omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (9) 148-167
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (9) 148-167 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (155. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (155. rész)


Az írás 154. része elérhető ITT

 

2021.02.04.

            Részleges Megértés, Fontolgatások, személyes gondolatok

 

        „…A Vadhattyúk mesében (elérhető ITT) úgy jelenik meg (1) a SORS-RENDEZÉS LEHETŐSÉGÉNEK A KERESÉSE, mint egy nagyon hosszú és nehéz belső út-keresés [és eközben ezen út megformálása]. Ennek elhagyhatatlan része az ön-felismerés: egy ’tó tükrében’ felismerte arca elcsúfítottságát a királylány, és ezt követően ’megtisztálkodott a tóban’. Néha segítők adtak számára útmutatást a ’következő lépéshez’, és a ’kitartása’ [Erős-Szándéka (!)] végül elvezette a királylányt a ’barlang bejáratáig’ (egy számára megformált Irgalmi-Járásig). Ide már csak egyedül léphetett be. Itt kapott ’álmában’ útmutatást arra, hogy AMIT [már korábban] KÉRT, az hogyan valósulhat meg. ’Elfogadta’ az álomban kapott út-mutatást (Összecsendülés), és (2) ekkor kezdődött el a tényleges Sors-Rendezés [a megformálódott EL-VÁLTOZÁS megszüntetése].

     Ezért neveztem ezt a formálódó Új ’Rendező’ ’Utat’ (?)’EGYENES-ÚTNAK’

(1) A-SORS-RENDEZÉSHEZ és

(2) A-SORS-RENDEZÉSBEN’…”

 

 Az ’EGYENES’-ÚT maga [legalább] kettő ’FŐ’ Szakaszból áll(hat).

 

            [2021.01.05.:] Jelenlegi megértésem szerint

a FÖLDANYÁNAK ebben a részben volt szükséges TELJESSÉ formálnia a Megértését és Szabályozását.

 

Ahhoz, hogy egy teremtő az ’Egyenes-Úton’ való Hazatérését megkezdje,

az ELSŐ [Alapozó] Szakaszban

nem szükséges NAGYON ERŐSSÉ megformált Szándék,

elég bármilyen olyan Szándék,

amely ÉRTELME szerint (!) arra irányul,

hogy a teremtő a saját sorsán JOBBÍTANI szeretne. 

[ Nem szükséges a teremtőnek ezt „7 éven keresztül” „folyamatosan bizonygatnia” ahhoz,

hogy a FÖLDANYA MEGKEZDHESSE az ebben az irányban való (Sors-Rendezésre való) felkészüléséhez szükséges GONDOSKODÁSÁT.] 

Sok Sors-Jobbító Szándék azért nem tudta elindítani a meglévő nehézségek megszüntetését egy-egy teremtőben,

mert „mikorra elégszer bizonyította” a Sors-Jobbító Szándéka komolyságát a teremtő,

akkorra „elfogyott belőle” az az ön-erő, amelyből még el tudta volna indítani a Változást az Életében, és már „elmentek mellőle” azok a Társak, akik ebben őt segíteni tudták volna.

Az ilyen „késlekedés” nagyon sok Életet „tolt” még közelebb a semmivé-váláshoz…

 

Az ELSŐ Szakaszban

olyan Közvetlen GONDOSKODÁST Ad ezen egyszerűbb Szándékra alapulóan a FÖLDANYA,

amely Felkészíti a teremtőt arra,

hogy képes legyen olyan ERŐTELJESSÉGŰ és IRÁNYÚ Szándék megformálására,

amelyet (főleg egy NAGYOBB EL-VÁLTOZÁS esetén) képes lesz Összecsendüléssé megformálni,

mert minden olyan Fontos Feltételt Teljesen Megértett, ami az Összecsendülés megformálásához szükséges.

 

            A FÖLDANYA tehát a TELJESSÉ formált ’Egyenes-Út’ ALAP-HARMONIÁJÁBA immár berögzítette:

 

Az ELSŐ Szakasz ’elindításához’

 egy EGYSZERŰBB Ön-Igazodási / Sors-Rendezésre / JOBBÍTÁSRA irányuló [Hazatérésre irányuló] Szándék is elegendő.

