omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (11) 188-207
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (11) 188-207 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (207. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (207. rész)


Az írás 206. része elérhető ITT

 

80.

2021.03.17.

 

            A [199.r.] 78. pont II. alpontban (elérhető ITT) írtam:

            „…Ebben a pillanatban tehát nem megértett a számomra, hogy a Régi Anyagi-Testben az Irgalmi-Szállal való Ideiglenes berögzítése az ALAP-ÁRAMLÁSNAK [azokban is, akik eddig nem nyíltak meg a Különleges ön-épülésben], továbbá erre alapulóan a Védett-Belső-Tér berögzítése

(1) csupán a YOSÁG Közösségeinek megsegítésére irányult-e egy ALAP-HARMONIA Megformálásával [ez a SPECIÁLIS Teremtési Irány már megnyílt a FÖLD Közösségében: (54-55.r.) 32. pontelérhető ITT],

(2) vagy még mi is megtapasztaljuk itt az ehhez tartozóan berögzített Új kis belső Védett-Térből a Régi Anyagi-Testi Életünkre kiterjedhető ERŐSEBB [SPECIÁLIS] IRÁNYBAN-TARTÁST.

 

 

       Valamilyen KÖNNYÍTÉS [SPECIÁLIS GONDOSKODÁS?] mintha Fontolgatás alatt lenne [még az ÁT-VEZETÉSI-TÉRRE kiterjedő hatással], de ennek a Lényege-Célja-Értelme még nem megérthető a MAGOK számára sem. Annyi vált eddig megérthetővé, hogy habár ezen Könnyítés ALAP-HARMONIÁJA már ’készen’ van, azonban eddig még nem került egy Közösség Egészére (?) Kiárasztásra.

        Mivel a FÖLD Közösségének ÁT-VEZETÉSE most úgy került Előkészítésre, hogy Általános Alapú Közeli Összekapcsolódásokat is TOVÁBBFOLYTATHATÓVÁ formálhattunk Összecsendüléssel [és ezeket a FÖLDANYA mostanra a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSÁBA bevonta (!)] [(192.r.) 76. pontelérhető ITT], ez a Könnyítés itt az ÁT-VEZETÉS (leg?) végén  csak akkor lehetne beilleszthető az ÁT-VEZETÉS ALAP-HARMONIÁJÁBA, ha ’Garantálni’ képes az Összecsendüléssel Választott Közeli Összekapcsolódások sértetlen megmaradását is…”

 

2021.03.17.

            Annyi megértetté vált a tegnapi napon, hogy a Fontolgatás alatt lévő Könnyítést is tartalmazó (?) GONDOSKODÁS SZOLGÁLATI Alapú

>>> a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL SZOLGÁLATI Alapú GONDOSKODÁSKÉNT Áradt ki (mostanában?, újonnan?),

>>> az ALAP-HARMONIÁJA a SZOLGÁLAT Birodalmában formálódott Késszé.

 

            Mivel ez a KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁS közvetlenül érinti a FÖLD Közösségének most Megnyíló ÚJ-KEZDETÉT, ezért ez a GONDOSKODÁS az egyik részében az IRGALOM Birodalmához tartozik. Jelenlegi megértésem szerint a GONDOSKODÁST lehetővé tevő ’Élet-Tér’ is IRGALMI Alapú Gondoskodási-Tér [ez képes az Élet közvetlen Megtartására]. Ilyen Gondoskodási-Teret [Védett-Teret] ma már az IRGALOM megformálhat (1) akár egy Közösség Egészére kiterjedően is, (2) és megformálhat akár egy egyedi teremtő Élete számára is.

      Az IRGALMI Alapú [Gondoskodási] Téren belül a Megnyilvánuló GONDOSKODÁS ALAP-HARMONIÁJÁT ugyanakkor a MINDENSÉG-FORRÁSA a SZOLGÁLAT Birodalmában rögzítette be [tehát SZOLGÁLATI Alapú].

