omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (12) 208-227
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (12) 208-227 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (216. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (216. rész)


Az írás 215. része elérhető ITT

 

83.

2021.03.21-25.

FONTOLGATÁSOK, Részleges megértés

 

            Mielőtt összefoglalom azt, amit eddig megértettem a [SZOLGÁLATI] ’KÍMÉLŐ’ Gondoskodásról, összefoglalom azt, amit eddig a SPECIÁLIS Gondoskodásról megértettem.

 

         Jelenlegi megértésem szerint a ’KÍMÉLŐ’ GONDOSKODÁS vagy teljes egészében SPECIÁLIS Megnyilvánulás, vagy pedig ’majdnem teljesen’ / ’legnagyobb részében’ az.

 

            A [108-110.r.] 54. pontban (elérhető ITT) az ÉLŐTÉR Birodalmának ALAP-JELLEGÉRŐL írtam. Említettem, hogy ma még ennek a legifjabb KÜLÖNLEGES Birodalomnak az ALAP-JELLEGÉT a maga teljességében nem vagyunk képesek Értelmezni / Megérteni, mert a MINDENSÉG-FORRÁSA [egymásra épülő] részletekben ÁRASZTJA KI a TEREMTETT-VALÓSÁGRA azokat az új ’Értékeket’ [Gondoskodási Alap-Harmoniákat (?)], amelyekből egyre teljesebben MEGÉRTHETŐVÉ [és MEGTAPASZTALHATÓVÁ] válik az, hogy az ÉLŐTÉR Birodalmában milyen ÚJABB [EGYRE KÖZVETLENEBB] GONDOSKODÁSBAN nyilvánul meg a MINDENSÉG-FORRÁSA a TEREMTETT-VALÓSÁG [= AZ-ÉLET] felé irányulóan. A MEGFONTOLTSÁG [mint Új Érték] valószínűleg fontos eleme az Új KÜLÖNEGES Birodalom ALAP-JELLEGÉNEK.

            Olyan Új TÉR [és ezen belül ÁRAMLÁS] ’Formákat’ formált meg a MINDENSÉG-FORRÁSA AZ-ÉLET Közvetlenebb GONDOZÁSA érdekében, amelyek lehetővé teszik azt, hogy maga a MINDENSÉG-FORRÁSA [és ugyanígy az Életet Közvetlenül Gondozó nagy-TEREMTŐ(k) és MEGTARTÓI-Teremtő] olyan formában Speciálisan-Közel [közvetlenül közel] Húzódhasson az Élő teremtőkhöz, hogy az senkiben ne okozhasson immár kedvezőtlen EL-VÁLTOZÁST. Ilyen új TÉR-FORMÁK például a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS Megnyilvánítására alkalmas FORRÁS-TÉR, OLTALOM-TÉR, és az Irgalom-maghoz kapcsolódó új BELSŐBB-TÉR [az eddigi megértésem szerint az Irgalom-maghoz kapcsolódó BELSŐBB-TÉRHEZ már csak az (Ön)Lényegi-Testükben is Megújult egyedi teremtők képesek hozzákapcsolódni. A (195.r.) 77. pont III. alpontban (elérhető ITT) írtam arról, hogy a FÖLDANYA a MAGJAI számára Felajánlotta az (Ön)Lényegi-Test Megújításának Választhatóságát]. Mint említettem, ezek nagyon fontos új jellemzője az, hogy olyan SPECIÁLIS [KÖZÖSSÉ-TETT] TÉR-Résszel rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik NAGYON ERŐS VÉDETTSÉGBEN azt, hogy akár maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is ’közvetlenül megérintse’ Az-Életet [megnyilváníthat TELJES-ELLENŐRZÉST, megnyilváníthatja a jogosulatlanul megváltozott Élet-Alap Kiigazítását].

