omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (2) 13-32
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (2) 13-32 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (13. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (13. rész)


Az írás 12. része elérhető ITT

10.

2020.09.23.

            Az új lejegyzés az ide-idézett korábbi lejegyzés-részletek után olvasható.

            Nagyon szorosan kapcsolódik a mai Megértés is a MEGTARTÓI Gondoskodáshoz, ezért illesztem be ebbe a lejegyzésbe folytatólagosan.

            A 20200806-i írás [19.r.] 23. pontjában írtam röviden a Következmények (részben megújuló) rendszeréről (elérhető ITT):

 

„…A Birodalmon BELÜL a nagy-TEREMTŐNEK,

a Közösségen BELÜL a MEGTARTÓI-Teremtőnek

szükséges megformálnia

az Összecsendüléssel Meghatározott Harmonia [Megnyilvánulási-Rend] Megtartását [’Érvényesülését’] biztosító Áramlás-rendszert / Megnyilvánulási-Harmoniát.

 

GONDOSKODNIUK szükséges arról,

hogy a Megnyilvánulás / A-Teremtés

az Összecsendülésben meghatározott IRÁNYBAN [Alapról / kiterjedésben stb] nyilvánulhasson meg.

 

Ennek érdekében / ennek megfelelően formálják meg

a Birodalmon / Közösségen belüli FELELŐSSÉGI Rendszert’,

és ebben a Következmények Rendszerét

[a Következmények megnyilvánításának eszközeit / útjait / módját].

 

Gondoskodniuk szükséges arról

[a Birodalom / Közösség MEGHATÁROZÓ ALAP-ÉRTÉKÉBEN (ez a FÖLD Közösségében a TISZTELET)],

(1)

hogy mindenki számára pontosan MEGÉRTETT legyen az Életéhez tartozó Felelősség,

(2)

és ugyanígy Megértett legyen az is,

 hogy az Összecsendülés nélküli (főleg a másokra közvetlenül is kedvezőtlenül / gyengítően ható) Kiáradásai / Megnyilvánulásai MILYEN KÖVETKEZMÉNYEKKEL járnak.

 

A Következmények pontos megnyilvánításáról

közvetlenül (!) a nagy-TEREMTŐNEK és a MEGTARTÓI-Teremtőnek szükséges Gondoskodnia.

 

Nem lehetséges az,

hogy a nagy-TEREMTŐ és/vagy a MEGTARTÓI-Teremtő

a SAJÁT FELELŐSSÉGÉBE tartozó ’Hatalmat’ [Felelősséget]

’Átadjon’ egyedi teremtők számára [vagy bárki más számára].

 

ÉRTELMEZHETETLEN

[és így harmonikusan megnyilváníthatatlan] az ilyen Felelősség-Átadás.

 

         Erről mostanában nagyon sok EGYEZTETÉS folyt, nagyon sok ÉRTÉKELÉS került berögzítésre a FORRÁS-TÉR TAPASZTALAT-GYŰJTEMÉNYEIBE.

 

A nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő

a Különleges Utat megnyitott egyedi teremtő számára sem ’adhatja át’ azt a FELADATOT és FELELŐSSÉGET,

hogy a másokra gyengítő módon ható teremtő-társat ’Figyelmeztesse’,

vagy akár ’Következményként’ ’megbüntesse’.

 

Minden eddigi ilyen „próbálkozás” ÉRTELMEZHETETLEN helyzeteket formált meg az egyedi teremtők között / az egyedi teremtők Életében

>>> mert olyan ’Hatalommal’ „kellett volna élniük”, amely NEM ÉRTELMEZHETŐ az egyedi teremtők Életében.

 

(…) a Különleges Utat megnyitott egyedi teremtők számára

[ha valaki VÁLASZTJA az ehhez kapcsolódó Tudatosodást / ön-épülést]

az a MÉRTÉK-Rendszer / ALAP-(ÉRTÉK)RENDSZER lesz Megismerhető / Megérthető,

amely immár  ’Egységesen Meghatározott Alapja’ annak,

hogyan / milyen Elvek szerint ÉRTÉKELIK a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők az egyedi teremtők Összecsendülésnek nem megfelelő megnyilvánulásait.

