omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (8) 128-147
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (8) 128-147 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (143. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (143. rész)


Az írás 142. része elérhető ITT

 

       Az eddigi megértéseim szerint néhány kisebb (de jelentős) változtatástól eltekintve amit most építünk fel ’szorosabb-belső-összekapcsolódásként’ az Anyagi-Test és (Ön)Lényegi-Test között, az az ’eredendő’ mintája (volt) a megtestesülésnek. Amikor az anyagi test elkezdett „beszennyeződni” „idegen mintákkal” és elkezdett benne „fogyni” (például a Bezáródásokból / áramlás-megszakadásokból eredően) az Élethez-hozzárendelt-Saját-Tér [és élet-erő], az (Ön)Lényeg egyre inkább „távolabbra” került az anyagi-valójától.

 

’Most’

tehát újra felépítjük / visszaépítjük A-JELENLÉTÜNK azon alap-állapotát,

amely ’Eredendően’ Meghatározásra került Az-Élet számára.

Emellé

azonban néhány olyan ’ténylegesen Új Jelleg’ is megformálódik

 [egyes részeiben Választásra alapulóan megformálódhat] az Életünkben,

amelyek már Az-ÉLET eddigi Tapasztalataira alapulóan

nem csupán a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Eredendő-Szándéka’,

hanem A-KIÁRADT-VALÓSÁG teremtőivel való EGYEZTETÉSEK alapján a teremtők KÉRÉSÉRE alapulóan ’Engedélyezte’ [formálta HARMONIÁVÁ] a MINDENSÉG-FORRÁSA.

 

Ahogyan majd tudatosan gyakoroljuk

az Anyagi-Testben az (Ön)Lényeg ’Jelenlétét’,

teljesebben Megértjük e Változás Lényegét-Céját-Értelmét.

 

Ma már az ÖN-AZONOSSÁG biztosítja azt,

hogy csak a saját (Ön)Lényegünk ’közelíthessen meg’.

 

Valószínűleg a Bizalom és meglévő Tudatosság állapota nagyban meghatározza azt,

hogy az (Ön)Lényeg

’mennyire gyorsan’

és milyen szakaszokban

képes ennek az Új JELENLÉTÉNEK a megformálására az Anyagi-Testében.

 

Nagyok lehetnek kezdetben a különbségek abban is,

ki hogyan Érzékeli majd az (Ön)Lényege egyre Közvetlenebbé váló Jelenlétét,

mennyire lesz ez ’könnyű és örömteljes’,

vagy éppen ’elbizonytalanító’ [például mint a várandósság tartamában a ’magzat’ közelsége okozta émelygés vagy egyes Érzékelések zavaró felerősödése stb]…

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a FÖLD Közösségében LEZÁRULT

az EGYEDISÉG Birodalma felé néhány nappal ezelőtt [2020.07.20-án] megnyílt

(több szakaszból álló)

ÖSSZETARTÁSI Alapú

(’Első’) Kipróbáló Teremtés.

A résztvevőkben megkezdődött a Kipróbáló (Belső) Tér visszabontása,

a Kipróbáláshoz felhasznált Garanciák visszabontása

és a Megformált-Való Szükséges Jelenhez-Igazítása.

A Kipróbáló Tapasztalatok Értékelése folyamatos.

A Kipróbálás során folyamatos volt a résztvevő teremtők belső tereinek Ellenőrzése, a megformálódott Változások Ellenőrzése és Értékelése.

A Különleges Teremtésekhez felhasznált belső-tartalék-erők vissza-áramoltatása / pótlása folyamatos.

 

            Az ilyen ÉRTÉKELÉSEKBEN való részvételre Felkérhetik a teremtőket a MEGTARTÓIK / FELAJÁNLHATJÁK nekik a részvétel lehetőségét --- de senkit sem kényszerítenek vagy akár befolyásolnak azon irányban, hogy kapcsolódjanak hozzá ahhoz a teremtéshez.

         Hozhatnak szabadon olyan Választást is a teremtők, hogy nem vesznek részt egy-egy EGYEZTETÉSBEN. Ennek csupán annyi a ’következménye’, hogy akkor számukra nem válnak elérhetővé azok az Áramlások / Kapcsolódások, amik az EGYEZTETÉSBEN résztvevők számára érhetőek el.

