omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (13) 228-247
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (13) 228-247 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (230. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (230. rész)


Az írás 229. része elérhető ITT

 

 

88.

2021.04.10.

 

            Ebben az írás-részben Fájdalmasságot érintek, csak a legszükségesebb mértékben érintem. Aki jogosult további Megértésekre, az a saját belső útján elérheti az ehhez tartozó ÉRTÉKELÉSEKET.

            ’Megtalált egy kérdés’, és ennek kapcsán [Védettségben] egy film-részletet néztem meg a „kék-vérűség”-gel kapcsolatban. Néhány részletet leírtam az elhangzottakból. A kérdés az volt, hogy az a kékség-értelmezés más-e, mint amit az írásaimban én nevezek KÉKSÉGNEK.

 

            Az előadás elején a kék szín kapcsán elhangzott, hogy az a torok és fej területének rezgés-színe. Sok régebbi képi ábrázoláson is használják a kék színt (például Krisnánál, vagy Mária palástját is mindig kék színnel árbázolták).

            Mint említettem, (saját korábbi tapasztalataimra is alapulóan) Távolság-tartással néztem meg a kisfilm egyik részletét, nem mélyedtem bele a tanulmányozásába. Erre figyelemmel (és mert az ajánlott könyvet sem olvastam) a részleges megértéseim nem adhatnak teljes képet az előadásban elhangzottakról. Számomra annak a megértése volt a fontos, hogy a kisfilmben említett kék (kék-vér) értelme szerint mennyiben más (vagy más-e), mint amit én a FÖLDANYA KÉKSÉGÉNEK nevezek.

 

            A kisfilmben egy hölgy arról beszélt, hogy Mesterek tanítása alapján írta a könyvet a kék-vérűségről. Ha jól értettem, a kékség leginkább egy tudat-szintet jelölt, amelyet például „kígyó-papok” vagy „mágus-papok” képviseltek tiszta formájában. Sárkányokról is szó esik, és arról, hogy a kék egy „tobozmirigyes-szent-tudás”. A kéknek (és szentnek) ebben az értelemben van egy „elit” értelme is, amely egyfajta mesterséges elkülönülést / felsőbbrendűséget is jelenthet. „Tudói” voltak az „Életnek-és-Halálnak”. A kisfilmben a „tudás” [ezen tudás], a „kozmikus intelligencia” befogadásának a fontossága a hangsúlyos, és hogy fontos azt megérteni, hogy a jó és a rossz is fontos része az életnek, és „nem isten-szerű, ha ki akarja valaki írtani a betegséget, a rosszat”…

            A Földről mint „programról” beszél, „színpadról”, „iskoláról, ahol a borzalmakat meg lehet tapasztalni, majd itt lehet hagyni az iskolát”… és ezt el kell fogadni azért, mert el kell fogadni… mintha tudatosan a határokat akarná elmosni a Szabadság és a Szolgaság között… a szolgaság és az élet pusztulása / pusztítása AZÉRT VAN, mert a „játékban részt vevők” „azt választották”… és ez így van jól…

            Az Élet TUDATOS Elpusztítására egy könnyed kézmuzdulattal „legyint” azzal a magyarázattal, hogy itt a Földi „iskolában” ezt is meg lehet tapasztalni, és az a „merev”, aki nem akarja elfogadni azt, hogy őt elpusztítják (és az élet ilyen formában „rossz”).

 

       Szó sincs a MEGBECSÜLÉSRŐL, TISZTELETRŐL és SZERETETRŐL. Pedig a FÖLD Közösségében az ÉLET az eredendő mintája szerint ezeken az alapokon lehet KITELJESÍTŐ.

 

       Számomra furcsa volt az a kérdés-feltevés, hogy: „Biztos vagy benne, hogy a feladat az, hogy FELEMELD A MATÉRIÁT?”

            A FÖLDET (a kékek?) SZÍNPADNAK TEKINTIK (?). Nem OTTHONNAK.

 

            Azt mondja: „A Földdel SEMMI BAJ”.

