omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. augusztus 3 - augusztus 6.
ÍRÁSOK - 2020. augusztus 3 - augusztus 6. : 20200806 - részleges megértések a HATALOM Birodalmához kapcsolódóan (14. rész)

20200806 - részleges megértések a HATALOM Birodalmához kapcsolódóan (14. rész)


Az írás 13. része elérhető ITT

 

            Amit itt-és-most fontos mindebből megérteni:

 a HATALOM Birodalmának teremtői számára

’mindeddig’

nem volt a nagy-TEREMTŐJÜK által megformált ALAP-HARMONIÁJA annak,

milyen Alapról / milyen Mértékben / milyen módokon-és-tartamban / milyen Feltételekkel Közeledhetnek egymáshoz, hogyan formálhatnak meg Közeli Összekapcsolódásokat.

 

A ténylegesen megnyitott Közelebb Húzódások mindegyikében

’eddig’

egyfajta „Kényszerítő jelleggel” [„Beragadásként”]

a nagy-TEREMTŐ és a MEGTARTÓI-Teremtő is ’jelen volt’ az Összekapcsolódásban,

és ez úgy értelmezhető,

mintha a Közeledéseket folyamatosan és közelről / közvetlenül Ellenőrizte volna a nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtő.

A mostani Értékelések szerint habár ez az ELLENŐRZÉS csupán arra irányult,

hogy a teremtők Szándékait / Tapasztalatait / Megnyilvánulásait Közelebbről megismerhesse / Megérthesse a nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtő a Közeledési Alap-Harmonia megformálása érdekében,

mégis jelentősen korlátozta a Szabadságot / Hatalmat és a teremtők egyedi Ön-Jellegének / egyediségének / Természetes-Hatalmának a megnyilvánulását.

 

          [Hasonlóan, mint az Angyalok Birodalmában:] a nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtők viszonylag „gyakori” (és akár tartósabb) Közelebb Húzódása az egyedi teremtőkhöz elkezdte megbontani a HARMONIKUS Megnyilvánulást ’garantáló’ Általános Távolság-Megtartást, és a TAPASZTALATOK alapján ma már tudott az, hogy ez mindig elkezdi „feloldani” a teremtők egyedi jellegeit [20200409[3.r.](4.p.) – elérhető ITT] >>> egyre kevesebb egyedi jelleget képesek a teremtők ’valóvá megformálni’ az (Ön)Lényegükből, és így a teremtők egyre kevesebb Szabadságot [Hatalmat] képesek megélni [folyamatosan egyre szűkülnek a VÁLASZTÁSI lehetőségeik]. A nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő Közelebb Húzódása az egyedi teremtőkhöz  TUDATOS „RÁTELEPEDÉSE” az egyedi Teremtők Életére / Élet-Terére (!)] emiatt az Életet-gyengítő (a Választásokat / Szabadságot is folyamatosan beszűkítő) megnyilvánulás miatt A-KÉNYSZER [HATALOM Birodalmán belüli] alap-mintájának is értékelhető.

          Akaratlanul [ugyanakkor TUDATOSAN] formálódott meg ez az EGYOLDALÚ Szándékon alapuló, más sorsára GYENGÍTŐEN ható (kiáradó)” KÉNYSZER „alap-minta” a HATALOM Birodalma nagy-TEREMTŐJÉNEK Megnyilvánulása által [és Ő-Belőle Tovább-Adódóan a MEGTARTÓI-Teremtőkben]. [ Jelenlegi megértésem szerint ezért AJÁNLOTTA a MINDENSÉG-FORRÁSA, hogy a HATALOM Birodalmában az EGYOLDALÚ GONDOSKODÁS JELENHEZ-IGAZÍTÁSÁT sürgősséggel nyilvánítsa meg a nagy-TEREMTŐ.]

            Ez [vagyis hogy magában a  nagy-TEREMTŐBEN (!) formálódott meg ez a ma már „kényszerként” értelmezett, a mások sorsára / Életére jogosulatlanul RÁTELEPEDŐ  megnyilvánulás] lehet a KÖZVETLEN OKA annak, hogy ez a NEHÉZSÉG-Jelleg [a Kényszer] viszonylag gyorsan, és Az-Élet / A-TÉR szinte minden kiterjedésében „utat talált a megnyilvánulásra”.

