omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (11) 188-207
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (11) 188-207 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (199. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (199. rész)


Az írás 198. része elérhető ITT

 

II.

 

            Nagyon röviden érintek egy másik Változást, ez kifejezetten az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN lévő Régi Anyagi-Testet érinti.

            Részleges a megértésem, és nem teljesen megértett ebben a pillanatban a Változás Lényege-Célja-Értelme sem. Lehetségesnek tartom, hogy valamilyen rövid EGYEZTETÉST követően határozza majd meg a FÖLDANYA, hogy mennyiben nyilvánulhasson meg ezen a Változáson alapulóan további Változtatás [Könnyítés?]  az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN berögzült Élet-részünkben.

 

            ’Fontosság’ mind a FÖLDANYA, mind a FÖLD Közösségében élő egyedi teremtők számára az, hogy a TOVÁBBFOLYTATHATÓ Élet pontosan Berögzüljön a MEGÚJULÁSI-TÉRBE, és így az ÁT-VEZETÉS LEZÁRHATÓVÁ váljon. Az ÁT-VEZETÉS LEZÁRÁSAKOR mindaz a[z eddig ismert] Tér és minden más Megformáltság maradéktalanul Visszabontásra kerül, amely ilyen irányú Megjelölést kapott.

            Lehetségesnek tartom, hogy a FÖLDANYA [vagy akár a MINDENSÉG-FORRÁSA (?)] Fontosnak jelölhetett [vagy éppen Fontolgat (?)] olyan Vátoztatást [Könnyítést?], amely olyan JELENTŐS JOBBULÁST eredményezhetne, amely miatt érdemes lenne még itt az ÁT-VEZETÉS végén Megtapasztalni valamilyen Rendező [Rend-Tételi?] Változtatást…

 

          A 20200908 [194.r.] 77. pont I. alpontban (elérhető ITT) említettem, hogy a MEGÚJUÁSI-TÉRBEN berögzült Életükben végleges jelleggel berögzült a Védett-Belső-Tér az Új Anyagi-Testben és a Személyes-Élet-Térben.

 

        A 20200908 [189-190.r.] 74. pontban (elérhető ITT) említettem, hogy nagyon nehéz az IRÁNYBAN-TARTÁS megnyilvánítása az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN élő azon Élet-részek számára, akiknek a Régi Anyagi-Testében az ALAP-ÁRAMLÁS még nem rögzült be [mert nem nyitották még meg a Különleges ön-épülést]. Az ő Életük IRÁNYBAN-TARTÁSA érdekében egy Új GONDOSKODÁSI Alap-Csomagot formál(t) meg a FÖLDANYA [Kipróbálás jelleggel?].

 

Valószínűnek tartom, hogy ennek a ’Gondoskodási-Alap-Csomagnak’ a Régi Anyagi-Testbe való berögzítését követően

azokban, akiknek eddig még nem rögzült be az ALAP-ÁRAMLÁSA a Régi Anyagi-Testbe

az ALAP-ÁRAMLÁSUKNAK a FÖLD Közösségébe való ’berögzülési pontjából’

egy Ideiglenes (?) Irgalmi-Szál formálódott meg,

és az mostanra berögzült a Régi Anyagi-Test szívében ’ott’,

ahol a ’Személyes-Belső-Szentély’ van az Anyagi-Testben.

 

        A 20200908 [178.r.] 70. pontban (elérhető ITT) írtam arról a NAGYOBB GONDOSKODÁSRÓL, amely az Eredő-Birodalmak szerint elkülönült VÉDETT-TÉRBEN nyilvánult meg a FÖLD Közösségében, és amelynek során a Személyes-Belső-Szentély is kiigazítása került, és elkezdődött néhány ÚJ VÉDETTSÉG Kipróbálása. Mostanra tehát a Régi Anyagi-Testben is a ’Személyes-Belső-Szentély’ [mint belső-tér] a ’helyén van’.