          TÉNYLEG? „Kívülről” ezt lehet hogy így látják egyesek. Mi itt élők belülről ezt sokan nem így látjuk.

            PROGRAMRÓL beszél. Nem beszél az ÉLETRŐL (!).

            A FÖLDET olyan kipróbáló-helynek tekintik, ahol meg kell tapasztalni a BRUTALITÁST és Félelmet.

            Nem tudom, hogy erről mikor EGYEZTETTEK a FÖLDANYÁVAL, az itteni ÉLET-TÉR és itt élő teremtők Közvetlen GONDOZÓJÁVAL.

 

        „MIÉRT kellene lerombolni az ISKOLÁT? Maradjon csak meg a „brutalitás” legnagyobb mélységeit is „megengedő” Térnek a Föld… ehhez hasonló előterjesztés volt 2019-ben is [20190704 (5.r.) – elérhető ITT].

           Azért szükséges Lezárni ezt a Megtapasztalást (a Tudatos Pusztítást / a Jogosulatlan Szándék / Tér / erő / áramlás Használatát), mert a TÉR-VESZTÉS amit folyamatosan okoz, továbbterjed, és folyamatosan PUSZTÍTJA A HARMONIÁT, megfoszt a SZABADSÁGTÓL, Méltóságtól, Önállóságtól, Élettől

            Igaz, ez is egy Tapasztalat. Ha valaki ezt szeretné megtapasztalni, és erről Összecsendülést formál meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL, kaphat (?) olyan személyes Élet-Teret, amelyben mindezt megtapasztalhatja úgy, hogy senki másra ez nem hathat át, senki más Életét és Élet-Terét nem használhatja fel a „játékához”.

 

         Összemosódik a gondolat-menetben azt, hogy a teremtés SZAKASZOKBAN nyilvánul meg, és a Szakasz végén az addigi TÉR VISSZABOMLIK. Nem mi itt élők bontjuk vissza a teret, hanem a MINDENSÉG-FORRÁSA. Nem mi pusztítjuk el a teret, hanem a MINDENSÉG-FORRÁSA vonja vissza.

 

Az, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA, AKIBŐL minden Élet és TÉR ered,

Jogosult a TÉR Visszabontására és Szabályozott módon AZ-ÉLET közvetlen Megérintésére,

nem jogosít fel bennünket arra,

hogy mi is PUSZTÍTHASSUNK

és másokat szabályosan megformált Összecsendülés / Egyetértés nélkül Megérinthessünk

( például bánthassuk / megfoszthassuk a javaitól és akár az életétől is).

 

Mert mi nem tudunk TERET TEREMTENI ÉS ADNI,

és nem tudjuk visszaadni másnak a tőle elvett életet.

A Szándék-Használat (az Élet) általános ELVE az, hogy

a Szándékával mindenki csak a Saját Sorsáról / Saját Életéről rendelkezhet,

és nem jogosult más Életére azzal kiterjedni.

 

          Hol van a SZABADSÁG ott, ahol megfosztanak annak a „jogától”, hogy „megóvahassam” azt, ami az Életemhez tartozik.

 

                        A tobozmirigy (kígyószem) mint idegen implantátum visszabontásáról írtam már korábban: 20200908 [2.r.] 2. pontelérhető ITT

 

            Amíg nem volt a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS megformálva, a MINDENSÉG-FORRÁSA az EL-VÁLTOZOTT / EL-VÁLTOZTATOTT Életet csak a nagyobb Teremtő-Szakaszok közötti ÁT-VEZETÉS során volt képes KÖZVETLENÜL (!) ELLENŐRIZNI és KIIGAZÍTÁSSAL Rendezni.

