omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (14) 248-267
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (14) 248-267 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (249. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (249. rész)


Az írás 248. része elérhető ITT

 

95.

 

2021.04.19.

 

I.

 

       [Egy MAG-Társamtól:] „…Leírom a tegnap reggeli álmomat.

       A szomszéd nénihez mentem át (mint már annyiszor éber állapotban is)... a lakásban furcsa mód sötét volt, kérdeztem miért nem kapcsol villanyt. Azt mondta pihenni szeretne… Közben többször is az az érzésem volt, mintha elsuhanna mellettünk valaki. Kérdeztem is a nénit, hogy nem látta-e hogy bejött valaki, de nem érzékelt semmit. Rossz érzésem volt, de elfogadtam a válaszát. Közben bementem a fürdőjébe hogy kezet mossak, de meglepődve tapasztalatam, hogy nincs vízkiderült, hogy a főelzárót elzárta a néni, mondván, hogy spórol… így amikor megnyitottam, akkor került víz a bojlerbe is, ami eddig üres volt. Kicsit túlzásnak éreztem, hogy így akar spórolni a néni, de nem vitatkoztam vele.

      Közben volt egy fura előérzetem, kinéztem az ablakon. Ekkor láttam meg, hogy egy nagyon gyorsan mozgó vékony alak az épület aljába szalad és szökellő mozdulatokkal erkélyről-erkélyre ugorva egy szempillantás alatt a negyediken termett és bejött a néni lakásába (aki ezt észre sem vette). Ekkor értettem meg, hogy előzőleg is ezt a fura jelenlétet éreztem a lakásban, és nagyon megijedtemösszeszedtem a bátorságomat és megpróbáltam kapcsolatba lépni az idegennel.

       Vékony volt, mint egy harminc év körüli fiatalember, nem túl magas… egyszerű fekete ruhában, és hihetetlenül gyorsan mozgott. Sokszor a helyváltoztatását nem lehetett szemmel követni.

       Szóba elegyedtünk, de egy darabig nem múlt el a bizalmatlanságom. Kiderült, hogy amolyan ellenőr-féle, pontosabban felderítő. A feladata hogy bizonyos embereknél a lakásukba bejutva adatokat gyűjtsön róluk és az aktuális életkörülményeikről. Bevallom, ez nem tetszett. Ekkor megmutatta, hogy ártalmatlan adatokat gyűjt: emlékeket, tárgyakhoz és emberekhez fűződő kapcsolatokat.

      Vele tartottam, megmutatta mit csinál. Leugráltunk erkélyeken (egy helyen kikerültünk egy csapat szintén az erkélyen gyülekező cserkészlányt vagy ilyesmit… talán polgárőrök lehettek?! furcsa volt)… Mindenesetre nem akarta a figyelmüket felkelteni, mondván hogy nincs ideje mindenféle rendésznek magyarázkodnia, neki speciális feladata van.

      Leértünk házak közé, ahol sétálóutca volt sok emberrel, parkolóval, az emberek fel-alá sétáltak, mintha parkban lennének, néhány árust is láttam itt-ott…

      Ekkor megmutatta mit kell csinálni, hogy gyorsan közlekedhessen: előkapott egy kis fiolát vagy kémcsövet és ivott belőle egy kortyot, majd elsuhant... ismét alig lehetett látni, az emberek akiket kerülgetett, nem is érzékelték a jelenlétét.

      Én is ittam a folyadékból, és figyeltem magam: nem történt semmi, csak a teret érzékeltem magam körül kicsit másképp, de csak annyira mint mikor a bőrödön érzed, hogy fúj a szél és kicsit szédelgős volt a fejem.

      Mondtam neki hogy nem működik. Erre elém állt és azt felelte; indulj el! Csak mozgás közben működik, az akaratoddal tudod aktivizálni. Gyakorolni kell, mert nagyon furcsa volt ilyen sebesség mellett kerülgetni az embereket és a helyzetváltoztatást, de már értettem mire is jó ez. A hatása csak 2-3 órát tart ki, aztán fokozatosan visszalassul az ember a normál ritmusába…”

 

            Az álomban megtapasztaltakhoz utóbb a következő megértések kapcsolódtak.

            A FÖLDANYÁNAK és MAGJAINAK a VILÁG SPECIÁLIS Áramlásaihoz is lehetséges a közvetlen hozzákapcsolódása [(71.r.) 39. pont elérhető ITT].