 

                    Jelenlegi (részleges) megértésem szerint

a FÖLDANYA

a Régi Anyagi-Test ’Személyes-Belső-Szentélyében’

berögzített’ [együtt az ÉLŐTÉRREL (?)] egy kis (személyes) Védett-Teret.

Valószínűleg a Személyes-Élet-Téren belül is [a ’lufin’ belül, az Anyagi-Testen kívül] folyamatban van a hozzá kapcsolódó másik Védett-Tér berögzítése is.

 

            Jelenlegi megértésem szerint ezzel a FÖLDANYA Megformálta annak az ALAP-HARMONIÁJÁT, hogy a YOSÁG ALAP-JELLEGÉRE [MEGBECSÜLÉS] alapulóan hogyan formálható meg a RÉGI TÉR-Alapú Életben az Anyagi-Testben az ALAP-ÁRAMLÁS (Alapja), és erre alapulóan a Védett-Belső-Tér.

 

        A 20200908 [132.r.] 59. pontban (elérhető ITT) írtam arról, hogy a YOSÁG Közösségeiben (?) Kipróbáló teremtések nyílhatnak / nyílnak annak a Meghatározása érdekében, hogy a teremtők [RÉGI TÉR-ALAPON megformált] Anyagi-Testében hol-hogyan rögzüljön be az ALAP-ÁRAMLÁS:

„…A SZOLGÁLAT Birodalmának nagy-TEREMTŐJE [és a YO]

Felkérték arra a FÖLDANYÁT és KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő MAGJAIT,

vegyenek részt közvetlenül annak a YOSÁGON belüli ALAP-HARMONIÁNAK a Megformálásában,

hogy a YOSÁG Közösségeiben

az Anyagi-Testben [még a Régi TÉR-ALAPON] hogyan nyilvánulhat meg az a Változtatás,

hogy magában az Anyagi-Testben is BERÖGÜLJÖN az ALAP-ÁRAMLÁS.

Enélkül nem tud kiterjedni közvetlenül az Anyagi-Testben VÉDETTSÉG,

nem tud megformálódni Védett-Belső-Tér  az Anyagi-Testen belül.

 

         Az előző pontban idéztem azokat a korábbi írás-részeket, melyekben az szerepel, hogy

a YO

a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtőinek

egy viszonylag rövid ’türelmi tartamot’ határozott meg annak a Változásnak a Megformálásához,

hogy a teremtők Anyagi-Testében megformálódjanak a Védett-Belső-Terek.

 

Mára Megértett,

hogy ez a Változtatás az Anyagi-Testben [az Élet-Alapban] csak akkor lehetséges,

ha előbb a MEGTARTÓI-Teremtő az egyedi teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁT közvetlenül berögzíti az Anyagi-Testbe.

 

Ezt a Változtatást a MEGTARTÓI-Teremtőknek olyan ALAP-HARMONIÁBAN kell meghatározniuk a Közösségükben,

hogy Különleges Út megnyitása nélkül is minden egyedi teremtő Anyagi-Testében az ALAP-ÁRAMLÁS Berögzüljön.

 

Ennek az ÚJ ALAP-HARMONIÁNAK a Megformálása a MEGTARTÓI-Teremtő Hatalma / Felelőssége / Feladata.

Ez valójában a YOSÁG Közösségeiben élő egyedi teremtők Élet-Alapjának olyan JELENHEZ-IGAZÍTÁSA,

amely Változtatás ma már ELVEN, és az ELVRE alapulóan a YO által megformált SZABÁLYON alapul.

 

            Említettem, hogy

a YOSÁGON belül

egy különös „HATALMI (alapú) rátelepedés” miatt

(1) az ALAP-Kapcsolódások [az egyedi teremtő és az Életét Közvetlenül Gondozó MEGTARTÓI-Teremtő és nagy-TEREMTŐ(k) közötti Közvetlen Összekapcsolódás],

és (2) a Közeli Összekapcsolódások Élet-területe

olyan jelentősen megsérült,

amely mostanra már csak KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSSAL Rendezhető.