            A KÖZÖSSÉ-TETT TÉR-Résszel rendelkező SPECIÁLIS TEREK közül az első a FORRÁS-TÉR volt. Legelőször ebben rögzítette be a MINDENSÉG-FORRÁSA azt az Új TÉR-Formát, amelyben egy nagyon alapos Előkészítés után [valójában ez értelmezhető egy ’Speciális Előkészítésnek’, amelyben Ellenőrzések és EGYEZTETÉSEK sora előzi meg a tényleges JOBBÍTÓ GONDOSKODÁS megnyilvánítását] egy NAGYON RÖVID TARTAMBAN az Élő teremtő is ’Befogadásra’ kerülhet ebbe a SPECIÁLIS-TÉRBE a szükséges Közvetlen Gondoskodás megnyilvánítása érdekében. Ez a KÖZÖSSÉ-TETT TÉR-Rész [a FORRÁS-TÉRBEN, de ugyanígy az egyedi teremtők ÖSSZETETT-Különleges-Belső-Terének a MEGTARTÓI-Teremtővel KÖZÖS Tér-Részében is] ’alkalmas’ arra, hogy

a természetes körülmények között KÜLÖNBÖZŐ TÉR-FORMÁBAN élő (létező) teremtők,

különféle ÉLET-Formában élő teremtők

egymással közvetlenül ’érintkezhessenek’

KIZÁRÓLAG Az-Élet MEGÓVÁSA és JOBBÍTÁSA érdekében.

 

            Ma még ez a ’Közvetlen’ [SPECIÁLISAN Közeli] Megérintés / Érintkezés nem mindig ténylegesen KÖZVETLEN, néha csupán ’Közvetlen-JELLEGŰ’. Ez részben azt jelenti, hogy például a FORRÁS-TÉRBEN a teremtők többsége nem képes ma még a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ Speciálisan Közel kerülni, és ekkor valamelyik KÜLÖNLEGES-nagy-TERETMTŐ-BEN’ [Általa, a ’Közvetítésével’] nyilvánul meg a MINDENSÉG-FORRÁSA a KÖZVETLEN GONDOSKODÁSÁBAN. Ez a SPECIÁLIS KÖZELSÉG ennek ellenére már ebben a formájában is alkalmas arra, hogy minden eddig Rendezhetetlen Tér-vesztés / Tér-EL-Változás Kiigazításra kerülhessen minden élő teremtőben.

 

            Ma VÉDETT-TÉRNEK nevezzük azokat a SPECIÁLIS TEREKET, amelyekben maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is ’Közvetlen’ (Jellegű) Összekapcsolódást formálhat meg az Élő teremtőkkel.

            VÉDETT-TÉR tehát a FORRÁS-TÉR, OLTALOM-TÉR és az IRGALOM-MAG-TERE.

            VÉDETT-TÉRNEK minősül ma már az ÁT-VEZETÉSI-TÉR és a MEGÚJULÁSI-TÉR. Ezek jellemzően egy-egy KÖZÖSSÉG ÉLETÉNEK NAGYOBB VÁLTOZÁSAI során kerülnek megformálásra, és AZ-ÉLET TOVÁBBFOLYTATHATÓVÁ Megformálását biztosítják.

            A VÉDETT-TEREK közé tartoznak a GONDOSKODÁSI-TEREK. GONDOSKODÁSI-TÉR [ha szükséges AZ-ÉLET MEGÓVÁSA érdekében] megformálásra kerülhet akár egy egész Birodalom számára is, vagy egy Közösség számára, esetleg egy Közösségen belül egyes Élő teremtőkre vagy meghatározott TÉR-Részekre kiterjedően. Ma már vannak olyan ’Személyes’ Védett-Terek, amelyek csak egy egyedi teremtő Élete megóvása [vagy Nagyobb Változásának biztosítása / könnyebbé tétele] érdekében kerülhetnek megformálásra.

