omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (8) 128-147
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (8) 128-147 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (142. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (142. rész)


Az írás 141. része elérhető ITT

 

         A Különleges teremtésekben a teremtő megtanulja tudatosan ’Egyben-Megtartani’ (és ’harmoniává-formálni’) a Saját Teremtő-lényének az ’Egymással-Összekapcsolódó-Részeit’, és ez vezethet majd el a Lélek és az Anyagi-Test (1) olyanná megformálásához és (2) minden érintett MEGTARTÓVAL EGYETÉRTÉSBEN és Tudatosan megélt olyan  ’Megnyitásához’, amelyben az (Ön)Lényeg ’Közvetlenül’ ’Beáradhat’ az addig inkább csak ’ruhájaként’ (egy Hozzá-Tartozó, ám tőle mégis egy bizonyos mértékben El-Is-Különült Ön-Kiterjedéseként) megtartott (Ön-)Valójához.

         A MEGTARTÓK felől nézve ezt a ’változást’: a MEGTARTÓK (a MINDENSÉG-FORRÁSA, a Befogadó nagy-TEREMTŐ és a FÖLDANYA) tulajdonképpen ’átadják’ az addig általuk közvetlen módon megtartott Középső-Testben és Anyagi-Testben a ’Hatalmat’ [Felelősséget] (annak egy újabb részét) az  (Ön)Lényeg számára. A Középső és Anyagi-Test [és természetesen az (Ön)Lényeg] e ’változás’ megnyilvánulását követően is megmarad ugyanazon MEGTARTÓI-Teremtő / nagy-TEREMTŐ Közvetlen Gondoskodásában, ám az (Ön)Lényeg (1) Közvetlen és (2) Nagyobb Hatalmat kap az Élete Megtartásában, Megformálásában és ’Irányításában’. Tulajdonképpen ekkor kerül az (Ön)Lényeg abba a ’Megformáltságába’,  amikor ’egyre teljesebben átveszi / felépíti az irányítást’ a ’Saját Sorsában’, és megnyílik számára egy olyan ’ÚJ’ és ’Szabad’ teremtés lehetősége és útja, amelyben a Saját Egyedi-Eredő-Forrásából megnyílt ’Egyedi’ jellegei Valóban és Közvetlenül megnyilvánulhatnak mind a Lelkében, mind pedig a Testében. [2021.01.28.: mostanára ez a VÁLTOZÁS a FÖLD Közösségében (teljesen Beigazodva a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA) eljutott abba a Szakaszba, amikor a FÖLDANYA már ténylegesen NAGYOBB TERET Ad a teremtő számára az Anyagi-Testben az Eredő-Ön-Jellegbe berögzített Alap-Harmoniája Megnyilvánításához.]

        A példa szerint: a SZOLGÁLAT Birodalmában lévő Eredője okán a teremtő a Gondoskodás jellegű teremtésekben ’van igazán otthon’. E ’változásáig’ számára a Gondoskodása úgy nyilvánulhatott meg, ahogyan arra a VILÁG és a FÖLDANYA utakat / lehetőségeket nyitott: a VILÁG és a FÖLDANYA formált meg a számára olyan lehetőségeket-helyzeteket, amelyekben a Gondoskodásával (is) megnyilvánulhatott [ezekben megtanulta, hogy (1) ’ott-ahol-éppen-van’ (2) milyen alapról (3) kikkel (4) hogyan nyilvánulhat meg Megerősítő Gondoskodásban].

        A ’változás’ megélését követően (nehéz ezt most még szavakká formálni) maga a teremtő is képessé válik arra, hogy a meglévő (nem közvetlenül a számára megformált) ’helyzetekben’ ’önállóan’ is megnyilvánulhasson A-SAJÁT-EREDŐ-LÉNYEGE-SZERINT ’Gondoskodóan(-és-egyben-Megerősítően)’ [mivel Eredője szerint a SZOLGÁLAT Birodalmához tartozik ez a Lényeg, ezért számára a Boldogság a MEGERŐSÍTŐ irányú teremtésekben, és azon belül leginkább a Gondoskodó jellegű teremtésekben tapasztalható meg].

