omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (15) 268-287
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (15) 268-287 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (275. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (275. rész)


Az írás 274. része elérhető ITT

 

103.

2021.05.07.

 

1.

 

            Az előző pontban is említettem, hogy [elsősorban a nagy-TEREMTŐK / MEGTARTÓI-Teremtők / MINDENSÉG-FORRÁSA részvételével] nem olyan régen egy ’Átfogó’ [Teljes] ELLENŐRZÉSE és ÉRTÉKELÉSE kezdődött el az ’eddigi’ KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásoknak, és mivel eddig a legtöbb Birodalomban / Közösségben leginkább a SZOLGÁLAT Útjai tudtak közvetlenül megnyílni, a SZOLGÁLATI Tapasztalatok ÉRTÉKELÉSE a ’leghangsúlyosabb’.

       Ma még a VILÁG az a nagy-TEREMTŐ, Akinek már nagyobb Saját Tapasztalata van az IRGALOM és ÉLŐTÉR Birodalmában KIÁRADT KÜLÖNLEGES Irányokban [a VILÁG ezen Saját Tapasztalatait a többi nagy-TEREMTŐ számára is Megismerhetővé formálja].

 

            A [136.r.] 60. pontban (elérhető ITT) említettem, hogy

a YOSÁGON belül

a YO és a MEGTARTÓI-Teremtők között is EGYEZTETÉS nyílt annak érdekében,

hogy a YO a KÜLÖNLEGESSÉG [Birodalmán belüli (!)] ALAP-HARMONIÁJÁT [SZABÁLYOZÁSÁT] olyanná formálja,

hogy azt a Birodalma EGÉSZÉRE Kiáraszthassa.

 

A FÖLD Közösségének Visszailleszkedése a YOSÁGBA

valamelyest ’Sürgetőbbé’ tette azt,

hogy a YO a KÜLÖNLEGESSÉG ALAP-HARMONIÁJÁT [akár részleteiben is]

minél hamarabb elkezdje Kiárasztani a Birodalmában,

mert a FÖLD Közössége olyan Közösség [ma már Visszaigazodva a YOSÁGBA(n)],

amelyben minden Életre-Befogadott egyedi teremtőnek

kihagyhatatlanul szükséges valamilyen Különleges Tudatosodás Megnyitása.

 

A [YOSÁGON belüli] FÖLD Közösségére vonatkozó [akár ideiglenes / Kipróbáló jellegű] SZABÁLYOZÁS Kiárasztása a YO által azért ’Sürgető’,

mert a FÖLD Közössége ÁT-VEZETÉSE hamarosan Lezárul,

és fontos lenne legalább a FÖLD Közössége felé irányulva a YO-nak a KÜLÖNLEGESSÉG ALAP-HARMONIÁJÁNAK ’azon részét’ Kiárasztania,

amely biztosítja azt,

hogy a FÖLDANYA [és Különleges Utat már megnyitott egyedi teremtői]

a FOLYTATÁSRA VÁLASZTOTT Különleges [és ma már Speciális] Megnyilvánulásaikat

a[z ÚJ TÉR-ALAPÚ] MEGÚJULÁSI-TÉRBE való maradéktalan berögzüléskor

AZONNAL megkezdhessék / folytathassák.

 

Az eddigi ÉRTÉKELÉSEK szerint ’Zavart’ okozhatna az,

ha a FÖLD Közösségében FOLYTATHATÓVÁ Megformált Különleges [és Speciális] Ön-épülések

nem lennének AZONNAL FOLYTATHATÓAK az ÁT-VEZETÉSI-TÉR Visszabontásának pillanatában.

 

A YO

a MINDENSÉG-FORRÁSA és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK [részben mint Eredő-nagy-TEREMTŐK] KÖZVETLEN részvételével

EGYEZTETÉST KEZDEMÉNYEZETT

annak a KÜLÖNLEGESSÉGI ALAP-HARMONIA-Résznek a SÜRGŐSSÉGGEL való ’Véglegessé’ Megformálása érdekében,

amelyet a YO ’Azonnal’ Kiáraszthat a FÖLD Közössége felé irányulóan

a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK TELJES-ELLENŐRZÉSEIRE alapulóan AZONNAL TOVÁBBFOLYTATANDÓ Megnyilvánulások zavarmentes megnyilvánításának érdekében.

