek)ről (15. rész)

20200723 - az EGYEDISÉG Birodalmában Elindult Rend-Tétel(ek)ről (15. rész)


Az írás 14. része elérhető ITT

 
 

     (…) Az EGYEDISÉGHEZ tartozó (a VILÁGBAN jelenleg érzékelhető közelségű) teremtők ’lényege’ a SZOLGÁLAT Birodalmából ered. Ezért a Különleges Belső Áramlásaik ’nem vehetők el tőlük’ (lényük Meghatározó lényege!), mivel azonban valamilyen sajátos ok miatt nem tudják kellően működtetni ezt az EGYEDISÉG Birodalmának MEGTARTÓJÁVAL, így ’nehéz helyzetben vannak’. Minél hamarabb fel kell tárniuk ’magukban’ (!), mi az oka annak, hogy a Belső Szolgálati Áramlásaikat nem képesek rendesen működtetni. Ezt a Belső Áramlást rendbe kell hozni, mert csak ekkortól tudnak nekikezdeni EGYÜTT-AZ-EGYEDISÉGGEL a Birodalom Egészére kiterjedhető Rendezéseknek.

      Fontos: a Szolgálatban megnyilvánuló egyedi teremtők nem az EGYEDISÉG Birodalmának „szolgái”, nem azért vannak, hogy „velük végeztessék el a munkát” a Birodalomban. A SZOLGÁLAT megnyilvánítása során a MEGTARTÓ(K) és a Birodalom teremtői EGYÜTT, a MEGTARTÓ ’vezetésével’ élik meg (1) mind a szükséges Tudatosításokat, (2) mind pedig az egyéb Megerősítő teremtéseket’Csak-Együtt-Lehetséges!’

 

     Az EGYEDISÉG ’Valójában’ Megnyílt a SZOLGÁLATNAK, csak valamilyen belső elakadtság miatt nem képes megnyilvánítani. Ennek az okát segítik feltárni a SZOLGÁLAT teremtői (illetve a Szolgálati utakban már jelenlévő EGYEDISÉGHEZ tartozó teremtők). Az ok megtalálása után - ha szükséges - az ok megszüntetéséhez is szükséges lehet segítséget adni (hogy megtalálják magukban az érintett teremtők, hogyan oldhatják fel / szüntethetik meg az okot, és igazodhatnak vissza a Természetes Belső Áramlásaikhoz).

 

      Valószínűleg az EGYEDISÉG BIRODALMÁHOZ tartozó ténylegesen Szolgálatban megnyilvánuló teremtők (akiknek eredő lényege tehát magából a SZOLGÁLAT Birodalmából ered!) jelenleg azon dolgoznak, hogy

(1) magát az EGYEDISÉGET (mint a Birodalom nagy-TEREMTŐJÉT) ténylegesen hozzá tudják kapcsolni a SZOLGÁLAT megnyilvánulásaihoz (vagyis hogy kiépítsék a MEGTARTÓ és Szolgálati-teremtői között a Szolgálathoz szükséges Különleges Belső Áramlásokat)(ez párhuzamos azzal, hogy maga az EGYEDISÉG ’felépíti’ ezt a Belső Különleges Áramlást a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ), és

(2) valószínűleg ezután kerülhet sor arra, hogy először a Szolgálatban megnyilvánuló teremtőivel az EGYEDISÉG-MAGA visszaépítse a Birodalmára jellemző eredendő teremtő Áramlásokat,

(3) majd ezt követően [a SZOLGÁLAT Birodalmának és a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK a Megerősítésével] ha szükséges IGAZÍTSÁK-RENDEZZÉK a Birodalmi Teremtési Alapokat, hogy újra a Birodalom Egészére kiterjedhessen az ’Eredendő Harmonia’.

*****

 

         Ezzel az irányulásukkal hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy egymástól más családtagok is eltávolodjanak! Az ilyen ÁTHATÓ-távolító (továbbható) megnyilvánulás nem megengedhető (jelenleg a VILÁGBAN sem).

