omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (13) 228-247
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (13) 228-247 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (242. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (242. rész)


Az írás 241. része elérhető ITT

 

            A „MAGÁRA-HAGYOTTSÁGGAL” is több írásban foglalkoztam:

20200806 [18.r.] 22. pont (elérhető ITT), és [21.r.] 25. pont (elérhető ITT) [a „magára hagyott” teremtő az IRGALOM Gondoskodásába kerül azonnal (ÚJ ELV)]

20200718 [6.r.] 8. pontelérhető ITT

20200908 [7.r.] 4. pont [Könnyítést kért a Földanya a magára-hagyottság Rendezéséhez] – elérhető ITT

 

            A „magára-hagyottság” általában azt jelenti, hogy a teremtőt a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtője [akár az Eredő-nagy-TEREMTŐJE] nem képes KÖZVETLENÜL Gondozni. Lehet ’átfedés’ (közös-rész) a „dacos-és-sérült gyermek gyógyítása” és a „magára-hagyottság” alapú Nehézség Rendezése során, de

a „magára-hagyottságot” a MINDENSÉG-FORRÁSA

A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET-EGÉSZÉBEN

IRGALMI (Alapú) GONDOSKODÁSSÁ jelölte

[az IRGALOM Birodalmának teremtőihez FELELŐSSÉGET rendelt a „magára-hagyott” teremtők Közvetlen Gondozása terén].

 

            Eszembe jutott a Szabó Magda regénye alapján készített Abigél című film(sorozat). A II. világháború végefelé a magasrangú katonatiszt édesapa a ginmazista korú (gondtalan életet élő) lányát egy teljesen zárt egyházi iskolában rejti el azért, hogy ha őt elfognák, ne tudják zsarolni / becstelenségre kényszeríteni azzal, hogy bántanák a lányát. Gina ezt a hirtelen változást nem érti, és nem is tud beilleszkedni a szigorú vallásos elvek szerinti életbe. Dacos, és keresi az alkalmat, hogyan szökhetne meg a Matula intézetből. A lány szökését megakadályozza az a tanár, akinek a gondjára bízta az édesapa. Ezt követően az édesapa személyesen meglátogatja Ginát az intézetben, és elmagyarázza neki, miért rejtette el őt ebben a védett intézetben. Gina megérti, hogy nem azért van ott, mert már nem kell az édesapjának, hanem az édesapja így akarja őt is, magát is megóvni a várható borzalmaktól. A lány addigi Dacossága megszűnik, és tudatosan igyekszik beilleszkedni a Közösségbe / ebbe a helyzetbe.

            A dacosságnak lehet az alapja „magára-hagyottság” is, vagyis olyan helyzet, amikor a teremtő valósan „Elszakadt” a természetes élet-terétől / kiszakad a KÖZELI Összekapcsolódásaiból.

            Gina esetében kezdetben nincsen szó valódi „magára-hagyottságról”, még ha a Változást nem is érti a lány. Édesapja éppen a Gondoskodását erősette meg akkor, amikor abba a védett intézetbe elrejtette. Később (ha az édesapa meghalt), már a „magára-hagyottságnak” az egyik formája is megformálódhatott a lány életében. A film elején azonban csupán a MEGÉRTÉSI-NEHÉZSÉGBŐL [egy hirtelen változásból] ered a lány dacossága.

 

            Általában az a különbség a Dacosság és a „magára-hagyottság” között, hogy a „magára-hagyottság” [a természetes élet-tértől és a megformált KÖZELI Összekapcsolódásoktól (így a Saját Sorstól) való EL-TÁVOLODÁS a legtöbbször nem a teremtő saját Szándékából ered, hanem valamilyen ’rajta kívül álló ok’ idézi elő azt, hogy a teremtő életéhez kapcsolódó közvetlen áramlások megszakadnak. Ha egy ilyen helyzet megformálódik akár egy egyedi teremtő Életében, akár egy MEGTARTÓI-Teremtő (mint a FÖLDANYA) ÉLETÉBEN,

 a „magára-hagyottá” vált teremtőnek

önmagának (!)

NINCSEN semmilyen Lehetősége arra,

hogy az Életét ’Visszahelyezze’ a Harmoniába.

