II.
A FÖLDANYA azokat a korábbi TAPASZTALATOKAT [és ezek Értékeléseit] is ’csatolta’ az EGYEZTETÉSHEZ, amelyek azt mutatták meg, hogy
(1)
AZ ERŐN FELÜL VÉGZETT,
és (2)
a TARTÓSAN AZ ERŐN FELÜL VÉGZETT KÜLÖNLEGES MUNKA
milyen tényeges EL-VÁLTOZÁSOKAT okozott az érintett teremtőkben [és akár másokra kiterjedően].
Az ’erőn felül’ végzett Különleges Munka részben azt jelenti, hogy ezek a teremtők a megkezdett Különleges Feladataikat olyan körülmények között is igyekeztek folytatni / beteljesíteni, amikor valamilyen hirtelen változás megszakította a belső összekapcsolódást a FÖLDANYÁVAL / GONDOSKODÓKKAL, és akár a Feladatot együtt teljesítő teremtők között. Ez tehát az jelenti, hogy a Jobbító Munkákat olyan körülmények között végezték ezek a teremtők, amikor a szükséges Feltételek már nem álltak rendelkezésre, és e kedvezőtlen irányú változásért az érintett teremtők maguk nem voltak felelősek [megtették ami az adott helyzetben tőlük telt].
Említettem azt az általános AJÁNLÁST, amely szerint a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők egy Közösségében Anyagi-Testben megtestesülve általában az Életük 50%-át szánhatják a Különleges Megnyilvánulásokra. Ha ennél nagyobb Arányban nyilvánulnak meg a Különlegességben, akkor SZABÁLYOZNI szükséges a Közösségen belül, hogy (1) MILYEN MÉRTÉKBEN és (2) MILYEN FELTÉTELEKKEL emelkedhet a Különleges Megnyilvánulás aránya akár TARTÓSABBAN, akár csak egy rövid tartamra (vagy egy pontosan meghatározott Felvállalás beteljesítése érdekében).
A VILÁGON kívül a többi ÁLTALÁNOS ÉLET-ALAPÚ Birodalomból eredő egyedi teremtők számára az 50%-os Különleges Megnyilvánulási Arány túlzottan megterhelő, és sokszor okozott tényleges Megtörést. Számukra a 10-15% lehet az az Arány, amelyet a már nagyobb tapasztalattal rendelkező teremtők választhatnak. A FÖLD Közösségében a YOSÁGBÓL eredő MAGOK számára [ha lesznek majd ilyenek] a legfeljebb 30%-os Különlegességi Arány egyedi megengedéssel lehet majd csak Választható [(232.r.) 89. pont – elérhető ITT]. Ennek az egyedi Szabályozásnak az az oka, hogy a FÖLD Közössége a YOSÁG Birodalmán belül már Eredendően (!) olyan Közösségként került meghatározásra, ahol azok a YOSÁGBÓL eredő egyedi teremtők élhetnek, akik azt Választják, hogy az Életük egy jelentősebb részével közvetlenül részt vesznek a Nehézségek megszüntetésében.
A FÖLDANYA MAGJAI közül többen [most itt az ÁT-VEZETÉS tartama alatt] már tartósabban is végeznek Különleges [ma már akár Speciális] munkákat is olyan formában, hogy rövidebb tartamokra akár 70 / 80 / 90% is lehet az Életükben a Különleges megnyilvánulás aránya.
Tapasztalat az, hogy
a 70% feletti Arányú Különleges Megnyilvánulás csak akkor lehetséges,
ha TÖBB ilyen teremtő egymáshoz közvetlenül is kapcsolódik,
és egymást is segítik a Különleges-Munkavégzésben,
a Tapasztalatok Értékelésében,
egymás Megerősítésében akkor, ha a társban a kiegyensúlyozottság meggyengül.
