omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (16) 288-307
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (16) 288-307 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (300. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (300. rész)


Az írás 299. része elérhető ITT

 

Egyedi lehet a MAGOKBAN az, hogy

amikor ’közvetlenül’ ’ránézhettek’ a „szolgaság” OK-Forrására,

az bennük milyen formában vált ÉRZÉKELHETŐVÉ-és-MEGÉRTETTÉ,

milyen ’belső-képek’ formálódtak meg bennük a teljesebb Megértés érdekében.

 

       A 20200908 [291.r.] 107. pontban (elérhető ITT) említettem, hogy az Anyagi-Test Megújuló rendszerében egyre inkább az Érzékeléssel EGYSZERRE megnyilvánulhat a MEGÉRTÉS (tehát már nem késleltetetten). Ez akkor lehetséges, ha a MEGÉRTÉSBEN az (Ön)Lényeg vagy valamely GONDOSKODÓ vezeti a teremtőt. Ilyenkor a Megtapasztaló-Helyzetben amikor a teremtő ténylegesen ÉRZÉKEL egy Új Helyzetet, benne akár AZONNAL azok a MEGÉRTÉSEK is megformálódhatnak [berögzülhetnek az Anyagi-Testébe],  amely MEGÉRTÉSEK az (Ön)Lényegben vagy a GONDOSKODÓBAN már ténylegesen megformálódtak.

 

Ezt az ÉRZÉKELÉSI-és-MEGÉRTÉSI Utat

a FÖLDANYA az Átvilágító Helyzetekben folyamatosan ’tanítja’ a MAGJAINAK.

Már magában az Átvilágító Helyzetben sok tényleges MEGÉRTÉS is megnyilvánul…

és később, amikor a teremtő Értékeli az addigi Megértéseit,

egyre újabb további Megértések formálódnak meg

[azon okból eredően, hogy TEVÉKENYEN (!) keresi a még fel nem tárult további ÉRTELMET / Megértést].

 

       A 20200908 [249.r.] 95. pontban (elérhető ITT) említettem, hogy

a [SZOLGÁLATI alapú] KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS egyik legfontosabb közvetlen Célja az,

hogy a teremtőben  segítse elindítani a TUDATOS TEVÉKENY ÖN-Gondoskodást,

segítse annak a Megértését,

hogy a teremtő ott-ahol-éppen-van abban-az-állapotában-helyzetében-amiben-van

milyen TEVÉKENY módon képes hozzájárulni az Élete Jobbításához / Irányban-Tartásához

[így legalább ahhoz,

hogy benne-magában ne hatalmasodjanak el a meglévő EL-Változásai,

és maga ne árassza ki másokra is belső rendezetlenségeit].

 

      A (252.r.) 95. pontban (elérhető ITT) írtam arról, hogy

„…A Tapasztalatok szerint

a TUDATOSSÁG ’Felépülését’ nagyban elősegíti

A-TÉR TUDATOS [= TEVÉKENY (!)] HASZNÁLATA

[A-LÉTEZÉSHEZ / AZ-ÉLETHEZ tartozó ’Kiáradóan’ Megnyilvánuló, valamint a BELSŐBEN megformálódó Terek Tudatos használata]

[A-TÉR ’betöltése’ Tapasztalatokkal],

és a TUDATOSAN [SZÁNDÉKKAL] MEGNYILVÁNULÓ ’ÁRAMOLTATÁS’

[a Tapasztalatok így ’hamarabb’ megformálódhatnak egyre Teljesebbé váló MEGÉRTÉSSÉ].

 

Ez nem új Felismerése a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK,

ugyanakkor minden kiterjedésében még nem tárult fel ennek az ÉRTELME sem…”

 

2021.05.23.

A MEGTARTÓI-Teremtők / nagy-TEREMTŐK MEGERŐSÍTŐ / IRÁNYBAN-TARTÓ / JOBBÍTÓ GONDOSKODÁSAIHOZ kapcsolódóan is az a Tapasztalat,

hogy amíg a teremtő nem kezd bele a TEVÉKENY (!) (amennyire lehetséges) Tudatos ÖN-Gondoskodásba,

nagyon nehéz a JOBBÍTÁS / Megerősödés felé ’vezetni’.

