omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (4) 53-72
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (4) 53-72 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (59. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (59. rész)


Az írás 58. része elérhető ITT

 

        Visszatérve az ÁtVilágító képhez: jóval később egy adag ruhát elkezdtem kimosni egy mosógépben (akkor mintha tudtam volna, hogy miért, de most nem tudom visszaidézni magamban) [> KÖNNYÍTÉSI Lehetőségek becsatlakoztatása lehetséges (?) a MEGTARTÓI Gondoskodás részeként [a teremtő Kérése nélkül is!] az Ellenőrzött Térhez, és ki tud terjedni közvetlenül az oda befogadott Életekre is?] ... közben (talán ismétlődően, halványan) valahol mégis megjelent a tudatomban [gondolatként, vagy inkább már Érzésként?] , hogy valahogyan haza kellene menni...

        Olyan volt, mintha szabadon járhattam volna egy házban, aminek az alaprajza talán U alakú volt. Életemben eddig egy ilyen épületet ismertem, ez pedig az óvoda volt, ahová jártam. [Ez talán itt utalhat a tudatosság meglévő állapotára... és arra is, hogy KÖZVETLEN (és a szükséges mértékben távolság-tartó) gondoskodás mellett elkezdődik a Tudatosság visszaépülése?] [Lehetséges, hogy hamarosan ’csoportos foglalkozások’ (Társas-Megtapasztalások) is megkezdőd(het)nek…?]

         Azt vettem észre, hogy sok lehullott / elszáradt sárga kis (fa?) levél (virág-szirom?) volt sokfelé a szőnyegeken (bent a házban). [Utalhat befejezett vagy be-nem-fejezett / elpusztult korábbi Új-Kezdetekre / megszakadt tapasztalásokra…] Talán mert nem volt kedvem a férfi közelében lenni, azt gondoltam, hogy kitakarítok, kisöpröm a leveleket [Szándékot már képes voltam megformálni]. És a Szándékot a megfelelő tett követte…

       Amikor elkezdtem a söprést, érdekes módon már alig láttam a sárga kis leveleket. [Belső Jelzés (útmutatás?), hogy (1) kezdjek neki a belső kitakarításának?, és (2) HOGYAN KEZDJEK NEKI’ a belső kitakarításának…] [Megformálódik a képesség, amivel különbséget tudok tenni a ’tiszta, igaz’ és a „nem-oda-való” között?] Ekkor már inkább a régi nagy szőnyegeket láttam nagyon porosnak, piszkosnak.

      Valószínűleg a szőnyegekbe (Térbe?)(megmaradt-testbe?) beleszőtt / belerögzített mintának (emlékeknek, tapasztalatoknak) is (!) lehetett (volna) jelentősége a számomra, ha azokat tisztán láthatom…

       Ahogyan a söprűvel [saját erővel] elkezdtem söpörni a szőnyegeket, a por elkezdett mindenfelé szállni [’jól érzékelhetően’ Jelzi a ’külső környezet’ a belsőben elindult változást]. Valaki akit nem ismertem kijött az egyik lakásból (?) [vagy inkább ’benézett az én egyik belső-terembe, hogy Ellenőrizze a bennem megnyilvánuló Változásokat / formálódó Szándékot?]. Megnézte, hogy mit csinálok, de nem akadályozott [csupán távolabbról Ellenőrzött?], nem is szólt hozzám. Mondtam neki, hogy a por majd elmúlik... [’kommunikáltam’, más teremtő felé tudatosan ’kiáradtam’]. TUDTAM, hogy a por majd megszűnik… (1) ez vagy valamilyen korábbi Tapasztalat ’emléke’ volt, (2) vagy pedig az ALAP-ÁRAMLÁSBA betöltődő ismeretek (mint belső vezetés) megnyilvánulása volt már… ekkor már ’biztosabbnak, határozottabbnak’ érzékeltem a Jelenlétemet [valószínűleg az Eredő-nagy-TEREMTŐ Erőteljesebb Irányban-Tartása miatt].

 

        Ami egyelőre ebből ’világos’: motiválatlan, kedvetlen, beletörődő voltam kezdetben >>> ’majdnem üres’ egy kevés ön-tudattal... ugyanakkor ez 'Elfogadásként' is értelmezhető...