 

Ez egy ’nagyon egyszerű, könnyen megérthető’ ’Érték(elési)-Rendszer’ lesz azon egyedi teremtők számára,

akik már megformálták a Harmonia Megformálásának Megértéshez szükséges belső áramlást és ehhez kapcsolódó saját Érzékelő-és-Értékelő ön-erőt.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a Különleges Utat megnyitott egyedi teremtők számára

azért lesz HASZNOS / FONTOS Megismerni és Megérteni azt az ’Alap-Rendszert’,

amely immár A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET-EGÉSZÉBEN

[minden Birodalomban és minden Közösségben!]

Alapja annak,

ahogyan a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők

ÉRTÉKELIK

az egyedi teremtők  ÖSSZECSENDÜLÉSNEK NEM MEGFELELŐ megnyilvánulásait,

mert amikor majd egy ÁtVilágításban / ELLENŐRZÉSBEN / ÉRTÉKELÉSBEN / JÓVÁTÉTELI-EGYEZETÉSBEN / ÖSSZETARTÁSI-ALAPÚ-MEGNYILVÁNULÁSBAN részt vehetnek az egyedi teremtők,

erre az ’Egységes Értékelési-Alapra’

[az abban egységesen meghatározott mérték-rendre] alapulóan

maguk is képesek lesznek Megérteni és Értékelni egy-egy Összecsendüléstől EL-Térő megnyilvánulás súlyosságát,

és azt, milyen Következmények vonatkoznak rá

(1) KIHAGYHATATLANUL

és (2) VÁLASZTHATÓAN,

illetve milyen jellegű [például IRÁNYBAN-TARTÓ, TÁVOLSÁGOT-MEGERŐSÍTŐ stb] Megerősítések szükségesek az érzékelt Nehézség Elhárítása érdekében akár azonnal stb.

 

            A jelenlegi megértésem szerint itt a FÖLD Közösségében majd megnyitható ezen Új Különleges Tudatosodás (1) habár ’eligazító’ lehet a mindennapokban is, (2) de elsődlegesen majd a Különleges munkák során lesz alkalmazható az ÉRTÉKELÉSEK megformálása során. Jobban, könnyebben Megérthetővé válhatnak az Összecsendülés-nélküli (és ezek között a másokra kifejezetten gyengítően ható) megnyilvánulások / kiáradások Következményei.

 

A KÖVETKEZMÉNYEK Rendszere

minden Birodalomban és Közösségben

a Birodalom / Közösség ALAP-JELLEGÉRE alapul.

 

ALAPJAIBAN

a KÖVETKEZMÉNYEK Rendszere

immár minden Birodalomban és minden Közösségben

KÖZVETLENÜL arra az Új ’Értékelési-Rendre’ alapul,

amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA mostanában formált meg,

és mostanában kezdték meg ennek a Berögzítését a SAJÁT ALAP-ÁRAMLÁSUKBA a nagy-TEREMTŐK és a MEGTARTÓI-Teremtők.

 

Az, hogy ALAPJAIBAN azonos ’Érték-Alapra’ alapul a KÖVETKEZMÉNYEK Rendszere,

nem jelenti azt,

hogy minden Birodalomban és minden Közösségben a ténylegesen megnyilvánítható KÖVETKEZMÉNYEK is pontosan ugyanolyanok vagy pontosan ugyanolyan ’rendszerűek’.

 

 A ténylegesen megnyilvánítható Következményeket

[az Összecsendülés nélküli megnyilvánulásokra]

a nagy-TEREMTŐ és a MEGTARTÓI-Teremtő határozza meg a Befogadott ’ÉRTÉK-ALAPRA’ alapulóan.

 

            Ugyanakkor az, hogy immár ’ismert’ lesz az, hogy a Következmények ténylegesen megnyilvánuló rendszere minden Birodalomban és minden Közösségben UGYANARRA AZ ÉRTÉK-ALAPRA ALAPUL, könnyebbé teszi majd például az ÖSSZETARTÁSI-ALAPON közelebb kerülő [nagy-TEREMTŐI, MEGTARTÓI-Teremtői, Különleges Utat megnyitott egyedi] teremtők számára az ELLENŐRZÖTT [Közvetlenül Hozzáférhetővé megnyitott] Helyzetek ÉRTÉKELÉSÉT / MEGÉRTÉSÉT.

