omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. augusztus 3 - augusztus 6.
ÍRÁSOK - 2020. augusztus 3 - augusztus 6. : 20200806 - részleges megértések a HATALOM Birodalmához kapcsolódóan (12. rész)

20200806 - részleges megértések a HATALOM Birodalmához kapcsolódóan (12. rész)


Az írás 11. része elérhető ITT

 

          A Rend-Tételt a MINDENSÉG-FORRÁSA az éppen Rend-Tételbe vont Nehézség által érintett teremtőkben (egyedileg, külön-külön) a teremtő ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN ÁRASZTJA ki (azt követően, hogy magát a REND-TÉTELT TÉNYLEGESEN ELINDÍTOTTA a beazonosított OK-FORRÁSBÓL).

            Ez a része a Rend-Tételnek valamelyest már értelmezhető a számunkra itt a FÖLD Közösségében, mert a Rend-Tételeket Előkészítő KIPRÓBÁLÓ teremtések során a Könnyítések Befogadását és az ezekből elinduló belső-és-külső változásokat már elkezdtük megtapasztalni.

            Most, hogy a FÖLD Közösségében ténylegesen Elindult / Elindul a HATALMI ALAP-JELLEGEN alapuló SZOLGASÁG Rend-Tétele, ’érzékelhető’, hogy AZ-ÉLETHEZ-RENDELT-TÉRBEN [a Közösséghez tartozó ÉLET-TÉRBEN] ’IRGALMI-JÁRÁSOK’ formálódtak meg. ’Lassan’, kifejezetten nagyon óvatosan formálódnak meg és terjednek-ki-a-TÉRBEN ezek az Új Áramlások… Érzékelhető, milyen nagy odafigyeléssel formálja ez(eke)t meg a FÖLDANYA EGYÜTT a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKKEL…

            Kevéssé értelmezhető, hogy pontosan mi a Lényege-Célja-Értelme ezeknek a kifejezetten a Rend-Tételhez tartozóan megformálódó (?) ’Speciális Utaknak’. Mivel nem az ’egyedi-Életekhez’ tartozóan formálódik meg, hanem kifejezetten a Közösség TERÉN belül megformálódó új áramlások ezek, nagy valószínűség szerint a Közösség / AZ-ÉLET számára megformált TÉRBEN (ezen belül a megformált Áramlásokban) is megkezdődnek nagyon hamar a KIIGAZÍTÁSOK. Talán az ELEGEDETT Élet-részek visszabontása, újonnan „előbukkanó” Rejtettségek vagy Jogosulatlanságok azonnali Kivezetése nyilvánul majd meg ezekben… vagy az akadozó (Megtartásra megjelölt) áramlások / kapcsolódások ’gyógyítását’ segítik (?)… majd megértjük, ahogyan ténylegesen elkezdődnek a KIIGAZÍTÁSOK…

            [2020.08.14.: a mostani megértésem szerint az érzékelhetővé vált ’kiterjedés-A-TÉRBEN’ valószínűleg azt a Megerősítő-VÉDETTSÉGET formálja meg a FÖLD Közösségére kiterjedően, amelyet a Nehézség IDEGEN Birodalmi ALAP-JELLEGEN való megformálódása miatt ’kötelező’ ’felépíteni’ a Rend-Tétel tényleges Elindítását megelőzően.]

 

            Miután [a mostani megértésem szerint] a FÖLD KÖZÖSSÉGÉBEN ténylegesen megkezdődött a SZOLGASÁG Nehézségének a Rend-Tétele [vagy nagyon hamar megkezdődik], mivel ez IDEGEN ALAP-JELLEGEN alapulóan megformálódott Nehézséga FÖLD Közösségében ezen Rend-Tétel Teljes Tartamára kiterjedően MEGFORMÁLÓDOTT EGY ÚJ VÉDETTSÉG. Talán ezt alapozták meg (formálták meg?) a ’ma’ érzékelhetővé vált ’kiterjedő új áramlás-jellegek’ (?)… [Mint említettem, ma már ELV rendelkezik arról, hogy az IDEGEN ALAP-JELLEGEN alapuló Nehézség Rend-Tételének TELJES Tartamára olyan VÉDETTSÉGET szükséges megformálni a Közösség EGÉSZÉRE, amely az OLTALOM-TÉR Közvetlen Kiterjedését is biztosítja.]

