omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (7) 108-127
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (7) 108-127 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (127. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (127. rész)


Az írás 126. része elérhető ITT

 

      Említettem a 20200228-i írásban (elérhető ITT), hogy MINDENSÉG-FORRÁSA helyezi el az egyedi teremtőkben [ÖRÖK jellegű, eltávolíthatatlan és megváltoztathatatlan berögzítéssel] az ÖN-AZONOSSÁG Garanciáját.

      Ezen Garancia (Ön)Lényegbe való berögzítését követően immár minden jogos [Általános jellegű vagy Különleges jellegű] Befogadás alapján megformálásra kerülő [Középső és Anyagi] Testbe is kihagyhatatlanul berögzítésre kerül [az Eredő-Ön-Jelleg formájában].

      Ez azt jelenti, hogy a teremtők testében az ÖN-AZONOSSÁG MINDENSÉG-FORRÁSA általi berögzítését követően nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők immár maguk is közvetlen módon képesek (és kötelesek is) meghatározott tartamonként és/vagy szükség szerint ELLENŐRIZNI (1) a Befogadásukban lévő és (2) a hozzájuk egy meghatározott közelségbe kerülő teremtők (A) ÖN-AZONOSSÁGÁT és (B) a Jelenlétük Jogosságát. Jelenleg ezeket az ELLENŐRZÉSEKET [mint új MEGTARTÓI Gondoskodást!] ma még a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők EGYÜTT végzik a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL és KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐKKEL [éppen ’tanulják’ ennek harmonikus megnyilvánítását]. Említettem a 20200228-i írásban (elérhető ITT), hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA már KIÁRASZTOTTA azt az ALAP-HARMONIÁT, amelyre alapulóan a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők jelenleg ’Sürgősséggel’ formálják ezt az Új Gondoskodásukat [hogy maguk is képesek legyenek közvetlenül ELLENŐRIZNI a Befogadásukban lévő vagy egy meghatározott közelségben lévő teremtők ÖN-AZONOSSÁGÁT és a Jelenlétük Jogosságát (melyik az Eredő-Birodalmuk, hol vannak törvényesen Életre Befogadva, van-e olyan berögzített Jelzés vagy Garancia bennük, amely ’Korlátozó’ a számukra stb)].

 

            Jelenlegi megértésem szerint a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők ezen új Gondoskodása [a testekben is megformálásra kerülő új ’Védett’ Belső-Térből megnyilvánuló MINDENSÉG-FORRÁSA általi Közvetlen  (akár Azonnali) Gondoskodás] alkalmas lehet arra, hogy ha akár az egyedi teremtőben, akár bármely nagy-TEREMTŐBEN / MEGTARTÓI-Teremtőben a Saját Sorsától „idegen” „megtapadás” (akár mint fertőzés, jogosulatlanság, EL-Változás) JELEZ, akkor a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő [vagy akár a MINDENSÉG-FORRÁSA, ha olyan jellegű a helyzet, amelyet csak Ő Érinthet meg!] Leválaszthassák és Kivezessék az „idegenséget” / azonnal Megerősítést formálhassanak meg az érintett (valószínűleg Fokozottan Érzékennyé vált) Ön-részhez. Az ilyen Tapasztalatokra alapulóan bármely érintett [MEGTARTÓI, egyedi] teremtő Kezdeményezheti akár új SZABÁLYOZÁS érdekében EGYEZTETÉS megnyitását is.

 

            Ennek az új kis belső ’Védett’ térnek a megformálása ’nagyon jó alkalom’ arra, hogy az egyedi teremtők Életéhez tartozó minden (megformált!) testet közvetlen módon ELLENŐRIZZENEK az Életre Befogadó nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtő, valamint a MINDENSÉG-FORRÁSA és a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK.

