omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020. augusztus 6 (II) - szeptember 8.
ÍRÁSOK - 2020. augusztus 6 (II) - szeptember 8. : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (9. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (9. rész)


Az írás 8. része elérhető ITT

 

III.

            Kifejezetten csak a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő (egyedi) teremtőket érinti az a Változás, amelyet most említek.

            A FÖLDANYA MAGJAI majdnem mindannyian a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtők, így bennük ez a Változás (már) Megnyilvánul. Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA MAGJAI [és más SZOLGÁLAT Birodalmából eredő Életre Befogadott egyedi teremtők] részt vettek azokban a KIPRÓBÁLÓ Teremtésekben, amelyek ennek az Új [Fő Ágában Irányban-Tartóként Értelmezhető] MEGERŐSÍTÉSI Formának a Megformálására / Behangolására irányultak.

 

            Leginkább képpel tudom érzékeltetni a lényegét.

            Az írás előző pontjában említettem azt a megértést segítő képet, amikor a ’saját járművéből’ „kívülre került” a teremtő > „kimozdult a saját középpontjából”, már nem képes tudatosan irányban-tartani az Életét. „Még kapaszkodik az Élete Gyökerébe”, de talán a Szomorúsága már eljuttatta a reményvesztettség szélére. [A SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben a Szomorúság egyes fajtái képesek lehettek megtörni az ALÁZATOT, amely fontos ’Alap-Jellege / gyökere’ ezen teremtőknek.]

            Több irányból is [elsődlegesen az Életét Közvetlenül Gondozó nagy-TEREMTŐTŐL / MEGTARTÓI-Teremtőtől] segítséget kap a teremtő ahhoz, hogy visszakerüljön a ’járműve vezető-ülésébe’ [visszaigazodjon Az-Élete ’középpontjába’]. Amint ez (külső segítséggel) megtörtént, érzékelhetővé vált, hogy ’oldal irányban’ egy ÁRAMLÁS részévé vált, több egyedi teremtő is összekapcsolódott vele.

            Én úgy érzékeltem, hogy amint a ’középpontjába’ [segítséggel, Irányban-Tartással] visszaigazodott a teremtő, a szíve körül / a szívében egy halvány aranyszínű / fényű [Megerősítő (?)] tér [Védettség (?)] formálódott meg [nyílt meg]. Képben ez úgy mutatta magát, mintha az oldalra (mindkét oldalra) kinyújtott karjai ’vonalában / mentén’ egy fényes járat formálódott volna meg, és ebbe a járatba egymás mellé akár többen is bekapcsolódhattak [mintha fognák egymás kezét (nem véletlen, hogy ez a forma mutatta magát)]. Lehet, hogy csak néhányan kapcsolód(hat)nak ezen a járaton a helyére visszaigazodó teremtőhöz [akár hosszabban is, akár csak egy rövidebb Megerősítés tartamára]. Olyan Megerősítést adni képes teremtők kapcsolódhatnak be a járatba, akik az újabb kibillenés megakadályozásához szükséges Gondoskodást / Megerősítést képesek megnyilvánítani. Valószínűleg Garanciák szabályozzák a segítők hozzákapcsolódását a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő Társukhoz.

            Érzékeltem azt is, hogy akár egy ’nagyobb körben’ is ’összekapaszkodhatnak / összekapcsolódhatnak’ az ilyen járatokban a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők egymással [talán ha Ellenőrizni szükséges valamit, vagy egy Egyeztetés válik szükségessé…]. A FÖLD Közösségében a MAGOK mostanában [az utóbbi években] gyakran végeztek ilyen formában egymáshoz-kapcsolódva Megerősítő-Munkákat.

 

A SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtők EGYMÁS FELÉ megnyitható [Irányban-Tartó FŐ Irányú] Megerősítése

alkalmas lehet arra,

hogy a Sors-Rendezés [vagy akár valamilyen Nagyobb Változás] ’kezdő lépéseiben’ jelentős Megerősítést adhassanak egymásnak

(1) akár csupán az (Ön)Lényegben egymáshoz kapcsolódva,

(2) akár közvetlenül (!) Megerősítve a segített teremtő Megformált-Anyagi-Valóját is.

