omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (7) 108-127
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (7) 108-127 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (117. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (117. rész)


Az írás 116. része elérhető ITT

 

            Nagyjából kettő-három évvel ezelőttig kevéssé tudtam megkülönböztetni az Életemben azt, hogy mikor élem az Életem ÁLTALÁNOS részéhez tartozó Választásaimat, és mikor nyilvánulok meg Különleges Tudatosodásban.

            Ma már megértett a számomra, hogy ennek az elsődleges oka az volt, hogy még nem volt megformálva az ALAP-ÁRAMLÁSON belül [fontos: magában az ALAP-ÁRAMLÁSBAN] az Élet-erő önálló (elkülönülő) áramoltatása az ’Alap-Szinthez’ [az ÁLTALÁNOS megtapasztaláshoz] és a ’Második Szinthez’ [a KÜLÖNLEGES Tudatosodáshoz] [(104.r.) 52. pont - elérhető ITT].

        Fokozatosan megformáltam a magam számára egy ’belső utat’, amit ’mindig tudatosan végig-jártam’, ha egy Különleges Munkához hozzákezdtem. Ebből formálódott meg mára olyanná ez a Különleges Munkák megkezdése előtt TUDATOSAN végzett ’összekapcsolódás-összehangolódás’ az Életemet Közvetlenül Gondozó FÖLDANYÁVAL és más nagy-TEREMTŐKKEL [és az (Ön)Lényegemmel], amelyből mára egy ’zsilip-rendszer’ formálódott meg.

            Pár napja ismertem fel azt, hogy ezen a hosszú évek alatt tudatosan megformált ’járáson’ legalább öt ’zsilip’ került megformálásra. Ha olyan Különleges Munkát végzek, amely a SPECIÁLIS Áramlások használatával is jár (például közvetlenül szükséges a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK és/vagy a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Közelsége is), akkor mind az öt ’zsilipen’ végig kell haladni ahhoz, hogy nekikezdhessek a Különleges Munkának. Ha nem szükséges ennyire erős Védettség, akkor elég a három ’zsilip’ is. Az egyik ’zsilip’-kapu az, hogy az OLTALOM-TÉR által áthatott VÉDETTSÉGBE tudatosan belehelyezkedve TELJES-ELLENŐRZÉST szükséges kérni [ezt korábbi írásban is említettem már],  csak ezt követően lehetséges a másik Birodalmak / másik Közösségek felé is irányuló bármilyen Közeledés / Különleges Munka, és ez elhagyhatatlan Feltétele a SPECIÁLIS Áramlásokhoz való Hozzákapcsolódásnak is:

20200908 [22.r.] 15. pont [kérhető a Teljes-Ellenőrzés] – elérhető ITT

20200908 [79.r.] 42. pont [csak Teljes-Ellenőrzés után kezdhető meg a Speciális Munka / Tudatosodás] – elérhető ITT

20200908 [81.r.] 42. pont [a Speciális Munka során minden érintett folyamatosan TELJES-ELLENŐRZÉSBEN van] – elérhető ITT

 

         Az ÖT ’zsilip’ szükségességét jelenleg a MINDENSÉG-FORRÁSA és a YO határozták meg a FÖLD Közösségében élők számára a SPECIÁLIS Áramlások használatához:

20200908 [76.r.] 41. pont [Zsilip került megformálásra és berögzítésre a YOSÁG és SZOLGÁLAT Birodalma között megformált Új JÁRÁS mindkettő végén, és Többszörös (5) zsilip-rendszer a FÖLDANYÁHOZ tartozó részben] – elérhető ITT

 

 

            Az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBE való berögzüléskor [kicsit több mint kettő éve] a Különleges-Belső-Terem tehát habár ’önálló második szintként’ ’ráépült’ az Életem ’Alap-Szintjére’, de még nem különült el abban a határozott formában, mint amely Új Rendszerről a 105. részben írtam.