 

            A MINDENSÉG-FORRÁSA ’Nagyon Alapos Előkészítést’ követően tehát az ÉLŐTÉR Birodalmának KIÁRASZTÁSA során kezdte meg a KÖZVETLENEBB-GONDOSKODÁSA Megnyilvánítása érdekében a  SPECIÁLIS KÖZELEBB HÚZÓDÁSÁT AZ-ÉLETHEZ, így a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS ’ALAPJAI’ az ÉLŐTÉR Birodalmának ALAP-JELLEGÉ-’BEN’ vannak olyan formában berögzítve, amely már az ÉLŐ teremtők számára is ’Elérhetővé’ tette / teszi az Élet Közvetlenebb Gondozását.

            Ahogyan a MINDENSÉG-FORRÁSA immár SPECIÁLISAN GONDOSKODÓAN is Irányul minden Élő teremtő felé, a SPECIÁLIS [Közvetlenebb, Szabályozottan Közvetlen] Gondoskodás Lehetősége megnyílt a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők, valamint a Különleges Utat már megnyitott [és a SPECIÁLIS Tudatosodást Választó] egyedi teremtők számára is.

 

Az ’első lépés’ [a Speciális Gondoskodásban Megnyílás Választását követően] az, hogy

a ’Megformált-Testbe’ a [nagy-TEREMTŐI, MEGTARTÓI, egyedi] teremtőknek

el kell kezdeniük TUDATOSAN Befogadni azokat a Tér-Formákat (és ezek között új áramlásokat),

amelyekre alapulóan a Testen belül megformálhatóvá válhatnak

(1) ÚJ VÉDETTSÉGEK Alapjai,

(2) majd a Belső-Védett-Terek.

 

         Nyilvánvalóan lényegi a különbség abban, hogy egy nagy-TEREMTŐNEK vagy MEGTARTÓI-Teremtőnek és egyedi teremtőnek milyen [kiterjedésű és jellegű] ’BELSŐ’ Védett-Terei formálódhatnak meg. Ezt közvetlenül az határozza meg, hogy a teremtőnek milyen GONDOSKODÁSI FELELŐSSÉGE [és Hatalma] van [például más élő teremtők felé irányulóan], és hogy közvetlenül milyen jellegű TÉR tartozik az Életéhez. Alapjaiban azonban a VÉDETTSÉGEK és Védett-Belső-Terek ’Azonosak’, és azon a MINDENSÉG-FORRÁSA által megformált ELVEN alapulnak, amely a KÖZÖSSÉ-TETT TÉR-Rész Alapját és Megnyilvánulási módját meghatározza.

 

            Említettem, hogy ma már a MINDENSÉG-FORRÁSA viszonylag ritkán formál meg ELVET a SAJÁT-HATALMÁBAN [a nagy-TEREMTŐKKEL való előzetes EGYEZTETÉS nélkül és az Ő EGYETÉRTÉSÜK nélkül: 20200113 (2.r.) 5. pontelérhető ITT]. Ma már a MINDENSÉG-FORRÁSA inkább AJÁNLÁSOKBAN ÁRAD KI [ha ’javasol’ egy Új Gondoskodást], és az AJÁNLATBAN foglaltakról EGYEZTETÉST Kezdeményez.

            Ha a nagy-TEREMTŐK [és néha közvetlenül a MEGTARTÓI-Teremtők is] elkezdik az EGYEZTETÉST, az EGYEZTETÉS során SPECIÁLIS Védett-Terekben KIPRÓBÁLÁSOK is lehetségesek ma már, és így már az EGYEZTETÉSI folyamat során teljesebben Megérthetik a nagy-TEREMTŐK [és a Kipróbálásokban részt vevők] az AJÁNLOTT ÚJ ALAP-HARMONIA [GONDOSKODÁS] Lényegét-Célját-Értelmét. A Kipróbálások Tapasztalatai alapján a MINDENSÉG-FORRÁSA is azonnal képes ÉRTÉKELNI azt, hogy az AJÁNLÁSBA foglalt ALAP-HARMONIA ’képes-e’ ténylegesen ’Beilleszkedni’ azokba a TEREKBE és azokhoz az Életekhez, amelyek felé ’Irányítaná’ a tervezett GONDOSKODÁSÁT.