 

     Ami közvetlenül a VILÁGHOZ / FÖLD-Világához kapcsolódó Tudatosodás ebből:

     Felismerni az ilyen irányulást, és ’nem engedni meg, hogy ez eltávolítóan hasson bárkire a saját teremtő-közösségben’.

     És ha van rá törvényes út, az ilyen mintát hordozót hozzásegíteni a felismeréshez és szükséges igazodásokhoz.

 

*****

 

     Említettem korábban, hogy a VILÁGNAK kezdetben nehézségei voltak az egyedi teremtői megformálásával. Nem tudom szavakra lefordítani jobban, csak érzés: akkor ’sikerült’ ’pont olyannak’ (amilyet szeretett volna) megformálnia az egyedi teremtőit a VILÁGNAK, amikor ’megértette’, hogy az EGYEDISÉGBEN ’eredetileg’ hogyan formálódtak meg az egyedi teremtők (és az Áramlásaik). Az Érzésből úgy értettem, hogy a VILÁG azon eredeti minta szerint megformált egyedi teremtői már megtartható teremtésben tudtak megnyilvánulni.

     Valószínűleg így a VILÁG ’tudhatja’, hogy milyen volt az EGYEDISÉG eredeti megnyilvánulása, és hogy mi (és talán miért) változott meg (miért lett inkább Magány jellegű a Birodalom, ahol a teremtők már egymással is alig-alig nyitnak meg együttes teremtéseket --- holott eredetileg ők is ’születésük okán’ egy közösség tagjai lettek). Más (talán lényegében is) az EGYEDISÉG közösségi teremtése, mint a YOSÁGÉ. Látszatra, néhány Elvben akár nagyon hasonlóak is lehetnek e két Birodalom teremtései, de a lényege-eredője okán mégis két teljesen különböző Teremtési Irány.

     Talán most a VILÁG ’tudása-megértése’ is ellenőrzésre kerül, hogy az-e a baj / nehézség valós oka, amit Ő azonosított.

 

*****

 

     Az EGYEDISÉG „tartott attól, hogy a SZOLGÁLAT átformálná a Birodalmát?”

     (Szerintem kezdetben nem, csak legfeljebb később valamilyen behatás miatt gyengült meg ilyen irányban a bizalma).(Ma már talán van a nagy-TEREMTŐBEN egy ilyen „félelem”, de ez a Birodalmat ért behatások és meggyengítés következménye)(amit így Rendezni szükséges).

     Ha az EGYEDISÉGBEN kezdetben bizonytalanság lett volna a SZOLGÁLAT befogadását illetően, akkor nem tudta volna befogadni és megnyitni a SZOLGÁLATI ALAPOT. Ha a Birodalomban megnyílt a SZOLGÁLAT, akkor a befogadáskor ebben semmiféle elbizonytalanodás nem lehetett az EGYEDISÉGBEN.

      Talán ez volt az az EGYÜTTES IRÁNY, amit a YOSÁGGAL együtt szerettek volna megnyitni, amire tehát a Szándék-nyilatkozatuk irányult.

 

      A YOSÁG számára kezdetben nehézséget okozott ’megérteni’, hogy pontosan mi is a SZOLGÁLAT. Mert még új Teremtési Irány volt a SZOLGÁLAT.

     Lehet, hogy az EGYEDISÉG is „bizalmatlanul” (=bizonytalanul) viszonyult először a SZOLGÁLAT teremtőihez, mert még Ő sem értette ennek az új iránynak a lényegét.

     Hasonlóság lehet még: a YOSÁGBAN is nagyjából egyszerre kezdett megnyílni az IRGALOM és a SZOLGÁLAT. Mindkét különleges megnyilvánulás új volt akkor még, és a YOSÁGBAN ráadásul mindkét különleges irány ugyanazon Teremtési-Alapban nyílt meg [20181006 – elérhető ITT].