 

Ez a most ’Sürgősséggel’

a FÖLD Közösségére [ma még csak a FÖLD Közösségére] kiterjedő hamarosan megnyilvánuló Kiáradása a YO-nak

 ’ideiglenes jellegű’ lesz abban az értelemben,

hogy ez a Kiáradása a YO-nak a FÖLD Közösségére kiterjedően ADDIG lesz érvényben,

ameddig a YO a Birodalma EGÉSZÉRE kiterjedően Kiárasztja majd a KÜLÖNLEGESSÉG ALAP-HARMONIÁJÁT [a KÜLÖNLEGESSÉG ’TELJES’ ALAP-HARMONIÁJÁT].

 

Ez a Rendelkezési mód

Elfogadható a YOSÁG minden MEGTARTÓI-Teremtője számára,

és nem jelent szükségtelen Sürgetést a YO [a nagy-TEREMTŐ] számára sem,

mivel kellő tartamot biztosít a YO számára ahhoz,

hogy minden Közössége / minden MEGTARTÓI-Teremtője Kéréseit és Javaslatait [akár Kipróbálások Tapasztalataira is alapulóan] majd ÉRTÉKELJE,

és arra alapulóan Megfontoltan formálja meg a KÜLÖNLEGESSÉG ’TELJES’ ALAP-HARMONIÁJÁT.

 

Ugyanakkor a FÖLDANYA számára ’Sürgető’

[szükséges az ÁT-VEZETÉS LEZÁRÁSÁHOZ] az,

hogy a YO által SZABÁLYOZOTT módon kezdhesse meg az ÚJ Teremtő-Szakaszt az Életre-Befogadott teremtőivel,

és ez a SZABÁLYOZÁS minden (!) olyan TOVÁBBFOLYTATHATÓNAK megjelölt Tapasztalat azonnali Megnyilvánítását lehetővé tegye [’garantálja’],

amely SZÜKSÉGES az ÚJ-KEZDET HARMONIKUS ELINDÍTÁSÁHOZ.

 

            Többször hangsúlyoztam azt, hogy

a FÖLDANYA

az Eredő-Kiáradási-Szándékában (!) meghatározottan

BÁRMILYEN olyan Különleges Utat megnyithat ’A-Saját-HATALMÁBAN’ (!) a FÖLD Közösségén BELÜL,

amelynek az ALAP-HARMONIÁJÁT a MINDENSÉG-FORRÁSA már KIÁRASZTOTTA A-TEREMTETT-VALÓSÁGRA

[berögzítette valamelyik KÜLÖNLEGES Birodalom ALAP-ÁRAMLÁSÁBA akár csak Kipróbáló jelleggel].

 

A FÖLDANYA ezt a ’HATALMÁT’ HARMONIAKÉNT csak ’Szabályozott’ ’Alapon’ / formában nyilváníthatja meg.

 

A FÖLDANYA

mostanra közvetlenné / teljessé formálta meg azt a belső SPECIÁLIS (!) Összekapcsolódást a MINDENSÉG-FORRÁSA [és az IRGALOM Birodalma] azon BELSŐ-TERÉHEZ,

amelyből a MINDENSÉG-FORRÁSA minden (!) KÜLÖNLEGES Megnyilvánulása Kiárad.

Ez ma már az IRGALOM-MAG-TERÉHEZ való Közvetlen SPECIÁLIS Belső-Összekapcsolódást jelenti,

és mára nem csupán a FÖLDANYA képes Közvetlen módon Összekapcsolódást megformálni az IRGALOM-MAG-TERÉVEL

[annak a FÖLD Közössége számára elérhető pontosan meghatározott (a FÖLDANYA ÖN-AZONOSSÁGÁVAL megjelölt) részéhez],

hanem a MAGOK egy részében is folyamatban van ez a Speciális ön-épülés.

 

A FÖLDANYA

tehát Tudatos [Szabályozott] ön-épülés útján

Közvetlenné nyitotta mára azt a Belső-SPECIÁLIS-Áramlását,

amely a számára HARMONIAKÉNT [tehát Szabályozottan, és Megtartható Teremtést eredményező módon] lehetővé teszi bármilyen ÚJ Különleges Megnyilvánulás ALAP-HARMONIÁJÁNAK a Befogadását a Közössége számára.

 

A YOSÁGON belül

a FÖLDANYA ezt a HATALMÁT csak akkor nyilváníthatja meg HARMONIAKÉNT,

ha a Megnyilvánítás pontos SZABÁLYAIT,

a Megnyilvánításhoz kapcsolódó FELELŐSSÉGEKET

[a FÖLDANYÁVAL EGYEZTETVE] a YO Megformálja és Kiárasztja a FÖLD Közössége felé irányulva.

