omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (2) 13-32
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (2) 13-32 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (24. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (24. rész)


Az írás 23. része elérhető ITT

 

17.

2020.10.10(-11).

 

            Az írás [21.r.] 14. pontjában említettem (elérhető ITT), hogy (1) ’népcsoportok’ szerint is, és (2) az érintett egyedi teremtőkben is ELLENŐRZÉSRE került minden Választott (felvállalt) Különleges Út >>> ezekben elsődlegesen az, hogy van-e ezek között valamilyen „megakadt teremtés” [vagyis megformálásra felvállalt Új-Harmonia, amely valamilyen okból nem tudott teljessé megformálódni].

 

„…Ezeket a Felvállalásokat Különleges Úton most [egy rövid EGYEZTETÉST követően]

(1)

 LEZÁRJA a Földanya

[azért teheti ezt meg, mert ezek a FÖLD Közösségén BELÜL (!) Felvállalt Szolgálatok!!! (és ezek a FÖLDANYA Rendelkezésébe tartoznak)],

(2)

és az érintett teremtő VÁLASZTHAT,

hogy folytatja-e valamilyen új formában azt a régebben megnyitott Különleges Utat,

vagy pedig végleg Lezárja.

Ezzel a Választásával a teremtő arról is rendelkezik,

hogy csupán FELJEGYZÉSKÉNT maradjanak-e meg a korábbi Tapasztalatai,

vagy pedig a megfelelő helyzetben megkezdi ezek Megtarthatóvá-Árformálását [Jelehez-Igazítását vagy Rendezését].

 

A MEGTARTÓI-Teremtő és/vagy az érintett Különleges Utat megnyitott egyedi teremtő Választása szerint LEZÁRÁSRA kerülő Különleges Felvállalásokhoz tartozó korábbi belső-terek [és/vagy más (ma már szükségtelen / zavaró) Megformáltságok] Visszabontásra kerülnek

[ma már a FÖLD Közösségében közvetlenül az ÉLŐTÉR végzi ezeket a Tér-Visszabontásokat / Megformáltság-Visszabontásokat

a többi KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐ és az érintett nagy-TEREMTŐ (a YO) és a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő (azaz a FÖLDANYA) JELENLÉTÉBEN].

 

Ha a teremtőkben egy olyan ’Szép-Harmoniát’ talál a FÖLDANYA / YO,

amely habár nem került Tapasztalattá megformálásra,

azonban olyan [’Örök’-nek minősíthető] ’Érték’ van benne,

amely fontos vagy hasznos lehetne Az-Elkövetkezőben,

és az adott teremtő most nem választja annak a Tapasztalattá megformálását,

a FÖLDANYA / YO hozhat olyan Rendelkezést,

hogy ennek az ’Értéknek’ az ALAP-Harmoniája kerüljön Feltisztításra,

és kerüljön berögzítésre például a Lehetőségek-Kertjének a YOSÁGHOZ / FÖLD-Közösségéhez tartozó részébe [a Lehetőségek-Kertjéről: 20190822elérhető ITT].

 

Ez azt jelenti,

hogy a FÖLD Közösségében Életre Befogadott teremtő

Új Felvállalásként VÁLASZTHATJA azt,

hogy a Saját Életében Felépíti / Tapasztalattá formálja meg ezt az Értéket.

Maga a FÖLDANYA is ’Ajánlhatja’ ezen Érték Megformálásának Választását azon Különleges Utat megnyitott teremtőknek,

akiknek ’illeszkedő’ lehet az addigi Élet-Útjához / Az-Elkövetkezőre meghozott Választásaihoz.

Ha a teremtő az ’Ajánlást’ Elfogadja,

EGYEZTETÉS nyílik meg

[maga az ’Ajánlás’ Elfogadása még nem jelentheti a felajánlott Irány Berögzítését a teremtő Életébe].

 

A FÖLDANYA [és a YO]

ennek az Új-Harmoniának a megformálásával

KÖNNYÍTENI Szándékozik

a Különleges Utat megnyitott teremtők KORÁBBI Különleges Felvállalásainak az ELLENŐRZÉSÉT és ÉRTÉKELÉSÉT

[és a Választás szerinti LEZÁRÁSOKAT

>>> erre figyelemmel pedig az Új Teremtési Irányok Megnyitását]…”

 

2020.10.10.

