omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. augusztus 6 (II) - szeptember 8.
ÍRÁSOK - 2020. augusztus 6 (II) - szeptember 8. : 20200806 - részleges megértések a HATALOM Birodalmához kapcsolódóan (21. rész)

20200806 - részleges megértések a HATALOM Birodalmához kapcsolódóan (21. rész)


Az írás 20. része elérhető ITT

 

25.

2020.08.25.

 

            Részleges Megértés

            Elsődlegesen az írás [18.r.] 22. pontjában említett (elérhető ITT) ’(ÚJ) KÖZVETLEN’ IRGALMI-Gondoskodáshoz kapcsolódik az amiről most írok, de [később?] megnyilvánulhat a Közösségek ÉLET-TERÉBEN is.

 

Az (Életet-Megtartó) ’KÖZVETLEN’ IRGALMI-Gondoskodás

[valamilyen GONDOSKODÁSI-TÉR (azonnali) megformálásával és kiterjesztésével]

azokra az egyedi teremtőkre terjed ki

[Azonnal, mindenféle előzetes EGYEZTETÉS vagy Jelzés nélkül!],

amely egyedi teremtőknek „megszakadt” a közvetlen összekapcsolódása

a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtőjével

[vagy sajátos okból az Életét Gondozó valamely nagy-TEREMTŐVEL]

[így az Élet-Alapját berögzítő-megtartó ÉLET-TÉRREL (annak akár valamely fontos részével)].

 

A ’KÖZVETLEN’ IRGALMI-Gondoskodást

ebben az esetben talán pontosabb lehet IRGALMI ’ALAPÚ’ Életet-Megtartó Különleges Gondoskodásként megnevezni,

ugyanis nem csupán az IRGALOM Birodalma vesz részt KÖZVETLENÜL (!) az ilyen [„magára maradt”] egyedi teremtők Gondozásában,

hanem a MINDENSÉG-FORRÁSA mellett minden KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐ,

és ha lehetséges, akkor a teremtőt Befogadás útján Gondozó más nagy-TEREMTŐ és az „Eltávolodva lévő” MEGTARTÓI-Teremtő is (például ’Közvetítés’ Jelleggel).

 

Ha a FÖLD Közösségét tekintjük példának:

ha a FÖLD Közösségében anyagi-testi-formában-MEGTESTESÜLT egyedi teremtő

(1)

egy benne-magában megformálódott EL-Változás miatt,

(2)

vagy akár a FÖLDANYA valamely ’Belső-Változása’ vagy más sajátos ok miatt olyan helyzetbe kerülne,

hogy akár csak egy pillanatig [vagy egy rövidebb / hosszabb tartamig]

nem tudna KÖZVETLEN módon kapcsolódni

az ő anyagi-testi-valóját Gondozó FÖLDANYÁHOZ,

akkor az IRGALOM és az IRGALOM Birodalmához tartozó MEGTARTÓI-Teremtő

AZONNAL

egy Speciális VÉDETTSÉGBE helyezi ezt az egyedi teremtőt

[vagy akár a FÖLD Közösségének minden teremtőjét is, ha az szükséges].

 

         Amikor egy [vagy akár néhány] [vagy akár mindegyik] egyedi teremtő olyan helyzetbe kerül, „mintha” a KÖZVETLEN MEGTARTÓI-Teremtője közvetlen Gondoskodásából „kikerülne”, az egy olyan helyzet,

- amelyben az ALAP-ÁRAMLÁSÁN belüli Élet-Áramlásában és Eredő-Áramlásában a MINDENSÉG-FORRÁSA és az Eredő-nagy-TEREMTŐJE folyamatos és megszakíthatatlan Gondoskodása továbbra is Árad / biztosított

- ugyanakkor az ANYAGI-TESTBEN megformált-Valója „mintha” közvetlen MEGTARTÓI-Gondoskodás nélkül maradna.

