omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. augusztus 3 - augusztus 6.
ÍRÁSOK - 2020. augusztus 3 - augusztus 6. : 20200806 - részleges megértések a HATALOM Birodalmához kapcsolódóan (9. rész)

20200806 - részleges megértések a HATALOM Birodalmához kapcsolódóan (9. rész)


Az írás 8. része elérhető ITT

 

12.

2020.08.10. (és 11.)

 

            Részleges megértés és fontolgatások [az írás 7. részében a 11. pontban leírt Kőmíves Kelemenné népballada képeit használva (a ballada elérhető ITT)].

            A TÉR ’egy-terűségéről (egy-neműségéről)’ a 20200627 [1.r.] 1. pontban írtam (elérhető ITT). Az, hogy minden TÉR a MINDENSÉG-FORRÁSA KIÁRADÁSA, ’eddig’ oka volt annak, hogy A-LÉTEZÉSBEN érvényesülő ’Kölcsönös-Egymásra-Hatás Elve’ miatt az egyes Birodalmakhoz / Közösségekhez tartozó TÉRBEN megformált EL-Változások akár távolabbi más Birodalmak TERÉBEN is kedvezőtlen irányú EL-Változásokat indíthattak el [jellemzően valamilyen Új-Kedzet jellegű helyzetekben okoztak EL-Változást, amikor ’még a helyét keresi az Új-Harmonia / a Megnyilvánulás’ (’még-formálhatóbb / még-formálódóbb”… (korábban: „kevésbé-Ön-Azonos”)].

          Ma már Garanciák és más újabb TÉR-Formák biztosítják azt, hogy az ÖN-AZONOSSÁGHOZ rendelt Terek, valamint a pontosan meghatározott Célból megformált Terek semmilyen módon nem vegyülhetnek más Terekkel, és a MINDENSÉG-FORRÁSA Új Tér-Formákat formált meg és Árasztott Ki / Áraszt ki mind a FONTOLGATÁSOK és EGYEZTETÉSEK számára, mind a Kipróbáló Teremtések számára. Ma már ELVEK szabályozzák, hogy az Élethez tartozó Terekből, illetve a FONTOLGATÁSI / EGYEZTETÉSI és KIPRÓBÁLÓ Terekből milyen Feltételekkel milyen Tapasztalatok formálhatóak Megtarthatóvá (> ’áradhatnak tovább’).

 

            Kezdetben ugyanez volt a helyzet a KIPRÓBÁLÓ teremtésekkel [ezek KÜLÖNLEGESSÉGNEK tekinthetők]: egy Közösségben [(1) amelyben a MEGTARTÓI-Teremtő Megnyitotta az egyedi teremtők számára is a Különleges Utat (annak leginkább a SZOLGÁLATI formáját), (2) vagy pedig enélkül ha egy SZAKRÁLIS Útban megnyílt teremtő kezdett bele a MEGTARTÓVAL valamilyen Kipróbálásba] a KIPRÓBÁLÓ-Teremtés számára’ Adott’ (biztosított) Élet-TÉR nem volt ’TELJESEN’ Elkülöníthető az ÉLET számára rendelt egyéb TEREKTŐL.

          Ez a kezdeti ’nehézség’ [az „egy-terűség”] az oka valójában minden Különleges Utat megnyitott Birodalomban annak, hogy a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás részeként elkezdett Kipróbálások egy-egy ’eleme’ [’RÉSZ’-harmoniája][még FONTOLGATÁS / KIPRÓBÁLÁS alatt lévő harmonia-része] „TÚL-TERJEDT”

(1)   a KIPRÓBÁLÓ-TÉREN és

(2)   a Kipróbálásba ténylegesen bekapcsolódott (Különleges Utat megnyitott!) egyedi teremtőkön.

 

            Ez a Fontolgatás és/vagy Részleges-Megértés most a HATALOM Birodalmához kapcsolódhat.