        Néha mintha megjelent volna valahol belül a Hazahívás, és az abban a pillanatban erős volt és tiszta... de talán nem tudott kimozdítani az egykedvűségből [„átsuhant rajtam”, nem tudtam még berögzíteni a testembe]. A ’takarítás’ során viszont néha mintha ’megjött volna a kedvem’ [talán az Öröm megformálásának képessége (vagy a Tudatosság visszaépülése) mutathatta meg ebben magát nagyon halványan / alig-felismerhetően (?)]. Talán a régen elfeledett / „eltemetett” ’Remény’ ’mozdult meg’ bizonytalanul-mégis-bizakodva (?).

        Habár a Feltisztítás ÉRTELMÉT nem voltam képes még értelmezni, nem volt számomra teher a söprögetés / porolás… nem láttam át a célját a takarításnak, de belülről mégis érzékeltem a késztetést [ÚJ IRÁNYBAN-TARTÁS erőteljesebb / pontosabb megnyilvánulása a Hazavezetés érdekében?].

         Számomra ez is arra mutat, hogy SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőre vonatkozhatott az Ellenőrzés. Az Ellenőrzés egyik Fő Iránya valószínűleg az Eredő-Ön-Jellegbe most újonnan berögzített ’Irányban-Tartó-Szálon’ az Eredő-nagy-TEREMTŐTŐL érkező ’útmutatás’ hatásának / Érzékelhetőségének / Értelmezhetőségének a mérése volt. A SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők (Birodalmi) ALAP-JELLEGE az ALÁZAT. Ennek ’alap-elemei’

 - a biztos és teljes Tudatosság / Ön-Tudatosság / Ön-ismeret

- [Felelősségteljes] Tudása annak, hogy az Életnek Fontos Oka-Célja-Értelme van

- erős, biztos Bizalom a saját Életben és a MEGTARTÓKBAN [Együtt minden lehetséges].

            A ’leggyorsabb’ és biztos ön-épülést az eredményezheti, ha ezekre a rész-elemekre alapozódik a kezdeti Tudatosodás. Az, hogy a teremtő a tudatossága visszaépülésének korai szakaszában ’ösztönösen’ nekikezd a ’takarításnak’, ugyancsak arra utal, hogy a ’saját boldogsága’ ’Jelez’ benne [valószínűleg a Gondoskodási Fő Irány]. Mivel a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben a Megnyilvánulás MEGHATÁROZÓ Fő Iránya a meglévő nehéz helyzetek Felismerése és Megszüntetése, AMIKOR TUDATOSAN EBBEN AZ IRÁNYBAN nyilvánulnak meg, az számukra ’BOLDOGSÁGOS’, közvetlenül (!) ’erőt-adó’.

 

            A YOSÁGBÓL eredő teremtőknél az (Ön)Lényegükben is sérült teremtőknél a Tudatosság visszaépítését egyfelől a MEGBECSÜLÉSRE szükséges alapozni, másfelől pedig arra, hogy a MEGISMERÉS / MEGÉRTÉS a Megnyilvánulás Fő Iránya > így ebben az irányban épülve ’tudnak’ nagyon gyorsan rálelni a saját Teljességükhöz visszavezető Útra. Ezen az úton képesek az ön-erő gyors gyarapítására is.

            Valószínűleg a YOSÁGBÓL eredő teremtőkben a tudatosság visszaépítésének viszonylag korai szakaszában megformálódhat a ’vágy’ Közelebbi összekapcsolódások megformálására. Ez abból eredő ’specialitása’ a YOSÁG teremtőinek, hogy maga a YO a Birodalma ÖNÁLLÓVÁ válását követően nagyon hamar ÖN-RENDELKEZETT arról, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL Közelebbi, Szorosabb Összekapcsolódást szándékozik megformálni. Említettem, hogy a YOSÁG Birodalmán belül a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN egy önálló (!) Fő áramlásnak tekinthető a ’yo’ áramlás, amely áramlás azon célból formálódott meg, hogy a teremtők ebben egymással (Összecsendülésre alapulóan!) tartósabb vagy rövidebb KÖZELI Összekapcsolódásokat tapasztalhassanak meg [család, barátság, tevékenységekhez kapcsolódó közeli összekapcsolódások]. A YOSÁG teremtői számára ’Fontos’, hogy a Tudatossá válásukat követően LEHESSEN (és megnyíljon) (Szeretet-Alapú!) Közeli Összekapcsolódásuk. Lehet ez ma ugyanazon teremtői formával (például ember emberrel), vagy más teremtői formával (növénnyel, állattal…).