 

            A SPECIÁLIS GONDOSKODÁSÁT a MINDENSÉG-FORRÁSA azon CÉLBÓL ÁRASZTOTTA KI AZ-ÉLŐK felé, hogy KÖZVETLENEBB MÓDON, KÖZELEBBRŐL is képes legyen a GONDOSKODÁSA Megnyilvánítására.

            Mivel AZ-ÉLETNEK vannak olyan részei, amelyeket kizárólag a MINDENSÉG-FORRÁSA Érinthet meg és így Gondozhat Közvetlenül, AZ-ÉLETNEK ezek a részei sem maradhatnak FOLYAMATOS GONDOSKODÁS nélkül. Mint említettem, eddig a MINDENSÉG-FORRÁSA csak a Közösségek NAGYOBB VÁLTOZÁSAI során [valójában az ÁT-VEZETÉSEK Előkészítése és Megnyilvánítása során] volt képes ’Annyira Közel Húzódni’ AZ-ÉLETHEZ, hogy KÖZVETLEN ELLENŐRZÉSEKBEN nyilvánulhatott meg, és a FELELŐSSÉGÉBE tartozó [például TÉR-]Rendezéseket Megnyilváníthassa.

            Mivel SZÁNDÉK formálódott meg (1) a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN arra, hogy a SZÜKSÉGHEZ IGAZODÓAN (!) KÖZVETLEN GONDOSKODÁSBAN KÉPES LEGYEN FOLYAMATOSAN IS MEGNYILVÁNULNI AZ-ÉLET felé irányulóan, (2) és ugyanilyen HATÁROZOTT SZÁNDÉK Megformálódott mind a nagy-TEREMTŐKBEN / MEGTARTÓI-Teremtőkben, mind pedig a mások felé Fokozottabb Gondoskodásban megnyilvánuló egyedi teremtőkben is, a SZÁNDÉKOKNAK ez a ’találkozása’ eredményezte a mai SPECIÁLIS GONDOSKODÁSI forma KIÁRASZTÁSÁT a TEREMTETT-VALÓSÁGRA.

 

            Mint minden KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁS, így a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS is Közvetlenül A-LÉTEZÉS-és-ÉLET MEGÓVÁSÁRA és JOBBÍTÁSÁRA irányul.

            Mint minden KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁS, így a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS is a  ténylegesen meglévő SZÜKSÉGHEZ Igazodóan nyilvánulhat meg, a valósan meglévő Szükség maradéktalan [és a lehető ’legegyszerűbb’, ha lehetséges, akkor a ’közvetlen’] Elhárítására irányul. A SPECIÁLIS Tudatosodás is legelőször ma már csak Kipróbáló jelleggel nyitható meg.

 

Ha a [nagy-TEREMTŐ, MEGTARTÓI, egyedi] teremtőkben

a SPECIÁLIS Tudatosodás / Gondoskodás megnyilvánításához szükséges Belső-Terek megformálódtak,

általában a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK közvetlen útmutatásával kezdődik meg a FELKÉSZÜLÉS a SPECIÁLIS Gondoskodás Megnyilvánítására.

 

Az egyedi teremtőket

(1)

legnagyobb részben a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő készíti fel a Speciális Gondoskodás megnyilvánítására,

(2)

de van olyan része a Speciális Ön-Épülésnek,

amelyben minden egyedi teremtőt is KÖZVETLENÜL csak a MINDENSÉG-FORRÁSA vezethet.