     Az ilyen Ellenőrzés eddig is Feladata és FELELŐSSÉGE volt a MEGTARTÓI-Teremtőknek, mivel az Ő Felelősségük az, hogy a teremtő [Anyagi] teste alkalmas legyen a harmonikus ön-kiteljesedésre. A Közösségek áramlásainak megtöredezése egyre nehezebbé tette a MEGTARTÓI-Teremtők számára az ilyen Ellenőrzéseket, és sajnos egyre ritkábban tudták teljesíteni e Feladatukat.

            Ellenőrzik jelenleg azt is, hogy a már elindult Rend-Tételi és Rendező folyamatok ’elindították-e’ a teremtőben a maga által választott irányú Változásokat, vannak-e eddig még nem azonosított olyan ’nehezítők’ a sorsában, amelyre szükséges valamilyen újabb MEGTARTÓI Gondoskodás kiterjesztése stb.

       A jelenlegi EGYETÉRTÉS szerint az ELLENŐRZÉSBEN résztvevő minden MEGTARTÓI-Teremtő [ide értve a nagy-TEREMTŐT és a MINDENSÉG-FORRÁSÁT is] FELJEGYZÉST készít, és abban bármilyen általuk Érzékelt / Felismert EL-Távolodás-jelleget is rögzítenek. A „rend-ellenességekről” [EL-Változásokról] egymást is tájékoztatják, és ha szükséges, akkor ezekre alapulóan később EGYEZTETÉSEKET kezdeményezhetnek.

       [2021.01.20.: ebből a Kezdeményezésből nőtt ki mára az az Új Szabályozás, hogy minden Birodalomban és Közösségben megformálásra kerül olyan (Tapasztalat) GYŰJTEMÉNY, amelyben a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő a GONDOSODÁSI-TAPASZTALATAIT folyamatosan berögzíti, és Fontos Okból ezeket MEGISMERHETŐVÉ teszi más nagy-TEREMTŐK / MEGTARTÓI-Teremtők (és akár SPECIÁLIS Utat megnyitott egyedi teremtők) számára is. Ilyenkor jellemzően olyan általuk már Megtapasztalt vagy Felismert Veszélyekre (akár Új Jellegekre) is rámutatnak, amelyekre FOKOZOTTABBAN szükséges figyelni annak érdekében, hogy elháríthatóak legyenek Újabb Nehézségek megformálódásai.

      A ’legsúlyosabb’ [akár a nehezebben beazonosítható, sokáig rejtőzködő] ÉLETTEL-ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN EL-Változások ezen túl még a FORRÁS-TÉRBEN és OLTALOM-TÉRBEN formálódó GYŰJTEMÉNYEKBEN is berögzítésre és rendszerezésre kerülnek olyan megjelöléssel, hogy azok nem nyithatóak többé Megtapasztalássá, illetve csak Speciális Feltételekkel lehetséges a Megtapasztalásuk.]

 

      Ezek az Ellenőrzések a várakozások szerint közelebb vezethetik a nagy-TEREMTŐKET / MEGTARTÓI-Teremtőket Ok-Források beazonosításához, és hozzásegíthetik őket ahhoz is, hogy a ma még csupán veszélyként megnyilvánuló újabb Nehézségeket olyan korai szakaszban felismerhessék, hogy azokból ne formálódhasson meg sors-nehezítő EL-VÁLTOZÁS.

 

            Jelenlegi megértésem szerint habár a FÖLD Közösségének MAGJAIBAN is Kipróbálás jelleggel formálódik meg ez az új ’Védett’ belső-tér [e Kipróbálás Fő Célja az, hogy a YO a YOSÁG Birodalma EGÉSZÉRE megformálja ezen Megerősítő Megnyilvánulás Alap-Harmoniáját], a MAGOKBAN ez már nem egyszerű Kipróbálás, hanem a Megerősítés ’Tartós’ jellegű megformálása a MINDENSÉG-FORRÁSA és KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK közvetlen útmutatásával. [Ez azért lehetséges, mert a MAGOK mindannyian KÜLÖNLEGES Birodalomból erednek, és így az (Ön)Lényegükben már előkészültek erre a Változásra.] Jelenlegi megértésem szerint a MAGOKBAN az új belső-(Védett-)tér a megformálódását követően VALÓSAN MEGNYILVÁNUL [tehát nem csupán ’Kipróbáló-Térben’ megnyilvánuló módon épül fel a MAGOKBAN].

