omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (16) 288-307
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (16) 288-307 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (296. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (296. rész)


Az írás 295. része elérhető ITT

 

111.

 

A „szolgaság” OK-Forrásához és REND-TÉTELÉHEZ kapcsolódó részleges megértések

 

2021.05.21-22-23.

 

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA [és a FÖLDANYA több MAGJA] az OLTALOM-TÉRBEN ’közvetlenül ránézhetett’ NAGYON ERŐS (SPECIÁLIS) VÉDETTSÉGBEN a „Szolgaság” beazonosított [HATALOM Birodalmában megformálódott] OK-Forrására.

            Jelenlegi megértésem szerint ez a TÖBBSZÖRÖS Élettel-Összeegyeztethetetlenséget magában foglaló OK-Forrás [= az ehhez tartozó ÉRTÉKELÉS-és-MEGÉRTÉS] már az OLTALOM-TÉR [illetve A-LÉTEZÉS (!)] azon BELSŐBB-TEREIBEN van mostanra Berögzítve, amely ’TÁVOLABBI AZ-ÉLETTŐL’, mint az eddigi helyzete [(295.r.) 110. pontelérhető ITT].

            A FÖLD Közösségében a HATALMI alapú Életre-rátelepedés elsődlegesen a „Szolgaság” formájában nyilvánul(t) meg, ez „begyökerezett a TÉRBEN / Életekben”. [A „mágia” habár „megérintette” a FÖLD Közösségét és „hagyott lenyomatot” sokak Életében, de nem „gyökerezett meg tartósan”.]

 

A „Szolgaság” OK-Forrásáról [alapozó Megértések] korábbi írásokban:

20191018 [1. és  2. rész] II. és IV. pont elérhető ITT

20200118 [1.r.] 1. pontelérhető ITT

20200402 [6.r.] 9. pont (elérhető ITT) és [7.r.] 10. pont (elérhető ITT)

20200503 [1.r.] 2. pontelérhető ITT

20200503 [7.r.] 8. pont [kifürkészés, kütyük, technika alkalmazása] – elérhető ITT

20200806 [1. résztől kezdődően]  – elérhető ITT

20200806 [11.r.] 17. pont elérhető ITT

20200806 [15.r.] 20. pontelérhető ITT

20200908 [37.r.] 25. pont [a „szolgaságot” lehetővé tevő áramlások / becsatlakozók visszabontása megkezdődött] – elérhető ITT

 

            A néhány MAG ezen lehetősége az OK-Forrás megismerésére [pontosabb Megértésére, ’saját közvetlen tapasztalaton alapuló Megértésére’] azt is jelentheti, hogy több MAGBAN mostanra kellően erőssé felépült az az új Belső-(Speciális-)Védettségük, amely az erősebb / többszörös Élettel-Összeegyeztethetetlenségek ’közelébe’ ’engedheti’ őket a KÖZVETLEN TAPASZTALATON alapuló szükséges MEGÉRTÉS megformálása érdekében.

20200908 [274.r.] 102. pont 4. alpont [a MAGOK {(Ön)Lényege} és a FÖLDANYA elkezdték megformálni a személyhez igazodó SPECIÁLIS Védettséget, amely lehetővé teszi majd az Élettel-Összeegyeztethetetlen jellegekhez való Közelebb húzódást a MEGÉRTÉS (és a legszükségesebb Gondoskodás megnyilvánítása) érdekében; lehetővé teszi az OLTALOM-TÉRBE (és A-LÉTEZÉS egyes BELSŐBB-TEREIBE) ’belépést’] – elérhető ITT

 

 

A TöbbszörösÉlettel-Összeegyeztethetetlenség azt jelenti, 

hogy az EL-Változásban és/vagy az EL-Változás OK-Forrásában

több olyan jelleg is van,

amely külön-külön is Élettel-Összeegyeztethetetlen,

külön-külön is közvetlenül Élet elleni irányulásnak minősül.

 

       Említettem, hogy ma már a Bizalom-sértés közvetlenül Élet elleni irányulás, mert a Bizalom AZ-ÉLET ’ALAPJÁNAK’ az egyik legmeghatározóbb eleme.