            Jelenlegi megértésem szerint

a FÖLD Közösségén belül

[a FÖLDANYA KÉKSÉGÉBEN / a FÖLDANYA GONDOSKODÁSÁBAN]

megformálásra került a ’Lehetőségek-FÖLDI-Kertje’.

 

            A FORRÁS-TÉRBEN lévő Lehetőségek-Kerje valójában az IRGALOM Birodalmához (is) tartozik, az IRGALOM Gondozza közvetlenül az ide berögzítésre kerülő [egyedi teremtők által Választható] Új-Értékeket / Új-Harmoniákat.

            A FÖLD Közösségén belül most megformálódott ’Lehetőségek-FÖLDI-Kertje’ közvetlenül a FÖLDANYA Gondoskodásában van [fontos: ’BELÜL’ a FÖLD Közösségében (egy Új ERŐSEN VÉDETT BELSŐ-TÉRBEN)].

 

Ha most

a korábbi Különleges Felvállalások ELLENŐRZÉSE során

a FÖLDANYA beazonosít az egyedi teremtőkben olyan megakadt teremtéseket,

amelyekben a FÖLDANYA-és-a-YO EGYÜTTES ÉRTÉKELÉSE szerint olyan ’Érték-Alap’ [Alap-Harmonia] van,

amely ILLESZKEDŐ a YOSÁG ALAP-HARMONIÁJÁBA és a FÖLD Megújuló Közösségének ALAP-HARMONIÁJÁBA is,

a FÖLDANYA a megformálásában elakadt Új-Kezdetet / Új-Harmonia Alapját berögzíti a ’Lehetőségek-FÖLDI-Kertjébe’.

 

Akkor rögzíti be [immár kihagyhatatlanul] a FÖLDANYA

az ilyen megformálódásában megakadt Új-Harmonia ALAPJÁT

a FÖLD Közösségén belüli ’Lehetőségek-FÖLDI-Kertjébe’,

ha az a teremtő, aki korábban annak az Új-Harmoniának a megformálását felvállalta,

(1)

nem Szándékozik a továbbiakban részt venni a megformálásában,

(2)

vagy ha Szándékában áll folytatni az Új-Harmonia megformálását, de éppen akkor az nem illeszthető be az Életébe.

 

            Ez a SZABÁLY Az-Elkövetkezőre is vonatozó Szabályozás, és MOST is már eszerint jár el a FÖLDANYA azon beazonosított [korábban megakadt] Új-Kezdetek vonatkozásában, amelyek most nem illeszthetőek be ’folytatólagosan’ azon teremtők Életébe, akik korábban nekikezdtek az Új-Harmonia megformálásába.

 

Kifejezetten a [korábban a megvalósulásban megakadt] KÜLÖNLEGES Új-Harmoniákra terjeszti most ki ezt a[z IRGALMI Alapú] Új Különleges Gondoskodását a FÖLDANYA,

de fontos okból más ’megakadt SZÉP Harmoniákat’ is bevonhat ebbe a Különleges Új Gondoskodásba.

 

         Ha a teremtő, aki korábban belekezdett egy Különleges Új-Harmonia megformálásába, de azt nem tudta teljessé formálni >>> és most olyan Választást hoz, hogy ezt a most LEZÁRÁSRA kerülő Különleges Utat később nem szándékozik folytatni, az Új-Harmonia ’Alapját’ a FÖLDANYA berögzíti a ’Lehetőségek-FÖLDI-Kertjébe’ [mint említettem, ez akkor lehetséges, ha a YO-és-a-FÖLDANYA Együtt azt állapítják meg, hogy az Új-Harmonia megformálása illeszkedő a YOSÁG (és ezen belül a FÖLD) ALAP-HARMONIÁJÁBA]. A FÖLDANYA ezt követően (1) bármikor és (2) bárkinek ’FELAJÁNLHATJA’ ennek az Új-Harmoniának a megformálásában való részvételt [akinek illeszkedő lehet a sorsába].

 

      A teremtő kinyilváníthatja azt a Szándékát, hogy a későbbiekben szeretne majd részt venni a benne megakadt Új-Harmonia valóvá megformálásában akkor is, ha az most nem illeszthető be a folyamatban lévő teremtései közé. Ha ennek az Új-Harmoniának a megformálása nem sürgető / nem Fontosság, a teremtő KÉRHETI a FÖLDANYÁT, hogy majd JELEZZE a számára, amikor az Új-Harmonia megformálása beilleszthetővé válhat az Életébe. Kérésre [akár a FÖLDANYA Kérésére] az IRGALOM is figyelemmel kísérheti a teremtő sorsát, és az IRGALOM is élhet Jelzéssel, ha befogadhatóvá válhat a teremtő életében az Új-Harmonia Alapja.