 

A „magára-hagyottság” megformálódása során ténylegesen TÉR-VESZTÉS formálódik meg,

és ennek a KIIGAZÍTÁSA a MEGTARTÓI-Teremtő  [vagy nagy-TEREMTŐ / MINDENSÉG-FORRÁSA] KÖZVETLEN GONDOSKODÁSA során nyilvánulhat meg.

Ez az oka annak, hogy ezt a Nehézséget a MINDENSÉG-FORRÁSA A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET-EGÉSZÉBEN egy SPECIÁLIS Önálló Rendezési útként formálta meg,

és annak az ALAP-HARMONIÁJÁT az IRGALOM Birodalmában rögzítette be.

 

A valódi „magára-hagyottság” az,

amikor egy teremtőnek MEGSZAKAD a KÖZVETLEN belső áramlása / Összekapcsolódása

az Életét Közvetlenül GONDOZÓ MEGTARTÓI-Teremtővel / nagy-TEREMTŐVEL.

 

Valamelyest hasonló ehhez a helyzethez az,

amikor egy egyedi teremtő [habár a belső áramlásai épek az ÉLETÉT GONDOZÓKHOZ]

 teljesen (vagy szinte teljesen) ELSZAKAD az Életéhez rendelt Élet-Tértől és a megformált KÖZELI Összekapcsolódásaitól.

 

Habár ez a helyzet csak ’hasonló’ a Valódi „magára-hagyottsághoz”,

az ilyen helyzetbe került teremtők általában valamilyen SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁST igényelnek AZONNAL annak érdekében,

hogy az Életük ne szakadjon el a Választott Iránytól.

 

Olyan EGYETÉRTÉST formáltak meg a nagy-TEREMTŐK, hogy

ha egy teremtőben a „magára-hagyottsághoz” nagyban hasonló helyzet megformálódik,

(1)

azonnal a Közösségen belül megnyilvánítható  LEGERŐSEBB VÉDETTSÉGBE szükséges helyezni az ilyen teremtőt,

(2)

és a teremtő ÉLETÉT Közvetlenül GONDOZÓK AZONNAL EGYEZTETÉST NYITNAK MEG a szükséges IRÁNYBAN-TARTÁSI Gondoskodás meghatározása érdekében.

 

            Dacosság esetében nagyon gyakran a teremtőben egy MEGÉRTÉSI-NEHÉZSÉG okozza közvetlenül azt, hogy a teremtő nem képes ’beilleszteni’ az Életébe azt, amit éppen megtapasztal. Értelmezhetetlen számára a helyzet, és akár a saját értékelése szerint a saját életével Összeegyeztethetetlen.

            Ha Gina helyzetét nézzük a film elején, a GYORS Helyzet-Változás okát nem értette meg, és azt tapasztalta, hogy az élete minden kiterjedésében „beszűkült” és „rosszabbá vált”. Nem értette, hogy miért nem folytatódhat a szeretet-teljes és gondtalan élete. Ebből a Megértési-Nehézségből ered az, hogy tudatosan elkezdett ELFORDULNI az élettől / a társaktól / a ténylegesen megtapasztalt helyzettől, és tudatosan elkezdett BEZÁRÓDNI.

 

A dacosság

a legkönnyebben a tudatos-tudattalan befelé-fordulásról / ön-bezárásra irányulásról ismerhető fel. 

[Ez nem azonos a Tudatos TávolságTartással!]

 

A „kiszámíthatatlan” nehézségek közé tartozik,

mert gyakran minden (látható) korábbi előzmény nélkül akár nagyon gyors (azonnali) lehet a teljes (vagy majdnem teljes) Ön-bezárás.

Természetesen ilyenkor is van OKA annak, hogy ez a Dacosság megnyilvánult:

általában egy Fokozottan-Érzékeny ön-részt érint meg egy helyzet.