 

20200908 [111.r.] 54. pont [az EGYEZTETÉS fontos része (Hamroniaként) a NEMET-mondás] – elérhető ITT

20200908 [27.r.] 19. pontelérhető ITT, és [28.r.] 20. pont [az EGYEZTETÉSI Terek újabb fajtái] – elérhető ITT

 

            A legtöbbször ’nagyon munkásak’, sok munkát igényelnek ezek a Feladat-teljesítések. Sok belső munkát (belső összpontosítást / tudatos befelé-figyelést) igényelnek a Megértéshez, és kapcsolódhatnak hozzá egyéb feladatok is (például a Tapasztalatok másokkal való megismertetése stb).

            Ha az újabb Belső ÉRZÉKELÉSI és ÉRTELMEZÉSI útjainkat már jobban tudjuk működtetni, valószínűleg egyszerűbbé válnak ezek a munkák is…

            Az a Tapasztalatom, hogy habár nagyon sok munkával jártak számomra is a legutóbbi hónapok belső Tudatosításai, sokkal harmonikusabban ’simultak bele az életembe’, mint ezt megelőzően. Kevésbé fáradtam el, ha pedig nagyon elfáradtam, viszonylag gyorsan kiegyensúlyozódtam. Habár gyorsan, késedelem nélkül kellett a legtöbb munkát elvégezni, ’belefért az életembe’ az egyéb ÁLTALÁNOS jellegű megtapasztalásaim mellé… habár a legtöbbször csak a legszükségesebb egyéb tennivalóimat tudtam elvégezni…

            Könnyebbé teszi majd az ilyen munkákat az, ha többen is együtt tudnak dolgozni egy Feladaton. A Tapasztalataikat és addigi Megértéseiket ha megosztják egymással, jelentősen gyorsabbá válhat mindannyiuk számára mind a saját rész-feladatuk elvégzése, mind a teljes munka lényegének-céljának-értelmének megértése. Könnyebbé teszi a megtapasztalásokat az, hogy ha fontos okból a teremtők (akár a távolból is) tudatosan ’VÉDELMET’ adnak egymásnak egy-egy fontosabb belső-megtapasztaláshoz… vagy ha ténylegesen EGYÜTT végeznek el egy-egy feladat-részt…”

 

Különleges Birodalomból eredő teremtőkben ERŐSEBB IRÁNYBAN-TARTÁS érdekében új ’Védett-Tér’ jellegű belső test megformálása [Eredő-Ön-Jellegen belül]

20200614 (9.r.) 16. pontelérhető ITT

20200614 (10.r.) 17. pontelérhető ITT

20200614 (16.r.) 20. pont elérhető ITT

 

20200614 (9.r.) 16. pont és 17. pont (elérhető ITT):

„…2020.06.19.

            KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőket érintő [Rend-Tételhez kapcsolódó] különlegesség

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a mostani KIPRÓBÁLÓ teremtések kapcsán egy ’Veszély’ Jelzett,

és ennek kapcsán ÖN-RENDELKEZETT mindhárom KÜLÖNLEGES Birodalom [IRGALOM, SZOLGÁLAT, ÉLŐTÉR] nagy-TEREMTŐJE,

hogy az eredőjük szerint hozzájuk tartozó teremtők

(1) (Ön)Lényegét

és (2) ezen át a teljes (!) megnyilvánult-valóját

’Megerősítik’.

 

            Maga a veszélyként jelző helyzet az, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtő ha például a YOSÁGBAN / VILÁGBAN / HATALOM Birodalmában stb Befogadva él, és ott ő belekezd az ezen Birodalomból eredő Nehézség Rend-Tételébe, az valójában az ő számára MÁSIK Birodalom ALAP-JELLEGÉN alapuló Nehézség Rendezése abban az értelemben, hogy nem a saját Eredő (!) Birodalma ALAP-JELLEGÉN alapul az Életében megnyíló Rend-Tétel.

