omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (3) 33-52
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (3) 33-52 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (48. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (48. rész)


Az írás 47. része elérhető ITT

 

         Ez az egyedi Életű teremtők számára megformált Új Alap-Harmonia [pontosabban egy  erre alapuló másik ÚJ HARMONIA (!)] immár / Az-Elkövetkezőben Megnyit egy Új Lehetőséget is a MINDENSÉG-FORRÁSA számára. Ez közvetlenül (!) a MINDENSÉG-FORRÁSA számára nyit meg egy GONDOSKODÁSI Lehetőséget.

 

Eddig nem volt arra Szabályozott mód,

hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA

’TÖBBLET’ ’Élet-erőt’ ’ADHASSON’

közvetlenül egyedi teremtőnek.

 

        Eddig a MINDENSÉG-FORRÁSA csak a SZAKRÁLIS Utat megnyitott teremtőkkel formálhatott meg olyan belső-áramlást az ALAP-ÁRAMLÁSON belül, amelyben ’korlátozás nélkül’ áramoltathatott a számukra Élet-erőt. [20190213elérhető ITT, 20190411 (3. és 4.r.) IV. pontelérhető ITT, 20191115elérhető ITT]

        Többször említettem, hogy az egyedi teremtők ALAP-ÁRAMLÁSA az a TÉR-Rész (Áramlás), amelyet csak és kizárólag a MINDENSÉG-FORRÁSA érinthet meg [nagyon kivételes helyzetekben egyes részei Megérinthetőek / Gondozhatóak az IRGALOM által (az Irgalom Áramlásban)].

       Ma már az ALAP-ÁRAMLÁSON belül legalább három FŐ Áramlás van megformálva minden teremtő Életében: az Élet Áramlása mellett ott van megformálva az Irgalom-Áramlás, és az Eredő-nagy-TEREMTŐ megszakíthatatlan Közvetlen Gondoskodását biztosító Eredő-Áramlás is [20191030 (3.r.) – elérhető ITT].

       Az ALAP-ÁRAMLÁSON belül az Élet Áramlása mellé [amely Áramlásban közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL áramlik a Megvalósító-erő / Élet-erő] részben azért került megformálásra a másik kettő FŐ Áramlás, mert mostanában egyre kevésbé volt Irányban-Tartható Az-Élet, és a teremtőkből „elfolyt” az ’Élet-erő’. Eddig nem volt olyan törvényes Lehetőség, amely ’megengedte’ volna azt, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlenül (KÖZVETLENÜL!) ’Élet-erőt’ ’pótoljon’ az egyedi-életű teremtőkben.

 

        Nagyon sokféle próbálkozás volt a Közösségeken belül

- egyfelől Az-Élet Irányban-Tartására [és így annak megakadályozására, hogy az ’Élet-erő’ „elfolyhasson” vagy más által elvehető / EL-Terelhető legyen],

- másfelől pedig arra, hogy ’pótolható’ legyen az „elvesztett” Élet-erő, illetve különleges helyzetekben hozzá lehessen jutni ’TÖBBLET’ Élet-erőhöz.

 

        A Különleges Teremtések során [az ALAP-ÁRAMLÁSON belül] megformálásra kerülő Különleges-Belső-Áramlások ’KÖZVETLENÜL’ nem voltak alkalmasak arra, hogy Élet-erőt ’pótoljanak’, mert jellemzően csak a Különleges Feladatok teljesítéséhez áramolhatott ezekben a Megvalósító-erő.

 

’Most már’ van törvényesen megformált ALAPJA és ALAP-HARMONIÁJA annak,

hogyan ’ADHAT’ ’TÖBBLET’ Élet-erőt

KÖZVETLENÜL

a MINDENSÉG-FORRÁSA

az egyedi teremtők számára

az ALAP-ÁRAMLÁSNAK a Saját Rendelkezésében lévő Áramlásán át.

 

 Ennek nagyon részletesen [és ’szigorúan’] meghatározott Feltételei vannak,

azonban NAGYON ERŐS IRÁNYBAN-TARTÁS mellett ma már LEHETSÉGES az,

hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA ’PÓTOLHASSON’ „elvesztett” Élet-erőt.