 

Ha BÁRMILYEN TEVÉKENY ÖN-Gondoskodásba a teremtő tudatosan belekezd,

az Eredő-nagy-TEREMTŐJE / (Ön)Lényege / Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtője

viszonylag hamar képes a teremtőt olyan ’IRÁNYBA’ beállítani / olyan áramlásokhoz hozzákapcsolni,

 amelyben ténylegesen megkezdheti a Tudatossága / Ön-Tudatossága / Ön-Ismerete / Bizalma visszaépítését,

és elkezdheti megtapasztalni a valódi (!) Örömöt és egyre erősödő Harmoniát.

 

Ugyanakkor a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő

nem kényszerítheti” a teremtőket a TEVÉKENY Megnyilvánulás megkezdésére,

csupán LEHETŐSÉGEKET [Helyzeteket, áramlásokat] formálhatnak meg / nyithatnak meg ezen célból.

 

          A már többször említett ’To be free’ dal képi megjelenítésében (elérhető ITT) nagyon jól van ábrázolva az, hogy a „sötétben ébredező” teremtő nem sürgethető az Ön-Feismerésében, nem sürgethető a számára átadott Térben a Tevékenysége megkezdésében. Csak ez a kényszertől teljesen mentes ÖN-Felismerés vezethet el a BIZALOM felépüléséhez [a dal végén már örömmel szemlélődik a saját belső-teréből ’kifelé’ is a teremtő, és így kezdheti el Fontolgatni azt, hogy majd MILYEN IRÁNYOKBAN és KIKKEL szeretne Tapasztalatokat szerezni].

 

       Még nem megértett a számomra az, hogy az (Ön)Lényeg és/vagy a FÖLDANYA hogyan vezet egy-egy Átvilágító helyzetben MEGÉTÉSRE FELAJÁNLOTT Megértés ’Felépítésében’.

      Az már megértett, hogy amire a Figyelemnek fontos ’oda-irányulnia’, az jellemzően ’kiemelkedik’ valamilyen formában. Ez a ’kiemelkedés’ lehet egy ’FURCSA’ kép, vagy egy ERŐS ÉRZELMET kiváltó helyzet / élmény… Ezek olyan ’Jelzések’, amelyek segítik, hogy az Érzékelt helyzet / kép / élmény / tapasztalat ERŐSEBBEN berögzüljön a Testbe / Tudatba, és ’ne menjünk el mellette’, idézzük fel újra és újra mindaddig, amíg az a belső Jelzés formálódik meg bennünk, hogy minden fontos részletet megértettünk [már nem Jelez a „hiány”-érzet, azaz az, hogy valamit még nem értettünk meg kellő részletességgel].

      Most még nem volt alkalmam arra, hogy megismerjem, más MAGOK hogyan Érzékelték a „szolgaság” OK-Forrását, bennük milyen Megértések formálódtak meg.

      A bennem érzékelhetővé vált kép [a „köztudottan becstelen korábbi miniszterelnök” közeledése és életet-letaglózó megnyilvánulása] olyan képként formálódott meg az Anyagi-Testben élő Tudatosságom számára, amely egy ’meghatározó’ személyes megtapasztalásomra is ráirányította később a figyelmemet. Nem értem még, hogy a FÖLDANYA vagy pedig az (Ön)Lényegem vezetett-e a kép ilyen megformálásában és a személyes életemhez tartozó kapcsolódó további Megértések megformálásában… majd később megértem.

       Most úgy gondolom, hogy mint ’fontosnak megjelölt’ saját Tapasztalatok ezek most olyan Belsőbb-Terekbe kerültek berögzítésre az (Ön)Lényegi-Testemben és Anyagi-Testemben, amelyek a Tapasztalatban lévő SÚLYOS Élettel-Összeegyeztethetetlenség miatt csak Fontos Okból emelődhetnek majd be a Tudatba [például ha a közvetlen érintettség okán kihagyhatatlanul részt kell vennem olyan Jóvátételi EGYEZTETÉSBEN, amelyben azon teremtő megnyilvánulása kerül megítélésre, aki az én Életemből „Leválasztott” teret / áramlást / alap-mintát „használta” (vagy ezek „Leválasztásában” maga is tevékenyen részt vett)].