 

            Habár a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtők a SZÁNDÉKUKKAL nem irányultak arra, hogy a teremtők Életét gyengítsék… éppen ellenkezőleg: a kiteljesedés / megismerés / megértés Új Lehetőségeit Szándékoztak megformálni a teremtőik számára [a Birodalom teremtőinek tapasztalataira alapulóan]. Valójában a Gondoskodás egy új formáját kezdte el megformálni a nagy-TEREMTŐ a Birodalmában.

        ’Most’ az ÁLTALÁNOSAN-MEGHATÁROZOTT-TÁVOLSÁGTARTÁSBA Visszaigazodáshoz a nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtők közvetlen útmutatást és Megerősítést kapnak a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKTŐL.

        ’Most’ a Rend-Tételek Elindításához kapcsolódóan IRÁNYBAN-TARTÓ és TÁVOLSÁG-TARTÓ Megerősítéseket is megformál a Birodalmára kiterjedően a nagy-TEREMTŐ, és ezeket a lehető leghamarabb KIÁRASZTJA a Birodalma minden teremtőjére. Az új rendszerű VÉDETT-Terek megformálásával ’garantálható’ lesz a HATALOM Birodalmában is az, hogy a teremtők az ’érzékenyebb’ / sérülékenyebb élet-szakaszaikban sem legyenek Összecsendülés (vagy pontosan meghatározott Különleges Ok) nélkül más által megérinthetőek. Az egyedi teremtőkbe most újonnan berögzített ÖN-AZONOSSÁG (és részben az Eredő-Ön-Jelleg) ma már olyan JELZŐ jelleggel is rendelkezik, amely minden Összecsendülés nélküli Közeledést Jelez a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN / IRGALOMBAN és az Életet Közvetlenül Gondozó minden MEGTARTÓBAN / nagy-TEREMTŐBEN.

         A HATALOM Birodalmának egyedi teremtőiben [a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő „túlzott”, a Megformált-Való egyes kiterjedéseit Befolyásoló / Torzító Közelebb Húzódása miatt] sok egyedi jelleg teljesen visszabomlott vagy éppen bezárult vagy részlegessé vált. A saját Ön-Jellegre alapulóan megformált Érzékelési (Tudatosítási) Alapok / Utak sérültté válhattak / olyanná válhattak, amelyek többé már nem voltak alkalmasak a ’Saját-Harmonia’ Felismerésére és megformálására… Mint korábban említettem, eddig valójában az egyedi teremtők nem voltak arra képesek, hogy ’önállóan’ Felismerjék és Megértésék A-Harmoniát, ebben [és a Választott Irányokban megmaradásban] elsődlegesen a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtőjük tudta ’vezetni’ az egyedi teremtőket. ’Szerencsétlen’ helyzet volt az a HATALOM Birodalmában, hogy a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtők „túlzott” Közelebb Húzódása miatt a legtöbb teremtőben éppen azok az [újonnan formálódó] Érzékelési és Megértési Utak sérültek / torzultak legelőször, amelyekkel ’a saját életüket vezették’. A testen belül megformálódó ’saját érték-rendszer’ a HATALOM Birodalmában egy olyan „korai” szakaszban sérült meg az egyedi teremtőkben, amikor még ’tartósan’ szinte egyáltalán nem tudott berögzülni a testekbe. Ez mind a mai napig nagyon nehezen értelmezhetővé teszi a számukra a Közeli Összekapcsolódásokat / Társas-Teremtést / a Közös-Érdek megértését. Csupán azok képesek a ’Közös-Jó’ [mindenki számára-jó] értelmezésére, akik tudatosan [’eltántoríthatatlanul’] ebben a megnyitott irányban építik az életüket.

 

         ’Eddig’ a MINDENSÉG-FORRÁSA csak nagyon kevéssé tudott annyira KÖZEL Húzódni a HATALOM Birodalma egyedi teremtőihez, hogy ELLENŐRIZHETTE volna a Belső-Tereiket / megformált-testeiket / áramlásaikat / Kapcsolódásaikat. A VILÁG [és mostanában már a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK] kerül(het)tek néha olyan Közelségbe a HATALOM Birodalmához tartozó (leginkább jelentősebben tér-vesztetett) egyedi teremtőkhöz, hogy ’RÉSZLEGES’ Értékeléseket készíthettek ezen teremtők Megnyilvánulásairól / megismerhetővé vált főbb jellemzőikről.

