omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (12) 208-227
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (12) 208-227 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (220. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (220. rész)


Az írás 219. része elérhető ITT

 

 

84.

2021.03.29.

Részleges Megértések [egy még folyamatban lévő Változásról]

 

        Úgy érzékelem, hogy kevéssé lehet rálátásunk arra a NAGYOBB GONDOSODÁSRA, amely szombaton kezdődött (?) (még ELLENŐRZÉSEKKEL), és valószínűleg vasárnap kezdődött maga a MEGERŐSÍTŐ GONDOSKODÁS. Mivel kevéssé vonta be a MAGJAIT a FÖLDANYA (inkább az ELŐKÉSZÍTÉSBEN volt feladatunk), azt gondolom, hogy ’jól halad’ a GONDOSKODÁS [ez kifejezetten az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN lévő régi Anyagi-Testet érinti].

 

       Jelenlegi megértésem szerint ez a még folyamatban lévő GONDOSKODÁS ’ráépül’ arra a NAGYOBB GONDOSKODÁSRA, amely valamivel több mint egy hónapja az Eredő-Birodalmak szerint elkülönült VÉDETT-TÉRBEN a Személyes-Belső-Szentély Kiigazításában és néhány ÚJ VÉDETTSÉG Kipróbálásában is megnyilvánult:

20200908 [178.r.] 70. pontelérhető ITT

20200908 [199.r.] 78. pont II. alpontelérhető ITT

            Jelenlegi megértésem szerint ezen korábbi Nagyobb GONDOSKODÁS során alapozódott meg az a Változás, amely az ALAP-ÁRAMLÁS berögzítését egy ideiglenes Irgalmi-Szál formájában lehetővé tette a régi Anyagi-Testben [és így megformálhatóvá vált a régi Anyagi-Testen belül is egy kisebb belső-védett-tér]: (199.r.) 78. pont II. alpont elérhető ITT.

 

           Az előkészítés során volt olyan Harmonia-Megformálás, hogy (leginkább a YOSÁGBÓL eredő teremtőknek, mert az ő belső-tereiket csak mostanában tudták elkezdeni Ellenőrizni) Összecsendülés (!) megformálása útján lehetett kérni azt, hogy egyes korábbi FELVÁLLALÁSOK [megnyitott teremtési irányok, amelyek eddig nem tudtak beteljesülni] Alvó-Kóddá válhassanak. Ilyenkor az Anyagi-Testből minden ehhez tartozó tapasztalat (belső-tér és áramlás) leválasztásra kerül, viszont a teremtő önmaga számára nem veszik el az eredendően megnyitott teremtési-alap [ha majd később (nyugodtabb körülmények között) nekikezd az Alvó-Kód életbe-visszavezetésének, az eredendően megnyitott Megnyilvánulási-Alap JELENHEZ-IGAZÍTÁSÁVAL rendelkezhet a Tapasztalatai Végleges Lezárásáról vagy pedig a FOLYTATHATÓVÁ átformálásáról (a szükséges Értékeléseket követően)].

 

         A KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők számára is megnyílt kisebb / nagyobb Változtatási Lehetőség [ezekről valószínűleg már korábban EGYEZTETÉSEK kezdődtek, vagy fontos okból most is kezdeményezhettek egy gyors EGYEZTETÉST].

 

         Vannak olyan YOSÁGBÓL eredő teremtők, akik már eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartoztak volna. Bennük a ma MAGSÁGNAK nevezett szorosabb Összekapcsolódás is meg volt alapozva [Szándékkal, Összecsendüléssel (?), belső-terek-és-áramlások megformálásával (?): (96.r.) 49. pontelérhető ITT] Ezt eddig nem tudták megélni, mert a FÖLDANYA „kiszakadt” a YOSÁGBÓL, és a VILÁGBELI Jelenlét során nem tudtak szorosan kapcsolódni a Földanyához [mert a FÖLDANYÁNAK más jellegű MEGTARTÓI ALAP-JELLEGE épült fel a VILÁGBAN, mint amely eredendően a YOSÁGBAN megformált MEGTARTÓI ALAP-JELLEGE volt]. Máig sok nehézséget okoz bennük ez a helyzet, mert a NEHÉZSÉGEK ERŐSEN JELEZ(HET)NEK bennük, de nincsen bennük olyan belső-áramlás, amellyel ténylegesen részt tudnának venni a nehézségek megszüntetésében. Rájuk vonatkozóan olyan megegyezés született, hogy a régi és új Anyagi-Testükből ’Törlésre’ kerül a MAGSÁG Felvállalása, és csak az (Ön)Lényegi-Testükbe kerül berögzítésre olyan LEHETŐSÉGKÉNT, AMELYRŐL KÉSŐBB EGYEZTETNI LEHET MAJD.