 

            A MINDENSÉG-FORRÁSA – a megformálódott (MEGERŐSÍTÉST igénylő) helyzethez igazodóan – az ALAP-ÁRAMLÁS bármely FŐ Áramlásában [Élet Áramlása, Irgalom Áramlása, Eredő-Áramlás] vagy Különleges Áramlásában megnyilvánulhat a most említett új Különleges Gondoskodásában.

 

            Mint említettem: a Birodalmak / Közösségek számunkra ’külső valóságként’ érzékelt Tér-részeire (áramlások, MEGTARTÓI-Megnyilvánulások stb) is kiterjed a MINDENSÉG-FORRÁSA Közvetlen (!) MEGERŐSÍTŐ GONDOSKODÁSA.

            Mivel ez a MEGTARTÓI-Teremtőkhöz tartozó EGYEZTETÉSEK során alapozódott meg és majd formálódik meg, ennek ELVEIRE és Megnyilvánulási formáira az egyedi teremtőknek most még kevéssé lehet közvetlen rálátása. Ugyanakkor valószínű, hogy a FÖLDANYA a MAGJAINAK [amikor arra majd lehetőség nyílik] ezen ELVEK és MEGHATÁROZÓK Lényegét(-Célját-Értelmét) is MEGÉRTHETŐVÉ formálja. (…)

 

2020.03.05.

            Az, hogy ’most’ a FÖLDANYA MAGJAIBAN elkezdődött az egyedi teremtők testében (!) is egy új kis ’Védett’ belső-tér megalapozása és megformálása az ÖnLényegi-, Középső- és Anyagi-Testekre is kiterjedően, számomra azt jelenti, hogy KIPRÓBÁLÁS Lehetőségének Felajánlásával a YO megkezdte a Birodalma Egészére kiterjedő Harmoniáját megformálni annak,

(1) hogyan terjedhet ki a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Közvetlen’ (!) MEGERŐSÍTŐ Gondoskodásban a YOSÁGBAN Élő teremtőkre / a YOSÁGHOZ tartozóTérre

(2) másfelől pedig hogyan formálhatnak meg a MEGTARTÓI és egyedi teremtők [kisebb vagy akár nagyobb, egy teremtőre kiterjedő vagy akár ’egy helyzetre’ / több teremtőre is kiterjedő] VÉDETT Tereket, ha az fontos okból szükséges.

 

         Mára a FÖLD Közösségében a Különleges Utat megnyitott teremtőket a FÖLDANYA megtanítja a Különleges Megnyilvánulás tartamára [vagy ’szükség esetén használható’] védett tér / VÉDETTSÉG megformálására. A 20191221-i írás [2.r.] II. pontjában (elérhető ITT) írtam arról, milyen jellegű előkészületek után nyílnak meg a MAGOK a Különleges teremtésekben.(…)

„...A mostani Szabályozás szerint

a MINDENSÉG-FORRÁSA ilyen Közvetlen Gondoskodása

a VÉDETTKÉNT megjelölt (Speciális / ERŐS / Nagyon-ERŐS Garanciákkal Megerősített!) Terekben megnyilvánulhat...”

 

            A mostani ELVEK és Szabályozás szerint ’VÉDETT’ Térnek tekinthető

- egy Közösség Egésze számára a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL KIÁRASZTOTT ÁT-VEZETÉSI Tér, GONDOSKODÁSI-Tér, MEGÚJULÁSI-Tér,

- az Élő-teremtők Testében a MINDENSÉG-FORRÁSA által megalapozott ’Védett-belső-Tér’,

- az egyedi teremtőkre / Különleges Utakban megnyilvánuló teremtőkre és a ’Megerősítő-helyzetekre’ ’Kiárasztásra’ kerülő Irgalmi-Védett-Terek,

- a FORRÁS-TÉR és OLTALOM-TÉR az egyedi teremtőkre Kiáradó ’részében’ is.