 

 A Következmények

a legegyszerűbben úgy határozhatóak meg, hogy

a teremtő Megnyilvánulásához kapcsolódó

nagy-TEREMTŐI / MEGTARTÓI Gondoskodást határozzák meg.

 

            Ha egy teremtő a számára Meghatározó ÖSSZECSENDÜLÉS szerint éli az Életét, akkor a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő folyamatosan biztosítják a Szándékai megnyilvánulásához szükséges Áramlásokat (Tapasztalatot), segíthetik a Megértésben, Irányban-Tartással élhetnek az Összecsendülésben meghatározottak szerint (vagy ha az más fontos okból szükséges). Szükségtelenül nem „irányítgatják” az egyedi teremtőt.

            Megértést segítő képpel: a teremtő számára a MEGTARTÓJA ’megformál és átad’ egy Teret, amelyben szabadon megformálhatja / kibontakoztathatja azt, amit [Összecsendülés megformálása útján] Választott.

            Amíg ezen a Téren BELÜL mozog a teremtő, a saját Harmoniája szerint nyilvánul meg. Szabadon mozoghat a Térben, szabadon határozhatja meg a Változásai Irányát is.

            Amikor elkezd közeledni a számára biztosított ’Tér’ ’határához’, a MEGTARTÓI-Teremtő [és ma már közvetlenül az (Ön)Lényeg és az Eredő-nagy-TEREMTŐ is!] különféle IRÁNYBAN-TARTÓ JELZÉSEKET / FIGYELMEZTETÉSEKET / MEGERŐSÍTÉSEKET küld(het) annak érdekében, hogy a teremtő ne terjedjen túl az Összecsendüléssel meghatározott Téren.

            Ha „eléri a határt” a teremtő, itt a FÖLDÖN a FÖLDANYA egy ’Rendező-Útra’ helyezi a teremtőt, amelyben ’egy lehetőséget nyit meg a számára’ annak érdekében, hogy azonnal / gyorsan visszaigazodhasson a saját Harmoniájába / Terébe.

            Ha a teremtő nem él ezzel az ’utolsó figyelmeztetési lehetőséggel’ és tovább folytatja az EL-Távolodását, a FÖLDANYA visszavonhatja a Jelenlét Lehetőségét.

            Ha a teremtő „TÚLLÉPTE” az a határt, ameddig a SZABADSÁGA terjed [mert például a saját EL-Távolodásával már más teremtők Életére is közvetlenül nehezítően hat], további ’Türelem’ és Figyelmeztetések nélkül a nagy-TEREMTŐKNEK / MEGTARTÓI-Teremtőknek a KÖVETKEZMÉNYEKET szükséges megnyilvánítania. Kapcsolódnak ezekhez is megértést segítő figyelmeztetések és jelzések, de ezek ekkor már csupán a Megértést segítik, nem kapcsolódik hozzájuk semmiféle ’Türelem’. A ’Szabad-Tér’ „TÚL-lépésekor” a MEGÁLLÍTÁST kell megnyilvánítaniuk a nagy-TEREMTŐKNEK és MEGTARTÓI-Teremtőknek a szükséges egyéb IRÁNYBAN-TARTÓ / TÁVOLSÁG-TARTÓ és egyéb MEGERŐSÍTÉSEKKEL (például VÉDŐ Megerősítésekkel).

 

            A Megállításról korábbi írásokban:

20190928 elérhető ITT

20191215 (új belső áramlás megformálása)(nem szükséges az ÖnLényeg előzetes értesítése) – elérhető ITT

20200627[4.r.](3.p.) (az IRÁNYBAN-TARTÁS része lesz) – elérhető ITT

202000627[5.r.](4.p.) (formálódó új szabályozása – a FÖLDÖN még nem nyíltak meg Kipróbáló teremtések) – elérhető ITT

20200630[5.r.](4.p.) (a szigorúbb megnyitását Ajánlja a MAGJAINAK a Földanya) – elérhető ITT

 

            Különleges Figyelmességgel szükséges immár a nagy-TEREMTŐKNEK és MEGTARTÓI-Teremtőknek arra figyelniük, hogy a Befogadásukban Élő teremtők más teremtő Sorsára ne hathassanak gyengítően. Ez az Ő FELELŐSSÉGÜK.