[(67.r.) 37. pont – elérhető ITT]
Tapasztalat az,
hogy az ilyen NAGY Arányú Különleges Megnyilvánulás hosszabb tartamban [vagy akár már RÖVIDEBB (!) tartamban is]
az Anyagi-Testben EL-VÁLTOZÁSOKAT okoz(hat),
ha nem képes biztosítani a teremtő kellő ÖN-Gondoskodást az Anyagi-Teste kiegyensúlyozottsága visszaállítására.
A FÖLDANYA ÉRTÉKELÉSE az, hogy
amennyiben a Tartósabban [vagy akár rövidebb tartamban] nagyon magas Arányban Különleges Munkát végző teremtők
nem képesek ’önállóan’ kellő tartamot és erőt biztosítani az Életük / Élet-Alapjuk ÁLTALÁNOS részének [az Anyagi-Testnek] az ÖN-Megerősítő Gondozására,
lehetővé kell tenni, hogy SZABÁLYOZOTT formában
JELENTŐS KÖNNYÍTÉSEKKEL
a MEGTARTÓI-Teremtő [Közvetlenül (!) a MEGTARTÓI-Teremtő]
ezen ÖN-Gondoskodás egy részét ’Pótolhassa’ [csak a legszükségesebb tartamban].
Ha
(1) FONTOS OKBÓL
és/vagy (2) JELENTŐSEN HOSSZABB TARTAMBAN
a Különleges Gonoskodást teljesítő egyedi teremtő
nem képes az Élete ÁLTALÁNOS részének a maradéktalan ÖN-Gondozására
[az Anyagi-Teste, az Általános Alapú Közeli Összekapcsolódásai Gondozására,
a Közeli Összekapcsolódásban lévő Társakkal elindított teremtések megnyilvánítására],
ezek a Meghatározó Élet-részei nem maradhatnak Közvetlen Gondoskodás nélkül.
A FÖLDANYA már ezen [Korábbi Kérésének és] ÖN-ÉRTÉKELÉSÉNEK az alapján Rendelkezett a FÖLD Közösségére kiterjedően arról, hogy
az Általános Alapú KÖZELI Összekapcsolódások
a FÖLD Közösségében FOKOZOTTAN-VÉDETTEK,
a Közeli-Társakkal Összecsendülésre alapulóan elindított teremtések GONDOZÁSÁRA [a Megnyilvánulás Feltételeinek a maradéktalan biztosítására]
a FÖLDANYA is kiemelt [Speciális (!)] figyelmet fordít.
A YOSÁG Birodalmán belül az Általános Alapú KÖZELI Összekapcsolódások Az-Élet / A-Megnyilvánulás olyan fontos részei, amelyek nélkül LEHETETLEN Az-Élet és A-Harmonia Megnyilvánulása.
Tapasztalat,
hogy amikor a teremtők nem képesek az Összecsendülésen alapuló KÖZELI Összekapcsolódásaik [és így az Életük ÁLTALÁNOS része] Harmonikus megnyilvánítására,
az hosszabb tartamban
[vagy akár már rövidebb Tartamban is, főleg, ha a teremtőkben már megformálódtak Fokozott-Érzékenységek]
MEGTÖRÉST / Nagy-Bezáródást okozhatnak
[azaz olyan belső-tér-vesztést, amelyet ÖN-erőből már nem képesek Rendezni,
és eddig a MEGTARTÓI-Teremtőnek sem volt törvényes Lehetősége a Tér-Vesztés tényleges KIIGAZÍTÁSÁRA
(a FORRÁS-TÉRBE BEEMELÉS megformálódása előtt,
illetve a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK megformálása előtt)].
Nagyon nagy nehézséget jelent a Közösségek ÉLETÉBEN az,
hogy a Különleges Megerősítések nagyon gyakran „feneketlen kútba” „elpazarolt” Gondoskodás.
A Különleges Tudatosodást megnyitó [így már tudatosabb] teremtők képesek ’tanulni’ az ilyen helyzetekből is [a tapasztalataik gyarapodnak],
azonban a munkájuk eredménye ’Kint’ / A-Láthatóban nem tud ’kézzel fogható’ / Megtapasztalható formában megnyilvánulni.