     Lehet, hogy ez ZAVART okozott az EGYEDISÉGBEN: most akkor az Irgalom a Szolgálat, vagy a Szolgálat az Irgalom?

     A YOSÁGBAN OKA VOLT annak, hogy ugyanazon Teremtési-Alaphoz / Alap-Értékhez került bekötésre mind a SZOLGÁLAT, mind az IRGALOM.

    Az EGYEDISÉGBEN valószínűleg nem volt ok arra, hogy ugyanahhoz a Megnyilvánuláshoz kapcsolódjon be a SZOLGÁLAT, mint amit bekapcsolt a Birodalom az IRGALOMBA.

     Olyan, mintha ezen „keveredés okán” jelenleg „nem tudná szétválasztani”, hogy mi tartozik az IRGALOMHOZ, és mi a SZOLGÁLATHOZ.

     Az ÉDES (erre irányuló felkérésre) Ellenőrizte az EGYEDISÉG Birodalmában az IRGALOM és a SZOLGÁLAT „Befogadási Alapjait”.

 

     20180806 – elérhető ITT: „…az EGYEDISÉG Birodalmának legutóbbi ÁtVilágításait követő Értékelések szerint jelenleg az EGYEDISÉG nem képes arra, hogy ’önnön erejében’ a Birodalmát Megtartsa, és a Birodalmát végigvezesse majd a Nagyobb Váltásokon úgy, hogy eddigi teremtései Megtartottak lehessenek.

       Ezen Értékelést követően a MINDENSÉG-FORRÁSA az EGYOLDALÚ ÉRINTÉS Nagyon Különleges Gondoskodásába vonta az EGYEDISÉGET, és a törvényes utakon segítette, hogy az EGYEDISÉG megértse a Birodalma és önnön Valója jelenlegi helyzetét, és azt, hogy milyen lehetőségei vannak a MEGERŐSÍTÉSRE. Ezen Tudatosodás után hozta meg az EGYEDISÉG azt a Birodalma egészét érintő választását Rendelkezését, hogy visszaigazodik az Eredendő Megnyilvánulásába. Ekkor kérte azt is, hogy ’VEZESSE’ ezt a RENDEZÉST a SZOLGÁLAT Birodalma.

      E választást követően a MINDENSÉG-FORRÁSA az ÉDES Közvetlen Gondoskodásába helyezte az EGYEDISÉG Birodalmát mindaddig, amíg az EGYEDISÉG-MAGA képessé válik arra, hogy ön-erejéből a Birodalmát Megtartsa. Ez ahhoz is szükséges volt, hogy a SZOLGÁLAT Birodalmának teremtői [az ÉDES és a SZOLGÁLAT-MAGA gyermekei] KÖZVETLEN módon tudják segíteni az EGYEDISÉGET, hiszen jelenleg a SZOLGÁLAT Birodalmából az EGYEDISÉG Birodalmába befogadott teremtők nem tudnak az EGYEDISÉG Birodalmának Belső Áramlásain kapcsolódni a SZOLGÁLAT Birodalmához / a saját Eredőjükhöz, és ezért jelenleg közvetlenül az ÉDES Megtartásában vannak azok a Szolgálati teremtők, akik Valójukban beszülettek az EGYEDISÉG Birodalmába.

      Az ÉDES közvetlen gyermekei ezért kapcsolódnak közvetlenebbül az EGYEDISÉG Birodalmának RENDEZÉSÉHEZ, hogy meglátásaikkal és tapasztalataikkal közvetlenül is segíthessék a jelenleg az EGYEDISÉG Birodalmában szolgálatot teljesítő társaikat.