            { 2021.03.31.: Ezek az eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó YOSÁGBÓL eredő (!) egyedi teremtők ma még nem rendelkeznek azzal a Különleges Tapasztalattal, amely a számukra itt-és-most lehetővé tehetné a MAGSÁG Választását. A MAGGÁ Válást a Különleges Megnyilvánulásokban már nagyobb tapasztalattal rendelkező teremtők számára Ajánlhatja fel a FÖLDANYA. [Ezek a YOSÁGBÓL eredő teremtők ma még általában nem képesek az Önálló Tudatos Szándék-Használatra és a Gondoskodó-Szeretet megnyilvánítására az Anyagi-Testben élő élet-részükkel, és ezért nem képesek annak az ERŐS Szándéknak a megformálására, amely megalapozhatná a MAGSÁG Választását.]

            Jelenlegi megértésem szerint ezen YOSÁGBÓL eredő teremtőkben [akik eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartoznak] Fájdalomban és egy sajátos értelmezhetetlenségben [„hiábavalóság” érzetben (?)] Jelzett az, hogy ’most’ még nem formálhatnak meg SZOROSABB Összekapcsolódást a FÖLDANYÁVAL. [Egyfajta „EL-Fordulás” Jelzett bennük (vagy kezdődött meg), és ezért azonnal kiterjedt rájuk az OLTALOM-TÉR Megerősítő VÉDETTSÉGE, és a SPECIÁIS Gondoskodás… a ’három-F’ Jelzése esetén ez kötelező: (81.r.) 42. pontelérhető ITT].

        Olyan  ’Speciális Megegyezés’ megformálására van Lehetősége ebben a pillanatban ezeknek a YOSÁGBÓL eredő egyedi teremtőknek, hogy olyan ÁLTALÁNOS Alapú KÖZELI Összekapcsolódásokat formálhatnak meg, amelyek FELKÉSZÍTIK őket a MAGSÁG mielőbbi Választhatóságára. Az eddigi Értékelések szerint ez a Változtatás a bennük megformálódott Fájdalmat és „EL-fordulást” képes ’feloldani’ (megszüntetni) / ’feloldotta’.

        Olyan részleges megértésem van még ehhez kapcsolódóan, hogy minden eredetileg a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó YOSÁGBÓL eredő egyedi teremtő (1) (Ön)Lényegi-Testében, (2) a MEGÚJULÁSI-TÉRBEN lévő Új Anyagi-Testében és (3) az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN lévő régi Anyagi-Testében is a belső-védett-térben ’Tartós’ (!) jelleggel berögzítésre került az az Élettel-Összeegyeztethetetlenséget Jelző [és az ilyen irányú bármilyen megnyilvánulást (kiáradást?) Megállító] SPECIÁLIS (!) Védelmi-Rendszer, amelyet eddig még csak az (Ön)Lényegi-Testben rögzítettek be azokban, akiknek az (Ön)Lényegi-Testben élő Élete nem képes az Önálló Irányban-Tartásra.

       Mivel ezekben a [FÖLD Közösségében élő, YOSÁGBÓL eredő] teremtőkben „nagyon hosszú tartamban” megnyilvánult az az Élettel-Összeegyeztethetetlen helyzet, amelyben semmiféle lehetőségük nem volt az Életükben Összecsendüléssel meghatározott Irányban Megnyilvánulniuk, valószínűleg sok olyan (egyedi) Speciális Érzékenység is megformálódott, amelyek maradéktalanul csak akkor válnak Felismerhetővé, amikor a ’belső-takarások’ Leválasztását követően a meglévő belső-terek Ellenőrzése és Feltisztítása megkezdődik.