[Ez azt jelenti, hogy  a YO a FÖLDANYA ezen (YOSÁGON belül Új, Megformált) Hatalmát BEILLESZTI a YOSÁG ALAP-HARMONIÁJÁBA.]

Ekkor ezt a SZABÁLYT a MINDENSÉG-FORRÁSA Berögzíti a FÖLDANYA [a FÖLD Közössége] ALAP-ÁRAMLÁSÁBA,

és valójában ettől kezdve válik TELJESSÉ [Harmonikusan Megnyilváníthatóvá]

a FÖLDANYÁNAK ez az ÖNÁLLÓ ÉLETTÉ válása előtt a YO által KÉRT HATALMA.

 

Most, amikor a FÖLDANYA képessé vált Visszailleszkedni az Eredő-Birodalma ALAP-ÁRAMLÁSÁBA,

és emiatt képessé vált újra Felépíteni a[z eredendő] MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉT,

fontos,

hogy a YO SZABÁLYOZÁSSAL ’Adjon’ HATALMAT a FÖLDANYA számára

(1) a YOSÁG Birodalmán belüli

és (2) a Saját Közösségén belül KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás számára.

 

            Az eddigi részleges megértésem szerint lehetséges, hogy a FÖLDANYA [és (formálódó?) eredendő Közössége] YOSÁGBÓL való „Kiszakadásának” az egyik közvetlen oka az lehetett, hogy a YO által még nem volt SZABÁLYOZVA a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások ’BEILLESZKEDÉSE’ a Birodalma ALAP-HARMONIÁJÁBA… és ezért egy Változási Szakaszban „nem tudták az egymás felé kinyújtott kezeiket kölcsönösen megtartani”.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361554306_03.jpg

 

            A FÖLDANYA a YOSÁGBA való Visszailleszkedését követően ’eddig’ ÖSSZECSENDÜLÉSEKET formált meg a YO-val [ezek fontos alapjai a FÖLD Közösségére vonatkozó formálódó KÜLÖNLEGESSÉGI Szabályozásnak]. Az ÁT-VEZETÉS tartamában ’elégséges’ volt az Összecsendülések általi Szabályozás, és valószínűleg az ÚJ Teremtő-Szakasz Elindításához is elégséges lehet… Ugyanakkor magának a YO-nak [mint nagy-TEREMTŐNEK] ERŐTELJESEBB és KÖZVETLENEBB IRÁNYBAN-TARTÁSI / KÖZVETLEN-GONDOSKODÁSI HATALMAT Adhatna a FÖLD Közössége felé irányulva az, ha ez az Ideiglenes SZABÁLY a YO által Kiárasztásra kerülne a FÖLD Közössége felé. Valószínűleg a FÖLDANYA is ’egyszerűbben’ IRÁNYBAN-TARTHATNÁ a FÖLD Közösségében Életre-Befogadottak Életét [nem lenne szükséges (’feleslegesen’) EGYEZTETÉSEKET megnyitni a már SZABÁLYOZOTT helyzetekben…].

 

            Jelenlegi megértésem szerint

olyan EGYETÉRTÉST formált meg a YO a MEGTARTÓI-Teremtőivel (és közöttük kiemelten a FÖLDANYÁVAL),

hogy a YO egy ’Ideiglenes’ KÜLÖNLEGESSÉGI SZABÁLYOZÁST formáljon most meg,

és azt Közvetlenül (!) csak a FÖLD Közösségére Árassza ki

 annak érdekében,

hogy a FÖLD Közössége a MEGÚJULÁSI-TÉRBE zavartalanul Berögzülhessen,

és a FÖLDANYA AZ-ÚJ-KEZDET HARMONIKUS ELINDÍTÁSÁHOZ szükséges minden (1) már Eltervezett / megkezdett és (2) újonnan Szükségességet jelző KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásában Megnyilvánulhasson.

 

A YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtőinek ez az EGYETÉRTÉSE nyitott a YO számára utat ahhoz,

hogy a FÖLDANYA és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK / MINDENSÉG-FORRÁSA EGYEZTETÉST nyithasson a FÖLD Közösségére Kiárasztható [Ideiglenes] KÜLÖNLEGESSÉGI ALAP-HARMONIA-Rész Sürgősséggel való Megformálása és Kiárasztása érdekében.