 

            Egy Társamtól [2020.08.14.]:

      „…Az jutott még eszembe, hogy lesznek meglepetések több oldalról is, ahogy helyükre kattannak a dolgok, megvilágításra kerülnek, vagy felszínre bukkannak a helyre tételek következtében.

      Bizonyos dolgokra már egyáltalán nem lesz szükség… mások meg egyszerűen csak ott teremnek…

     Ugyanakkor jött egy kép, hogy a szolgaság rendezése következtében sokan lehet hogy haza fognak menni…”

 
 

 

18.

2020.08.13.

 

            AZ-ÉLETTEL [A-LÉTEZÉSSEL] [A-HARMONIÁVAL] Összeegyeztethetetlen a „Kényszerítés”.

 

            Korábbi írásban említettem, hogy valószínűleg a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN [A-LÉTEZÉSBEN] a ’HARMONIA Érzékelésének és Megformálásának Útja’ A-LÉTEZÉSE ma ismert ’legelső’ Szakaszában ALAPOZÓDOTT MEG és RÖGZÜLT BE a ’LÉNYEGÉBE’ [és valószínűleg már akkor részlegesen meg is formálódott [20200630[2.r.](1.p.) – elérhető ITT].

            ’Most’ a MINDENSÉG-FORRÁSA a Különleges Utat megnyitott teremtőket [akikhez törvényes úton képes KÖZELEBB húzódni!] a Kérésükre alapulóan elkezdi ’megtanítani’ a HARMONIA Megformálásának alapjaira. Erre a ’tudásra’ alapulóan majd teljesebben MEGÉRTJÜK, HOGYAN FORMÁLHATÓ MEG a HARMONIA, és MIT JELENT PONTOSAN a Harmonia.

 

            Egy részleges-megértés:

a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN [A-LÉTEZÉSÉBEN]

’szemlélődésére’ ’alapulva’ kezdett el megformálódni [A-Tudatosság és] az a BELSŐ-MÉRTÉKE,

amelyben a ’szépet / harmoniát / áhítatot / tartósságot / megmaradót’ Felismerte,

majd a ’Figyelme oda-irányításával’ elkezdte Megérteni.

Valószínűleg ez válhatott a HARMONIA megformálásának azon alapjává,

amely (a mai fogalommal) MENTES minden kényszertől.

 

A MINDENSÉG-FORRÁSA [A-LÉTEZÉSE megelőző szakaszaiban (is)(valószínűleg)]

kezdetben csupán MEGFIGYELTE,

majd a megfigyeléseire / tapasztalataira alapulóan ÉRTELMEZTE A-VÁLTOZÁSOKAT

[> ’A-Megmaradót’ és ’Az-Elmúlót’, ’A-Megváltozót’].

 

Később

a MINDENSÉG-FORRÁSA Felismerte azt,

hogy a ’Tudatos oda-fordulásával’, A-Közeledésével vagy épp Az-Eltávolodásával (esetleg egyéb irányú ’Megnyilvánulásaival’)

MAGA IS KÖZVETLENÜL HAT (= részt vesz) A-VÁLTOZÁSBAN / A-VÁLTOZTATÁSBAN.

 

Amint Felismerte és Megértette,

hogy ’HATALMA’ VAN A-VÁLTOZÁSOKAT ’IRÁNYÍTANI’ [IRÁNYT ’ADHAT’ A-VÁLTOZÁSOKNAK],

FIGYELMÉVEL Jobban / Teljesebben ÖNMAGA / ÖNNÖN-LÉNYE felé irányult

AZÉRT,

hogy TELJESEBBEN MEGFIGYELJE ÉS MEGÉRTSE:

’BELŐLE-MAGÁBÓL’ ’HONNAN ERED A VÁLTOZÁS / A-VÁLTOZTATÁS KÉPESSÉGE / HATALMA / EREJE’.