            Véleményem szerint a „kőművesek” csoportja lehet egy Különleges Utat megnyitott egyedi teremtőkből megformált kis-közösség, akik együtt kezdtek bele egy Kipróbáló Teremtésbe. Alapos okkal feltételezhető, hogy a Közvetlen MEGTARTÓJUKKAL együtt [az Ő Útmutatásával] kezdtek bele például az IDŐ alapú TÉR-FORMÁLÁS olyan ’átalakításába’, amely talán azt célozta, hogy megformáljanak (1) vagy a teremtők Testén belül, és/vagy (2) magában a KÖZÖSSÉGBEN / a MEGTARTÓI-Teremtőben (?) olyan ma már ’Belső-Térnek’ nevezett újabb TERET [és ehhez tartozó Új Áramlás-Formát], amelybe [először valószínűleg csak] a MEGTARTÓI-Teremtő bizonyos Tapasztalatokat TARTÓSABBAN is berögzíthetett volna. Ha sikerül magában a MEGTARTÓI-Teremtőben [például a MEGTARTÓI-Teremtő ÉLETÉHEZ tartozó TÉRBEN] megformálni egy olyan Ön-Részt, amelyben egyes Tapasztalatok [valószínűleg ERŐS (különleges?) Szándékkal] TARTÓSABBAN is berögzülhetnek, akkor erre az alap-mintára később ezek a ’belsőbb terek’ megformálhatóvá válhatnának az egyedi teremtők testében is…

            Nagyon valószínű, hogy a magoss Déva vár” ebben a balladában arra utal, hogy a Különleges Utat megnyitott teremtőket a MEGTARTÓI-Teremtőjük  „közelebb engedte” egyes SAJÁT BELSŐ-TEREIHEZ… és „OTT” (annak közelében) indult el ez a Kipróbáló Teremtés.

            Valószínű, hogy még a HATALOM Birodalmában [magában a Birodalomban, és így a nagy-TEREMTŐBEN!]  nem volt még HARMONIÁVÁ megformálva az, hogyan engedheti KÖZELEBB a SAJÁT-VALÓJÁHOZ az egyedi teremtőket a MEGTARTÓI-Teremtő.

        Valószínű, hogy ez a még szabályozatlan [vagyis Harmoniává még nem formált] (Különleges) KÖZEL kerülés a MEGTARTÓI-Teremtőhöz „szinte azonnal” elkezdte a közelebb kerülők sorsát TORZÍTANI… érzetre olyan, mint amikor egy „anyag” közel kerül valamilyen nagyon erőteljes „hő-forráshoz” > először (a „jó-érzés” után) csak „melege lesz / máshogyan érzi magát”, majd egyre kényelmetlenebbé válik a közelség, végül „egy ponton túl” az anyag elkezd „visszabomlani” (visszafordíthatatlanul átalakulni…)

            Valószínű, hogy a „felépített vár” első alkalommal való visszabomlása volt az a „pont” ebben a történetben, amikor még úgy lett volna Lezárható a Kipróbálás, hogy egyetlen teremtő sorsában sem indított volna el ez visszafordíthatatlanul-kedvezőtlen (EL)változást. Az ezt követően megformált újabb ERŐS Szándékok viszont már olyanok [~ „kényszerítőek”] voltak, mint egy-egy újabb „szög” a „saját koporsójukhoz”. A megértésem szerint ekkor még a „kőművesek” „csak” a „saját sorsukat” gyengítették folyamatosan „közvetlenül” >>> habár nyilvánvalóan ennek közvetlen kihatása volt a velük közelebbi (!) összekapcsolódásban élőkre is. Ahogyan a „kőművesek” egyre inkább „más irányba fordították” a Saját Életüket, ez egy bizonyos ponton elkezdte „éreztetni a hatását” a közelebbi Összekapcsolódásaikban is. Valószínűleg mindannyiuk néhány családtagjában elkezdett megformálódni valamilyen „rossz-érzés” / „valami-nincs-a-helyén-érzés”, és a „Kelemenné” volt az első, akiben ez először olyan Szándékká formálódott meg, hogy a „távol lévő” [és TÉNYLEGESEN TOVÁBB-TÁVOLODÓ / „ELFORDULÓ”] férjét megkeresi. Valószínűleg az addig „csupán” „gyengülőÉLET-TÉRBEN ekkor-tájt formálódhatott meg az első tényleges „megrepedés”.