       Közvetlenül Élet elleni irányulásnak minősül az, ha valaki tudatosan vagy tudattalanul egy másik teremtő / másik Élet Új-Kezdetének megsértésére irányul. Ebbe a minősítésbe tartozik ma már az is, ha valaki olyan más teremtő felé irányul / nyilvánul meg GYENGÍTŐEN, aki még nem képes az önálló Szándék-Használatra, nem képes az önálló ÖN-Gondoskodásra [magzat, gyermek, ifjú, súlyosan beteg, eszmélet-vesztett, tudat-homályosult, korlátozottan önellátásra képes idős, várandós, éppen-egy-nagyobb-változásban-lévő stb].

        Közvetlenül Élet elleni irányulás az, amikor közvetlenül ’Az-Életet’ „veszi el” egy teremtő [mást megöl, illetve az öngyilkosság is ide tartozhat]. Közvetlenül Élet elleni irányulás az, amikor nem közvetlenül az életet „veszi el” valaki más teremtőtől, hanem „megbontja / meglazítja” a teremtő természetes összekapcsolódását az Életéhez rendelt Térhez [például az Anyagi-Testéhez (megbetegíti, megfertőzi, megmérgezi)], illetve „megbontja / meglazítja / szétbontja” egy másik teremtő Közeli Összekapcsolódásait.

       A YOSÁGON belül az Alap-Kapcsolódás [= a teremtő és az Életét Közvetlenül GONDOZÓK belső összekapcsolódása] és a KÖZELI Összekapcsolódások [a Közösségében élő Társakkal] Fokozottan Védettek. BÁRMILYEN (!) ezeket sértő irányulás / megnyilvánulás Közvetlenül (!) Élet elleni irányulásnak minősül.

 

            Többszörösen Élettel-Összeegyeztethetetlen megnyilvánulás például az, ha egy szülő / egy nevelő / egy orvos / egy pap egy gondoskodásában lévő gyermeket bántalmaz vagy szexuálisan zaklat.  Ilyenkor egy Új-Kezdet megsértése is megnyilvánul egy Bizalmi helyzet kihasználásával / megsértésével, amelyhez további Élettel-Összeegyeztethetetlenségként hozzáadódik az összecsendülésen alapuló Gondoskodói Felelősség súlyos megsértése is. Az ilyen megnyilvánulás mindenképpen SÚLYOS Megítélésbe tartozik, ennek megfelelő Jóvátétel vagy Vezeklési Következmény kapcsolódik hozzá [attól is függően, hogy mennyiben mozdította el ez a megnyilvánulása a gyermeket az Élete önálló Irányban-Tartásából, illetve milyen tényleges sérülést (bezáródást, megtörést, kapcsolódási nehézséget) okozott a későbbi életében].

 

A Következményekről:

20200706 [4.r.] 3. pont [nem maradhat Következmény nélkül a gyengítő irányú megnyilvánulás] – elérhető ITT

20200806 [19.r.] 23. pont [Következmények rendszere (fogalma); a nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtő Felelőssége és Hatalma a Következmények pontos megnyilvánítása (nem adható át ennek a Felelőssége az egyedi teremtőknek!)] – elérhető ITT

20200908 [14.r.] 10. pont [a KÖVETKEZMÉNYEK rendszere Megújult a YOSÁGBAN] – elérhető ITT

20200908 [160.r.] 66. pontelérhető ITT

20200908 [199.r.] 78.p. II. alpont [hol maradnak a Következmények, ha a Jogosulatlanságok Könnyítés útján Rendeződnek?” Nem vesznek el a Következmények; a Következmények Az-Elkövetkezőben nem büntetési Célúak lesznek, hanem az Élet Jobbítása Céljával és Érdekében / a Harmonia Megértése érdekében formálódnak meg] – elérhető ITT

 

A Vezeklésről / Jóvátételről:

20200908 [14.r.] 10. pont [a Vezeklés fogalma a YOSÁGON belül] – elérhető ITT

 

 

         Részleges megértések

            A szintén HATALMI ALAP-JELLEGEN megformálódott „mágia” kapcsán említettem, hogy feltételezhetően a HATALOM Birodalmában megkezdődött Különleges ön-épülés egyes rész-elemei kerültek „átformálásra” „életet-gyengítő irányba”.