        Az, hogy az Életünkben / a Megformált-Testünkben immár az ALAP-ÁRAMLÁSBÓL is önálló áramláson áramlik az Élet-erő az ÁLTALÁNOS és KÜLÖNLEGES, valamint a SPECIÁLIS Tudatosodás számára, nagyban megkönnyíti majd azt, hogy TUDATOSAN IS TUDJUK [Érzékeljük, Felismerjük, Megértsük], hogy éppen az Életünk melyik ’Szintjén’ nyilvánulunk meg, és ennek megfelelően Tudatosan Megerősítsük a saját Ön-Megtartásunkat is ha szükséges.

 

            A Megújult Anyagi-Test ’Harmadik’ (Speciális) Szintjét az ÁT-VEZETÉS során kezdte megalapozni a FÖLDANYA a MAGJAIBAN. A 20190702-i írástól kezdődően (elérhető ITT) írtam a KÖTÉSHEZ kapcsolódó KIPRÓBÁLÓ Teremtésekről, amelyekben akkor még a VILÁG közvetlenül vezette a FÖLDANYÁT. Ezen Kipróbáló Teremtések során alapozódott meg az ÖSSZETETT-Különleges-Belső-Tér, és ekkor kezdődhetett el a FÖLDANYÁVAL-KÖZÖS-TÉR-Rész TUDATOS [Szabad, Tudatos Választáson alapuló (!)] Megalapozása és Megformálása a FÖLDANYA közvetlen útmutatásával.

            A FÖLDANYA a Megújult Anyagi-Testben minden MAGJÁBAN Megalapozta mára a Speciális Megnyilvánulás Szintjét [mert a FÖLDANYA erről ÖSSZECSENDÜLÉST formált meg a MAGJAIVAL].

- Van, akiben még csupán az alapja ’Van’ a Speciális Megnyilvánulás Szintjének,

- míg mások TÉNYLEGESEN FORMÁLJÁK ezt a Belső-Tér-Részt EGYÜTT-A-FÖLDANYÁVAL,

- és vannak olyan MAGOK is, akik egyes részeiben már Tudatosan Használni is képesek ezt a FÖLDANYÁVAL-KÖZÖS Különleges Belső-Tér-Részt.

 

 

20191018 [4.r.] VI. pont (elérhető ITT):

„…Minden ilyen KIPRÓBÁLÓ [vagy általában a Különleges] Megnyilvánulás során

érdemes legelőször

tudatosan a saját szívre összpontosítani a figyelmet,

és a ’szív közepéből’ közvetlenül az [ALAP-ÁRAMLÁSBAN lévő] Irgalom Áramlásból

a Teljes-Való köré ’kilélegezni’ egy egyedi Irgalmi (Megerősítő) Teret

[erről bővebben: 20190430 II.elérhető ITT].

 

Ebben az esetben valójában a teremtő Kérésére (!) az IRGALOM-MAGA formál meg [’Áraszt ki’] a teremtő Valóját átható és körbevevő ’egyedi Gondoskodási Teret’,

amely addig nyilvánul meg,

amíg a teremtő részt vesz ebben az ELLENŐRZÉSBEN (és az Ellenőrzést követő Értékelésben / ÖN-Értékelésben, a KIPRÓBÁLÓ teremtés Lezárásáig].

 

Érdemes minden Különleges (!) megnyilvánulást

ma már tudatosan azzal kezdeni,

hogy a szív közepére összpontosítva a figyelmet

ezt az egyedi kis ’gondoskodási-teret / megerősítő-teret [VÉDETTSÉGET] ’ megformáljuk magunk köré a saját Irgalom Áramlásunkból,

és az addig marad meg, amíg szükséges.

 

Akár naponta többször is ’újat’ formáltathatunk meg magunk köré.

 

Amikor egy új Irgalmi Tér megformálását kérjük

[és azt a szívből, a saját Irgalom Áramlásból magunk köré kiáraszt(at)juk],

az minden esetben a korábbi már szükségtelen tér-maradványokat is Rendezésbe vonja

[az IRGALOM Ellenőrzi a Megtartást, és visszabontásra kerülnek a már szükségtelen korábbi Megerősítések (érdemes erre is összpontosítani a figyelmet, akár kérni is ezt kezdetben)].

