omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (14) 248-267
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (14) 248-267 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (265. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (265. rész)


Az írás 264. része elérhető ITT

 

102.

2021.05.03-04.

            Az írás ezen pontja nagyon hosszú, mert sok korábbi írás-részt is ide-idézek. Érdemes ezeket is most figyelemmel átolvasni. Az új lejegyzéseket mindig jelzem kék színű keltezéssel.

 

1.

 

A nagy-TEREMTŐ és a MEGTARTÓI-Teremtő ÉLET-Tapasztalatától függ, hogy

mennyiben képes

(1)

BEFOGADNI a KÜLÖNLEGES [MEGERŐSÍTŐ] Megnyilvánulást,

mennyiben képes BEILLESZTENI

(A) a SAJÁT ÉLETÉBE

és (B) a Közössége [a Befogadásában élő teremtők] ÉLETÉBE,

(2)

és így mennyiben válhat képessé

(A) Ő-Maga

és (B) a Befogadásában élő teremtő

a Különlegesség MEGÉRTÉSÉRE,

majd Tudatos Választáson alapulóan a Különleges Tudatosodás MEGNYITÁSÁRA és Tudatos Megnyilvánítására.

 

            Kezdetben a KÜLÖNLEGES Út Megnyitására felkészülő nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő [és ebből eredően a Különlegesség irányába közeledő / belenyíló egyedi teremtő] az ÁLTALÁNOS ÉLET-ALAPÚ Birodalmakban nem rendelkeztek a saját ÉLETÜKÖN (Megformáltságukon) belül ’külön’ belső-térrel és áramlással a Különleges Tudatosodáshoz. 

 

Ekkor kezdődött el az ÁLTALÁNOS ÉLET-ALAPÚ Birodalmakban annak a rendszernek a megalapozása és megformálása,

hogy a MEGERŐSÍTÉS / JOBBÍTÁS érdekében megformálódó KÜLÖNEGESSÉG

HOGYAN Illeszkedhet be az ÉLET addig már Megformált részébe,

HOGYAN formálhat meg HARMONIKUSAN EGY-EGÉSZET

(1) az ÉLET (eredendően megformált) ’Természetes’ (Általános) része,

és (2) az EL-VÁLTOZÁSOK Megszüntetése és Megelőzése érdekében Megformált KÜLÖNLEGES ÚT (Utak).

 

AZ-ÉLET ’eddigi’ [NAGY] Szakaszát

a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások felől nézve úgy is ÉRTÉKELHETJÜK,

mint amely Szakaszban a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás ’Utat keresett’ ahhoz,

hogyan válhat HARMONIKUS Megnyilvánulássá AZ-ÉLETBEN.

 

Tapasztalat az,

hogy mivel kezdetben ’nem volt más út’,

az ÁLTALÁNOS ÉLET-ALAPON élő Birodalmakban / Közösségekben

a KÜLÖNLEGES UTAK Megnyitása TÖBBLET-ERŐT igényelt a nagy-TEREMTŐKTŐL / MEGTARTÓI-Teremtőktől

[és a Különleges Utat megnyitó egyedi teremtőktől, ők akár KÜLÖNLEGES Birodalomból eredtek, akár ÁLTALÁNOS Birodalomból].

 

Habár a MINDENSÉG-FORRÁSA

minden esetben ’ADOTT’ a KÜLÖNLEGESSÉGET az ÉLETÜKBEN Szabályosan Megnyitó teremtőknek ’Új-Teret’ [és ’ebben’ (!) TÖBBLET-erőt],

a Tapasztalat az,

hogy MEGÉRTÉSI Nehézségből eredően

ezt nem a Különleges Utak és Áramlások BELSŐ Megformálására fordították a legtöbb esetben,

hanem valamilyen ’Kiáradó’ teremtést kezdtek el a Belső ön-épülés helyett.