 

           A Harmonia-Megformálása Tudatosítási Utat megnyitott egyedi teremtők számára nem újdonság ez, hiszen már ezen Különleges Ön-épülés során a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlen útmutatásával formálható csak meg az ALAP-ÁRAMLÁSON belül egy olyan új belső-áramlás, amelyre alapulóan / amelyben egy új Belső Érzékelési Utat épít fel a teremtő. A Speciális Belső-Tér-Rész Megalapozásánál szintén [ma még] közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL fogadhatják be az egyedi teremtők azokat a Tér-Alapokat, amelyekből majd az ÖSSZETETT-Különleges-Belső-Tér MEGTARTÓI-Teremtővel KÖZÖS Tér-Része megformálódhat. Ezt a FÖLDANYA MAGJAI is így tapasztalták meg. Amikor SPECIÁLIS Garanciát fogadnak be a Különleges Utat megnyitott egyedi teremtők, azt ma még szintén ’Közvetlenül’ ’Adja’ [rögzíti be] a MINDENSÉG-FORRÁSA.

            Az ÖSSZETETT-Különleges-Belső-Tér [FÖLD Közösségén belüli] Megalapozásakor említettem, hogy a ’Védelemnek’ egy olyan formáját is berögzíti a MINDENSÉG-FORRÁSA a formálódó KÖZÖS Tér-Részbe, amely az Élettel-összeegyeztethetetlenség Jelzése vagy Veszélye esetén [mint egy ’fék’ vagy zár-szerkezet] azonnal megszakítja a veszélyeztető áramlást vagy közeliséget:

20190720 [8.r.] – elérhető ITT

20200107 [3.r.] 8. pontelérhető ITT

20200908 [35.r.] 23. pontelérhető ITT

20200908 [209.r.] 80. pont [Élettel-Összeegyeztethetetlenségi védelem] – elérhető ITT

 

            A SPECIÁLIS GONDOSKODÁS Az-Élet ERŐTELJESEBB IRÁNYBAN-TARTÁSA [és MEGÓVÁSA] érdekében akkor nyilvánul meg elsődlegesen,

- ha az Élet éppen egy NAGYOBB VÁLTOZÁSI folyamatban van [(1) így maga a Változás folyamata jelentősebben akadályozza az Élő teremtőt az Élete önálló Irányban-Tartásában, (2) másfelől pedig az Élet ilyenkor olyan ÚJ HELYZETBE kerül, amelyre vonatkozóan még nem rendelkezik SAJÁT TAPASZTALATTAL, és ezért kevéssé képes eleinte felismerni az Új Megtapasztalása Meghatározóit, kevéssé képes önállóan azokra a Meghatározókra irányítani a Figyelmét, amelyek az Élete Irányban-Tartásához szükségesek];

- ha az Életet KÖZVETLENÜL és/vagy SÚLYOSAN VESZÉLYEZTETŐ helyzet formálódott meg vagy ilyen Veszély JELEZ;

- ha TÉR-VESZTÉS vagy jelentősebb TÉR-MEGVÁLTOZÁS formálódott meg [vagy ilyen Veszély JELEZ];

- ha Élettel-összeegyeztethetetlen EL-VÁLTOZÁS formálódott meg vagy ennek Veszélye JELEZ;

- ha egy nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő / Speciális Gondoskodást megnyitott egyedi teremtő ténylegesen valamilyen SPECIÁLIS GONDOSKODÁST végez [vagy pedig erre FELKÉSZÜL]…

 

        Ma már ELV rendelkezik arról, hogy ha a teremtő olyan Sors-Rendezésbe kezd bele, amely olyan Nehézséget érint, amely nem az Eredő-Birodalma ALAP-JELLEGÉN alapulva formálódott meg, [legalább részben] szükséges a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS, SPECIÁLIS VÉDETTSÉG biztosítása.