 

      Az ’emlék’ amely újonnan a Felszínre emelkedett bennem, nem kerül most (valószínűleg) ennél teljesebb Megértésre. Határozott belső irány-mutatás jelezte, hogy ÉRTSEM MEG a Jelzését, de TÁVOLSÁG-TARTÁSSAL kell élnem, most nem szabad részletesebb értelmezni e Jelző Helyzetet. Most a MEGÚJULÁSON dolgozik a FÖLDANYA a MAGJAIVAL elsődlegesen, és azok a MEGÉRTÉSEK formálódnak meg most bennünk, amelyek a MEGÚJULÁS Megnyilvánulásához [és a hamarosan elkezdődő (?) REND-TÉTELEK Megnyitásához] szükségesek.

      A „szolgaság” OK-Forrásához kapcsolódó részleges Megértések ’bennem’ is felszínre hozták azt a Saját Tapasztalatot [a most élt életemből], amikor „közvetlenül” „megérintett” a „szolgaság” OK-Forrása (?) [nehéz szavakkal megközelíteni ezt az élettel-összeegyeztethetetlen helyzetet]. Mint említettem, mivel most ennél részletesebben nem fogom ezt Értékelni és Értelmezni, így ezen Tapasztalat felszínre emelkedését úgy Értelmezem, hogy Fontos Saját Tapasztalatként berögzül az (Ön)Lényegem és az Új Anyagi-Testem egy védettebb belső-terébe, mert később majd ezt még részletesebben Megértenem és Értékelnem lesz szükséges. [Most tehát nincsen más tennivalóm ezzel kapcsolatban.]

     Említettem, hogy amikor megszülettem, egy jelentősebb élet-részt „leválasztottak” rólam. Nem ismerem még pontosan azt, hogy ez mikor és hogyan történt, ki és hogyan vett ebben részt. Később majd ezt is pontosan Megértem.

     A rólam „leválasztott” élet-részben voltak a Különleges (Jobbító) Felvállalásaim, és részben az Életem Általános részében Összecsendüléssel megalapozott Közeli Összekapcsolódásaim alapjai / alap-harmoniái. Ez a „veszteség” volt a közvetlen oka annak, hogy gyermekként és az ifjúi éveimben [valószínűleg a VILÁGBAN megnyílt Kipróbáló teremtés által lehetővé tett sors-Rendezésként] újra Megalapozhattam az Életem Általános részét, és az „elvesztett” Közeli Összekapcsolódásaim egy részét képessé váltam visszaépíteni, illetve újabb Összecsendüléseket illeszthettem be az Életembe [erről bővebben: (116.r.) 56. pontelérhető ITT]. Ezek Valóvá-Megformálásához akkor TÖBBLET élet-erőt is kaptam [a megformált Új Összecsendüléseknek köszönhetően].

      A „szolgaság” OK-Forrása Megértéshez kapcsolódó képekben az „osztályfőnök” kifejezés volt az, amely Furcsaságként még tovább jelzett, és ezért próbáltam megérteni az értelmét. Amikor a „korábbi (köztudottan becstelen) miniszterelnök” „fölém került és lefogott”, valami olyasmit mondtam (félig tudatosan / tudattalanul), hogy mivel ő korábban az (iskolai?) „osztály-fönököm” volt, sok mindent tud rólam.

      Ahol általános iskolába jártam, volt egy tanár, aki engem nem tanított, de talán az öcsémet igen. Csak látásból ismertem a tanárt és a családját, mert néhány házzal arrébb laktak az utcánkban egy szolgálati lakásban. Később egy tanyát vettek, és azt nagyon szépen felújították. A gimnáziumi éveimben egy-két évig tagja lettem egy olyan irodalmi színpadnak, amelyet ez a tanár vezetett.

      A gimnázium utolsó évében még mindig nem tudtam, hogy milyen irányban tanuljak majd tovább. A mostani megértésem szerint ez egyenes következménye annak, hogy a megszületésemkor „leválasztásra” került az az élet-részem, amelyben ez az irány volt berögzítve, és addigra ezt az „elvett” részemet még nem tudtam visszaépíteni.

     Ez a tanár (akivel az irodalmi közösségben egy barátinak is nevezhető kapcsolat formálódott meg) meghívott a házába azért, hogy beszéljük át, hogy milyen irányban kellene továbbtanulnom. Velem jött az egy évvel fiatalabb testvérem is.

      Nagyon furcsa volt az az egy-két óra, amit a tanár házában töltöttem el akkor. Többször eszembe jutott azóta is, hogy semmire (!) nem emlékszem a beszélgetésből / az ott eltöltött egy-két órából. Csak arra emlékszem, hogy amikor eljöttünk onnan, én is és a testvérem is ’tudtuk’, hogy jogászok leszünk.