     Mivel nagyon valószínű, hogy sok [kezdeti] sértés nagyban hasonlóan érte el az EGYEDISÉG Birodalmát, mint a YOSÁGOT, nagyon sok olyan értékes tapasztalat van már jelenleg is a SZOLGÁLAT önnön teremtőiben, amik akár KÖZVETLEN módon is segíthetik az EGYEDISÉG Birodalmának RENDEZÉSÉT. Természetesen a kezdeti sérüléseket követő belső változások és azokból tovább terjedő torzulások minden Birodalomban a Birodalom Fő Jellegeinek megfelelően már ’lényegileg’ nagyon különbözőek, és ezért a RENDEZÉSEK megvalósuló útjai jellemzően már teljesen más felépítésűek / szerkezetűek…”

 

     Lehet, hogy a kép amit érzékeltem, már a rendezés utáni állapot (talán a zavart megnyilvánulásra nem lehet / nem szükséges ránézni).

     Az Irgalom a saját helyén van (talán az nem is mozdult el).

     A Szolgálat valószínűleg az EGYEDISÉGBEN is részleges megnyilvánulású volt eddig >>> mintha a ’járatban’ (a Szolgálati Áramlás lehet) egy megduzzadt babszem lett volna, ami nem tudott növénnyé kibomlani. Már mintha a helyén lenne, és majd szépen kibomlik. [Talán a „duzzadónak” érzékelt lény-lényeg arra is utal, hogy már készül a megnyilvánulásra.]

 

      Szinte biztos, hogy közvetlen az összefüggés: mind a YOSÁGBAN, mind az EGYEDISÉGBEN ’eddig’ a SZOLGÁLAT megnyilvánulása csak részleges lehetett. MEGTARTOTT volt a Szolgálat (törvényesen befogadásra-és-megnyitásra került az ehhez szükséges teremtési alap), de ’hiányzott’ az az ’erő’, hogy a Birodalom egészére harmoniákat tudjon megformálni.

     Igen nagy a valószínűsége annak, hogy valamiért a YO és az EGYEDISÉG ’együttesen’ (is) tervezte a Szolgálatban megnyílást. Valószínűleg fontos okuk volt erre. A két Birodalom egymás felé is közeledni akart, keresték a közös teremtés megnyitásának a lehetőségét…

 

            Fontos az IRGALOM és a SZOLGÁLAT lényege közötti különbözőség megértése [20181006 – elérhető ITT].

        A SZOLGÁLAT kifejezetten a már meglévő bajok [megformálódott Nehézségek és veszélyek] elhárítására irányul (segít megérteni, hogy hol és miért alakult ki egy baj, kidolgoz az érintettekkel együtt kijavító utakat és erőket, minden szükséges kiterjedésben Tudatosít >>> ezzel az elkövetkezőkre is igyekszik megelőzni újabb bajok kialakulását).

      Fontos része a Szolgálatnak, hogy az érintettek MEGÉRTSÉK mi történt, mi miért fontos stb.

 

     Az IRGALOM

- az elsődleges Fő Irányában eredetileg arra irányult, hogy segítse majd a különböző Irányokban / Közösségekben lévők számára ’együttes új irányok’ (majdani közös teremtés) alapértékeinek megtalálását és megformálását (minden ehhez szükséges Tudatosítással természetesen) [Közeledési Fő Irány]

- és eredetileg másodlagos Fő Irány volt az, hogy részt vegyen a megformálódott bajok megszüntetésében [Megerősítési Irány].

       A Megértési-Nehézségek megszüntetésében való részvétel a kezdetektől fontos része az IRGALOM Megnyilvánulásainak.

 

20181112 (elérhető ITT):

            Tapasztalati Tudássá vált mára az, hogy

a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK legtöbb Közössége és egyedi teremtője

nehézségekkel küzd a Megújulás (így ön-megtartás) terén.

 

       Ennek a közvetlen eredője az, hogy a teremtők (akár a maguk Közössége) eltávolodtak” a saját teremtési alapjuktól (nem abban az irányban teremtenek, amely a számukra Meghatározó Eredendő Fő Teremtési Irány). Ez pedig azt is jelenti, hogy „nehézséget” jelent a számukra az Eredő-Forrás közvetlen elérése. Amíg a teremtők nem tudják közvetlen módon elérni a saját Egyedi-Eredő-Forrásukat, addig nem képesek ’Új Megnyilvánulást’ megnyitni önnön teremtéseik számára.