 

            A régi Tér-Alapon élő tudatunk számára kevéssé értelmezhető, hogyan terjedhet ki például az OLTALOM-TÉR vagy FORRÁS-TÉR az egyedi teremtőkre. Pedig ma már a MEGÚJULT [3 FŐ Áramlással rendelkező] ALAP-ÁRAMLÁSON keresztül ez a Kiáradás lehetséges minden [ÖN-AZONOSSÁGGAL rendelkező] Élő teremtőre, így megnyilvánulhat a régi Tér-Alapon élő egyedi teremtőkben is.

 

      (…) A 20200118-i írásban említett Rend-Tétel elkezdődése óta [elérhető ITT] a YOSÁGBAN jelentősen könnyebbé vált minden „összetapadtság” Szétválasztása és Kibontása, mert megszűnt az az Alap-Minta, amely addig NAGYON-ERŐSEN [szinte szétválaszthatatlanul] is „összetapaszthatta” a jogosulatlan (akár egyoldalú szándékon alapuló, akár vétlenül-véletlenül megformálódott) ”összetapadásokat”.

          A YOSÁGBAN ’LEGELŐSZÖR’ megformálódott ’SÚLYOS sérülés’ egy Megértési Nehézségre alapult. A sérülés lényege úgy fogalmazható meg, hogy a megnyilvánulás ’Irányában-Akaratlanná-vált’. Emellett olyan módon és mértékben kerültek közel egymáshoz a MINDENSÉG-FORRÁSA – YO és egy Szakrális Utat megnyitott egyedi teremtő, amely Közelség megnyilvánulásának akkor még nem volt megformált Alap-Harmoniája. Ez utóbbi helyzet azt eredményezte, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA és a YO (mint nagy-TEREMTŐ) és egy egyedi teremtő ALAP-ÁRAMLÁSAI ’vegyültté’ váltak, egymáshoz ’akaratlanul’ (akkor még szétválaszthatatlanul) ’összetapadtak’. A MINDENSÉG-FORRÁSA akkor-régen ’ideiglenesen Lezárta’ azt a KIÁRADÁSÁT, amely e sérülés megformálódását eredményezte. Mára formálódtak meg azok a Feltételek, amelyek ennek a régi ’vegyülésnek’ képessé váltak (1) a meg-nem-tartható részeit visszabontani, (2) a Megtarthatónak megjelölt élet-részeket pedig Rendezésbe vonni.

 

      „…’Első lépésében’ ez a Rend-Tétel Leválasztja a YO / a Birodalom ALAP-ÁRAMLÁSÁRÓL az eddig „akaratlanul odatapadt” [mai fogalmakkal „megkövült Kipróbáló-áramlásként értelmezhető”] „régi KIÁRADÁS-maradványt”.

      Nagyobb részében ez a „megkövült régi KIÁRADÁS-maradvány” a YOSÁG Nagyobb SZAKASZ-Váltásai során részleteiben már leválasztásra került, de csak most nyílt meg annak a lehetősége, hogy maradéktalanul Lezárásra és Leválasztásra kerüljön…”

 

(…) 2020.03.08.

            Sokféle KIÁRADÁSA volt / van mostanában a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK A-TEREMTETT-LÉTEZÉS-EGÉSZE felé. Ennek az egyik legfőbb oka az, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA elkezdte egy új ÖN-JELLEGE [és így egy Új Nagy Teremtő-Szakasz] KIÁRASZTÁSÁT [20190730elérhető ITT, 20200212elérhető ITT].