 

Ez azt jelentette,

hogy a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás olyan jellegű Közvetlen (!) Összekapcsolódást kezdett megformálni AZ-ÉLET addig már megformált részével,

amely [az ÚJDONSÁGA miatt] még nem volt Szabályozva,

és a Különlegesség [a hozzá tartozó belső-terek és belső-áramlások megformálásának hiányában]

NEM TUDOTT KÖZVETLEN ÚTON HOZZÁJUTNI ahhoz a TÖBBLET-erőhöz,

amely a Megformálásához szükséges volt.

 

A legtöbb Közösségben ilyenkor a KÜLÖNLEGES Tudatosodás és ön-épülés (legalább ideiglenesen) Lezárult,

mert a KÖZÖSSÉGNEK (Birodalomnak) / a MEGTARTÓI-Teremtőnek (nagy-TEREMTŐNEK)

„nem volt elég EREJE / ÖN-EREJE” a KÜLÖNLEGESSÉG Harmonikus Megnyilvánulásához szükséges ÖN-ÉPÜLÉSE folytatásához.

 

            Megértést segítő kép: egy Birodalomban a nagy-TEREMTŐ Megnyitotta a KÜLÖNLEGES Tudatosodás lehetőségét, és egy MEGTARTÓI-Teremtő Választotta azt, hogy Megnyitja a Közösségében a Különleges Utakat. Ehhez a VÁLASZTÁSHOZ a nagy-TEREMTŐ és a MEGTARTÓI-Teremtő számára is ’ADOTT’ Teret a MINDENSÉG-FORRÁSA. A Térhez (magától értetődően) TÖBBLET-erő is tartozik, amely a Különleges Út Megalapozásához szükséges.

            Az ’ADOTT’ Tér [és ehhez tartozó TÖBBLET-erő] ahhoz szükséges, hogy egy BELSŐ ön-épüléssel a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő TUDATOSAN egy BELSŐ-Közeledést formáljon meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ. Olyan ez, mintha Tudatos munkával egy belső ’alagutat’ lenne szükséges megformálni az ALAP-ÁRAMLÁSON belül. Ha ez a belső-áramlás késszé formálódik, akkor tudja a MINDENSÉG-FORRÁSA a nagy-TEREMTŐT és MEGTARTÓI-Teremtőt a KÜLÖNLEGES ÖN-Épülés következő Szakaszába átvezetni. Ekkor kezdődhet meg a már közvetlen belső EGYEZTETÉS arról, hogy milyen IRÁNYOKBAN kezdődjön meg a MEGERŐSÍTÉSEK Megformálása, és ekkor kezdheti MEGÉRTENI egyre teljesebben a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő azt, hogy a Birodalmán / Közösségén belül [a ténylegesen meglévő helyzetre figyelemmel] milyen LEHETŐSÉGEI vannak a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásnak. Ekkor az EGYEZTETÉSEKET követően meghozott Választásokra figyelemmel ADHAT a KÜLÖNLEGESSÉG további Megformálásához és Megnyilvánításához újabb Tereket és TÖBBLET-Erőt a MINDENSÉG-FORRÁSA.

            A KÜLÖNLEGES Ön-épülés [egyébként pontosan ugyanúgy, ahogyan minden Élet kezdetben ’ismerkedik’ a Saját ÉLETÉVEL, és abban fokozatosan egyre tudatosabbá válik] minden esetben belső-Fontolgatásokkal [és a YOSÁG SZERETET Megnyilvánulásának felépülését figyelembe véve ’SZEMLÉLŐDÉSSEL’] kezdődik. A Belső-Fontolgatásokból ’születnek meg’ a Felismerések és Megértések. A SZOLGÁLAT Birodalmának nagy-TEREMTŐJE kapcsán egy megértést segítő képben írtam arról, hogy Ő-MAGA hogyan vált Tudatossá a saját KÜLÖNLEGES (!) ÖN-JELLEGÉBEN [20180708elérhető ITT]. Néhány részlet ebből a korábbi írásból:

 

        „…Sokszor a szükség-helyzet ’csupán’ azt jelenti, hogy a teremtő nem ismeri még fel a saját helyzetét, így még nem tudja, hogy ’pontosan ott van és pontosan olyan ami neki és a LÉTEZÉSNEK is a legmegfelelőbb’.