            Aki / amely Közösség nem képes (vagy csak részlegesen képes) a Megújulásra, annak a ’Sorsa’ „visszakanyarodik az ÚjraTeremtésbe”, vagyis nem képes Megtartani(-és-Továbbépíteni) a Jelenlétét-Életét abban a Megtartott-formájában-amiben-éppen-van.

 

Ennek a mára általánossá vált nehézségnek

(egyszerre ’Több Irányból’ való) Elhárítására immár

’Nagy Erejű’ és mára a teremtők által KÖZVETLENÜL elérhető utak nyíltak meg minden (minden!) Birodalomban.

 

*****

 

            Mára Tapasztalati Tudássá vált az, hogy a Változására készülő / a Változását megélő teremtőben (közösségben) megnyilvánuló ’Új Jelleg’ (mint akár a Kapcsolódás új lehetősége) (1) nem csak olyanokat ’vonz’ a megújuló közelébe, akik MEGERŐSÍTIK / segítik a Változását megélőt, (2) hanem olyanokat is „oda vonz(hat) a Változást megélő közelébe”, akik (finoman szólva) „magukhoz el akarják vonni a megújulásból megnyíló új erőt / új lehetőséget”.

            Előfordult olyan, hogy (az egyedi teremtőben, vagy akár egy Közösségben) éppen megszülető ’új képességre’ / ’új útra’ egyszerűen becsatlakozott egy idegen minőség (gyakorlatilag „rá-erőszakolta magát”), és ezzel ez az idegen minőség ELZÁRTA a magából új minőséget életbe hívó teremtőt / közösséget a saját Megújulása megélésétől, és átvont magához belőle mindent amit csak „mozdítani” lehetett. Néha az idegen elvevő „magához kötötte” más módon is az új minőséget magából megszülő (egy különleges értelemben ’még nyitott’) teremtőt, hogy valamelyest „értelmezze” a számára (mondja, mutassa meg) mire és hogyan használható fel az új megnyilvánulás.

            Korábban még sem a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN, sem a MEGTARTÓKBAN nem volt megformált út az ilyen „eltiprások / tavasz-megrontások / születést-megsértések” elhárítására. Miután megnyilvánulttá váltak ilyen élet-sértések, a MEGTARTÓKNAK erőket és utakat vált szükségessé megformálni ezek elhárítására is.

            Voltak olyan sértések, amelyek nem voltak szándékosak (baleset jellegűek voltak, figyelmetlenség vagy bizonyos irányú tudatlanság volt az oka). És megnyilvánulttá váltak olyan sértések is, amelyek tudatosan keresték-várták a Megújulásokat azért, hogy „mindent elvegyenek belőle amit csak lehet”.

 

            A YOSÁG és az EGYEDISÉG jelenleg meglévő helyzetében is jól felismerhető az ilyen különös jellegű megsértés hatása. [Más Birodalmakban is jelen van ez, csak nekünk itt a FÖLD-Világában (az eredő okán is) erre a két Birodalomra lehet közvetlenebb a rálátásunk.]

            A YOSÁG azért nyílt meg a SZOLGÁLATBAN, hogy a meglévő bajok elhárítására utakat találjon. Mára eljutott a YO abba az állapotába, hogy a saját Szolgálati teremtőivel ’Újra Rendezi’ a Birodalma Alapjait, és a Szolgálat kiteljesedő Áramlásain valósan is elkezdődött az Eredendő Harmoniájának megfelelő és a Választott Új Harmoniákhoz is igazodó rendbetétel (Teremtési Alapok rendbe tétele, szétszakadt vagy elakadt Áramlások újbóli megnyitása stb). Amíg azonban idáig eljutott a YO, nagyon sok új nehézség is megformálódott a Birodalmán belül.