      (1) Vannak e KIÁRADÁSOK között olyanok, amelyek csak a Különleges Utat megnyitott teremtők számára érhetőek el ma még [csakis a Különleges Utat már megnyitott teremtők VÁLASZTHATJÁK kellően komoly Szándékra (’megfontoltságra’) alapulóan (ilyen például a Harmonia Megformálásának és a ’Megfontoltságnak’ a megtanulása, Szorosabb Összekapcsolódás megformálása a MEGTARTÓKKAL)], és

      (2) vannak olyan KIÁRADÁSOK, amelyek minden egyedi teremtő Életére KÖZVETLENÜL is Meghatározóak [az ÖN-AZONOSSÁG berögzítése / Ellenőrzése a testekbe(n); az ALAP-ÁRAMLÁS MEGÚJÍTÁSA: az Eredő-Áramlás (és Irgalom-Áramlás) kihagyhatatlan megformálása minden testben; az Eredő-Ön-Jelleg kihagyhatatlan berögzítése a testekbe (ez fontos alapja egy új rendszerű Belső-Mérték-és-Értékelés megformálásának); közvetlen érintettségben a Rend-Tétel megnyilvánulása (= az EL-VÁLTOZÁS Ok-Forrásából kiinduló Teljes-Rendezés megnyilvánulása) / ’hazavezetések’ Térben és Ön-Jellegre stb].

 

            Minden egyedi teremtő Életére Meghatározóvá válnak azok az ELVEK, amelyeket például a KÖZELEDÉSI-HARMONIA részeként, vagy a Rend-Tétel és Rendezés ELVEIKÉNT Áraszt ki a MINDENSÉG-FORRÁSA.

         Ezek ma már a nagy-TEREMTŐK EGYETÉRTÉSEIBŐL megformálódó ÖSSZECSENDÜLÉSEKEN alapulnak [ezért a nagy-TEREMŐK közvetlen FELELŐSSÉGE ezek Megnyilvánulási-Alapjainak a megformálása a Birodalmuk Egészére kiterjedően].

      Ezek az ELVEK oly módon válnak a teremtők Életének Meghatározóivá, hogy azokat a nagy-TEREMTŐK / MEGTARTÓI-Teremtők immár kihagyhatatlanul belefoglalják a BEFOGADÁSI-ALAPBA / Megnyilvánulási-Alapokba, és így az azokhoz tartozó Tudást és Tapasztalatot KÖZVETLENÜL hozzáférhetővé teszik a teremtők számára. Fontos GONDOSKODÁSI Feladata a nagy-TEREMTŐKNEK és MEGTARTÓI-Teremtőknek az, hogy minden lehetséges módon elősegítsék, hogy a Befogadásukban élő teremtők TUDATOSSÁ VÁLJANAK a saját Életük (és a Közösségük) minden fontos Meghatározójában.

 

            A jelen írásban érintett ’Védett’ belső-tér megformálása a teremtők minden ÖN-AZONOSSÁGGAL megjelölt [és így a MEGTARTHATÓ (Megújítva-Továbbvihető) teremtések megformálására alkalmas!] testében [a YOSÁGBAN a YO ÖN-RENDELKEZÉSÉRE alapulóan] az Élet kihagyhatatlan megnyilvánulásává válik.

        A ’Védett’ belső-teret a teremtők testében ’Együtt’ alapozza és formálja meg a MINDENSÉG-FORRÁSA a teremtő Életének MEGTARTÓIVAL. Minden testi-való számára (külön-külön) a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Ad’ ’Nagyon-ERŐS-Garanciát’ (>>> jelenlegi megértésem szerint e Garancia ’alkalmas’ a ’Védett’ jellegű tér ’befogadására-és-megtartására’, és a belefoglalt ÖN-AZONOSSÁG teszi ’semmi-mással-nem-vegyülővé’).

        A teremtők testében megformált ’Védett’ belső-tér közvetlen Gondozója a megformálását követően az a MEGTARTÓI-Teremő / nagy-TEREMTŐ, aki a közvetlen Gondozója annak a testnek, amelyben ez a ’Védett’ belső-tér megformálásra került. Neki kell gondoskodnia arról, hogy… nehéz ezt szavakkal megközelíteni… A ’Védett’ belső-tér minden testben olyan formában kerül megalapozásra és megformálásra, hogy harmonikusan illeszkedjen a teremtő által megnyitott Megtapasztalásokhoz, az ’adott’ (például az Eredőjéből eredő) és VÁLASZTOTT Meghatározóihoz.