 

           Olyan ez a helyzet, mintha a teremtő ’Megtestesült’ Anyagi-Valója ’gyökér’ nélkül maradna.

          Ez a ’gyökér-sérülés’ jellemzően azt is jelenti, hogy az ilyen teremtő anyagi testben megformált-valója

(1) EL-TÁVOLODIK a saját (Ön)Lényegétől [az (Ön)Lényeg nem képes (vagy csak nagyon kevéssé képes) a közvetlen útmutatását / Irányban-Tartását megnyilvánítani a megformált anyagi-valójára]

(2) és nem képes [vagy csak nagyon kevéssé képes] összekapcsolódni az anyagi-testi-valóját ’élőn-megtartó’ [a KÖZÖSSÉGHEZ, a FÖLDANYÁHOZ tartozó] ÉLETET-MEGTARTÓ-TÉRHEZ.

 

A Tapasztalat az, hogy már egy rövidebb tartamú ilyen „gyökeret vesztettség” is képes

- a Tudatosság / Ön-Tudatosság / Ön-Ismeret gyors „LE-ÉPÜLÉSÉT” eredményezni,

és a teremtőben akár teljesen meg is szűnhet (1) a BIZALOM és (2) az erre felépült [Közösségen belüli] ’Biztonság-érzet’ [~ ’van-értelme-az-életnek’].

 

       A YOSÁGBAN is vannak olyan egyedi teremtők, akik AKARATLANUL [tehát Összecsendülés nélkül] „kikerültek” az anyagi-formában megformált Életüket KÖZVETLENÜL Gondozó MEGTARTÓI-Teremtő Gondoskodásából.

      Sokkal súlyosabbá megformálódott ez a nehézség az Angyalok Birodalmában, ahol magának a Birodalomnak az ÉLETET-MEGTARTÓ-TERE vált semmivé az egyik Megújulási folyamatuk során. Az angyalok Életét Óvó Hazavezető Gondoskodási-Terek megformálása már folyamatban van, folyamatos az angyalok Befogadása (az Élet-Alapjuk szükséges KIIGAZÍTÁSA után) ezekbe a Hazavezető Gondoskodási-Terekbe.

       Habár a Birodalom ÉLET-TERE nem semmisült meg a HATALOM Birodalmában, azonban ott a nagy-TEREMTŐ és a MEGTARTÓI-Teremtők között megformálódott „bizalmatlansági” helyzet olyan sajátos „EL-TÁVOLÍTÓ” TÁVOLSÁG-Jellegeket [és tényleges TÉR-Vesztéseket] formált meg minden Közösségben, amely miatt a KÖZVETLEN MEGTARTÓI-Teremtő Gondoskodása sok egyedi teremtőre nem tud a megfelelően-közvetlen formában kiterjedni. A HATALOM Birodalmában egyfelől folyamatban van a MEGTARTÓI-Teremtők ÉLET-ALAPJÁNAK és az ÉLETET-MEGTARTÓ-TÉR ALAPJÁNAK olyan KIIGAZÍTÁSA, amely alkalmassá teszi Őket újra a Befogadott egyedi teremtőikről való Közvetlen Gondoskodásra, másfelől pedig megkezdődött a HATALOM Birodalmán BELÜL (!) egy IRGALMI ALAPÚ Új (ideiglenes) Gondoskodási-Tér megformálása azon egyedi teremtők számára, akiket még nem tud azonnal a Közvetlen Gondoskodásába visszavonni a MEGTARTÓI-Teremtő.

        Az EGYEDISÉG Birodalmában más jellegű sérülés formálódott meg, de ott is fontos feladat jelenleg az egyedi teremtők Életének visszavezetése a KÖZVETLEN MEGTARTÓI-Teremtőjük Gondoskodásába.