      20200402 (7.r.) 10. pontelérhető ITT:

            „…Valószínű, hogy a „mágia” megformálódása / megnyilvánulttá válása a HATALOM Birodalmában a Különleges Út (Szolgálat?) megalapozása / megnyílása körüli időszakban formálódhatott meg egy MEGÉRTÉSI NEHÉZSÉGBŐL eredően. Mára Tapasztalat, hogy a KÜLÖNLEGES Utak legelső (kezdeti, korai) megnyílása minden Birodalomban több irányú MEGÉRTÉSI NEHÉZSÉGET okozott, és ezekből jelentős Nehézségek / EL-VÁTOZÁSOK formálódtak meg.

            A „mágia” az eddigi Értékelések szerint annak a téves Értelmezéséből ered, hogy a Különleges [azaz MEGERŐSÍTÉSRE irányuló, meglévő nehézségek megszüntetésére irányuló] teremtésben EGYÜTT nyilvánul meg a teremtő és a Követlen MEGTARTÓI-Teremtője.

            Az eddigi Értékelések szerint a HATALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE olyan módon Értelmezte legelőször ezt az Elvet, hogy Ő-Maga „AD” „Hatalmat” a Különleges Utat megnyitó teremtőknek ahhoz, hogy másokat Megerősíthessenek. Olyan „tárgyiasított” [„kézzel is megérinthető”] [BIRTOKOLHATÓ, „BIRTOKBA VEHETŐ”] „formákat” [„tárgyakat”, javakat][részben az általa ismert ’Irgalmi Járásokhoz’ „hasonló” „kapcsolódásokat” (áramlásokat)] formált meg, „amelyekben” „átadhatott Hatalmat” azoknak, akik azt Választották, hogy mások segítőjévé válnak. Valójában ez egy kezdeti módja volt a MEGTARTÓI-Teremtő és egyedi teremtő közötti új belső Különleges Áramlás megformálásának, azonban atárgyiasított” jellege ennek az áramlás-kezdeménynek „könnyen sérthetővé” tette ezt a rendszert, és ez a sérülékenység nagyon korán „kézzel fogható módon megmutatta magát” a Birodalmon belül. A „tárgyiasított” Hatalmi jellegek könnyen LEVÁLASZTHATÓVÁ válhattak arról a teremtőről, aki azt a saját Szándékával megformálta [aki azt a „hatalmi-tárgyat / jelet / szimbólumot” Együtt-a-MEGTARTÓI-Teremtőjével megformálta valamilyen pontosan meghatározott ’jobbító cél’ érdekében], és így a „Szándék[-mint-Hatalom!]” [a Szándékon-alapuló-Megformáltság] „leválaszthatóvá vált” arról / annak a sorsáról, akihez eredendően tartozott…”

 

            Még részleges az a megértésem, hogy a HATALOM Birodalmán belül a KÜLÖNLEGES Tudatosodás Megalapozásakor (?) „irigység” és „gyűlölet” (?) formálódott meg egy Megértési Nehézségből eredően. Kezdetben „értelmezhetetlen” volt a Birodalom [egyedi, MEGTARTÓI (?)] teremtői számára az, hogy a Különlegesség [a TÖBBLET Gondoskodás / Többlet-erő, Több Térhez és Áramláshoz való Közvetlen hozzáférés lehetősége] „nem jár automatikusan” [azaz a Jelenlét Okán] mindenkinek.