 

Ebben a megformált [Irgalmi] Ön-Megerősítésben

érdemes a figyelmet először a Saját Eredő-Forrásra összpontosítani [ez a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ való eredő hozzákapcsolódás],

majd az (Ön)Lényegre,

azt követően a Középső Testre [a YOSÁGBAN ez a 'MI'-Hely],

végül a bennünk formálódó Megújult anyagi Testre [és ebben a pillanatban még az ezzel Egyként megtartott régi burok-testre is].

Ezek mind elválaszthatatlanul Egy,

mégis különböző MEGTARTÓI-Teremtő / nagy-TEREMTŐ(K) Gondoskodásába tartoznak

[20190222-i írás II. pont – elérhető ITT].

 

Ezt követően ugyanerre a sorrendre alapulóan

érdemes KÉRNI

a MINDENSÉG-FORRÁSA,

az (Ön)Lényeget tartó Eredő-nagy-TEREMTŐ,

a Középső Testet megtartó nagy-TEREMTŐ [a YO],

majd az anyagi testet megtartó Közvetlen-MEGTARTÓI-Teremtő, azaz a FÖLDÖN a FÖLDANYA

MEGERŐSÍTÉSÉT az elkezdett Különleges Megnyilvánulás tartamában

[(1) a saját Életre, (2) az Élethez tartozó Térre (testre, otthonra), (3) az Élethez tartozó Áramlásokra, és mindarra, amit a Belső Ön-vezetés Jelez].

 

Ha Ellenőrzést vagy Megerősítést kérünk,

érdemes ebben a MEGTARTÓKKAL EGYÜTT ’felépített’ Megerősített Térben [VÉDETTSÉGBEN]

 tudatosan megnyílni a MEGTARTÓK felé a választott Megnyilvánulás tartamára.

Érzékelhető, hogy meddig tarthat / tartson a MEGTARTÓK felé irányuló tudatos megnyílás.

Ha véget ér a Kért Ellenőrzés vagy Megerősítés, szépen ’visszahajtódnak a helyükre’ az addig tudatosan nyitva megtartott ön-részek.

 

Az Érzékelések / Megértések / Ön-vezetés annál pontosabban / biztosabban képes megnyilvánulni,

minél Teljesebben képes valaki megnyilvánulni a BIZALOMBAN.

Érdemes tudatosan irányulni arra,

hogy a figyelmet szükségtelenül ne vonja el semmi (például cikázó / felvillanó gondolat vagy kép, érzékelés),

és tudatosan összpontosítsa a teremtő a figyelmét arra-amit-kért, arra-amiben-éppen-megnyilvánul.

 

A Megtapasztaláshoz kapcsolódó Értékelés / ÖN-Értékelés jellemzően a Megtapasztalás lezáródását követően bomlik ki részletesebben.

 

Ma már jellemzően minden egyedi teremtő számára

a KIPRÓBÁLÓ (vagy például EGYEZTETÉSI) Terekhez / teremtésekhez való ’Hozzákapcsolódás’ lehetősége

ebben a személyesen megformált ’Irgalmi-gondoskodási-térben [a Különleges Belső Tér valamely pontosan meghatározott részéből] nyílik meg.

Jellemzően az Irgalom Áramlásból befogadott Irgalmi-Garanciák szükségesek a Hozzákapcsolódáshoz / Közvetlen Tudatosításokhoz.

 

Ezek az Irgalmi Garanciák kettő módon formálódhatnak meg az egyedi teremtők Különleges Belső Terében:

(1) KÖZVETLEN ÉRINTETTSÉG okán közvetlenül az IRGALOM-MAGA ’Adja át’ az Érintett teremtőknek

(a teremtő saját Választása ezt követően, hogy ezzel Hozzákapcsolódik-e a számára megnyitható Különleges Teremtéshez),

vagy (2) a teremtő önmaga KÉRI, hogy Hozzákapcsolódhasson valamely Különleges Teremtéshez.

 

A Választott [vagy ’felajánlott’] Különleges Teremtés Lezárásakor az Irgalmi Garanciák jellemzően azonnal és maradéktalanul visszabontásra kerülnek…”

 

20191221 [2.r.] II. pont (elérhető ITT):

            „…Néhány gondolat / saját tapasztalat arról, hogyan érdemes a ’Különleges munkákat’ [Szolgálat, Irgalmi Utak] megélni. Ma már jól elkülöníthető egymástól az, hogy mikor tapasztaljuk és formáljuk az Életünk ’Általános’ kiterjedéseit, és mikor éljük és tapasztaljuk a Különleges ön-épülést Szoros-és-Tudatos-Összekapcsolódásban a MEGTARTÓINKKAL.