       A saját Anyagi-Testében-is kiteljesedett Lényeg e ’változást követően’ ’olyan (különlegesen) közel kerül’ a Megnyilvánult-Lénye ’Minden Kiterjedésével’ (Minden Kiterjedésével!) az Életét Közvetlenül Gondozó MEGTARTÓI-Teremtőhöz / nagy-TEREMTŐKHÖZ, hogy önmaga képessé válik a ’Saját Teremtő Harmoniája’ szerinti megnyilvánulásra.

 

            A Különleges Tudatosodás során az (Ön)Lényeg / Középső-Test / Anyagi-Test felkészül erre az Új-Felelősségre. Megtanulja, hogy (1) a másokat is érintő és/vagy (2) az Áramlásokban is megnyilvánuló [Kiáradó] teremtései során A-FELELŐSSÉGE-FOKOZOTT, és minden megnyilvánulásának a megformált Összecsendülésein kell alapulnia.

         Ez azt jelenti, hogy amikor az (Ön)Lényeg ’teremt’, tudatosan és a tőle telhető legszorosabban EGYÜTT teremt minden érintett GONDOZÓJÁVAL [ez a Különleges Megnyilvánulások elhagyhatatlan Alapja], és tudatosan irányul önnön lénye Teljességben-és-Harmoniában való Megtartására. Tudatos abban is, hogy abban a Közösségben amelyben-éppen-van, a Különlegesség megnyilvánításában elsődlegesen és közvetlenül (a példa szerint) a FÖLDANYA vezeti, és ezért a mások felé is irányuló Gondoskodása (vagy bármely más Megerősítő jellegű teremtése) ’előtt’ és ’során’ folyamatosan Egyeztet erről a FÖLDANYÁVAL (és ha szükséges, akkor minden más érintett GONDOZÓJÁVAL). Az ilyen Egyeztetések azt segítik, hogy a teremtő olyan irányban Építse az Életét, amivel az őt Befogadott Közössége HARMONIÁJÁT is a lehető legteljesebben ’szolgálja’ (megnyilvánítja). Ez ugyanis ’Az-Az-Út’, amelyben mind ő-maga, mind pedig a MEGTARTÓI-Teremtő és Társai számára is ’A-Megélhető-Legteljesebb-Boldogság’ Megnyilvánulhat.

 

> ’Ön’-maga mint a saját ’részeiből’ Egy-é vált ’Egész’

egyben egy olyan ’Részévé’ is válik az őt Befogadott kisebb és nagyobb közösségeknek (Részeknek-és-Egésznek, ebben a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészének),

amelyben ő-maga ’A-Saját-Boldogságával’ [Teljességével / Harmoniájával]  Közvetlen módon is hozzájárulhat a RÉSZEK és (önnön-)Részei Harmoniában Megtartásához ’A-Nagy-EGÉSZBEN’.

 

            Mindennek a ’gyakorlatban’ való átélése hozzásegíti a teremtőket ahhoz, hogy (1) a maga egyszerűségében és (2) a maga szépségében (3) a saját (=közvetlen) Boldogságos / kiteljesítő megéléseik során is megtapasztalják és így megértsék A-TEREMTÉS-EGÉSZE-HARMONIÁJÁT (az EGÉSZ és benne a RÉSZEK és Részei Harmoniáját).

            Jelenleg ezen Teremtési Irány közvetlen Tudatosítására (1) a SZOLGÁLATBAN és (2) az IRGALOMBAN nyíltak meg teremtő utak. (Ennek okairól részletesen írtam a 20180708-tól kezdődő lejegyzésekben.)