 

FELISMERTE és MEGÉRTETTE a MINDENSÉG-FORRÁSA

[valószínűleg már A-LÉTEZÉSE megelőző szakaszában is],

hogy ’A-Figyelme’ / ’Odafigyelése’ / ’Oda-fordulása’ / ’Közelebb-húzódása’ (ahhoz-amit-megfigyel)

VÁLTOZÁSOKAT okoz

(1)

mind BENNE-MAGÁBAN [= a SAJÁT MEGFORMÁLT-VALÓJÁBAN],

(2)

mind pedig ’ABBAN-AMIRE-ÉPPEN-FIGYEL’ [amihez éppen közelebb húzódott].

Változás nyilvánul meg ’A-Részben’-amire-figyel, és így ’AZ-EGÉSZBEN’.

 

 

Nagyon fontos Megértése a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK az, hogy

minden Változás / minden MEGNYILVÁNULÁS [MINDEN-AMI-VOLT-VAN-LESZ]

Ő-BELŐLE-MAGÁBÓL INDUL KI / ERED,

és ’végül’ [ma már Szabályozottan, különféle módokon] ’BELÉ IS ÁRAMLIK VISSZA’.

 

            Ez a VISSZAÁRAMLÁS a SAJÁT-MEGFORMÁLT-VALÓJÁBA ma már kettő fő formában is megnyilvánul:

- Az egyik formája a Visszaáramlásnak (A-Forráshoz) az, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA ma már képes A-TAPASZTALATOT [A-Megformálódót / A-Változót] AZONNAL-ÉS-KÖZVETLENÜL (1) ÉRZÉKELNI és (2) BERÖGZÍTENI a ’Belsőbb-Tereibe’ [amelyben A-TAPASZTALATAIT rögzíti be / tartja ÖNMAGA számára].

- A Visszaáramlás másik formáját A-TÉR kapcsán említettem: A-KIÁRADT-VALÓSÁG TEREI egy bizonyos tartam után mindenképpen Visszaoldódnak a MINDENSÉG-FORRÁSA SAJÁT-VALÓJÁBA, és ugyanígy a ’BELSŐBB-TEREI’ is rendelkeznek (A-MEGFORMÁLTSÁG OKÁN] egyfajta ’végességgel’ [ez számunkra nem értelmezhető, csak a MINDENSÉG-FORRÁSA SAJÁT MÉRTÉKE szerint ’Véges’ A-SAJÁT-MEGFORMÁLT-VALÓJA >>> arra a Tapasztalatra alapulóan, hogy A-LÉTEZÉSÉNEK a ’mostani formáját’ megelőzően már több olyan ’formája’ is Létezett, amelyek ma már közvetlen módon nem tapasztalhatóak meg a számára, és így valószínűleg ennek a MOSTANI-LÉTEZÉSÉNEK is lesz majd egy ’VISSZAHÚZÓDÁSA’ A-FORRÁSBA [A-SEMMIBE].

 

A HATALMA Felismerése kapcsán

a MINDENSÉG-FORRÁSA Felismerte és Megértette azt, hogy

’BENNE-MAGÁBAN’ [A-FORRÁSÁBAN?] van a Hatalma,

amely KIÁRADÓVÁ Válik / KIÁRADÓVÁ VÁLHAT A SAJÁT VÁLASZTÁSA SZERINT IS.

 

HATALMA VAN ARRA,

HOGY A KIÁRADÁSAIT MAGA MEGALAPOZZA, IRÁNYT – LÉNYEGET – CÉLT – ÉRTELMET HATÁROZZON MEG,

[a Szándék-Használatról bővebben: 20200409elérhető ITT]

ÉS EBBE A MEGHATÁROZOTT IRÁNYBA – CÉLBA – LÉNYEGGEL – ÉRTELEMMEL ’IRÁNYÍTSA’ ’A-HARMONIÁT’ [A-MEGMARADÓT / A-MEGFORMÁLÓDÓT / A-TAPASZTALATOT]

[a TÉR-Formálásról: 20200509elérhető ITT].