        Ugyancsak a nagy-TEREMTŐK EGYETÉRTÉSE rendelkezett arról, hogy ha egy teremtő nem képes az Önálló (harmonikus) SZÁNDÉK-HASZNÁLATRA, valamint jelentősebben sérült a BIZALMA, felé irányulóan a Sors-Rendezés ’ELSŐ’ Szakaszára meghatározott GONDOSKODÁS nyilvánítható meg, amely ma még jelentős részében SPECIÁLIS GONDOSKODÁS.

         Ha egy teremtőben a Sors-Rendezés során erősebb FÉLELEM jelez, továbbá a „Felelősség alóli kibújás” vagy az „EL-Fordulás” felismerhető, szintén az Életét GONDOZÓK SPECIÁLIS GONDOSKODÁSÁBA kerül [a ’három F’-ről: (81.r.) 42. pont elérhető ITT].

 

A Félelem eltávolít (egyszerre) az Eredő-Ön-Jellegtől és a Közeli-Társaktól:

20200908 [64.r.] 35. pontelérhető ITT

20200908 [152.r.] 64. pontelérhető ITT

 

            Ma már [Jelenhez-Igazított Szabályozással (!)] minden Birodalomban és minden Közösségben az EGYOLDALÚ GONDOSKODÁS a SPECIÁLIS Áramlások Használatával nyilvánul meg.

       A MEGÁLLÍTÁS [akár az (Ön)Lényeg nyilvánítja meg az Anyagi-Testben élő Élet-része felé, akár a MEGTARTÓI-Teremtő vagy nagy-TEREMTŐ] szintén a SPECIÁLIS áramlások használatával nyilvánulhat (majd) meg.

 

       A SPECIÁLIS GONDOSKODÁS Előkészítése vagy Megnyilvánítása során a GONDOSKODÓ olyan ’mélyebb / kiterjedtebb összefüggésekre’ és akár ’korábbi tapasztalatokra’ is [a szükséges kiterjedésben] közvetlen rálátást / betekintést engedélyezhet, amelyekre eddig még soha nem volt lehetőség [20200908 (81.r.) 42. pontelérhető ITT]. Maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is ’Felismerhetővé, Megérthetővé’ formálhat olyan ÉRTÉKELÉSEKET, Tapasztalatokat vagy Feljegyzéseket, amelyek Ismerete jelentősen könnyebbé teheti a Speciális Gondoskodás Megnyilvánítását. Lehetséges, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA a nagy-TEREMTŐNEK és/vagy MEGTARTÓI-Teremtőnek ’Ad’ betekintést ilyen ’Védettebb’ Tartalmakra, és a MEGTARTÓI-Teremtő ezt a belátása szerint ismerteti meg a Speciális Gondoskodásban résztvevő egyedi teremtővel [vagy akár azzal az egyedi teremtővel, aki felé a SPECIÁLIS Gondoskodása irányul]. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy Fontos Okból akár maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is Megismerhetővé tehet [akár a SPECIÁLIS Gondoskodást megelőzően, akár a Megnyilvánítása során] olyan ’Védettebb’ Tartalmakat a Gondoskodásban részt vevő egyedi teremtővel, amelyek szükségesek a Gondoskodás megnyilvánításához. Ez utóbbit a MINDENSÉG-FORRÁSA akkor-és-azért ’teheti meg’, ha már megformálta a Speciális Gondoskodásra képes egyedi teremtő azt a belső-utat, amelyen képes az ilyen közvetlen útmutatások Megértésére is.

 

            Említettem, hogy eddig a MINDENSÉG-FORRÁSA a ’Teljes-Kép’ Készítését (és rögzítését) [(210.r.) 80. pontelérhető ITT] viszonylag ritkán nyilvánította meg, mert nagyon nehéz volt az ehhez szükséges ’kiterjedt’ Védett-Tér [és a hozzá kapcsolódó Közvetlen IRGALMI Járás] megformálása. Ma már a VÉDETT-TEREK és egyéb VÉDETTSÉGEK Új Formái a ’Teljes-Kép’ Készítését (és rögzítését) is beilleszthetővé tették a SPECIÁLIS Megnyilvánulások közé, így a Szükséghez igazodóan ezt is megnyilváníthatja a MINDENSÉG-FORRÁSA [jellemzően a TELJES-ELLENŐRZÉSE részeként].