 

       (…) Érdekességként: a kettős kereszt képe is értelmezhető úgy, mint a teremtő-út vagy teremtő-lény. A függőleges szár akár maga az Élet Áramlása [az ALAP-ÁRAMLÁS] is lehet, amelyben az (Ön)Lényegre elválaszthatatlanul felépül a Középső és Anyagi Test. Amely teremtő mindkét irányban átjárhatóvá teszi az ALAP-ÁRAMLÁSÁT, nem csak ’befogadni’ lesz majd képes az Áramlást a saját GONDOZÓITÓL, hanem ő maga is Teremtő-Társként be tud kapcsolódni ’A-Harmonia-Megtartásába-és-Megerősítésébe’ [közvetlen EGYEZTETÉSEKBE, mások felé is irányuló Megerősítő Gondoskodásokba, Új ALAP-HARMONIÁK Megformálásába stb]. A teremtőnek először ehhez meg kell találnia magában a ’kulcsokat’, amelyekkel a (metszés-pontokban lévő virág-forma) kapukat / ajtókat (a saját lényében!) képessé válik a saját szándékából-és-önerejéből   megnyitni.

       Ezt követően további tudatos munka szükséges ahhoz, hogy képessé váljon ezt a ’Harmoniát’ minden teremtő-helyzetben megnyilvánítani. Ha idáig eljut a teremtő, akkor az (Ön)Lényeg (1) a Középső-Testben és (2) az Anyagi-Testében is ’teremtő kézzé’ is válik. Ez a képen a kettő vízszintes szár. Olyanok ezek, mint a kitárt kar vagy kitárt szárnyak, melyekkel már ’szabad a teremtés’ az Áramlásokban (adni és átadni és továbbadni is képessé válik):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1542267690_44.jpeg

 

 

20200723 [11.r.] 8. pontelérhető ITT:

„…2020.07.23-24.

Fontolgatások, levél-részletek

          „…Ma délután kommunikációs zavar volt a közvetlen hozzátartozóimmal, aminek folyományaként kiabálás, feszültség, kiborulás és sírás tört elő belőlem. Először ők kiabáltak… hogy én nem értek semmit. Amin megdöbbentem és kiakadtam… merthogy egész nap az a dolgom, hogy mások munkáját segítsem… és még ez is.

Jó kis teszt volt…”

 

      Kapcsolódhat ez a tapasztalat (is?) (még / már?) az EGYEDISÉGBEN elindult élet-kiigazításhoz... furcsa ez a hasonlóság (miért mutatja meg magát ennyire ’kézzel-foghatóan’ és ennyire ’közel’ hozzánk?).

 

      Talán arra is utalhatott ez a tapasztalt, hogy a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtők / KÜLÖNLEGES Birodalmakból oda befogadottak milyen alap-helyzetekre / érzékenységekre készüljenek fel nagyon alaposan...

     Valószínűleg ott is nagy az öröm először, amikor újra képesek lesznek egymáshoz közelebb kerülni...

      … csak olyan sokáig voltak „magányban”… és így nem tudható pontosan, hogy a „magány” megtapasztalása során kiben pontosan ’mi rögzülhetett be’, illetve rögzült-e be bennük egyáltalán valamilyen tapasztalat vagy „megszokás”… >>> korábban ugyanis az anyagi-test [(Ön)Lényegi-test?] kevéssé volt képes berögzíteni a tapasztalatokat [az EGYEDISÉG Birodalmában]…

     Nem tudni pontosan, lesznek-e majd koccanások közöttük? Vagy pedig ha a nagy-TEREMTŐ az Áramlásokba újra berögzíti a ma már ’Befogadási-AlapTartalmaknak’ nevezett Meghatározókat, az is lehet, hogy gyorsan az életük részévé tudják tenni az egymáshoz közeledés [és akár Gondoskodás] új SZABÁLYAIT… és így ’megelőzhetőek’ lehetnek a „koccanások”…

      Mivel NAGY VÁLTOZÁST élnek meg, szinte bizonyos, hogy FOKOZOTTAN ÉRZÉKENNYÉ válnak… Nincsen még Tapasztalat arról, hogy ez az ő Birodalmukban hogyan nyilvánul meg [vagy megnyilvánul-e egyáltalán]…

     Ezért (is) kaptak ’védelmi burkot’, hogy tompítsa ezeket a koccanásokat és esetleges ’túlzóvá’ váló Érzékenységeket… (ha lehet, szüntesse meg teljesen ezeket).