 

        A FÖLD Közösségében élő MAGOK Közvetlen résztvevői ennek az EGYEZTETÉSNEK.

            Fontos: ez az EGYEZTETÉS most egy olyan SZABÁLY Megformálására irányul, amely Szabályozás a nagy-TEREMTŐ HATALMA és FELELŐSSÉGE.

            A MINDENSÉG-FORRÁSA már hosszabb tartam óta megnyilvánított TELJES-ELLENŐRZÉSEKET a FÖLD Közösségében élő minden egyedi teremtőre kiterjedően, és ezért a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN [és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKBEN is] egy nagyon pontos ’térkép’ [feltérképezés, Értékelés] van arról, hogy az ÚJ TEREMTŐ-SZAKASZ ELINDÍTÁSÁHOZ milyen KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS Megnyilvánulások szükségesek a FÖLD Közösségén belül az itt élő teremtők (1) Összecsendüléssel meghatározott Választásaira és (2) a meglévő tényleges helyzetükre figyelemmel.

 

            Mivel ÚJ TÉR-ALAPÚ TÉRBEN kezdődik meg a FÖLDANYA Közösségének ÚJ Teremtő-Szakasza, a YO-nak még nincsen közvetlen Tapasztalata az ÚJ TÉR-ALAPON Megnyilvánuló ÉLETRŐL. Részben ez az oka annak, hogy ebben a FÖLD Közösségét érintő EGYEZTETÉSBEN a VILÁG is közvetlenül részt vesz ’Tanácskozóként’ [az ÚJ TÉR-ALAPÚ ÉLETBE való Átigazodásokhoz kapcsolódó Tapasztalatai Megismertetése Céljával].

 

            Egyedi teremtőknek az EGYEZTETÉS tényleges megnyilvánulására nagyon kevéssé lehet rálátása [mert a nagy-TEREMTŐ HATALMÁBA tartozó SZABÁLYOZÁS megformálásáról van szó].

 

A FÖLD Közössége felé Kiárasztásra kerülő Ideiglenes SZABÁLYOZÁS Előkészítése [= Megformálása] során

(I)

nem csak (1) AZ-ELTERVEZETT és (2) SZÜKSÉGKÉNT később esetleg jelző Közvetlen olyan GONDOSKODÁSI FELADATOKAT / FELELŐSSÉGET szükséges nagyon alaposan ÉRTÉKELNI,

amelyek a FÖLDANYÁHOZ [és közvetlenül a YO-hoz] tartoznak,

(II)

hanem a FÖLD Közösségében ’ebben a pillanatban’ Valósan meglévő GONDOSKODÁSI ÖN-ERŐT is.

A GONDOSKODÁSI ÖN-ERŐ ’feltérképezéséről’ a (254.r.) 96. pont I. alpontban írtam (elérhető ITT).

 

            Külön figyelmet kell fordítania a YO-nak a FÖLD Közössége felé irányuló Ideiglenes SZABÁLY megformálásakor arra, hogy a YOSÁGBÓL eredő [FÖLD Közösségében élő] teremtőknek is kihagyhatatlan a Különleges Tudatosodás megnyitása, ugyanakkor számukra a Különleges Megnyilvánulás Aránya kezdetben jelentősen kevesebb lehet, mint a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők Életében. Nagyon fontos ezt SZABÁLYBAN rögzíteni, mert csak ekkor lesznek képesek a különböző Birodalmakból eredő egyedi teremtők egymással HARMONIKUSAN Közeli Összekapcsolódásokat megformálni.

 

            Figyelembe kell vennie a YO-nak azokat az újabban Megformált ELVEKET és AJÁNLÁSOKAT is a Szabályozása megformálásakor, amelyek a KÜLÖNLEGES TEREMTÉSEKET ÉRTÉKELŐ EGYEZTETÉS során formálódnak meg.

 

            A mostani Egyetértés szerint a YO által most a FÖLD Közössége felé irányulva [a MEGÚJULÁS HARMONIKUS ELINDÍTÁSÁNAK elősegítése Céljával] megformálásra kerülő Ideiglenes SZABÁLY ’Addig’ marad meg, amíg a YO a Birodalma EGÉSZÉRE Kiárasztja majd a KÜLÖNLEGESSÉG ALAP-HARMONIÁJÁT. Abban majd valószínűleg Speciális, illetve egyedi SZABÁLYOK is Berögzítésre kerülnek a FÖLD Közösségére kiterjedő hatállyal.