 

            Valószínűleg a Dacosság megnyilvánulását kevesebbszer tapasztaljuk meg Az-Elkövetkezőben azon okból eredően, hogy a Fokozottan-Érzékeny ön-részek / élet-részek minden esetben KÖZVETLENÜL IRGALMI GONDOSKODÁSBA is kerülnek, és a Rendezést igénylő élet-részek legtöbbje is ma már Alvó-Kóddá válik abban a tartamban, amíg a tényleges Rendezésébe a teremtő nem tud belekezdeni. Ez azt eredményezi, hogy a teremtők Megformált-Testeiben nem fognak akaratlan JELZÉSEKBEN megnyilvánulni a Rendezésre váró (vagy Fokozottan-Érzékeny) élet-részek.

 

A Dacosság esetében

[ha az közvetlenül ’csak’ Megértési-Nehézségen alapul]

nagyon fontos pontosan meghatározni az OKOT:

minek szükséges TELJESSÉ formálni a MEGÉRTÉSÉT a teremtőben.

 

Ha a Dacosság ’alapjában’ valamilyen tényleges EL-VÁLTOZÁS is beazonosítható,

ennek az Oknak a beazonosítása / pontos meghatározása a legsürgetőbb feladat,

és eközben Gondoskodni szükséges arról is,

hogy a teremtőben lévő Megértési Nehézségek is fokozatosan Feltisztuljanak.

Fontos lehet olyan KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS meghatározása,

amelyik az OK Feltárása, valamint az OK Rendezése tartamában

nem vezeti szükségtelenül olyan Megtapasztalásba a teremtőt,

amelyben a Dacossága Ön-bezáródást indíthat el benne.

 

A „magára-hagyottság” esetében

az OK

minden esetben valamilyen TÉNYLEGES ÁRAMLÁS-MEGSZAKADÁS / TÉR-VESZTÉS.

 Ilyenkor tehát nem elégséges a megformálódott Helyzet MEGÉRTÉSÉBEN vezetni a teremtőt,

hanem a MEGTARTÓI / nagy-TEREMTŐI GONDOSKODÁS részeként

a lehető leghamarabb meg kell szüntetni a tényleges ELTÁVOLODÁST [EL-Változást],

újra Közvetlenné kell megformálni a megszakadt áramlásokat,

’pótolni’ szükséges az „elvesztett” Teret.

 

Amíg maga az EL-TÁVOLODÁS nem szűnhet meg,

addig gondoskodni kell arról,

hogy a teremtő helyzete ne romolhasson tovább,

és képes legyen a Tudatosságát / Ön-Tudatosságát / Ön-Ismeretét megőrizni.

Ez utóbbiakról közvetlenül az IRGALOM Birodalmának teremtői Gondoskodnak elsődlegesen.

 

            A FÖLD Közösségében [mostanában] sok egyedi teremtőben vált Okává a „magára-hagyottság” megtapasztalásának a magzatként megélt „abortusz” [vagy más okból a magzati fejlődés megszakadása].

 

            A „magára-hagyottságról” is ide-idézek néhány korábbi írás-részletet:

         „…Sok (különböző) oka lehet annak, hogyan formálódhatott meg egy ilyen „magára-hagyott” helyzet. Lehet, hogy az egyedi teremtő „önmaga okozta” ezt a „köztessé vált” helyzetét, de az is lehet, hogy maga vétlen e kitaszított jellegű helyzete megformálódásában [például valamilyen idegen / külső megzavaró hatás eredményezte és/vagy a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtője volt akadályozott a Gondoskodásában].

 

Ez a „magára hagyott” helyzet az egyedi teremtők életében

egy „értelmezhetetlen” helyzet,

maguk jellemzően semmit nem képesek tenni e köztesség megszüntetése érdekében.

 

A MINDENSÉG-FORRÁSA

FelHatalmazta az IRGALOM Birodalmát arra,

hogy mindazon egyedi teremtők minden megformált-valójára AZONNAL

 [most][és úgy általában]

KITERJESSZE a KÖZVETLEN [(1) nagy-TEREMTŐI és (2) Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtői] Gondoskodását,

 akikről nem képes KÖZVETLENÜL Gondoskodni az Életre-Befogadó nagy-TEREMTŐ és/vagy Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő.

 

A IRGALMI ’KÖZVETLEN’ GONDOSKODÁS KITERJESZTENDŐ az egyedi teremtőre akkor is,

ha csupán ’egy pillanatig

vagy egy egészen rövid tartamig

nem képes a MEGTARTÓI-Teremtő a Közvetlen Gondoskodásra.