            A MEGTARTÓI-Teremtőhöz ebben a Kipróbálásban a HARMONIKUS Teremtések számára meghatározott Távolságnál EGYRE KÖZELEBB kerülő egyedi teremtőkre a MEGTARTÓI-Teremtő ilyen KÖZELSÉGE [az első építmény-visszabomlást követő ÚJABB, ERŐS, „Közel-maradásra” (a Kipróbálás ugyanazon alapon / irányban való folytatására) irányuló (Kényszerítő) Szándék] az „ugyanolyan közel maradó” teremtőkben „megkezdte az Élet visszabontását”. [A ballada képében: megjelent bennük a „tanácstalanság” / „düh” (?), félelem / halál-félelem / elpusztulástól-való-félelem >>> mert EZ A VÁLTOZÁS ténylegesen elindult a saját Életükben.]

         A MEGTARTÓI-Teremtő olyan Belsőbb-TEREIHEZ kerültek KÖZEL szabályozatlanul és így megfelelő Védelmek nélkül ezek az egyedi teremtők, amelyek nem az egyedi teremtők Életéhez rendelt Terek, és amelyek „közelében” így az egyedi teremtők nem maradhatnak életben… [Hasonló lehet ez a Hirosimában vagy Csernobilban is megformálódott helyzethez… volt aki a katasztrófa pillanatában semmivé vált, míg másokban (és akár majd a leszármazóikban) később kezdődött el a „kór” „terjedése)…]

 

A MEGTARTÓI-Teremtő

akaratlanul (legelőször „észrevétlenül”?)

(1)

elkezdte visszabontani

az Általa Életre Befogadott teremtői

Megformált-Valóját (felépült Életét)

(először valószínűleg egyes ’Élet-Alapokat’),

(2)

majd a „makacs” (?) további próbálkozások következtében

az ÉLET-ELLENESSÉ vált (ERŐS) Szándék

„mintaként (tapasztalatként)” berögzült

a MEGTARTÓI-Teremtő valamely Belsőbb-Terébe is…

 

Azzal, hogy a MEGTARTÓI-Teremtő

a „felépült épület” első visszabomlását követően

nem zárta le legalább ideiglenesen a Kipróbálást egy alapos ÉRTÉKELÉS érdekében,

MA MÁR úgy Értékelhető,

hogy amikor az egyértelmű [jól látható] Jelzés után is „megengedte” a „kőművesek” KÖZEL MARADÁSÁT a Kipróbáló-TÉRHEZ [valamely részlegesen megnyitott Belső-Teréhez],

 maga is ÉLETET gyengítő módon „RENDELKEZETT” ezen teremtők sorsáról,

és valószínűleg akaratlanul „megformált egy olyan alap-mintát” ezzel a JOGOSULATLAN [mert Életet meggyengítő!] Megnyilvánulásával,

amely viszonylag hamar a hozzá közelebb lévő egyedi teremtőkben (a közöttük szinte közvetlenné megnyitott Áramlásban) ténylegesen meg is formálódott egy olyan „Kiáradásukká” [tetté is megformált Szándékukká],

amelyben MÁS SORSÁRÓL Rendelkeztek a Szándékukkal,

méghozzá olyan formában, hogy „megfosztották” az élet-erejétől / az Élet Lehetőségétől [ezzel együtt a SZABADSÁGTÓL is]

 

Miután (valószínűleg akaratlanul) ez az ÉLET-ELLENES „alap-minta”  BERÖGZÜLT a MEGTARTÓI-Teremtőben (!) [Tapasztalatként?],

az az Ő Gondoskodásába tartozó TÉRBEN és Befogadott-Életekre  megkezdte a Kiáradását”

[egyfajta „TORZULT Meghatározóvá megformálódását”].

 

 Ez

a „kezdetben akaratlanul és/vagy „észrevehetetlenül” / „nehezen érzékelhetőenkiáradása / megnyilvánulásaaz ÉLET-ELLENESSÉGNEK

egyik fontos JELLEGE a HATALOM Birodalmában megformálódott Nehézségeknek.

 

Később a már TUDATOSAN az ÉLET-ELLENES mintákat megnyilvánító teremtők „figyeltek arra”,

hogy ameddig csak lehet REJTETT maradjon a gyengítő megnyilvánulásuk,

és csak olyankor ismerhessék fel azt például a „szolgának” kiszemelt [vagy akár „halálra szánt”] teremtők,

amikor már a „rabságot megformálók / pusztításra-felkészülők” „erősebbek” mint azok, akiknek az Életét / javait maguknak akarják megszerezni…

 

Ehhez kapcsolódóan viszonylag hamar elkezdett megformálódni az a „TORZ (kifejezetten mások meggyengítésére irányuló) Tudatosítási forma” a HATALOM Birodalmában,

amely TUDATOSAN KERESTE (Kifürkészte)