            A VILÁG [benne a FÖLD Közössége is] már régebben elkezdte megformálni azokat a KÜLÖNLEGES Gondoskodásokat, amelyekkel (1) TÁVOL TARTHATÓAK a jogosulatlan beavatkozások, és (2) a „beültetett idegenségek” „működése” megakadályozható. Ekkor még nem volt út arra, hogy az „idegen behatásokat / mintákat” a MEGTARTÓI-Teremtő / nagy-TEREMTŐ közvetlenül LEVÁLASZTHASSA. Ma már van ilyen út.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1348207752_03.jpg

            Furcsa volt számomra a film elején az, hogy Mária Palástjának kéksége is „ide-keveredett”.

         Máriának (az édesanyának) nem a „feje” kék, hanem a PALÁSTJA. A Palást a (Felelős Szülői)(közvetlen) GONDOSKODÁS.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1327453243_25.jpg

A FÖLDANYA KÉKSÉGE

a FÖLDANYA KÖZVETLEN / ÓVÓ GONDOSKODÁSA

(FELELŐSSÉGE az itt élőkért / Az-Életért / a Harmoniáért).

Ma már azt is megértjük, hogy ebben a ’palástban / Gondoskodásban’ a SZERETET van

[a Közvetlen Gondoskodás alapja a YOSÁGON belül a SZERETET (!)].

A FÖLDANYÁNAK nem a „feje” kék, hanem inkább a ’szíve’.

 

         A kisfilmben a TUDÁSRÓL van szó, a FELELŐSSÉGTELJES GONDOSKODÁS nem jelenik meg (vagy azt a részét már nem hallgattam meg).

 

        Az Aljasság tipikus esetei (HATALMI alapon):

- rád kényszerítem, hogy elkezdj pusztítani azért, hogy életben maradhass. Például elveszem tőled a gyermekeidet, és azt mondom, hogy megölöm őket, ha nem akarod megtenni amit parancsolok. Ezután „felemelem a kezemet” és azt mondom, hogy tiéd a SZABADSÁG, hogy VÁLASSZ. [Ez idegen minta, amit NEM TUD harmoniaként beleilleszteni az életébe ez a kényszer alá nyomott teremtő.]

- a „Kozmikus Tudás” (hordozója?) „MEGERŐSZAKOLTA” a gyermeki / fiatal Földet / Földanyát, MEGFERTŐZTE, MEGBETEGÍTETTE. Majd „felemelte a kezét” („szimbolikusan” megmosta a kezét), hogy ő csak a „Választás Szabadságát adta”. A „Kozmikus Tudás” fogta magát, és itthagyta az „iskolát” [megfertőzőtt TERET] akkor, amikor már maga is látta, hogy itt el fog pusztulni minden. Gyáván kimenekült [de az legalább jó volt, hogy végre elment], itthagyta a saját SZEMETÉT (is) a Földanyának / Földieknek, hogy csináljanak vele amit akarnak. És amikor a Föld mégsem pusztult el, mert az itt élők és a Földanya a saját munkájukkal elkezdték meggyógyítani magukat, akkor megint visszajött (megint visszajönne), hogy BEAVATKOZÁSSAL újra „gyarmatosítsa” a Földet, és a „játszóterévé tegye”.

 

        Lehet, hogy vannak, akik ezt nevezik „Kozmikus Intelligenciának”. Lényege szerint ez a sáskák gyarmatosító hadjárata, és az Élet Tudatos Pusztítása. ALJASSÁG, a FELELŐSSÉG-VÁLLALÁS teljes hiánya. BELSŐ-SÉRÜLÉSEIK vannak, ami miatt elszakadtak a Saját ÉLET-TERÜKTŐL. Lehet, hogy ebben maguk vétlenek, lehet, hogy tudatosan „kísérleteztek” a saját életükkel is (vagy a másokon végzett kísérletek Következményei végül csak elérték őket is). Nem akarnak (vagy nem tudnak) szembenézni a saját Felelősségükkel... a saját sérüléseiket nem akarják (vagy nem tudják) magukban meggyógyítani [mert ELSZAKADTAK az ÉLETÜK GONDOZÓJÁTÓL, aki ebben vezethetné / segíthetné őket]… inkább AZT VÁLASZTOTTÁK, hogy minden számukra elérhető TERET és Életet folyamatosan megfertőznek vele…

 

        Én inkább maradok a TISZTELETNÉL és SZERETETNÉL.