 

Az IRGALOM

AZONNAL

Kiterjeszti a ’KÖZVETLEN’ Gondoskodását az érintett egyedi teremtőre,

és azonnal

megkezdi a ’megformálódott Helyzet’ ÉRTÉKELÉSÉT és ELLENŐRZÉSÉT is.

Azonnal

EGYEZTETÉST Kezdeményez [NYIT MEG] minden érintett nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtő közvetlen részvételével.

 

Az IRGALOM [mint KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐ]

FelHatalmazott

AZONNAL

olyan GONDOSKODÁSI-TÉR Megformálására,

amelybe a Közvetlen nagy-TEREMTŐI / MEGTARTÓI-Teremtői Gondoskodás nélkül maradt egyedi teremtőket AZONNAL Befogadja.

 

            Többféle formája lehetséges az ilyen célból megformálásra kerülő IRGALMI Gondoskodási-Térnek.

        Lehetséges, hogy csupán egy vagy néhány egyedi teremtő számára kerül megformálásra egy [burok jellegű (?)] ilyen IRGALMI Gondoskodási-Tér, és ’látszólag’ nem változik semmi lényeges az egyedi teremtők Életében [bizonyos ’bekorlátozásokkal / változtatásokkal’ ’látszólag’ ugyanott-ugyanúgy élnek tovább].

       Lehetséges, hogy az egyedi teremtők megformált-valójának a MEGTARTHATÓ kiterjedésében az IRGALOM Azonnal Át-Vezeti az egyedi teremtőt egy olyan Gondoskodási-Térbe [egy ténylegesen MÁSIK Élet-Térbe], amelyből majd megkezdheti a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtője Közösségébe való Visszaigazodásra Felkészülését.

 

Az ELV megformálása és KIÁRASZTÁSA

ebben a pillanatban azt is jelenti,

hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA [Közvetlenül (!), és közvetlenül az IRGALOMBAN]

minden olyan egyedi teremtőre AZONNAL Kiterjesztette és Kiterjeszti

a MEGERŐSÍTŐ Közvetlen Gondoskodását,

aki EL-TÁVOLODVA él attól a KÖZÖSSÉGTŐL, amelyben törvényes Befogadás útján Él.

 

A MINDENSÉG-FORRÁSA ezt a ’KÖZVETLEN’ MEGERŐSÍTŐ-GONDOSKODÁSÁT

abból a Célból formálta meg / nyilvánítja meg,

hogy ezek az egyedi teremtők semmiféle „hátrányba” ne kerüljenek azon egyedi teremtőkhöz képest,

 akiket a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtőjük Gondoz,

és így ők is megkezdhessék mindazokat a Sors-Rendezéseket (például Rend-Tételeket),

amelyek szükségesek az ő Életükben is.

 

            Mivel ezek a teremtők a KÖZVETLEN (!) MEGTARTÓI-Teremtőjük KÖZVETLEN Gondoskodásából „kikerültek” (eltávolodtak), az ő megformált-valójuk ELLENŐRZÉSE eddig megvalósíthatatlan feladat volt [hacsak nem kértek ők maguk valamilyen IRGALMI vagy SZOLGÁLATI Megerősítést].

 

            A Különleges Teremtésben Tapasztaltabb nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők ma már képesek lehetnek olyan VÉDETTSÉGEK / VÉDETT-TEREK [Birodalmon, vagy akár a Közösségen BELÜLI (!)] megformálására, amelyekbe ’Hazafogadhatják’ [a KÖZVETLEN Gondoskodásukba KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK MELLETT (!) ’visszafogadhatják’] az EL-TÁVOLODOTT teremtőiket.