Hasonló ez ahhoz a nemrégen a hírekben is ismertetett helyzethez,
amikor egy ’covid’ betegeket is kezelő osztályon a (tüdő-beteg?) beteg éjjel elkezdett dohányozni,
és felgyújtotta a kór-termet, sok millió forintos kárt okozva az élet-mentő műszerekben / berendezési tárgyakban.
Amíg a MEGTARTÓI-Teremtő [nagy-TEREMTŐ / MINDENSÉG-FORRÁSA]
nem biztosítja a teremtők Életének maradéktalan LEVÁLASZTÁSÁT a Jogosulatlan [Élettel-Összeegyeztethetetlen] Megnyilvánulást lehetővé tevő TÉRRŐL és ÁRAMLÁSOKRÓL (’erő-használatról’)
[amíg az Anyagi-Test nem kerül visszaillesztésre a SAJÁT Életéhez tartozó Személyes Élet-Térbe,
és amíg nem ’garantálható’ az, hogy csak a Saját Életéhez tartozó Teret és Áramlásokat érinthesse meg, csak a Saját Életéhez tartozó élet-erővel rendelkezhessen],
addig a Társak által végzett Különleges-Gondoskodás „feneketlen kútba bedobált” [leginkább hasztalan] munka,
amelyet „jó esetben” nem használnak fel a saját EL-Változottságuk megerősítésére és mások meggyengítésére az élősködő (vagy más sérült) minták.
A FÖLD Közössége a YOSÁGHOZ tartozik,
amely Birodalomnak az ALAP-JELLEGE a MEGBECSÜLÉS
[ennek a FÖLD Közösségében megtapasztaható kiterjedése a TISZTELET].
Az Anyagi (!) Testben élő Élet-részünk számára a MEGBECSÜLÉS / TISZTELET olyan MEGHATÁROZÓ,
amely MINDEN pillanatban MINDEN teremtésünk számára kihagyhatatlanul érvényesül,
minden Értékelésünk / Ön-Értékelésünk erre (!) alapul.
Összeegyeztethetetlen a MEGBECSÜLÉSSEL / TISZTELETTEL
[és ezért (!) számunkra Összeegyeztethetetlen magával AZ-ÉLETTEL (!)] az,
hogy a MEGERŐSÍTÉSRE / MEGERŐSÍTŐ-GONDOSKODÁSRA szánt [Tudatos Szándékra alapulóan, Tudatos Ön-épülés útján megformált] ERŐK / Megnyilvánulások
AZ-ÉLETET gyengítő módon kerüljenek „felhasználásra”,
„HASZTALANNÁ” válhasson az a sok JOBBÍTÓ Szándékkal / Céllal végzett ön-épülés és Tudatos Megnyilvánulás, amely már ’Van’.
Ha az egyedi [és ugyanígy a MEGTARTÓI, nagy-TEREMTŐ] teremtők a ’tőlük telhetőt’ megteszik,
építik az Életüket a JOBBÍTÁS CÉLJÁVAL / ÉRDEKÉBEN,
a Megformált Gondoskodásnak CSAK EBBEN A JOBBÍTÓ Irányban szabadna ténylegesen Megnyilvánulnia.
Ehhez az szükséges (nyilvánvalóan sok egyéb más Feltétel mellett),
hogy a TÉBEN és ÁRAMLÁSOKBAN [így a Testekben, az Életben is] maradéktalanul visszabontásra [illetve Kiigazításra / Rendezésre] kerüljenek azok a Megformáltságok,
amelyek a JOGOSULATLANSÁG Megnyilvánulását [a Nehézségek továbbterjedését, más teremtő Életének / Élet-Terének a jogosulatlan megérintését / elvételét] lehetővé teszik.