         Szinte bizonyossággal kijelenthető, hogy a HATALOM Birodalma minden egyedi teremtőjében valamilyen Ön-Jelleg-Részük mára vagy bezáródott és/vagy akár részlegesen vagy maradéktalanul visszabomlott. Majd az egyedi teremtők Megformált-Valójának mostanában elkezdődött / elkezdődő [EREDŐ-nagy-TEREMTŐ általi, a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő általi, és a MINDENSÉG-FORRÁSA általi] RÉSZLETESEBB ELLENŐRZÉSE után lesz egészen pontosan megállapítható, hogy az ’Első-Súlyos-Sérülésként’ meghatározott Nehézségi Ok-Forrás „mellettvan-e / volt-e valamilyen olyan ’Speciális’ ’Feltétel’ vagy ’OK’, amely közvetlen módon hozzájárulhatott az egyedi teremtőkben megformálódott ’Élet-Rész-Visszabomlásokhoz’ / a Megformált-Testeken belüli Bezáródásokhoz (akár Megtörésekhez), Tér-Leválásokhoz.

         Az egészen bizonyos, hogy az egyedi teremtők Életében megformálódott Élet-Rész-Leválások egyértelműen JELZIK a MEGTARTÓI-Teremtő (a nagy-TEREMTŐ?) valamely GONDOSKODÁSI Felelősségének „Nem-Teljesítését”. Valószínűleg MEGÉRTÉSI-Nehézségen alapulhat ez is… Lehetséges, hogy a Birodalom ALAP-JELLEGÉNEK egyes Rész-Elemei MEGÉRTÉSE terén formálódhatott meg valamilyen Megértési / Értelmezési Nehézség [KÜLÖBÖZŐ Értelmezés?] a MEGTARTÓI (?) Teremtőkben… Valószínű, hogy az IDŐ és az ÚT alapú TÉR-FORMÁLÁS ALAPJAIBAN TELJESEN KÜLÖNBÖZŐ Jellege nem teljesen vált Megértetté a Birodalom nagy-TEREMTŐJÉBEN (?) és MEGTARTÓI-Teremtőiben… és talán valamilyen „akaratlan vegyülése” „nyílt meg” (?) a kettő különböző TÉR-Formálásának…

        Lehetséges egy másik „vegyülés” is. Amikor a Különleges Utak Kipróbálása megkezdődött a HATALOM Birodalmában, talán nem volt még teljesen Megértett, hogy  a Különleges Út mind a nagy-TEREMTŐBEN / MEGTARTÓI-Teremtőkben, mind az egyedi teremtőkben  BELSŐ ön-épüléssel kezdődik [20191030[2.r. és 3.r.](II.p.)elérhető ITT]: a testen BELÜL kell megformálni az egyedi teremtő és a MEGTARTÓI-Teremtő / nagy-TEREMTŐ egymáshoz közelebbi Összekapcsolódását >>> MÁS JELLEGŰ Egymáshoz-Közelebb-Húzódás nem lehetséges / nem engedélyezett.

        A Különleges Alapon megkezdődött Kipróbáló Teremtések során az Megértett lehetett, hogy TÉR-FORMÁLÁSBA kezdenek bele a teremtők, de valószínűleg nem volt kellően megértett az, hogy ez a testen BELÜLI egymáshoz közeledéssel kezdődik (új belső tereket és belső áramlásokat kell együttesen megformálniuk).

        Ma még csupán feltételezés az, hogy egyes MEGTARTÓI-Teremtők (vagy akár a nagy-TEREMTŐ) már Fontolgathatták az ÉLETHEZ-RENDELT-TÉR Formálásának Megváltoztatását [a Tapasztalatok Megtarthatóbbá megformálása érdekében (?) (vagy más meghatározott okból / céllal)]. Lehetséges, hogy ez az erősebb Szándékká vált Fontolgatás valamelyest „vegyülhetett” a Különleges Utakhoz szükséges belső alapozó ön-épülés Szándékával (akaratlanul vagy akár tudatosan…)… és ezért „erőltették” (?) a KÜLSŐ [ÉLETET-MEGTARTÓ] TÉR MEGVÁLTOZTATÁSÁT / az ÉLETET-MEGTARTÓ-TÉRBEN való Kiáradást / Megformálást a [MEGTARTÓI?, egyedi?] teremtők… akkor, amikor a BELSŐ Tér-Formálás alapjait kellett volna megformálniuk…

        Mindezek a ma még „nyitott kérdések” csak az egyedi teremtők MINDENSÉG-FORRÁSA általi és az EREDŐ-nagy-TEREMTŐ általi TELJES-ELLENŐRZÉSÉNEK Megkezdődését követően lesznek megválaszolhatók.