 

A KIÁRADÓ [AMI KIÁRADT] [VAN]

AZÉRT VAN,

HOGY MEGTAPASZTALJA / MEGISMERJE / MEGÉRTSE

 

A TAPASZTALAT AZ, AMI MAGA-A-LÉTEZÉSE.

 

A TAPASZTALAT ’FORMÁLTA / FORMÁLJA’ OYANNÁ-AMILYEN,

és A-MEGTAPASZTALÁSBÓL NŐHET CSAK KI / ÁRADHAT TOVÁBB

AZ ÚJABB MEGTAPASZTALÁS.

 

A-LÉTEZÉS (=) MAGA-A-MEGTAPASZTALÁS.

NINCSEN MÁS.

CSAK EZ VAN / EZ LÉTEZIK: A-TAPASZTALAT, A-VAN.

NINCSEN MÁS.

 

MAGA A MINDENSÉG-FORRÁSA HATÁROZTA MEG ÖNMAGA SZÁMÁRA

A-LÉTEZÉSE LÉNYEGÉT-CÉLJÁT-ÉS-ÉRTELMÉT

A TAPASZTALATAIRA [’TUDÁSÁRA’] ALAPULÓAN.

 

LÉTEZÉSE SZÁMÁRA

AZT A CÉLT-LÉNYEGET-ÉRTELMET HATÁROZTA MEG EBBEN A MOSTANI LÉTEZÉSI-SZAKASZÁBAN A MINDENSÉG-FORRÁSA,

HOGY A-LÉTEZÉSE = A-TAPASZTALAT /A-MEGFORMÁLÁS /

A-MEGFONTOLT (= TAPASZTALATON ALAPULÓ, VÁLASZTOTT IRÁNYBAN KIÁRADÓ] KIÁRADÁS

[MEGFORMÁLÁS, A-MEGFORMÁLÁS MEGFIGYELÉSE

> TAPASZTALATOK ’GYŰJTÉSE’ ÉS FONTOLGATÁSA, MEGÉRTÉSE AZ ÚJABB IRÁNYÚ KIÁRADÁSAI ELŐKÉSZÍTÉSE ÉRDEKÉBEN

OLYAN HARMONIÁK (= A-MEGMARADÓ) MEGFORMÁLÁSA,

AMELYEK EGYRE TARTÓSABBAK LEHETNEK / MEGMARADÓVÁ FORMÁLÓD(HAT)NAK,

ÉS ÍGY ALAPJÁVÁ VÁLHATNAK RÁJUK-ÉPÜLŐ ÚJ-HARMONIÁKNAK

A-TARTÓSSÁG MEGFIGYELÉSE ÉS MEGÉRTÉSE / KIÁRASZTÁSA.

 

’Érzékelhető’,

hogy a mostani LÉTEZÉSI Szakaszában

a MINDENSÉG-FORRÁSA ’folyamatosan bővíti’ A-LÉTEZÉSE Lényege-Célja-Értelme MEGHATÁROZÁSÁT:

ahogyan a TAPASZTALATAI kibővülnek [és ’letisztulnak’, Megértéssé formálódnak],

egyre újabb Cél-Lényeg-Értelem ’Rész-Elemeket’ Határoz meg ÖNMAGA számára

[egyre újabb IRÁNYOKAT határoz meg és nyit meg a KIÁRADÁSAI számára].

 

Míg kezdetben elsődlegesen a Megfigyelés és a Tapasztalatok Megértése volt a Megnyilvánulási Irány,

addig ma már ’A-MEGMARADÓ’ [Tapasztalaton alapuló!] TUDATOS MEGFORMÁLÁSÁRA is irányul.

 

Mióta AZ-ÉLET is megformálódott,

arra is Irányul a MINDENSÉG-FORRÁSA,

hogy a Tapasztalatait / Tudását ’Megismertesse’ Az-Élőkkel

[ma már közvetlen belső (Különleges) utak megformálásával is ’segíti’ a teremtőket abban,

hogy Megértsék AZ-ÉLETET Meghatározó Elveket és azt, hogyan nyilvánulhat meg a Saját Életükben ’A-Megmaradó / A-Harmonia’ (A-Hatalom)].