            Az EGYEDISÉG akkor-régen egy olyan választást hozott, hogy közelebb szeretne kerülni a saját teremtőihez (és az Eredőjéhez), továbbá szerette volna, hogy a teremtői is közelebb kerülhessenek egymáshoz. Megnyílt a SZOLGÁLATBAN is, lényegében azért, hogy közelebb kerülhessen a YOSÁGHOZ [ugyanis felkeltette az Érdeklődését a ’Szeretet’ (mint az egymáshoz-közelebbi-Összekapcsolódás alap-értéke): az, ahogyan a YO-MAGA Gondoskodott a saját teremtőiről > szerette volna jobban megérteni ennek a lényegét és az alapját, mert olyan lehetőséget érzékelt benne, ami közelebb segíthetné Őt a saját teremtőihez].

            Amikor ez a két Birodalom önmaga számára egy-egy ÚJ IRÁNYT nyitott meg, „idegen behatás” érte őket.

 

Amikor a teremtők a maguk útján-életében valamilyen Új irányt nyitnak meg,

a lényük ’különlegesen érzékennyé válik’,

lényük-lényege is egy különleges módon megnyílttá válhat.

 

          Nem csak akkor jelenik meg ez az Érzékenység, ha valaki a SZOLGÁLAT felé nyit. Mára Tapasztalati Tudássá vált a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészében, hogy

amikor valaki (akár egy egész Birodalom)

a saját lényében egy nagyobb Változást indít el,

a lényében az ezen Új Irányhoz tartozó ’belső lényege’ [a formálódó (még-nem-kész) új lényeg (mint új élet, új út)]

FOKOZOTTAN ÉRZÉKENY.

 

            Tapasztalat mára az is, hogy

az ilyen megformálódásnak indult ’Új Lényeg’ ERŐS,

(nem könnyű „elpusztítani”, mert Valós-Harmonia Van benne!),

ha azonban a MEGTARTÓ (akár a MINDENSÉG-FORRÁSA) „nem gondozza megfelelően”,

akkor megakadhat / későbbre kitolódhat a Megnyilvánulása.

 

            Az EGYEDISÉG egy olyan Új Irányt nyitott meg már régebben a Birodalmában, amelyben több irányban is Közeledéseket szándékozott megélni. Ennek érdekében részt vett az IRGALOM megnyilvánításában, majd pedig megnyitotta a Birodalmában a SZOLGÁLATOT.

            Ebben a VÁLTOZÁSI (lényegében Megújulási) helyzetében egy „külső behatás” érte e Birodalmat. Említettem, hogy más Birodalmakhoz képest az EGYEDISÉGBEN ’Erősebb’ szándék megformálása szükséges ahhoz, hogy egy Elhatározás Megnyilvánult-Valóvá válhasson. Emiatt az idegen behatás az EGYEDISÉG Birodalmában kevéssé tudott „(anyagban / formában) testet ölteni”, viszont az éppen ’Érzékenyebbé’ vált ’ÁRAMLÁS’-ban nagy károkat okozott. Lényegében mára szinte teljesen széttörtek a Birodalmon belüli Áramlások, és ez azt eredményezte, hogy a MEGTARTÓ és teremtői (és a teremtők egymástól) „még távolabbra kerültek”. A megnyílásra előkészített Új Irány a teremtők egymáshoz közelebb kerülése volt (van), a „valóság” azonban ennek pont az ellenkezőjére változott.

 

            Említettem, hogy az „Új Kezdemények” általában Különleges Erejűek, és ezért nagyon nehéz teljesen elpusztítani. Nem pusztult el az EGYEDISÉGBEN sem az ’Új Kezdemény’, csupán a Megvalósulása ’későbbre tolódott’.