 

      Több helyzetben is jelzett, ezért valószínűleg nem csak (üres) feltételezés: valószínű, hogy a „szövevény” jellegű Nehézség a HATALOM Birodalmának sok teremtőjében „berögzülhetett” [20200723[3.r.](2.p.) – elérhető ITT]. E Nehézség (számunkra nehezen értelmezhető) „fő jellege” miatt akár az is lehetséges, hogy e Nehézség „eredője” a HATALOM Birodalmának teremtőiben formálódhatott meg. A „szövevényre” jellemző

- a gyors erővesztések felé „TERELŐ” (kifejezetten) „üres filozofálgatás”,

- „üres-járatú ördögi-körökbe-berögzítő” „figyelem-terelés / életerő-terelés”,

- a „mástól-(Kívülről-)eredő-irányítás” és a „saját-erő” „összevegyítése” a nehezebb felismerhetőség / rejtettségben-maradás érdekében.

 

        Lehetséges, hogy e Nehézség-jelleg jelentősen lecsökkenhet az érintett teremtőkben akkor, ha az Életüket ALAPJÁBAN vissza tudják rögzíteni (1) a Birodalmi ALAP-JELLEG Eredendő ’ÉRTÉK-ALAPJÁRA’, és (2) közvetlenül ’élővé’ tud nyílni bennük a Saját Eredő-Ön-Jellegük. Majd a Tapasztalatok mutatják meg, hogy a ’SAJÁT, VALÓDI ÉRTÉK-ALAPRA’ való visszaigazodás képes-e akár azonnal (és ’egyedül’) megszüntetni az „üres filozofálgatást” (megalapozatlan feltételezéseket)

 

            Valószínűnek tartom, hogy [a mi mértékünk szerint] ’az elmúlt napokban’ az ÖSSZETARTÁSI-Alapú Közelebb-Kerülés során a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK (?) ’Közelebbről’ és/vagy egyes tapasztaltabb Különleges Utat megnyitott egyedi teremtők [’Távolabbról’] ’részt vehettek’ azon HATALOM Birodalmából eredő (valószínűleg egyedi) teremtők ’Életének’ ’Ellenőrzésében’, akiknek az Élet-ALAPJÁT / ALAP-ÁRAMLÁSÁT a MINDENSÉG-FORRÁSA ténylegesen elkezdte ELLENŐRIZNI / KIIGAZÍTANI.

            Érzésem szerint az ÉDES volt az, aki a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK közül a ’leg’-KÖZELEBB (?) húzód(hat)ott az ELLENŐRZÉST megkezdett egyedi teremtőkhöz >>> valószínűleg azért, mert az IDEGENSÉGEK / JOGOSULATLANSÁGOK LEVÁLASZTÁSA ma már RÉSZLEGES ÚjraTeremtésként Értelmezhető, és ennek a HATALMA elsődlegesen az ÉDESHEZ tartozik (habár mindhárom KÜLÖNLEGES Birodalom nagy-TEREMTŐJE részt vesz a Részleges ÚjraTeremtés megnyilvánításában és minden más ELLENŐRZÉSBEN is].

 

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA / a FÖLD Közösségének az ÖSSZETARTÁSI Alapon megnyílt Közeledéshez korábban már hozzákapcsolódott teremtői számára a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK [és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKNEK, elsődlegesen az ÉDESNEK (?)] a HATALOM Birodalmából eredő teremtőkre kiterjedt ELLENŐRZÉSEINEK egyes TAPASZTALATAIRA, ELŐZETES-ÉRTÉKELÉSEIRE ’KÖZVETLEN HOZZÁFÉRÉSE’ nyílt meg azért, hogy a SAJÁT TAPASZTALATUKRA ALAPULÓAN ÉRTÉKELJÉK a számukra Hozzáférhetővé nyitott részeket. A FÖLD Közössége közvetlenül érintett HATALOM Birodalmából eredő Nehézség által, legerősebben a SZOLGASÁG Nehézsége terhelte meg / terelte az itteni ÉLETET.