 

         Az egyedi-teremtők Életében megformálódó sokféle és színes / teljesen egyedi Tapasztalatok ’közvetlenül’ ma még kevéssé Értelmezhetőek a MINDENSÉG-FORRÁSA számára. Ezek a Tapasztalatok [mint például hangulatok, érzelmek, érzések, állapotok] a ’MÚLANDÓSÁGUKKAL’ nagyon értékesek a MINDENSÉG-FORRÁSA számára, de éppen a ’MÚLANDÓSÁGUK’ miatt számára kevéssé értelmezhetőek. A fájdalom vagy félelem-jellegek, ’felemelő’ vagy épp ’fojtogató’ érzelmek / helyzetek ’MÚLANDÓSÁGUK’ miatt eddig kevéssé voltak Megérthetőek a MINDENSÉG-FORRÁSA számára.

 

Amikor először a SZAKRÁLIS Utat megnyitott teremtőkhöz,

majd később a Különleges Utat megnyitott egyedi teremtőkhöz

’Egyre Közelebb’ húzódhatott a MINDENSÉG-FORRÁSA,

 akkor került abba a helyzetbe,

hogy közelebbről / teljesebben Megfigyelhesse és Megérthesse

a ’MÚLANDÓ’ megnyilvánulásait az egyedi teremtőknek.

 

Felismerte és Megértette mára ezekben is A-HARMONIA jelenlétét,

és hogy ezek közül a ’felemelő’ ’Múlandóságok’ nagyon fontos Megtartó-ALAPJAI lehetnek az egyedi teremtőkben ’A-MEGTARTHATÓNAK’.

 

        Eddig az egyedi teremtők nem voltak abban a helyzetben, hogy ’IGAZÁN’ MARADANDÓT alkothassanak, és ennek mára megértett az OKA is: mivel A-HARMONIA Megformálásának Alapjaira a MINDENSÉG-FORRÁSA egyedileg ’taníthat meg mindenkit’ [egy Belső Mérő / Érzékelő és Értékelő rendszer felépítése szükséges ehhez], az egyedi teremtők valójában mind a mai napig nem képesek MEGÉRTENI A-HARMONIÁT. Még akik tudatosan keresik is Az-Életükben A-HARMONIA megformálásának útját / lehetőségét, valójában olyan IRÁNYBAN ’keresnek’, amely eddig NEM VOLT MEGNYITVA A SZÁMUKRA. ’MOST’ nyitotta meg a Különleges Utat megnyitott teremtők számára a MINDENSÉG-FORRÁSA azt az ALAPOZÓ ÖN-ÉPÜLÉSI lehetőséget, amely során a Belső-Terükben felépítenek [az ÖN-AZONOSSÁGRA alapulóan] egy új önálló belső-áramlást és ’személyhez-igazított-belső-Érték-rendet’, amelybe berögzítésre kerül A-HARMONIA MEGFORMÁLÁSÁNAK minden fontos meghatározó-alapja.

        Ma már MEGÉRTETT a MINDENSÉG-FORRÁSA számára, hogy eddig „nem adta meg a Hatalmat” az egyedi teremtők számára A-Harmonia / A-Megmaradó Megformálására. Hiányzott az egyedi teremtők Élet-Alapjából az a MEGFORMÁLT belső-összekapcsolódás a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ, amely képessé tette volna őket az ön-erejű Harmonia-Megformálásra. Ezt a hiányosságot valamelyest ’pótolhatta’ mostanában az, hogy a Különleges Utat megnyitott teremtőkben a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő [és/vagy az (Ön)Lényegben az Eredő-nagy-TEREMTŐ] olyan belső áramlásokat igyekezett megformálni, amelyeken útmutatásokkal tudta segíteni a teremtőket a Választásaikhoz igazodó Irány-Tartásban. Itt a FÖLD Közösségében VÁLASZTHATÓ (Kérhető) volt olyan ’belső-tér’ megformálása, amelybe a teremtő berögzíthette a fontosabb MEGHATÁROZÓIT / a Választott Irány-mutatóit [ez a YOZANSÁG: 20200614 (4.r.)(7.p.) –elérhető ITT > Irányban-Tartó Ön-Megerősítés a FÖLDÖN, Választható a megformálása].