 

         Jelenlegi megértésem szerint  most minden olyan megformálásában megakadt Különleges Harmoniához tartozó utat maradéktalanul LEZÁR a FÖLDANYA az egyedi teremtőkben, amelynek a Folytatása nem illeszthető be azonnal a teremtő Életébe. Ez azt is jelenti, hogy a LEZÁRT Úthoz tartozó Tapasztalatok jellemzően Feljegyzésben maradhatnak csak meg.

           Azért rendelkezett erről így a FÖLDANYA, mert a FÖLD Közössége egy NAGY VÁLTOZÁS előtt áll: hamarosan maradéktalanul beilleszkedik a MEGÚJULÁSI-TÉRBE.

         Tapasztalat az, hogy a LEZÁRATLANSÁGOK olyan „mozgó belső részek” a teremtőkben, amelyek a Nagy-Változások során jelentősebben ELBIZONYTALANÍTÓK lehetnek, és gyakran FÁJDALOMBAN is jeleznek. Mivel ma még a FÖLD Közösségében Életre Befogadott teremtőkben [közöttük a korábban Különleges Utat megnyitott egyedi teremtőkben is] sok Fokozottan-Érzékeny ön-rész van, a FÖLDANYA Fontosnak Ítélte azt, hogy minden LEZÁRATLANSÁG [amely nem folytatható AZONNAL / amely nem illeszthető be azonnal FOLYTATHATÓKÉNT a teremtő sorsába] kerüljön maradéktalanul LEZÁRÁSRA. Emellett pedig a Fokozott-Érzékenységet jelző ön-részek mind közvetlen IRGALMI Megerősítésbe kerülnek.

      Kapcsolódó korábbi írás-részlet (a FÖLDANYA ezen Rendelkezését megelőző Ellenőrzésekről) a mostani írás [8.r.] 4. pontjában (elérhető ITT).

 

          Mint említettem, ma már kihagyhatatlanul EGYEZTETÉS nyílik meg az ilyen Lezárások érdekében is. Nagyon sok Könnyítést Árasztott ki / Áraszt ki (folyamatosan) a MINDENSÉG-FORRÁSA a Különleges Utak Jelenhez-Igazítása, illetve a korábbi Különleges Felvállalások Könnyítéssel való Lezárása / Könnyítés Útján való Rendezése érdekében.

 

         Érzetben olyan, mintha máris ’özönlenének’ a FÖLDANYA Új ’Lehetőségek-FÖLDI-Kertjébe’ az egyedi teremtőkben eddig ’Őrzött’ Különleges Értékek. Jelenlegi megértésem szerint ’megnyugtató’ a most a Sorsukból kivezetésre kerülő Értékeket eddig őrző teremtők számára is az, hogy a sok áldozat útján megőrzött Érték-Alapok később akár általuk, akár más által Megtapasztalásra Választható formában megmaradnak a FÖLD Közösségén belül, így nem lesz szükséges a későbbiekben ezeknek az Új-Harmoniáknak az alapját újra berögzíteni a FÖLD Közösségébe(n).

          A ’Lehetőségek-FÖLDI-Kertjébe most berögzítésre kerülő minden Érték-Alap mellé egy ’Jelölés’ is berögzítésre kerül, amelyen beazonosíthatóan megjelölésre kerül, hogy kik óvták, illetve mennyiben vált Tapasztalattá, és mi okozta a teljessé megformálásának a megszakadását. Ez a Feljegyzés jelenleg az érintett teremtő(k) Eredő-Ön-Jellege mellé is berögzítésre kerül.

           A ’Lehetőségek-FÖLDI-Kertjébe most berögzítésre kerülő Érték-Alapok mellé egy olyan Jelzés is berögzítésre kerül, hogy ’legkésőbb’ mikor szükséges ELLENŐRIZNI. Ezek a Feljegyzések és Jelölések jelenleg berögzítésre kerülnek a FORRÁS-TÉRBEN lévő Lehetőségek-Kertjébe is.