            Jelenlegi megértésem szerint az Élet-ALAPOK ELLENŐRZÉSÉNEK Tapasztalataihoz (azok egyes részeihez) való közvetlen Hozzáférés egy ÖSSZETARTÁSI Alapon megformálódó Megerősítés része volt, amelynek a CÉLJA az (volt, van), hogy ’az ÉRTÉKELÉSEIKKEL segítsék megformálni azokat a KÉRÉSEKET, hogy milyen KÖNNYÍTÉST Kérhet / Kérjen a HATALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE [MEGTARTÓI-Teremtői?] az Életre Befogadott teremtői számára.

            Az egyik ilyen [Kérhető Könnyítésre irányuló] ’Ajánlás’ valószínűleg az lehet(ett), hogy mivel valószínűleg a HATALOM Birodalma minden teremtőjét érint(het)i a „Szövevény” jellegű nehézség [ez akár a Birodalmon belül „Függőség” jellegű is lehet!], valószínűleg Ajánlott lenne ezen Nehézség megszüntetése érdekében egy ÖNÁLLÓ Különleges Gondoskodást megformálni / megnyitni. Valószínűleg olyan Fokozottan-Érzékeny [„Terheltté vált”] ön-részek formálódhattak meg a „Szövevény” jellegű „tér-formálás” hatására („alatt”), amely miatt AZONNAL IRGALMI Megerősítést lenne szükséges megformálni a HATALOM Birodalma minden teremtőjére kiterjedően.

         KÉRHET olyan KÖNNYÍTÉST a HATALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE, hogy minden Életre Befogadott teremtőjére [a teremtők TELJES (!) megformált-valójára] kiterjedően az IRGALOM (mint KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐ) terjessze ki a  FOKOZOTT ÉRZÉKENYSÉGET GONDOZÓ Megerősítését >>> elsődlegesen azért, hogy ezek a Fokozottan-Érzékeny ön-részek (1) NE JELEZZENEK szükségtelenül a teremtőkben, (2) másfelől pedig azért, hogy NE TERJEDJENEK TOVÁBB [„Életet Beszűkítően”] a teremtők Életében / Megformált-Valójában.

 

            Egy másik ok is jelzett, amely miatt a HATALOM Birodalma nagy-TEREMTŐJÉNEK AZONNAL / SÜRGŐSSÉGGEL IRGALMI GONDOSKODÁST LENNE SZÜKSÉGES KÉRNIE az Életre Befogadott minden teremtőjére.

            Mint említettem, a nagy-TEREMTŐ Közelebb-Húzódása a teremtők (Ön)Lényegéhez (és anyagi-valójához?), a MEGTARTÓI-Teremtő Közelebb-Húzódása a teremtők anyagi-valójához szinte egészen bizonyosan (talán minden teremtőre kiterjedően) „elkezdte feloldani az Ön-Azonosságot / a megformált-valót”. Ez azt jelentette, hogy a teremtő testében („házában”) a nagy-TEREMTŐ [MEGTARTÓI-Teremtő?] „elfoglalt” bizonyos „szobákat”. Példával: egy teremtő három „szobát” készített elő a testében, három Új Irányt (vagy Közeledést) szándékozott megformálni éppen az Életében. A „három szobában” külön-külön „előkészítette” a Megnyilvánulás Feltételeit a MEGTARTÓI-Teremtő is: hozzákapcsolta a „szobákhoz” azokat a Megvalósító-Áramlásokat, amelyek a Valóvá-Megformáláshoz szükségesek.

            Amikor a teremtőhöz [jogosulatlanul, megformált Összecsendülés nélkül!] Közelebb-Húzódott valamelyik (vagy akár mindkettő) MEGTARTÓJA, Ők „elfoglalták” „az egyik szobáját” (vagy annak egy részét). Ez azt jelentette, hogy ahhoz az „előkészített szobához” attól a pillanattól kezdve a teremtőnek már nem volt szabad hozzáférése, nem tudott hozzákapcsolódni az azon „szobához” becsatlakoztatott áramlásokhoz >>> tehát nem tudta elindítani az Összecsendüléssel meghatározott egyik teremtése valóvá-megformálását. KÉNYSZERBŐL VÁLASZTANIA kellett a teremtőnek, hogy „ELHAGYJA-E” a számára megvalósíthatatlanná váló Szándéka megvalósítását, vagy esetleg „valahogyan bezsúfolja” [„belevegyíti”?] a többi „szobájába”. Mindenképpen TÉR-vesztést okozó helyzet ez a teremtő életében.