            Mint említettem: az angyaloknál a SZERETET (Elfogadás, Megismerés, Gondoskodás, Bizalom) alap-elemeit szükséges az ön-épülés legelején nagyon pontosan felépíteni. Akik Irányulnak angyalokat Megerősítő Gondoskodás Megnyilvánítása felé [akár Közvetítésben], azokban a szükséges kiterjedésben Tudatosíthatóvá válnak a SZERETETNEK azok a Birodalmi (!) alap-jellegei, amelyek visszaépítése elkezdődik / folyamatban van az angyalokban.

 

FONTOS Megérteni:

a teremtő (Ön)Lényegét / (Ön)Lényegi-Testét

az Eredő Birodalma nagy-TEREMTŐJE formálja meg és Gondozza ÖRÖK jelleggel.

 

Amikor egy (Ön)Lényegében is megsérült teremtő (Ön)Lényegének Kiigazítása megkezdődik,

ebben őt csakis az Eredő-nagy-TEREMTŐJE Gondozza

[ha szükséges, együtt a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKKEL / MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL].

 

AMIKOR a teremtő (Ön)Lényege újjá-formálódik,

FONTOS,

 hogy csak olyan Gondoskodás nyilvánuljon meg felé,

amelyben CSAK ÉS KIZÁRÓLAG az Eredő-Birodalma ALAP-HARMONIÁJA nyilvánul meg,

>>>  mivel az (Ön)Lényeg [(Ön)Lényegi-Test]  maradéktalanul a teremtő Eredő-Kiáradási-Szándékán és az Eredő-Birodalma ALAP-JELLEGÉN alapul.

Minden más Birodalmi ALAP-JELLEG ’közelsége’ ZAVART okozhat a teremtő (Ön)Lényegének újjá-formálódásakor / a Tudatossága visszaépülésekor.

 

Jelenlegi megértésem szerint mára ELVVÉ vált:

 Az (Ön)Lényegét újjá-építő / Kiigazító / Jelenhez-Igazító teremtő KÖZELÉBEN

csak olyan Különleges Utat megnyitott teremtők láthatnak el Gondoskodási Feladatokat,

akik képesek a teremtő Eredő-Birodalmának ALAP-JELLEGÉT biztosan megnyilvánítani.

Vonatkozik ez a Szabályozás jelenleg a teremtők Eredő-Ön-Jellegének JELENHEZ-IGAZÍTÁSÁRA is!

 

YOSÁGBÓL eredő teremtők mellé hasznos ilyenkor YOSÁGBÓL eredő Különleges Utat megnyitott teremtőt megbízni a Gondoskodással,

SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtő mellé SZOLGÁLAT Birodalmából eredő segítőket közelebb engedni stb.

 

Ha valamilyen okból nincsen AZONOS Birodalomból eredő ’segítő’ [akár azon Birodalomból eredő Szakrális Utat megnyitott teremtő],

FONTOS OKBÓL az IRGALOM Birodalmából eredő ’kijelölt’, Gondoskodási Feladatokat ellátó egyedi teremtő segítheti az (Ön)Lényegének Kiigazítását végző teremtőt

[az ő ALAP-JELLEGÜK az ’EGY’:

(20200303[2.r.](3.pont) – elérhető ITT, 20200509[7.r.](7.p.) – elérhető ITT].