      Részleges megértésként most az jelzett, hogy a születésemkor „leválasztott” „irányokat” és kapcsolódási rendszereket nagyon kevéssé sikerült „megfejteni / megérteni”, valójában nem tudták, hogy milyen irányban terveztem az életemet, és így a „leválasztott” mintákkal [tér-részekkel, áramlásokkal, erőkkel] milyen irányban lehetne építkezni.

      Jelenlegi megértésem szerint akkor a tanár „házában” a Bizalmon alapuló beszélgetés során olyan „Kifürkészése” nyilvánult meg az Életemnek, amelynek az egyik célja a ténylegesen meglévő állapotom megismerése volt, és ennél valamivel fontosabb cél volt az, hogy „mondjam meg / mutassam meg”, hogy a rólam „leválasztott” mintával pontosan milyen „irányban” kezdtem volna építeni az életemet [így a „minta birtoklói” „milyen irányban tudnak vele építkezni”].

      Annyi ’hasznom’ nekem is volt a beszélgetésből, hogy a FÖLDANYÁTÓL vagy az (Ön)Lényegemtől segítséget kaptam az Életem (részben új) Irányának a meghatározásában.

      Az elmúlt 10-20 évben többször ’eszembe jutott az a gondolat’, hogy az a tanár ’az én székemben ül’, az én Életemről „leválasztott” irányban szerzett magának hatalmat és vagyont / „befolyást”, az én Életemről „leválasztott” áramlások egy része „táplálta”…

         A jogi pályámmal nem tudtam ’felépíteni’ azt, amire az eredetileg irányult volna, mert akkorra nem tudtam még visszaépíteni az (Ön)Lényegemhez való közvetlen belső összekapcsolódást, nem tudtam még megnyitni a Különleges ön-épülésemet. [Még azért ’küzdöttem’, hogy az Életem Általános részét (a családi kapcsolataimat) fel tudjam építeni és meg tudjam tartani… (megszabaduljak egy erős „átoktól”)]. Így a jogi pályámat a Különleges ön-épülésem előkészítésére tudtam csak felhasználni: ’képességeket’ építettem, például azt, hogy képes legyek nagy mennyiségű (másokra vonatkozó) információt gyorsan átnézni és megérteni, és annak a lényegét úgy összefoglalni, hogy az (1) megfeleljen a ’szakmai’ követelményeknek (pontos, tény-szerű legyen), és (2) megérthetővé formáljam a megértéseimet mások számára is… A nyomozások ’felügyelete’ kapcsán az Ok-Keresést is gyakoroltam… az egymásnak ellentmondó adatokat is értelmeznem kellett… Mivel „valaki már ült azon a helyen / székben / áramláson / térben”, amely eredetileg a számomra került előkészítésre, „nem tudtam tovább jutni”… Többször ’költözködtem’ [volt olyan év, amikor háromszor is költözködtünk a családdal]. A jelenlegi megértésem szerint ilyenkor egy-egy újabb irányból próbálkoztunk ’hozzáférni’ a számomra előkészített élet-térhez és áramlásokhoz, de a „hely-foglalók” ebben nyilván nem segítettek… Jelenlegi megértésem szerint végül ez volt a közvetlen oka annak, hogy a jogi pályát végleg el kellett hagynom…

         Ez a nagyon rövid ön-értékelés és emlék érzékelteti, hogy az egész eddigi életem arról szólt, hogy életben tudjak maradni annak ellenére, hogy a megszületésemkor „alig maradt valami” ’nálam’ az eltervezett életemből. Az eddigi életemben a Szabadság megtapasztalása nagyon kevéssé értelmezhető, csak az (Ön)Lényegem és a FÖLDANYA nagyon erős Irányban-Tartásának köszönhető az, hogy mostanra a MAGSÁGBAN felvállalt Különleges és Speciális Ön-épülésben ’utolértem magam’. Mindez csak úgy volt lehetséges, hogy az Életem Általános részében csak az életben-maradáshoz legszükségesebb tapasztalatokat élhettem meg, és a családom felé felvállalt legszükségesebb Gondoskodásokat tudtam megnyilvánítani. Az életemről „leválasztott” részek hiánya miatt az Életem egy jelentős részében nem voltam képes az Életem önálló irányban-tartására [ez pedig Vezeklési Következményt eredményez azokban, akik „elvettek” és/vagy „felhasználtak” az Életemről leválasztott erőket és lehetőségeket]…

       Valójában a FÖLDANYA ÉLETÉBEN ugyanez a helyzet.