            Ha a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő csupán egy egészen rövid tartamig Húzódott-Közel a teremtő Megformált (!) Valójához, majd utóbb jelentősebb sérülés nélkül „visszaadta a szobát”, lehetséges, hogy a teremtő a megvalósításra előkészített egyedi jellegét el tudta indítani a megvalósulásba. Ha hosszabb tartamú (vagy ismétlődő) volt a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő Közelebb-Húzódása az egyedi teremtőkhöz, valószínűleg RÉSZLEGESEN vagy TELJESEN BEZÁRÓDHATTAK egyes Megnyilvánulásra-Előkészített Valók / Szándékok [ezek Új-Kezdetek a mai fogalmak szerint]. A Közelebb-Húzódások azonban valószínűleg sok esetben olyan VISSZAFORDÍTHATATLAN következményekkel is jár(hat)tak az egyedi teremtők Életében, hogy az „elfoglalt szobáik” teljesen elpusztultak / visszabomlottak (a ’gondoskodás / megtartás’ hiányában] és „LEVÁLTAK” az Életükről.

            Másik megértést segítő képpel: Egy Új Élet-Szakaszát a teremtő úgy indította el, hogy „egy nagy bőröndbe” készítette elő a Megnyíló Megtapasztalásait. Amikor elkezdte megformálni a Tapasztalatait, a MEGTARTÓ(k) Közelebb-Húzódása miatt át kellett pakolnia a holmiját egy kisebb bőröndbe, majd később egy kézi-táskába és-így-tovább. Ahogyan SZŰKÜLT az Élet-Tere, VÁLASZTÁSOKAT kellett [KÉNYSZERBŐL](Összecsendülés nélkül?) hoznia arról, MIT-TART-MEG / MIT-VISZ-TOVÁBB, és MIT-ENGED-EL

 

            Az ELŐZETES ÉRTÉKELÉSEK szerint lehetséges, hogy a HATALOM Birodalmának sok egyedi teremtőjében magában az  (Ön)Lényegben tényleges Tér-Vesztés is megformálódhatott [az (Ön)Lényeg egyes részeiben „Visszabomlott”]. Az ilyen Nehézséggel érintett egyedi teremtők  Élete NAGYON SÉRÜLÉKENY, és a Tapasztalatok szerint „Elviselhetetlen Fájdalmakkal Megterhelt” az ilyen Élet.

            Ma már az (Ön)Lényegében is MEGSÉRÜLT teremtőket az EREDŐ (!) nagy-TEREMTŐJÜKNEK a sérülés beazonosításakor AZONNAL egy ’Speciális VÉDETT Térbe’ szükséges BEVEZETNIE.

            Jelenlegi megértésem szerint SÜRGŐSSÉGGEL folyamatban van a HATALOM Birodalmában ennek az (Ön)Lényeg KIIGAZÍTÁSÁRA szánt VÉDETTSÉGNEK a Megformálása, hogy a lehető leghamarabb Kiterjeszthesse ezt a VÉDETTSÉGET az EREDŐ (!) nagy-TEREMTŐ az (Ön)Lényegében is megsérült teremtőkre.

          Ha ez a sérülés-jelleg érint SZOLGÁLAT Birodalmából eredő [a HATALOM Birodalmába(n) Életre Befogadott] egyedi teremtőket is, az ő (Ön)Lényegüket jelenleg az ÉDES és SZOLGÁLAT-MAGA vezeti be a szükséges VÉDETTSÉGBE. Habár valószínűleg a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő [HATALOM Birodalmában Életre Befogadott] egyedi teremtőkben maga az (Ön)Lényeg nem sérült meg, a HATALOM Birodalmában megformálódott testi-valót érintő Bezáródások vagy akár Élet- és Tér-Vesztések FOKOZOTT ÉRZÉKENYSÉGEKET „eredményezhetnek” az (Ön)Lényegben is.