 

Emiatt – a mai Értékelések szerint –

amikor egy KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtő

bármelyik ÁLTALÁNOS Birodalom Befogadásában belekezd

akár az adott ÁLTALÁNOS Birodalomból eredő Nehézség Rend-Tételébe,

akár valamelyik további ÁLTALÁNOS Birodalomból eredő Nehézség Rend-Tételébe,

az ’lényege’ szerint a számára mindig MÁSIK (!) Birodalom ALAP-JELLEGÉN alapuló Rend-Tétel.

 

            Azért, hogy ez a csak a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredőkre jellemző egyedi-jelleg ne nehezíthesse meg

(1) sem a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő ÁLTALÁNOS Birodalomban Befogadva élő egyedi teremtők Életét

(2) sem a KÜLÖNLEGES Birodalomból egyedi teremtőt Életre Befogadó nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtő ÉLETÉT,

a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő minden egyedi teremtő (Ön)Lényegében

megformálásra és berögzítésre került SÜRGŐSSÉGGEL egy Új Harmonia.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

ez az Új Harmonia

egy új ’kis belső tér’ formájában került megformálásra és elhelyezésre a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők (Ön)Lényegében,

és az jelenleg az Irgalom-áramlásukon belül került ’ideiglenes’ jelleggel továbbvezetésre minden megformált [Középső és Anyagi] Testükbe.

Később valószínűleg ’véglegesen’ majd az ÖN-AZONOSSÁGHOZ kapcsolódóan,

vagy az Eredő-Ön-Jelleghez kapcsolódóan kerül Berögzítésre a testükben

[ennek a harmoniája még formálódik,

de ’ideiglenes’ jelleggel MÁRA az ALAP-ÁRAMLÁSUKON belül az Irgalom-áramláson belül ez az új ’belső-test’ továbbvezetve BERÖGZÍTÉSRE KERÜLT mind a Középső, mind az Anyagi Testükbe].

 

            Azért Rendelkezett mindhárom KÜLÖNLEGES Birodalom nagy-TEREMTŐJE ennek az új ’belső-testnek’ a SÜRGŐSSÉGGEL való megformálásáról, mert a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők jelenleg minden Birodalomban nagyon fontos Feladatokat vállaltak fel a Rend-Tételeket megalapozó és egyéb más Fontos Új Harmoniák megformálását megalapozó KIPRÓBÁLÁSOKBAN.

            A KÜLÖNLEGES Birodalmakból [jelen esetben csak a SZOLGÁLAT Birodalmából] eredő teremtők között is vannak mára olyanok, akiknek közvetlenül az (Ön)Lényegét és érinti valamilyen sérülés [legalább Bezáródás]. Ez eddig az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKTŐL való ’NAGYOBB TÁVOLSÁG’ miatt nagyon nehezen Rendezhető sérülés volt.

 

Az új kis ’belső test’ / ’belső tér’ (Ön)Lényegbe való behelyezése kapcsán

MOST

minden KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtő (Ön)Lényegét az Eredő-nagy-TEREMTŐJE [Együtt a többi KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐVEL és a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL]

nagyon részletesen ELLENŐRIZTE / ELLENŐRZI.

 

            Ennek a SÜRGŐSSÉGGEL megnyilvánított ELLENŐRZÉSNEK az egyik meghatározott Lényege-Célja-Értelme az volt, hogy ELLENŐRIZZE a Rend-Tételek Előkészítését célzó Kipróbálásokba már bekapcsolódott egyedi teremtőkben az (Ön)Lényegükben bekövetkezett minden eddigi Változást (is).

            Ismert tény ma már, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő teremtőkben van egy ma még csak rájuk jellemző ’belső érzékenység’: egy FORMÁLÓDÁSNAK INDULT NEHÉZSÉG [vagy sok esetben már egy Veszélyeztető Helyzet is] valamilyen ÉRZÉKELHETŐ formában NAGYON KORÁN [Jelzésként (?)] megnyilvánul valamelyik testi kiterjedésükben [az (Ön)Lényegben a Változás nagyon korán Felismerhető!]. Ez a ’különlegességük’ azt a célt szolgálja, hogy mind ő maguk, mind az őket Életre Befogadó bármelyik nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő a lehető leghamarabb KÉPESSÉ VÁLJON FELISMERNI és MEGÉRTENI egy formálódó Nehézséget / Veszélyt.