 

            Mint említettem:

immár / Az-Elkövetkezőben

a MEGTARTÓK

„nem adhatnak olyan Feladatot az egyedi teremtőknek, hogy ők figyelmeztessék egymást / ők ítélkezzenek mások felett, ők büntessék meg egymást”

 

Az egyedi teremtők

immár / Az-Elkövetkezőben

abban lehetnek társai / segítői egymásnak,

hogy a MEGTARTÓI-Teremtő Jelzéseit és Figyelmeztetéseit pontosan MEGÉRTSE az, aki felé a MEGTARTÓI Jelzések / Figyelmeztetések már megnyilvánulnak.

A saját Tapasztalataira alapulóan és a Különleges Belső Útjai használatával egyéb MEGÉRTÉSEKBEN is segíthetik egymást az egyedi teremtők.

 

Az EGYMÁSSAL KÖZELEBBI ÖSSZEKAPCSOLÓDÁST MEGFORMÁLT TEREMTŐK

egymás felé a Figyelmeztetés és Jelzés ’Speciálisabb’ eszközeit is használhatják

[olyankor is figyelmeztethetik egymást, amikor a társ EL-Távolodása Érzékelhetővé válik a számukra].

 

Ez vonatkozik

(1) mind az ÁLTALÁNOS jellegű Közelebbi Összekapcsolódásra,

(2) mind a Különleges Alapon megformálódott Közeli Összekapcsolódásra.

 

Ez az alapja annak,

hogy a FÖLDANYA például a MAGJAI felé olyan Jelzésekkel és Figyelmeztetésekkel is élhet [megformált Összecsendülésre alapulóan!],

amely már egyes VESZÉLYEZTETŐ helyzetekre is ráirányíthatja a figyelmet.

 

            Az ezen pontban leírtaknak van egy számunkra egyedi teremtők számára csak nagyon kevéssé Érzékelhető és Értelmezhető kiterjedése. Megformálásra kerül A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET-EGÉSZÉBEN egy ’Rend-Megtartó’ ’rendszer’. Nem hasonlítható ez össze az eddigi „rend-fenntartással”, nem értelmezhető katonaságként vagy rendőrségként…

 

ÖSSZECSENDÜLÉSEN

[tehát a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők EGYETÉRTÉSÉN] alapul

az az Új FELELŐSSÉGI Rendszer,

amely az ÖSSZECSENDÜLÉSSEL Meghatározott Teremtés Irányban-Tartása érdekében

teljesen új ’eszközöket’ formált meg / formál meg folyamatosan.

 

Az Új ’Rend-Megtartó’ ’rendszernek’

(1)

lesz egy ’Szabályozó’ része,

amely a változó helyzetekhez igazodóan Gondoskodik a már szükségtelen Szabályozások ’hatálytalanításáról’ / visszavonásáról / szükséges irányú Megváltoztatásáról,

a Szabályozás szükségszerű Jelenhez-Igazításáról

[ha azt például egy Új ELV megformálása indokolja],

vagy Új Szabályozás megformálásáról [ennek érdekében EGYEZTETÉS kezdeményezéséről stb].

(2)

A ’rendszer’ másik része a Szabályozások Érvényesülését ELLENŐRZI folyamatosan,

és ha szükséges, akkor ténylegesen részt vehet a Szabályozás betartásában / betartatásában.

Ma még kevéssé Értelmezhető ennek a megnyilvánulása a számunkra.

 

Habár kivételesen lehetnek olyan Helyzetek,

amelyekben az ilyen irányú Gondoskodásra megfelelően felkészült egyedi teremtők is közvetlenül részt vehetnek a ’Rend’ ’Megtartásában’,

ez azonban immár / Az-Elkövetkezőben kifejezetten a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teretők HATALMA és FELELŐSSÉGE lesz.

 

Az Áramlások ’szabályozásával’,

a Jelenlét Jogosságának folyamatos Ellenőrzésével

Nekik szükséges Gondoskodniuk arról,

hogy a teremtők csak a számura Meghatározó ÖSSZECSENDÜLÉS ’keretén belül’ és ’alapján’ nyilvánulhassanak meg.