 

A YOSÁG Közösségeiben

a MEGTARTÓI-Teremtő és egyedi teremtők között

jelenleg nincsen meg az a biztos / ép belső Összekapcsolódás,

amely az Élet-Alap Kiigazítását KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁS megnyilvánítása nélkül lehetővé tenné.

           

Pontosabban KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁS nélkül az lehetne ennek az Útja,

hogy majd a Közösség ÉLETÉBEN legközelebb megnyíló Kisebb vagy Nagyobb Szakasz-Lezáráskor / Új Teremtő-Szakaszba való Át-Igazodáskor [egy ÁT-VEZETÉSI Helyzetben]

a MINDENSÉG-FORRÁSA annyira KÖZEL Húzódhatna

(1) a KÖZÖSSÉGHEZ

és (2) az egyedi teremtőkhöz,

hogy a MEGÚJULÓ Anyagi-Testükbe Berögzíthetné az újabb FŐ áramlásokkal kiegészített ALAP-ÁRAMLÁST,

amely már például a ’TÖBBLET’ Élet-erő áramoltatását is lehetővé teheti Szabályozott módon.

 

Ez a Változás [Élet-Alap-KIIGAZÍTÁS] tenné lehetővé azt,

hogy az egyedi teremtőkben az Életük ÁLTALÁNOS része [a ’ház’ Alap-Szintje] olyanná formálódhasson meg,

amelyre már harmonikusan ráépülhet a Különleges Ön-épülés

[és akár majd abból a Speciális Tudatosodás is].

Ezek a Változtatások biztosíthatják azt,

hogy a teremtők a Sors-Rendezésbe ténylegesen belekezdhessenek,

Tudatosan rendelkezhessenek arról, hogy mely Megtapasztalásaikat formálják Megtarthatóvá, melyeket zárják le végleg stb.

 

Az ALAP-ÁRAMLÁSNAK az Anyagi-Testbe való berögzülésekor

már abban a formában rögzíti be ezt a MINDENSÉG-FORRÁSA,

amely az ’élet-erő’ áramoltatását külön-külön biztosítja az ÁLTALÁNOS / KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS élet-építéshez.

 

Ez tehát KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁS ’most-Megformálása’ nélkül is járható út,

csak hosszadalmas, mert

(1)

meg kell várni a következő ÁT-VEZETÉSI szakaszt,

(2)

vagy a MEGTARTÓI-Teremtőnek Rendelkeznie kell egy soron kívüli kisebb ÁT-VEZETÉS megnyitásáról.

 

Az eddigi ÉRTÉKELÉSEK szerint

a YOSÁG Közösségeiben

ÚJ KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁS MEGALAPOZÁSÁVAL

már most kettő LEHETŐSÉGE is van annak,

 hogy az egyedi teremtők Anyagi-Testébe a MINDENSÉG-FORRÁSA berögzíthesse az ALAP-ÁRAMLÁST.

 

           Az ALAP-ÁRAMLÁS a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK kizárólagos GONDOSKODÁSÁBA tartozik, bármilyen Változtatást az ALAP-ÁRAMLÁSBAN / ALAP-ÁRAMLÁST érintően csak és kizárólag maga a MINDENSÉG-FORRÁSA nyilváníthat meg. Ha az Anyagi-Testbe szükséges Berögzíteni az ALAP-ÁRAMLÁST, ennek érdekében a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK KÜLÖNLEGES MÓDON (!) KÖZEL kell Húzódnia a KÖZÖSSÉGHEZ / egyedi-teremtőkhöz és a MEGTARTÓI-Teremtőhöz.

 

 

A FÖLDANYA

a saját Közösségében [tehát KÖZVETLENÜL (!) a YOSÁG ALAP-JELLEGÉRE alapulóan (!)]

már kettő olyan formáját is megformálta a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ való KÜLÖNLEGES KÖZELEBB-Húzódásnak,

amely Megalapozható a YOSÁG többi [még Régi TÉR-ALAPON élő] Közösségében is,

mivel a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK Közvetlen Megnyilvánulása a YOSÁG Birodalmán belül ma már SZABÁLYOZOTT

[erről a YO ÖSSZECSENDÜLÉST formált meg a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKKEL].