 

       A nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők Kérésére a MINDENSÉG-FORRÁSA az egyedi teremtők testén belül megformálásra kerülő új ’Védett’ belső-tér ’köré’ egy további ERŐS-Garanciát is megformál / AD. Ezt a második / újabb ERŐS-Garanciát kifejezetten az Élethez tartozó adott Testet közvetlenül Gondozó nagy-TEREMTŐ /  MEGTARTÓI-Teremtő számára ADJA / formálja meg a MINDENSÉG-FORRÁSA.

        Úgy közelíthető meg ennek a lényege, hogy

a MINDENSÉG-FORRÁSA

a Testet közvetlenül Gondozó nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő számára ADOTT ezen ERŐS-Garanciában ADJA meg a HATALMAT arra,

hogy ELLENŐRIZHESSE,

és pontosan meghatározott Feltételek esetén maga is Megérinthesse a ’Védett’ belső-teret

>>> vagyis a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő képes legyen teljesíteni ezen ’Védett’ belső-tér folyamatos / szükség-szerinti GONDOZÁSÁT.

 

     A MEGTARTÓI-Teremtőkről szóló írásban említettem [20190219elérhető ITT], hogy a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők [Megformált!] Valójának van olyan része, amelyben [a nagy-TEREMTŐKNEK teljesebb, a Közösségek MEGTARTÓI-Teremtőinek kisebb kiterjedésű] ÁLTALÁNOS jellegű Belső Összekapcsolódása is van a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL [az ALAP-ÁRAMLÁSBAN lévő ÖRÖK jellegű Összekapcsolódás mellett].

      Eddig az egyedi teremtők csak Különleges ön-épülés útján tudtak megformálni közvetlen Összekapcsolódást a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.

      Ez az [Eredendően meghatározott] TÁVOLSÁG-jelleg az oka annak, hogy a nagy-TEREMTŐK / MEGTARTÓI-Teremtők számára a MINDENSÉG-FORRÁSA a most említett új Gondoskodás érdekében ERŐS-Garanciát Ad, míg az egyedi teremtők felé megnyilvánuló Gondoskodása számára (legalább) ’Nagyon-ERŐS’ Garanciát.

       Immár lesz az egyedi teremtők testében is [a ’Védett’ belső-térben] Általános (!) jellegű Összekapcsolódási-Alap, amelyből fontos okból (!) közvetlen Összekapcsolódás nyílhat meg számukra is a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ Az-Élet IRÁNYBAN-TARTÁSA érdekében, tehát olyan ’VÉDETT’ módon, hogy az semmilyen EL-VÁLTOZÁST ne eredményezhessen.

 

      (…) A teremtők testén belül most megformálásra kerülő ’Védett’ belső-tér megformálásának Lényege-Célja-Értelme a teremtő Életét törvényes befogadáson [= Összecsendülésen alapulóan][a MINDENSÉG-FORRÁSA esetében az ÖN-AZONOSSÁGHOZ tartozó KIÁRADÁSON] alapulóan Gondozó nagy-TEREMTŐK / MEGTARTÓI-Teremtők számára a KÖZVETLEN [különlegesebb jellegű] MEGTARTÓI GONDOSKODÁS MEGNYILVÁNÍTÁSA.