Ez utóbbihoz a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő Egyetértése szükséges.

Ennek a Megerősítési formának a Megnyilvánítási Alapjáról és Főbb Szabályairól a FÖLDANYA Összecsendülést formált meg a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL.

 

            Jelenlegi megértésem szerint AZÉRT MOST formálódhatott meg a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtők EGYMÁS FELÉ IRÁNYULÓ [Fő Ágában Irányban-Tartó (?)] Megerősítésének [valószínűleg már nagyon régen megalapozott] Lehetősége, mert most nemrégen formált meg minden Birodalom nagy-TEREMTŐJE arról Összecsendülést, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők számára az Eredő Birodalmuk felől (!) SPECIÁLIS Megerősítés Lehetőségét is biztosítják az Életre Befogadottságuk tartamában. Ehhez kapcsolódó további ÚJ lejegyzés az írás 8. pontjában (elérhető ITT).

 

20200614 (10. rész)(17. pont) – elérhető ITT:

                    „…Jelenlegi megértésem szerint

az újonnan megformált ’belső-test / belső-tér’

a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőkben ’akkor nyílik fel’ [akkor kezd el működni jelenleg],

amikor a teremtőben ténylegesen ’Elindul’

(1) vagy egy Rend-Tétel [akár Kipróbálási-Térben],

(2) vagy pedig valamilyen ÚJABB Rendező út.

 

            Az eddigi megértésem szerint

a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők (Ön)Lényegében (!) megformált új belső kis tér (’belső-test’)

(1)

az Eredő-nagy-TEREMTŐ

(2)

és az (Ön)Lényeg önmaga számára

nyitja meg annak a Lehetőségét,

hogy ’Erőteljesebben’ ’Irányban-Tartsa’

a teremtő TELJES (!) Megformált-Valóját

annak érdekében,

hogy bármilyen ÚJABB nehézség megformálódását Elháríthassa azonnal

(1) a Sors-Rendezést megkezdett,

(2) vagy pedig valamilyen ERŐSEBB VÉDELMET IGÉNYLŐ Különleges munkába belekezdett teremtőben.

 

Jelenlegi megértésem szerint

az (Ön)Lényeg és/vagy az Eredő-nagy-TEREMTŐ

a MEGÁLLÍTÁS érdekében is elsődlegesen ezen kis térből áradhat ki most elsődlegesen [20190928elérhető ITT][ez ebben a részben valószínűleg Kipróbálás jellegű].

 

            Nincsen még tapasztalat arra, hogy ennek az új kis belső-térnek a felnyílása a KÜLÖNELEGES Birodalomból eredő teremtőkben kezdetben járhat-e valamilyen nehézséggel [esetleg mint a várandósság kezdetén az anyákban megjelenő émelygés vagy kezdeti fokozottabb érzékenység]. Valószínűleg jelentősebb változást nem érzékelnek azok a teremtők, akik mostanra már kellően SZOROSSÁ formálták meg a Közvetlen Összekapcsolódásukat a saját (Ön)Lényegükkel és az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKKEL.

        Az ÚJ TÉR-ALAPÚ TEREKBE belenyíló teremtőkben először megformálódhat egy ’új’-’érzés’, szavakkal nehéz ezt körbeírni. Hasonló lehet, mint egy ’átlebegéses’-’furcsaság-érzet’, amely leginkább csupán ’újdonságként’ jelez, nem jár más fájdalommal…

        Az érintett nagy-TEREMTŐK jelenleg ELLENŐRZIK, hogy a teremtőikben az új kis belső-tér ’élővé válása’ (beilleszkedése az Életbe) jár-e valamilyen érzékelhető olyan változással a teremtő Megformált-Valójában, amelyre Fokozott Gondoskodásban szükséges kiterjedni.

 

Az új kis belső-tér

az egyik meghatározott Lényege-Célja-Értelme szerint

’segíti könnyebben hazatalálni’

az Eredő-Ön-Jellegétől Eltávolodott, Tudatosságában jelentősebben elhomályosodott teremtőt

a Saját Eredendő Harmoniájához.