            Jelen esetben [valószínűleg a VILÁG Felajánlására / (Összetartási alapú?) Kezdeményezésére (?)] a FÖLDANYA  a [SZOLGÁLAT Birodalmából eredő (ez most fontos)] MAGJÁNAK Engedélyezte a VILÁG SPECIÁLIS Áramlásához való hozzákapcsolódást abból a célból, hogy a KÍMÉLŐ [tehát SZOLGÁLATI alapú] GONDOSKODÁS során használt egyik Gondoskodási formát ’közvetlen érzékelés’ útján megtapasztalhassa.

            Fontos itt megemlíteni azt, hogy a VILÁG eredendő teremtői az Életük legalább 50%-át is választhatják a Különleges Megtapasztalásra, és a VILÁGON belül a Különleges Utat megnyitott teremtők [akár a VILÁGBÓL erednek, akár a SZOLGÁLAT Birodalmából] más rendszer szerint nyilvánulhatnak meg a Különleges Megnyilvánulásaik során, mint ahogyan az például a YOSÁGBAN lehetséges. A VILÁG mint nagy-TEREMTŐ sokkal nagyobb TAPASZTALATTAL rendelkezik a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások terén, mint a többi Általános Birodalom nagy-TEREMTŐJE, közvetlenebb módon képes GONDOSKODÓAN megnyilvánulni az Életre Befogadott teremtői felé. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a MAG ’Furcsának’, ’nem tetszőnek’ érzékelte azt, hogy a ’fiatalember’ ’adatokat gyűjt észrevétlenül’, és hogy a gyors mozgása azért is szükséges, hogy ’ne kelljen magyarázkodnia a rendészeknek’.

            A ’fiatal (férfi)’ formájában érzékelt társ az eddigi megértésem szerint a VILÁG Befogadásában élő SPECIÁLIS utat megnyitott teremtő [vagy a VILÁG az Eredő-Birodalma, vagy a SZOLGÁLAT]. ’Fiatalsága’ ebben a helyzetben utalhat arra, hogy maga a VILÁG az ÁLTALÁNOS ÉLET-ALAPÚ Birodalmak közül a legifjabb [ugyanakkor ’idősebb’ nagy-TEREMTŐ, mint a KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐK].

            A VILÁG ÉLET-TERÉBEN kiépített Áramlások / TÉR-formák [az eddigi megértésem szerint] a Különleges [részben Speciális] Utat megnyitott egyedi teremtők számára ’nagyobb mozgásteret’ adhatnak. Ők is a VILÁG SZABÁLYAI [és a Közösségük MEGTARTÓI-Teremtője által Megformált Szabályok] alapján nyilvánulhatnak meg a Különleges Megnyilvánulásaik során, ám a nagyobb Tapasztalattal rendelkező teremtők valószínűleg egyes kiterjedésekben nagyobb ’önállósággal’ járhatnak el [a Garanciáik vagy Felhatalmazásaik alapján ’kihagyhatnak’ bizonyos ellenőrzéseket]. Talán inkább úgy értelmezhető ez, hogy már felépítettek önmagukban-önmaguk-által olyan ’Közvetlen-Utakat’, amelyeket Speciális helyzetekben jogosultak használni… Nekünk ez ’furcsa’ [ahogyan a MAGBAN is Jelzett], a VILÁG Szabályozása szerint azonban a Különleges Utat megnyitott teremtő Tapasztalata alapján már ez a nagyobb önállóság is megengedett lehet.

            A ’szomszéd néni’ [szomszéd jellege] utalhat a másik Birodalom [a VILÁG] általi ideiglenes (Speciális) Jelenlét megengedettségére.