        És azt Választom, hogy Önnön-Énemmel a tőlem telhető tudással és erővel szeretnék részt venni a megformálódott EL-VÁLTOZÁSOK megszüntetésében, az ÉLETNEK az Eredendő Harmoniába való visszavezetésében, abban, hogy mindenki visszaigazodhasson Önnön-Teljeségébe és a Valódi Szabadságába.

      És a FÖLDANYA is ezt az IRÁNYT Választotta a KÉKSÉGE [a MEGTARTÓI KÖZVETLEN GONDOSKODÁSA] megformálásával.

 

            Mint említettem, ebben az írás-részben Fájdalmasságot érintettem, így csak a legszükségesebb mértékben érinthetem. Aki jogosult további Megértésekre, az a saját belső útján elérheti az ehhez tartozó ÉRTÉKELÉSEKET. Célirányosan csak annak a Megértésére irányultam, mi az értelme a FÖLDANYA (!) KÉKSÉGÉNEK.

 

 

            Érdeklődőknek ajánlom még a figyelmébe a FÖLDANYA ÖN-RENDELKEZÉSEIT arról, hogy a Fájdalom mennyiben Tapasztalható meg:

      Fájdalmas út csak külön engedéllyel lehetséges:

20181202elérhető ITT

20190625 elérhető ITT

20200908 [7.r.] 4. pont [Elv (a Fájdalom mint Jelzés csak akkor lehetséges…)] elérhető ITT

 

20200908 [165.r.] 67. pontelérhető ITT

 

 Ma már ELV,

hogy a Fájdalom útján való Jelzés / Figyelmeztetés / Vezetés

csak akkor nyilvánulhat meg,

ha más módon nem tartható távol a teremtő

- az újabb EL-Távolodástól

- a mások Sorsára közvetlen módon gyengítően ható Megnyilvánulástól.

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356267996_96.jpg

 

 Ajánlom elolvasni Kosztich Évi április 11-i írását (elérhető ITT)

         (részlet:) „…Itt még megemlítem, hogy nagyon sok technika van, amely energia forrásokhoz segít kötni az embereket. Nem a technikával van a gond. Meg kell nézni az embert, aki beavatja a másikat a forrás energia terébe. Ha ő egy fosztogató tudat irányítása alatt áll, aki minden beavatottja oda fog kötődni. És nem oda, ahová szándékozott. Sok vallást eltérített az élősködő tudat. Tudatok. Tehát nem mindegy milyen ember áll egy akár jól hangzó, vagy akár valóban jól felépített rendszer élén. Sem politikában, sem vallásban, sem spirituális közösségben. Fejétől bűzlik a hal. És legtöbbször nem tudjuk ki a FEJ. Mert nem az, aki a világi színpadon eljátssza. Ezért fontos a saját egyednek önmagában rendben lennie, hogy meglássa a valóságot…”

 

 

2021.04.12.

            Fájdalmasságot érintek, ezt csak a legszükségesebb mértékben érinthetem.

            Mostanában (is) többször jelzett egy  ’Figyelmeztetés’ [például a (227.r.) 86. pontban (elérhető ITT) említett Veszély-jelzések kapcsán, a Tér-foglalásra / test-foglalásra / test-cserére irányuló „szándékok” Jelzése kapcsán].

            Nyilvánvalóan nem véletlen az, hogy immár a FÖLD Közösségében nem csupán a  MEGÚJULÁSI-TÉRBEN berögzült Új Anyagi-Testben van [’minden szinten’] berögzítve az ÖN-AZONOSSÁG [az Eredő-Ön-Jelleg formájában], hanem ’sürgősséggel’ az  ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN lévő Régi Anyagi-Testbe is berögzítésre került közvetlenül az ALAP-ÁRAMLÁS, és így az Anyagi-Test szívében megformálható volt az a Védett belső-tér, amelyben az Eredő-Ön-Jelleg ’elmozdíthatatlanul, megváltoztathatatlanul’ berögzült.