 

        Egy furcsa helyzet az, amikor a MEGTARTÓI-Teremtő elkezdi újra KÖZVETLENNÉ megformálni az általa Életre Befogadott egyedi teremtői felé a Gondoskodását, de még nem tudja az Összekapcsolódást ténylegesen KÖZVETLENNÉ megformálni

(1) vagy az egyedi teremtőben meglévő sajátosság [például belső elzáródás vagy más élettel-összeegyeztethetetlen EL-Változás / berögzült idegen-jelleg / az (Ön)Lényeget is érintő sérülés (akár Többesség)] miatt,

(2) vagy pedig még magában a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtőben és/vagy a Közösséghez tartozó ÉLETET-MEGTARTÓ-TÉRBEN van olyan „megbontottság” [EL-Változás], amely miatt nem biztosítható az Életet-Biztosan-Megtartó-Gondoskodás.

 

          A „bányászás” okozta TÉR-Megváltoztatás kapcsán például a 20190720[5.r.] írásban említettem [elérhető ITT]:

            „…Szinte biztos jele a teremtőkben lévő Belső Megtörésnek az, ha a Közösségben „bányászás”, és főleg ha a fémes jellegű Belső-Megtartás „kitermelése” folyik (netán ezek mellé még más módon is „robbantások” történnek az Életet Megtartó Tér felszínén vagy mélyebb kiterjedéseiben).

            A fémes jellegű és egyéb más Belső-Megtartó-Tér-Részek a Közösség Életében nagyon fontosak

(1)   mind az egyedi teremtők ’Teljes’ (hiány-mentes, önálló, szabad) Életéhez,

(2)   mind a ’Kommunikációhoz’ (a Belsőben, és a társak egymás közötti ’kiáradásaiban’ is).

 

            Amely Közösségekben (mindig idegen behatásra) megkezdődik a „bányászat”, majd erre ráépülve gyorsan a pusztító eszközök / fegyverek és egyéb „gépek” „gyártása”, az mindig az ott élők Természetes Ön-Megtartásának és Tudatosságának NAGYON GYORS leépüléséhez vezet (és egyre szembeötlőbbé válnak a környezetet károsító kihatások), mert ezek a NAGYON DURVA ERŐSZKOS behatások szinte AZONNAL Megtörik a teremtők közötti (Belső és egyéb kiáradó) Természetes Összekapcsolódásokat / Kommunikációt.

          „…Fontos tudni, hogy Megtörés nem csak (1) Élet-Megsértésből eredhet [az Életet Megsértőben, és abban, akinek megsérült az Élete (mindkettőjükben)]. (2) Sok olyan teremtő van, akiben valamilyen ’NAGYOBB EL-TÁVOLODÁS’ az oka a Belső Megtörésnek.

       Néhány jellemző Nagyobb EL-Távolodás:

erőszak (kifejtése vagy eltűrése) hatására Eltávolodás / Elszakadás valamely [Eredőben Meghatározott vagy később Választott] ÖN-Jellegtől [akár az ÖN-Azonosságtól] > ez sokszor már szinte határos az Élet-sértéssel

- Tévedés / Megtévesztés / Figyelmetlenség (’óvatlanság’) miatti EL-Távolodások

idegen behatásra megzavarodás > ebből eredő bármilyen EL-Távolodás

- Keveredettség [20180921 (elérhető ITT): ’Keveredésnek’ a VILÁGBAN azokat az ’érintkezéseket’ jelölik, amik megnyílásának nincs megfelelő egyetértésből megformált törvényes alapja, és ezért egyetlen érintett számára sem eredményezhetnek megtartható teremtéseket (pusztulással, erővesztésekkel járnak >>> az ilyen teremtések Tapasztalatai jellemzően az érintett MEGTARTÓKBAN ’Feljegyzésként’ válhatnak megtarthatóvá). A Keveredések zavart okoznak mind az egyedi teremtők lényében, mind a Közösségek áramlásaiban. Néha olyan súlyos zavarokhoz is vezethetnek, amik már a Teremtési-Alapok torzulását vagy akár részleges vagy teljes bezáródását is eredményezhetik (>>> az egész közösség teljes pusztulását okozhatják).]