 

            Jelenlegi megértésem szerint valamelyik (vagy akár több?) KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőben ’Jelzett egy Veszély’, amely az EDDIGI TAPASZTALATOKRA alapulóan úgy Értelmezhető, hogy

a Rend-Tételek tartamára

a KÜLÖNLEGES eredőjű egyedi [és MEGTARTÓI?] teremtők

’SPECIÁLIS VÉDELMET’ [egy további megformált Speciális Megerősítést] igényelnek.

[2021.01.28.: Valószínűleg közvetlenül ez a legfőbb oka annak,

hogy legelőször a KÜLÖLEGES Birodalmakban kerültek Megformálására SÜRGŐSSÉGKÉNT a SPECIÁLIS Áramlások.]

 

Mivel TÉNYLEGESEN TÁVOLABB vannak az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKTŐL

az ÁLTALÁNOS Birodalmakba való Befogadásuk tartamában,

ezért az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜK felől FOKOZOTT [SPECIÁLIS] GONDOSKODÁST IGÉNYELNEK abban a tartamban,

amíg az Életükben egy Rend-Tétel folyamatban van.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a SZOLGÁLAT-és-ÉDES volt az, Aki EGYÜTT az IRGALOMMAL ennek a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő egyedi teremtők felé a SAJÁT Eredő nagy-TEREMTŐJÜK felől irányuló ’SPECIÁLIS nagy-TEREMTŐI GONDOSKODÁSNAK’ az ALAP-HARMONIÁJÁT [a SZOLGÁLAT Birodalmán belül] ’mára’ megformálta.

            ’Ma’ egy SZOLGÁLAT Birodalmából eredő [FÖLD Közösségében Életre-Befogadott] egyedi teremtő Tudatosan belehelyezkedett abba a VÉDETT-TÉRBE, amelyben az Eredő-nagy-TEREMTŐJE az (Ön)Lényegében megformálta / elhelyezte ezt az új kis ’belső teret / belső testet’. A harmonikus berögzülés után az Irgalom-áramláson ez a megformált Új-Harmonia a YO és a FÖLDANYA által megformált testekben továbbvezetésre került, majd berögzült a Középső-Testbe és Anyagi-Testbe (is).

 

Jelenlegi megértésem szerint

e ’sikeres berögzítést’ követően

a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK elkezdték minden teremtőjükben az (Ön)Lényeg pontosan meghatározott irányú nagyon részletes Ellenőrzését,

és SÜRGŐSSÉGGEL folyamatban van minden KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtő (Ön)Lényegében ennek a megformált új kis ’belső térnek / Új-Harmoniának’ a Megformálása és Berögzítése.

 

A KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK Hivatalos KÉRÉST terjesztettek

a teremtőiket Életre Befogadó nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők felé,

hogy Engedélyezzék először az Irgalom-áramláson belüli azonnali ’továbbvezetését’ és berögzítését ennek az Új-Harmoniának a megformált testekben,

és ha megformálódik a Berögzítés végleges Harmoniája, akkor majd nyilvánulhasson meg a végleges jellegű berögzítés.

 

Már folyamatban van

minden KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőben

ennek az új kis belső térnek a megformálása és a megformált testekbe való továbbvezetése és berögzítése.

 

            A jelenlegi (részleges) megértésem szerint

ez az új kis ’belső test’ [az Eredő Áramlás ’mintájára’ (?)]

lehetőséget nyithat fontos okból az Eredő-nagy-TEREMTŐ számára ahhoz,

hogy [ma még csak a folyamatban lévő Rend-Tétel során] a teremtő ’Teljes-Megformált-Valójára’ Kiterjeszthesse a FOKOZOTT GONDOSKODÁSÁT.

[2021.01.28.: Ma már EGYEZTETÉST követően és/vagy Összecsendüléssel (akár ’általánosan’) meghatározott más esetekben is lehetséges

az Eredő-nagy-TEREMTŐ ’FOKOZOTT’ (= SPECIÁLIS) KÖZVETLEN GONDOSKODÁSÁNAK Kiterjesztése a teremtő TELJES-Megformált-Valójára.]