 

Ekkor a teremtő ezen [SAJÁT Sorsának JOBBÍTÁSÁRA irányuló] Szándékára alapulóan

a FÖLDANYA olyan belső áramlások megformálásával segíti a teremtőt [a teremtő által VÁLASZTOTT irány felé],

amelyek hozzásegítik a teremtőt annak a Tudásnak és Tapasztalatnak a felépítéséhez,

hogy MILYEN LEHETŐSÉGEI VANNAK a Sorsa Rendezésére,

milyen FELTÉTELEKET szükséges a teremtőben-magában megformálni ahhoz,

hogy ténylegesen megkezdődhessen a VÁLASZTOTT IRÁNYÚ Sors-Rendezés.

[A Szándékkal ’Adunk’ ’Irányt’ az Életünknek: 20200409elérhető ITT]

 

Egy önálló Szándék-Használatra képtelen teremtő esetében

ma már a FÖLDANYA

valójában ennek az (Első Szakaszban meghatározott) Alap-Harmoniának megfelelően kezdi meg a teremtő Közvetlen Gondozását annak érdekében,

hogy a Tudatos Szándék-Használata újra visszaépüljön.

 

A teremtő egyéb más EL-VÁLTOZÁSAITÓL is függ az,

hogy a FÖLDANYÁNAK [és a YO-nak, EREDŐ-nagy-TEREMTŐNEK]

a teremtőt a SORS-RENDEZÉS milyen formái [és melyik FŐ Szakasza] szerint szükséges GONDOZNIA

[akár a GONDOSKODÁS EGYOLDALÚ formájában]

[(18-19.r.) 12. pontelérhető ITT, (74.r. és 75.r.) 40. pontelérhető ITT].

 

       A jelenlegi megértésem szerint

az ’EGYENES-ÚT’ ELSŐ [Előkészítő-jellegű / Felkészítő / Alapozó] Szakaszához tartozó ALAP-HARMONIA

a FÖLD Közösségében

immár [’mostantól’] KÖZVETLEN Alapja

minden FÖLD Közösségén belül elinduló Sors-Rendezésnek.

 

Ezen az ’Egyenes-Úton’ vezeti a FÖLDANYA a teremtőket a Tudatosság / Ön-Tudatosság / Ön-Ismeret és Tudatos-Szándék-Használat visszaépítésében.

 

Az ’EGYENES-ÚT’ MÁSODIK Szakasza

már csak egy kellően ’Erőssé’ és ’Tartóssá’ megformált Szándék [valószínűleg TÖBBSZÖRI] Kinyilvánítását követően kezdődhet meg.

[A FÖLDANYA valamilyen ’speciális’ (?) módon meggyőződik a Szándék komolyságáról (többször Ellenőrzi?).]

 

        Mint említettem,

FELTÉTELE

az Egyenes-Út MÁSODIK Szakasza Megnyílásának az,

hogy a teremtő teljes egészében MEGÉRTSE,

hogy MILYEN VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEI VANNAK,

és ezek Választásának milyen KÖVETKEZMÉNYEI vannak az ő Életében,

milyen KÖTELEZETTSÉGEKET vállal[hat fel Összecsendülésre alapulóan, azaz csakis TELJES EGYETÉRTÉS ÚTJÁN (!)] a SAJÁT SORSA JOBBÍTÁSA érdekében,

milyen KÖZVETLEN GONDOSKODÁST ’Ad’ ennek érdekében a FÖLDANYA

 

Az Egyenes [JOBBÍTÓ (Rendező)] Út MÁSODIK Szakasza

tehát csak egy olyan BIZTOSSÁ megformált SZÁNDÉK alapján indulhat el a teremtő Életében,

amely a VÁLASZTÁSA minden fontos Meghatározójának teljes és pontos MEGÉRTÉSÉN alapul.

 

         Minden KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásra érvényesülő Szabály ma már az, hogy CÉLSZERŰ kisebb és nagyobb SZAKASZOKBAN Megtervezni és Megnyilvánítani.

 

Az Egyenes-Út jellegű Sors-Rendezést is célszerű lehet [NAGYOB EL-VÁLTOZÁS Rendezése esetén]

már eredendően is több szakaszban megtervezni,

így ’Rugalmasabb’ lehet maga a Rendező Út,

több lehetősége van [az addigi Tapasztalatokra alapulóan] mind a teremtőnek,

mind a FÖLDANYÁNAK

Az-Elkövetkező Szakasz Alap-Harmoniájának a Meghatározására

[a Változtatásokra is, ha az a Tapasztalatok alapján szükségessé válna].