- (amely Közösségben van ilyen:) ’nemi ön-jellegtől’ való EL-Távolodás, Szorosabb Összekapcsolódásból (családi, baráti Társas-ságból) való kiszakadás stb..”

 

        A „megzavarodás” valamivel lassabban nyilvánul meg azon Közösségekben, ahol a teremtők képesek már több Tapasztalatot / Tudást Berögzíteni a Középső és anyagi testükbe [20190529elérhető ITT][így több lehetőségük nyílhat e romlás Elhárítására], de a Tudatosság leépülése és az élet-erő rohamos csökkenése itt is szinte megállíthatatlan volt eddig.

        A Tudatosság leépülése szinte azonnali azon Közösségekben, ahol a MEGTARTÓ elsődlegesen az Áramlásokba rögzíti be (és így teszi elérhetővé) a Tapasztalatokat, és a teremtők még csak kevéssé képesek ezeket berögzíteni az anyagi testükbe [ez volt a helyzet az EGYEDISÉG Birodalmában: 20181017elérhető ITT]. Részben ez a Tapasztalat indított arra minden nagy-TEREMTŐT és MEGTARTÓI-Teremtőt, hogy Új Harmoniát formáljanak meg a Közösségükben megformálható testekre (és Áramlásokra) vonatkozóan [a teremtő pontosan mit / milyen feltételekkel / milyen módokon ’emelhet be’ és rögzíthet be a Testébe az Áramlásokban berögzített Tapasztalatokból --- ezeket milyen tartamonként szükséges Értékelni és Ellenőrizni / Rendezni / ’rendbe tenni’ --- milyen új lehetőségek nyílnak az újonnan megnyíló Különleges Megtapasztalások útján > például közvetlenné válhat a FORRÁS-TÉRBEN berögzített Tapasztalatokhoz a hozzáférés, és ezek mennyiben rögzíthetők be a teremtők (Lényegi / Középső / Anyagi) Testébe stb].

 

            Az ÉLETET-Megtartó-Tér „Belsejének” Tudatos (és erőszakos, durva) megsértése („átformálása”), a belső és felszíni áramlások mielőbbi széttörése / átszerelése [mesterséges határokkal a természetes közösségek feldarabolása / szétválasztása, természetes utak járhatatlanná-tétele / az átjárhatóság ellenőrzéshez kötése] szinte biztos jele annak, hogy a Közösség valószínűleg minden tagjában Belső Megtörés is van.

 

Azért ’könnyebb’ ma még a Kisebb vagy Nagyobb Szakasz-Lezárások és az ÁT-VEZETÉS során a Megtörések Kiigazítása,

mert ilyenkor nem csupán az egyedi teremtőkről GONDOSKODNAK különleges vagy különlegesEBB módon a MEGTARTÓK,

hanem maga az Életet-Megtartó-TÉR is minden esetben KIIGAZÍTÁSRA kerül.

A Tapasztalatok szerint

az Életet-Megtartó-TÉR KIIGAZÍTÁSA nélkül

legfeljebb csak „rövid életű” lehet a teremtők lényében megnyilvánuló minden ÖN-Igazodás és Rendezés.

 

A FÖLD Megújuló Közösségében

a Tér Belső Megtartó-Részeinek a Gondozása

önálló Szolgálati-és-Irgalmi (és később ÉLŐTÉR jellegű) Különleges Teremtési Iránnyá nyílik meg / nyílt meg.

A TÉR e nagyon fontos Belső Megtartó-Részei

a FÖLD Közösségében

jelenleg

NAGYON KÜLÖNLEGES MEGÉRINTHETŐSÉGBE kerültek,

és csak azon MAGOK számára válhatnak ezek ’megérinthetővé’,

akik törvényes úton megnyitják az ehhez tartozó Különleges Tudatosodást.

 

A MAGJAI számára a FÖLDANYA Kiárasztotta ennek az Új Különleges Teremtési Iránynak a Megnyithatóságát.