            A ’szomszéd néni’ ebben az esetben [valószínűleg] egy VILÁG Befogadásában élő teremtőhöz kapcsolódó tényleges Ellenőrzéshez való közvetlen hozzákapcsolódás lehetett, vagy pedig [egy Kipróbáló helyzetben] egy korábbi Ellenőrző-helyzetre vonatkozó Tapasztalat ’megtekintése’. A ’szomszéd néni’ kevéssé képes az ÖN-Gondoskodásra, a belső terei ’furcsa módon sötétek’. Valószínűleg maga sem tudja ennek az okát, csak az erőtlenséget (?) érzékeli, és a kérdésre azt válaszolja, hogy „pihenni szeretne”. Nem megértett, hogy ez esetleg egy „dacosság”-ot (egy EL-Fordulást) jelent-e, tudatos Ön-bezárás lehet-e az oka a belső-sötétségnek [a néni „elzárta a főelzárót” (?)], vagy pedig valamilyen tényleges korábbi sérülés (akár tér-vesztés) lehet a valódi ok. Valószínűleg az érzékelt ’gyors mozgású’ fiatal férfi az OKOKAT keresi egy KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS során. Jogosan betekinthet a belsőbb-terekbe, Ellenőrizheti a teremtő áramlásait:

         „Kiderült, hogy amolyan ellenőr-féle, pontosabban FELDERÍTŐ. A feladata hogy bizonyos embereknél a lakásukba bejutva adatokat gyűjtsön róluk és az aktuális életkörülményeikről. Bevallom, ez nem tetszett. Ekkor megmutatta, hogy ártalmatlan adatokat gyűjt: emlékeket, tárgyakhoz és emberekhez fűződő kapcsolatokat.”

 

            A VILÁGBAN élő ezen SPECIÁLIS Gondoskodást végző teremtőben már felépült a KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSHOZ kapcsolódó azon BELSŐ MÉRTÉK-RENDSZER, amelyet a FÖLDANYA MAGJAI még csak most formálnak meg / Tudatosítanak az Életükben. A MAGBAN jelző „rossz érzés” / „túlzó”-nak értékelés valószínűeg közvetlenül ebből ered.

        Magától értetődően nem „kutakodást” végeznek a VILÁG ezen Gondoskodó teremtői a belső-terekben, hanem a MEGTARTÓI-Teremtő (1) ENGEDÉLYÉVEL és (2) közvetlen útmutatása szerint tekinthetnek be belső terekbe, és Ellenőrizhetnek más egyedi teremtőkhöz tartozó áramlásokat. Az emlékek azért lehetnek fontosak, mert ’velük’ hamarabb megtalálható a bezáródást / önmagától-elfordulást (vagy más jellegű erő-vesztettséget, akár a MAGBAN Jelző bizalmatlanságot / félelmet) előidéző VALÓDI OK.

        A 20200908 [100.r.] 50. pontban említettem (elérhető ITT), hogy a FÖLD Közössége felé FELAJÁNLÁST tett az OLTALOM-TÉR / IRGALOM Birodalma (részben az ÉLŐTÉR Birodalma): segítik megtanítani a MAGOKNAK, hogy miről ismerhetőek fel az Élettel-Összeegyeztethetetlenségek [az OLTALOM-TÉRBEN is van megformált GYŰJTEMÉNY az ÉLETTEL-ÖSSZEEGYEZTETHETETLENSÉGEKRŐL, sőt, itt SPECIÁLIS KIPRÓBÁLÓ-Terek is megformálhatóak, ahol egyes Nehézségek MEGÉRTÉSÉRE rövid Kipróbáló-Tapasztalatok megformálása is lehetséges NAGYON ERŐSEN VÉDETT TÉRBEN].

 

 

            A KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSOKHOZ kapcsolódó írás-részekben említettem [(216-219.r.) 83. pontelérhető ITT, (224-228.r.) 86. pontelérhető ITT], hogy ezek a GONDOSKODÁSOK a legtöbbször nagyon alapos (akár hosszadalmas) ELŐKÉSZÍTÉST igényelnek, és az így előkészített Gondoskodás gyakran nagyon gyorsan nyilvánul meg. [A 20200402 (2.r.) 5. pontban (elérhető ITT) említettem azt, hogy itt a FÖLD Közösségében is többször megtapasztaltunk már olyan GONDOSKODÁST, amikor egy Különleges Munka során számunkra egyetlen pillanatként érzékelhető tartamban Gondoskodási-Feladatú teremtők ’beözönlenek’ a Térbe, és ott nagyon gyorsan elvégeznek előkészített feladatokat, majd azonnal távoznak / kivezetnek megnyilvánulásokat.] Arra is fokozott figyelem irányul az ilyen GONDOSKODÁS során, hogy akinek éppen nem szükséges TUDATOSAN részt vennie a Gondoskodás Megnyilvánításában, lehetőség szerint NE ÉRZÉKELJE a Változásokat / folyamatot. A ’gyorsaság’ valószínűleg ezt jelenti / erre irányulhatott az érzékelt helyzetben. Véleményem szerint a VILÁG valamilyen olyan ALAP-HARMONIA Kipróbálás jelleggel való Befogadását Ajánlotta fel a FÖLDANYÁNAK [a FÖLDANYA néhány MAGJÁNAK], amellyel biztosítható a gyors-és-kellően-alapos ’Felderítés’ [Ellenőrzés, más szükséges Előkészítési folyamatok], valamint biztosítható, hogy ne Érzékeljék a Jelenlétet és Változásokat azok, akiknek nem szükséges a tudatos jelenléte a folyamatban [valamilyen Könnyítést is magában foglalhat ez a Gondokodás].