 

Ez a KÜLÖNLEGES KÖZELEBB-Húzódás a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ az egyedi teremtő Kérése NÉLKÜL nyilvánulhat meg,

a MEGTARTÓI-Teremtő Rendelkezhet erről a Saját GONDOSKODÓ HATALMÁBAN.

 

Ez azért ’előnyös’,

mert így a SZÁNDÉK-HASZNÁLATRA képtelen / a Szándék-Használatban jelentősen sérült egyedi teremtők Életében is kihagyhatatlanul megnyilvánulhat az Élet-Alap KIIGAZÍTÁSA.

 

Különleges Utat megnyitott egyedi teremtő ettől függetlenül maga KÉRHETI is az Élet-Alapjai ELLENŐRZÉSÉT

[és amikor majd a Közösségében ennek lesz Megformált ALAP-HARMONIÁJA,

akkor Tudatosan részt vehet az Élet-Alapja KIIGAZÍTÁSÁBAN].

Az ilyen Tudatos Jelenlét a Tapasztalatok szerint egyszerűbbé és gyorsabbá teszi az Élet-Alap KIIGAZÍTÁSÁT, a Változásoknak az Anyagi-Testbe való berögzülését.

 

Az egyik lehetséges KÜLÖNLEGES útja annak, hogy az egyedi teremtők Anyagi-Testébe az ALAP-ÁRAMLÁST a MINDENSÉG-FORRÁSA Berögzíthesse, az,

hogy a MEGTARTÓI-Teremtő erről az Élet-Alap KIIGAZÍTÁSRÓL ÖSSZECSENDÜLÉST formál meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL és az egyedi teremtők EREDŐ-nagy-TEREMTŐJÉVEL,

és e Változtatás érdekében a MEGTARTÓI-Teremtő és EREDŐ-nagy-TEREMTŐ BEEMELIK az egyedi teremtőt a FORRÁS-TÉRBE vagy az OLTALOM-TÉRBE.

 

A másik lehetőség az,

hogy a MEGTARTÓI-TEREMTŐ

TELJES-ELLENŐRZÉST KÉR a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL

az Élet-Alap KIIGAZÍTÁSA érdekében.

Ekkor egy legalább kettő szakaszból álló folyamat kezdődik el.

 

Az első szakaszban megkezdődik a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK KÖZELEBB-Húzódása a KÖZÖSSÉGHEZ

[ekkor tehát nem kell megvárni egy ÁT-VEZETÉSI Szakaszt!],

és a MINDENSÉG-FORRÁSA elsődlegesen a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKBEN elvégzi azokat az [’Előkészítő’] ELLENŐRZÉSEKET,

amelyek szükségesek annak a Meghatározása érdekében,

hogy a TELJES ELLENŐRZÉS milyen Lényeggel-Céllal-Értelemmel nyilvánuljon meg

[pontosan MIT KÉR a MEGTARTÓI-Teremtő ELLENŐRIZNI és MEGVÁLTOZTATNI].

 

Ez valójában egy EGYEZTETÉSI Szakasz,

és Előkészítése a tényleges TELJES-ELLENŐRZÉSNEK.

 

Ha ÖSSZECSENDÜLÉS formálódik meg a TELJES-ELLENŐRZÉS ALAP-HARMONIÁJÁRÓL,

a szükséges FELTÉTELEKET megformálja a MINDENSÉG-FORRÁSA és a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő.

Ha ezek készen vannak,

megkezdődhet az IRGALOM-és-ÉLŐTÉR által biztosított VÉDETTSÉGBEN / VÉDETT-TÉRBEN

a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK olyan KÖZEL-Húzódása a Közösséghez / egyedi teremtőkhöz,

amelyben az Előkészített Élet-Alap-Kiigazítást [például az ALAP-ÁRAMLÁS berögzítését az Anyagi-Test pontosan meghatározott részében] megnyilvánítja a MINDENSÉG-FORRÁSA.