(1) mind a „könnyebben sérthető” Élet-részeket,

(2) mind pedig azokat a „HELYZETEKET”, amelyekben a teremtők óvatlanabbak / könnyebben megérinthetőek Összecsendülés megformálása nélkül is

[„hátba-támadás”, „a pihenő-idő alatti támadás”, „éjszaka / sötétben / homályban / zavarosban / rosszabb érzékelési körülmények közötti támadás”,

a Változások szakaszában való élet-sértés (az újonnan „megszületett élet” minél hamarabb való megsértése)(magában a „megszületés” folyamatában való életsértés az élet elpusztítása vagy befolyásolása érdekében),

köztes-helyzetek megformálása a „kívül-állás” látszatának (és „menekülő-utaknak” a) fenntartása érdekében,

egyszerre-több-irányból-támadás, csel / figyelem-elterelés / tudatos-félrevezetés stb].

 

A mostani ÉRTÉKELÉSEK szerint

ennek a TORZ-Tudatosítási-Útnak az „általánossá” válása

a HATALOM Birodalmában Elinduló Rend-Tételek tartamában

NAGYON ERŐS IRÁNYBAN-TARTÁSI és TÁVOLSÁG-TARTÁSI MEGERŐSÍTÉSEKET is szükségessé tesz

>>> valószínűleg mind az egyedi teremtőkre, mind a MEGTARTÓI-Teremtőkre (és a nagy-TEREMTŐRE?) is kiterjedően.

Az ehhez szükséges ELLENŐRZÉSEKET a MINDENSÉG-FORRÁSA jelenleg végzi:

mennyiben képesek a nagy-TEREMTŐ és a MEGTARTÓI-Teremtők

a most ismételten az ALAP-ÁRAMLÁSUKBA BERÖGZÍTETT Saját Eredendő ÉRTÉK-RENDSZERÜKRE alapulóan az ÖNÁLLÓ IRÁNYBAN-TARTÁSRA,

hol / mely ÉLET-Kiterjedésekben szükséges AZ-ÉLET Megerősítése a Birodalomban megformálódott Nehézségek jellegére figyelemmel ERŐSEBB IRÁNYBAN-TARTÁSSAL stb….

 

            A mostani ÉRTÉKELÉSEK szerint a MEGTARTÓI-Teremtőnek az „építmény” [újonnan megformált Tér / Való] első visszabomlását követően a VISSZABOMLÁSBAN megnyilvánuló (új, értelmezhetetlen) Tapasztalatot AZONNAL Jeleznie kellett volna a nagy-TEREMTŐNEK, és együtt kellett volna ÉRTÉKELNIÜK a TÉR-SÉRÜLÉSBEN (tényleges TÉR-Vesztésben!) is megnyilvánuló Kipróbáló-Teremtést. Valószínűleg a megnyilvánulás ÉLET-ELLENESSÉGE Felismerhetővé válhatott volna, ugyanígy az is, hogy a Birodalomban a KÜLÖNLEGESSÉG ALAP-HARMONIÁJÁBAN még nem került pontosan meghatározásra az, hogy a Különleges Utat megnyitott egyedi teremtők milyen Előkészületek alapján és milyen formában kerülhetnek egyre közelebb a MEGTARTÓI-Teremtőhöz.

 

Ma már

ALAPJAIBAN ELVEK szabályozzák a Különleges Megnyilvánulásokat,

és ezekre alapulva a Birodalmakon belül a nagy-TEREMTŐK határozzák meg a megformálható Különleges Belső-Terek és Különleges Áramlások Meghatározóit.

 

Maga a Közösség MEGTARTÓI-Teremtője

tehát a Közösségére kiterjedően is

csak úgy formálhat meg bármilyen Új-Harmoniát,

ha az ALAPUL a nagy-TEREMTŐ által már KIÁRASZTOTT ALAP-HARMONIÁRA.

 

Ha a MEGTARTÓI-Teremtő Érzékeli azt,

hogy egy ELTERVEZETT Teremtés nem tud megnyilvánulni Az-Eltervezettek (megformált Összecsendülés) szerint

és/vagy IRÁNYÁBAN akár egy kissé is EL-TÉRÜL,

ma már AZONNAL JELEZNI KÖTELES ezt a nagy-TEREMTŐJE felé,

és AZONNAL EGYEZTETÉST szükséges megnyitni az EL-TÉRÜLŐ helyzet Értelmezése (és ha szükséges, Rendezése / Kiigazítása) érdekében.