            Az, hogy a MAG ebben a Helyzetben a VILÁGBELI fiatal férfi furcsa jelenlétét már akkor Érzékelte, amikor ő még tudatosan nem mutatta meg magát, Jelzi a MAG azon belső Érzékelésének és Különleges Érzékenységének a ’jól működését’, amely képessé teheti a számára [Kipróbáló jelleggel] befogadható Alap-Minta Megértésére és így Befogadására. Maga a MAG is képes volt megtalálni a belső-térben egy áramlás-megszakadást, és felismerte annak az eredőjét is. [A „főelzárót elzárta a néni” talán a „dacossága” eredőjére utalhatott (?).]

            Amikor a MAG ’szemtől szemben találkozott’ a gyorsan mozgó [éppen Speciális Gondoskodást végző] fiatal férfivel, először „megijedt”. Ez érthető egyrészt a ’gyors találkozás’ miatt [a megtapasztalás újdonsága miatt], másfelől pedig abból eredhet, hogy immár kettő különböző Birodalomban élnek, így teljesen más a Meghatározó ALAP-JELLEGÜK [ha VILÁGBAN élő SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtő volt, akkor RÉSZBEN más a Meghatározó ALAP-JELLEGÜK, mert az Eredő-Birodalmuk azonos]. Emiatt még a SPECIÁLIS-TÉRBEN is, a SPECIÁLIS közelség megengedett formájában is  szükséges közöttük a TUDATOS Távolságtartás]. Miután a MAG rendezte önmagát (’összeszedte a bátorságát’), kommunikációt (közvetlen összekapcsolódást) kezdeményezett [jelezve ezzel azt, hogy képes elviselni a fiatal férfi közelségét, képes megtartani a tudatosságát]. Az egyszerű fekete öltözet véleményem szerint azt jelezte, hogy ’szükségtelen feltűnés nélkül’ végzi a feladatát [és/vagy egy olyan ’Védelem’ lehet maga az öltözet, amelyet ezen Speciális munkavégzés során használhat].

            A közvetlen kommunikáció során a bizalmatlanság akkor kezdett megszűnni, amikor a fiatal férfi emondta mit-miért-hogyan-tesz, a gondoskodásának mi a tényleges Lényege-Célja-Értelme. A fiatal férfi nem rejtegetett semmit, egyszerűen megmutatta mi a feladata.

            Jelenlegi megértésem szerint a MAGBAN a Bizalom megnyilvánulása tette lehetővé a ’folytatást’, azt, hogy a FÖLDANYA Engedélyével Kipróbáló jelleggel Befogadhassa a VILÁG által Felajánlott Alap-Harmoniát. Ehhez a MAGNAK és a fiatal férfinak együtt el kellett mennie az IRGALOM-MAG-TERÉHEZ, annak egy ideiglenes jelleggel a számukra megformált Nagyon Erősen VÉDETT Kipróbáló-Teréhez [valószínűleg ez volt a ’sétálóutca’ ’parkolókkal’ / ’árusokkal’, és a közelben ’sétáló’ ’ellenőrzést végző, és szükségben akár segítő társakkal]. Itt mutatta meg már pontosabban a fiatal férfi, hogy ’mit kell csinálni, hogy gyorsan (észrevétlenül?) közlekedhessen’. 