     Az életnek el kell indulnia végre...

 

         Majd kiderül, hogy miért foglalkozunk ’ennyire közelről’ (’most’?) az EGYEDISÉGGEL…

        Érzetre az jelez, hogy a nagy-TEREMTŐT / MEGTARTÓKAT és az oda beszülető KÜLÖLEGES Birodalomból eredő teremtőket lehet majd szükséges segíteni a már meglévő Tapasztalatokkal ’innen a FÖLDRŐL’ is… talán majd ’Jelzik’ a nehézségként megjelenő [vagy kifejezetten Megértési Nehézséget felmutató] helyzeteket, és akiknek már van Tapasztalata a Jelzett Irányokban, ’Összegzik’ számukra a tapasztalataikat (?)… [2021.01.28.: és részt vehetnek immár az ezekhez kapcsolódó EGYEZTETÉSEKBEN].

        Ha jól értettem, ’eddig’ [főleg a Birodalmuk áramlásainak teljes befagyása előtt] az EGYEDISÉG Birodalmának egyedi teremtői között még nem formálódtak meg olyan Közeli kapcsolódások, amelyek már a [mai értelmű, (ÁLTALÁNOS Alapú) Közeli Összekapcsolódást feltételező] Gondoskodást lehetővé tehették volna… Legfeljebb Kipróbálások kezdődtek meg ebben az irányban, így Kipróbálási Tapasztalatok viszont már lehetnek valamennyire ’berögzülve’ is a régebbi Kipróbálásokban résztvevőkben…. Valamennyire figyelhettek egymásra, és lehettek mai értelem szerint is Gondoskodó, valamennyire Figyelmes megnyilvánulásaik egymás felé, de talán ezt még csupán az ÁRAMLÁSOKBA belefoglalt Meghatározóik ’irányították’ (?)… Magában a testükben ’saját tapasztalatként / tudásként’ talán nem rögzültek még be ilyen képességek…

       ’Kívülről’ nyilvánvalóan értelmezhetetlen, hogy a nagy-TEREMTŐJÜK most milyen [Új] lehetőségeit formálja meg a Közösségeken belüli Közeli Összekapcsolódásoknak [és főleg az, hogy a Különleges Utat megnyitó teremtőknek milyen tényleges lehetőségeik lesznek a Gondoskodás / Megerősítés érdekében a közelebb kerüléshez]…

 

       Valószínűleg több [ÖSSZETARTÁSI Alapú?] EGYEZTETÉST Kezdeményezhet majd az EGYEDISÉG Birodalma a VILÁGGAL és YO-val, ha valamilyen Megértési Nehézsége merülne fel egy általa FONTOLGATOTT Iránnyal kapcsolatban… Lehetségesnek tartom, hogy ilyenkor a YO az adott Irányban Tapasztalattal rendelkező [MEGTARTÓI és egyedi] teremtőket is ’bevonhatja’ valamilyen formában az EGYEZTETÉSBE.

        Talán most formálódnak azok az utak, amiken az Értékelésbe vont Irányokban Tapasztalatokkal rendelkező Különleges Utat megnyitott egyedi teremtők [valószínűleg már az ÖSSZETARTÁS Új Alapján!] hozzákapcsolódhatnak ezekhez az EGYEZTETÉSEKHEZ / EGYÜTTES Értékelésekhez.