 

            Az ERŐS Szándék sors-torzító hatásairól írtam a 20191009-i írásban (elérhető ITT).

            A SZÁNDÉK-Használatról szóló írásban említettem [20200409 (4.r.)(6.p) – elérhető ITT], hogy mind a mások felé is irányuló Fokozott-Felelősség felvállalása esetén a Különleges Szándékban, mind az ERŐSEBB Szándékokban a teremtő kizárólag a saját sorsára kiterjedően rendelkezhet [a Szándék nem terjedhet túl a saját sorson / a saját Meghatározókon]. A Szándék erőteljessége leginkább azt jelenti ma már, hogy mennyire erősen rögzül be a teremtő azon Választása / Irány-meghatározása a saját sorsában, és ezért az ERŐSEBB Szándékok erőteljesebb (vagy akár Speciális) IRÁNYBAN-TARTÓ Megerősítések megnyilvánítását is lehetővé tehetik.

       A Szándékok „vegyültté válása” vagy más jellegű sérülése ugyanakkor általánosan ismert megnyilvánulássá vált a KIÁRADT-Valóságban, és ezért a SÉRÜLT Szándékok Rendezése is megkezdődött / megkezdődik minden Közösségben. Az ilyen sérült Szándékok Értékelésekor a teremtő ’Saját Felelőssége’ is meghatározásra kerül: a ’Saját Felelőssége’ nem terjedhet túl az ÖN-AZONOSSÁGÁRA alapulóan ténylegesen önmaga által megformált Szándékon [a teremtő ugyanis csak az ezen alapon megformált Szándékát képes harmonikus megnyilvánulássá megformálni… és így ezen az alapon képes az EL-térüléseit / EL-változásait is a saját megnyilvánulása útján kijavítani (20200409 (5.r.)(7.p.) – elérhető ITT)].

 

            A 20200509[4.r.] 4. pontban (elérhető ITT) írtam arról, hogy amely Birodalmakban / Közösségekben a TÉR-FORMÁLÁS ’IDŐ’-Alapon nyilvánult meg, ott sok helyen elkezdődtek olyan Kipróbáló teremtések, amelyek a Tapasztalatok MEGTARTHATÓVÁ megformálására irányultak.

            A mostani értelmezésem szerint a „VÁR” „felépítése” lehet az a Kipróbáló Teremtés, amelyben az IDŐ Alapú TÉR-Formálás olyan átalakítására irányultak a „kőművesek”, amelyek újfajta ÁRAMLÁSOK és TARTÓSABBÁ váló belső-terek megformálására irányultak. A Kipróbáló-Tér a ballada képével az a KIJELÖLT-TÉR volt, AHOL a Várat fel kellett építeni. Csak ez a Tér, és csak a vár építését megkezdő „kőművesek” voltak részei a KIPRÓBÁLÓ Teremtésnek. A jelenlegi Értékelések szerint csak ők tehetők közvetlenül Felelőssé az Ok-Forrás megformálódásáért [együtt a MEGTARTÓI-Teremtővel].

 

            ’Most’ a HATALOM Birodalmában (1) a Birodalomban és (2) a Közösségekben maradéktalanul szükséges visszaállítani / helyreállítani azt az ’ALAP-HARMONIÁT’, amelyet ÉLŐ ÖSSZECSENDÜLÉSEK határoznak meg a számukra.

            Ez azt is jelenti,, hogy ha a TÉR-Formálás az ’IDŐ’ Alapján nyilvánult meg, maradéktalanul arra az Alapra szükséges visszavezetni a teremtést. Ez meghatározza, hogy az eddigi Tapasztalatokból mi formálható át Megtarthatóvá, és mely Tapasztalatok maradéktalan visszabontása szükséges. [Mint említettem, a MINDENSÉG-FORRÁSA EGYETÉRTÉSÉVEL a HATALOM Birodalmában egyes TÉR-Részek MARADÉKTALAN-VISSZABONTÁSA is elrendelhető / megnyilvánítható.]