            Az IRGALOM-MAG-TERÉHEZ azért volt szükséges ’elmenni’, mert a MAG nem fogadhat be közvetlenül a VILÁGTÓL Alap-Harmoniát. Az IRGALOM-MAG-TERÉBEN közvetlenül (!) a MINDENSÉG-FORRÁSA [és/vagy az IRGALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE] adhat át KIPRÓBÁLÁSRA valamilyen Alap-Harmoniát. Említettem, hogy az így Kipróbálásra befogadott Alap-Harmonia minden esetben már pontosan hozzá van hangolva a befogadó teremtő Saját Meghatározóihoz [így a FÖLDANYA ALAP-JELLEGÉHEZ is].

                  A MAG képes volt [leginkább a Bizalma és ALÁZATA miatt] befogadni az Alap-Harmoniát.

       „Én is ittam a folyadékból, és figyeltem magam: nem történt semmi, csak a teret érzékeltem magam körül kicsit másképp, de csak annyira mint mikor a bőrödön érzed, hogy fúj a szél és kicsit szédelgős volt a fejem.

      Mondtam neki hogy nem működik. Erre elém állt és azt felelte; indulj el! Csak mozgás közben működik, az akaratoddal tudod aktivizálni. Gyakorolni kell, mert nagyon furcsa volt ilyen sebesség mellett kerülgetni az embereket és a helyzetváltoztatást, de már értettem mire is jó ez. A hatása csak 2-3órát tart ki, aztán fokozatosan visszalassul az ember a normál ritmusába…”

 

            A fiatal férfi gyakorlati tanácsokkal is segített, hogy a MAG pontosan megértse a befogadott minta hogyan és mire használható. Az, hogy a hatása csak 2-3 órát tart ki, ebben az esetben arra utalhatott, hogy a VILÁGON belül [az ő Közösségében (?)] általában milyen tartamig végzik az ilyen jellegű Speciális munkákat.

            A FÖLD Közösségében ma még a SPECIÁLIS Megnyilvánulások FELÉPÜLŐBEN vannak a FÖLDANYÁBAN és a MAGJAIBAN is. Ma még nagyon szigorúan SPECIÁLIS GARANCIA befogadása útján lehetséges csak a Speciális Tudatosodás megnyitása, és minden Speciális Munkához egyedileg adja a FÖLDANYA [és a MINDENSÉG-FORRÁSA] a Megengedést. Itt a FÖLD Közösségében minden Speciális Megnyilvánulásunkat még a MINDENSÉG-FORRÁSA is közvetlenül ELLENŐRZI. Mint említettem, valószínűleg majd ahogyan a SPECIÁLIS Megnyilvánulásokban egyre több Tapasztalat gyűlik össze, nagyobb önállóságot kaphatnak a MAGOK is, illetve majd a FÖLDANYA [a mostani előkészületek szerint] valamilyen BIZTOSÍTÉK formájában ad Felhatalmazásokat a Speciális Munkákhoz [ (179.r.) 70. pontelérhető ITT, (216-217.r.) 83. pontelérhető ITT].

            Valószínűleg több MAG is részt vesz majd ilyen Kipróbálásban annak érdekében, hogy a FÖLDANYA rendelkezhessen arról, hogy Befogadja-e a Közösségébe [valamilyen pontosított ALAP-HARMONIÁBAN] ezt a Felajánlott Alap-Harmoniát.

 

            Ma még leginkább csak a MAGOK számára lehetséges az IRÁNY-BEÁLLÍTÁS megformálása:

20200908 [133.r.] 59. pontelérhető ITT

20200908 [135-136.r.] 60. pontelérhető ITT

20200908 [175-176.r.] 70. pontelérhető ITT

20200908 [177.r.] 70. pont [Szabad-Tér] – elérhető ITT

20200908 [179.r.] 70. pont [a FÖLDANYA ÉRTELMEZÉSE a Szabad-Tér felhasználásáról; Biztosíték Szabályozza a Szabad-Tér felhasználását (és Irgalmi-Garancia)] – elérhető ITT

20200908 [180.r.] 70. pont [a MAGOKAT felkészíti a FÖLDANYA a kellően erős Szándék megformálására; Biztosíték Szabályozza; ’vödör’; a Szabad-Teret a Felhasználása után az ÉLŐTÉR újból megformálja] – elérhető ITT

20200908 [183.r.] 70. pont [a SZOLGÁLAT Birodalmának teremtői kezdeményezhetik az IRÁNY-BEÁLLÍTÁS Megnyilvánulási-Alapjának Berögzítését az (Ön)Lényegbe] – elérhető ITT

20200908 [191.r.] 75. pont [a FÖLDANYA EGYEZTET a MAGJAIVAL erről] – elérhető ITT

 

            Említettem, hogy számunkra itt-és-most azért lehet fontos az IRÁNY-BEÁLLÍTÁS berögzítése az Anyagi-Testbe, mert az IRÁNY-BEÁLLÍTÁST berögzítő GARANCIÁBAN a MINDENSÉG-FORRÁSA egy Szabad-Teret is berögzít az Anyagi-Testbe.