 

Elsődlegesen az Áramlások sokkal rugalmasabb szabályozásával biztosítják majd azt a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők,

hogy semmiféle Összecsendülés NÉLKÜLI Jelenlét és/vagy Kiáradás ne nyilvánulhasson meg a Birodalmon / Közösségen belül.

 

         Kezdetben ez még nehezebb Feladat lehet a számukra mindaddig, amíg az egyedi teremtők a Természetes-Tudatosságukba és az Általánosan-Meghatározott-TávolságTartásba biztosan visszaigazodnak. Emiatt a „kezdeti nehézség” miatt nyitott meg a MINDENSÉG-FORRÁSA  mindhárom KÜLÖNLEGES Birodalomban egy olyan Új MEGERŐSÍTŐ Gondoskodást, amelyben a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK és Különleges Utat megnyitott [MEGTARTÓI és egyedi] teremtők a szükséges KÖVETKEZMÉNYEK megnyilvánításában, és akár IRÁNYBAN-TARTÁSBAN és egyéb más Megerősítésekben is Megnyilvánulhatnak. Ma még csak azon Különleges Utat megnyitott egyedi teremtők számára kezdődhet meg ezen Új Különleges Teremtési Irányhoz kapcsolódó ’ALAPOZÓ ÖN-ÉPÜLÉS’, akik már megkezdték a Harmonia Megformálása Tudatosítási Út részeként egy új Belső Út megformálását a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlen útmutatásával.

            Az Új Különleges Megnyilvánulás az IRGALMI Alap-Mérték szerint nyilvánul meg. Ez a SZOLGÁLAT Birodalmában a ’SZORGALOM’ jellegű Alap-Mértéket jelenti [erről bővebben az írás (10.r.) 14. pontjábanelérhető ITT]. Ugyanez vonatkozik az ÉLŐTÉRHEZ tartozó Megnyilvánulásra is…”

 

            A JÓVÁTÉTEL fogalmát a 20200806-i írás [11.r.] 17. pontjában említettem (elérhető ITT):

 

„…A Rend-Tétel elsődleges CÉLJA

a valósan megformálódott ÉLETET sértő / gyengítő megnyilvánulások, EL-Változások (ezek között Veszélyek) TELJES-RENDEZÉSE

(1)

a Saját-Sorsban

és (2)

az esetleges Tovább-hatásaiban is

[akár a KIÁRADT-TÉRBEN és a megformált Áramlásokban],

az OK pontos meghatározása és megértése, valamint megszüntetése,

továbbá minden más egyéb ’Feltétel / körülmény’ Felismerése és Megértése, amelyek hozzájárultak egy-egy Nehézség megformálódásához és tovább-terjedéséhez.

 

A Rend-Tételekhez kapcsolódó Tapasztalatok és ÉRTÉKELÉSEK

ma már kihagyhatatlanul berögzítésre kerülnek a FORRÁS-TÉR TAPASZTALAT-GYŰJTEMÉNYEIBE,

az ’Érintettek számára’ az ezekhez való közvetlen Hozzáférést Garanciák szabályozzák.

A legtöbb Értékelés és Tapasztalat bárki által hozzáférhető,

és vannak olyan Tapasztalatok és Értékelések, amelyek csak Garanciák (akár Speciális Garancia) befogadása útján érhetőek el.

 

Akik ténylegesen [= a saját Megnyilvánulásukra alapulóan] FELELŐSEK egy-egy Nehézség Ok-Forrásának megformálódásáért,

azoknak az Életében Megnyílik a JÓVÁTÉTELI Helytállási Felelősség.

 

            Ahogyan az ANGYALOK Birodalma vagy a HATALOM Birodalma felé irányulóan megformálódott ÖSSZETARTÁSI Alapú Megerősítésekből ’JÓL ÉRZÉKELHETŐ’:

a Jóvátétel megnyílása

nem büntetés / nem megbélyegzés,

csupán a Felelősség olyan Meghatározása,

amikor egy teremtő által megformált Nehézség másra továbbterjedése miatt

mindenki számára FELISMERHETŐEN meghatározásra kerül a Felelősségi Helytállás.