            Ha a nagy-TEREMTŐ és a MEGTARTÓI-Teremtő(k) majd VÁLTOZTATNI Szándékoznak a TÉR-Formálás addig meghatározott HARMONIÁJÁN, EGYEZTETÉSEKET kezdeményezhetnek ennek érdekében a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.  A Sors-Rendezéseknek azonban ’itt-és-most’ az EREDENDŐEN Meghatározott / Élő ÖSSZECSENDÜLÉSEKNEK megfelelő Megnyilvánulási-Alapról szükséges elindulnia, mert csak ez vezethet MEGTARTHATÓ Teremtésekhez [a megsérült Élet és TÉR helyreállításához].

 

            A „kőművesek” eltávolodva éltek e munkájuk alatt a családjuktól (az Életük ÁLTALÁNOS jellegű megnyilvánulásaitól / Kapcsolódásaitól). Valószínűleg arányában (talán hosszabb tartamban is) túlzottan sok Különleges munkát végeztek, és ez elkezdte meglazítani a Jelenlétüket a Közösségük Életében. Ma már ELVEK és AJÁNLÁSOK szabályozzák, hogy mennyi lehet a Különleges és Általános Megnyilvánulás aránya Az-Életben, és milyen Feltételekkel milyen tartamban emelkedhet a Különleges megtapasztalás aránya] [20190620 (1.r.) – elérhető ITT].

          A „vár-építés” nem volt képes ’A-MEGMARADÓ’ megformálására >>> ez valószínűleg abból eredt, hogy magában a MEGTARTÓI-Teremtőben hiányzott még ehhez valamilyen harmonia-rész [valószínűleg az a harmonia-rész, hogyan kerülhetnek ’Különleges formában’ (Életet nem sértően és nem veszélyeztetően) egymáshoz KÖZELEBB a MEGTARTÓ és egyedi teremtők].

            Jelenlegi megértésem szerint a „vár-építéssel próbálkozás” és az „építmény visszabomlása” [valószínűleg a sokszoros (és egyes részeiben ERŐLTETŐ / KÉNYSZERÍTŐ Szándék) „építés” / megformálás miatt „egy repedést formált meg” a KIPRÓBÁLÓ-Térben, és abból talán csak egy „leheletnyit” „átnyúlva” a KIPRÓBÁLÓ-TÉREN kívüli ÉLET-TÉRRE.  Ez még csak egy nagyon vékony „repedés” volt a TÉRBEN, de már FIGYELMEZTETETT a TÉR-sérülés (Tér-Visszabomlás / ÉLET-ELLENESSÉG) Veszélyére. [A KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásban nem nyilvánulhat meg ERŐLTETÉS / KÉNYSZER… MERT nem nyilvánulhat meg ilyen az ÁLTALÁNOS jellegű Megtapasztalásokban sem…]

            A balladában a Kelemen „kőműves” felesége és a kocsisa valószínűleg Érzékelték a Veszély Jelzését [nagy valószínűség szerint a közöttük megformált Közeli Összekapcsolódás miatt, de az is valószínű, hogy ők is megnyíltak már Különleges Útban, de ebbe a Feladatba nem kapcsolódtak be közvetlenül].

            Olyan érzésem van, mintha a TÉR-sérülés Veszélye miatt a MINDENSÉG-FORRÁSA (?) MEGERŐSÍTÉSRE Kérte volna fel a MEGTARTÓI-Teremtőt [folyamatosan kísérje figyelemmel a „repedést”, és a Változását azonnal Jelezze]. Lehetséges, hogy a MEGTARTÓ olyan Jelzést küldött a „kőműveseknek”, hogy ’(legalább) Egy-Közülük’maradjon a Kipróbáló-Tér(közelé)ben’ és folyamatosan figyelje a Változást, és tartson távol mindenkit ettől a hely(zet)től.  [Ha volt ilyen Jelzése a MEGTARTÓNAK, ma már megértett, hogy valójában a „közel maradás” Élet ellenes irányulás volt…] A MEGTARTÓTÓL érkező Jelzést a „kőművesek” vagy nem vették figyelembe, vagy nem pontosan értették meg [talán már elkezdődött bennük a „belső összezavarodás”]. Mintha még azt követően is „építkeztek volna” [MÉG ERŐSEBB SZÁNDÉKOT felhasználva?], amikor már a MINDENSÉG-FORRÁSA Jelzett, hogy a Kipróbálás ebben a formájában nem folytatható.