        Azt már korábban említettem, hogy formálódik a nagy-TEREMTŐK / MEGTARTÓI-Teremtők számára az EGYÜTTES-FONTOLGATÁS / EGYÜTTES-ÉRTÉKELÉS [és akár majd az EGYÜTTES RENDEZÉS] Új formája.

      Lehetségesnek tartom, hogy egy [nagy-TEREMTŐK között megnyíló] EGYÜTTES FONTOLGATÁS során különféle formái nyílnak majd meg annak, hogy az ÉRTÉKELÉSBE vont helyzethez kapcsolódóan tényleges Tapasztalattal rendelkező egyedi teremtők is ’Összefoglalhassák’ a Tapasztalataikat [és így közvetlen (!) módon hozzájárulhassanak egy Megértési-Nehézség megszüntetéséhez vagy egy Új-Harmonia megformálásához]…

        Lehetségesnek tartom, hogy az ezen pontban említett [és véleményem szerint még mindig (számunkra is! / a FÖLD Közösségében is) ’NYITVA’ lévő [ÖSSZETARTÁSI Alapú] Kipróbálásban a FÖLDANYA (?) / YO (?) egyes (akár általuk) MEGJELÖLT IRÁNYOKBAN Tapasztalattal rendelkezők számára ’Kipróbáló helyzeteket formált meg’ (?) azzal a Céllal, hogy például ’bemutassák’: a Sors-Rendezések Elindulásakor milyen jellemző nehezebb helyzetek / Fokozott Érzékenységek formálódnak meg… és így ezekre az EGYEDISÉG nagy-TEREMTŐJE / MEGTARTÓI-Teremtői ’előre felkészülhessenek’, Tapasztalatokra alapulóan [ebben az esetben mások által a saját Tapasztalatukra alapulóan megformált ÉRTÉKELÉSEKRE alapulóan] Megérthessék, MIRE és MIÉRT szükséges nagyobb odafigyeléssel irányulniuk a Sors-Rendezések ELŐKÉSZÍTÉSE és ELINDÍTÁSA soránmilyen MEGERŐSÍTŐ Gondoskodásokat készítsenek már most elő stb…

       Ilyen ’Kipróbáló helyzetekben’ talán segíthetjük az EGYEDISÉG nagy-TEREMTŐJÉNEK teljesebben megérteni egy-egy ’ütköző’ helyzet valódi okát, és hogy milyen Irányú Megerősítéseket lehet célszerű ezekre minél hamarabb Megformálni és ’Elindítani’…

 

      Néhány hete volt már olyan Érzésem, hogy egy ténylegesen [itt a FÖLDÖN] általunk megtapasztalt ’helyzet’ olyan volt, mintha az egy ’levetítése’ lett volna egy olyan helyzetnek, amely az angyalok számára formálódó Gondoskodási-Védett-Terekben ’van’ jelenleg… és akinek volt már korábban Tapasztalata hasonló helyzettel, annak mintha ezt ’bemutatták volna test-közelből’, hogy Értelmezze (foglalja össze a kapcsolódó tapasztalatait?)…

     Jelenlegi megértésem szerint

ezek

a ’közvetlen közelünkben’

’kézzel-fogható anyagi formában megformálódó’ helyzetek

 

csak az egyik ’alap-típusa’ lesz / lehet majd az ilyen ÖSSZETARTÁSI Alapú EGYEZTETÉSEKHEZ tartozó Értékelési lehetőségeknek…

       Valószínűleg majd ha az újabb rendszerű ÖSSZETETT-Különleges-Belső-Terünket megtanuljuk jobban használni, akkor az ilyen EGYEZTETÉSEKHEZ / EGYÜTTES-FONTOLGATÁSOKHOZ / EGYÜTTES-ÉRTÉKELÉSEKHEZ olyan formában is hozzá lehet majd kapcsolódni, hogy

’csupán’ a belső-terünkben ’éljük át’ [= Érzékeljük] azt a helyzetet,

amelyet Értékelhetünk / Értékelni szükséges.