 

 

            Említettem, hogy nem olyan régen ’ismertem rá’ arra, hogy a Vadhattyúk mese akár a FÖLDANYA ÉLETÉRŐL is szólhatna:

- az Otthonából / Eredő-Útjáról való „kiszakadásáról” [„elcsúfításáról” / „beszennyeződéséről”],

- majd a szinte azonnal benne megformálódott Hazatérés Szándékáról [ebben az is benne van már a kezdetektől, hogy a hozzá közel lévőket is visszasegítse az Eredendő Helyzetükbe]…

- a nagyon hosszú belső út-keresésről…

- az elcsüggedéséről, majd a belső útkeresése folytatásáról…

- a benne egyre erősödő Szándékról,

- majd a ’GONDOZÓIHOZ’ való belső összekapcsolódás megformálását követően az [Egyenes?] Hazavezető Út Elfogadásáról, és a meghatározott lépések egymás után való következetes megtételéről, amikor már nem csupán a SAJÁT Hazavezető Útját formálja a ’kinti valóságban’ is, hanem a hozzá közel lévő társaiét is [a „vad” hattyúvá vált, otthontalanná vált testvéreinek is készíti a csalán-ingeket, amelyek Védelmek és egyben Irányban-Tartó Gondoskodások is]…

 

            Talán egy kezemen meg tudom számolni azokat a dalokat, amelyek ’nagyon nagy hatással voltak rám’. Nem tudtam, hogy miért, csak ’Éreztem’ a Harmoniát…

            Még kisgyermekként láttam egy filmet [egyszer, azóta soha többé nem találkoztam vele, így a címét sem tudom], amelyben valószínűleg egy beteg (talán gyermek) volt, aki a szobájából az utcán lévő fát figyelte. Nem értettem a szövegét a filmnek, csak a képekre emlékszem. Úgy értettem, hogy az „ágyhoz kötött beteg” a fa leveleit figyelte, és azt gondolta, hogy amikor az utolsó levél is lehull, meg fog halni. Próbálták benne a reményt erősíteni a családtagjai / barátai, de nem sikerült. Valószínűleg itt is megjelenhetett egy ’festő’ (erre már nem emlékszem), de a történet vége az, hogy egy levél makacsul megmaradt a fán, és a beteg végül megerősödött és meggyógyult. Később ismerte fel, hogy a levelet valaki ’odafestette’…

            Nem sokkal később hallhattam valószínűleg Kovács Katitól ezt a dalt (a szöveget Sztevanovity Dusán írta):

 

Hosszú nappalokon s éjszakákon át
feküdt betegen egy szőke hajú kislány
a kislányhoz egyszer egy látogató jött,
aki egy festményt hozott magával a karján

elmondta a kislánynak hogy ezt a képet ő festette régen
festett még sokat, mégis ez a legkedvesebb
és ezért ezt az egyet bárki is kérte tőle sosem adta el
pénzzel nem tudta ezt megfizetni senki

egy hírt hallott egy barátjától
egy szomorú kisleányról
s elhozta a festményt az ára csak egy mosoly,

a kislány erre csendes szóval így válaszolt,
„nagyon köszönöm a képet s azt hogy ily kedves volt
de a festményéért kár,
hisz örömet e kép számomra nem sokáig jelent már
az időm lassan lejár,

mert mióta sorsom így az ágyamhoz köt,
csak a fecskefészket figyelem az ablakom előtt
s mikor elszállnak a fecskék a hajnalt többé sosem látom már”

a festő sajnálta, hogy műve ennyit ér,
elment s elvitte a csodálatos festményt
s csak arra gondolt vajon mit tegyen,
hogy a fecskepár még télen is ott őrizze a fészkét

a kislány elfeledte gyorsan őt
s nézte az ablakon át azt a karcsú fecske párt
a szemközti ház ereszére hó hullott már
el is repült messze délnek minden vándormadár

távol jártak mind a fecskék
de az a kettő itthon maradt őrizni a fészkét
s a kislányban a reményt
és egyre jobban hitte el sem szállnak talán

lassan meggyógyult és egy napon már lábra is állt
és az első rövid útján
ott lenn a havas utcán
a fecskefészket nézte meg a szemben lévő ház falán
és akkor jött csak rá, hogy festve van a fecskepár!