            A Kipróbáló TÉR-ből tehát egy „kis sérülés” [és egy nagy sérülés veszélye] TOVÁBBTERJEDT az ÉLET-TÉR egyéb részére. A Kipróbálás Lezárására irányuló Jelzést követően „időben” is valószínűleg tovább próbálkoztak még az „építéssel” a „kőművesek”.

            Valószínűleg félre-értelmezték a „kőművesek” a MEGTARTÓI-Teremtőjük azon JELZÉSÉT, hogy ’Egy-Közülük’ (akik részt vesznek a Kipróbálásban) MARADJON és ŐRIZZE a sérülékennyé vált TERET, és ne engedjen senkit a közelébe.

            Az, hogy a „kőművesek” (a balladai emlékezet szerint) egy rajtuk kívül-álló családtag SORSÁRA rendelkeztek EGYÜTTES [ERŐS (törvény-erejével-KÖTŐ)] Szándékkal, lehet a HATALOM Birodalmában megformálódott többi nehézség ALAP-HELYZETE, és az Együttes-Szándékot megformáló (Különleges Utat megnyitott?) egyedi teremtők pedig az Ok-Forrást megformáló teremtők. Lehetséges, hogy a „legelőször odaérkező feleséget” „azért áldozták volna fel”, hogy „helyettük” (?) „ő őrizze a helyet” (?) „amíg ők megkeresik a megoldást a sérült helyzet megszüntetésére” (?). Azonban ilyen KÖTŐ (ERŐS) Szándék megformálására nem adott nekik „hatalmat” sem a MINDENSÉG-FORRÁSA, sem a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtőjük. És ebben a tettükben a sérülés TOVÁBBTERJEDÉSE valószínűleg elérte azt a pontot, amikor a sérülés TOVÁBBTERJEDÉSE VISSZAFORDÍTHATATLANNÁ vált. Habár az odaérkező feleség kérlelte őket, nem álltak el a KÖTŐVÉ formált Szándékuktól.

            Egy olyan egyedi teremtőt „falaztak be” a Kipróbáló Helyzetbe (hogy őrizze?)(Jelezze a helyet / helyzetet?), aki közvetlen módon nem vett részt a Kipróbáló Teremtésben [az Életében nem nyitotta meg ezt a Megtapasztalást]. A balladai emlékezet szerint ezt követően a „kőművesek” viszont mindannyian (?) hazamentek, és így senki sem maradt ott ŐRIZNI /ÓVNI azt a SÉRÜLÉST, amelyet ŐK OKOZTAK. Ez a TUDATOS FELELŐSSÉG-ÁTHÁRÍTÁS (talán legelső?) megnyilvánulása…

           

        (1) Befalazva-BEZÁRVA-MEGTÖRVE és az Élet-EREJÉTŐL / Ható-Erejétől teljesen MEGFOSZTVA ott maradt a Kipróbáló-Helyzetben egy nő (egy ’élő’), aki nem rendelkezett FELELŐSSÉGGEL a helyzet megformálásáért, (2) akiknek pedig FELELŐSSÉGE volt a sérülés továbbterjedésének a megakadályozása, „Kilépni igyekeztek” a FELELŐSSÉGÜKBŐL [természetesen nem tudtak „kilépni”, mert az ERŐS Különleges Szándékuk belerögzítette őket ebbe az ÉLET-ELLENESSÉ vált helyzetbe]. Ez vonatkozhat a MEGTARTÓI-Teremtőre és az egyedi teremtőkre is.

         Az, hogy „befedni igyekeztek” a sérült helyzetet, egyik részében értelmezhető KÜLÖNLEGESSÉGKÉNT és ténylegesen MEGERŐSÍTŐ Megnyilvánulásként: ezzel megakadályozni akarták azt, hogy mást is megérintsen ez a sérült helyzet. Ugyanakkor itt is megformálódott utóbb a „mértéktelenség”, és a REJTEGETÉSNEK az a TITOKKÁ megformált formája, amely tudatosan a FELELŐSSÉG alóli kibújásra, illetve a FELELŐSSÉG másra való átterhelésére irányul

 

            [Alaptalanul!] azt „feltételezték” valószínűleg a „kőművesek”, hogy az asszony „berögzítése” [mint „ÁLDOZAT”? (ÉLET FELÁLDOZÁSA)] a TÉRBE „elég” lesz ahhoz, hogy az általuk megformált „kis repedés” [AZ-ÉLET visszabomlása] A-TÉRBEN [és „Időben”?] ne terjedjen majd tovább.