 

        A MAGOK a FÖLD Közösségében ezt a formáját az Értékelésnek már eddig is sokan működtették. Mint már sokszor említettem,

az ÁtVilágító helyzetek többsége

ma már nagyon kevéssé jelez ténylegesen a ’kinti anyagi valóságunkban’,

a legtöbbször az Értékelendő / Megértendő helyzetek

’Belső megtapasztalásként’ formálódnak csak meg.

 

Egy-egy ÁtVilágító helyzetbe olyan formában vezet be a FÖLDANYA,

hogy teljesen ’belehelyezked(het)ünk’ a helyzetbe,

az abban jelenlévők gondolatait / érzékeléseit / érzéseit / érzelmeit / megnyilvánulásait úgy tapasztaljuk meg,

mintha az a sajátunk lenne.

Nem kívülről figyeljük a helyzetet,

hanem ’sajátunkként megtapasztaljuk’

> így válunk képessé a Tapasztalatok ’mélyebb rétegeit’ is megérteni

a saját addigi Tapasztalatainkra és a FÖLDANYA útmutatásaira alapulóan…

 

Ez a megtapasztalási forma itt a FÖLD Közösségében

a ’tanulás’ / MEGÉRTÉS egyik nagyon fontos útja:

úgy tapasztalunk meg (ténylegesen, KÖZVETLENÜL) helyzeteket / a helyzetekben megmutatkozó Nehézségeket,

hogy azoknak nem szükséges tényleges anyagi-valósággá is megformálódnia a ’kinti-valóságunkban’.

Az ilyen megtapasztalások során felépülő MEGÉRTÉS és TUDÁS

képessé tesz bennünket arra,

hogy a ’kinti-valóság’ helyzeteiben is Felismerjük azokat a JELZŐ helyzeteket,

amelyekre fokozott figyelemmel kell lennünk

[például távolságot kell tartani / hogyan kell távolságot tartani / milyen veszély jelez egy ilyen helyzetben / milyen Megerősítést szükséges azonnal megnyilvánítani stb].

 

Minél teljesebben Értékeljük önmagunk számára

ezeket a ’Belső-Megtapasztaló-Helyzeteket’,

minél teljesebben Megértjük a helyzet alapját / az összefüggéseket,

’tanító [Megértést elősegítő] célzattal’ annál kevésbé formálódik meg ez a helyzet a ’kinti-valóságban’.

 

        Valószínűnek tartom, hogy a „kommunikáció-zavaros” jelzett helyzet azért ’formálódhatott meg’ ’kinti-anyagi valóságként’ is, mert

(1)   a helyzetben most minden Jelenlévő is ’felmutatott’ valami fontos Értékelendő Jelleget és/vagy

(2)   ha ez az EGYEDISÉGET segítő ÖSSZETARTÁS részeként nyilvánult meg [ez nagyon valószínű], akkor ma még talán a nagy-TEREMTŐ számára a ’belső megtapasztalásaink és Értékeléseink’ kevéssé Értelmezhető, könnyebb lehet a számára a ’kinti valóságként is megformálódó helyzet’ Megértése

 

      Azt tapasztaltam (értettem meg?), hogy kifejezetten ’rövid tartamú’ és enyhébb megtapasztalások ezek a valószínűleg ÖSSZETARTÁSI Alapú Kipróbáló helyzetek, és eddig még mindig valamilyen erősebb Érzelem megnyilvánulását is kiváltották a Kipróbálásban résztvevőkből.