 

 

*****

 

"...   most minden olyan megformálásában megakadt Különleges Harmoniához tartozó utat maradéktalanul LEZÁR a FÖLDANYA az egyedi teremtőkben, amelynek a Folytatása nem illeszthető be azonnal a teremtő Életébe. Ez azt is jelenti, hogy a LEZÁRT Úthoz tartozó Tapasztalatok jellemzően Feljegyzésben maradhatnak csak meg..."

 

    Ide is kapcsolódó korábbi lejegyzés-részlet [20200503 (5.r.) 6. pont - elérhető ITT]:

           "... Eszembe jutott egy régi írás egyik részlete: 20101020 II – elérhető ITT (egy kicsit a jelenhez igazítottam a régi szó-használatot):

      „…Egy ’friss’ ÁtVilágító kép:

      Az ÁtVilágító kép kapcsolódik ahhoz, hogy a Földi/Világi LÉT-ben [ÉLETBEN] megnyíltak a megtapasztalás új szintjei’.

      Valamilyen ’külföldi Világban’ [’ismerős volt, de egy kissé mégis ismeretlen’] jártunk többen [utalás arra, hogy a Föld már elkezdett visszaigazodni a MAGA ÚTJÁRA [Saját Sorsába], illetve sok korábban ’lezárt’ kapu és út nyílt/nyílik meg a személyes Életekben]...[és hogy hamarosan elkezdődik az ÁT-VEZETÉS egy Új-Teremtő-Szakaszba, illetve az Eltávolodott teremtők Kivezetése / Át-Vezetése is megkezdődik az Eredő szerinti Közösségbe ('haza')]..

      Voltak a csoportban ’vezetők’, akik ’ismerték’ a járást/utat, és vezették a többieket. Egy ’többszintes Épületben’ végighaladtunk egy magasabb szinten, ahol nagyon sok üzlet / bolt [’szolgáltató / segítő hely’] volt. Elég ’új építésűnek’ tűntek ezek (új védett terek?). Volt nálunk többféle ’fizetőeszköz’ arra az esetre, ha valamire útközben szükségünk lett volna. A régi beidegződés szerint voltak, akik folyamatosan ellenőrizték azt, hogy ’nem rabolták-e ki’ időközben őket [félelmek / kétségek kísérik még ezen útkeresőket], illetve a ’régi beidegződéseik’ [„kényszerességeik”] jelentős korlátozó erőként mutatták meg magukat sok élethelyzetben. A régi beidegződés szerint kerestek ’biztonsági kapaszkodókat’: pénzt, boltokat, bérletet / jegyet a közlekedéshez --- és ez a beszűkült látásmód jelentősen korlátozta őket abban, hogy észrevegyék és éljék az Út során jelenvolt (új Megerősítő) Erőket [tulajdonképpen itt vissza is utalok a fentebb megemlített ’Eredendő Vezető Erők / Jelek’ felismerésében és értelmezésében ma még meglévő hiányokra – egy ’szó-játékkal’ élve (egyéb fogalmi lehetőségek híján) az ’ÉRT’-Elem (ön-ismeret, tudatosság) ismételt megnyitása / felépítése szükségességére].

       A vezetők útmutatásával végül a kis csoport elért egy falat/ajtót, amely ’kivezetett’ ebből az Épületből. Az ajtón túljutva egy ’szép tiszta, új lépcsőházba’ jutottunk, és a vezetők vezetésével ’felfelé’ indult a csapat. [Talán lefelé nem is vezetett ’itt’ ’lépcső’.] Érzésem szerint a csapat minden tagja elindult felfelé a lépcsőkön szépen egymás után [mindenki a számára és a közösség számára is megfelelő helyen], és voltak, akik biztosan haladtak felfelé. Éreztem, hogy e felfelé-haladás közben az egyik csapattag egyre inkább lassult és hamarosan zihálni kezdett (alig bírt levegőt venni / lélegezni / ’élni’), mintha valami pánik-roham-szerűség jelent volna meg benne. Szólt is a többieknek, hogy nagyon szédül, nem tud tovább menni --- és éreztem/ láttam hogy (valóban) nagyon remeg. A csapat egy része talán továbbment, néhány vezető / társ azonban visszafordult hozzá, és visszavezették a falon/ajtón ’belülre’, és ott ’megpihentek’ egy szobában.