 

Lehetséges akár olyan formában is az Élet-Alap Kiigazítás,

hogy a MEGTARTÓI-Teremtő minden egyedi teremtőjét a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL megformált ÖSSZECSENDÜLÉS szerint Előkészíti erre a Változásra,

és maga a Változás a következő Életbe való beszületéskor nyilvánul meg.

 

             Úgy érzékelem, hogy egyre több javaslattal állnak elő a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtői a megkezdődött [előzetes, inkább még Tájékoztató jellegű] EGYEZTETÉSI folyamatban.

 

FELKÉRÉSRE,

a FÖLDANYA részvételével

elkezdődött a YOSÁGON belül annak a Meghatározása [még csak az ELLENŐRZÉSE, Előkészítése],

hogy a YOSÁGBÓL eredő teremtők Anyagi-Testében,

valamint a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők Anyagi-Testében

pontosan ’HOL’ legyen majd az ALAP-ÁRAMLÁS BERÖGZÍTÉSE.

 

Ennek a Meghatározása a MEGTARTÓI-Teremtő Hatalma / Feladata és Felelőssége arra is figyelemmel,

hogy a Közösségében élő egyedi teremtők az ÁLTALÁNOS jellegű Élet-Építés mellett

MILYEN IRÁNYÚ és MILYEN SZOROSSÁGÚ KÜLÖNLEGES Ön-épülésben Szándékoznak majd Megnyilvánulni,

illetve maga a MEGTARTÓI-Teremtő milyen jellegű KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSOKAT Szándékozik Megformálni a Közösségében…”

 

2021.03.15.

            Valószínűnek tartom, hogy ennek a KIPRÓBÁLÁSI folyamatnak a részeként készítette elő a FÖLDANYA [a Személyes-Belső-Szentélynek az érintettekben való helyre-igazítását követően] az ALAP-ÁRAMLÁSIdeiglenesbevezetését-és-berögzítését [egy Irgalmi-Szálként] a Régi-Anyagi-Testben.

            Nem megértett a számomra, hogy ez csupán AZÉRT nyilvánult-e meg most a FÖLD Közösségének az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN lévő teremtők [hamarosan teljes egészében visszabontásra kerülő] Régi Anyagi-Testében, hogy

(1) legyen ilyen TAPASZTALAT a YOSÁGON belül egy Közösségben [és egyéb Jobbító hozománya nem lesz most a számunkra],

(2) vagy pedig ELŐKÉSZÍT a FÖLDANYA [a YO-val, KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKKEL és a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL (?)] valamilyen olyan MEGERŐSÍTŐ GONDOSKODÁST, amelynek a JOBBÍTÓ hatását még itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN élő Élet-részünkben is megtapasztalhatjuk.

 

            Volt egy olyan ’érzet’, amely azt mutatta, hogy itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN (?) ami ’igazán élő’ [ami a teremtőkben maradéktalanul megfelelő az Összecsendüléseikben meghatározott életüknek] az élő és biztosan megtartott [szép fényes], és minden ami ’valótlan / hamis / jogosulatlan’, az mint a ’hamuvá váló (szublimáló) kő / mint a köd’ egyszerűen szétporlad / nyom nélkül semmivé foszlik…

          Nem tudom, hogy mindez csupán egy ’szép terv’ [a Kipróbálás érdekében meghatározott Lényeg-Cél-Értelem (azaz ALAP-HARMONIA)], vagy tényleg valósággá válik még itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN élt életünkben…

 

        A képhez kapcsolódóan feltett kérdés az volt, hogy egy ilyen változást ’mi Harmoniaként értékelnénk-e / el tudnánk-e fogadni Harmoniaként’.