            Ma már a MINDENSÉG-FORRÁSA nem csupán a ’Teljes-Kép’ Készítésére (és rögzítésére) képes a Szükséghez igazodóan, hanem arra is, hogy ezt a BELSŐBB-TEREIBEN berögzített ’Teljes-Képet’ a szükséges részeiben MEGISMERHETŐVÉ tegye a SPECIÁLIS Utat megnyitott teremtők számára [a SPECIÁLIS Áramlások használatával]. Ez jelentősen könnyebbé teszi az akaratlanul megformálódott EL-VÁLTOZÁSOK okainak Felismerését, és az IRÁNYBAN-TARTÁSHOZ vagy más irányú JOBBÍTÁSHOZ szükséges Megerősítések meghatározását és megformálását.

 

            A TELJES-ELLENŐRZÉSRŐL említettem [(137-140.r.) 61. pontelérhető ITT], hogy ma már ez is a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK olyan SPECIÁLIS GONDOSKODÁSA, amelyet KÉRÉSRE bármikor képes Megnyilvánítani [ezen Célból megformált VÉDETT-TÉRBEN].

 

            A SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK jellemzően arra irányulnak, hogy azon teremtők visszavezetése is megnyilvánulhasson a korábban Összecsendülésekkel meghatározott Saját Sorsba / Választott Teremtési-Irányokba, akik olyan nagy mértékű EL-TÁVOLODÁSBAN vannak, hogy a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő és az Eredő-nagy-TEREMTŐ nem képesek megnyilvánítani a Közvetlen Gondozásukat [nem képesek Ellenőrzés céljával sem megérinteni őket, nem képesek a belső-tereik Ellenőrzésére, és így annak a meghatározására, hogy pontosan mi okozza az „Elérhetetlenségüket”].

            Más esetben a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS megnyilvánulhat annak érdekében, hogy egy több teremtőt érintő Nehézség megszüntetése akár egyszerre [például az Eredő-nagy-TEREMTŐ / KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK / MINDENSÉG-FORRÁSA egyszeri Közelebb-Húzódásával is] megnyilvánulhasson, így ne legyen szükség többször az ERŐSEBB VÉDETTSÉGET megformálnia a MEGTARTÓI-Teremtőnek.

A ’kalákához’ kapcsolódó Kipróbáló teremtésekről:

20200614 [5.r.] 8. pontelérhető ITT

20200614 [6.r.] 12. pontelérhető ITT

20200723 [10.r.] 7. pontelérhető ITT

            SPECIÁLIS GONDOSKODÁSKÉNT, a SPECIÁLIS Áramlások használatával a Speciális Tudatosodást megnyitott egyedi teremtők részt vehetnek olyan ÉRTÉKELÉSEKBEN / ELLENŐRZÉSEKBEN vagy akár KIPRÓBÁLÁSOKBAN, amelyek során olyan FONTOS MEGHATÁROZÓKAT képesek gyorsan és pontosan Megérteni, amelyek habár akkor-éppen nem részei az Életüknek, azonban a SPECIÁLIS Gondoskodás sikeres Megnyilvánítása érdekében SZÜKSÉGES, hogy arra a Meghatározóra is TUDATOSAN figyelemmel legyenek.