Amely MAGOK megnyílnak az ilyen irányú Különleges Tudatosodásban,

azokat a FÖLDANYA azonnal elindítja egy olyan Belső ön-épülésben (és alapozó Tudatosodásban),

amelyben feltárja számukra e Belső Tér-elemek pontos lényegét és a belőlük felépült Új Rendszer (= Új-Harmonia) lényegét.

E még Kipróbálás jellegben megnyitható Tudatosodást követően hozhatnak majd a MAGOK olyan Rendelkezést,

hogy ’Elköteleződnek’-e ebben a ma még Nagyon (!) Különleges Tudatosodásban,

amely csakis a FÖLDANYÁVAL megformált ’Kötő’-Szorosságban [és Speciális Garancia befogadása útján] nyilvánulhat meg…”

 

            Csak röviden > ide is kapcsolódhat egy Társam Érzékelése. Valószínűleg egy Átvilágítási helyzetben Érzékelhetővé vált a számára, hogy egy másik teremtőben mi Az-Életében ’legelőször’ megformlódott ’súlyos-sérülés’. Egy érzékelhetően „régi, távoli” helyzetben látta ez a teremtő, amint a „földet / területet ahol élt” idegenek „megbontják / feldúlják / kifosztják” (valószínűleg bányászás jelleggel is). Ennek a Tapasztalatnak az volt a ’lényege’, hogy erőszakkal „ELLOPTÁK” az Élete egy fontos részét ennek a teremtőnek az idegenek: valószínűleg helyrehozhatatlanul feldúlták az ott élő kis közösség Életéhez rendelt MEGTARTÓI Áramlásokat… máig JELEZ ebben a teremtőben az ahhoz kapcsolódó „zavarodottság”, hogy „ellopják tőle a javait / vagyonát / ön-azonosságát”…

            Valóban mások ’Életét’ „LOPJÁK EL” azok, akik a TÉR Belső-Megtartó-Részeit megbontják és a saját érdekük szerint elmozdítják vagy kibányásszák… vagy bármilyen természetes Áramlást megzavarnak / megváltoztatnak / megsemmisítenek…

 

2020.08.25.

 

Az ÉLETET-MEGTARTÓ-TÉR (általában) ERŐSZAKOS / DURVA BEHATÁS általi JOGOSULATLAN MEGVÁLTOZATATÁSA

eddig minden Közösségben olyan helyzetet eredményezett,

hogy az Összecsendüléssel elindított teremtő folyamatok „MEGSZAKADTAK”,

és egymástól egyre jobban EL-TÁVOLODTAK

(1) nem csupán az egymással Közeli Összekapcsolódásokat megformált egyedi teremtők,

(2) hanem az egyedi teremtők és a Közösségük MEGTARTÓI-Teremtője is…

(3) így „bizonytalan megnyilvánulásúvá” vált az egyedi teremtőkben az (Ön)Lényeg közvetlen belső összekapcsolódása a Közösségben Élővé vált [’anyagban megtestesült’] ön-kiterjedésével.

 

            Említettem korábbi lejegyzésekben, hogy formálódott a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők között egy olyan EGYETÉRTÉS, mely szerint

fontos lenne az ÉLETET-MEGTARTÓ-TERET

minden Közösségben

még az ÚJ TÉR-ALAPRA való ÁT-IGAZODÁS ELŐTT KIIGAZÍTANI:

a TÉR Belső-Megtartó-Részeit sürgősséggel, a lehető leghamarabb SZÜKSÉGES

(1)

a FELSZÍNRE KIEMELT RÉSZÉBEN VISSZABONTANI és ELÉRHETETLENNÉ TENNI az egyedi teremtők számára

[mivel ez a MEGTARTÓI HATALOM olyan része,

amely közvetlenül nem „használható” az egyedi teremtők által,

ezért SEMMILYEN formában / mértékben nem illeszthető be harmonikusan az egyedi teremtők életébe a „kitermelt” TÉR-MEGTARTÓ-Részek „használata”

> mindig újabb és újabb NEHÉZ HELYZETEKET formál meg ezek jogosulatlan használata / megmozdítása az egyedi teremtők / a Közösség Életében],

(2)

másfelől pedig ezeket az ÉLETET Megtartó BELSŐ-TÉR-ELEMEKET a lehető leghamarabb újra meg kell formálni a Közösségek ÉLET-TERÉBEN.