      Ha szükséges egyéb Tér-Formálás és Áramlás-Formlás, abban ma már közvetlenül az ÉLŐTÉR Birodalmának nagy-TEREMTŐJE és teremtői nyilvánulnak meg.

 

            Azért vált ezen részében Megérthetővé a Fontolgatási szakaszban lévő GONDOSKODÁS, mert egy ’szűk körű’ Kipróbálás van folyamatban [nem csak MAGOK részvételével], és a Kipróbálás néhány Tapasztalatának Értelmezése már megkezdődött. Akik részt vettek a Kipróbálásban, azokban [egy KÖNNYÍTÉS útján megnyilvánult (Gyors) ELENGEDÉSHEZ (?) kapcsolódóan (?)] ’Ijedtség’ jelzett, és volt akiben ez félelem megformálódását okozta, míg mások rövidebb vagy hosszabb tartamban az összezavarodást tapasztalták meg. Jellemző volt, hogy az ijedtséget vagy zavart megtapasztalók nagyon hamar MAG-teremtőkhöz fordultak közvetlenül, és segítséget kértek. Ezekre az ijedtségben vagy összezavarodásban JELZŐ Helyzetekre [és élet-részekre] az ELLENŐRZÉS, és a szükséges MEGERŐSÍTÉS [GONDOSKODÁS, VÉDETTSÉG] megformálása már folyamatban van.

            Egy olyan részleges Megértés kapcsolódott a Kipróbálási helyzet(ek)hez, hogy

a GONDOSKODÁS lényege az,

hogy valamilyen közvetlen módon (azonnal?)

(1)

 a ’Jelenre’ / ’Jelenlétre’ [és a ’Jelen’ éppen soron következő tennivalójára] irányítja a Figyelmet [Tudatosságot],

(2)

 és a lehető legteljesebben a Saját Sorsra ’húzza vissza’ a Figyelmet

 

Ez a [Különleges (ezen belül leginkább SPECIÁLIS), IRÁNYBAN-TARTÓ Célú-Lényegű] GONDOSKODÁS

azon egyedi teremtők felé irányul(hat) (?) (ebben a részében?),

akik a Tudatos Jelenlétüket megtartva tapasztalják meg az ÁT-VEZETÉST

[annak a még előttünk lévő részét?] (?)…

és akiket jelentősebben ’befolyásolnak’ vagy ’megérint(het)nek’ a ’KINT’ / ’a-mások’ megnyilvánulásai

[például a ’múlt’ vagy a ’jövő’ (bevetített?) képei, a „balgaságok” és a „kommunikációs-propaganda”,

a „fokozódó” „Veszély / Élet-Veszély” bekövetkezésével való riogatás stb],

és ezért nem tudják vagy nem merik a Figyelmüket és teremtő-erejüket tudatosan önmagukra irányítani

 

            Az egyik ehhez kapcsolódóan érzékelt megértést segítő kép:

            ’Állok’ a TÉRBEN az életemmel [az Életemhez tartozó Térben], és körbevesz egy nem túl nagy gömb [(’Személyes’?) IRGALMI Gondoskodási-Tér (?)], amelyben kényelmesen elférek és kényelmesen mozoghatok.

      Biztonságban vagyok.

       A gömbön kívülre nem látok.

       A gömbön belül tisztán látok.

       Belső útmutatást kapok [és/vagy a Figyelmemet valamilyen formában segítik irányítani az Életem GONDOZÓI arra], hogyan-merre (miért?) tegyem meg a következő lépésemet.

 

            Ebben a gömbben TEVÉKENY (!!!) maradok, a Tudatosságomat is képes vagyok megtartani, képes vagyok a Szándék-Használatra és az Életem Tudatos Irányban-Tartására [ez tehát egy IRGALMI TÉR-Alapú (Gondoskodási) ’Személyes’ (?) Védett-Tér].