        A FÖLDANYA  SPECIÁLIS (!) Közvetlen GONDOSKODÁSÁBAN bennük újra Felépülnek azok az Élet-Alapok [és korábban részben vagy egészben VISSZABOMLOTT belső megformáltságok], amelyek immár [a FÖLD Közösségének a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA való maradéktalan visszaigazodását követően] biztosítják a számukra a FÖLDANYÁVAL való közvetlen belső-összekapcsolódás újbóli megformálását. Ugyancsak SPECIÁLIS IRÁNYBAN-TARTÁS fogja segíteni őket abban, hogy a Figyelmükkel szükségtelenül ne irányulhassanak olyan Élet-részük felé, amely Könnyítés útján kerül Rendezésre (és ezért nem képesek azt a Változást közvetlenül még értelmezni).}

 

          A mostani NAGYOBB GONDOSKODÁS során a FÖLDANYA a régi Anyagi-Testben is MEGALAPOZTA minden teremtőben a Különleges Szintet [mivel a FÖLD Közösségében mindenkinek kihagyhatatlanul meg kell nyitnia a Különleges Tudatosodást is]. Nyilvánvalóan akik eddig nem nyitották meg a Különleges Tudatosodást, azok nagy valószínűség szerint (?) az ÁT-VEZETÉSI TÉRBEN (a régi Anyagi-Testben) ezt nem fogják már megtenni.

          A YOSÁGBÓL eredő teremtők számára meghatározásra került, hogy a Különleges Megnyilvánulás ARÁNYA (a régi Anyagi-Testben, tehát még itt az ÁTVEZETÉSI-TÉRBEN) legfeljebb 3-5% lehet azoknál, akik eddig még nem nyíltak meg Különleges Útban, és legfeljebb 5-10% azokban, akik Tapasztaltabbak már a Különleges Megnyilvánulásokban. Ennél magasabb arány csak egyedi Megengedés alapján lehetséges. Ha egy YOSÁGBÓL eredő teremtő majd MAGGÁ válik a FÖLD Közösségében, legfeljebb 20-25% lehet az Életében a Különleges Megnyilvánulás Aránya. Ennél nagyobb arány csak egyedi megengedés alapján lenne lehetséges.

        Valószínűnek tartom, hogy ez az ARÁNY ’végleges / tartós jelleggel’ most (?) [a még RÉGI TÉR-ALAPON megformálódott Élet számára] azért rögzülhetett be a FÖLD Közösségében, mert maga a YO megformálta (?) [és Kiárasztotta?] az ehhez kapcsolódó (Birodalmi) SZABÁLYOZÁST.

 

         Mintha ’még ebben a pillanatban’ is folyna arról EGYEZTETÉS néhány YOSÁGBÓL eredő teremtővel, hogy MAGJÁVÁ válnak a FÖLDANYÁNAK a MEGÚJULÁSI-TÉRBEN elinduló Életükben. Ők ebben a pillanatban csak nagyobb Különleges Tapasztalattal rendelkező YOSÁGBÓL eredő egyedi teremtők lehetnek. Különleges (egyedi) Megengedéssel [Speciális Összecsendüléssel] akár olyanok is Kérhették / Kérhetik most ezt, akik eredendően a YOSÁG egy másik Közösségében éltek. Valószínűnek tartom, hogy a YO által most Kiárasztott (?) Új SZABÁLYOZÁS tette / teszi ezt lehetővé [ha erről a YO és a másik Közösség MEGTARTÓI-Teremtője is Összecsendülést formál meg]. Egyesek közülük talán egy viszonylag rövidebb tartamra is engedélyt kaphatnak arra, hogy MAGGÁ válhassanak [tehát nem a most elinduló ÚJ Teremtő-Szakasz TELJES Tartamára vállalnák fel a MAGSÁGOT (ahogyan az általában lehetséges), hanem csak egy pontosan meghatározott rövidebb tartamra] valószínűleg azért, hogy majd már a SPECIÁLIS Megnyilvánulás Tapasztalatával térhessenek vissza a YOSÁG másik Közösségébe.