            Korábbi írásokban többször említettem, hogy a Különleges Tudatosodást megnyitó teremtők ma már Összecsendülést formálnak meg a MEGTARTÓI-Teremtőjükkel arról, hogy (1) az Életükből Arányában mennyit szánnak a Különleges Ön-épülésre, és (2) mennyire Szoros Belső összekapcsolódást formálhatnak meg egymással [20190620 (1.r.) – elérhető ITT].

 

        „Én azt tapasztaltam meg tegnap ezzel kapcsolatban, hogy tudatosan visszahelyezkedve a középpontba (’szív-középpontba’) ha a saját Eredő-Ön-Jellegre összpontosítok, illetve ha felidézem a Bizalom és Szeretet Érzését a MEGTARTÓIM (és szeretteim, önmagam) felé, nem húzott mélyre vagy erősen a szomorúság, és egy ’Boldogság-Érzetben tartattam meg’...”

 

         A ’szív-központ’ a fizikai szíven belül van, tehát NEM a csakrára kell összpontosítani, hanem az anyagi szív ’középpontjára’.

        A ’különleges munkáim’ során én az anyagi szívem középpontjára / belső terére összpontosítom a figyelmem [és ’onnan lélegzem’]. Ott van a közvetlen (!) összekapcsolódás [a ma már] a YOSÁGBAN formálódó Műhellyel, és azon át az (Ön)Lényeggel [az (Ön)Lényegből pedig az Eredő-Kiáradási-Ponttal]. Ez a ’legrövidebb’ közvetlen belső utunk önnön-Teljességünkhöz és a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ. Ez egy BIZTONSÁGOS BELSŐ ÚT [a saját ALAP-ÁRAMLÁSUNKON belül (!) van, ma már ÖN-AZONOSSÁGGAL is Megerősítve!], mások által megközelíthetetlen és megérinthetetlen, megzavarhatatlan. Itt tudjuk elérni a legtisztább Megértéseket. Ezen a Belső Úton Biztonságban vagyunk mi magunk is, és senki mást sem érinthetünk meg szükségtelenül / akaratlanul. A MEGTARTÓINK útmutatását követve úgy tudunk jelen lenni a Különleges munkában, hogy a munkánk senki számára ne eredményezzen kedvezőtlen hatást.

 

           Amíg az Életünkben megtartott a régi (anyagi)testünk is, addig azzal is dolgozunk [nyilván fontos oka van annak, hogy még nem engedtük el, még mindig része az Életünknek (és így a ’Hatalmunknak’)]. Tudatosan a régi és új test is összekapcsolódik ’Irgalmi-Átvezetéssel’ (ez valószínűleg azért van így, hogy a most érkező Könnyítések még a régi test egyes sérüléseit is kiigazíthassák, és akkor azokat az új test már nem örökli meg továbbvitelre mint gyógyítandó sérüléseket).

           Akik a Földanyával együtt haladunk tovább, mi a Földanya Megújult Térbe Át-Igazodó Közösségéért (az itt élő társainkért) tehetünk most (is) elsődlegesen a Különleges Megnyilvánulásainkkal. Segíthetjük a Földanya Befogadásában élő olyan teremtőket, akikben még valamilyen nagyobb sérülés / törés / Bezáródás akadályozza azt, hogy TUDATOSAN részt vegyenek az Elengedésekben és a Könnyítések Befogadásában. Talán egy-egy Könnyítés egyes teremtők számára elég lehet ahhoz, hogy ’ne haljanak meg’ itt az Át-Vezetés során, és így az Új Testüket élőként tudják át-vezetni az Új Térbe.

 

A Különleges ’munkák’ során fontos, hogy

Tudatosan (!) Tartsuk meg

(1)

az Élet-Teljességét [a Saját Való Teljességét [(Ön)Lényegi-Test – Középső-Test – Anyagi-Test],

(2)

és a Belső Összekapcsolódást minden MEGTARTÓNKKAL.