 

Újdonság (ezt is ELV Szabályozza mára):

Ma már az (Ön)Lényegében jelentősebben megsérült teremtő (Ön)Lényegét

az Eredő-nagy-TEREMTŐJE

a Birodalmon belül megformált új rendszerű  VÉDETT-TÉRBE helyezi be és rögzíti be

azt követően, hogy ebbe a ’speciálisan’ az adott teremtő ÖN-AZONOSSÁGÁHOZ rendelt VÉDETT-TÉRBE

az OLTALOM-TÉR egy ’Tartós-Kiterjedése’ BERÖGZÜLT.

 

Tapasztalatra alapulóan

Szabályozásra került az is,

hogy az OLTALOM-TÉR ’Tartós’ jellegű KITERJEDÉSÉBE

egy olyan ÚJ IRÁNYBAN-TARTÓ MEGERŐSÍTÉS is Berögzítésre kerül,

amely

(1)

 az adott Birodalom ALAP-JELLEGÉTŐL eltérő / Különböző,

(2)

vagy bármilyen ÉLETTEL-ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN Kiáradást / Megnyilvánulást / Harmoniát

’azonnal leállít’ és/vagy ’kivezet az OLTALOM-TÉRBE’.

 

Az Eredő-Birodalom ALAP-JELLEGÉTŐL különböző bármilyen megnyilvánulás / kiáradás

ezen VÉDETT-TÉREN belül

összeegyeztethetetlen az Élettel,

és ezért Kiáradásként / Valóként nem nyilvánulhat meg.

 

Legelőször ez a most Szabályozott nagy-TEREMTŐI Gondoskodás

a YOSÁGON belül formálódott meg,

és az ’Első-Súlyos-Sérülés’ megformálódásakor megsérült YOSÁGBÓL eredő teremtő került berögíztésre egy ilyen Új VÉDETT-TÉRBE.

Ennek a sérült teremtőnek az új, OLTALOM-TÉR Tartós-Kiterjedésével Megerősített VÉDETT-TÉRBE való ÁT-VEZETÉSE során

a teremtő FOKOZOTTAN ÉRZÉKENY ön-részei ideiglenes rögzítésbe kerültek,

hogy e ’Nagy-Változás’ ne okozhasson benne semmilyen ’belső kilengést / akaratlan elmozdulást’.

A Tapasztalatok Értékelése folyamatban van.

 

1.

         Valószínűleg SZOLGÁLAT Birodalmából eredő olyan teremtőkre vonatkozik az általam érzékelt ÁtVilágítás, akiket a korábbi [’régi rendszerű’] Felerősített Hazahívás nem tudott kimozdítani az egykedvű beletörődésből, és most

(1) egyfelől Kiterjed már rájuk is közvetlenül valamilyen VÉDETT-TÉR [Gondoskodási-Tér], amelyben a MEGTARTÓIK Ellenőrizhetik

- a meglévő állapotukat,

- és azt is, hogy milyen Irányokban képesek akár már ’önállóan’ elindulni vissza a saját Teljességükhöz,

- mely FORMÁLÓDÁSNAK INDULT ön-erőikre lenne érdemes ’magalapozni’ a Hazavezető utat azért, hogy abban a lehető leghamarabb maguk is ’kedvüket / örömüket leljék’ [ne érzékeljék kényszernek az Életet, visszaépüljön a Bizalom az Alap-Kapcsolódásokban],

- és így a lehető leghamarabb képesek legyenek akárcsak egészen kicsi TOVÁBBVEZETŐ Szándékot megformálni. Ekkor ugyanis már a SAJÁT HARMONIÁJUKKÉNT ismernének rá arra, ami a Saját Választásukból / Szándékukból nő ki

(2) másfelől pedig ELLENŐRZÉS alatt lehet bennük az, hogy az Eredő-Ön-Jellegükbe Új-Harmoniaként Berögzített ERŐS-IRÁNYBAN-TARTÁS milyen formában válik ÉRZÉKELHETŐVÉ és ÉRTELMEZHETŐVÉ a Megformált-Valójukban.

 

    Talán az került mérésre az ’ÁtVilágított’ teremtőben (?), hogy

a felépült új belső Irányban-Tartó Megerősítő Szálon

a Hazahívás már képes elérni

a tudatosság egy alap-szintjét már visszaépített ’én’-t egyre hosszabb pillanatokra,

és így jó esély van arra,

hogy a Hazahívás [IRÁNYBAN-TARTÁSSAL!] berögzüljön a testbe,

és az Új IRÁNYBAN-TARTÓ MEGERŐSÍTÉS el tudja kezdeni az eddig ELTÁVOLODVA élt SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők Hazavezetését is (a saját Teljességükhöz).