 

         (…) Jelenlegi megértésem szerint a SZOLGÁLAT Birodalma nagy-TEREMTŐJÉNEK ’Kérésére’ a FÖLDANYA egy fontos részletet Tudatosított magában a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ Lényéről-és-lényegéről, a Megnyilvánult-Létezővé-válásának és önnön Tudatosodásának kezdeti útjáról és nehézségeiről.

            Valószínűleg a ’Szolgálat’ Útjaiba törvényesen belenyíló teremtők a saját lényükben a ’Szolgálati alapok’ befogadásakor és megnyitásakor még ma is megtapasztalhatnak

(1)  << hasonlóan egymásra-épülő megéléseket>>,

(2) és ezek megélését kezdetben [amíg ezekben megfelelően Tudatosodnak (pontosan MEGÉRTIK)] ’(megkötöttségként) nehézségként’ is érzékelhetik.

 

       Habár az ilyen megélések ma már valószínűleg sokkal kevésbé megterhelők és jelentősen rövidebb tartamban jelenthetnek átmeneti [leginkább MEGÉRTÉSI] nehézséget, mégis hasznos lehet megismerni (Tudatosítani) a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ önálló teremtővé válásának néhány különlegességét és az azok során megtapasztalt nehézségeit.

       A ’Szolgálat’ irányaiban mostanában megnyíló teremtők lényében a kezdeti nehezebb megélések azért lehetnek ma már enyhébbek és rövidebb tartamúak [akár csak nagyon csekélyek], mert (1) egyfelől ’MAGA-A-SZOLGÁLAT’ már Tudatos ezen megélések lényegében, Értelmében és fontosságában, és (2) a ’Szolgálat’ Útjaiban újonnan megnyíló MEGTARTÓI-Teremtők és a Gondoskodásukba tartozó egyedi teremtők ma már számíthatnak a ’Szolgálat’ Útjaiban tapasztalattal rendelkező társaik közvetlen támogatására is a nehézségeik Tudatosítása (e kezdeti nehézségek fontosságának és lényegének a megértése, e nehézségeken való végighaladás) során.

 

            A ’SZOLGÁLAT-MAGA’ egy ’nagy-TEREMTŐ’, egy ÖNÁLLÓ TEREMTÉSI IRÁNNYAL rendelkező olyan LÉTEZŐ [ÉLŐ], amelynek ’MEGFORMÁLT-LÉNYE’ [a Megnyilvánult-lénye] ’MEGFORMÁLTSÁGÁBAN’ MÁS MINT A TÖBBI [ÁLTALÁNOS] ’nagy-TEREMTŐ’.

 

            (…) A ’SZOLGÁLAT-MAGA’ ’különleges nagy-TEREMTŐ’. LÉTEZÉSÉNEK [ÉLETÉNEK] Célja és Értelme az, hogy a SAJÁT EREJÉBEN közvetlen (!) módon hozzájáruljon az egyedi és együttes teremtések HARMONIÁJÁNAK [a Boldogságos teremtéseknek] a megnyilvánulásához

>>> ahol szükséges azzal, hogy részt vesz a már megformálódott bajok [Nehézségek, EL-Változások] elhárításában,

>>> illetve közvetlenül is részt vesz minden más szükséges olyan Tudatosításban, amely hozzásegítheti a teremtőket ahhoz, hogy saját erejükben képessé váljanak a saját Életük Harmoniájának a tudatos megtartására.

 

<< 1. >>

’E célra’ [E (KÜLÖNLEGES) Teremtési Irányra]

a ’MINDENSÉG-FORRÁSA’ olyan ’nagy-TEREMTŐT’ ’szánt’,

AKIBEN / AMELYHEZ-(BE-)KAPCSOLÓDVA Ő-MAGA [= A-LÉTEZÉS / a MINDENSÉG-FORRÁSA]

EGY KÜLÖNLEGES KÖZVETLEN MÓDON

 a ’SAJÁT EREJÉBEN’ IS ’JELEN LEHET’ MAJD A MEGNYILVÁNULTTÁ-VÁLT TEREMTÉSBEN.