        A Figyelmemet önmagamra irányítom (szinte kizárólagosan), és abban kapok útmutatást (ha lehet belülről, ha nem, akkor olyan más módon, amit képes vagyok érzékelni), hogy milyen módon óvhatom meg az életemet, milyen TEVÉKENYSÉGET végezzek [végezhetek] én magam tudatosan az Életem Irányban-Tartása érdekében.

 

            A 20140128-i írásban (elérhető ITT) írtam a FÉNYESSÉG elnevezésű [akkor még VILÁGI Alapú] MEGERŐSÍTŐ GONDOSKODÁSÁRÓL a FÖLDANYÁNAK. Ide-idézem, mert talán segíthet most a Megértésben [*szóhasználatában egy kissé a Jelenhez igazítottam]:

           

      „…A FÖLDNEK-MAGÁNAK Van egy új EREJE, a ’FÉNYESSÉG ERŐ’.

        A ’fényesség’ fogalma alatt a korábbi lejegyzésekben a „Megnyilvánult / Megnyilvánuló Yo”-t értettem. [(L)yó = Harmonia]

 

       [* Nekünk még tanították az általános iskolában, hogy a ’LY’ hangunk mostanra ’elveszett’. Ma már nem tudjuk, hogy milyen volt ez a hang pontosan, csak annyi ismert, hogy valamennyire hasonlított a ’J’ hangra.

     Valami ’fontos’ ’veszett el’ az életünkből, valami (eredendően?) régebben ’Megformált’, amely talán segítette az összekapcsolódásunkat a FORRÁSSAL (és egymással?), és segített abban eligazodni, hogy mi a Harmonia az életünkben, és mitől tartsuk magunkat tudatosan távol…

      … nagyon Eltávolodtunk a ’YO’-ságtól…]

 

            Magam a FÉNYESSÉG EREJÉT a tegnapi nap folyamán [2014. január végén] Érzékeltem / Tudatosítottam ’a maga teljességében’, azonban jelenlegi megértésem szerint valójában már ’néhány nappal ezt megelőzően’ megnyilvánult, és eddig [hasonlóan a MEGVILÁGÍTÁS EREJÉHEZ (20131123)] a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI és a közvetlenül ÉRINTETTEK az elmúlt napok / hetek Különleges ÁtVilágításaira figyelemmel még Javaslatokat terjeszthettek elő a FÖLDANYÁNAK arra, hogy milyen ’irányokban’ és ’kiterjedésben’ ’Pontosodjon’ az új ERŐ.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

fő jellegében a FÉNYESSÉG EREJE

a FÖLD Természetes Létezőinek [és a FÖLDANYÁNAK-MAGÁNAK]

a TÖRVÉNYES ’Meghatározók’ TUDATOSÍTÁSÁBAN és Tudatos Megnyilvánításában

[Szükségben a ’Meghatározók’ MEGERŐSÍTÉSÉBEN] ’teremtőtársa’.

 

            Jelenlegi megértésem szerint ’nem véletlenül most’ a Végső KiIgazítás [= az ÁT-VEZETÉS tényleges megnyílását megelőző legutolsó szakasz] KiTeljesedő folyamatának ’ennyire a végén’ [már a ’Befejezés’, vagyis a teljes lénnyel a TÖRVÉNYESEN Megnyitott új Irányokba való BeIgazodás Szakaszában] vált MEGNYILVÁNULTTÁ a FÉNYESSÉG EREJE:

 

habár az új ERŐ ’elsődlegesena már TÖRVÉNYESEN Megnyílt új FÖLDI Teremtési SZAKASZ BIZTOS MEGTARTÁSÁNAK MEGERŐSÍTÉSÉT Szolgálja,

az ERŐ rendelkezik néhány IGEN Különleges és NAGYON Különleges [mai fogalommal: SPECIÁLIS] Megnyilvánulással is,

amelyek közvetlenül magát a Végső KiIgazítás Teremtő folyamatát is Biztosabbá teszik.