       Nem sokkal ezt követően a szobában (védett-térben)(belső-terek Ellenőrzése?) egy sajátos dolog történt: ’nézés’ vagy érintés, esetleg a jelenlét (Ellenőrzés) hatására először felizzott, majd néhány helyen meggyulladt talán egy szék és még valamilyen másik tárgy. A ’tűz’ eloltásra került a vezetők segítségével még azelőtt, hogy igazán kár keletkezett volna. [Jelenleg szükséges Védelmek (’Védő’-Terek?) ’bemérése és pontosítása’ / a "belső akadályozók" visszabontása.] Ezt követően még úgy éreztem, hogy érkezett néhány ’egyszerű munkásnak öltözött’ segítő, hogy megnyugodjon az egyensúlyában kissé megbomlott…

        Az ’izzás, majd tűz’ (’tárgyiasult’) ’megjelenésének’ ugyanakkor van egy másik értelme is: megjelenítődik az addig visszatartó minták ’megsemmisülése, hogy a választott út folytatható legyen immár a kétségek és félelmek (így KÉNYSZER)(idegenségek?)(mások megkötő akarata)(Lezáratlanságok stb) nélkül.

      Egyeseknek ma még nehézséget jelenthet a teljes Bizalom megnyilvánítása.

      2020.05.04.:

Sokan lehetnek még olyanok, akik

FÉLNEK ELVESZÍTENI azt, amit „saját magukról tudnak-gondolnak”

még akkor is,

ha belül tudják vagy sejtik,

hogy amit tudnak-és-gondolnak, az valójában nem az ő saját Valójuk-Valóságuk.

 

     Az ÁT-VEZETÉSEKRE való Előkészületnek nagyon fontos része

Felkészülés a Tovább-nem-vihető (lehetőség szerint Tudatos) ELENGEDÉSÉRE

[a tapasztalatok szerint így jelentősen lecsökkenthető a fájdalom],

és eközben annak a Megrendíthetetlen-Biztos-Megtartására, ami Továbbvihető.

 

Fel kell készülni arra is, hogy

az ÁT-VEZETÉSEK Lényegi (!) Változásokat eredményeznek,

és megváltozik az Érzékelés (gyakran már az ÁT-VEZETÉS során)

[20190522 – elérhető ITT20200402[4.r.](6.p.) – elérhető ITT]

Tudatosan fel kell készülni a ’(saját választás szerint) Megváltozó Elfogadására’.

 

         Számomra ennek az ÁtVilágító képnek van egy olyan értelme is, hogy a Föld Életre Befogadott teremtőiben az egyre teljesebben felismerhető (és megnyilvánítható) Saját igazi Való minden érintettet ’magasabb/MAGosabb’ szintekre / Életbe vezetA Változás mindenkit a számára megfelelő ’magosabb’ Életbe / szintekre / Sorsba vezet --- és igyekszik ezt úgy megtenni, hogy még ’azelőtt’ megvalósulhasson minden fontos Alap-Igazodás / sors-Rendeződés, mielőtt a ’korábbi Élet-tér teljesen feloszlik / szétesik’ [ez itt utalás lehet arra, hogy már hamarosan elkezdődik, pontosabban már elkezdődött a Felkészülés az ÁT-VEZETÉSRE]. Jelenleg ’visszafelé’ / ’lefelé’ [„tovább távolodni”] nincsen haladási út [ez a FÖLD CSALÁDJÁNAK Egyhangú választása] --- egy NAGYON RÖVID tartamban’ van már csak lehetőség ’a pihenőben’ még összeszedni az erőt (Rendeződni)… Saját-Valóság meghatározza azt a ’rezgés-tartományt’ [Lehetőséget], amelyben ÚT nyílt, amelyben a további megtapasztalások lehetségesek. A ’felgyulladó berendezések’ jelezték a ’nem-illeszkedést’ [bizonytalanságot, bizalmatlanságot]:

mindenkinek meg kell találnia magában az őt még visszatartó / szükségtelenül-korlátozó, tulajdonképpen az ’Élet ellen Ható’ vonásait, amelyek végleges Rendezésének elérkezett az ideje,

- továbbá azt a személyes továbbhaladási utat, ahol a maga ’felemelkedett’ [Megújuló] Létébe [a Saját Szabad Sorsába, a Saját Hatalmába] átemelődhet.