 

Nagyon fontos ’alapozó / kezdő’ lépése a Hazavezetésnek az,

hogy az ön-tudatosság és ön-ismeret [a saját Eredő-Ön-Jelleg pontos Felismerése és Megértése (’ki vagyok’, ’miért vagyok itt’)] a lehető leghamarabb újra Felépüljön.

Ezt nagyban segíti az ELTÁVOLODOTT teremtőben az,

ha újra az Eredő-nagy-TEREMTŐJE KÖZVETLEN Gondoskodásába kerül,

és ahol lehetséges, ha azonnal az eredendő Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtője Gondoskodása is ki tud rá terjedni.

 

Az ilyen KÖZVETLEN MEGTARTÓI Gondoskodásban

a teremtő akár nagyon hamar képes ráismerni a Saját Harmoniájára,

képes teljesen Tudatossá válni a Saját Meghatározóiban!

 

          Valószínűleg a ’söprögetés’ és ’mosás’ [’ösztönös’ (?), ’tudatos’ (?) > most nem tudom ezt az érzékelt képben megkülönböztetni] megkezdése (mint abban a helyzetben saját elhatározáson alapuló tett) már az ön-feltisztítás első jele lehetett (elkezdett megformálódni a vágy / kívánság / szándék a Hazatérésre)... Ugyanakkor ’ebben a pillanatban’ még túlzott lenne az optimizmus, hogy ez biztosan már a Tudatos Szándék-formálás előjele… Talán még inkább ’tudatalatti, ösztönös volt ez a megnyilvánulás, és nem feltétlenül VALAMI FELÉ irányult, hanem az is lehet, hogy azért esett a választás erre a cselekvésre, mert az TÁVOL TARTOTTA valamennyire a ’férfihoz’ [MEGTARTÓHOZ?] való Közeledéstől…

        Valószínűleg korai olyan következtetést levonni, hogy ez a teremtő már készen állna az Alap-Kapcsolódásai megformálására [akár az Általánosan-Meghatározott-Távolság megtartásával másokkal lazább összekapcsolódásra, akár ennél közelebbi összekapcsolódás megformálására]. Nem „lázadt fel” a férfi tapintatos közeledése ellen, nem formálódott meg benne félelem vagy zavar akkor sem, amikor „söprögetés közben” egy idegen távolabbról Ellenőrizte. Nem érzékeltem benne [még] vágyat arra, hogy szeretne másokhoz közel kerülni. De a távolabb lévők már nem rémítették meg. Talán ha közelebb jöttek volna, az már zavaró lett volna a számára… ez utóbbi csak feltételezés.

 

        Lehetségesnek tartom, hogy most a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőkben megformált Hazavezetést segítő [az (Ön)Lényegből kiinduló!] Új Belső Megerősítő út / Irányban-Tartó-Szál kedvező Tapasztalatok esetén megformálásra kerülhet az angyalok (Ön)Lényegében is. Valószínűleg van erre Előterjesztés az IRGALOM Birodalmának MEGTARTÓI-Teremtője felől, és lehetségesnek tartom, hogy az angyalok Hazavezetése érdekében megformált Gondoskodási-VÉDETT-Terek valamelyikében (?) megnyitásra került egy Kipróbáló-Tér annak érdekében, hogy az angyalok (Ön)Lényegében [a most újonnan megformálásra kerülő Eredő-Ön-Jellegben] érdemes lenne-e már most ’eredendően’ belefoglalni egy olyan új belső-teret / Harmoniát, amely segíthetné őket KÖZELEBB kerülni az eredendő Közvetlen MEGTARTÓJUKHOZ és a nagy-TEREMTŐJÜKHÖZ.