 

            Valószínűleg az egyik NAGYON Különleges Megnyilvánulása a FÉNYESSÉG EREJÉNEK az, amit jelenleg a ’leg-erőteljesebbnek’ Érzékelhetnek azok, akiknek Szüksége van az ERŐ általi ilyen irányú Megerősítésre:

 

a FÉNYESSÉG EREJE

’nagyon erőteljesen’ ’rávilágít’ a TÖRVÉNYES (= Összecsendüléssel meghatározott) Kapcsolódásokra,

nagyon erőteljesen Megvilágítja [’segít’ Pontosan és Biztosan Tudatosítani’] azokat a TÖRVÉNYES Áramlásokat, amelyeknek résztvevője a teremtő.

 

            A Jelentős Változások folyamán [amikor az érintettek maguk Jelentős Igazodásokat és Rendeződéseket élnek meg] az EMLÉKEZÉS EREJE és a SZERETET EREJE Nagyon (!) Különleges jellegű Megtartó és Megerősítő ERŐ,

’segítik’ a Változás folyamatában Jelenlévőt

önnön lényének,

a Valós Helyzetének és Lehetőségeinek,

valamint a [Közeli Összekapcsolódásban lévő] Társainak (!)

a felismerésében,

és így abban,

hogy a TÖRVÉNYESEN Megnyitott Teremtési Irányában és önnön Teljességében Nyilvánuljon meg a Változást megélő.

 

Tapasztalati Tudássá’ vált a FÖLDÖN / VILÁGBAN az, hogy

a Jelentős Változás folyamataiban

a teremtő nem mindig képes Pontosan Érzékelni / Tudatosítani azokat a Teremtőársait, akikkel ’éppen Egy Áramlásban Van’:

(1) a benne-magában és

(2) a Társakban folyamatban lévő Igazodások / Rendeződések

(3) és a Tudat által még kevésbé Tudatosított új Megnyilvánulások

nehezebbé tehetik a ténylegesen Meglévő / Megnyílt TeremtőTársi Kapcsolódások Felismerését,

valamint az új Teremtési Irány / új Teremtési Alap-Értékek [a Választott-Új][így a Saját Meghatározók] Felismerését / Tudatosítását.

 

            Ennek a VÁLTOZÁSI FOLYAMATBÓL magából eredő „sajátos akadályozottságnak” az Elhárítását szolgálja ’közvetlenül vagy közvetve’ több már korábban is Megnyilvánulttá vált ERŐ [például a TELJESSÉG ERŐ, a KÉPZELET EREJE, a KÖZVETLENSÉG ERŐ, az ÁRAMLÁSOK EREJE, a MEGVILÁGÍTÁS EREJE, a KEGYELEM EREJE stb].

            Immár a FÉNYESSÉG EREJE olyan KÜLÖNLEGES [akár NAGYON Különleges (= SPECIÁLIS)] Megnyilvánulással is rendelkező ÚJ FÖLD-ERŐ, amely Szükség esetén ’nagyon erőteljesen’ ’rávilágít’ egy adott helyzetben arra a TeremtőTársra (és a TeremtőTárssal meglévő ’Áramlásra’), amellyel KÖZELI Kapcsolódásban van a teremtő.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1390887875_04.bmp  //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1390887879_31.bmp

         Néha csak magát az ’Áramlást’ [a Társhoz való Közvetlen / Közeli Kapcsolódást] [akár a Kapcsolódás / Áramlás legfőbb jellemzőit] ’mutatja meg’ / ’világítja meg erőteljesen’ a FÉNYESSÉG EREJE,

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1390887883_16.bmp

         máskor pedig az Áramlás / Kapcsolódás [mint egy ’összekötő fényes folyosó’] ’megmutatása’ mellett a Kapcsolódásban lévő Társ (!) lényét [vagy lényének valamely fontos minőségét / elemét] --- azért, hogy az ’összetartozás’ ’TÉNYE’ világossá / Értelmezhetővé / Tudatosíthatóvá váljon a teremtő(k) számára.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1385219648_84.bmp  //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1385219656_05.bmp

            Az ilyen jellegű Tudatosodás elősegíti azt, hogy azok, akik Az-Elkövetkezőre egymással Együttes-Teremtésben [Közeli Összekapcsolódásban] Nyíltak meg [és emiatt MÁR ténylegesen  Egy Áramlásban Vannak – habár ebben még nem Tudatosodtak kellően], egymásnak akár a Nagyon Különleges [= SPECIÁLIS] helyzetekben is ’közvetlenül’ Megerősítést / Gondoskodást adhassanak.