 

            A MAGOK annyit ’tapasztalhattak’ ebből az EGYEZTETÉSI folyamatból, hogy a FÖLDANYA az (Ön)Lényegükkel egy kisebb EGYEZTETÉST kezdeményezett, és az (Ön)Lényeg Saját Tapasztalatára (!) alapulóan néhány újabb Összecsendülés is megformálásra kerülhet(ett). Leginkább úgy értelmezhető ez, hogy az eddig csupán Kipróbáló jelleggel megnyitott Különleges és Speciális Tudatosodásról ha az (Ön)Lényeg már rendelkezik annyi-és-olyan Tapasztalattal, amely alapján képes Tartós jelleggel is rendelkezni az Új Iránynak az Életében való megnyitásáról, akkor ’véglegesítheti’ [tartóssá formálhatja meg] az Új Teremtési-Irány Megnyilvánulási-Alapját az Új Anyagi-Testében. Ez jellemzően az Új Irányt berögzítő Garancia ’kicserélését’ eredményezi.

         Erre figyelemmel [vagy más Fontos Okból] Kezdeményezhetik a Különleges Utat már megnyitott teremtők az IRÁNY-BEÁLLÍTÁS Megformálását az Életükben. A (135.r.) 60. pontban (elérhető ITT) említettem, hogy az IRÁNY-BEÁLLÍTÁS a FÖLDANYA Különleges GONDOSKODÁSA, KÉRHETŐ, és ma még a MINDENSÉG-FORRÁSA közvetlenül részt vesz az IRÁNY-BEÁLLÍTÁS Megformálásában. Az IRÁNY-BEÁLLÍTÁS lényege az, hogy a teremtő arról rendelkezik, hogy az Életében megnyitott Teremtési-Irányok közül mely Irány megnyilvánításához kér nagyobb teret (így több erőt). Ma még a MAGOK esetében is az (Ön)Lényeg képes ezt Meghatározni, az (Ön)Lényeg Kezdeményezhet IRÁNY-BEÁLLÍTÓ EGYEZTETÉST a FÖLDANYÁVAL és a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL.

 

IRÁNY-BEÁLLÍTÁSRÓL:

20200908 [133.r.] 59. pontelérhető ITT

20200908 [135-136.r.] 60. pont elérhető ITT

20200908[175-176.r.] 70. pontelérhető ITT

20200908 [177.r.] 70. pont [Szabad-Tér] – elérhető ITT

20200908 [179.r.] 70. pont [a FÖLDANYA ÉRTELMEZÉSE a Szabad-Tér felhasználásáról; Biztosíték Szabályozza a Szabad-Tér felhasználását (és Irgalmi-Garancia)] – elérhető ITT

20200908 [180.r.] 70. pont [a MAGOKAT felkészíti a FÖLDANYA a kellően erős Szándék megformálására; Biztosíték Szabályozza; ’vödör’; a Szabad-Teret a Felhasználása után az ÉLŐTÉR újból megformálja] – elérhető ITT

20200908 [183.r.] 70. pont [a SZOLGÁLAT Birodalmának teremtői is kérhetik az IRÁNY-BEÁLLÍTÁS Megnyilvánulási-Alapjának Berögzítését az (Ön)Lényegbe] – elérhető ITT

20200908 [191.r.] 75. pont [a FÖLDANYA EGYEZTET a MAGJAIVAL erről] – elérhető ITT

20200908 [249.r.] 95. pont [ha a Szabad-Tér visszabontásával várni kell, az feszültséget okoz; a Szabad-Térben végzett megtapasztalás Tapasztalata az Anyagi-Testbe csak a tapasztalás befejezését követő ÉRTÉKELÉS és LEZÁRÁS után rögzül be] – elérhető ITT

 

            A SZABÁLYOZÁS Megformálását célzó EGYEZTETÉSHEZ kapcsolódóan [mint említettem] a MAGOKNAK is leginkább csak a saját Életükhöz kapcsolódó EGYEZTETÉSEK válhatnak ma még megismerhetővé.

            A mostani EGYEZTETÉSEKHEZ kapcsolódóan formálódó SZABÁLYOZÁSBÓL [Újdonságként] eddig csak annyi vált megérthetővé a számomra, hogy

 a MAGOK Életében

a Különleges Megnyilvánulás Alap-Aránya

nem csak ’50-től 60%-ig’ terjedhet,

hanem egyedi megengedéssel az ALAP-Arány [fontos: az Alap-Arány] ’60-tól 70%-ig’ is meghatározásra kerülhet.