 

        Fontos:

 [mivel közelebb húzódhatott az egyedi teremtőkhöz is]

mára a MINDENSÉG-FORRÁSA MEGÉRTETTE,

mennyire FONTOS az egyedi teremtők Életében mindaz,

amit eddig Ő-MAGA ’MÚLANDÓ’-ként jelölt meg.

 

A ’MÚLANDÓ’ (’rövid életű HARMONIA’ > tehát ami ténylegesen Harmonia!)

FONTOS ALAPJA és IRÁNY-MUTATÓJA az egyedi teremtők Életének.

 

         Az ÉRZÉS és Érzelmek kapcsán a FÖLDANYA ezekhez kapcsolódó Megértéseit és Értékeléseit korábbi írásban én is érintettem [20121121 (5.r.) (VI. pont) – elérhető ITT]:

        „…A TÁVOL(SÁG) ERŐ [mint FÖLDI Teremtő ERŐ] ’Érzékelhető és Felismerhető, Megérthető módon jelez minden érintettnek’, ha ÖnAzonossága és Természetes Útja Megtartását valami „veszélyeztetné”, és ezáltal (is) a TÁVOL ERŐ a FÖLDÖN a Szabadság Megtartásának és a TUDATOSODÁSNAK az egyik nagyon fontos [Alapja és] SEGÍTŐ EREJE. Fontos, hogy a FÖLDÖN élő teremtők ismét MEGÉRTSÉK a TÁVOL EREJÉNEK FONTOSSÁGÁT (!) és Természetét, és ÖnMaguk minden esetben Érzékelni és így Felismerni és Megérteni legyenek képesek az akár ÖnMagukban ’érezhető’ jelzéseket, akár pedig a ’KINT’ megjelenő ÖnAzonosságukat és Természetes Út-Tartásukat veszélyeztető helyzeteket és minőségeket.

            A FÖLD TÁVOL EREJE nem elsődlegesen „fájdalmakon” [fájdalmasság érzékeltetésével] segít és vezet, hanem magával a távolság érzékeltetésével”, ami [bár nem kizárólag csak a FÖLDRE jellemző különlegesség, mégis] bizonyos szempontból „más Világokban nem pontosan így működik”.

            A ’Távolságot’ Megnyilvánító MINŐSÉG/ERŐ a FÖLD legtöbb TÁRS-Világában olyan módon van a ott élők segítségére az Ön-Jellegük Megtartásában, hogy az „ÖnAzonosság” Megóvása / Megtartása érdekében bizonyos sajátos (különleges jellegű), pontosan meghatározható / felismerhető jellegű fájdalom-minőségeken át ad segítő jelzéseket. Ezzel szemben a FÖLDÖN a FÖLD TÁVOL EREJE nem elsődlegesen [vagy jellemzően nem] a fájdalmak különleges érzékeltetésének módjain vagy különleges fájdalom-jellegen át nyújt segítő vagy vezető jelzéseket, hanem ’megcélozva’ az ÖnAzonosságban való teljes TUDATOSODÁST, egy ’teljesen önálló érzékel(tet)ési módot’, az érzést fejlesztette ki / építette fel, és az ezen jellegében csakis a FÖLDÖN előforduló ’vezető / megerősítő’ Érzékeltetési módon [az ’érzésen’] át nyújt a FÖLD TÁVOL EREJE segítséget az itt élőknek abban, hogy ÖnAzonosságukat és a maguk választotta teremtési utat és irányt [lehetőség szerint fájdalmak érzékelésétől mentesen is] Megtarthassák.

 

        Habár ma még a legtöbb FÖLDÖN élő Természetes Érzékelésében [az Érzékelésről bővebben: 20120904 – ÉRZÉKELÉS…] az ’érzés’ élet-területe átformálásban / áthangolásban van, nem különösebben nehéz Felismerni azt, hogy a ’Természetes lyó’ (= a Harmonia) ’érzése’ egy MEGERŐSÍTÉS [Irány-mutatás] arra, hogy „amit tesz és ahogyan Megnyilvánul”, az „ÖnMagával és választásaival harmoniában van”.