    Különleges módon ’elősegíthetik’ azt, hogy

(1) mind saját maguk, mind a velük már Egy-Közös-Irányt Választott társak könnyebben és Pontosan BeIgazodjanak az Együttes-Teremtés választott Irányába

(2) és Tudatosodjanak [teljesen Tudatossá váljanak] a Közeli-Összekapcsolódásuk ’Meghatározó Alap-Értékeiben’ is,

(3) ezáltal pedig a lehető leghamarabb Teljesen Tudatába kerüljenek a közöttük Megnyílt új Áramlásnak és az új Áramlás Meghatározó Jellemzőinek.

 

       Korábbi lejegyzésekben érintettem, hogy a FÖLDÖN jelenleg minden új Teremtési Szakasz legelején a FÖLD Természetes Létezői [MAGA-A-FÖLDANYA is] ’ÖNELLENŐRZÉSBEN’ Nyílik meg / Nyilvánul meg.

      Az ÖNELLENŐRZÉS egy olyan KÜLÖNLEGES (!) Teremtő folyamat, amelyben minden MEGNYILVÁNULT KÜLÖNLEGES ERŐ a teremtők MEGERŐSÍTÉSRE lehet annak TUDATOSÍTÁSÁBAN, hogy milyen új Teremtési Irányban / Értékben Nyíltak meg / Vannak. Az ÖNELLENŐRZÉS Teremtő folyamata elsődleges célja szerint az Összecsendüléssel Megnyitott új Teremtési Szakaszba való BIZTOS BeIgazodásban ’segít’, az új Teremtési Irány / Arány / Értékek Biztos Megtartását szolgálja ’minden Szükséges módon’ [például még Szükséges Elengedések Pontos és gyors Megnyilvánítása által, fontos Kapcsolódások Megerősítése által, a szükséges Megértések teljessé formálása által stb].

 

            A FÉNYESSÉG EREJE az ÖNELLENŐRZÉSI folyamatok során is Megnyilvánulhat egy új MEGERŐSÍTŐ ERŐKÉNT [hogy a ténylegesen Megnyílt új Áramlás ’TÉNYÉBEN’ és adottan fontos egyéb más Jellemzőiben kellően TUDATOSSÁ váljon az érintett], ezen KÜLÖNLEGES Megnyilvánulása mellett azonban a FÉNYESSÉG EREJE egyéb más fontos Megnyilvánulási erővel / úttal is rendelkezik ÖNNÖN EREJÉBEN.

            Az egyik legfontosabb [jelenleg legfontosabb] Megnyilvánulási módja a FÉNYESSÉG EREJÉNEK az, hogy

hozzásegíti a FÖLD Természetes Létezőit ahhoz,

hogy az önnön lényüket és az adottan TÖRVÉNYESEN Megnyitott Teremtési Szakaszukat jellemző ’Főbb Meghatározókat’ [minden Fontos Meghatározót]

BIZTOSAN TUDATOSÍTSANAK / BIZTOSAN MEGTARTSANAK.

 

            A ’Meghatározó’-k olyan ’fontos értékek és alapok’, amelyek egy-egy Teremtési Szakaszban MINDEN (!!!) Teremtői Megnyilvánulás számára ’meghatározók’, valamilyen módon-és-mértékben minden egyes Teremtésben ’jelen-vannak’ / felismerhetők-és-Tudatosíthatók’.