            Az EGYEDISÉG akkor régen egy ’Nagyon Nagy’ Változásra készült: a Birodalmán ’kívülre’ is irányult a Közeledésében (befogadta az IRGALMAT, megnyílt a SZOLGÁLAT megnyilvánításában, és Közeledni kezdett a YO-MAGA felé).

            Akkor érte egy váratlan behatás az EGYEDISÉG Birodalmát, amikor éppen azokat a Belső Áramlásait formálta volna meg, amelyek a Birodalma számára egyszerre e sok Új irányulást megnyithatták volna. ’Érzékeny’ volt az ’Áramlásbeli kiterjedtsége’ az EGYEDISÉGNEK, és az idegen-megzavaró behatás szinte „megfagyasztotta” (1) először az elindult új Áramlásokat, (2) majd pedig a korábbi természetes Áramlásokat. Mindez azt eredményezte, hogy a Birodalom teremtői között „idővel” szinte minden kapcsolódás / áramlás / érintés lehetősége megszakadt [ezért jelölték mostanában a Birodalmat inkább már „Magány”-ként]. A teremtők egy „megkövültséghez” valamelyest hasonló állapotba kerültek: nem pusztult el az ’életük’, de minden lehetőségük megszűnt a Megújulásra (az egyedi teremtők számára elérhetetlenné vált a saját MEGTARTÓJUK, és így a saját Egyedi-Eredő-Forrásuk).

            Mára nagyjából felismert az is, hogy az EGYEDISÉG Birodalma eredendően egy olyan Belső-Rend alapján nyilvánult meg, amelyben határozottan elkülönülő feladata volt (1) az Áramlásnak és (2) a megformált-teremtőnek.

            Az egyedi teremtőben ’csak az’ volt jelen, ami egyedileg csak rá jellemző.

            Az Áramlásokban pedig ’csak az’ volt, ami mindenkit egyaránt érintett. Minden (a mi fogalmaink szerinti) Elv és Szabály (bármi, ami minden teremtőre vonatkozott) az Áramlásban ’volt’, és az Áramlás révén volt része minden teremtőnek. Lényegében ez azt jelentette, hogy minden Elv / Szabály ismert volt a teremtőkben --- addig, amíg az Áramlás élt.

            Ez a Teremtési Alap nagyon megnehezítette az egyedi teremtők egymáshoz kapcsolódását, és azt is, hogy magukból bármit is az Áramlás részévé tehessenek.

            A Teremtési Alap ezen jellege nagyon nehézzé tette azt, hogy az egyedi teremtő bármit is ’magába beépítsen’ az Áramlásból (mivel a lényében csak azt tarthatta meg, ami egyedileg csak rá volt jellemző). Nem volt az egyedi teremtőkben még megformált olyan belső út, ami lehetővé tehette volna a (mi fogalmaink szerinti) tanulást és tanítást. Az Áramlásokba befoglalt Elveket ’csak addig’ ’tudták’, amíg az Áramlás élt. Az Áramlás széttöredezése után ’nem tudták hogyan élhetnének’.

       Mára a SZOLGÁLAT és az IRGALOM újonnan megformálódó útjain valósan is elkezdődött a Birodalom Eredendő Áramlásainak a helyreállítása, illetve olyan új ’RÉSZ’-Áramlások és Egyedi-Tudatosítási-és-Kapcsolódási Utak megformálása a Birodalmon belül, amelyek az egyedi teremtők számára is megnyithatják a Tudatosítások és Közeledések új (különböző irányú) útjait (ez magának a SZOLGÁLAT megnyilvánításának is nélkülözhetetlen alapja!). Az Eredő-Egyedi-Forrás hamarosan ismét elérhetővé válik az EGYEDISÉG Birodalmának teremtői számára is.