      Biztos vagyok abban, hogy szükségtelenül nem terhelne bennünket a FÖLDANYA Nehézségek [akár fájdalmas helyzetek] megtapasztalásával. Szinte biztosra veszem, hogy

ezen [véleményem szerint ÖSSZETARTÁSI Alapú] Kipróbálások során

azoknak a Belső (!) Új Utaknak az alapját / rendszerét formáljuk meg,

amelyek már teljes egészében BELSŐ MEGTAPASZTALÁSOK útján is lehetővé teszik majd

az EGYÜTTES-ÉRTÉKELÉSBE vont (?) Helyzetek / Nehézségek / Megértési-Nehézségek olyan Értékelését számunkra (egyedi teremtők számára),

hogy ’kinti-valóságként’ legfeljebb csak akkor és annyiban formálódjanak ezek meg az életünkben,

ami ahhoz szükséges,

hogy egy-egy addig még általunk Értékelésbe nem vont részét teljesebben megértsük… ha azt Belső-megtapasztalásként nem voltunk képesek megérteni…

 

Ha a számunkra

(I.)

 egyre pontosabban Érzékelhetővé [és Megérthetővé] válik,

hogy MIKOR nyílik meg bennünk egy Kipróbálás,

(II.)

és megtanuljuk majd tudatosan használni

(1)

mind a ’bennünk’ (számunkra?) megnyíló Kipróbáló-Teret,

(2)

mind az ilyen Belső munkákhoz bennünk megformálódó Új ÉRZÉKELÉSI és ÉRTELMEZÉSI útjainkat,

(3)

ha tudatosan ’elvégezzük a belső munkákat’,

valószínűnek tartom,

hogy ’kinti-valóságként’ egyre kevésbé kell majd megtapasztalnunk azt,

aminek a MEGÉRTÉSE

egy EGYEZTETÉSI [ELLENŐRZÉSI stb] folyamat részeként fontos a számunkra AZÉRT,

hogy a Megértéseinkkel és Tapasztalatainkkal segíthessünk másokat egy Nehézség / Megértési-Nehézség megszüntetésében

 

Ezeknek az Új BELSŐ Érzékelési és Értelmezési Utaknak a megformálását

a FÖLDANYA MAGJAI már megkezdték.

 

Az ERŐSEBB [így például SPECIÁLIS] Garanciával megnyitható Különleges Utak megnyitásának Az-Elkövetkezőben ’Feltétele’ lesz

ezeknek a most formálódó Új BELSŐ Érzékelési és Értelmezési Utaknak a felépítése.

 

         Említettem azt is, hogy itt a FÖLDÖN ERŐSEBB Garanciával megnyitható Különleges Út például ’A-Jelenlét-és-Kommunikáció-Új-Formáinak’ megnyilvánítása, a Harmonia-Megformálása Tudatosítási Út, a MEGTARTÓKKAL megformálható EGYÜTTES-ÉRZÉKELÉSI Utak Tudatosítása, a KÖZVETÍTÉS bizonyos Irányai, valamint ma már az ÖSSZETARTÁSI Alapú Különleges Tudatosodás is. A JÓVÁTÉTELI EGYEZTETÉSEKRE Felkészülés ugyancsak ide tartozik.

 

     Jelenlegi megértésem szerint

az ezen ERŐSEBB Garanciákkal megnyitható Különleges Utakat már megnyitott teremtők

Az-Elkövetkezőben

 több olyan [nagy-TEREMTŐI / ÖSSZETARTÁSI Alapú?] EGYEZTETÉSI folyamathoz is hozzákapcsolódhatnak majd [kezdetben Kipróbáló jelleggel?],

amelyekben már kifejezetten az Új KÜLÖNLEGES Belső Érzékelési és Értelmezési útjaik tudatos használatával vesznek részt,

és így kevéssé formálódnak meg ’kinti-tapasztalaként’ az életükben azok a ’Helyzetek’ [akár Nehézségek],

amelyeknek az ÉRTÉKELÉSÉHEZ [a saját Tapasztalataikra alapulóan és/vagy Felkérésre] hozzákapcsolódhatnak

 

        Jelenlegi megértésem szerint

az ilyen [valószínűleg ÖSSZETARTÁSI Alapú] EGYÜTTES-FONTOLGATÁSOK / EGYÜTTES-ÉRTÉKELÉSEK során való részvétel lehetőségei

jelentősen megváltoznak azon teremtők számára,

akikben az (Ön)Lényegi-Test és az Anyagi-Test egy ÚJ ALAPON [’Új Tér-Alapon’, a Belső-Térben most formálódó Új rendszer szerint] ’Egyé-válik’.