A FÖLD Közössége A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET-EGÉSZÉBEN egy nagyon kicsi Közösség. Jelenleg [a megértésem szerint] az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN [a MEGÚJULÁS ÉLET-szakaszában] élünk, valójában a ’lehető legközelebb’ az Életünk minden Közvetlen GONDOZÓJÁHOZ és a KÜLÖNLEGES-Birodalmakhoz / a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ. Emellett a FÖLDANYA és a MAGJAI egy része a SPECIÁLIS Áramlásokhoz való közvetlen Hozzákapcsolódását is formálja (részben már megnyilvánítja) [ez tette és teszi lehetővé azt, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA minden itt élő egyedi teremtő minden belső-terét és az Életéhez tartozó áramlást maradéktalanul képes volt ELLENŐRZNI (és kitisztítani)].
Valamilyen Fontos Oka bizonyosan van annak, hogy ebben a helyzetben itt-és-most még mindig ’megtapasztaljuk’ az Élettel-Összeegyeztethetetlenség [és az ebből eredő zavartság] ’tobzódását / szabad áradását’, és a Jobbító munkák sokszor ’falakba ütközését’… annak ellenére, hogy már az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN lévő Régi Anyagi-Test is Speciális-Térbe [VÉDETTSÉGBE] helyezhető.
Érzetre olyan, mintha itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN is ’kettő’ ’elkülönülő’ [külső] ’TÉR’ lenne. Mintha az egyikben (a régebbiben) a kényszer és jogosulatlanságok szabályozatlan áradása nyilvánulna meg (teljesen értelmezhetetlen módon), és lenne egy másik valós Tér (nem belső-tér), amelyben pedig a Különleges és SPECIÁLIS / KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSOK vannak berögzítve… és a kettő között ’nincsen átjárás’ [vagy legfeljebb Ellenőrzési céllal, Kipróbáló megtapasztalás érdekében lehetséges az ’átjárás’].
Lehet, hogy a ’kettő elkülönülő Tér’ érzete innen ered:
20200908 [208.r.] 80. pont [az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN Speciális Változtatás szükséges a TÉR ’FEL’-elemléséhez, és a Jogosulatlanságok ’LE’-Választásához] – elérhető ITT
Talán azért van így [ha így van] (?), hogy a Jogosulatlanságokat [tudatosan vagy tudattalanul] megnyilvánító teremtők / Áramlások / tér-formák „ne erősödhessenek meg maguk” olyan formában, hogy a MEGERŐSÍTÉST arra használnák [mint eddig mindig], hogy a Jogosulatlanság újabb „Áradatát” indítsák el további élet-ellenes mintákkal is kiegészítve, további Terekre és Élő teremtőkre kiterjesztve…
Írtam már többször arról, hogy jól érzékelhetően ’Van’ egy ’NAGY GONDOSKODÁSI’ ’csomag’ megformáltan [készen, vagy majdnem készen], és hogy nem megértett, hogy Megtapasztaljuk-e még itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN ennek a ’kiáradását’ [megtapasztaljuk-e, hogy minden (!) JOGOSULATLANSÁG maradéktalanul Leválasztásra kerül az itt Élőkről], vagy nem tapasztaljuk meg, mert az ÁT-VEZETÉS előbb LEZÁRÁSRA kerül.
Nem tudom meghatározni, hogy a FÖLDANYA ezt a NAGYOBB Gondoskodási-csomagot ténylegesen az itt élők számára formálta-e meg, vagy esetleg ÖSSZETARTÁSI Alapon másik Birodalom [valamelyik GONDOSKODÁSI-TÉR] vagy a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtői számára annak érdekében, hogy a MEGÚJULÁSRA való ELŐKÉSZÜLETEIKBE beilleszthessék.