 

        A ’lépcsős’ haladás pontosan megmutatja azt, hogy a kétségek / félelmek [bármilyen Lezáratlanság] nagyon megnehezíthetik vagy akár lehetetlenné is tehetik az átjutást abba a Megújuló-Valóságba, ahol nincsenek jelen ezek a minták [rejtettségek, ÖnLényegtől-idegen hozzátapadtságok, keveredettségek] megtapasztalhatóként. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy ’nem lehetetlen’ a ’feljutás’ a ’pánikrohamot’ kapott családtagnak sem --- egyrészt mert vannak mellette segítők / bátorítók / gyógyítók, másfelől nagyfokú elszántsággal és tudatossággal túl lehet lépni ezeken a kétségeken / félelmeken…”

 

            Sokunknak VAN tehát már SAJÁT TAPASZTALATA arról, hogy a saját (Ön)Lényegünktől IDEGEN részek LEVÁLASZTÁSA milyen fájdalmakat és egyéb más nehéz megtapasztalásokat eredményezett, és hogyan tudtunk túljutni a kezdeti nehézségeken.

         Nagyon fontosak voltak ezek a tapasztalataink nem csak magunknak, hanem a MEGTARTÓINKNAK is. A FÖLD Közösségébe Befogadottak [Kipróbáló] Tapasztalatai is jelentős mértében hozzájárultak a ma már megformált [és most újonnan formálódó] ÚJ Gondoskodási és egyéb más VÉDETT Terek megformálásához, és így ahhoz, hogy maguknak a MEGTARTÓI-Teremtőknek [ide értve most a nagy-TEREMTŐKET és a MINDENSÉG-FORRÁSÁT is] milyen ÚJ GONDOSKODÁSI formákat szükséges megformálniuk az ÉLETÜKBEN..."

 

 

20190218 (elérhető ITT):

      "...Fontos tudni, hogy a KÉRÉS FelelősségA Kérésre mindig érkezik VÁLASZ, MEGERŐSÍTÉS --- és azt már a teremtőnek-magának kell tudatosan BEFOGADNI és BEDOLGOZNI az életébeA Kérés után mindig MUNKA következik (megnyílik egy Új lehetőség, amely a Teljességhez közelebb vezethet).

 
      (...) Az ÁT-VEZETÉS során olyan Különleges Lehetőségek nyílhatnak meg mind az egyedi teremtők, mind a MEGTARTÓI-Teremtők számára, amelyek ma még máskor nem nyilvánulhatnak meg.

        A KÜLÖNLEGES Teremtésekben már Tudatosabb teremtők  ’most’ még ’itt az ÁT-VEZETÉSBEN egyszerűbben és gyorsabban ELENGEDHETNEK önnön lényükből olyan Bezáródásokat / korábbi ’takarásokat’ / Erős Kötéseket [2019.07.21.: ma már akár Megtöréseket is!], amelyek máskor sokkal hosszadalmasabb Rendezést igényelnek.

 

          Érdemes ’jól használni’ az ÁT-VEZETÉSBŐL még hátralévő tartamot, és a MEGTARTÓK Megerősített Gondoskodásába való Tudatos Belehelyezkedésben gyakran megkérni a MEGTARTÓKAT, hogy ELLENŐRIZZÉK a Belső Tereket, válasszák le a már leválasztható takarásokat / Bezáródásokat, és nyilvánuljanak meg minden lehetséges Rendezésben, vezessenek az ÖN-Igazodásokban. 

        Érdemes az Eredő-Áramláson és Irgalom Áramláson át tudatosan Befogadni az érkező ’megvalósító-erőket’, amelyek ma segítenek az Új Térhez való egyszerűbb hozzá-igazodásban Ezeknek az Új ’megvalósító-erőknek’ a Befogadása kezdetben járhat nagyobb elfáradással, és a még Érzékenyebb ön-részek megmozdulásával (’lelki’ vagy szellemi jellegű fájdalmak érzékelhetővé válhatnak > ezekre ilyenkor érdemes azonnal Irgalmi Megerősítést kérni, hogy szükségtelenül ne jelezzenek).

 

            A GYORSABB vagy NAGYOBB Változások ma még gyakran eredményeznek fokozott érzékenységet és akár fájdalmakat is.  Minden teremtő önmaga képes megítélni azt, hogy vállalja-e a gyorsabb IGAZODÁS érdekében ezeket a „kellemetlenségeket”, képes-e együtt élni ezekkel egy rövid tartamban --- vagy a gyorsabb IGAZODÁST ma még nem képes felvállalni, és ezért egy lassúbb Rendezési folyamat megformálását kéri a MEGTARTÓI-Teremtőitől..."

 

Az írás folytatódik a 25. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!