 

       Jelenlegi megértésem szerint

a Szabályozás mostani FŐ IRÁNYÁBAN

KÖNNYÍTÉSEKHEZ kapcsolódóan / KÖNNYÍTÉSKÉNT nyilvánulhat meg

a MINDENSÉG-FORRÁSA

Élet-erő ’PÓTLÁSÁBAN’

vagy ’TÖBBLET-Élet-erő-ADÁSÁBAN’.

 

Lehetséges ez a Birodalmak és Közösségek SPECIÁLIS Áramlásainak használatával

(Tudatos teremtők számára, ha ezt Fontos Okból KÉRIK és tényleg szükséges),

vagy a KÖNYÍTÉSBEN (Összecsendüléssel) meghatározott más formában.

 

Fontos:

ERŐS vagy NAGYON ERŐS IRÁNYBAN-TARTÁSSAL ADHAT csak a MINDENSÉG-FORRÁSA ’TÖBBLET’ Élet-erőt az egyedi teremtők számára,

tehát ilyenkor (például itt a FÖLD Közösségében)

nem csak a FÖLDANYA / YO / Eredő-nagy-TEREMTŐ (legalább) ERŐS IRÁNYBAN-TARTÁSA (SPECIÁLIS Megerősítése) terjed ki az egyedi teremtőre [és akár a Közösség Egészére!],

hanem  a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Közvetlen Megerősítése is (az Eredő-Kiáradási-Pontból kiindulva).

 

            Ilyen ’TÖBBELT’ Élet-erő ADÁSA akkor lehet például szükséges, ha a teremtő önállóan nem képes nekikezdeni a Sors-Rendezésének. A ’TÖBBLET’ Élet-erő ADÁS azt a célt szolgálja ebben az esetben, hogy a teremtő képessé váljon visszavenni az Irányítást a saját Életében.

 

            Jelenlegi megértésem szerint egy ’kisebb’ EGYEZTETÉS (annak inkább ma még csak az ELŐKÉSZÍTÉSE) kezdődött annak érdekében, milyen helyzetekben lehetne szükséges a MINDENSÉG-FORRÁSA általi ’TÖBBLET’ Élet-erő-ADÁS, hogyan legyen ez megvalósítható, milyen formái lehetnek stb.

            Jelenlegi megértésem szerint ez azt jelenti, hogy

 a MINDENSÉG-FORRÁSA AJÁNLÁST ÁRASZTOTT ki a nagy-TEREMTŐK felé,

amelyben Felajánlotta ezt az ÚJ KÖZVETLEN GONDOSKODÁSÁT

AZ-ÉLET-MEGÓVÁSA-ÉS-MEGTARTHATÓVÁ-MEGFOMÁLÁSA érdekében

[Lényeg-Cél-Értelem].

 

        Jelenlegi megértésem szerint az AJÁNLÁSBAN [a VILÁGBAN és a YOSÁGON belül a FÖLD Közösségében megnyilvánult KIPRÓBÁLÁSOK Tapasztalataira (!) is alapuló] ALAP-HARMONIÁT is megformált a MINDENSÉG-FORRÁSA. Az EGYEZTETÉS során még maga az ALAP-HARMONIA is megváltoztatható / pontosítható, de az EGYEZTETÉS Célja elsődlegesen inkább az, hogy az ALAP-HARMONIÁRA alapuló tényleges MEGNYILVÁNULÁSI-Harmonia is elkezdődjön megformálódni.

 

            Van tényleges Tapasztalat arra, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA nagy-TEREMTŐNEK / MEGTARTÓI-Teremtőnek, és már egyedi teremtőnek is ’ADOTT’ az ALAP-ÁRAMLÁSON belül ’TÖBBLET’ Élet-erőt NAGYON ERŐS IRÁNYBAN-TARTÁS mellett. Mint említettem, ez még csak a KIPRÓBÁLÁSBAN résztvevő Birodalmakban és Közösségekben volt eddig lehetséges, és a KIPRÓBÁLÁS Lényege-Célja az volt, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA az AJÁNLÁSBAN Kiáraszthassa a gyakorlati tapasztalatokon is alapuló Felajánlását AZ-ÉLŐK számára.