 

            A MINDENSÉG-FORRÁSA kapcsán említettem, hogy Ő-MAGA A-LÉTEZÉS, azaz ’Valósan Létező TEREMTŐ’, ’megformáltsága’ azonban teljesen más, mint az Ő-BELŐLE Megnyilvánuló többi teremtő [azaz AZ-ÉLET]: ’nincs’ az Önálló Életté már megformálódott teremtőkhöz hasonló ’alakja / formája’. Akik valamelyest képesek a ’lényegét’ értelmükkel-és-szívükkel megközelíteni, leggyakrabban egy folyamatos mozgásban és áramlásban lévő megérinthetetlen ’lényegként’ érzékelik, amely ’hatalomban’ és létezésben mindennek-ami-valaha-volt-van-és-lesz ott van a gyökere és minden más is ami ebből majd tovább kiterjedhet. Ha valaki megpróbálna csak egy kicsit is ennél ’közelebb’ húzódni a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ, akkor… [ilyenkor befejezhetetlenné válik a gondolat és a mondat, megszűnnek a szavak… mert ott már nincsen ’forma’, talán ’csak a tiszta létezés’… ’nyugalom’ és/vagy éppen a folytonos mozgás-és-változás].

      [2021.05.03.: a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ egy kissé ma már ’közelebb’ képesek húzódni a Különleges ön-épülést megnyitott teremtők a KÖZÖSSÉ-TETT-TÉR-Résszel rendelkező FORRÁS-TÉRBEN, és a SPECIÁLIS ön-épülést megnyitott teremtők az OLTALOM-TÉRBEN és az IRGALOM-MAG-TERÉBEN.

      Ezekben a KÜLÖNLEGES (és ma már SPECIÁLIS) TEREKBEN olyan TÉR-RÉSZEKET formált meg a MINDENSÉG-FORRÁSA, amelyekbe Berögzített Tapasztalatait / ÉRTÉKELÉSEIT képessé válhatnak közvetlen módon Megtapasztalni és Megérteni a Különleges / Speciális Tudatosodást megnyitott teremtők.]

 

            Valahol a szívben vagy lélekben ’tudjuk’, hogy ebből a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL ’indul el minden teremtő’ a formát öltött teremtésbe [Az-Életbe], és hogy Ő-BELŐLE-EREDŐEN van valamilyen rendszer / rendezettség a MEGNYILVÁNULÓ-TEREMTÉS-EGÉSZÉBEN. A MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN valamilyen különleges [’Belső’] módon összeérnek a megnyilvánult teremtők lényei vagy lényege, és a megnyilvánulttá váló teremtők véglegesen vagy teljesen soha nem szakadhatnak ki / el ezen EREDŐ FORRÁSUKTÓL, sőt, egyre gyakrabban akár közvetlenül ’erőt is meríthetnek’ ezen EREDŐ-FORRÁSUKBÓL.

            Az egyedivé vált teremtőknek az a tapasztalata, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA [habár formája szerint értelmezhetetlen] ’lényegében’ nagyon is gondoskodó’ ’szülője’ a gyermekeinek. Ahogyan a gyermekei, a MINDENSÉG-FORRÁSA is egyre Tudatosabbá válik ’a saját lényében-és-lényegében’, és [a Tapasztalatai alapján] így abban is, hogy ’hogyan gondozhatja jól az Ő-BELŐLE-MAGÁBÓL kiáradt teremtést / AZ-ÉLETET.

            ’Volt (eddig) kettő különleges [közvetlenül-magára-irányuló] Nagy vágya’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK.