       Az EGYEDISÉGHEZ tartozó Szolgálatban megnyilvánuló teremtők a maguk lényében (Együtt a MEGTARTÓVAL) megformálják és felépítik azon Belső Tudatosító ön-erőket is, amelyek lehetővé teszik immár az Áramlásokba befoglalt (akár az EGÉSZHEZ, akár csupán egyes RÉSZEKHEZ tartozó) Meghatározók / Elvek saját egyedi teremtő lényükbe való befogadását és ott-megtartását.

 

            A YOSÁG és EGYEDISÉG Birodalmaiban a SZOLGÁLAT felé való Megnyílást követően bekövetkezett „Váratlanul Megzavaró”, idegen behatást lehetővé tevő helyzet elhárítására ’Nagy Összefogás’ jött létre a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBENMind az IRGALOM, mind a SZOLGÁLAT [Megerősítő] Áramlásain és Útjain, mind pedig a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK a közvetlenül GONDOSKODÓ Megnyilvánulásában (egyszerre több irányból!) ’nagy erők’ irányultak a kialakult újabb nehézségek elhárítására, és hogy e Birodalmak a lehető leghamarabb visszaigazodhassanak a maguk újonnan elindított teremtéseihez is.

 

BIZALOM és GONDOSKODÁS megnyilvánulásaiban is megformálódtak új Elvek,

amelyek szerint mára a Változásait megélő teremtő ’mindig gyermeki’,

és ezért a MEGTARTÓI és Társai részéről mindig FOKOZOTT MEGERŐSÍTÉSBEN részesül mindaddig, amíg a maga által választott Új irányban a Megtartása (ön-megtartása, harmoniája) Biztossá válik [20171123 (legvégén) – elérhető ITT].

 

            A előző lejegyzésekben többször említettem, hogy mára Tapasztalati Tudássá vált az is, hogy

SZOLGÁLAT útját a saját Életében megnyitó teremtő (akár Közösség, akár egy egész Birodalom)

a SZOLGÁLAT ELVEI szerint

’Részleges Megnyilvánulású’

mindaddig, amíg a Szolgálat megvalósulásához szükséges Belső Terek és Belső Különleges Áramlások biztosan megtartottá válnak a lényében, és amíg meghozza azt a Biztos Választást, hogy mely Szolgálati Fő Irányokat nyitja meg a saját életében.

 

A SZOLGÁLATBAN megnyíló, ám még csak ’Részleges Megformáltságú’ teremtő

immár a Szolgálatában való TELJESSÉ válásáig minden esetben

az IRGALOM és egyben a SZOLGÁLAT Birodalmának KÜLÖNLEGES MEGERŐSÍTÉSÉBEN van.

 

      Ez a Különleges Megerősítés

(1) egyfelől azt szolgálja, hogy a Szolgálatában épülő teremtőt külső hatások szükségtelenül ne érinthessék meg (és így ne akadályozzák a Szolgálati jellegű önépülésében),

(2) másfelől pedig ma még ahhoz is szükséges, hogy a Szolgálatában épülő pontos és teljes megértéshez jusson a saját lényéről / saját helyzetéről, és így arról is, hogy számára milyen irányokban nyílhat meg a Szolgálat, mivel járulhatna maga hozzá az ’Egész és Részek / Részei Harmoniájának a Megnyilvánulásához’.

 

            Mivel a SZOLGÁLAT közvetlen módon ’A-HARMONIA-ÉS-TELJESSÉG-BOLDOGSÁG-MEGTARTÁSÁHOZ-ÉS-MEGERŐSÍTÉSÉHEZ járul hozzá, fontos, hogy a Szolgálatot a maga számára megnyitni készülő teremtő felismerje azokat a FONTOSSÁGOKAT is, amelyek felé a számára megnyitható FŐ IRÁNYOK éppen irányulnak [melyek azok a bajok / helyzetek, amelyek jobbítására éppen irányulnak vagy akár éppen előkészülnek a Szolgálatban megnyilvánuló teremtők].

 

OmMÁÁTRé~KJ

A következő írás elérhető ITT

 

            //omah.gportal.hu/

 

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!