            Talán ma még kevéssé értjük, milyen nagy jelentőségű ennek az AJÁNLÁSNAK a KIÁRADÁSA, és az is, hogy ez tényleges Tapasztalaton alapul. Nagyon nagy segítség lehet az Élet-erejükben nagyon jelentősen meggyengült teremők számára az, hogy [Különleges Út megnyitása nélkül (!!!) is] lehetőségük nyílhat arra, hogy NEKIKEZDJENEK a Sors-Rendezésüknek.

            Nagyon valószínűnek látszik ebben a pillanatban az, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ez az ÚJ GONDOSKODÁSA [FŐ Irányában? (jelenleg?)] KÖNNYÍTÉS formájában kerül majd Szabályozásra / KÖNNYÍTÉSEK útján nyilvánulhat meg.

 

            Eddig csak a Különleges Út megnyitása volt az a Lehetőség, amely során MEGTARTHATÓ-Teremtést eredményező módon juthattak Többlet-erőhöz az egyedi teremtők.

            Ez a Lehetőség csak azon egyedi teremtők számára volt elérhető, akiknek az Eredő-nagy-TEREMTŐJE Megnyithatóvá tette a Különleges Tudatosodást, és olyan Közösségben éltek, amelyben a MEGTARTÓI-Teremtő szintén megnyithatóvá tette a Különleges Tudatosodást. Sok (Speciális) ’Feltétele’ volt tehát annak, hogy az egyedi teremtők [MEGTARTHATÓ teremtést eredményező módon!] Többlet-erőhöz jussanak. Ez a Különleges Úton befogadott Többlet-erő jellemzően a teremtőt legelőször abban segíthette, hogy a saját Sorsa Jobbítását (Rendezését) megkezdje, később pedig mások felé irányuló segítség-adáshoz kapta.

            Nagyon nehéz helyzetben voltak / vannak azok a teremtők, akiknek az Eredő-nagy-TEREMTŐJE nem volt képes a Birodalmában Kiárasztani a KÜLÖNLEGESSÉG ALAP-HARMONIÁJÁT és/vagy olyan Közösségben éltek, amelyben AKADÁLYOZOTT volt a Különleges Tudatosodás (vagy még nem volt megalapozva). Az ilyen teremtők közül sokan „másolni” próbáltak egy-egy Különleges „technikát”, és/vagy „megtanulták mástól elvenni az erejét” (közvetlen formában, vagy pedig a megformált-javai elvételével). Ezekben az esetekben a teremtők olyan „élet jellegű” „mintákat” „tapasztottak hozzá” a sorsukhoz / életükhöz, amelyek jellemzően TOVÁBB TÁVOLÍTOTTÁK a Saját Teljességüktől.

            Megformálásra kerültek sok helyen olyan ’technikák’ (Védelmek), amelyek arra irányultak, hogy a teremtők ’megóvják’ a saját Élet-erejüket. Jellemző formája volt ennek az ’elszigetelődés / elvonulás’ néhány formája, amikor tudatosan lezártak / bezártak olyan áramlásokat / kiáradásokat (akár belső-tereket, megformáltságokat) a teremtők, amelyek ’Veszélyeztetőek’ voltak [vagy nyilvánvalóan nem voltak beteljesíthetőek]. Az ilyen ’elszigetelődés’ jellemzően belső-takarások (falak) és „EL-Távolodás” tudatos megformálásával járt együtt, és ez (hasonlóan, mint a másoktól elvett javak / erők hozzátapasztásakor) ’TORZÍTOTTA’, EL-Változtatta a teremtők Saját Élet-rendszerét (Természetes Harmoniáját). Az elzárkózások / elszigetelődések / másokra-rátapadások a testben (és életben) egyes részeken „elnehezüléseket” okoztak, más részekben pedig „feszülést” / „elvékonyodást” (élet-erő-hiányt) / fokozott-érzékenységeket eredményeztek. Ezek „gyógyítására” sok esetben nem volt más lehetőség, mint újabb „eltakarások” és lezárások megformálása…

 

 

            Ennek a lejegyzés-résznek azért adtam a ’PÁRHUZAMOSAN zajló Változások’ címet, mert olyan Új Szabályozásokat érintek, amelyek ’Egymást-is-feltételezőek’, ’Kölcsönösen alapulnak egymásra’.