A ’Meghatározók’ BIZTOS ISMERETE / TUDÁSA

’nagyban megkönnyíti’ a TÖRVÉNYESEN Megnyitott Teremtési Irányok-és-Arányok-és-Értékek BIZTOS Megtartását,

könnyebbé / egyszerűbbé teszik a TÁRSAS Teremtésekben való olyan jellegű Jelenlétet / Megnyilvánulást,

amely ’minden TÁRS’ számára MEGTARTÓ a TÖRVÉNYES Teljességben

[vagyis amely minden érintett számára biztosítja a Kiegyensúlyozottan KiTeljesítő Teremtésben való Jelenlétet].

 

        A FÉNYESSÉG EREJE a FÖLDÖN az egyik olyan [Különleges és Nagyon Különleges FelHatalmazottsággal is rendelkező] FÖLD-ERŐ, amely nem csupán KÜLÖNLEGES jellegű FelHatalmazottságával Van a FÖLD Természetes Létezőinek Megerősítésére a Szükség helyzeteiben, hanem immár egy olyan TÖRVÉNYES Teremtő UTAT Nyitott és TART, amelyben a FÖLD minden Természetes Létezője Felépítheti azokat az ÖnErőit, amelyek által az önnön lényére és a TÖRVÉNYESEN Megnyitott Teremtéseire vonatkozó ’Megtartó-Önerőit’ és ’Meghatározóit’ [az Élete Fő IRÁNY-MUTATÓIT] Pontosan Tudatosíthatja.

      Ez a Tudatosítás [=  Érzékelés, Felismerés, Megértés, Megnyilvánítás] (1) egyfelől BIZTOSSÁ teszi az Élet / a Saját-Sors Önerejű Megtartást, (2) másfelől ’nagyon fontos alapja’ is azoknak a teremtő folyamatoknak, amelyekben a FÖLD Közössége is Megnyílt és hamarosan Megnyílik újonnan.

 

            A YO-ság és a VILÁG Teremtő folyamatai a KÖZÖSSÉGEN belüli ÉLETBEN ÁRAMLÁSOKBAN Nyilvánulnak meg, a teremtők nagyon sok teremtés során egymással ’Együtt’ [Közeli Összekapcsolódásokban] [és gyakran immár EGY-ként] Nyilvánulnak meg. Az ilyen jellegű teremtő folyamatok során nagyon fontos az, hogy az Egy-Áramlássá ’összekapcsolódott’ teremtők mindannyian BIZTOSAN Tudatában legyenek annak, hogy pontosan milyen ’Értékben’ [milyen Megnyilvánulási-Alapról] és milyen Teremtési Irányban Nyíltak meg az Együttes Teremtéseik, hiszen ez az alapja azoknak a Tudatos Teremtéseknek, amelyekben minden EGY-be-Kapcsolódott / összekapcsolódott [egymáshoz KÖZEL lévő] ’Teljessége’ BIZTOSAN Megtartható.

 

         A VÁLTOZÁS EREJE [és részben új NAGYON Különleges MINŐSÉGE] kapcsán korábbi lejegyzésben [20130903] érintettem:

            „… Vannak / lehetnek a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN / ÉLET-ÚTJÁNAK (akár egyes egyedi teremtők Életének / Élet-Útjának) olyan PONTJAI vagy SZAKASZAI, amelyek valamilyen sajátos ok miatt ’adottan-éppen’ „kevésbé láthatóak át” vagy „egyáltalán nem láthatóak át / nem értelmezhetőek”. Ilyen Nagyon Különleges vagy Igen Különleges helyzet lehet például amikor egy Jelentős Változás van éppen folyamatban [amikor egy Jelentős ’Irány-váltás’ van folyamatban, vagyis egy olyan változás, amelyben korábbi irányulásából egy más jellegű teremtői megnyilvánulásba Igazodik át a teremtő vagy a Közösség Egésze (az ÁT-VEZETÉS is egy ilyen Nagy-Változás)]. Az ilyen ’Helyzet és Változás’ a teremtők többsége által a ’folyamatban való jelenlétük során’ gyakran ’nem látható át pontosan’ / ’nehezen értelmezhető’, gyakran pedig ’egyáltalán nem értelmezhető’.