            A Különleges Teremtésekben (1) tapasztalatlanabb nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők, (2) illetve Akik nem képesek még a Birodalmuk / Közösségük EGÉSZÉRE (!) megnyilvánítani a MEGERŐSÍTÉSEKET, jellemzően nincsenek abban a helyzetben, hogy a tőlük EL-Távolodva élő teremtőket a Közvetlen Gondoskodásukba visszafogadhassák. Lehet ennek például olyan oka, hogy az egyedi teremtőbe „BE-VEGYÜLVE” (Bezáródva?) olyan az (Ön)Lényegétől Idegen jelleg van, amelyet a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő nem jogosult megérinteni / leválasztani, és a teremtőt az EL-Távolodása miatt nem képes például a FORRÁS-TÉRBE / OLTALOM-TÉRBE BEEMELNI…

 

Ennek az Új IRGALMI ’KÖZVETLEN (!) Gondoskodásnak

a Lényege-Célja-Értelme az,

hogy az élet-ellenes” helyzetbe került [= a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtője Gondoskodásától EL-Távolodott] egyedi teremtő

AZONNAL

KÖZVETLEN (!) MEGTARTÓI Gondoskodásba kerüljön

[AZONNAL kiterjed rá az IRGALOM Birodalma MEGTARTÓI-Teremtőjének a KÖZVETLEN (!) MEGTARTÓI Gondoskodása].

 

Az IRGALMI Gondoskodás CÉLJA az,

hogy az ilyen egyedi teremtő ’Hazavezetése’ a Saját Közösségébe

[visszailleszkedése a természetes Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtője KÖZVETLEN Gondoskodásába]

AZONNAL (!) MEGKEZDŐDJÖN.

 

Ha valamilyen sajátos helyzet miatt nem csak a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtője KÖZVETLEN Gondoskodásából távolodott el az egyedi teremtő,

hanem a KÖZÉPSŐ-Testét gondozó nagy-TEREMTŐ Közvetlen Gondoskodásából is,

akkor maga az IRGALOM [mint KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐ] is kiterjeszti a KÖZVETLEN Gondoskodását az egyedi teremtőre.

 

Az IRGALOM / IRGALMI MEGTARTÓI-Teremtő

AZONNAL EGYEZTETÉSEKET kezd az érintett nagy-TEREMTŐVEL / MEGTARTÓI-Teremtővel

az IRGALMI ’KÖZVETLEN’ Gondoskodásba vont teremtő lehető leghamarabbi ’hazatérése’ érdekében.

Ha szükséges, EGYÜTTESEN is Gondozhatja az egyedi teremtőt az IRGALMI MEGTARTÓI-Teremtő a természetes Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtővel,

de ebben az esetben egészen az egyedi teremtő ’Teljes Hazaigazodásáig’

a MEGHATÁROZÓ [Elsődleges] Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő

az IRGALOM Birodalmának MEGTARTÓI-Teremtője.

            Akit érint érti.

 

Az IRGALMI MEGTARTÓI-Teremtő [és ahol szükséges, ott az IRGALOM mint KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐ]

köteles Gondoskodni arról,

hogy az egyedi teremtő minden olyan Közvetlen Gondoskodást megkapjon, amely szükséges a ’Teljes Hazaigazodásához’.

Ennek része az is,

hogy ha az egyedi teremtő Természetes Közösségében elkezdődik egy Rend-Tétel Előkészítése,

ez az egyedi teremtő is megfelelően felkészüljön az ő Életét érintő Rend-Tétel Elindítására

[például befogadhasson minden olyan Könnyítést, amelyet a Természetes Közösségében élők Befogadnak].

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a MINDENSÉG-FORRÁSA ezt az ELVET azért formálta meg a SAJÁT-ÖNÁLLÓ HATALMA KIÁRADÁSKÉNT,

mert az IRGALOM Birodalma / az IRGALOM mind KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐ számára ADOTT ÚJ HATALMAT.

A MINDENSÉG-FORRÁSA ezt az ÚJ FELHATALMAZÁSÁT az IRGALOMNAK

az IRGALOM Birodalma ALAP-ÁRAMLÁSÁBA Rögzítette be és abból Árasztotta ki A-TEREMTETT-VALÓSÁGRA.

Az ELV ezen formája ’garantálja’ azt,

hogy a Szabályozáson FONTOS OKBÓL a MINDENSÉG-FORRÁSA ÖNÁLLÓAN VÁLTOZTATHASSON

[a ’Jelenhez-Igazíthassa’ ha az fontos okból szükséges].