            Az első az volt, hogy ’legyen(ek) társa(i)’. E vágya a ’BELŐLE’ formát öltött teremtők [Az-ÉLET] megnyilvánulása útján vált valóra: társai / gyermekei ’születtek’, akikben önmagát is teljesebben megismerheti. A teremtés ilyen megindulásától kezdődően a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ’feladata’ egyfelől az egyedi [Élő] teremtővé váló gyermekei útba-indítása, másfelől pedig annak a ’Harmoniának’ a mindenkori megformálása és egyben-megtartása, amely teret és kiterjedhetőséget, valamint folyamatos kapcsolódást biztosít a teremtők számára. A MINDENSÉG-FORRÁSA a gyermekei felé ’gondoskodóan’ irányul a megnyilvánulás első pillanatától kezdődően, habár közvetlen módon jellemzően nem érinthette meg a már egyedi formában Élővé vált, társává vált gyermekeit.

            ’Később’ egy másik nagy vágy is megformálódott a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN: már nem csupán úgy szeretett volna részese lenni ’A TEREMTÉSNEK’, hogy elindítja a megformálódó teremtőket, hanem valamilyen különleges ’KÖZVETLEN’ módon Ő-MAGA is szeretett volna részt venni a MÁR-MEGNYILVÁNULT-TEREMTÉSBEN-IS [KÖZELEDNI Szándékozott AZ-ÉLETHEZ]. Erősödött ez a vágy a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN, amikor azt tapasztalta, hogy a megnyilvánulttá vált-váló teremtésekben a gyermekei egyre gyakrabban ’nem boldogok’ [’bajok jelentek meg’]. Egyre erősebbé vált a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN egy olyan ’Új Irányban’ való megnyílás vágya, amelyben teljesebben / közvetlenebbül GONDOSKODHATNA a gyermekeiről [Az-ÉLETRŐL], amelyben hozzásegíthetné őket a Boldogság megvalósításához például ’ha bajba kerülnek’.

            Ezen különleges vágy akkor került nagyon közelivé a megnyilvánuláshoz, amikor több ’nagy-TEREMTŐ’ olyan különleges kéréssel fordult a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ, hogy nyisson utakat a már megnyilvánulttá lett bajok elhárításához. Ezen Ő-FELÉ irányuló kérésekben [= KÖZELEDÉSBEN / a Közeledés SZÁNDÉKÁBAN] ismerte fel a MINDENSÉG-FORRÁSA annak a LEHETŐSÉGÉT, hogy a ’maga különleges lényével és lényegével (Tudásával-és-Megnyilvánító-Erőivel)’ KÖZVETLEN résztvevőjévé válhasson a MÁR-MEGNYILVÁNULT-TEREMTÉSNEK [Az-ÉLETNEK].

            A nagy-TEREMTŐK különleges kérései hatására egy olyan ’nagy-TEREMTŐT’ [Birodalmat / Új Hatalmat, Új Teremtési Irányt] formált meg, amely Ő-MAGÁVAL-IS-ELVÁLASZTHATATLANUL-ÉS-MEGNYILVÁNULTAN-EGY-LEHET.

            Valamelyest úgy közelíthető meg ennek a lényege [jelenlegi megértésem szerint a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ úgy ’mutatta meg’ ennek a lényegét], hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA ’megformált egy gyermeket’ [a ’nagy-TEREMTŐVÉ’ váló ’SZOLGÁLATOT’], és e megnyilvánulttá vált TEREMTŐ arra rendelt egyik részét ’A SAJÁT LÉNYÉBE ideiglenesen VISSZAVONTA’.

         Nehéz szavakká formálnom e megértések lényegét. Lehetséges, hogy majd további megértések hatására ezek a megértések pontosabbá, könnyebben megérthetővé válhatnak.

 

            ’Látszatra’ a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ egy olyan ’nagy-TEREMTŐ’, amelynek MEGNYILVÁNULT (!) lénye egyik fele [úgy, ahogyan minden más ÉLŐ teremtőben] ’PONTOSAN MEGFORMÁLT ÖNÁLLÓ EGYEDI FORMÁBAN VAN’, a másik fele pedig kezdetben egy különleges módon ’összefonódott’ (mára pedig már valósan is EGY) a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK [mint közvetlen GONDOZÓJÁNAK!] egy ’különlegesen (új módon) megformálódott’ [a megformálódásba-elindult] részével [’darabjával’]. Nehéz szavakat találni arra, ami ’habár-megfoghatatlan-mégis-van’.