 

         Az (Ön)Lényegi (szellemi) test megformálódása után már tudatos teremtővé válunk az ’ÉLŐK’ között (Az-Életben, a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN).

     Az (Ön)Lényegünket az Eredő-nagy-TEREMTŐ formálta meg és Tartja / Gondozza közvetlenül A-Létezésünk-és-Életünk TELJES TARTAMÁBAN. 

       A KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők jellemzően valamelyik ÁLTALÁNOS Birodalom Befogadásában formálják meg a Középső és Anyagi testüket.

        Az ÁLTALÁNOS Birodalmakban (Ön)Lényeggé váló teremtők ma még törvényesen csakis a saját Birodalmukban élhetnének, de KISZAKADÁS vagy más ELTÁVOLODÁS miatt sokan vannak ma még, akik valamilyen Gondoskodási Térbe Befogadva eddig a VILÁG Különleges Gondoskodásába tartoztak. Az ő Hazavezetésük mára elkezdődött, és Át-Igazodnak hamarosan egy olyan ÚJ GONDOSKODÁSI TÉRBE, amely már a Saját Eredő-Birodalmukhoz közvetlenül hozzákapcsolódva formálódik meg, és így az IRGALOM (Meghatározó) Gondoskodása mellett újra közvetlenné válik számukra is az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜK Közvetlen (!) Gondoskodása.

 

         Ez az (Ön)Lényegi test ’önmagában’ még nem alkalmas arra, hogy egy KÖZÖSSÉGBEN is élővé tudjunk válni.

         Ezért a (Befogadó!) Birodalom nagy-TEREMTŐJE (például most a FÖLD érintettségében a YO) ’AD’ (=megnyit) az (Ön)Lényeg számára egy ’Teret’ [MI-Helyet], és ebben kezdjük meg felépíteni a Középső-Testet. Ebben az értelemben a Középső-Test egy ’hajtása / ága’ az (Ön)Lényegi-Testnek a Befogadó-Birodalomban, amely egyben ’gyökere / alapja’ a Birodalom valamelyik Közösségében megformálható Anyagi-Testnek. Ebbe rögzülnek be a Befogadó nagy-TEREMTŐVEL megformált Összecsendülések arról, hogy milyen IRÁNYT (kiteljesedést) nyitunk meg a megtapasztalás számára a Birodalomban, milyen ELVEK mentén építjük majd az Életet. Ezekre a Választásokra alapulóan formálódnak meg a ’Befogadási-Alapok’ és Meghatározó Áramlások. A Középső-Testben rögzül be minden Tapasztalat, amit a Befogadó Birodalomban megélünk [ezért ami ide berögzül, az nem csupán a saját Életünk tapasztalata, hanem tapasztalatként a Befogadó Birodalom nagy-TEREMTŐJE számára is berögzül ’saját tapasztalatként’, mert Ő ADJA a Középső-Test alapjául szolgáló Teret, így a ’Saját-Valóságának’ is része minden saját tapasztalatunk].

       A Középső-Test tehát a Befogadó Birodalom nagy-TEREMTŐJÉNEK a KÖZVETLEN Gondoskodásába tartozik. VELE EGYÜTT végezhetünk ELLENŐRZÉST vagy bármilyen más MEGVÁLTOZTATÁST a Középső-Testben

        A most [a YOSÁGBAN] formálódó Középső-Testünk tehát nem a Földanya Gondoskodásába tartozik, hanem a YO (!) Gondoskodásába. Ha bármilyen ide berögzített Irányon vagy Egyetértésen változtatni szeretnénk, akkor erről a YO-val szükséges EGYEZTETNI!

20200601 [7.r.] 11. pont [az Eredő-Birodalmon belüli Élethez nem feltétlenül szükséges Középső-Test megformálása] – elérhető ITT

 

           Ha a Középső-Testben berögzültek a ’Meghatározó’ VÁLASZTÁSOK és Egyetértések [a Birodalomban megnyíló megtapasztalásunk Alap-Harmoniája!], akkor állunk készen arra, hogy egy Közösség MEGTARTÓI-Teremtője Életre Befogadjon, és ott megformáljuk az Anyagi-Testet. Az Anyagi-Test a Közösség MEGTARTÓI-Teremtője által számunkra ’Átadott’ ’Tér’, és így e MEGTARTÓI-Teremtő Közvetlen Gondoskodásába tartozik. Minden ide berögzülő tapasztalatunk ’saját tapasztalatként / saját Valóságként’ megformálódik és berögzül a MEGTARTÓI-Teremtő ÉLETÉBEN / VALÓJÁBAN is.