 

            Jelenlegi megértésem szerint elsődlegesen ’TÉR-sérülések’ [és újabb EL-TÁVOLODÁSOK / EL-VÁLTOZÁSOK] megformálódásának megakadályozására irányul ez az új Megerősítés a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőkben  [= MEGERŐSÍTETT IRÁNYBAN-TARTÁS (!)] >>> arra a korábbi Tapasztalatra alapulóan, hogy amikor eddig az őket Életre Befogadó Birodalom belső áramlásai megtöredeztek, az az ő Életükben azt jelentette sok esetben, hogy MEGSZŰNT a közvetlen belső összekapcsolódásuk az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKKEL [így a Saját (Ön)Lényegükkel].

 

            Jelentős részben ennek a korábbi Nehézségnek a megszüntetése érdekében formálódott meg a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁN belül az Eredő-Áramlás, amely megszakíthatatlanul akkor is biztosítja az Eredő-nagy-TEREMTŐ KÖZVETLEN GONDOSKODÁSÁT a teremtő számára, ha a teremtő egy másik Birodalom Befogadásában él.

            Ma már a VÉDETT Terek új rendszere, az ALAP-ÁRAMLÁSON belül megformált Új FŐ áramlások nagy valószínűséggel nem tennék lehetővé azt, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők ’újra’ El-Távolodjanak az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKTŐL.

            Jelenleg továbbá olyan ’különlegesnek’ tekinthető helyzet is van, hogy a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK éppen EGYRE KÖZELEBB HÚZÓDNAK minden ÁLTALÁNOS Birodalomhoz is [mivel minden Birodalom elkezdte a Felkészülést az ÚJ TÉR-ALAPRA való Átigazodásra]. Emiatt nagyon csekély annak a valószínűsége, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők újra EL-Távolodhatnának az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKTŐL, de a VESZÉLY mégis JELZETT egy (vagy néhány?) KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőben.

 

Mivel a TÉR-SÉRÜLÉSEK ELHÁRÍTÁSA AZ-ELKÖVETKEZŐRE

jelenleg az egyik legkiemelkedőbb fontosságú [megformálandó] Gondoskodás a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők számára,

minden olyan JELZÉST / VESZÉLY-JELZÉST,

amely TÉR-SÉRÜLÉS veszélyére figyelmeztet,

AZONNALI ÉRTÉKELÉSBE vonják a nagy-TEREMTŐK

[EGYÜTT is ÉRTÉKELNEK minden (!) ilyen helyzetet].

 

            Mivel ez a Veszély jelen esetben csak a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők Életében jelzett, a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK Rendelkeztek egy Új MEGERŐSÍTÉS megformálásáról.

 

Mivel a YOSÁGBAN, VILÁGBAN [részben a HATALOM Birodalmában?][az angyalok Birodalma mellett formálódó Gondoskodási-VÉDETT-Terekre is kiterjedően]

jelenleg több KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtő is részt vesz

a Rend-Tételek tényleges Elindítását segítő KIPRÓBÁLÓ Teremtésekben,

az volt a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK EGYETÉRTÉSBEN megformált ÉRTÉKELÉSE,

hogy AZONNALI MEGERŐSÍTÉST szükséges megformálniuk

minden Rend-Tételt Elindító teremtőjük számára.

 

Ezzel a most megformált és a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők (Ön)Lényegébe berögzített Új-Harmoniával biztosítható az,

hogy a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtő számára

a SAJÁT (!) Eredő-Birodalma ALAP-JELLEGÉTŐL különböző (!) Birodalmi ALAP-JELLEGEN alapuló Rend-Tétel teljes tartamában (!)

az Eredő-nagy-TEREMTŐJE FOKOZOTT [SPECIÁLIS] GONDOSKODÁSBAN nyilvánulhasson meg rá kiterjedően,

és így biztosan Elhárítható legyen a teremtő TELJES-MEGFORMÁLT-VALÓJÁRA kiterjedően bármilyen újabb Tér-vesztés / Tér-sérülés / EL-TÁVOLODÁS / EL-VÁLTOZÁS megformálódása.