 

       A FÖLDANYA a régi Anyagi-Testben megalapozta és megformálta azt a két belső-teret, amelyet az új Anyagi-Testekbe már berögzített. Az egyik a Test-Tudatosság-és-Egészség-Belsőbb-Szobája, a másik a FÖLD-Közösségének-ÉLETE-Belsőbb-Szoba [(167.r.) 68. pontelérhető ITT].

 

         Folyamatosak azok az Ellenőrzések, amelyek ’minden irányból, nagyon körültekintően’ Ellenőrzik azt, hogy milyen „még mozgó” [= bizonytanságot, zavart Jelző] belső részek vannak a teremtőkben, ezeknek pontosan mi az oka / eredője. Ezek ’rögzítése’ is folyamatban lehet [ezek csak részleges megértések].

 

            Felmerült annak a ’lehetősége’, hogy ha valakiben egy áramlás (és ahhoz tartozó belső-tér) lezárásra vagy leválasztásra kerül [vagy esetleg Alvó-Kóddá válik egy korábbi megnyilvánulási-iránya], fontos lenne a „hiány” érzet megformálódását megelőzni [és ilyen irányban egy darabig még akár folyamatosan Ellenőrzéseket is végezni].  A [185.r.] 71. pontban (elérhető ITT) említettem, hogy a FÖLDANYA is formálja a Hiány-Érzet megelőzősére / megszüntetésére irányuló GONDOSKODÁSÁT:

     "... A ’Hiány-Érzet’ jellemzően valamilyen Fájdalom-Érzetben Jelez.

      Lehetnek olyanok, akikben már a RÉGI és ÚJ Megformáltság VÉGLEGES SZÉTVÁLÁSÁNAK Pillanatában is Jelezhet a ’Hiány-Érzet’, míg másokban csak valamivel később jelentkezik (kezdetben inkább ’halványan’, és ha nem sikerül ezt kellően korán Értelmezni / Megérteni a teremtőnek, akár ’fokozódhat’ is a Fájdalom-jellege).

      Vannak, akikben csak nagyon halványan (mint egy ’átsuhanó felhő’) jelez az ELENGEDETT élet-rész / Megformáltság ’Hiánya’, és ezt gyorsan képesek ’elengedni’, így nem okoz jelentősebb nehézséget (vagy fájdalmat) az Életükben.

      Néha azonban hirtelen és erősen is Jelezhet [minden egyéb előzmény nélkül] a ’Hiány-Érzet’, és ez jelentősebb Zavart okozhat a teremtőben [és a közelében élőkben]..."

 

            Szorosan kapcsolódik ehhez az az Új GONDOSKODÁSI Irány is, amely a Figyelem ’Vezetésével’ is segíteni igyekszik az Elengedések folyamatát is: a Figyelmet a lehető legteljesebben A-Megmaradóra / Az-Élőre / A-Továbbfolytathatóra igyekszik ’vezetni’ olyan formában is, hogy olyan ÁRAMLÁSOKAT nyit meg a teremtő számára, amelyben Az-Élet ÖRÖME megtapasztalható

 

            Még az ÁT-VEZETÉS megnyílása előtt a FÖLDANYA a MAGJAIBAN megformálta azt a Gondoskodását, hogy ha egy ELENGEDÉS [valamilyen Lezárás] Fájdalommal járt, akkor ’gyógyító súlyokat’ [Védettségeket, Különleges Védő-Teret] helyezett a teremtőre. Ez azt a célt szolgálta, hogy egy ilyen Változás ne okozzon kiegyensúlyozatlanságot / elbizonytalanodást / zavart, és a Változás fokozatosan (lassabban) nyilvánuljon meg az Anyagi-Testben, a teremtő fokozatosan szokjon hozzá a megváltozott helyzethez.