 

            Beavatkozás hatására megformált „fertőző betegség” „miatt”, és/vagy a felerősödött félelem miatt sokan „meghaltak” / „haldokolnak” / „nagyon elgyengülnek”. Korábbi ÉLET-Szakaszban [főleg az ÁT-VEZETÉS előtt / során] „prédának” tekintették az ilyen formában is „elgyengült / elgyengített” élő-testeket azok, akik „bennük / rajtuk-keresztül” akartak új élet-térhez jutni REJTETTEN és JOGOSULATLANUL

         >>> vagyis (1) anélkül, hogy erről ténylegesen Összecsendülést formáltak volna meg az ÁT-VEZETÉST megnyilvánító MEGTARTÓI-Teremtővel, (2) anélkül, hogy saját maguk ténylegesen elvégezték volna azokat az Alapozó ön-épüléseket, amelyekre figyelemmel a MEGTARTÓI-Teremtő Harmoniaként berendezhette volna az Életüket a megformálódó Új ÉLET-TÉRBE.

          A [215.r.] 82. pontban (elérhető ITT) említett képben ez úgy jelent meg, hogy „a kocsijukat” „hozzákötötték” a helybéliekhez, „velük vitették tovább magukat”, a helybéliek erejét „elvették”, és csak annyi erőt „hagytak” nekik, hogy legalább a szükséges számban életben maradjanak és szolgálni legyenek képesek őket.

 

 Az „elgyengült”, vagy akár „haldokló” Test / Élet

SPECIÁLIS Védettségben van [és ma már ÖN-AZONOSSÁGGAL is Megerősített],

és eddig is ’NAGYON’ Különleges Védettségben volt.

 

Lehetetlen

egy „haldokló / legyengült” testet „elfoglalni” [abba „beleköltözni”]

és valamilyen „idegen” „erővel” „életben tartani” „legalább addig”, hogy „átvigyen” az Új ÉLET-TÉRBE.

„Alkuval” [megtévesztés útján megformált Szándékra alapulóan] sem „adhatja át másnak” senki az ÖN-AZONOS Anyagi-Testét

(1)

sem „teljes egészében”,

(2)

sem „részlegesen” (például úgy, hogy abba más ÖN-AZONOSSÁGÚ vagy bármilyen formában „idegen” részt befogadjon).

            Akit érint érti / értse.

 

            A legyengült [= az Élete Önálló Irányban-Tartására nem képes] teremtő felé irányuló bármilyen befolyásoló / ELHAJLÍTÓ / EL-TÁVOLÍTÓ / Életet-gyengítő irányulás KÖZVETLENÜL (!) Élet ELLENI irányulásnak minősül [(220.r.) 84. pontelérhető ITT].

 

           A [14.r.] 10. pontban írtam arról részletesebben (elérhető ITT), hogy a YOSÁGON belül a VEZEKLÉS Következménye társul az olyan megnyilvánuláshoz, amely más teremtőt „megfoszt” az Élete önálló Irányban-Tartásától:

 

2021.04.12.

Fontolgatás, levél-részlet

          „... Én azt értettem meg (?), hogy mintha egyre gyakrabban a TUDATOSABB [Önmagában-már-rendezettebb] ember ’Közelében’ [a hozzá közelebb lévő Társ-’ban’ (?)] ERŐTELJESEBBEN JELEZ(het)(?) valamilyen Veszély [vagy éppen elinduló „hadjárat” (?), ha ez a társ valamelyik érzékenyebb részét képes megérinteni].