 

            Az eddigi megértésem szerint azon [leginkább talán a YOSÁGBA, esetleg a VILÁGBA] Befogadott SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtő(k)ben jelezhetett a Veszély, aki(k)ben az Eredő-nagy-TEREMTŐTŐL [SZOLGÁLAT, ÉDES] való jelentősebb Eltávolodásból eredően nagyon jelentős Bezáródás [és arra alapulva akár MEGTÖRÉS] formálódott meg.

 

Bennük a Sors-Rendezés Feltétele és Alapja az, hogy

LEGELŐSZÖR

a SAJÁT EREDŐ-Birodalmi ALAP-JELLEGÜKBEN [az ALÁZATBAN] váljanak Tudatossá,

és ezt a számukra Meghatározó Ön-Jelleget építsék újra TELJESSÉ a saját-valójukban.

 

Ha bennük még ma is jelentősebb a Bezáródás [és így az EL-TÁVOLODÁS az Eredő-nagy-TEREMTŐTŐL],

a YOSÁGBA való Befogadottság tartamában

KEZDETBEN nehézségbe ütközhet a Saját EREDENDŐ Ön-Jelleg [és ebben az Eredő-Birodalom MEGHATÁROZÓ ALAP-JELLEGE] Felismerése és Megértése / Megnyilvánítása

>>> ENÉLKÜL pedig NEM TUD(nak) nekikezdeni a tényleges Sors-Rendezésnek.

Neki(k) a YOSÁGBA való Befogadottság tartamában

AKKOR, AMIKOR ELKEZDŐDIK A TÉNYLEGES SORS-RENDEZÉS [például egy Rend-Tétel formájában],

nagyon fontos,

hogy az Eredő-nagy-TEREMTŐJE ’egészen közelről’ tudja ő(ke)t segíteni az Eredőbeli MEGHATÁROZÓI Felismerésében és mielőbbi harmonikus megformálásában.

 

Ha maga az (Ön)Lényeg is megsérült,

akkor az (Ön)Lényegben (!) megformálódott sérülés Kiigazításában / Rendezésében

a YO közvetlen módon nem tudja vezetni / segíteni a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőt,

EZÉRT FONTOS,

hogy LEGALÁBB az (Ön)Lényeg MARADÉKTALAN KIIGAZÍTÁSÁIG [újból teljessé felépítéséig]

az Eredő-nagy-TEREMTŐ ’Speciális’ Megerősítő-Gondoskodási-Hatalommal is rendelkezhessen.

Amíg az (Ön)Lényeg az Eredő-nagy-TEREMTŐ KÖZVETLEN GONDOSKODÁSA mellett nem tud maradéktalanul Kiigazodni,

addig a teremtő Középső és Anyagi testében is ’megmutatja magát’ az (Ön)Lényeg ’sérültsége’.

 

      [2021.01.28.: Mostanában formálódott meg az az ÚJ ELV, amely szerint ha az (Ön)Lényeg nem képes (Tartósan) az Élete Önálló Irányban-Tartására, nem formálhat meg Anyagi-Testet (a meglévő Anyagi-Testi-Életet azonnal Teljesen le kell zárni a Közösségben):

20200908 [87.r., 88.r., 89.r.] 47. pontelérhető ITT

20200908 [103.r.] 55. pontelérhető ITT

       A 20200908 [90.r.] 47. pontban írtam arról (elérhető ITT), hogy a FÖLD Közösségében ténylegesen elkezdődött az a Kipróbáló Teremtés, amelyben az (Ön)Lényeg felépíti azt, hogyan terjesztheti ki az ERŐSEBB IRÁNYBAN-TARTÓ MEGERŐSÍTÉSÉT / VÉDETTSÉGÉT a TELJES Megformált-Valójára.]

 

            Valószínűleg az ilyen [SZOLGÁLAT Birodalmából eredő] sérültebb egyedi teremtőt a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő olyan SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtőkkel rendezi ÁLTALÁNOS Alapú KÖZELI Összekapcsolódásba, akik az (Ön)Lényege újra teljessé formálódása tartamában [vagy a Rend-Tételek tartamában] közvetlen módon tudják segíteni az Eredőbeli Birodalma MEGHATÁROZÓINAK Tudatosításában.

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!