 

         Az EGYEZTETÉSEK még mindig folyamatban vannak, és van már néhány KIPRÓBÁLÁSI szakaszba lépett Javaslat is.

      Jelenlegi megértésem szerint

néhány [IRGALMI ALAPÚ] Gondoskodási-Térben

ténylegesen megkezdődtek olyan KIPRÓBÁLÓ teremtések,

amelyek

(1)

a jogosulatlanul a felszínre „kitermelt” Belső-TÉR-Megtartó-Részek MARADÉKTALAN és Azonnali VISSZABONTÁSÁRA irányulnak,

(2)

és ezzel párhuzamosan

újra megformálják az ÉLETET-MEGTARTÓ-TÉR BELSŐ [ma már VÉDETTSÉG által is Megerősített] részében azokat a BELSŐ MEGTARTÓI ÁRAMLÁSOKAT,

amelyek képesek biztosítani Az-Élet / az Összecsendüléssel-Meghatározott-Harmonia gyors VISSZAÉPÜLÉSÉT.

 

         Habár a FÖLD Közösségét a KIIGAZÍTÁS ezen formája ’most’ éppen nem érinti [mert a FÖLD Közössége már berögzült a MEGTARTHATÓ ÉLETÉVEL / VALÓJÁVAL az ÚJ-TÉR-ALAPÚ ÉLET-TERÉBE], valószínűleg a FÖLDANYA ’különleges helyzete’ és tapasztalata miatt (ennek lehet valamilyen kapcsolódása a kibontakozó ’KÉKSÉGÉVEL’ is) a FÖLDANYA és néhány MAGJA / Különleges Utat megnyitott egyedi teremtője is részt vett / részt vesz a Kipróbálások egyes szakaszaiban. Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA a MEGERŐSÍTÉSEK ÚJ-HARMONIÁJÁNAK a Megformálásában [és részben a Kipróbálásában / Behangolásában / ÉRTÉKELÉSÉBEN] vesz részt az érintett egyedi teremtővel. Különleges-VÉDETTSÉG által megerősített KIPRÓBÁLÓ Terek formálódtak / formálódhatnak meg azon egyedi teremtők Életében, akik egy-egy rövidebb [ELLENŐRZŐ / ÉRTÉKELŐ, vagy KIPRÓBÁLÓ / BEHANGOLÓ] munkával hozzákapcsolódnak e Kipróbáló Teremtésekhez.

 

        Mivel ezek a Kipróbáló Teremtések ’éppen most’ olyan Különleges Megerősítések megformálására irányulnak, amelyek ’éppen most’ nem nyilvánulnak meg a FÖLD Közösségében, nagyobb ’befelé-figyelést’ és összpontosítást igényel annak a MEGÉRTÉSE, hogy milyen Új Különleges-Harmonia megformálásában vesz részt a FÖLDANYA.

       Számomra eddig annyi vált megérthetővé, hogy

az egyedi teremtők [ALAP-ÁRAMLÁSON belüli] Irgalom Áramlásán BELÜL

több új belső Irgalmi-Szál megformálásában és behangolásában vett részt a FÖLDANYA és néhány egyedi teremtője e Kipróbálások részeként,

ezeknek az új Irgalmi belső-Szálaknak az egészen az anyagi testbe való befogadását és berögzítését segítették a FÖLDANYA MAGJAI.