 

            Több korábbi írásban ÁtVilágítás Tapasztalataként már írtam a Hazavezetések [ma már általánosan ismert] egyik nehézségéről, amely azon teremtőkre vonatkozik, akikben ténylegesen „elhalványult” a saját Eredő-Ön-Jellegük ismerete [valószínűleg az Eredő-nagy-TEREMTŐTŐL való JELENTŐSEBB Eltávolodás miatt „elfelejtették” kik ők, miért vannak ott-ahol-éppen-vannak].

            Az ÁtVilágító kép lényege minden esetben az, hogy például ’hajnalban’ [amikor elkezdődik az ’ébredés’, amikor jelen esetben elkezdődhet például egy Rend-Tétellel a jelentősebb ELTÁVOLODÁS Kiigazítása / Rendezése] ’tudatosan elindul haza’ a teremtő. ’Belül’ [valamilyen belső érzékeléssel] ’pontosan tudja’, hogy milyen IRÁNYBAN van az ’otthona’, és tudatosan elindul a benne Jelző Irányban.

            A ’város’ / Tér azonban az „éjjel” [a „sötétség”, az Eltávolodottsága tartama alatt] „átépült” / „beépült”, nagyon jelentősen megváltozott. [Vonatkozik ez a teremtő saját Életéhez tartozó Térre / testre, és az Otthon TERÉRE is.] „Már nincs ott az az út”, amelyik régen járható volt ’hazafelé’.

        Az első ilyen felismerés után a teremtő még Bizalommal folytatja a ’hazaút’ keresését a benne belülről jelző irányban haladva, de amikor egyre újabb olyan helyzetekben találja magát, hogy „teljesen átépült a[z általa ismerni vélt] tér”, egyre inkább ELBIZONYTALANODIK és ZAVARTTÁ is válik. Sokszor az ilyen helyzetben ott vannak segítők, ám a teremtő mégsem kér tőlük útmutatást [nem ismeri fel azokat, akik azért vannak mellette, hogy segítsék a hazatérésében].

 

A nehézség lényege az

[és ez vonatkozik nem csak a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő (MEGTARTÓI és egyedi) teremtőkre, hanem az ÁLTALÁNOS Birodalomból eredő saját Ön-Jellegüktől ELTÁVOLODOTT teremtőkre is!],

hogy miközben a teremtő ELTÁVOLODVA élt az Eredő-nagy-TEREMTŐJÉTŐL

[nem tudta működtetni a közvetlen belső összekapcsolódást Vele],

azon tartamban JELENTŐSEBB VÁLTOZÁSOK [„átépítések”] nyilvánultak meg magában az Eredő-Birodalmában is [az ’otthonában’].

Akár több kisebb / nagyobb Megújulási folyamat is megnyilvánulhatott mára a teremtő Eredő-Birodalmában,

és ott az ÁtVilágítás képével több új város is felépülhetett

[több olyan ÚJ MEGHATÁROZÓT is megformált mára az Eredő-nagy-TEREMTŐJE,

amelyet az Eltávolodott teremtő eddig még KÖZVETLENÜL nem tapasztalhatott meg].

 

A Hazavezetések egyik általánosan megnyilvánuló nehézsége

[fokozott odafigyelést igénylő alap-helyzete] az, hogy

(1)

miközben a Saját Eredő-Ön-Jellegétől ELTÁVOLODOTT teremtőt

nagyon pontosan [ma már Irányban-Tartással], határozottan

és ugyanakkor sürgetés nélkül

’megfelelő fokozatossággal’ ’önmaga’ [a Saját Eredője] felé szükséges ’visszafordítani’

[ehhez hozzátartozik az, hogy a teremtőt hozzá kell segíteni ahhoz, hogy ő-maga képes legyen megformálni a ’Hazatérés-Szándékát’!],

(2)

fokozatosan és folyamatosan ’hozzá kell szoktatni’ azokhoz a legfontosabb ’ÚJÍTÁSOKHOZ’ is,

 amelyek ’mostanra’ az Eredő-Birodalmában AZ-ÉLET mindenki számára Meghatározó részévé váltak

[ezekre már a Hazavezetés tartama alatt meg kell tanítani a Hazavezetését megkezdőt].