      Valószínűleg ez az értelmezhetetlenség jelzi, hogy eredendően a HATALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE és MEGTARTÓI-Teremtői ’nagyon jól Gondoskodtak’ a Befogadott teremtőikről, ’megkülönböztetés nélkül’ ’egyformán’ biztosították a szükséges Gondoskodásokat. A Bizalom valószínűleg a Hűség (?) valamilyen mára majdnem elfeledett formájában nyilvánulhatott meg a HATALOM Birodalmában [20200806 (10.r.) 15. pontelérhető ITT]. Ugyanakkor Megértési Nehézségekből eredően már ebben a Birodalomban is elkezdődött az EL-VÁLTOZÁSOK megformálódása, és a részleges megértésem szerint ez elsődlegesen a BIZALOMBAN való meggyengülésben nyilvánulhatott meg [ez kezdte el „beszűkíteni” az Áramlásokhoz / Terekhez való Közvetlen Hozzáférés lehetőségét, és ebből eredően kezdett el „fogyni” A-Tér és Az-Élet a HATALOM Birodalmában].

        Míg a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtők néhány (?) egyedi teremtővel megkezdték a JOBBÍTÓ Irányú KÜLÖNLEGESSÉG Megalapozását a Birodalomban, az egyedi teremtők egy tudatosabb (?) [erősebb?] része „azon dolgozott”, hogyan lehetne minél több Teret / Életet „tudatosan összekapcsolni” és olyan „Irányítás” alá vonni, amely megakadályozhatná a további Tér-vesztést és Élet-pusztulást. A „közös Irányítás alá helyezés” ebben a formájában legelőször ’szolgálhatta’ az Élet / A-Tér Megóvását, és ebben a részében értékelhető a Különleges Utak Előkészítésének [azokban, akiknek a Szándéka nem irányult más Életének meggyengítésére].

         Valószínűleg valamilyen belső-EL-Változás / Tudat-homályosulás lehetett egyes teremtőkben az oka annak, hogy az [Élet megóvása érdekében (?)] „irányítás alá helyezettek” [az Általánosan-Meghatározott-Távolságnál egymáshoz ideiglenesen közelebb lévők (?)] „közeli megfigyeléséből” olyan jellegű „kifürkészést” kezdtek megformálni, amely már arra irányult, hogy a mások / közelben élők „gyengeségeit” ismerjék meg azon célból, hogy a „saját” (!) Szándékuk irányítása alá helyezhessenek más teremtőket, és az Életükről „leválaszthatóvá” megformált részeket közvetlenül magukhoz vonják. Valószínűleg a „táplálkozás” ma itt a FÖLD Közösségében is ismert formája ebből formálódott meg [ilyenkor valójában valamilyen közvetlen áramlás kerül megformálásra, amely lehetővé teszi azt, hogy az egyik élő teremtő által megformált (!) ön-részeket / élet-részeket egy másik teremtő a saját túlélése érdekében magához vonja (a Hatalmi alapon megformálódott „adózás” ugyanezen minta szerint működik). A FÖLD Megújuló Közösségében már nem fogjuk egymást „megenni” {20200706 (3.r.) 3. pontelérhető ITT}, ezt az Anyagi-Testekbe is berögzített ÖN-Azonosság (azaz az Eredő-Ön-Jelleg) berögzítése is ’garantálja’, továbbá a FÖLDANYA FELELŐSSÉGE az, hogy a Tér-Használat szabályozását és a Közösségen belüli Áramlás-Rendszert olyanná formálja, amely lehetetlenné tesz minden olyan megnyilvánulást, amely nem alapul Összecsendülésen]. [Az Új TÉR-Használati Jogosutságról: 20200908 (363.r.) 134. pont - elérhető ITT].

       Valószínűleg tehát Megértési Nehézségen alapulhatott az „irigység” / „gyűlölködés” megformálódása, amely „egyenlőtlenséget” „teremtett”. Nem volt még megértett, hogy a Különleges Út megnyitásával ’megszerezhető / felépíthető’ ’TÖBBLET’ mindenki számára Tudatos Választáson alapulóan ’elérhető’, és új belső terek / áramlások megformálásával lehetséges új áramlásokhoz / erőkhöz / képességekhez (hatalomhoz) ’hozzájutni’ [saját Szándékon alapulóan ez FELÉPÍTHETŐ lehet minden élő teremtőben].