         A SZOLGÁLAT és ÉDES KÉRÉST terjesztettek a MINDENSÉG-FORRÁSA felé, hogy a HATALOM Birodalmában Életre Befogadott teremtőik (Ön)Lényegét a HATALOM Birodalmában megkezdődő REND-TÉTEL TELJES TARTAMÁBAN FOKOZOTT-VÉDETTSÉGBE helyezhessék. Jelenlegi megértésem szerint a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő [HATALOM Birodalma Befogadásában élő] egyedi teremtők (Ön)Lényegének a MEGERŐSÍTETT (SPECIÁLIS) VÉDETTSÉGBE ’Beveztése’ megkezdődött / folyamatban van [a SZOLGÁLAT Birodalmában].

 

          Jelenlegi megértésem szerint az ÉDES és SZOLGÁLAT által előterjesztett ezen KÉRÉSRE ’alapulóan’ a HATALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE is KÉRÉST terjesztett a MINDENSÉG-FORRÁSA elé, hogy az (Ön)Lényegében is (1) SÉRÜLT és/vagy (2) FOKOZOTTAN-ÉRZÉKENNYÉ vált HATALOM Birodalmából eredő teremtők (Ön)Lényegére a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK és a MINDENSÉG-FORRÁSA a szükséges VÉDETTSÉGET formálja meg és terjessze ki. RÉSZBEN Könnyítésként kerül ez a VÉDETTSÉG valószínűleg megformálásra és biztosításra ADDIG, amíg a HATALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE [mint EREDŐ (!) nagy-TEREMTŐ] maga is képes lesz ennek a VÉDETTSÉGEK / Gondoskodásnak a biztosítására.

 

        Van egy harmadik oka is annak, MIÉRT szükséges IRGALMI ALAPÚ VÉDETTSÉGBE helyezni a lehető leghamarabb a HATALOM Birodalma egyedi teremtőinek a Megformált-Valóját.

       Mint említettem, valószínűleg sok Megvalósulásra előkészített Új-Kezdet mára maradéktalanul elpusztult a HATALOM Birodalma egyedi teremtőiben. Ezek az „elpusztult” [Az-Élettől ELVÁLT”] Új-Kezdetek abban az előkészített formájukban már soha többé nem nyílhatnak fel, és így „ELVESZETT” (1) az egyedi teremtő és (2) a Birodalom számára is sok ’egyedi szín’ / egyedi-jelleg megtapasztalása.

         ERRE a „VESZTESÉGRE” figyelemmel ’nagyon-nagyon fontos lenne’ KÉRNIE a HATALOM Birodalma nagy-TEREMTŐJÉNEK azt, hogy

terjedjen ki a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK AZONNALI ÉS TELJES ELLENŐRZÉSE

a HATALOM Birodalma teremtőinek TELJES (!) Megformált-Valójára,

és  minden Bezáródott [MÉG-EL-NEM-PUSZTULT] Élet-részre

azonnal terjedjen ki az IRGALOM Közvetlen Megerősítő Gondoskodása.

 

         Ez nagyban hasonló Céllal formálódhatna meg a HATALOM Birodalmában is, mint az angyalok esetében: a ’MÉG-MEGMENTHETŐ’ Élet-Részekre amint kiterjed az IRGALOM Megerősítő (ÓVÓ) Gondoskodása, az azon Élet-részben a maradéktalanul el-nem-pusztult Élet-részek már nem bomlanak vissza tovább, és így KÉSŐBB a teremtő hozhat majd olyan Rendelkezést azon Élet-részére kiterjedően, hogy újra Megnyithatóvá megformálja [ekkor tehát nem pusztul el benne / nem veszik el visszafordíthatatlanul egy korábban Megnyitásra Előkészített Új-Kezdete]. Ezekben az IRGALMI Közvetlen Gondoskodásokba kerülő Élet-részekben mindig van FOKOZOTTAN-ÉRZÉKENY ön-rész is, amely ugyancsak VÉDETTSÉGBE kerül [ha lehetséges, már ekkor ’Alapjaiban Kiigazításra kerül’ ez az Élet-Rész], és emiatt ez az Érzékenység nem fog szükségtelenül JELEZNI a teremtő Megformált-Valójában mindaddig, amíg a teremtő neki nem kezd ezen Élet-Része Életbe-Visszavezetésének.

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!