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1343748729_08.jpg
a dal elérhető a képre kattintva

 

            Éppen ma beszéltem arról egy MAG-Társammal, hogy őt ez a dal soha nem fogta meg. Én pedig már gyerekként megtanultam a szövegét és nagyon sokszor elénekeltem… és a végén sokszor ’elérzékenyültem’… Most úgy tudom megfogalmazni, hogy ’A-REMÉNY-és-Az-ÍGÉRET’ volt / van ebben a dalban… hogy amiért mi MAGOK ide születtünk a FÖLDRE, az sikerülni fog… csak tegyük meg azt ami tőlünk telik…

            Ma az jutott eszembe, hogy ez a dal is olyan, mintha a FÖLDANYA sorsa lenne benne.

            A beteggé vált (sorvadó) kislány a YOSÁGBÓL „folyamatosan, akaratlanul EL-TÁVOLODÓ” FÖLDANYA. Nincsen még benne felépült út arra, hogy az ÉLETÉT visszavezesse [Saját Erejéből / Saját Erejével] a kiszakadása előtti Helyzetébe… és nincsen erre eszköze a YO-nak sem… A ’szemben lévő Ház fala’ lehet az Eredő-Birodalma, és ’Tudja’, hogy ha „ősszel” [a Megújulási-Szakasz kezdetére] nem érhet haza, akkor az életének vége… nem fog tudni megújulni, nem fog tudni az ÉLETÉHEZ újabb Teret berögzíteni…

            A ’festő’ [aki képes volt hozzá Közelebb-Húzódni] a mostani megértésem szerint az IRGALOM [mint KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐ] volt, aki a ’legkedvesebb’ ’alkotását’ hozta el, hogy odaadja a gyermeknek… valószínűleg ez az akkorra ALAP-HARMONIÁJÁBAN már megformált ’Egyenes-Út’ volt [a FÖLDANYA Hazavezetésére]…

       A FÖLDANYÁNAK Eredendően (!) van egy belső Összekapcsolódása az IRGALOMMAL / MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, de akkor-régen a FÖLDANYA ezt még nem formálta meg (mint MEGTARTÓI-Teremtő) ténylegesen működő belső-úttá [vagy amit Megformált belőle, az akkorra már visszabomlott]…. Valószínűleg ez volt a közvetlen oka annak, hogy a FÖLDANYA nem volt képes [még / már] KÖZVETLENÜL Befogadni a Megerősítő-Út ’számára’ Megformált ALAP-HARMONIÁJÁT…

       Valószínűleg a FÖLDANYA ’minden figyelmével’ a YO-t figyelte [amely már nem a közvetlen otthona volt, csupán a „szemben lévő ház”]… hátha érkezik onnan valamilyen útmutatás, megerősítés, remény, vigasz… Talán ezért nem tudott ’Tudatosan Figyelni’ az IRGALOM Közeledésére…

           Amikor már majdnem eltűnt a „szemben lévő ház”, nagyon valószínűnek tartom, hogy az IRGALOM és a VILÁG képessé váltak egy ideiglenes Befogadását megalapozni a FÖLDANYÁNAK a VILÁG ’szélére’ [egy olyan TÉRBE, amelyben IRGALMI alapon (a be-nem-fogadott Alap-Minta szerint) megkezdődhet a Közvetlen Gondozása / Megerősítése, a Hazavezetésére való Felkészítése]… Az a ’jel’ [mint REMÉNY] került erre a TÉRRE ’felfestésre’, amely felé BIZALMA volt a FÖLDANYÁNAK… és a Remény megerősödött, az ÉLET-ALAPOK ’ideiglenesen’ megformálódtak a VILÁG [és IRGALOM] felől érkező Közvetlen [MEGERŐSÍTŐ, KÜLÖLEGES] GONDOSKODÁS Befogadhatósága érdekében… [Korábbi írásokban említettem, hogy a FÖLDANYA az ’otthonaként’ (családjaként) sokáig a ’madarat’ kereste (érdekes, hogy a dalban éppen fecske szerepel)].