           Amikor az Életünket Közvetlenül Gondozó nagy-TEREMTŐVEL / MEGTARTÓI-Teremtővel EGYÜTT végzett Különleges (!) munkáink során tudatosan ’Egy’-é kapcsoljuk e három (minden Megformált) testünket (az Egységüket tudatosítjuk / Tudatosan is Megtartjuk), azzal azt fejezzük ki, hogy A-Létezésünk-és-Életünk minden részével részt veszünk a munkában. Nem csupán az anyagi valóság vagy a szellemi / lényegi valóság dolgozik bennünk, hanem tudatosan a Teljes-Valónk Jelenvan, és Az-Életünk minden részében megújulunk [azért is, hogy teljesebben megértsük a bennünket érintő változásokat, és így jobb társai tudjunk lenni (1) a nehézségek megszüntetésében és (2) az Új Harmoniák megformálásában (1) a MEGTARTÓINKNAK és (2) más társainknak].

 

         Mivel akik a FÖLDANYA Befogadásában élnek, elsődlegesen a Földanya Közösségét segíthetik (most is), ezért fontos Szorosan hozzákapcsolódni a Különleges munkákban a FÖLDANYÁHOZ és az Ő ÚTMUTATÁSÁT kérni.

        ’Ne mi akarjuk megmondani’ vagy megmutatni, hogy kinek és hogyan segítsen a Földanya, hanem engedjük, hogy Ő vezessen és mutassa meg hogyan tudunk akkor-és-ott a legjobban / legteljesebben segíteni.

       FONTOS, hogy ami ÉRZÉS, GONDOLAT / Tapasztalat megjelenik bennünk a Különleges (vagy bármilyen) megtapasztalás során, azt mondjuk el a Földanyának (például egy hozzánk közelebb állót miért és hogyan lenne fontos segíteni, megerősíteni). Ezek ALAPJAI lehetnek egy későbbi munkának. Fontos, hogy ha megformálódik bennünk egy Kérés vagy Jelzés, azt is ’adjuk át’ a Földanyának. Fontos tudni, hogy a Kéréshez Felelősség kapcsolódik. Ez gyakran azt is jelenti, hogy a Kéréshez kapcsolódóan később megnyíló Különleges munkákban résztvehetünk / ’ajánlott’ hogy résztvegyünk.

 

        Lehetséges, hogy egy munkában csupán egy ’kaput’ [’járást’] [összekapcsolódást] vagy ’harmoniát’ formálunk meg (Kipróbálunk?) és tartunk EGYÜTT-A-FÖLDANYÁVAL (és-IRGALOMMAL), és csupán figyeljük és megengedjük a Változást anélkül, hogy IRÁNYÍTANI akarnánk.

            A legtöbb Különleges megnyilvánulás során FONTOS SZOROSAN (TUDATOSAN!) ÖSSZEKAPCSOLÓDNI AZ EREDŐ-NAGY-TEREMTŐVEL. Ők (talán most Könnyítésként?) ’kiszélesíthetik’ a munka tartamára (ELLENŐRZÉS MELLETT) a belső Áramlásainkat és/vagy valamilyen BELSŐ VÉDELMET HELYEZHETNEK a belső áramlásainkba, hogy az ezeken át a Földhöz érkező Megerősítések ne befolyásolják kedvezőtlenül az Életünket / testeinket.

 

          Nem lehetetlen, hogy akár olyan teremtők számára is segítséget adhassunk a Különleges megnyilvánulás során, akik nem a Földanya Befogadásában vannak. Ehhez a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK és az Eredő-nagy-TEREMTŐNEK az Egyetértése szükséges. És a Földanya valamint minden más érintett MEGTARTÓI-Teremtő Engedélye is szükséges ehhez. Lehetséges tehát, hogy például a VILÁG Kérésére és a MINDENSÉG-FORRÁSA EGYETÉRTÉSÉVEL másik formálódó ÚJ GONDOSKODÁSI TÉRBE Befogadott teremtők számára is ’hozhatunk’ valamilyen Könnyítést.