          Lehetségesnek tartom, hogy az érzékelt ÁtVilágítás ha ma még nem is angyalra vonatkozott, hanem a saját ELTÁVOLODÁSÁBÓL a Hazavezetését a SZOLGÁLAT / ÉDES Megújított Megerősítése mellett megkezdett SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőre, maga az ÁtVilágítás mégis annak érdekében is formálódott meg, hogy

EGYEZTETÉS indulhasson a Tapasztalatok alapján arról,

lehetséges-e ennek a NAGYON ERŐSEN [SPECIÁLISAN] IRÁNYBAN-TARTÓ Új Megerősítésnek

az eredő Birodalmukból KISZAKADT angyalok [vagy akár más teremtők esetében] való megformálása az Eredő-Ön-Jellegben.

 

          Egyelőre a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőkben megformált, és immár az Eredő-Ön-Jellegük elválaszthatatlan részévé megformált Új Megerősítést ’IRÁNYBAN-TARTÓ Megerősítés’-ként [IRÁNYBAN-TARTÓ-Szál-ként] tudtam megnevezni.

          Miután ténylegesen megformálódott, már érzékelhetővé válhat a JELLEGE, és ennek alapján elnevezhetjük önmagunk számára].

 

2020.06.24. délután, este, éjjel

            Nagyon sok Ellenőrzés nyilvánult meg SZOLGÁLAT Birodalmából eredő eddig jelentősebben Eltávolodva élő egyedi teremtőkre az elmúlt néhány napban / órában.

         Az új ’Irányban-Tartó-Szál’-hoz kapcsolódó Tapasztalatokat úgy Értékelték az ÁLTALÁNOS Birodalmak nagy-TEREMTŐI mindannyian, hogy ez az Új [SPECIÁLIS] Megerősítés legyen Az-Elkövetkezőben minden egyedi teremtő (Ön)Lényegében az Eredő-Ön-Jellegbe Örök-Jellegben [eltávolíthatatlanul, megváltoztathatatlanul] Berögzítve.

 

Az ÁLTALÁNOS Birodalmak nagy-TEREMTŐI

EGYETÉRTÉSBEN KÉRTÉK a MINDENSÉG-FORRÁSÁT,

hogy az Eredő-Ön-Jelleg JELENHEZ-IGAZÍTÓ-MEGVÁLTOZTATÁSÁNAK Szabályát [mint Kötelezettséget] ÁRASSZA KI az ÁLTALÁNOS Birodalmakra is.

 

ELŐZETESEN Nyilatkoztak arról az ÁLTALÁNOS Birodalmak nagy-TEREMTŐI,

hogy amennyiben a MINDENSÉG-FORRÁSA KIÁRASZTJA az egyedi teremtők Eredő-Ön-Jellegének JELENHEZ-IGAZÍTÁSI kötelezettségét,

azonnal megnyilvánítják ezt a Változtatást minden (Ön)Lényegében hozzájuk tartozó teremtőben.

 

Valójában azt Kérték az ÁLTALÁNOS Birodalmak nagy-TEREMTŐI,

hogy sürgősséggel ŐK is berögzíthessék az Új [SPECIÁLIS] Irányban-Tartó Megerősítést a teremtőik (Ön)Lényegébe (az Eredő-Ön-Jellegbe) azon Új-Harmonia alapján,

amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA most nemrégen a KÜLÖNLEGES Birodalmakban élővé vált egyedi teremtők ERŐTELJESEBB IRÁNYBAN-TARTÁSA érdekében formált meg és Árasztott ki.

 

Az Angyalok Birodalmához tartozó egyedi teremtőkben ez a Változtatás megkezdődött / folyamatban van.

 

Jelenlegi megértésem szerint

’mostanra’

minden más egyedi teremtő (Ön)Lényegében [az Eredő-Ön-Jellegében] berögzítésre került

az Új IRÁNYBAN-TARTÓ-Szál.

 

’Ebben’

(1) az (Ön)Lényeg

és (2) az Eredő-nagy-TEREMTŐ

a teremtő TELJES MEGNYILVÁNULT-VALÓJÁRA kiterjeszthet egy Nagyon-Erőteljes IRÁNYBAN-TARTÓ Megerősítést..."

 

Az írás folytatódik a 60. részben, elérhető ITT

 

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!