 

Úgy szükséges tehát

(1)

a korábbról ismert Tapasztalatokat felidézni [újra megismertetni] a Hazatérését megkezdő teremtővel, hogy

(2)

fokozatosan

[úgy, hogy ez ne okozzon ÚJABB Elbizonytalanodást és Zavart!]

meg kell ismertetni az Eredő-Birodalma [’otthona’] TÉNYLEGESEN-MAI-ÁLLAPOTÁVAL,

amely ’Tényleges-Mai-Állapot’ magától értetődően nem az az állapota az Eredő-Birodalma TERÉNEK és ÉLETÉNEK,

amely akkor volt, amikor utoljára képes volt megtapasztalni a Közvetlen Összekapcsolódást az Otthonnal.

 

            Az ÁtVilágítás képei szerint

amikor a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőkben

a megformálódott ELTÁVOLODÁSUKBÓL megkezdődik a Tudatos Hazatérés [visszatérés az Önnön-Teljességhez],

MINDIG (!) ’felnyílik’ egy nagyon erősen jelző ’belső-iránytű’.

Mindig ’nagyon pontosan és erőteljesen jelzi’ [a mostani Értékelések szerint]

a belső középpont helyét’.

 

Leginkább úgy értelmezhető ez, hogy

minden KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtőben

[egy kicsit hasonlóan, mint a FÖLDANYÁBAN]

van egy ’nagyon védett belső járat az Eredőhöz’ [Eredő-Kiáradási-Ponthoz (?)].

 

Ez Érzékelhető úgy,

hogy mindannyiukban van egy közvetlen [kifejezetten Különleges (!) jellegű] belső-összekapcsolódás az Eredőjükhöz

[ebben az értelemben akár az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKHÖZ is].

 

Amikor megnyílik a Hazatérés / Sors-Rendezés SZÁNDÉKA a teremtőben,

’belül’ felnyílik egy ’belső vezetés’ ehhez a középpont vagy nyitott-közvetlen-járás felé.

 

Aki (akár akaratlanul) képes ezt ’megtalálni’,

abban nagyon gyorssá válik a Tudatossága és ön-ismerete visszaépülése.

 

Aki valamilyen belső Bezáródás vagy jelentősebb Elbizonytalanodás miatt nem tudja kellően megközelíteni ezt a ’belső közvetlen járást’ a saját Eredőjéhez,

abban a belső-jelzés általában felerősödik.

 

Ha ezt követve sem képes ’hazatalálni’ a teremtő,

akkor eddig az (Ön)Lényeg / az Eredő-nagy-TEREMTŐ csak nagyon kevéssé tudta tovább segíteni a teremtő ’Megformált-Valóját’ a ’Hazatérésben’.

 

A ’hazatérés részeként’

az Eredő-Birodalomra [és így a Saját EREDŐ (!) Ön-Jellegre] való ráismerésben

eddig a legtöbb [KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőt Életre Befogadó] ÁLTALÁNOS nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő

KÖZVETLEN (!) módon nem tudta segíteni a Különleges Birodalomból eredő teremtőket.

 

            TAPASZTALAT, hogy például egy SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtő a YOSÁG valamelyik Közösségébe való Befogadottsága tartamában is

CSAK AKKOR TUD VALÓSAN NEKIKEZDENI a Sors-Rendezésének [’hazatérésének’, kiteljesedésének],

ha ’ELSŐ LÉPÉSKÉNT’ Tudatossá válik a saját KÜLÖNLEGES Eredő-Ön-Jellegében

[és újra teljessé formálja magában az ALÁZATOT

>>> tehát NEM ELÉG csupán a YOSÁG Meghatározó Alap-Értékében, a MEGBECSÜLÉSBEN újra Tudatossá válnia!].