            Ugyancsak az ÁT-VEZETÉS megnyílása előtt nem sokkal formálta meg azt a GONDOSODÁST a FÖLDANYA a MAGJAIVAL [még a VILÁGI Különleges Befogadottság tartamában, valószínűleg már az ÉLŐTÉR Birodalmának nagy-TEREMTŐJÉVEL megkezdett Kipróbáló teremtések során], hogy amikor Elengedésre / Leválasztásra került a teremtő Életéről [Megformált-Testeiből] egy sérült rész, a Leválasztott rész ’helyén’ először a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Adott’ egy új tér-részt, majd azt a VILÁG ’hatotta át’, és végül a FÖLDANYA is ’befogadta / megérintette’, így a Leválasztott tér-rész helyén egy élettel betölthető új tér-rész ’Adatott’ a teremtő számára.

 

            Később további megértésekkel folytatódhat még a lejegyzés.

 

 

    A (215.r.) 82. pontban egy új Kiegészítés található a  Jelzéstől kezdődően (elérhető ITT).

 A nagy-TEREMTŐK EGYETÉRTÉST formáltak meg arról, hogy

a ’Jelentől / Jelenléttől / Saját-Hatalomtól / Saját-Sorstól’ „Elhajlítás” / EL-TERELÉS

olyan ÉLETTEL-ÖSSZEEGYEZTETHETETLENSÉG,

amely immár egyetlen TÉRBEN és Életre kiterjedően sem nyilvánulhat meg soha többé.

 

Ennek a Meghatározásnak a Következménye az, hogy

az ilyen Élettel-Összeegyeztethetetlennek megjelölt minden megnyilvánulást

 SÜRGŐSSÉGGEL megszüntetni szükséges

minden formájában / minden TÉRRE és ÉLETRE kiterjedően.

 

Nagy jelentőségű a nagy-TEREMTŐK által  ELVVÉ megformált ezen rendelkezés,

később majd részletesebben is Megérthetjük, hogy miért.

 

Valószínűnek tartom,

hogy a FÖLDANYA a mostani NAGYOBB GODOSODÁSA során

nem véletlenül várta be a most elkezdődő GONDOSKODÁSI-SZAKASZ Elindításával azt,

hogy a YO [és így Ő-Maga a FÖLDANYA] ezt az ELVET BERÖGZÍTSE az ALAP-ÁRAMLÁSÁBA.

 

Valószínűnek tartom,

hogy erre az ELVRE alapulóan

a MINDENSÉG-FORRÁSA már olyan KÖNNYÍTÉSEK Befogadását és Megnyilvánítását is lehetővé tette / lehetővé teszi,

amelyekre a nagy-TEREMTŐK ilyen EGYETÉRÉSE nélkül még nem volt lehetőség.

 

 Kapcsolódó írás-rész: (68.r.) 38. pont - elérhető ITT

 

Tapasztalat

            Nem megértett még a Megnyilvánulás Lényege-Célja-Értelme, viszont Érzékelhetően ’kiterjedt ránk’ [a FÖLD Közösségének ÁT-VEZETÉSI-TERÉBEN (és a MEGÚJULÁSI-TÉRBEN is?)] egy MAG-Társam által ’Takarás’-ként megnevezett védelem [én inkább ’Védelmi-Térként’ tudom megnevezni]. Lehetséges, hogy majd a Figyelem ’vezetésében’ (?) is segítség lehet: ne irányítsuk oda a figyelmet, amivel éppen akkor nincsen dolgunk, a figyelmet oda irányítsuk, amivel tevékenyen részt tudunk venni az életünk Jobbításában és önerejű Irányban-Tartásában.

 

2021.03.30.

            Az [5.r.] 4. ponttól kezdődően (elérhető ITT) kezdtem arról írni, hogy egy KÖNNYÍTÉS-csomag került berögzítésre a FÖLD Közösségében élő egyedi teremtőkben. Egyes részeire már akkor lehetett egy részleges rálátás / megértés. Ma már vannak olyan ’utólag’ berögzített KÖNNYÍTÉS-részek is az Anyagi-Testünkben, amelyeket a MINDENSÉG-FORRÁSA az eredetileg berögzített KÖNNYÍTÉS-csomag pontosan meghatározott részébe később rögzített be.