 

         Említettem korábban, hogy kezdetben az IRGALOM Birodalma inkább a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Belsőbb-TEREKÉNT volt értelmezhető, az IRGALOMBAN a MINDENSÉG-FORRÁSA nem Árasztott ki olyan TERET, hogy abba ÉLŐ, de a saját Helyzetükből EL-TÁVOLODOTT teremtők Befogadhatóak legyenek. Ezért kezdetben a VILÁG ajánlotta fel, hogy a VILÁGON belül [a VILÁG ’szélén’] ÁRASSZON KI a MINDENSÉG-FORRÁSA ideiglenes Gondoskodási-Tereket, és azokba a VILÁG ideiglenesen a KÖZVETLEN GONDOSKODÁSÁBA vonja azokat a teremtőket, akiknek más módon nem óvható meg az Élete a SEMMIVÉ-VÁLÁSTÓL. Mindez az ideiglenes Befogadás [a VILÁG ’szélén’] addig tarthat, amíg az IRGALOM nagy-TEREMTŐJÉBEN a MINDENSÉG-FORRÁSA képessé válik más Birodalmakból eredő Élő teremtők Befogadására és Hazavezető Gondoskodására.

        Mostanra minden eddigi VILÁGI Gondoskodási-Tér visszabontása megkezdődött, a Hazavezetésüket megkezdő teremtők ma már IRGALMI Alapú GONDOSKODÁSI-Terekbe kerülnek Befogadásra / Berögzítésre, közvetlenül ahhoz a Birodalomhoz kapcsolódva, ahonnan Erednek (vagy ahová élő Összecsendülés rögzíti be a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők Életét). Az Eredő-Birodalomhoz való KÖZVETLEN-KÖZELSÉG nagy valószínűség szerint sokkal gyorsabbá és fájdalom-mentessé teszi Az-Elkövetkezőben a Hazavezetéseket.

 

         Amikor a dalban a kislány felismeri, hogy a fecske-pár csupán festett volt, az az ön-felismerésének már az a szakasza, amikor visszaépítve a Tudatosságát elkezdi Felismerni a VALÓDI Helyzetét és a Valódi Lehetőségeit. Jelenlegi megértésem szerint ez volt az a szakasz, amikor a FÖLDANYA már a VILÁG KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSÁBA Tudatosan is Beigazodva a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK [VILÁG által KÖZVETÍTETT] útmutatásával elkezdte újra FELÉPÍTENI a MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉT. A MEGTARTÓI-Teremtővé válásra közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSA készíthet csak fel, ennek érdekében a MINDENSÉG-FORÁSA ’Általános jelleggel’ is Közvetlen (!) Összekapcsolódást alapozhatott meg / formálhatott meg a FÖLDANYÁVAL (!).

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356040251_07.jpg       https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1589557652_86.jpg

        A VILÁGON belül más volt ez a MEGTARTÓI ALAP-JELLEG, mint az Eredendő… [20200509 (7.r.) 7. ponttól kezdődően – elérhető ITT]… olyan volt, amely alkalmas volt ’minden körülmény alapos Értékelését követően’ arra, hogy Hazavezesse mind a FÖLDANYÁT, mind a YOSÁGBÓL kiszakadt egyedi teremtőket

       Sokára erősödött meg annyira a FÖLDANYA [sokára vált annyira Tudatossá a FÖLDANYA], hogy a ’régi festményben’ egyszer már számára FELAJÁNLOTT ’Egyenes-Út’ MEGERŐSÍTÉSÉT Tudatosan Válassza. Amikor ezt már mint MEGTARTÓI-Teremtő (!) képes volt KÉRNI, az IRGALOM Birodalmából eredő egyedi (!) teremtő Életre-Befogadásakor képes volt ezt az Alap-Mintát Befogadni és Berögzíteni (!) az ÉLETÉBE.

 

         Jelenlegi megértésem szerint volt korábban is több próbálkozása a FÖLDANYÁNAK és VILÁGNAK arra, hogy a FÖLDANYA ezt az ’Egyenes-Út’ [IRGALMI] ALAP-MINTÁT Befogadja, de ezek nem jártak tartós sikerrel.