      A VILÁGBAN [és a ’YO’ TEREMTÉSI IRÁNYÁBAN] élő teremtők ’saját Megtartó-ereje’ [az ÖnLényegüket és ÖnValójukat alkotó SZERELEM és SZERETET, és az ezekből megnyilvánuló Bizalom / ’Önátadás’] nagyon sokszor ’elégséges’ ’átvezető (ön-erő)’ lehet még a ’Nagyon Jelentős’ Változási helyzetekben is: a teremtőket ’önnön belső Biztosságuk’ képes ’lépésről lépésre pontosan végigvezetni’ a nehezen értelmezhető [vagy a folyamatban való jelenlét során szinte nem is értelmezhető] PONTOKON / SZAKASZOKON.

         Ha egy teremtő TUDATOS például az Önnön Életét [és a Közössége ÉLETÉT] Meghatározó ’Élet-Alapokban’ és ’Szabályokban’, valamint TUDATOS abban, hogy önmaga számára milyen ’Továbbvezető-Utat’ választott és Biztosan Tartja’ önnön lényét ezekhez a ’Meghatározókhoz’, akkor önnön erejéből is képes [természetesen Együtt-és-EGYBEN a TÖRVÉNYES GONDOZÓIVAL és a KÖZÖSSÉGBELI Társaival] ’megélni’ [végigélni] ’nagyobb nehézségek nélkül’ az ilyen Jelentős Változásokat / Igazodásokat / Rendeződéseket stb.

         A „teljességükben csorbult” vagy az Ön-Megtartásukban valamilyen sajátos módon „meggyengült” teremtők lényében azonban sokszor a ’világosan átlátható’ helyzetek is „nehezen értelmezhetőek” vagy akár „teljességgel értelmezhetetlenek”, és a BIZTOSSÁGNAK és BIZALOMNAK ez a KÜLÖNÖS hiánya olyan helyzetekbe vezetheti a teremtőket [akár egész Közösségeket is], amikor „tudattalanul” „önpusztítóvá” vagy „pusztítóvá” válhatnak.

          Megértést segítő közelítő példa: ’két szárazföldi part’ ’között’ egy ’különleges’ ’térdig érő vízben’ kell ’átsétálni’ olyan teremtőknek, akik ’szárazföldi’ életet élnek. Számukra a ’vizes közeg’ általában egy ’természetes határ vagy elválasztó’, mely ’jelöli / Jelzi / meghatározza a ’teremtési lehetőségeik határát / irányát’ is. Ezen teremtők közül vannak, akik ’Tudatosak’ abban, hogy egy ’Nagyon Különleges’ jellegű Változási [ÁT-VEZETÉSI] folyamat során egy ’új teremtési keretben’ fognak majd ’Megnyílni’, és Bizalommal előkészültek ennek a változásnak a végigvitelére. Előkészültek arra, hogy az Életüket [és a Választásaiknak megfelelően megalapozott Új-Kezdetet] biztosan képesek legyenek Megtartani / Megóvni abban a Különleges [addig még nem ismert] helyzetben, amelyben ’életük / létezésük’ nem lesz / nincs közvetlen veszélyben, de valamilyen addig általuk nem ismert Megnyilvánulási módot fognak megtapasztalni. Az ő ’Jelenlétük’ a ’Biztosságuk’ által (a Tudatosságuk) a változás folyamatában ’érzékeli’ az addig még nem ismert ’vizet’ [ÁT-VEZETŐ-TERET] amely a ’térdükig ér’ mialatt ’átlépkednek’ [Tevékenyen (!)] a ’másik szárazföldi partra’ [a MEGÚJULÁSI-TÉRBE], teszik egyik lépést a másik után a meghatározott irányban, ’nem süllyednek mélyebbre’, és néhány ’biztos lépés’ ’után’ egyre pontosabban elkezdik érzékelni a ’másik part’ ’jelenlétét’ [annak ’hívását / vezetését’, az ’új parthoz / földhöz való valóságos kapcsolódást’].