       Valószínűleg a HATALOM Birodalmának egyik ’jellegzetessége’ volt az, hogy nagyon hamar ’tárgyiasítani’ kezdték a teremtéseiket [nagyon hamar ’kiáradássá’, más által is közvetlenül megismerhetővé és megérinthetővé kezdték megformálni a fontolgatásaikat / teremtéseiket („berögzítették az anyagba”)]. Ez talán a Birodalomban a ’Megmaradó / Megtartható’ teremtés Saját ALAP-JELLEGÜKRE alapuló egyedi Értelmezéséből ered. Ekkor még az Anyagi-Testben nem volt berögzítve az ÖN-Azonosság, és valószínűleg ez tette lehetővé azt, hogy a „más életére rátelepedés” / a „más életének elvonása” ebben a Birodalomban nagyon gyorsanszét-terjedt”… [sérülékennyé tette az éppen megformálódásnak indult Különleges Gondoskodásokat]…

 

A HATALOM Birodalmában Bizalmi és kommunikációs nehézség formálódott meg a nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtők között [ebből eredően (!) pedig az egyedi teremtők között is]:

20200503 [9.-10.r.] 12. pont - elérhető ITT

20200806 [2.r.] 3. pont - elérhető ITT

 

20200806 [3.r.] 6. pont [a HATALOM Birodalmában erős irányulás van a ’megformálásra’ / ’formában is berögzítésre’… túlzottan korán nekikezdtek a megformálásnak (amikor még nem volt késszé megformált Alap-Harmoniája például a Különleges Tudatosodásnak)] - elérhető ITT

20200806 [6.r.] 10. pont [jogosulatlan közel-húzódás, rátelepedés más életére / élet-terére] - elérhető ITT

20200806 [9.r.] 12. pont [rejtetten megnyilvánuló Nehézség > jellemzője a HATALOM Birodalmában megformálódott Nehézségeknek] - elérhető ITT

20200806 [10.r.] 12. pont [Tudással való HATALMI alapú visszaélés] - elérhető ITT

20200806 [13.r.] 19. pont [„elveszett valami” a HATALOM Birodalmának teremtőiben] - elérhető ITT

 

A Közeli Összekapcsolódások rendszere (1) kezdetben és (2) Most Újonnan Formálódóan (eddig nem volt megformált Alap-Harmoniája):

20200806 [13.r. és 14.r.] 19. pont - elérhető ITT

20200806 [15.r.] 20. pont - elérhető ITT

20200806 [17.r.] 21. pont [formálódik az Alap-Harmoniája] - elérhető ITT

 

20200806 [10.r.] 15. pont [a HATALOM Birodalmát jelenleg csak ERŐS TÁVOLSÁG-TARTÁSSAL lehet megközelíteni] - elérhető ITT

 

 

Ha a YOSÁGBÓL ’tekintünk’ a „mágiára” vagy a „szolgaságra”,

számunkra az a legfontosabb jellemzője ezeknek a Nehézségeknek,

hogy  NEM a YOSÁG ALAP-JELLEGÉBŐL formálódott meg az OK-FORRÁSA,

és ezért a YOSÁG Birodalmának teremtőiben megformálódott ilyen HATALMI alapú EL-VÁLTOZÁSOK Rend-Tétele

a JELENTŐS RÉSZÉBEN

KÖNNYÍTÉS Útján nyilvánul meg.

 

Mostanra ELV szabályozza azt,

hogy ha a teremtő Életében olyan Rend-Tétel kezdődik meg,

amely EL-Változás OK-Forrása NEM közvetlenül az Eredő Birodalmának ALAP-JELLEGÉN alapulva formálódott meg,

SPECIÁLIS VÉDETTSÉGBE szükséges helyezni a teremtő TELJES (!) Megformált-Valóját a Rend-Tétel TELJES Tartamára.

[20200614 (1.r.) 1. pont - elérhető ITT,

20200614 (9.r.) 16. pontelérhető ITT]

 

 

Mivel a YOSÁG teremtőinek [a nagy-TEREMTŐNEK, MEGTARTÓI-Teremtőknek, egyedi teremtőknek]

NINCSEN KÖZVETLEN FELELŐSSÉGE e Nehézség OK-FORRÁSÁNAK Megformálódásában,

így NINCSEN ’Közvetlen Útjuk’ ezen EL-Változások tényleges TELJES-Rendezéséhez

[>>> ezért SZÜKSÉGES a KÖNNYÍTÉS általi REND-TÉTEL.