 

            Az előző pontot az Élet Különböző értékeléséről szóló korábbi írás-résszel zártam, majd ezt írtam még oda utána:

„A FÖLD Közösségében [immár visszaigazodva a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA]

Az-Elkövetkezőben is

’TISZTELT’ [törvényesen Megtartott]

az Összecsendülésre alapulóan az Összecsendülésnek maradéktalanul megfelelő TELJES Megformált-Való.

 

 Ennek érdekében [más Megerősítések mellett] IRÁNYBAN-TARTÁSSAL közvetlenül is Megerősítheti Az-Életet a teremtő (Ön)Lényege és Eredő-nagy-TEREMTŐJE,

fontos okból akár maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is.”

 

            Említettem, hogy a FÖLDANYA a VILÁGBELI Különleges Befogadása tartamában már azon AJÁNLÁS szerint ’értékelte’ az Életet, amely minden olyan Megformáltságot ’Tisztel’, amely Összecsendülésre alapulóan és az Összecsendülésnek megfelelően formálódott meg.

            A MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ezt az AJÁNLÁSÁT a VILÁG már régen Befogadta, és ez volt az oka annak, hogy amikor a FÖLDANYA a VILÁG Különleges Befogadásában önálló [Közösséget Gondozó] MEGTARTÓI-Teremtővé vált, a FÖLDANYA is a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ezen AJÁNLÁSÁRA alapulóan kezdte felépíteni AZ-ÉLETÉT és a MEGTARTÓI GONDOSKODÁSÁT.

            Megértett ma már az, hogy maradéktalanul azért nem volt képes ennek az AJÁNLÁSNAK megfelelő MEGTARTÓI GONDOSKODÁSRA a FÖLDANYA, mert

(1) a YOSÁGHOZ tartozó ALAP-ÁRAMLÁSA gyakorlatilag „nem működött” [ténylegesen EL-TÁVOLODVA élt a FÖLDANYA a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁTÓL],

(2) valamint azért is, mert maga a YO eddig még nem rögzítette be AZ-ÉLETÉBE a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK azt az AJÁNLÁSÁT, amely [a FÖLD fogalmai szerint] ’Tiszteli’ [Megtartja] AZ-ÉLET ’Teljes’ / minden törvényes (= Összecsendülésnek megfelelő) Megformáltságát.

 

            Amit az előző pont végén leírtam, az (az utólagos megértésem szerint)

  a FÖLDANYA általi KINYILVÁNÍTÁSA volt [mint YOSÁGHOZ tartozó MEGTARTÓI-Teremtőnek]

mind a YO, mind a FÖLD Közösségébe(n) Életre Befogadott teremtők felé,

hogy a FÖLD Közösségén belüli ÉLETBEN

a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK AJÁNLÁSA szerint Szándékozik megnyilvánítani a MEGTARTÓI GONDOSKODÁSÁT.

            A FÖLDANYA a YO felé is Kinyilvánította ezt a Választását, és KÉRTE a YO-t, hogy mint a Birodalom nagy-TEREMTŐJE [és a FÖLDANYA Eredő-nagy-TEREMTŐJE] fogadja be a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ezen AJÁNLÁSÁT [enélkül a FÖLD Közösségében „jelentősen nehezebb” megnyilvánítani azt a GONDOSKODÁST, amely AZ-ÉLET minden törvényes Megformáltságát Biztosan-Megtartó].

 

            Jelenlegi megértésem szerint a YO már maga is Fontolgatta ennek (és néhány másik) AJÁNLÁSNAK a befogadását, és most a FÖLDANYA KÉRÉSÉRE EGYEZTETÉST Kezdeményezett a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL ezen AJÁNLÁS Elfogadásáról.

            Jelenlegi megértésem szerint a YO ténylegesen megkezdte az AJÁNLÁSHOZ kapcsolódóan megformált Összecsendülésre alapulóan a SAJÁT-ÉLETÉBE és a nagy-TEREMTŐI ALAP-JELLEGÉBE beilleszteni ezt az ÚJ HARMONIÁT.