Bennem Bizalom van abban az irányban, hogy a FÖLDANYA egyetlen pillanatig sem tartja meg tovább az ÁT-VEZETÉSI-TERET, mint az feltétlenül szükséges. Amit itt-és-most megtapasztalunk, annak biztosan van olyan közvetlenül JOBBÍTÁSRA irányuló Lényege-Célja-Értelme, amelyet talán itt-és-most nem vagyunk képesek még maradéktalanul megérteni. Ez egyébként az IRGALMI Alapú Megerősítésekre eddig általában jellemző volt. A FÖLDANYA ma már tudatosan irányul arra, hogy a Nagyobb Változások során is képessé váljunk legalább a Lényeg-Cél-Értelem [= az ALAP-HARMONIA] MEGÉRTÉSÉRE. Ez nagyon sokat segít a nehezebb [megterhelőbb, fájdalmasabb] megtapasztalások ’elviselésében’, illetve abban, hogy ne csupán ’elviseljük’, hanem igyekezzünk minél teljesebben Megérteni a Helyzetet, és azt is, hogy számunkra ebből mi válhat ön-építővé… vagyis ne csupán tétlenül várakozzunk, hanem képesek legyünk megtartani az ÖN-Gondoskodó képességünket [ebben a Tudatos Jelenlétünket], képesek maradjunk TEVÉKENYEN részt venni a Saját Életünk Gondozásában, és a lehetőségeinkhez igazodóan a Közeli-Társaink felé irányuló Gondoskodásban is (Az-Élet lehetséges Jobbá tételében)]…
Nem tudom, hogy ez a furcsa módon [érzésben] „egymástól elkülönülő Tér-jelleg” megváltozik-e… valószínűleg ha ennek a Lehetősége fennáll, a GONDOSKODÁSOKAT ’összegyűjtött’ Tér-rész csak azután ’nyílhat bele’ a ’Régi-Térbe’, ha a GONDOSKODÓK a JOGOSULATLANSÁGOK Megnyilvánulását lehetővé tevő Tereket és Áramlásokat maradéktalanul ELÉRHETETLENNÉ tették… Így
a ténylegesen megkezdődő MEGERŐSÍTŐ Gondoskodás
csak a MEGTARTHATÓ Életet ERŐSÍTHESSE,
és így semmiféle Teret NE ADHASSON újabb kényszer / Élettel-Összeegyeztethetetlenség megnyilvánulására:
minden Élő teremtő Saját-Tapasztalata csak a Saját Személyes Élet-Terében nyilvánulhat meg,
nem terjedhet tovább más teremtő Élet-Terébe vagy a Közösség bármely Áramlásában…
Valójában ekkor tud megkezdődni az a Valódi Jobbításokat lehetővé tevő Különleges Munka,
amely talán hamar már a tényleges Jobbulás Megtapasztalását [kézzel-fogható valóssággá válását] is megtapasztalhatóvá teszi…
és a Különleges Munka nem csak a másik teremtők utáni foyamatos szemét-eltakarításról szól majd, nem a tényleges Megerősítő Gondoskodásokról…
20191215 [nem takarítunk folyamatosan mások után] – elérhető ITT
Érzetben az a ’másik lehetőség’ is jelzett, hogy ez a ’kettő TÉR’ valójában nem nyílik egymásba, hanem a Jogosulatlanságnak még ’Teret adó’ TÉRBŐL [egyszerre, vagy pedig egyenként (?)] átigazodnak a másik [az ÚJ GONDOSKODÁSOKAT már berögzítő] TÉRBE az egyedi teremtők [ekkor kerül róluk Leválasztásra minden Élettel-Összeegyeztethetetlen megnyilvánítást addig lehetővé tevő tér és áramlás]. Ez még az ÁT-VEZETÉSI-TÉREN belül nyilvánulhatna meg, az ÁT-VEZETÉS TELJES-LEZÁRÁSA előtt…
Lehetséges, hogy az előző pont legelején leírt álom-képben az a helyzet mutatta magát, amikor már abba a Személyes-Élet-Térbe van ’bekorlátozva’ [biztosan berögtítve] az egyedi teremtő, amelyre képes az ÖN-Gndoskodását kiterjeszteni [vagy ha erre még nem képes, akkor a MEGTARTÓI-Teremtő közvetlen belső útmutatásával tanulja az ÖN-Gondoskodás egymásra épülő lépéseit].