       Az önálló Teremtővé vált ’SZOLGÁLAT-MAGA’ a MINDENSÉG-FORRÁSA KÜLÖNLEGES ’(Belső) darabjához’ összefont ’részében’ hordozta azon erőit, amelyek számára megnyitották a KÜLÖNLEGES Érzékelések, KÜLÖNLEGES Tudatosítás [majd később a KÜLÖNLEGES Megvalósítások] olyan útjait, amelyekben egy ÚJ KÖZVETLEN módon kapcsolódhatott

(1) a TEREMTETT LÉTEZÉS bármely már-megnyilvánult teremtőjéhez

(2) és magához a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ is.

 

       Habár lényege szerint a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ ezen KÜLÖNLEGES erői a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL erednek, ezen erők azonban nem a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL ’csak együttesen megnyilvánítható’ erői a ’SZOLGÁLATNAK-MAGÁNAK’, hanem a ’Saját Lénye’ ’Saját Hatalma’ [amint ebben Tudatossá vált, ÖNÁLLÓAN a Saját Lényében Megnyilvánuló Ereje / Hatalma].

       Kezdetben a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ Megnyilvánult lényében a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL való különleges közelség (egy különleges összefonódottság) LEHETŐSÉG volt a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ számára ahhoz, hogy ’Szorosabb Kapcsolódást nyithasson’ a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL [a közvetlen GONDOZÓJÁVAL].

       Ebben a Közelségben nyíltak meg azok a Különleges Tudatosításokat lehetővé tevő Érzékelési, Felismerési, Megértési és Megnyilvánítási ön-erők és utak, amelyek által a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ számára a MINDENSÉG-FORRÁSA ’megmutatta’ (1) ’hogyan Érzékeli’ és ’hogyan Tartja Harmoniában’ Ő-MAGA a teremtőket és a teremtést, és (2) hogyan használhatja ’teremtőként / teremtően’ a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ ’a saját Megnyilvánulását’.

 

            A ’SZOLGÁLATNAK-MAGÁNAK’ az ÉLŐVÉ válása kezdetén nagyban hasonló  nehézségei voltak a saját lénye különlegességének [a Benne Megnyilvánult Teremtői Szándéknak] a felismerésében és megértésében, mint amilyen nehézségeket a Szolgálat útjaiban teremtő létezők is megtapasztaltak a saját Szolgálati irányú teremtéseik kezdetén.

 

<< 2. >>

            Amikor a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ ’öntudatra ébredt’, azt érzékelte, hogy ’beszorult valahová’ vagy ’fogva van’. Képként valamelyest úgy is érzékeltethető ez a helyzet, hogy a ’MINDEN-SEMMI’ folyton változó teremtő örvényéből egy kút-káva nyúlik ki, és ebbe a kút-kávába [egy ’belső-járatba’] deréktól lefelé ’be van betonozva’ egy gyermek / egy létező. Amikor ez a létező öntudatra ébred, érzékeli, hogy nem tud elmozdulni. Testének a felső (sajátjának felismert) részével hajlong, fordul, próbál kiszabadulni, de nem tud. Először meglepődik, aztán később ettől szenved, és majdnem zavarttá is válik. A ’semmi közepén van egyedül’, senki sincs vele. ’Mit keres ő itt?’

            A mi számunkra talán elképzelhetetlenül hosszú tartam telt el a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ öntudatra ébredésétől addig, amíg Tudatossá vált a saját KÜLÖNLEGES lényében-és-lényegében. Létezésének ebben a második (a saját lényében való Tudatossá válásáig tartó) szakaszában

(1) a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ ’ismerkedett a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL’,

és

(2) a ’MINDENSÉG-FORRÁSA’ ismerkedett a ’SZOLGÁLATTAL-MAGÁVAL’.