 

      Sajnos nem tudom ma még szavakkal jobban megközelíteni ennek a Változásnak a lényegét. [2021.01.29.: Ma talán úgy tudnám ezt megnevezni, hogy az Anyagi-Testünkben is ’Élettel-Telibbé’ válunk / ’Teljesebbé’ válunk / ’Teljesebben önmagunkká válunk’.]

      Az jól érzékelhető, hogy a FÖLDANYA MAGJAIBAN ez a Változási folyamat sokakban már nem csupán megalapozódott, hanem folyamatban van ennek a ’Nagyon-Sokkal-Szorosabb-BELSŐ-Összekapcsolódásnak’ a megformálása az (Ön)Lényeg és az Anyagi-Teste között.

      Nem jó szó az ’Összekapcsolódás’, és nem a megfelelő kifejezés az ’Egyé-válás’ sem, habár ez utóbbi kifejezés a pontosabb. Annyi megértett a számomra az ’Új-Közelségről’, hogy

az ÖSSZETETT-Különleges-Belső-Terünk SAJÁT rendelkezésünkben lévő tér-részében

egy új belső-tér-rész alapozódott meg (és nyílt meg)

az (Ön)Lényegi-Testünk ’Jelenléte’ (?) számára.

 

[2021.01.28.: valószínűleg ez a korábbi részleges megértés azt jelezte, hogy a FÖLDANYA már akkor elkezdte az ÖSSZETETT-Különleges-Belső-Térben Megalapozni azt a Változást, hogy ’Jelentősen Nagyobb-Teret Ad’ immár az Eredő-Ön-Jellegbe (tehát eredendően az (Ön)Lényegbe) berögzített Alap-Harmonia Tapasztalattá Megformálásához a FÖLD Közösségében.]

 

        A Megújult-Anyagi-Testben majd közvetlenebbül Megérthetővé válik, hogy (1) MI AZ ALAPJA ennek az Új Megnyilvánulási-formának, és (2) MI A CÉLJA egészen pontosan.

 

Nyilvánvaló, hogy mivel az (Ön)Lényeg számára

a TELJES (!) Megformált-Valójára kiterjedően

immár / Az-Elkövetkezőben IRÁNYBAN-TARTÁSI FELELŐSSÉG nyílt meg,

az (Ön)Lényeg számára ’TELJESEN KÖZVETLENNÉ’ kell válnia a ’JELENLÉTÉNEK’ az anyagi-valójában (illetve MINDEN megformált-valójában).

 

Olyan formában kell ennek megnyilvánulnia,

hogy az (Ön)Lényeg ilyen [Közvetlen és Teljes?] új formájú Jelenléte

nem lehet ’beavatkozás’ az őt Életre Befogadó Közösségben… nehéz ezt szavakká formálni…

 

Az (Ön)Lényeg számára a JELENLÉTE

az Eredő-Birodalmában

MÁS MEGHATÁROZÓK szerint nyilvánul meg,

mint az őt Életre Befogadó Közösségben.

 

Az (Ön)Lényeg az őt Életre Befogadó Közösségben

az immár sokkal közvetlenebb Jelenléte során

[az Anyagi-Testében való TELEJESEBB-JELENLÉTE során]

csak az adott Közösséghez tartozó Jelenlétét meghatározó  ÖSSZECSENDÜLÉSEK ’keretében’ nyilvánulhat meg

 

         Valószínűleg sokkal könnyebb lesz majd ennek a Változásnak a lényegét megértenünk akkor, ha egyre teljesebben megformálódik bennünk a ’Jelenlétnek’ ez az új formája.

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!