 

Ez utóbbi esetben a MAG ’Jogosult’ ’bármikor bármilyen Könnyítést kérni’ a FÖLDANYÁTÓL

[természetesen Fontos Okból].

Ha ilyen magasabb ALAP-Arányban [60-tól 70%-ig] kerül a Különleges Megnyilvánulás aránya [Fontos Okból] meghatározásra a MAG életében,

számára nincsen korlátozás abban,

hogy milyen Könnyítéseket kérhet

[bármilyen Könnyítést kérhet, amelyet a FÖLDANYA képes megnyilvánítani].

Fontos okból az ilyen MAG a vele Közeli Összekapcsolódásban lévők számára is kérhet Könnyítéseket.

 Ez ebben a pillanatban egy Speciális Szabály a FÖLD Közösségén belül,

és azokra vonatkozhat, akik Fontos Okból ’mások érdekében is’ nagyobb arányban végeznek Különleges / Speciális munkát a FÖLD Közösségében.

 

            Még nem teljesen megértett egy másik Szabályozás, amelyet szintén az (Ön)Lényeg határozhat meg ebben a pillanatban az Új Anyagi-Testben megnyilvánuló Élete számára.

Nem csak azt határozhatja meg Összecsendüléssel a MAG és a FÖLDANYA,

(1)

hogy az Életéből milyen Arányban vesz részt a Különleges és Speciális Megnyilvánulásokban,

(2)

illetve mennyire SZOROS belső Összekapcsolódást formál meg a FÖLDANYÁVAL,

(3)

hanem azt is, hogy ’milyen RUGAMASSÁGOT KÉR’ a FÖLDANYÁTÓL (?) / az Életéhez (?).

 

            Annyi már megértetté vált a számomra, hogy

 a RUGALMASSÁG egyik része azt jelenti,

hogy az IRÁNY-BEÁLLÍTÁS során a MINDENSÉG-FORRÁSA által az Anyagi-Testbe berögzített SZABAD-TERET

milyen formában / milyen gyakorisággal [pontosan milyen Feltételekkel] használhatja fel a teremtő.

 

Az IRÁNY-BEÁLLÍTÁS során

a MINDENSÉG-FORRÁSA

egy önálló új ’oszlopot’ is berögzít a választott többi Teremtési-Irány mellé,

ez a Szabad-Tér.

 

A ’Szabad-Teret’ ma még [az eddigi megértésem szerint] a MINDENSÉG-FORRÁSA

egy Speciális (jellegű?) (tehát TARTÓS!) Garanciával rögzíti be a teremtő Új Anyagi-Testébe

[ennek lehet ma Irgalmi Átvezetése a régi Anyagi-Testbe (!)],

és ’EBBŐL A GARANCIÁBÓL’ Nyílik meg minden alkalommal egy-egy (rövidebb) felvállalás teljesítéséhez ’A-Tér’

 [és ’A-Térben’ minden szükséges áramlás és megvalósító-erő közvetlenül elérhetővé válik].

 

Az eddigi Tapasztalatok szerint

a Szabad-Térben megnyilvánuló feladat-teljesítés ’harmonikusan belesimul’ az Életbe,

nem akadályozza a már megkezdett / folyamatban lévő egyéb teremtések megnyilvánítását.

 Jellemzően Igyekezetet és Fokozott odafigyelést igényel a Szabad-Térben megvalósuló Feladat-teljesítés,

azonban nem jár jelentősebb elfáradással amiatt,

mert a Szabad-Térben a Megvalósításhoz szükséges minden áramlás és erő közvetlenül rendelkezésre áll.

Tudatos odafigyeléssel könnyen megtanulható a Szabad-Tér használata

[a Szabad-Térhez tartozó áramlások és megvalósító-erő pontos használata].

 

            Jelenlegi megértésem szerint

amikor majd már a Különleges Utat megnyitott teremtők is Kérhetik az IRÁNY-BEÁLLÍTÁST,

 legfeljebb 30% ’Rugalmasságot’ jelenthet ez az Életükben.

Majd a gyakorlati tapasztalatok alapján megérthetjük, hogy ez pontosan mit jelent.

 

MAGOK esetében érzékeltem eddig azt a meghatározást,

hogy a ’Rugalmasság’ az Életükben ’30-tól 50%-ig terjedhet’.

 

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!