            Mint említettem: bizonyos szempontból érthető, hogy e TETTÜKET mások előtt ELREJTENI igyekeztek [a hazatért „kőműves” a fia többszöri kérésére sem mondja el, mit tett a feleségével]. Érzékelhető, hogy nem csupán azért hallgatott a fia előtt a feleségével történtekről, hogy „ne terjedjen tovább a tudás erről a sérült helyzetről”, hanem azért, mert „szégyen” és félelem is megformálódott benne [a fájdalom és félelem már akkor, amikor az asszonyt közeledni látta az építési-területhez].

            Amikor a „kőműves” kisfia is „belezuhant a meghasadt földbe”, az egyértelműen mutatta, hogy

(1) a SÉRÜLÉS TOVÁBBTERJEDÉSE az ÉLET-TÉRBEN megkezdődött („tágul a repedés”), és

(2) közvetlenül az Életet is pusztítóvá vált már az első pillanattól kezdve a „sérülési-út”.

(3) Az „Áldozat” (MÁS ÉLETÉNEK FELÁLDOZÁSA) nem vezethet eredményre, kizárólag a Valós-FELELŐSSÉGEN ALAPULHAT a sors-rendezés.

 

            Az, hogy a fiú / gyermek (utód) is meghalt, egyértelműen mutatta, hogy az asszony „befalazása” („feláldozása”) nem volt alkalmas „eszköz” a sérülés TOVÁBBTERJEDÉSÉNEK a megakadályozására. Ha a „kőművesek” közül maradt volna ott ’Egyikük’ ’Szabad Elhatározásból’, valószínűleg lehetett volna tenni a sérülés nagyságának és a továbbterjedés gyorsaságának a LASSÍTÁSA érdekében [a ténylegesen meglévő FELELŐSSÉGI Alapon a „kőművesek” sokat tehettek volna akkor-és-ott, MÁS ÉLETÉNEK A KÉNYSZERÍTŐ-FELÁLDOZÁSA NÉLKÜL a „repedés” / TÉR-VESZTÉS / Élet-Vesztés Továbbterjedése megakadályozása érdekében… nagyon sokat számított volna, ha nem kapcsolódik e helyzethez más életének tudatos elpusztítása…]

            Eredeztethető ebből az alap-helyzetből a „mágia” által működtetett azon „Kötés-Rendszer”, amelyben akár jobbító szándékkal, akár gyengítő szándékkal „másokra (különféle erősségű) Kötéseket tettek”. Sokszor nem is volt tudomása a teremtőnek arról, hogy például „rontást” vagy más „megkötést” kapcsoltak hozzá az Életéhez, és hogy e (sokszor „leválaszthatatlan”) „láthatatlan kötés” az, ami mindig EL-TÉRÍTI a saját sorsától… [20200402 [7.r.](10.p.) – elérhető ITT].

20200503[5.r.](6.p.) (elérhető ITT) – a FÖLDÖN nagyrészt már leválasztásra kerültek a mágikus behatások [Irányítás-alá-vonás, Más-sorsáról-való-jogosulatlan-rendelkezés]

 

            Itt is megfigyelhető sajnos az, hogy a KÜLÖNLEGES és ÁLTALÁNOS jellegű megnyilvánulások „Vegyültté” váltak. Erről korábbi írásokban:

20191009elérhető ITT

20200601[2.r.](3.p.) elérhető ITT

20200723[13.r.](11.p.) elérhető ITT

 

            A MÁSIK-TEREMTŐ-SORSÁRÓL-VALÓ-RENDELKEZÉS (amely a SZOLGASÁG alapja is), a FELELŐSSÉG-ÁTHÁRÍTÁS, KITASZÍTÁS, TUDATOS-ÉS-SZÁNDÉKOS-ÉLET-SÉRTÉS Nehézség eredője ebben az alap-helyzetben jól felismerhető.

            Bízom abban, hogy az Ok-Forrási Helyzet és teremtő(k) pontos beazonosítását követően hamarosan KIÁRADHAT a REND-TÉTEL (közvetlenül az Ok-Forrásból) a HATALOM Birodalmában…

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!