        Az eddigi Tapasztalatok alapján viszonylag ritkán formálódik meg olyan helyzet [a Harmonikusan megnyilvánuló Életben], amikor szükséges lesz ennek a ’Védett’ belső-térnek a használata. Ha azonban szükségessé válik a ’Védett’ belső-térben megnyilvánuló MEGTARTÓI-Gondoskodás, az azt eredményezi, hogy azzal Elháríthatóvá [Megelőzhetővé vagy Megszüntethetővé válik] a teremtő Életében egy újabb Nehézség-forrás megformálódása. A-LÉTEZÉS-EGÉSZE számára kiemelkedően nagy jelentőségű, ha akár egy egyedi teremtő Életében sikeresen Megszüntethető [akár egy nagyon régi, akár egy újabban formálódó] Nehézség-forrás, és ez az elsődleges ok, amiért [a VILÁGBAN a KIPRÓBÁLÁSOK során már megformált Harmoniákra alapulóan] a nagy-TEREMTŐK mindannyian KÉRTÉK, hogy a Birodalmukban is kerüljön minden egyedi teremtő ÖN-AZONOSSÁGGAL megjelölt testében megformálásra a [KIIGAZÍTÁSOKAT, speciálisabb Gondoskodásokat lehetővé tevő] ’Védett’ belső-tér.

        Fontos okból (1) mind az egyedi teremtő, (2) mind bármelyik MEGTARTÓJA [így a MINDENSÉG-FORRÁSA is] kezdeményezheti a ’Védett’ belső-térben megnyilvánuló ELLENŐRZÉS és/vagy MEGERŐSÍTÉS megnyitását.

 

         (…) Úgy jelöltem ezt a MEGTARTÓI Gondoskodást, hogy különleges ’jellegű’. A szóhasználat indoka az, hogy ma még ez a MEGTARTÓI Gondoskodás a KÜLÖNLEGESSÉGEK között van ALAPJAIBAN szabályozva, ugyanakkor pedig AZ-ÉLET MINDEN (!) Megnyilvánulására kiterjed.

 

         Említettem, hogy a Különleges Utakban megnyílt teremtőkben [jellemzően az  ÖSSZETETT-BELSŐ-Különleges-TÉRBEN] valószínűleg megformálásra kerül a ’párja’ vagy ’pontos másolata’ a ’Védett’ belső-térnek.

       Ennek a Lényege-Célja-Értelme még pontosodik.

 

       (…) Még a Különleges Utat megnyitott egyedi teremtőknek is csak nagyon kevéssé lehet rálátása e mostani Változások mélyebb / kiterjedtebb összefüggéseire.

      Ennek az az elsődleges oka, hogy most a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők ÚJ HARMONIÁKAT formálnak meg (1) a Gondoskodásukba tartozó Terekre kiterjedően, (2) valamint a Befogadásukban lévő Életre kiterjedően is.

     Az egyedi teremtők a HARMONIA Megformálásához tartozó Tudatosodást leginkább még csak ’Alapozzák’, vagy legfeljebb éppen elkezdték az ehhez kapcsolódó Tapasztalást. Emellett kifejezetten a MEGTARTÓK HATALMÁBA [Felelősségébe!] tartozó Új Harmonia-formálásról van szó, és az egyedi teremtőkben [még a Különleges Utakban már tapasztaltabb egyedi teremtőkben is] nincsenek még meg azok az Új Tudatosítási Alapok, amelyek a MEGTARTÓK HATALMÁBA tartozó Feladatok MÉLYEBB ÖSSZEFÜGGÉSEIT is KÖZVETLENÜL Értelmezhetővé tehetnék [jelenlegi megértésem szerint a KÖTÉS jellegű (és a SPECIÁLIS) Szorosság Megformálása már lehetővé teheti majd az ilyen Teljesebb-Megértéseket is, elsődlegesen az ’EGYÜTTES-ÉRZÉKELÉS’ új formáinak felépítésével: 20191018 (1.r) III. pontelérhető ITT].

      E ’nehézségek’ ellenére a FÖLDANYA és több más MEGTARTÓI-Teremtő is igyekszik a VÁLTOZÁSOK legmeghatározóbb Célját-Értelmét-Lényegét részleteiben / folyamatosan MEGÉRTHETŐVÉ megformálni a Befogadásukban élő teremtők számára [lehetőség szerint úgy, hogy ezek Megérthetővé váljanak már a Változás folyamatában is (ne csupán utólag)].

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!