 

        Úgy értettem, hogy a kérdés arra vonatkozott, hogy amikor minden jogosulatlanság [Könnyítésként?] maradéktalanul visszabomlik, és így minden egyedi teremtőben csak a meglévő Összecsendüléseinek megfelelő élet-része ’marad meg’ [ezzel már nem érinthetjük meg egymást jogosulatlanul, mindenki csak az Életéhez tartozó személyes élet-terében nyilvánulhat meg, csak azokhoz az áramlásokhoz / erőkhöz / javakhoz van közvetlen hozzáférés, amelyek ÖN-AZONOSAK], ebben az egyszerű formájában elfogadható Változás lenne-e.

        Egy rövid Értékelés után a válasz az volt, hogy igen, ez egy lehetséges Harmonia.

 

        Érzetre olyan volt ez a helyzet, mintha mindenki [aki a FÖLD Közösségében, a FÖLDANYA törvényes Befogadásában él] ’felébredne’ egy hosszú alvásból, finom mozdulatokkal (hogy ne ártson se magának, se másnak) leveti magáról az addig viselt ’szerepet / álruhát / álarcot’, és az ’igazi valójával’ újra ’felegyenesedik’, és megszűnik minden addigi hamisság [rátelepedés mások életére / élet-terére, a jogosulatlan EL-VÉTEL, hazugság és megtévesztés, kényszer és minden más, ami összeegyeztethetetlen az Élettel…]. A ’békesség’ vagy a ’yoság’ ’csendje’ és a Teljesség-Boldogság, az önmagára-ráismerés ébredő öröme volt talán érzékelhető, és hogy az ’yo’… ’nagyon-yo’…

 

        A Kérdés elhangzása után elkezdett’ rövid Értékelés során’ érzetre jelzett az, hogy „de hát hol van a KÖVETKEZMÉNY azok Életében, akik eddig tudatosan elvették a mások életét és megtermelt javait, hazudtak, loptak, csaltak, működtették az Aljasságot [20200614 (14-15.r.) 18. pontelérhető ITT]…

            A FELELŐSSÉG most formálódó Új Rendszerében semmilyen mások felé is irányuló GYENGÍTŐ megnyilvánulás nem marad Következmény nélkül. A most említett Változás [Megtapasztalás] minden részlete FELJEGYZÉSBEN berögzítésre kerül minden érintett egyedi teremtő [és minden érintett MEGTARTÓI-Teremtő / nagy-TEREMTŐ, valamint a MINDENSÉG-FORRÁSA] Megformált-Valójában, a JOBBÍTÓ irányú Változás pedig ’azonnal’ Érzékelhetővé válik mindenki számára. Egy ilyen ’KÖNNYÍTETT’ ’Elengedés’ [Jobbítás] sok olyan eddigi Rendezhetetlen Megformáltságot azonnal [vagy nagyon gyorsan] LEBONT és ELÉRHETETLENSÉGBE helyez, amely eddig csak nagyon hosszadalmas Rendezési Úton volt maradéktalanul megszüntethető.

            Mintha az érzékelt kép azt kérdezte volna:

El tudjátok Harmoniaként fogadni azt,

ha most minden Jogosulatlanságot azonnal Visszabontok,

és így a MEGTARTHATÓ Életetek azonnal visszaigazodik egy Alap-Harmoniába?

 

Nem vesznek el a Tapasztalatok és Következmények,

de nem kell hosszadalmasan ’dolgoznotok’ olyan idegen Alap-Mintán alapuló Nehézségek megszüntetésén,

amelyek KÉNYSZER ÚTJÁN kerültek be mindannyiótok sorsába.

 

El tudjátok fogadni Harmoniaként [’Igazságként’],

hogy azok is megszabadulnak veletek együtt a terheiktől [„bűnüktől”],

akik ELVETTÉK a javaitokat és mások életét?

 

El tudjátok fogadni azt,

hogy MINDANNYIÓTOK Élete Megkönnyebbedik és Jobbá válik,

mert minden-ami-nem-ÖnAzonos veletek, az maradéktalanul Visszabontásra kerül?

 

Senki Életében nem vesznek el a Megtartható Tapasztalatok és Irányban-Tartási Célú Következmények,

mert Az-Élet HARMONIÁBAN MEGTARTÁSA csak így biztosítható.