Ebben EDDIG a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő nagyon kevéssé tudta segíteni a KÜLÖNLEGES Birodalomból Befogadott teremtőjét.

 

A most említett ÁtVilágító kép [Értékelés]

olyan KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőre vonatkozik, aki

(1)

JELENTŐSEBBEN EL-TÁVOLODOTT a Saját Eredő-nagy-TEREMTŐJÉTŐL, és

(2)

a Hazavezető-SZÁNDÉKA megformálódását követően benne felnyíló ’erős belső-iránytű’ használatával sem képes megtalálni az ’Eredőjéhez’ megformált (Különleges) ’Belső-Járást’.

 

 

Ez a ’Belső-Járás’

valójában egy IRGALMI alapú Különleges Belső Összekapcsolódás

>>> az (Ön)Lényeg-’HEZ’

>>> (Ön)Lényeg(től?) az Eredő-Kiáradási-Ponthoz

[ezért írtam, hogy hasonló valamelyest a FÖLDANYÁBAN már az Eredő-Kiáradási-Pontjában megalapozott Különleges (!) MEGTARTÓI ’belső-áramláshoz’].

 

Nagyon súlyos ’belső Bezáródás / sérülés’ esetén az is lehetséges,

hogy a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben is megnyilvánulhat az a helyzet,

hogy nem képesek a Hazavezető-SZÁNDÉK megformálására.

Ekkor [e Szándék hiányában] a korábban megformált ’belső iránytű’ nem tud felnyílni,

és ezért nem tud segíteni a ’Hazatérésben’.

 

Van Tapasztalat arra is, hogy

ez a ’belső iránytű’ BIZONYTALAN Megnyilvánulásúvá vált.

 Ez leginkább úgy értelmezhető, hogy

a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőben éppen az az ön-része sérült meg,

amellyel ÉRZÉKELNI és ÉRTELMEZNI képes a saját (!) ’belső útmutatását’.

Ha valamilyen Rendezéssel Kiigazítható ez a belső sérülés,

akkor a ’belső útmutatásait’ ismét képessé válik követni / Megérteni a teremtő

[ha a korábbi Elbizonytalanító helyzet miatt nem sérült meg jelentősebben a Bizalma].

 

Az ÁLTALÁNOS Birodalomba [például a YOSÁGBA] Életre Befogadott

KÜLÖNLEGES Birodalomból [például a SZOLGÁLAT Birodalmából] eredő teremtő

SORS-RENDEZÉSÉNEK van egy olyan NAGYON FONTOS

(1)

ALAPOZÓ

és/vagy (2) KEZDŐ Lépése,

amelyben ma még a teremtőket a Közvetlen [Általános ÉLETŰ] MEGTARTÓI-Teremtőjük nagyon kevéssé képes ’vezetni’

[ebben az Irányban Megerősítést Adni].

 

Ez a nagyon fontos lépés

a teremtő SAJÁT (!) Eredő-Ön-Jellegének [ebben a KÜLÖNLEGES Eredőnek] a Felismerése.

Az eddigi Tapasztalatok szerint ezen ’kezdő lépés’ ELHAGYHATATLAN alapja a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők Sors-Rendezésének.

 

          Hasonló ehhez az angyalok helyzete is: az angyalokban olyan jelentős ’belső tér-vesztés’ is van, amely miatt bennük az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKNEK ’ÚJBÓL’ fel kell építenie az Eredő-Ön-Jellegüket. Az angyalok ’teljes mértékben’ ELTÁVOLODTAK az Eredő-Ön-Jellegüktől mára. KIHAGYHATATLAN lépés a Hazavezetésük megkezdésének LEGELEJÉN az, hogy újra FELÉPÜLJÖN bennük a SAJÁT Eredő-Ön-Jellegük Biztos Tudása. Minden egyéb más Sors-Rendezés [a Jogosulatlanságok / Idegenségek Leválasztásán kívül] csak ezt követően kezdődhet meg úgy, hogy az MEGTARTHATÓ ön-épülést eredményezhessen a számukra / a Birodalmuk számára / A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET számára.