 

A Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtője

közvetlen Gondoskodásától EL-TÁVOLODOTT egyedi teremtő helyzete olyan,

mintha „hirtelen” „gyökértelenné” válna:

a KÖZÖSSÉGE (!) ÉLET-TERE ’biztonságban megtartó’ és ’gondoskodó’ ereje,

valamint a Tudatossága / Ön-Tudatossága / Ön-Ismerete megtartásához szükséges közvetlen belső összekapcsolódása a Befogadási-Alapjához [az abba berögzített Meghatározóihoz] megszűnése

egy rövid tartamban ELBIZONYTALANODÁST [„El-Fordulást”],

hosszabb tartamban ZAVART és a megformált Élet / Harmonia teljes leépülését eredményezi.

 

Azon egyedi teremtőkben akár azonnali ZAVART is eredményezhet már egy egészen rövid „kiesés” a Közösség Áramlásaiból,

akikben tényleges Tér-Vesztettség [Megtörés, Belső-Bezáródás] vagy fontosabb élet-részre kiterjedő Fokozott Érzékenység van.

 

Azért, hogy egy ilyen akaratlanul megformálódott Nehézség Az-Elkövetkezőben

ne eredményezhesse a jogosan MEGTARTHATÓ Élet / Megformált-Való Visszabomlását (akár részleges leépülését)(vagy újabb Tér-vesztést…),

egy ’GYÖKÉR-PÓTLÓ’ Jelleg / Harmonia [Különlegesség] van éppen megformálás alatt.

 

Az eddigi megértésem szerint

amint megformálódna egy egyedi [vagy MEGTARTÓI] teremtőben egy olyan helyzet,

(1)

hogy a KÖZVETLEN MEGTARTÓJÁHOZ való közvetlen Összekapcsolódása megszakad

(2)

és/vagy

bármilyen ’Élettel-Összeegyeztethetetlen-Helyzet’ JELEZNE [a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN],

az ALAP-ÁRAMLÁSÁN belüli

Irgalom-Áramláson belül

több új kis belső áramlás [Irgalmi-Szál] kezd megformálódni.

A megformálásra kerülő Irgalmi-Szálak száma és jellege különböző lehet,

mindig ahhoz igazodóan formálódnak meg,

hogy milyen jellegű AZONNALI MEGERŐSÍTÉSRE van szüksége a nehéz helyzetbe került teremtőnek.

 

         Részben azért, mert még Kipróbálás alatt van ez az Új-Harmonia, az eddigi megértéseim részlegesek.

         Ha a FÖLD Közösségére vonatkoztatjuk:

ha egy egyedi teremtő Belső Összekapcsolódása megszakadna a FÖLDANYÁVAL,

(1)

 rá az IRGALMI MEGTARTÓI-Teremtő azonnal kiterjesztené a Közvetlen Gondoskodását [egy VÉDETT-TÉR azonnali megformálásával / biztosításával],

(2)

és az IRGALMI MEGTARTÓI-Teremtő azonnal EGYEZTETÉST kezdene a FÖLDANYÁVAL annak érdekében,

hogy a lehető leghamarabb újra közvetlenné váljon a Belső Összekapcsolódásuk.

(3)

Amíg nem formálódik meg újra a FÖLDANYA és egyedi teremtője között a Közvetlen Belső-Összekapcsolódás,

addig az egyedi teremtő Irgalom-Áramlásán belül több ideiglenes belső-szál kerül megformálásra.

Ezek [mint ’Ideiglenes Gyökerek’] biztosítják azt,

hogy ez az egyedi teremtő ne távolodjon tovább a Közösségétől / a Saját-Harmoniájától

>>> ’biztosságban / biztonságban’ (Biztos-Megtartottságban) maradjon az Élete,

a Tudatossága / Ön-Tudatossága / Ön-Ismerete megtartott maradjon,

és ezek mellett egy olyan szükséges erősségű IRÁNYBAN-TARTÁS is megnyilvánul,

amely a lehető leghamarabb visszavezet az EL-TÁVOLODÁS előtti [vagy más Összecsendüléssel meghatározott!] helyzethez.

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!