 

(…) A MINDENSÉG-FORRÁSA azért rendelkezett ÖNÁLLÓ KIÁRADÁSÚ ELV megformálásáról,

mert AZ-ÉLET-MEGÓVÁSA érdekében ez most feltétlenül szükséges volt.

 

AZONNAL szükséges volt

a KÖZVETLEN (!) MEGTARTÓI Gondoskodás nélkül maradt teremtők számára

egy olyan ’ideiglenes’ VÉDETTSÉG biztosítása,

amely a MEGHATÁROZOTT CÉLJA szerint

AZONNAL megkezdi a ’KÖZVETLEN’ IRGALMI Gondoskodásba bevont egyedi teremtők Életének a ’visszavezetését’ a Természetes Közösségükbe.

 

Ma már megformálhatóak azok a VÉDETTSÉGEK / VÉDETT-TEREK,

amelyek képesek Az-Élet éppen-meglévő-állapotát MEGÓVNI a további akaratlan (gyengítő) elváltozásoktól,

és amelyek képesek a Közvetlen MEGTARTÓI Gondoskodás nélkül maradt teremtőket ’ideiglenesen’ Az-Élet Megóvásához szükséges módon Gondozni.

 

Mivel a MINDENSÉG-FORRÁSA Felismerte,

hogy ma még nem minden Birodalom nagy-TEREMTŐJE és MEGTARTÓI-Teremtője képes

’AZONNAL’

az általa Életre-Befogadott egyedi (!) teremtőkre KIÁRASZTANI

Az-Élet éppen-meglévő-állapotának további akaratlan gyengülését / romlását megakadályozó VÉDETTSÉGET,

ezért a MINDENSÉG-FORRÁSA ’AZONNAL’ Rendelkezett a SAJÁT-HATALMÁBAN arról,

hogy az ilyen ’magára-hagyott’ egyedi teremtők számára az IRGALOM Birodalma biztosítsa

(1) a VÉDETTSÉGET

és (2) ha szükséges az Életet-Megtartó-TERET is.

 

Ugyancsak nagyon fontos

a teremtők Életének IRÁNYBAN-TARTÁSA (!) érdekében az,

hogy a Megformált-Valójukra kiterjedjen / kiterjedhessen a KÖZVETLEN MEGTARTÓI Gondoskodás.

Szükséges ez például annak érdekében,

hogy a Saját Sorsuktól EL-Távolodott [és ezért tudatosságban / ön-ismeretben akár nagyon jelentősen meggyengült] egyedi teremtők másokra gyengítően ható kiáradásai / megnyilvánulásai AZONNAL ’Megállíthatóvá’ váljanak,

és AZONNAL Következmények alá legyenek helyezhetőek ezek a teremtők

 

            Jelenlegi megértésem szerint AZÉRT „csak most” ÁRASZTOTTA KI ezt az Új ELVET a MINDENSÉG-FORRÁSA, mert a HATALOM Birodalma nagy-TEREMTŐJÉVEL (az előző pontban leírt módon) ’most’ formálódott meg az az Összecsendülés, hogy ELFOGADJA az IRGALOM Meghatározó (Elsődleges) Gondoskodását a formálódó Új GONDOSKODÁSI-TÉRBEN annak érdekében, hogy az EL-Távolodva élő teremtői a lehető leghamarabb visszaigazodhassanak a Természetes-Közösségükbe.

            Habár ezen Összecsendülés nélkül is KIÁRASZTHATTA volna ezt az ELVET a MINDENSÉG-FORRÁSA, azonban ’bevárta’ az ELV KIÁRASZTÁSÁVAL azt, hogy a HATALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE és MEGTARTÓI-Teremtői is MEGÉRTSÉK miért szükséges ennek az IRGALMI ’KÖZVETLEN’ GONDOSKODÁSNAK a megformálása, és így ’ELFOGADJÁK’ ezt a saját Birodalmukat / Közösségüket Megerősítő Rendelkezést >>> és MEGÉRTSÉK azt is, hogy ez a Rendelkezés valójában egy ’Könnyítés’ nem csak a MEGTARTÓI-Teremtő és nagy-TEREMTŐ számára, hanem közvetlenül Életet-Óvó szükséges Megerősítés a nehéz helyzetbe került egyedi teremtők számára.

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!