       Ahogyan maga a YO Berögzíti az ÚJ HARMONIÁT a Birodalma ALAPJÁBA, azzal ’Párhuzamosan’ most a FÖLDANYA is Szabállyá formálja ezt a MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSÁT nagyon jelentősen meghatározó ÚJ HARMONIÁT.

 

            Jelenlegi megértésem szerint  az AJÁNLÁS SZABÁLLYÁ [így ÚJ HARMONIÁVÁ] megformálása érdekében a YO EGYEZTETÉST Kezdeményezett a Birodalma MEGTARTÓI-Teremtőivel.

     Amint a YO SZABÁLLYÁ formálja és KIÁRASZTJA a Birodalmában a nagy-TEREMTŐI és MEGTARTÓI GONDOSKODÁS ÚJ ALAP-HARMONIÁJÁT, a FÖLDANYA azonnal berögzíti majd [a YO SZABÁLYOZÁSÁVAL ’párhuzamosan’ formálódó] Új Szabályt a FÖLD Közösségének ÉLET-ALAPJÁBA.

 

 

2020.11.24. (este)

            Érzékeltem egy olyan Kipróbáló teremtést [itt a FÖLD Közösségében], amelyben a MINDENSÉG-FORRÁSA [már Könnyítés formájában] az egyedi teremtők felé irányuló ’TÖBBLET’ Élet-erő ADÁSÁNAK a Megnyilvánulási-Harmoniáját is megkezdte megformálni.

            A Kipróbálás jelenleg az ALAP-ÁRAMLÁSON belül [Kipróbáló-Térben], az Irgalom-Áramlás használatával (azon belül?) kezdődött meg, mert ehhez képes hozzákapcsolódni közvetlenül az egyedi teremtő Életét Közvetlenül Gondozó MEGTARTÓI-Teremtő és minden nagy-TEREMTŐ is [akiknek nagyon fontos a Jelenléte és Értékelése a Kipróbáláshoz kapcsolódóan].

 

            Az eddigi Javaslatok alapján (?) egy ’Összetett-Garancia’ is Szabályozhatja az Élet-erő ’pótlását’. Megértést segítő Kép:

            Ebben a pillanatban egy FÖLD Közösségében Életre-Befogadott SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőnek négy megformált teste van (Egyben):

- az (Ön)Lényegi-Teste (ez az Eredő-nagy-TEREMTŐJE közvetlen Gondozásába tartozik)

- a YOSÁGBA való Befogadásához megformált Középső-Teste (ez a YO mint Befogadó-nagy-TEREMTŐ közvetlen Gondoskodásába tartozik)

- a FÖLD MEGÚJULÁSI-TERÉBE berögzített új anyagi-test [ez a FÖLDANYA közvetlen Gondoskodásába tartozik)

- és az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN berögzített régi anyagi-test, amely az ÁT-VEZETÉS LEZÁRÁSAKOR maradéktalanul visszabontásra kerül [ez ebben a pillanatban a FÖLDANYA és az IRGALMI MEGTARTÓI-Teremtő közvetlen Gondoskodásába tartozik].

 

      Mivel ennek a teremtőnek a Megformált-Valója négy egymástól valamelyest elkülönülő [különböző nagy-TEREMTŐ(k) és MEGTARTÓI-Teremtő közvetlen Gondoskodásában lévő] testből áll, (a legutóbbi Kipróbálás iránya szerint) egy négy részből álló Összetett-Garanciát formál meg a MINDENSÉG-FORRÁSA annak szabályozása érdekében, hogy melyik testbe áramoltatna ’TÖBBLET’ Élet-erőt. A négy részből ’összetett’ Garancia egyik része az (Ön)Lényegi-testhez tartozik, a második része a Középső-testhez és így tovább.