        Azok a teremtők, akiknek az Ön-Megtartása nem kellően Biztos, az ezen Nagyobb Változáson való végighaladás folyamatában MEGERŐSÍTÉST kaphatnak azon [Közeli?] társaiktól, akikkel ’közös utat’ választottak és járnak. Sokuknak ’erőt adhat’ a maguk „bizonytalanságán” való túllépéshez társaik Biztatása / ’jó szava’ [a társak között korábban már felépített / felépült Bizalom]. Ha a Változás folyamán megjelenik a lényükben valamilyen elbizonytalanodás (például „megtorpannak” / megállnak) és ennek következtében „derékig” vagy „nyakig” „elsüllyednek a vízben”, társaik Biztatására önerejükből megteszik a következő ’lépést’ és így a ’víz’ ismét csak a ’térdükig’ fog érni.

      Lehetnek olyanok is a Változást megélők között, akik egy-egy lépés során olyan sajátos „elgyengülést” élnek meg, amely akár egyfajta „bénultságot” is eredményezhet, és ebben az állapotában az ilyen teremtő nem képes ’önnön erejéből’ megtenni a következő szükséges lépését, és valamilyen sajátos ok miatt a társai ’Megerősítő Érintését’ sem érzékeli, vagy ha érzékeli is ezeket „nem képes befogadni” és így „megerősödni ezekből”. A ilyen „súlyos megtorpanás” [a TÖRVÉNYES ÚTON (!)] egy „fuldoklás” jellegű megéléshez is elvezethet.

 

        Az ilyen „súlyos veszélyeztetettségben” ’lép be’ a Megerősítő [GONDOSKODÓ] ÚJ KÜLÖNLEGES ERŐIVEL a FÖLDANYA [például a VÁLTOZÁS EREJÉNEK Nagyon Különleges MINŐSÉGE].

Ahhoz IGAZODÓAN,

hogy a „súlyosan veszélyeztetett” helyzetben lévő (vagy az ilyen súlyos veszélyhelyzet felé haladó)

MILYEN IRÁNYBAN KÉPES MEGNYÍLNI

[miben képes a Bizalma még megnyilvánulni],

MIT ÉS MILYEN IRÁNYBÓL KÉPES MINT MEGERŐSÍTÉST [Közvetlen GONDOSKODÁST] BEFOGADNI,

az ERŐ a VESZÉLYEZTETETT által ÉRZÉKELHETŐ és BEFOGADHATÓ MÓDON és FORMÁBAN NYILVÁNUL MEG.

 

        Ha a „fuldokló” számára ’csak és kizárólag’ a ’szárazföldi part’ képes ’megadni azt a Biztosságot’, hogy ’erőt gyűjtsön a következő lépése megtételéhez’, akkor ’érzékelni fog’ egy ’elérhető közelségben’ egy ’part-darabot’ ’amiben megkapaszkodhat’ (megnyugodhat) és megerősödhet [tulajdonképpen Igazíthatja önmagát], és ha ’innentől’ kezdve a továbbhaladáshoz elégséges lesz a saját ereje vagy a társai Biztatása és Megerősítése, akkor a ’part’ a ’szükségtelenné válás’ miatt ’semmivé válik’.

      Ha a „fuldokló” ’csak’ ’fentről’ ’vár’ [így ’fogad el’] ’segítséget’, akkor ’felülről’ ’érkezik hozzá’ valamilyen ’Megerősítés’.

       Ha a „fuldokló” ’emlékszik’ arra, hogy a ’víz felszínén’ ’különféle tárgyak segítségével is fent lehet maradni’, akkor a közelében ’találni fog’ valamilyen ’vízen úszó tárgyat’, amelyben ’megkapaszkodhat’ stb…”

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!