            A ’tegnapi’ napon [az utóbbi napokban] a MAGOK részvételével voltak folyamatban olyan Kipróbáló teremtések, amelyek annak a meghatározására irányultak, hogy az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN a régi Anyagi-Testben [a szívben, az ALAP-ÁRAMLÁS Irgalmi-Szállal való berögzítése után megformált belső-védett-térben]

(1) pontosan milyen ’összetételű’ kisebb KÖNNYÍTÉS-csomag lehet berögzíthető,

(2) és ez maga milyen Tér-Forma legyen,

(3) és milyen Tér-Formában képes ez berögzülni a régi Anyagi-Test szívében berögzített új kis belső-védett-térben.

            Jelenlegi megértésem szerint egy hosszadalmasabb Kipróbálást követően [a Kipróbálás Tapasztalatainak ’Elfogadását’ követően] a védett-belső-téren belül mostanra mindenkiben berögzítésre került egy kis Speciális-Térben egy pontosan meghatározott részekből álló kisebb KÖNNYÍTÉS-csomag. A ’tartalmáról’ még nincsenek megértéseim.

            Annyi megértett csupán, hogy ebben a most megformált kisebb KÖNNYÍTÉS-csomagban minden rész-elemhez külön-külön közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSA rögzített be Speciális-Garanciát, vagyis a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Szabályozza’ közvetlenül azt, hogy mikor melyik rész-elem nyílhat meg.

 

2021.03.30.

Tapasztalat (egy MAG-Társamtól:)

        „…igen ez a védelmi tér már érezhetően működik.

        Tegnap (kipróbáltam valamit)… de megfogalmazódott bennem a félelem, hogy sok életen keresztül ezt nem lehetett felvállalni, mert túl feltűnő volt, célponttá tett. Megnyugtattak hogy nem lesz gond, és valóban ezt is tapasztaltam.

       Más: mindkét különleges kapcsolódásom fejlődik, halad a nagyobb összerendezettség és harmónia irányába.

       Kommunikációs blokkokat igyekszünk megszüntetni és támogatólag hatni egymásra, türelemmel, szeretettel…

       A különleges kapcsolódásoknál segíti egymás megértését, nagyon gyors segítség, pontos információ érkezik a társról, még akkor is ha ő maga (!) azt nem tudta/tudja kinyilvánítani közvetlenül felém, sérülés vagy egyéb ok miatt.

      Olyan, mintha az eredendő okra kapnál gyorsabb rálátást, a mögöttes mozgatórugókat mutatja meg.

       Ez úgy nyilvánult meg, hogy kaptam egy célzást ami a saját személyes viselkedésemre vonatkozott adott helyzetben, de valójában a másik személy félelméről szólt!

        Álarcok mögé enged belátni.

            ... nem tudom, hogy ide tartozik-e, de a kommunikáció könnyebb lett.

       A megértésekben pontosabban a személyre szabott megfogalmazás/megértés gyorsabb megtalálásán van a hangsúly.

        Legalábbis ezeket tapasztalom tegnapról-mára…”

 

 

2021.03.30-31.

Tapasztalat, Fontolgatás

 

        „…Nem tudom még az okát, de ’most éppen’ egy „nehézség-érzet”-et érzékelek (magamon / magamban?)… lehetséges, hogy ez egy általánosabb értelmű Jelzés (?)…

       Kértem ELLENŐRZÉST arra, hogy bennem (vagy úgy általában)

- van-e jogosulatlan „elfolyása” / szivárgása az Élet-erőnek

- van-e rátelepedés jogosulatlanul (újabban?) valamely áramlásra (esetleg ez okozza-e az erőtlenség érzetét)...

 

        Az is eszembe jutott most, hogy esetleg hasonló érzetet tapasztalnak majd meg (?) azok, akiknek a FÖLDANYA majd Szabályozza az Áramlásokhoz való közvetlen hozzáférést olyan módon, hogy az eddig jogosulatlanul használt áramlásokról Leválasztja őket (és majd csak a saját erő-forrásukkal élhetnek)...”