 

A KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK tehát ’MOST

egy TELJESEN ÚJ KÖZVETLEN GONDOSKODÁSI FORMÁT formáltak meg

az eredőjük szerint hozzájuk tartozó egyedi [és MEGTARTÓI?] teremtőik számára.

 

Egy olyan új [VÉDETTNEK is tekinthető] ’belső-teret’ formáltak meg és rögzítettek be a teremtőik (Ön)Lényegébe(n)

[kifejezetten az (Ön)Lényegben (!) nyílik fel ez a ’belső-tér],

 amely-’BŐL’ ’Közvetlen-Járással’ [Közvetlen Különleges (!) Belső Összekapcsolódással!]

(1)

az (Ön)Lényeg

és/vagy

(2)

 az Eredő-nagy-TEREMTŐ

’ÚJABB’ [mostanában újonnan megformált!] ’Belső’ IRÁNYBAN-TARTÁSSAL segítheti / vezetheti

a Hazatérését [például a Sors-Rendezését tudatosan vagy kevésbé tudatosan] megkezdő teremtőjét.

 

Jelenlegi megértésem szerint ugyancsak megnyilvánulhat ez a ’Speciálisan Felerősíthető’ Irányban-Tartó Gondoskodás akkor,

ha a teremtő megkezdi a Felkészülését valamilyen ÁT-VEZETÉSRE [egészen az ÁT-VEZETÉS befejeződéséig]

[ez a Sorsban mindig valamilyen jelentősebb IRÁNY-VÁLTÁS],

valamint akkor is,

ha olyan KÜLÖNLEGES munkába kezd bele, amely ma még csak MEGERŐSÍTETT VÉDETT TÉRBEN lehetséges.

 

Újdonsága’ ennek az új ’belső útmutatásnak’ az, hogy

a VÉDETT-TEREK Új formáit felhasználva (!)

az (Ön)Lényeg és/vagy az Eredő-nagy-TEREMTŐ

a teremtő TELJES (!) Megformált-Valójára ’kiterjesztheti’ az IRÁNYBAN-TARTÓ [Hazavezetést segítő] MEGERŐSÍTÉSÉT

>>> tehát nem csupán magára az (Ön)Lényegre terjed ki ez a Megerősítés,

hanem a teremtő minden (!) MEGTARTHATÓ és MEGTARTHATÓVÁ MEGFORMÁLHATÓ Felépült-Valójára is.

 

Az (Ön)Lényeg és az Eredő-nagy-TEREMTŐ

’MOST’

a KÜLÖNLEGES Birodalmakban

egy újabb ’Hatalmat’ ’KAPOTT’:

a teremtő TELJES (!) Megformálttá-vált-Valójára ’Kiáraszthat’ / ’Kiterjeszthet’

egy ÚJONNAN (!) Megformált IRÁNYBAN-TARTÁST.

 

Ez az Új Irányban-Tartás

ELSŐDLEGESEN [habár nem kizárólagosan!]

a teremtőt a ’Saját Forrás-Pontja’ / ’Az-Élete-Középpontja’ / közvetlen módon akár az Eredő-Kiáradási-Pontja ’FELÉ’ ’VEZETI’ [’Hívja’?].

 

ERŐTELJES

vagy akár ’Nagyon-Erőteljes’ is lehet

az ezen (Ön)Lényegben most megformált új kis ’belső-testből’ a ’Haza-HÍVÁS’ / IRÁNY-MUTATÁS.

Ennek az az oka,

hogy a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőkben

az (Ön)Lényeg JELENTŐSEBBEN is ELTÁVOLODVA lehet ma még a Középső-testtől és anyagi-testtől AKKOR,

ha még ezeknek a testeknek nem tudott KÖZVETLENNÉ nyílni a Belső-Összekapcsolódása az (Ön)Lényegi-testtel,

 és emiatt az (Ön)Lényeg számára [a saját ALAP-ÁRAMLÁSÁN belül!] alig van közvetlen lehetősége a SAJÁT Sorsa ’Irányítására’.

 

Az írás folytatódik a 10. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!