        A ’Szabad-Tér’ egy olyan Speciális ’Többlet-Rugalmasságot (és ehhez kapcsolódó TÖBBLET Élet-erőt is)’ biztosít, amely a váratlanul előálló helyzetekben is képes lehet a szükséges tennivalókat ’harmonikusan belesímítani’ az Életbe. Valószínűnek tartom, hogy most még a legtöbb SPECIÁLIS Munkát a MAGOK a ’Szabad-Terükben’ végezhetik, mert ebben biztosítható a legegyszerűbben minden olyan VÉDETTSÉG, amely szükséges, és ebben lehetséges az Elérhetővé tett Áramlásokhoz és Terekhez / más Élőkhöz való hozzákapcsolódás is a MAG számára is legkevésbé megterhelően.

 

A ’Szabad-Tér’ egy Különleges [ma még Speciális] belső-tér.

A ’Szabad-Térben’ berögzülő Tapasztalatok

csak úgy rögzülhetnek be végleges / tartós jelleggel az Anyagi-Testbe

[az Anyagi-Test pontosan meghatározott belső-terébe],

ha a ’Szabad-Térben’ teljesíthető megtapasztalás a befejezését követően ÉRTÉKELÉSRE és LEZÁRÁSRA kerül.

 

Ekkor kerül a Tapasztalat ténylegesen berögzítésre [az engedélyezett részében] az Anyagi-Testbe,

és maga a ’felhasznált’ ’Szabad-Tér’ az Anyagi-Testben ténylegesen visszabontásra kerül,

és ekkor az ÉLŐTÉR egy új ’Szabad-Teret’ rögzít be az Anyagi-Testbe

[a szükséges áramlásokkal és TÖBBLET-Élet-erővel együtt: (180.r.) 70. pontelérhető ITT].

 

            Jelenlegi megértésem szerint az elmúlt néhány hétben több MAG végzett egyszerre több elkülönült ’Szabad-Térben’ ’egymással párhuzamosan’ Speciális Munkát [tehát egy MAGON belül volt folyamatban egyszerre több, párhuzamosan végzett olyan munka, amelyekhez külön-külön megformált ’Szabad-Teret’ használhatott]. [A párhuzamosan végezhető különleges munkák FÖLD Közösségén belüli alapjáról és lehetőségéről a 20191128-i írás 2. részében írtam (elérhető ITT).]

 

A Tapasztalat az,

hogy amíg a ’Szabad-Térben’ [akár egymás mellett párhuzamosan több ’Szabad-Térben’]

 ténylegesen folyik a Megtapasztalás,

az nem okoz jelentősebb nehézséget.

 

Ha azonban a Speciális Munka befejezését követően a ’Szabad-Tér’ Visszabontásával ’várni’ kell

[azaz az Értékelés és Lezárás nem nyilvánul meg azonnal a Munka befejezését követően],

az Feszültséget okoz az érintett teremtőben.

 

Erre a Tapasztalatra figyelemmel

a MAGOK ÖSSZETETT-Különleges-Belső-Terében

a ’Szabad-Térhez’ ’közel’

 ideiglenes jelleggel megformálásra került egy olyan belsőbb-tér,

amelybe azok a ’Szabad-Terek’ kerülnek berögzítésre,

amelyekhez kapcsolódóan a Megtapasztalás már befejeződött, de az ÉRTÉKELÉS és LEZÁRÁS még folyamatban van.

 

A Tapasztalat az,

hogy ez a Változtatás [ebben az esetben Könnyítés]

megszüntette az ezen okból megjelent belső feszültséget.