       Ha mind a négy testhez szükséges lenne ’TÖBBLET’ Élet-erőt áramoltatni, akkor mind a négy garancia-rész ’kinyílna’ az áramoltatás érdekében. Ha például csak az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN lévő régi anyagi-test számára lenne szükséges ’TÖBBLET’ Élet-erőt áramoltatni, akkor csak az ehhez tartozó garancia-rész ’nyílhatna ki’. (Ez egy leegyszerűsített megértést-segítő kép.)

       Maga az Összetett garancia-forma szabályozná valószínűleg közvetlenül azt is, milyen ’gyorsan’ áramolhatna a teremtő meghatározott testeibe a ’TÖBBLET’ Élet-erő. A KÖTÉSHEZ kapcsolódó Kipróbáló teremtések kapcsán írtam arról [20190702-től kezdődő írások – elérhető ITT], hogy a Különleges Utat megnyitott teremtőknek a MEGTARTÓI-Teremtő és az Eredő-nagy-TEREMTŐ ’megtanítják’ azt, hogy az ALAP-ÁRAMLÁSBAN lévő három FŐ Áramláson át hogyan fogadhatják be a testeikbe [(Ön)Lényegi-test / Középső-test / Anyagi-test] a Különleges munka Lezárást követően a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL ’visszaáramló’ ’Többszörös-Erőt’ [20190704 (6.r.) – elérhető ITT, 20190712 (2.r.) – elérhető ITT]. Jelenlegi megértésem szerint a MINDENSÉG-FORRÁSA már ezen ’erő-visszaáramoltatások’ során Mérte / Értékelte azt, mennyiben és mely áramlásukon képesek az egyedi teremtők nehézség nélkül befogadni a hozzájuk áramló Megvalósító-erőt.

        A KÖTÉSHEZ kapcsolódó Kipróbálásokban olyan Különleges Utat megnyitott [így Megtartásukban kiegyensúlyozottabb / Tudatos] teremtők vettek részt, akik gyakorlattal rendelkeztek abban, hogyan húzódhatnak közelebb a MEGTARTÓI-Teremtőjükhöz. A Tapasztalat az volt, hogy a GYORSABBAN visszaáramoltatott Megvalósító-erő gyakran a ’túltelítettséghez’ hasonló érzetben nyilvánult meg, és elnehezülést / elbizonytalanodást okozott. A tényleges visszaáramoltatások során ’tanulta’ meg a MINDENSÉG-FORRÁSA annak Értékelését, mennyire lehet gyors vagy erőteljes a Megvalósító-erő visszaáramoltatása az egyedi teremtőkben, és hogy a kiegyensúlyozatlan (emiatt jellemzően súlyosabb Fokozott-Érzékenységgel is rendelkező) teremtők számára milyen áramoltatási forma biztosíthatja azt, hogy „ne lökje meg őket”, ne terhelje meg őket, ne terhelje túl őket. A MINDENSÉG-FORRÁSA az ehhez kapcsolódó TAPASZTALATOKAT folyamatosan ’bekéri’ a nagy-TEREMTŐKTŐL és MEGTARTÓI-Teremtőktől / Különleges Utat megnyitott egyedi teremtőktől, és folyamatosan EGYEZTET a ’visszaáramoltatás’ megfelelő formáinak a meghatározása érdekében.

        Ezekre a Tapasztalatokra is alapulnak a mostani Kipróbáló teremtések a ’TÖBBLET’ Élet-erő áramoltatásának Szabályozása és Megnyilvánulási-Harmoniája meghatározása érdekében. Mivel jellemzően az Élet-erejükben jelentősebben meggyengült egyedi teremtők számára lesz szükség ilyen Megerősítést adni (KÖNNYÍTÉS formájában), nagyon fontos lesz majd az áramoltatás ’kíméletes’ [(egymásra épülő) szakaszokban megnyilvánuló (?)] módjának a meghatározása.