      A Születéskori erő-leválasztásról: 20160114elérhető ITT

 

20200908 [273.r.] 102. pont 3. alpont [az IRÁNYBAN TARTÁS >  SZABADSÁG] – elérhető ITT

 

            Az elmúlt években többször eszembe jutott egy korábbi lejegyzés, de eddig nem találtam meg. Arról szólt, hogy [valamikor a gimnáziumi éveim alatt] a FÖLDANYA [a MAGJAIBAN?] egyes Megtapasztalások Lehetőségét ideiglenesen Lezárta valamilyen öröm-teljes megtapasztalás során azért, hogy amikor ezek az éppen akkor NEM megvalósítható eltervezett utak majd újra felnyílhatnak (mert a megvalósítás feltételei ismét megformálásra kerülnek), FÁJDALOM nélkül és ERŐT ADÓ módon nyíljanak fel bennünk ezek a lezárt részek.

 

20160114elérhető ITT:

„…MAGOKNAK és Érintetteknek

Csakis a FÖLD Természetes Létezőit érintve

 

            Ebbe a jelenlegi ’életünkbe’ sokan születtünk már oly módon be, hogy ’idegen környezetbe / idegen helyre idegenek és gépek közé terelve’ [így kevésbé védett helyzetben] a ’magunkkal hozott’ egyes ’erőink’-től már a megszületés körül „megszabadítottak bennünket” [különös módon leválasztottak / elvettek egyes önerőket (például ’lehetőség-pontokat’, kapcsolódási lehetőségeket stb)].

            Az ilyen különös erő-vesztések [erő-elvételek] megnyilvánulása után mind a FÖLDANYA, mind a VILÁG különleges figyelmébe vonta mind az elvétel által csorbult-életű teremtőket, mind a FÖLD ’életben-lévő és életre-készülő’ Természetes Létezőit.

            A FÖLDANYA elsődlegesen az érintett ÖNNÖN MAGJAIBAN egy olyan  Különleges Megerősítő utat formált meg, amelyben újabb természetes önerők elvételét / leválasztását és egyéb különös (!) lezárásait [EL-Változtatásait] igyekezett Elhárítani.

       Ebben az útban a FÖLDANYA és az érintett egyedi teremtő közösen egy KÜLÖNLEGES (!) módon (ideiglenesen) lezárták

(1) avalósan veszélyeztetett önerőket,

(2) valamint azon önerőket, amelyek sajátos változások miatt ’ideiglenesen’ nem voltak megélhetők [mert például nem jöhetett létre egy olyan eltervezett kapcsolódás, amelynek felépítésére azt szánták és/vagy amelyben az kibomolhatott volna].

       Az önerők sértése / sérülése kapcsán korábban is érintettem, hogy egyes ön-részeink gyakran sajátos helyzetekben és fájdalmasságok hatására ’váltak le’ és/vagy ’záródtak be’. Néha ’tudatosan’, máskor tudattalanul történtek az egyes ön-részek ilyen bezáródásai.

      A fájdalmas helyzetekben TUDATOSAN bezárt ön-részek újbóli feltisztításához és megnyitásához az érintett TUDATOS teremtő jelenléte szükséges a legtöbbször, és amikor ’megérett a helyzet’ az IGAZÍTÁSHOZ, akkor a lezárás során megélt fájdalom általában felidéződött, és a fájdalomból való feltisztulás egy fontos része volt az (ön)IGAZODÁSOKNAK.

 

Nagyjából 20-30-40 évvel ezelőtt

a FÖLDANYA [először önnön MAGJAIBAN, majd más Természetes FÖLDI Létezőkben is]

egy olyan [KÜLÖNLEGES] MEGERŐSÍTÉSI utat formált meg és adott,

amelyben egyes ’veszélyeztetett’ és/vagy ’adottan-meg-nem-élhető’ ’erők / önerők / önrészek’

[tudatos vagy épp tudattalanul megélt] elhatárolását és Lezárását

[azaz egyfajta Különleges (akár NAGYON Különleges)(= SPECIÁLIS) ÉRINTHETŐSÉGBE átvezetését]

ÖRÖM-teljes / BOLDOGSÁGOS megélések során nyilvánította meg.