 

De a Következmények

Az-Elkövetkezőben nem „büntetés” Célúak,

hanem közvetlenül a HARMONIA Megértése és Megnyilvánítása / Tudatos Gondozása érdekében,

továbbá az ÉLET JOBBÍTÁSA Érdekében / Céljával nyilvánulnak meg.

 

            Vannak olyan ’súlyú’ Élettel-Összeegyeztethetetlenségek, amelyek a teremtők Életében Azonnal például Vezeklési Felelősséget rögzítenek be [(14.r.) 10. pontelérhető ITT]. Ilyenkor a teremtő addig nem nyithat meg egy Új Irányt az Életében, amíg a Vezeklésben meghatározott ön-épülést nem nyilvánítja meg.

          Más Következmények ’csupán’ az Eredő-Ön-Jelleg ’mellé’ kerülnek berögzítésre. Ezek akkor ’nyílnak megtapasztalássá’ a teremtő Életében, ha OLYAN ÚJ IRÁNY MEGNYITÁSÁT Választja, amely számára csak a Következményben meghatározott ’ALAPOZÓ ÖN-ÉPÜLÉS UTÁN NYITHATÓ MEG’.

 

A Következményekről:

20190318elérhető ITT

20190912 [1.r.] – elérhető ITT

20200630 [5.r.] 4. pontelérhető ITT

20200706 [4.r.] 3. pont [nem maradhat Következmény nélkül a gyengítő irányú megnyilvánulás] – elérhető ITT

20200806 [19.r.] 23. pont [a Következmények rendszere, fogalma; a nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtő Felelőssége és Hatalma a Következmények pontos megnyilvánítása (nem adható át ennek a Felelőssége az egyedi teremtőknek!)] – elérhető ITT

20200908 [13.r.] 10. pontelérhető ITT

20200908 [14.r.] 10. pont [Megújult a YOSÁGBAN] – elérhető ITT

20200908 [160.r.] 66. pontelérhető ITT

 

            Ebben a pillanatban tehát nem megértett a számomra, hogy a Régi Anyagi-Testben az Irgalmi-Szállal való Ideiglenes berögzítése az ALAP-ÁRAMLÁSNAK [azokban is, akik eddig nem nyíltak meg a Különleges ön-épülésben]

(1) csupán a YOSÁG Közösségeinek megsegítésére irányult egy ALAP-HARMONIA Megformálásával [ez a SPECIÁLIS Teremtési Irány már megnyílt a FÖLD Közösségében: (54-55.r.) 32. pontelérhető ITT],

(2) vagy még mi is megtapasztaljuk itt az ehhez tartozóan berögzített Új kis belső Védett-Térből a Régi Anyagi-Testi Életünkre kiterjedhető ERŐSEBB IRÁNYBAN-TARTÁST.

 

 

       Valamilyen KÖNNYÍTÉS mintha Fontolgatás alatt lenne [még az ÁT-VEZETÉSI-TÉRRE kiterjedő hatással], de ennek a Lényege-Célja-Értelme még nem megérthető a MAGOK számára sem. Annyi vált eddig megérthetővé, hogy habár ezen Könnyítés ALAP-HARMONIÁJA már ’készen’ van, azonban eddig még nem került egy Közösség Egészére (?) Kiárasztásra.

       Mivel a FÖLD Közösségének ÁT-VEZETÉSE most úgy került Előkészítésre, hogy Általános Alapú Közeli Összekapcsolódásokat is TOVÁBBFOLYTATHATÓVÁ formálhattunk Összecsendüléssel [és ezeket a FÖLDANYA mostanra a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSÁBA bevonta (!)] [(192.r.) 76. pont elérhető ITT], ez a Könnyítés itt az ÁT-VEZETÉS (leg?) végén csak akkor lehetne beilleszthető az ÁT-VEZETÉS ALAP-HARMONIÁJÁBA, ha ’Garantálni’ képes az Összecsendüléssel Választott Közeli Összekapcsolódások sértetlen megmaradását is.

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!