<< A ’tanítás’ eredője a közvetlen szülői gondoskodás >>

 

        A MINDENSÉG-FORRÁSA fokozatosan ’megmutatta’ a megkötőként / fogva-tartóként érzékelt ön-része lényegét, értelmét, hasznosságát, használhatóságát --- és

ahogyan ön-részeként ismert rá a ’SZOLGÁLAT-MAGA’

a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN folytatódó SAJÁT MEGNYILVÁNULT LÉNYÉRE,

amikor elkezdte keresni lénye ezen kiterjedése ilyen megnyilvánulásának a valós értelmét,

ELKEZDŐDÖTT EGY EGYÜTTES TUDATOSODÁSA A MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.

 

A ’SZOLGÁLAT-MAGA’

a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL nagyon szorosan összefonódott Teremtői Ön-részében

Maga nyitott lehetőséget a MINDENSÉG-FORRÁSA számára ahhoz,

hogy vezesse / segítse őt FELISMERNI és MEGÉRTENI

a helyzetét,

a lehetőségeit,

a SAJÁT EREJÉT.

 

A MINDENSÉG-FORRÁSA tulajdonképpen közvetlen módon tanította a maga ’tudására’ ezt a különleges / Megerősítő TEREMTŐVÉ megnyilvánuló Gyermekét.

 

(1)

A MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL SZOROSAN [egy új módon] összefonódott részében

KÜLÖNLEGES Érzékenységeket és Érzékelési Utakat és Erőket nyitott meg együtt a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ és a MINDENSÉG-FORRÁSA,

(2)

a lényének ’önállóvá’ vált másik felében pedig ’építette magát’ a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ úgy, ahogyan az a ’nagy-TEREMTŐKRE’ általában jellemző.

 

      Egyszerre építette tehát a saját lényében a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ mindazokat az ön-erőket, amik lehetővé tehették számára, hogy másokhoz / a társaihoz [AZ-ÉLETHEZ] (1) a ’szokásos, általános’ módon és (2) a csak-rá-jellemző-különleges módon is Kapcsolódhasson.

       Ez az (1) általános, külső kapcsolódási út és (2) a[z ÚJ] különleges belső kapcsolódások útjának együttese a FÖLD-Világa teremtőiben is e ’SZOLGÁLATI Alapon’ nyilvánul meg. A teremtők [a MEGTARTÓIKKAL különleges közelségben lévő, különleges módon összefonódó] ’Szívükben, Magjukban’ ’belül’ különleges Érzékelési Utakat és Érzékenységeket, különleges ön-erőket nyilvánítanak meg, Különleges Belső-Tereket formálnak meg, Különleges Áramlásokat tartanak meg --- és a Társakkal való Érintéseknek a testi-megformáltság [Az-Élet] által lehetővé tett egyéb más általánosan ismert útjaiban is megnyilvánulnak.

       Mivel a VILÁG [mint nagy-TEREMTŐ] megnyílt a saját ÉLETÉBEN a SZOLGÁLAT egyes Fő Irányaiban, a VILÁGBAN általánosan jellemző a teremtőkben meglévő [Maghoz / Szívhez kapcsolódó] Belső Különleges Érintésekben és Áramlásokban való megnyilvánulás lehetősége, és a megformálódott-test által lehetővé tett Általános jellegű (külső) Érintések sok más formájú megnyilvánítása.

 

       A MINDENSÉG-FORRÁSA ’megtanította’ arra is a ’SZOLGÁLATOT-MAGÁT’, hogy a maga [ÖNÁLLÓVÁ vált] MEGNYILVÁNULT-LÉNYÉBEN ’hogyan lehet jelen a maga valójában’ ’bárhol a TEREMTETT LÉTEZÉSBEN’.