        A már Lezárult „idő”-érintettségű FÖLDI ÉLET-ÚT-SZAKASZ során a teremtők Érzékelési Képességei közül az ’érzést’ [mint az ÖnAzonosság és választott teremtési irány Megtartásának egyik legfőbb segítő és vezető jelző-erejét] sokféle MEGBONTÓ és MEGZAVARÓ irányulás érte, és jelenleg a teremtők Természetes Testének az ’érzés’ képessége és élet-területe az, ami a legsürgetőbben rendezést igénylő élet-terület. Az ’érzés’ képessége minden egyes teremtő esetében újra ’PONTOS BEHANGOLÁSRA’ kerül a maga ÖnAzonosságához / ÖnLényegéhez / Meghatározóihoz [és ezáltal is az ÖnMaga által választott Természetes Teremtési Irányhoz], ugyanis a FÖLD teremtői csak ezt követően válnak képessé a TELJES ÖNVALÓ pontos Érzékelésére és Felismerésére, és annak Érzékelésére / Felismerésére és Megértésére [vagyis az abban való TUDATOSODÁSRA], hogy pontosan milyen Teremtési Irányt / Utat / Megtapasztalást választottak ÖnMaguk számára a TÖRVÉNYESEN Megnyílt FÖLDI Élet-Útjukon. [Ezáltal a ’teljesebb szabadságot’ is megtapasztalják a teremtők, és tisztán és pontosan Felismerik az újonnan megnyíló Választási Lehetőségeiket (azok irányát / tartalmát / meghatározóit stb).]

’         Az ’érzés” a FÖLD legtöbb TÁRS-Világában is ’meglévő’ / megtapasztalásra megnyitható Erő vagy Minőség, azonban a FÖLD legtöbb TÁRS-Világában az ’érzésnek’ nem pontosan ugyanaz a feladata / szerepe, mint a FÖLDI ’érzésnek’.

        A FÖLD legtöbb TÁRS-Világában az ’érzések’ közvetlenül különféle kapcsolódási helyzeteket és együttműködési lehetőségeket jeleznek / jelenítenek meg [érintőlegesen ez a jelleg a FÖLDI ’érzésben’ is megjelenhet]. Másik Világokban az ’érzések’ (többféle is lehet) különféle közvetlen kommunikációs / önkifejezési eszközök és módok is lehetnek. Az ’érzésen’ keresztül megnyilvánulhatnak (és megnyílhatnak) különféle összetartozások vagy épp elkülönülések [ebben részben olyan hasonló segítő jelzés is megjelenhet, mint a FÖLD TÁVOL EREJÉNEK jelzéseiben], de az a fajta Természetes és Határozott és Pontos ÖnAzonosság Megjelenítés, ami a FÖLDI teremtők ’érzésében’ van, ilyen formában a legtöbb TÁRS-Világban nem tapasztalható meg / nem ismerhető meg.

           Az ÉRZÉS tehát a FÖLDÖN a FÖLD TÁVOL EREJÉBŐL formálódott meg / nyílik meg és válik ma is megismerhetővé / Érzékelhetővé, és az ’érzés’ [mint az Érzékelés egy különleges jellegű módja a FÖLDÖN] az ÖnAzonosság és ÖnValó Érzékelésében és Felismerésében, valamint a választott és elindított Teremtési Irány/Út Érzékelésében és Felismerésében és Megértésében [és így Megtartásában] van a FÖLD teremtőinek a segítségére.

           Amikor egy Életre Befogadott teremtő a FÖLDÖN [Összecsendülésre alapulóan] elindít egy Teremtési Utat, abban minden esetben egy [Kiteljesedő] ÖnÉpülést él meg. Az ÖnÉpítésnek mindig vannak olyan szakaszai, amikor a teremtő különféle társas kapcsolódásokon és más együtthatásokon [’Érintéseken’] keresztül szerez ismereteket, és ezeket a társas megtapasztalásokat mindig követi egy általában inkább ’befelé forduló’ [Értékelő, Fontolgató] teremtési szakasz.