 

            Már a Különleges Belső-Tereknél is említettem, hogy az ÖSSZETETT-Belső-Különleges-Térben olyan ’önálló’ BELSŐBB-Terek formálódnak meg, amelyekbe azok a Tapasztalatok rögzülnek be, amelyeknél valamilyen ’MÁS’ [akár Speciális] Meghatározót is figyelembe kellett venni [például ha egy másik Közösség vagy Birodalom felé nyilvánult meg Közvetítésben a teremtő]. Ilyenkor Garanciák [vagy később Biztosítékok (?)] Szabályozzák a megformált-Testen belül az ilyen eltérő Meghatározójú Tapasztalatok ’Vegyülés-mentességét’, vagyis azt, hogy amikor a teremtőnek valóban szüksége van a Belsőbb-Terében berögzült Tapasztalata ’elérésére’, ahhoz közvetlenül hozzáférjen, más alkalommal azonban ez akaratlanul ne emelkedhessen be a Tudatába.

            Ha a SPECIÁLIS Megnyilvánulásnál szükséges valamilyen ’Speciális’ Meghatározóra is figyelemmel lenni, az ehhez kapcsolódó Tapasztalat ma még jellemzően az ÖSSZETETT-Különleges-Belső-Tér FÖLDANYÁVAL-KÖZÖS TÉR-Részében kerül berögzítésre. Ez biztosítja azt, hogy az ilyen Tapasztalat ne lehessen zavaró az Életvitel egyéb részeiben.

 

            Említettem a SPECIÁLIS Tudatosodás / ön-épülés Megnyitásának azon Szabályát, hogy magában az (Ön)Lényegben (!) szükséges BERÖGZÍTENI mindazon Birodalom / mindazon Közösség SPECIÁLIS Szabályozását, amely Birodalom / Közösség SPECIÁLIS Áramlásához Közvetlen Hozzáférése nyílhat meg a teremtőnek. Addig nem nyílhat meg sem az (Ön)Lényeg, sem az Anyagi-Testben élő Élet-Része számára a SPECIÁLIS Áramlások közvetlen használatának a lehetősége, amíg magában az (Ön)Lényegi-Testben (Speciális) GARANCIA nem rögzíti be ezeket a SPECIÁLIS Szabályokat [(41.r.) 27. pont I. alpontelérhető ITT]. Ez azért szükséges, mert a SPECIÁLIS Megnyilvánulás Teljes Tartamában (!) magának az (Ön)Lényegnek is egy pontosan meghatározott VÉDETTSÉGET szükséges ’kiterjesztenie’ a TELJES Megformált-Valójára [tehát az (Ön)Lényegi-Testére, (ha van: a Középső-Testre ?), Anyagi-Testre].

 

        A SPECIÁLIS Teremtési Irányok Alapját a FÖLDANYA az ÖSSZETETT-Különleges-Belső-Tér KÖZÖS Tér-részébe rögzíti be:

20200908 [96.r.] 49. pontelérhető ITT

20200908 [98.r.] 50. pontelérhető ITT

 

            A SPECIÁLIS GONDOSKODÁS KIÁRADÁSA A-TEREMTETT-VALÓSÁGRA tette / teszi lehetővé azt, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA AZ-ÉLET MEGÓVÁSA érdekében TÖBBLET Élet-erőt áramoltathasson, illetve hogy SZABÁLYOZHATÓVÁ válik az Élet-erő áramoltatása [(51-52.r.) 31. pontelérhető ITT, (73.r.) 39. pontelérhető ITT].

            A FÖLD Közösségében  a FÖLDANYA ma már képes közvetlenül (!) Ellenőrizni (!) az Élet-erő Szabályos Áramlását az Anyagi-Testhez [(157.r.) 65. pontelérhető ITT].

       Ugyancsak erre az Új Lehetőségre alapulóan formálta meg a FÖLDANYA a MEGÚJULÁSI-TÉRBEN formálódó Anyagi-Testek számára az áramlásokhoz való közvetlen hozzáférést rugalmasabban szabályozhatóvá tevő ’erőnléti-teret’ [(194.r.) 77. pont II. alpontelérhető ITT, és (196.r.) 77. pont III. alpont elérhető ITT].

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!