           

      Úgy értettem meg, hogy az ’elmúlt éjjelen’ az érintett MAGOKBAN az eddig még ’Lezárásra várakozó’ minden ’Szabad-Térhez’ tartozó Tapasztalat ÉRTÉKELÉSRE és LEZÁRÁSRA került, a Megtartható Tapasztalatok berögzítésre kerültek az Anyagi-Testbe.

            Valószínűnek tartom, hogy a MAG-Társam számára is az álmában érzékelt tapasztalat azért vált megismerhetővé, mert a FÖLDANYA engedélyezte ezen [valószínűleg ’Szabad-Térben’ megnyilvánult] Speciális Tapasztalata berögzülését az Anyagi-Testébe.

 

            A KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS során nagyon erőteljesen jelez az a Megértés, hogy

a KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS

egyik  legfontosabb meghatározott Lényege-Célja-Értelme az most a FÖLD Közösségében,

hogy az ÖN-Gondoskodási Tevékenységre segítsen ’rávezetni’,

segítse ténylegesen ’elindulni’ a Gondozott teremtőben a TEVÉKENY [ő-maga által tudatosan végzett] ÖN-Gondoskodást.

 

       Habár itt nem közvetlen az összefüggés, mégis van némi hasonlóság: a MAG amikor ’megitta’ a ’folyadékot’, Szemlélődése közben nem tapasztalt jelentősebb változást. Az útmutatás szerint el kellett indulni, tevékenység közben, és a Szándékkal lehetett a ’hatást’ ’irányítani’:

        „Mondtam neki hogy nem működik. Erre elém állt és azt felelte; indulj el! Csak mozgás közben működik, az akaratoddal tudod aktivizálni. Gyakorolni kell, mert nagyon furcsa volt ilyen sebesség mellett kerülgetni az embereket és a helyzetváltoztatást, de már értettem mire is jó ez.”

 

            Említettem, hogy a FÖLD Közösségében a FÉNYESSÉG-EREJE az [(213.r.) 81. pontelérhető ITT], Akiben a FÖLDANYA olyan belső útmutatásokat [rávilágításokat] is adhat, amely az éppen fontos TENNIVALÓRA / TEVÉKENY Megnyilvánulásra képes a figyelmet / tudatosságot ráirányítani. Ez az Irányban-Tartásnak olyan formája, amely azt segíti MEGÉRTENI, hogy egy adott helyzetben maga a teremtő MIT TEHET az Élete Jobbításáért / Irányban-Tartásáért [azért, hogy Tudatossá váljon az Élete MEGHATÁROZÓIBAN]. Valószínűleg a MAGOK a SPECIÁLIS Tudatosodás és GONDOSKODÁS során szorosan együtt fognak majd teremteni a FÉNYESSÉG-EREJÉVEL és az ELLENŐRZÉSEK-EREJÉVEL [(157-158.r.) 65. pontelérhető ITT].

            Lehetségesnek tartom, hogy a MAG által [a VILÁG Felajánlására] Kipróbáló jelleggel befogadott minta ilyen ’rávilágító / felismerést segítő’ jelleggel is rendelkezhet (?).

 

       A [Felajánlott (?)] GONDOSKODÁSI Alap-Minta ’alap-szinten’ segítheti a Tudatosság visszaépítését és az ÖN-Gondoskodási tevékenységek ’elindítását’ (kis lépésekben), a később felépíthető fokozataiban pedig olyan Speciális Gondoskodásra is képessé tehet, amelyet már a MAG Tapasztalt meg.

        Ez csak a saját véleményem, ’tapogatózás’.

        Ha a FÖLDANYA ténylegesen Befogadja majd ezt az ALAP-HARMONIÁT [Általa meghatározott Lényeg-Cél-Értelemmel], akkor Érthetjük meg teljesebben ezt a Megnyilvánulást [a FÖLD Közösségében megnyilvánítható formájában].

       Valószínűleg a FÖLDANYA most ÉRTÉKELI a MAGJAIVAL is, hogy

(1) a MOST meglévő helyzetben [a még mindig folyamatban lévő TELJES-ELLENŐRZÉSEK által beazonosított (sokakat érintő, jellemző, legnagyobb nehézséget okozó) Nehézségekre figyelemmel] és

 (2) ELŐREMUTATÓAN

milyen Lényeget-Célt-Értelmet lenne fontos meghatározni ezen Új Gondoskodás számára.

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!