        Az ÖnÉpítés befelé forduló [érlelő, értékelő] élet-szakaszában a teremtő általában elvégzi azt az egybevetést [~ Ellenőrzést / Önellenőrzést] is, hogy az addig megélt megtapasztalás / teremtési irány mennyiben azonos a korábbi Választásaival, vagy épp mennyiben tér el az ÖnMaga számára választott teremtési iránytól. Amennyiben jelentősebb EL-Térést Érzékel / ismer fel a teremtő [vagy akár a Földanya], és a korábban TÖRVÉNYESEN elindított Teremtési Irányát nem kívánja a teremtő TÖRVÉNYESEN Lezárni és azt az „eltérésnek” megfelelő irányba [vagy más általa TÖRVÉNYESEN Megnyitható Irányba] megváltoztatni, akkor a FÖLD TÁVOL EREJE az ’érzésen’ keresztül jelzi az eltérülése „irányát, arányát és mértékét, jellegét”, hogy a teremtő a lehető leghamarabb megtehesse az ÖnMaga által választott Teremtési Útjára / Irányába / Meghatározóihoz visszavezető lépéseit.

 

Röviden szeretném összefoglalni az ’érzés’ és ’érzelmek’ főbb jellemzőit a FÖLDÖN.

      Az ÉRZÉS egy [’különleges’ (jellegű) / Megerősítő, Irányban-Tartási-Célú] Érzékelési mód a FÖLDÖN, amely az abban való TUDATOSODÁSBAN segít és vezet, hogy a teremtő ÖnAzonosságát „veszélyezteti-e” valamilyen sajátos helyzet / körülmény, és hogy abban a Teremtési Irányban halad-e, amelyet ÖnMaga számára [Összecsendülésre alapulóan] Megnyitott.

       Az ’Érzelmek’ a FÖLDÖN az Önkifejezés / ÖnMegnyilvánítás [így a ’kommunikáció’] egy olyan TELJESEN EGYEDI formája / módja, amelyben a teremtő Megnyilvánult Lényének a Saját-Valójához és a vele Kapcsolódásba került Minőségekhez való viszonyulása / ítélete / tudatossága mutatja meg magát. Az ’érzelmek’ tehát egy önkifejezési mód és így egy eszköz a teremtő számára a FÖLDÖN. Fontos alapja és eszköze annak, hogy a teremtő ÖnMagát és környezetét teljesebben megismerhesse. Emellett az érzelmeknek nagyon fontos Mérő és Jelző feladata is van.

      Az „idő”-szakaszban az ’érzés’ és ’érzelmek’ sok tekintetben torzultak, néha összemosódtak --- annak megfelelően, ahogyan az ÖnAzonosság / ÖnValó és a Természetes Teremtési Utak Felismerhetetlenné váltak.

      Az ’érzelmek’ ’sok-színűek’ [és Teljesen-Egyediek!], ahogyan az Önkifejezés / ÖnMegnyilvánítás (megismerés) is nagyon sok-színű lehet. Vannak olyan érzelmek, amelyek leírhatóak ’általános jellemzőkkel’ (sokan hasonló minőségben élik / nyilvánítják meg ezeket), de valójában az érzelmek ’teljesen egyediek’, ahogyan minden élő és minden egyes megtapasztalás is ’egyedi’.

         Az Érzés [mivel nem önkifejezés, hanem egy Belső-Mérték és annak Megnyilvánulása], nem „színes”, hanem ’VAN’ – bár természetesen a teremtők az Érzést magát is egyedien Érzékelik. Az Érzésben egy belső bizonyosság vagy tudás (néha annak hiánya) ’van’, mivel minden teremtő ’pontosan’ csak ÖnMaga ismeri az ÖnMaga számára választott Teremtési Utat és Irányt, és így csakis ÖnMaga képes ’Érezni(Érzékelni)’ azokat a segítő / vezető Jelzéseket, amik az ÖnAzonosságát és a választott Teremtési Irányát érintően őt magát MEGERŐSÍTIK…”

 

 
 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!