 

       Nem teljesen ’új’ Megnyilvánulása volt / Van ez a FÖLDANYÁNAK, ’abban az adott helyzetben’ azonban mégis hordozott néhány ’új’ Különlegességet.

       A FÖLD Önnön MAGJAIT a FÖLDANYA korábban is gyakran vezette olyan helyzetekbe / megélésekbe, amelyek során átmenetileg egyes ön-részek Különleges Érinthetőségbe kerültek [mert például abban a közösségben, ahová MAGJÁT átvezette a FÖLDANYA, egyes ’irányok’ (így erők) még nem voltak általánosak és/vagy még nem voltak törvényesen megnyitva]. Az ilyen IGAZÍTÁSOK a FÖLDANYA ÖNNÖN MAGJAIBAN korábban is ’fájdalom-mentesek’ [lehetőség szerint öröm-teljesek!] voltak.

                     A jelen írásban érintett,

a mostani életünkben megnyilvánult Megerősítés

egyfajta ’különleges előrelátása’ [Kegyelme és Irgalma] volt / Van a VILÁGNAK és/vagy a FÖLDANYÁNAK:

’KÜLÖNLEGES ÉRINTHETŐSÉGBE’ [ezáltal akár NAGYON Különleges (=SPECIÁLIS)  közvetlen FÖLDANYAI és/vagy VILÁGI MEGERŐSÍTÉSBE / VÉDETTSÉGBE / GONDOSKODÁSBA]

kerültek berögzítésre olyan [jellemzően ’FONTOS’] önerők,

(1)

amelyek a FÖLD-Világának Biztos Megtartásához szükségesek voltak / vannak

(2)

és/vagy a FÖLDANYA és az érintett teremtő egyetértésben ’fontosnak jelölték és (ideiglenes) Lezárásra jelölték’.

 

Az így megjelölt ön-erők [az erők Biztos Megtartása érdekében]

ÖRÖM-teljes megélések során kerültek tudatos vagy tudattalan [’becsomagolásra’] (ideiglenes) Lezárásra,

és ez azt eredményezte / eredményezi ’most’,

hogy amikor ezen ön-részek ’visszanyílnak / belenyílnak’ ismét a ’természetes áramlásokba’

[(1) az érintett létező önnön lényében ismét kiteljesedik,

(2) és szükség szerint egyéb FÖLDI-Világi Áramlásokban is megnyilvánulhat],

ez a visszaemelés egyáltalán nem jár fájdalommal,

hanem jellemzően felidéződik a Lezáráskori öröm-teljesség / boldogság

és ’felnyílik’ az abban MEGTARTOTT (eddig biztosan megőrzött) ’többlet-erő’,

amelyet minden érintett a Saját Élete (!) Törvényes Megtartására és Megerősítésére ’használ(hat) fel’.

 

(1) Néha pontosan tudatosodik [felidéződik] az érintett teremtőben az a régi lezárás-kori örömteli helyzet,

(2) máskor maga a régi helyzet nem idéződik be a tudatos Jelenlétbe, csupán az (ön)IGAZODÁS útján nyilvánul meg a kiteljesedés.

 

       Fontos Tudatosítani: még az ilyen ÖRÖM-teljesség útján átmeneti elzárásra került önerők újbóli felnyílása is előidézhet elbizonytalanodást. Tudatos figyelemmel az elbizonytalanodás gyorsan elhárítható. Ha szükséges, akkor Önellenőrzés is megnyitható az ilyen Különleges IGAZODÁSOK megnyilvánításának tartamára [az ÖNELLENŐRZÉS lényegéről bővebben ITT].

 

            Többször érintettem már: a ’tovább-vitelre jelölt’ [megújuló ’örök’-mértékű] önerőink már nem jöhetnek át a ’régi burok-testbe’ és ezáltal nem válnak részévé a ’régi áramlásoknak’.

            ’Megújult / megújuló’ [és így a visszanyíló] ön-erőink azonban szükség szerint [elsődlegesen a HARMONIA EREJÉBEN] a saját Életünk régi ’burok-testét’ is Megerősítheti [a saját Életünk Biztos Megtartása érdekében].

 

Az írás folytatódik a 301. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!