         A mostani ÉRTÉKELÉSEK szerint a VILÁG [habár benne élő Irgalom-mag van], azért nem volt képes ’Közvetítéssel’ Befogadni az IRGALOMTÓL ezt az Alap-Mintát a FÖLDANYA ’számára’, mert közvetlenül a YOSÁG ALAP-JELLEGÉRE (!) Alapult ez a Hazavezető-Egyenes-Út. Akkor formálta ezt meg ’Egyenes-Úttá’ az IRGALOM [véleményem szerint közvetlenül az IRGALOM formálta meg ezt az ALAP-HARMONIÁT], amikor még a FÖLDANYA „csupán TÁVOLODOTT” a YOSÁGBELI Eredendő-Helyzetéből, de még nem került a VILÁG Különleges Befogadásába. Mivel közvetlenül a YOSÁG ALAP-JELLEGÉRE alapult a FÖLDANYA ’Egyenes-Úton’ való Hazavezetése [EZÉRT ’Egyenes’ út (!)], ezért nem volt lehetséges a VILÁG ’Közvetítésével’ ’ÁTADNI’ a FÖLDANYA számára [„ütköző” volt a VILÁG SAJÁT ALAP-JELLEGÉVEL]. KÖZVETLENÜL az IRGALOM sem volt képes ’ÁTADNI’ az Alap-Mintát a FÖLDANYÁNAK, mert még nem volt Megformálva a FÖLDANYA azon Belső-Útja, amely ezt lehetővé tehette volna.

 

Hosszas Fontolgatás,

és több sikertelen Befogadási Kísérlet után került meghatározása az az ’Egyenes-Út’ [Szakasz],

hogy ha a FÖLDANYA Életre Befogadna az IRGALOM Birodalmából egyedi teremtőt,

ennek érdekében a FÖLDANYÁNAK egy ’Közvetlen jellegű’ Belső Összekapcsolódást meg kell formálnia az IRGALOM Birodalmával

[ezt mint a VILÁGBAN ÉLŐ  MEGTARTÓI-Teremtő VÁLASZTHATTA és megtehette (!)],

és ekkor az IRGALOMHOZ [rövid tartamra, az egyedi teremtő tényleges Életre-Befogadásának tartamára] egy Közvetlen Járás nyílik,

amelyen Befogadhatja a FÖLDANYA a HAZAVEZETÉSE érdekében megformált Alap-Harmoniát…

 

         Így fogadta be közvetlenül ’Irgalmi Úton’ a FÖLDANYA már olyan formában a Hazavezető Alap-Harmoniáját, hogy az [mivel ÖSSZECSENDÜLÉSEN alapult a Befogadás (!)] képes volt a FÖLDANYÁBAN ’begyökerezni’ / Megmaradni

 

         Nyilvánvalóan azért volt NEHÉZ ennek a Hazavezetés érdekében Befogadott KÜLÖNLEGES ’magnak’ [Alap-Harmoniának] az Élővé megformálása a FÖLDANYA által, mert a VILÁGBELI MEGTARTÓI ALAP-JELLEGE ’RÉSZLEGES’ volt az Eredendő YOSÁGBELI MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉHEZ képest:

VILÁGBELI: https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1589557652_86.jpg  YOSÁGBELI Eredendő: https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1589402269_33.jpg

 

       Valószínűleg ez az oka annak, hogy csupán néhány MAGJÁNAK a ’Nagyon ERŐS JOBBÍTÓ Szándékká’ megformálódott, TARTÓS [kitartó, következetes] Különleges Munkája volt képes ’Egyenes Utat’ ’találni’ és Megformálni a FÖLDANYA ezen Befogadott, de ténylegesen élővé még nem vált Alap-Mintájához… Nyilvánvalóan a VILÁGBELI Befogadottság volt az oka annak is, hogy az érintett MAGOK ezzel a kitartó és következetes Különleges Munkával is csupán RÉSZLEGESEN voltak képesek Együtt-a-FÖLDANYÁVAL élővé megformálni az ’Egyenes-Utat’

20110831elérhető ITT (valószínűleg az Alap-Harmonia Befogadásáról szól, az akkori megértésem szerint, az akkor ismert fogalmak használatával… arra is figyelemmel, hogy akkor éppen milyen következő lépést volt szükséges megértenem…)

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!