        Fontos: a Különleges Utat megnyitott egyedi teremtők azért vehetnek részt (ha azt Választják) ezekben a Kipróbáló teremtésekben, hogy a ’TÖBBLET’ Élet-erő ADÁSÁT a MINDENSÉG-FORRÁSA mielőbb olyan HARMONIÁVÁ és így KIÁRADÁSÁVÁ formálhassa, amely tényleges Megerősítéssé válhat [ERŐS IRÁNYBAN-TARTÁS mellett] azon egyedi teremtők számára is, akiknek eddig semmilyen lehetősége nem volt az „elvesztett / elfolyt” Élet-erejük ’pótlására’. Valószínűleg azért lesz ’első lépésbenKÖNNYÍTÉS formájában megformálva és KIÁRASZTVA ez az ÚJ HARMONIA, mert a KÖNNYÍTÉSEK ma már a MEGTARTÓI GONDOSKODÁS részeként minden egyedi teremtő Megformált-Valójába berögzíthetőek.

 

         Jelenlegi megértésem szerint  a KÜLÖNLEGES Birodalmak nagy-TEREMTŐI KÉRTÉK a MINDENSÉG-FORRÁSÁT, hogy nyissanak majd meg EGYEZTETÉST arról, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtőkben legyen megformálva egy olyan ’TARTÓS’ Belső-Szál, amely alkalmas lehet Speciális Feltételek megléte esetén ’TÖBBLET’ Élet-erő áramoltatására is. Ekkor tehát már nem KÖNNYÍTÉS formájában kerülne Szabályozásra a ’TÖBBLET’ Élet-erő ADÁSÁNAK a Lehetősége, hanem valószínűleg a SPECIÁLIS Szabályozás részeként.

         A KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK ezen KÉRÉSE  azért érinti közvetlenül is a FÖLD Közösségét [és azért vehet rész a FÖLDANYA is az EGYEZTETÉSEKBEN (és ezekhez kapcsolódó KIPRÓBÁLÁSOKBAN)], mert a FÖLD Közösségének MAGJAI ebben a pillanatban mindannyian KÜLÖNLEGES Birodalomból erednek.

 

2020.11.25.

            Jelenlegi megértésem szerint a ’TÖBBLET’ Élet-erő ADÁSÁT Szabályozó EGYEZTETÉS jelenleg kettő FŐ (!) Irányban folyik, és a nagy-TEREMTŐK általi Előterjesztésekre figyelemmel Az-Elkövetkezőben további újabb irányai nyílhatnak meg az EGYEZTETÉSNEK.

 

- Az egyik FŐ Irány az ezen Megerősítés KÖNNYÍTÉSSÉ való megformálását célozta meg,

- a másik FŐ Irányban pedig a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁN belüli (Élet-Áramláson belüli?) ’Tartós (Speciális) Szál’ megformálása érdekében folyik EGYEZTETÉS (és Kipróbálás).

 

            Jelenlegi megértésem szerint az IRGALOM Birodalmából eredő egyedi teremtőkben [a folyamatban lévő Kipróbálások során] ’mostanra’ (?) az ALAP-ÁRAMLÁSON belül [a ’TÖBBLET’ Élet-erő áramoltatását is lehetővé tevő] Tartós Belső-Szál több teremtőben ténylegesen is megformálásra került, és ’most’ az ehhez kapcsolódó SPECIÁLIS SZABÁLYOK meghatározása van folyamatban.

            Jelenlegi megértésem szerint a SZOLGÁLAT Birodalmában és az ÉLŐTÉR Birodalmában jelenleg formálják a nagy-TEREMTŐK a ’TÖBBLET’ Élet-erő ADÁSHOZ tartozó SPECIÁLIS (Birodalmon belüli) SZABÁLYT. Náluk a SPECIÁLIS SZABÁLY megformálását követően nyilvánulhat meg az ALAP-ÁRAMLÁSON belüli Tartós-Szál megformálása az egyedi teremtőkben.

 

            A KÜLÖNLEGES Birodalmakon belül azért van folyamatban a ’TÖBBLET’ Élet-erő ADÁSÁT lehetővé tevő SPECIÁLIS belső (Tartós) áramlás / szál megformálásához kapcsolódó EGYEZTETÉS, mert e nagy-TEREMTŐK Rendelkeztek az egyedi teremtőik Élet-Alapjának ilyen irányú Megváltoztatásáról, és jelenleg a Változtatáshoz szükséges ÖSSZECSENDÜLÉS megformálása érdekében EGYZETETÉST KEZDEMÉNYEZTEK a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.

Az írás folytatódik a 49. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!