        A Társban valamilyen konkrét [Felismerhető, Megérthető] formában „MEGMUTATJA MAGÁT”, hogy

- milyen élet-részeket „céloznak”,

- milyen „módszereket” vetnek be,

- mi a valós „célja” ezeknek a gyengítő / megbontó / akadályozó ténykedéseknek…

        Ilyenkor a SAJÁT TUDÁSRA, MEGLÉVŐ TAPASZTALATRA alapulóan a tudatosabb ember ’Értékeli’ a helyzetet, és SEGÍTSÉGET / VÉDELMEKET KÉRHET (1) a TÁRSÁRA is, és (2) a HASONLÓ HELYZETBEN LÉVŐKRE is… és ha képes rá, akkor hozzákapcsolódhat olyan munkákhoz, amelyekkel a Veszély és a nehéz helyzetek továbbterjedése megszüntethető.

         Volt néha olyan érzésem, hogy a „másik oldal” (a „fosztogató” minta) mintha időnként azért mutatná meg „jól láthatóan” azt, hogy éppen mit tervez / mit csinál, mert maga is úgy ítéli meg, hogy amit „lavinaként” elindított, azt nem tudja megállítani [és megértette (?), hogy a lavina őt is elpusztítaná]. Furcsa ez. Máskor pedig talán csak „fricskából” „mutat valamit”.

      Én is úgy értettem meg, hogy tudatosan távolságot kell tartani a „játszmáiktól”, ne adjunk erőt a figyelmünkkel „nekik.

Ami viszont JELEZ

(1) az élet-terünkben

és (2) a saját életben,

annak az Értelmezésére / MEGÉRTÉSÉRE a tőlünk telhetően igyekezzünk,

és a saját belső útmutató szerint tegyük meg ami tőlünk telik az adott helyzetben

a magunk megerősítésére,

 és a közeli társaink megerősítése érdekében is.

 

         Korábban már elhangzott [20191116elérhető ITT], hogy az EL-TERELÉSEKHEZ a leggyakrabban az ígérgetést, a csodák emlegetését, illetve a félelmeket használják. Most mintha a félelmeket „működtetnék” megint, illetve a Bizalom meggyengítése lenne az egyik cél…

 

Fontos,

hogy akiről ’belül-magunkban’ TUDJUK, hogy egymással [szeretet alapú] Közeli Összekapcsolódásban vagyunk,

(1)

AZOKKAL A ’SZÍVÜNKBEN IS’ TARTSUK ERŐSEN AZ ÖSSZEKAPCSOLÓDÁST,

(2)

ÉS HA LEHET, TÉNYLEG FOGJUK IS MEG EGYMÁS KEZÉT,

ERŐSÍTSÜK A KAPCSOLATOT FIGYELMESSÉGGEL, SZERETETTEL.

 

         Azt sem szabad most elfelejteni, hogy mindannyiunkban nagyobb belső átrendeződések is lehetnek, és ilyenkor a BELSŐ-RENDEZŐDÉS TARTAMÁBAN EGY KISSÉ TÁVOLABB KELL HÚZÓDNUNK EGYMÁSTÓL.

         A „takarodj el” tehát lehetett egy [aljas célból] „felnagyított, megváltoztatott” kérése a társnak. A társ valódi kérése talán az volt, hogy „most egy kicsit távolabb húzódom tőled, amíg berögzítek egy új belső-teret a testemben, legyél kérlek türelemmel, szeretlek”… és ezt a „hátsó (idegen) szándék / minta” úgy torzította el és nagyította fel, hogy „takarodj ki az életemből”…

 

Ha érzékelhetővé válik egy ilyen „idegen jelenlét”,

(1)

KÉRHETÜNK A KÖZELI TÁRS SZÁMÁRA VÉDETTSÉGET,

(2)

és a saját tapasztalat alapján SEGÍTHETJÜK MÁS OLYAN GONDOSKODÁSSAL,

AMI ’MEGERŐSÍTI ANNAK A TUDATÁBAN,

HOGY BIZTONSÁGBAN VAN, SZERETVE VAN’…”

 

       Kapcsolódó írás-rész (ha olyan Társat érint a Speciális Gondoskodás, akivel Álalános alapon is KÖZELI Összekapcsolódában vagyunk): 20200908 (81.r.) 42. pontelérhető ITT.

 

Az írás FOLYTATÓDIK a 231. részben, elérhető ITT

 

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!