A KÖNNYÍTÉS minden olyan EL-VÁLTOZÁS megszüntetéséhez ’ADHATÓ’,

amely EL-Változások nem a teremtő közvetlen / saját Felelősségén alapulóan formálódtak meg.

 

20200908 [224.r.] 86. pont [a KÖNNYÍTÉS akkor Adható, ha (1) ha a teremtő nem felelős az EL-Változásért, (2) ha a MEGTARTÓI-Teremtő KÉRI egyes Nehézségek megszüntetéséhez] – elérhető ITT

 

A KÖNNYÍTÉSEKET HOZZÁADJA a MINDENSÉG-FORRÁSA a Teljes-Rendezésekhez:

20200908 [110.r.] 54. pontelérhető ITT

20200908 [122.r.] 58. pontelérhető ITT

20200908 [254.r.] 96. pont I. alpont [a KÖNNYÍTÉS olyan ÖN-RENDELKEZÉSEN alapul, amelyben a MINDENSÉG-FORRÁSA a SAJÁT FELELŐSSÉGÉT is meghatározta] – elérhető ITT

 

20200908 [229.r.] 87. pont [a KÖNNYÍTÉST azért ADJA a MINDENSÉG-FORRÁSA, mert a teremtő SAJÁT Felelősségének HIÁNYA miatt a teremtőnek nincsen közvetlen útja a Rendezéshez] – elérhető ITT

 

A KÖNNYÍTÉST a FÖLD Közösségében a FÖLDANYA KÉRHETI, AJÁNLÁSOKAT tehetnek a YO / KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK (mint Eredő-nagy-TEREMTŐK is) / a MINDENSÉG-FORRÁSA, és Kezdeményezheti a teremtő (Ön)Lényege is:

20200908 [246.r.] 94. pontelérhető ITT

20200908 [256.r.] 96.p. II. alpont elérhető ITT

 

 

A RENDEZÉS Útjai

A-LÉTEZÉS-és-ÉLET-EGÉSZÉBEN

(1)

a Közvetlen FELELŐSSÉGEN alapulnak,

(2)

és egy szűken meghatározott kiterjedésben [a Tapasztalatok Megtarthatóvá-Megformálása érdekében] megnyilvánulhatnak önként Felvállalt Különleges Gondoskodásként is.

 

            Egy egyedi teremtő a Saját Életében megformálódott azon EL-VÁLTOZÁSOKAT Rendezheti (a saját tevékeny megnyilvánulásaival), amelyek megformálódásában közvetlen Felelőssége van (amelyek megformálásában tevékenyen részt vett akár tudatosan, akár tudattalanul).

 

        SPECIÁLIS Szabályozás vonatkozik azokra az EL-VÁLTOZÁSOKRA, amelyek megformálódása a KÜLÖNLEGES teremtések ELŐKÉSZÍTÉSEKÉNT értékelhető. A Különleges teremtés ELŐKÉSZÜLETÉNEK Értékelt teremtés során megformálódott EL-VÁLTOZÁSOK nagyon jelentős része KÖNNYÍTÉSEK Kiárasztása útján kerül TELJES-Rendezésre. Ez a helyzet a Közvetítés Előkészítésének értékelhető teremtések során megformálódott EL-Változásoknál, illetve a VILÁGON belül Szolgálatként törvényesen [összecsendülésre alapulóan] megnyitott azon Teremtési-Irányban, amikor a Különleges Utat megnyitott teremtők tudatosan ’belehelyezkedtek’ az Élet-sértés különböző (addig már megformálódott) helyzeteibe azért, hogy Megerősítő utakat formáljanak meg ezen Nehézségek megszüntetése érdekében:

20191128 [1.r.] II. pont elérhető ITT

20200402 [2.r.] 5. pontelérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!