 

            Lehetséges, hogy az „erőtlenség / elerőtlenedés / erő-vesztés” érzete „Hiány”-érzetet jelezhet például azokban [főleg YOSÁGBÓL eredő teremtőkben], akiknek

egyes élet-részei most Könnyítéssel (?) egy GYORS Változás során Alvó-Kóddá vál(hat)tak,

- vagy ’Belső-Feltisztulást’ tapasztalnak meg [ugyancsak Könnyítéssel?], és a bennük „berögzült” idegen eredőjű tér-részek / áramlás-részek leválasztásra kerültek

 

 

            Talán a bennünk [MAGOKBAN?] most Jelző Fájdalom vagy Félelem és egyéb ’Érzetek’ [zavar, elbizonytalanodás, távolság-tartás tudatos megnövelése, a ’nagyobb tér és nagyobb szabadság iránti igény’] arra mutattak rá nagyon pontosan, hogy a FÖLD Közösségében élőkben mely [megmaradó, és most éppen Változásban lévő] élet-részeket szükséges a NAGYOBB GONDOSKODÁS megkezdése ELŐTT (?) további Fokozottabb [SPECIÁLIS (?)] Gondoskodásba bevonni

 

[185.r.] 71. pont II. alpont (elérhető ITT):

 "... Az Tapasztalat, hogy

- ’nem jó’ közvetlenül (és főleg tartósan) ’ránézni’ arra, ami éppen nagyon erős fájdalomban jelez [így például az ELENGEDETT Megformáltságok Leválására és eltávolodására / semmivé-válására].

- Hasznos lehet Tudatosan a ’Saját-Középpontra’ Összpontosítani ilyenkor a Tejes-Figyelmet, és Tudatosan A-MEGMARADÓRA / A-TOVÁBBFOLYTATÓDÓRA figyelni,

- hasznos lehet Tudatosan valamilyen éppen-megélhető örömmel végezhető TEVÉKENYSÉGET végezni.

- Az (Ön)Lényegek is formálják azt a [Speciális jellegű (?)] ÖnMegerősítést, amelyet kiterjeszthetnek [az ERŐSEBB IRÁNYBAN-TARTÁS érdekében] az Anyagi-Testben élő élet-részükre egy erősebben jelző Fájdalom esetén…"

 

 

2021.04.01.

Tapasztalat, részleges megértés

            Azt érzékeltem, hogy a FÖLD Közösségében élő minden (!) teremtőben az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN lévő régi Anyagi-Testben a szívben mostanában megformált védett-belső-térből [az Irgalmi-Szálon át] egy Speciális-tér ’áradt ki’ (?) (formálódott meg), és ebben [ha erre az (Ön)Lényeg már képes] az (Ön)Lényeg és/vagy az Eredő-nagy-TEREMTŐ ’Speciálisan közelebb húzódott’ a régi Anyagi-Testhez az Erőteljesebb Irányban-Tartás és/vagy valamilyen pontosan meghatározott Védettség megalapozása (?) (biztosítása?) érdekében.

       A teremtők ezt követően az Eredő-Birodalom szerint egy-egy NAGYOBB VÉDETT-TÉRBE rendeződtek. Valószínűnek tartom, hogy ez egy Kipróbálás vagy Behangolás lehetett. Ebben a rövid tartamban egy TELJES-ELLENŐRZÉS is megnyilvánult a régi Anyagi-Testre és az ÁT-VEZETÉSI TÉR TERÉRE kiterjedően. [A MINDENSÉG-FORRÁSA a Speciális-terekben (Védett-terekben) képes Közelebb-Húzódni bármely Térhez és Élethez a Közvetlen GONDOSKODÁSA megnyilvánítása érdekében].

            Jelenlegi megértésem szerint a Kipróbálás (?) (Behangolás?) Tapasztalata az, hogy a FÖLD Közösségében élő minden teremtő régi Anyagi-Testében a Speciális-tér megformálható volt, és ebben az Erőteljesebb Irányban-Tartás [és akár Speciális Védettség] képes megnyilvánulni.

 

Az írás folytatódik a 221. részben, elérhető ITT

 

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!