         Ezért is érdemes (1) A SAJÁT TELJESSÉGBE BELEHELYEZKEDÉS (minden megformált saját test tudatos összekapcsolása) után (2) minden MEGTARTÓNK Megerősítésébe belehelyezkedni, és (3) a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ is tudatosan kapcsolódni.

       Érdemes a feléjük való TUDATOS MEGNYÍLÁS után ’kiüresíteni az elmét’, hogy a saját akaratunk ne szabjon irányt a munkának, ne akarjuk mi megmondani, hogy hová és milyen Megerősítés áramoljon. Teljesen Új Rendező (talán akár már Rend-Tételi) jellegű erők áramolnak, és ezeket az elme még nem ismeri, és a szív is csak kevéssé képes még értelmezni.

        Érdemes a BIZALMAT kinyilvánítani a MEGTARTÓK felé, és KÉRNI A PONTOS ÚTMUTATÁSUKAT MIVEL ÉS HOGYAN TUDUNK A LEGTELJESEBBEN SEGÍTENI.

 

            A MEGTARTÓI-Teremtő / [Eredő és Befogadó] nagy-TEREMTŐ ilyen ’Szorosabb Vezetése / Útmutatása’ jellemzően csak a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokra terjedhet ki.

        Az Élet ÁLTALÁNOS Megnyilvánulásaira kiterjedően is Kérhető Fontos Okból az útmutatásuk [ilyenkor jellemzően ma már valamilyen EGYEZTETÉS nyilik meg].  Az Élet ÁLTALÁNOS részében [a megformált Összecsendülések ALAPJÁN és IRÁNYÁBAN] a teremtők nagy szabadsággal formálhatják a rendelkezésükbe ’Adott’ Teret és a saját Életüket.

 

       A ’mostanában érkező’ Könnyítések lehetnek például

  • teljesített vezeklések vagy jóvátételek soron kívüli lezárásai, és ezt követően azonnal megkezdődhetnek a Belső Megtörések és nagyobb Bezáródások Kiigazításai a FORRÁS-TÉRBE / OLTALOM-TÉRBE BEEMELÉSSEL
  • Ellenőrzésre kerülhetnek az érintettekben (egyszerűbb, Irgalmi úton) az eddig elérhetetlen belső terek / belső áramlások vagy más ’Rejtettségek’ (és így átláthatóbbá válhat, hogyan kezdjenek neki ezek feltisztításának / felnyitásának)
  • beteljesült vagy beteljesíthetetlenné vált feladatok azonnal Lezárhatóvá válhatnak
  • új irányok nyílhatnak meg azok Életében, akik eddig nem voltak képesek új irányokat befogadni
  • a sérüléseik miatt nagyon legyengültek ’élet-erőt kaphatnak’ olyan Garanciákkal, amelyek megakadályozzák, hogy „rossz (EL-Távolító) irányba” használják fel ezeket (segítséget kapnak az erő-adás mellett ahhoz, hogy azt ne pazarolják el például a függőségek vagy „élősködők” táplálására) stb.

 

          Különleges munkát lehet végezni a nap bármely részében. Sokszor megtapasztalom én is, hogy akár séta vagy házimunka közben is meg kell állnom, és ’akkor-és-ott’ megnyílik valamilyen Felismerés és ahhoz kapcsolódó azonnali munka (leggyakrabban valamilyen Kérés megformálása vagy valamilyen ’azonnali befogadás’). Később részletesebben is értelmezni szoktam az ilyen megélést. Mégis talán érdemes meghatározni valamilyen napszakot (akár az esti vagy nyugalmasabb órákban), amikor tudatosan összekapcsolódunk a MEGTARTÓINKKAL. Ilyenkor mi magunk és a MEGTARTÓINK is megfelelően fel tudunk / tudnak készülni egy Megértés megformálására vagy más jellegű Együttes munkára…”

 

Az írás folytatódik a 118. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!