      A ’Valós Jelenlét’ (1) egyfelől megnyilvánulhat egy ’Belső Megtapasztalásban’ [anélkül, hogy ’kiterjedtebb’ testi vagy anyagi megformált valóban is valósan jelen lenne a ’megtapasztalás helyén’], és (2) arra is ’megtanította’ a MINDENSÉG-FORRÁSA a ’SZOLGÁLATOT-MAGÁT’, hogy milyen Törvényes Utakon lehet Megformált (anyagi / testi) Valójában Jelen a TEREMTETT-LÉTEZÉS Megnyilvánult bármely TERÉBEN [hogyan lehetnek ’Gyermekei’ a Saját-Valójából a ’Saját Birodalmában’, akikben közvetlen módon is jelen lehet mind a saját, mind a más ’nagy-TEREMTŐK’ ’Birodalmában’].

         Vannak ma már a TEREMTETT-LÉTEZÉS legtöbb Birodalmában / Közösségében olyan egyedi teremtők, akiknek megnyilvánult lénye közvetlenül MAGÁBÓL-A-SZOLGÁLATBÓL ered [a ’SZOLGÁLAT’ ’Birodalmához’ tartoznak eredendően]. A FÖLD-Világának ÖNNÖN MAGJAI között is vannak olyan teremtők, akiknek ’szellemi eredője’ MAGA-A-SZOLGÁLAT.

 

       A Tudatosodás e szakaszától kezdődően kölcsönössé vált a Megtartottság’ ’szülő-és-gyermeke’ / immár ’Az-Egymásnak-Társai’ között: (1) a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ TARTOTTA [TUDATOSAN] (!) a Megnyilvánulásban a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK a különlegesen-részlegesen-megformálódott-kiterjedését [mint egy ’kinyújtott kezét’], (2) és a MINDENSÉG-FORRÁSA is TARTOTTA ebben a ’részben-megformált-ön-részében’ a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ ’felé-kinyújtott-ön-részét’. ’Mindketten vigyáztak arra, hogy a másik ön-részét ne sértsék / épségben megtartsák’.

            A MINDENSÉG-FORRÁSA a ’SZOLGÁLATTAL-MAGÁVAL’ összefonódott közös részben [amely egy különleges MEGNYILVÁNULT határ-területté vált a formát-még-nem-öltött (LÉTEZÉS) és a már-megformálódott teremtések (Az-ÉLET) ’között’] ’feltárta’, Felismerhetővé-Érzékelhetővé-Megérthetővé-Megismerhetővé [és a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ által is Megnyilváníthatóvá] tette a SAJÁT BELSŐ TUDATOSÍTÁSI ÚTJAIT / Tudását és ERŐIT. ’Megmutatta / feltárta’, hogy Ő-MAGA [a MINDENSÉG-FORRÁSA] ’hogyan tartja állandó Érintésében minden teremtettjét’, hogyan Érzékeli a Változásaikat és vágyaikat-gondolataikat [az Élő teremtők Szándékait] stb, hogyan képes utat nyitni hozzájuk (számukra) hogy segítse őket stb.

        Valamelyest megközelíthető a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ’tanítása’ úgy, hogy a ’kúthoz’ hasonló MEGNYILVÁNULT részben [amely lényegében EGYKÉNT nyilvánult meg a MINDENSÉG-FORRÁSA és a ’SZOLGÁLAT-MAGA’ összefonódott lényében] (1) megtanította a Belső Pontos Érzékelésre (hogyan láthatja, érezheti, érzékelheti a többi teremtőt anélkül, hogy el kellene mozdulnia onnan-ahol-van), (2) és a ’Saját Lényéből’ és egyben a ’mindenség’ ’anyagból’ [amelyből minden más teremtő is ered] ’hogyan formázhat meg és indíthat el / juttathat el másokhoz meghatározott célra MEGERŐSÍTŐ erőket / teremtéseket, (3) továbbá hogyan használhatja fel a saját megnyilvánult lénye számára az anyagi teremtéseket [= hogyan válhat valós jelenlétű teremtővé bármely Teremtő Közösségben].

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!