 

Nagyon sok közvetlen segítséget / megerősítést kaphat a Jóvátételben Helytállni köteles teremtő [ha ezt kéri] abban az irányban, hogy

(1)

a saját sorsában megformálódott nehézségeket Kiigazíthassa / Rendezhesse,

és (2)

hogy a Jóvátételt a maga VÁLASZTOTTA formában mielőbb maradéktalanul teljesíthesse [vagyis a saját Megnyilvánulásából megformálódott Nehézség másokra is kiható gyengítő hatásainak a megszüntetésében ő-maga a saját megnyilvánulásaival is részt vegyen]…”

 

            Ma már ’Az-Élet’ Megnyilvánulásának kihagyhatatlan Feltétele az Eredő-Ön-Jelleg Berögzítése a teremtő minden megformált Testébe [Lényegi-test, Középső-test, anyagi-test] [20191111 (2.r.) – elérhető ITT].

            A 20200503-i írás [1.r.] 2. pontjában említettem (elérhető ITT), miket szükséges ma már kihagyhatatlanul berögzíteni az Eredő-Ön-Jelleg ’mellé’.

(1) Az ELV a teremtő Életét Közvetlenül Gondozó nagy-TEREMTŐ(k) és MEGTARTÓI-Teremtő számára is meghatározó abból a szempontból, hogy pontosan be kell rögzíteniük, milyen ’kötelezettségei’ / Felvállalásai és Lehetőségei vannak a teremtőnek (így meghatározza, hogyan SZÜKSÉGES Gondosdodniuk a teremtőről).

(2) Mindez a teremtő önmaga számára is egyszerűbben áttekinthetővé és megérthetővé teszi a Lehetőségeit és a ’korlátait’.

 

         „…Írtam korábban, hogy a teremtők ÖnLényegbe ma már kihagyhatatlanul be kell rögzíteni az Eredő-Ön-Jelleget. Ezt minden megformált (középső, anyagi) testbe is továbbvezetve be kell rögzíteni.[20191111 [2.r.](II. pont) – elérhető ITT]

        Ez egyfelől a legfontosabb alapja a belső személyes ÉRTÉKELŐ ön-erőnek, másfelől egy MEGVÁLTOZTATHATATLAN ’aláírás’ is (a MEGTARTÓK ma már ezzel együtt rögzítik be a tapasztalatokat). Ez az egyik garanciája annak, hogy ne mutathassuk másnak magukat mint akik vagyunk, ne téveszthessünk meg másokat sem tudatosan, sem akaratlanul.

        Írtam azt is, hogy ELVEK szabályozzák ma már azt, hogy KÖTELEZŐEN MIT KELL az Eredő-Ön-Jelleg mellé berögzíteni [mert az ide berögzített Meghatározókat figyelembe kell vennie a sors-formálásnál nem csak a teremtőnek, hanem a MEGTARTÓINAK is].

      Egyfelől berögzítésre kerülnek

- az érdemek alapján megszerzett Jogosultságok (’kitüntetések’),

- felhasználható vagy már igénybe vett Kedvezmények / Könnyítések,

- de ugyanígy a KORLÁTOZÁSOK / Kötelezettségek is (például hogy valakinek Jóvátételt kell teljesítenie, vagy éppen Jóvátételt teljesít)(vagy korábban Vezeklést teljesített / vállalt fel).

         A teremtők testében az Eredő-Ön-Jelleghez egy Közösségbe való Befogadottság tartamában ELVÁLASZTHATATLANUL hozzákapcsolásra kerül a Befogadó MEGTARTÓI-Teremtő Meghatározó-Jellege, így MINDENKI számára egyszerűen Megítélhető lesz Az-Elkövetkezőben az, hogy egy teremtő melyik Közösségbe van Jogosan Befogadva (azt nem tagadhatja le, nem változtathatja meg > tehát például rejtegetés által nem téveszthet meg mást azzal kapcsolatban, hogy melyik Közösséghez tartozik, nem furakodhat be jogosulatlanul más Közösségbe... nem lehet „megtévesztően közel” más olyan Közösséghez, amelybe nem került Befogadásra, így nem vonhatja el / Szándékával nem befolyásolhatja a mások által előkészített Átvezetéseket sem...)…”

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!