omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (16) 288-307
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (16) 288-307 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (303. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (303. rész)


Az írás 302. része elérhető ITT

 

112.

2021.05.27.

            A jelenlegi megértésem szerint a következő képek NEM közvetlenül a „szolgaság” OK-Forrását jellemzik, hanem a „szolgaság„működtetésének” egyik olyan formáját, amely a FÖLD Közösségében (is) általánosan ismert.

      A „szolgaság” OK-Forrásához kapcsolódó újabb Megértésekről a 111. pontban írtam (a 296. résztől kezdődően) (elérhető ITT).

 

Ezt a megnyilvánulási módot azért lehet hasznos megismerni / megérteni,

mert így könnyebb lehet Megérteni majd azt,

hogy akikben a „szolgaság” EL-VÁLTOZÁSOKAT okozott,

azoknak a teremtőknek „milyen irányban” torzult el az Élete,

(1)

és így talán könnyebb lehet majd megtalálnia a nagy-TEREMTŐNEK / MEGTARTÓI-Teremtőnek az Élet-Alapok Kiigazításának megfelelő formáját,

(2)

illetve a Sors-Rendezését megkezdő teremtőnek Különleges Okon alapulóan Megerősítést adó társak

teljesebben Megérthetik a gondozottban megformálódott EL-Változások főbb jellegeit.

 

Akikben a „szolgaság” jelentősebb EL-Változásokat okozott,

azokban ezek az EL-Változások akár többszörösen Élettel-Összeegyeztethetetlen jellegűek is lehetnek,

és ezért az ilyen teremtők Megerősítő Gondozásában nagyon gyakran már csak a Speciális Áramlásokat használni képes Különleges Utat megnyitott teremtők vehetnek részt.

 

            Megértést segítő képek:

            Az ’otthonom’ [(ahol élek) (zárt, más által nem használható, nem megérinthető)(ÖN-Azonos) személyes Élet-Terem] egyik falán egy nagy ablak van. Az ablak egymás mellett szorosan lévő több nagy ablak-táblából áll.

         ’Kettő rétegből’ tevődik össze az otthonomnak ez a fal-része: az átlátszó üvegből és fából készült ablakon ’kívül’ egy másik vékony fal-szerű réteg van. Olyan, mint egy nagyon sűrű szövésű [’levegőző’ (?)] szúnyogháló, amely mintha fémből (egy nagyon erős, ellenálló) anyagból lenne [a bőr szerkezete?]. Most éppen nem látok ki ezen a sűrű szövésű rétegen. Lehet, hogy ez így van jól, de az is lehet, hogy valamitől annyira „bekoszolódott”, hogy már nem látok ki rajta, nem jön be rajta fény. Lehet, hogy ezen „bekoszolódás” miatt van olyan érzetem, hogy „éjszaka van” (sötét van).

            Azt tapasztaltam, hogy ezt a sűrű szövésű külső védelmet a bal alsó sarkában [tehát „lent” (!)] alig észrevehetően megbontották [nem én bontottam meg, hanem valaki más], és egy kissé az én szobám felé felhajtották / behajtották. Ezt a kis elváltoztatást én nem is vettem észre korábban, csak akkor ismertem fel, amikor azt tapasztaltam [a sötétben, éjszaka (?)], hogy az ablak és a külső háló közötti részen jobbról baloldali irányba nagy mozgás indult el. Valamennyire ’láttam’, hogy az ablak és a külső háló közötti kis szűk területen mintha egy nagy hal-szerű valamit vonszoltak volna végig [mint a vadászok az elejtett zsákmányukat]. Közelebb mentem az ablakhoz, és ekkor láttam, hogy a külső (erősebb!) védelmi réteget megbontották és egy kis részen felhajtották. Kinéztem ezen a felismert ’folytonossági-hiányon’ a külső védelmi rétegen kívülre. Olyan volt, mintha egy kör-folyosós ház belső zárt (védett) részére néztem volna ki, mintha egy üres udvari-tér lett volna. Nappali (!) világosság volt ’odakint’!

         Láttam lent az udvaron [én egy kissé magasabban ’laktam’] talán egy nagyobb halott [gyerek?] cápát és egy halott kis elefántot is… a kis elefánt mintha „teljesen lapos” lett volna már… [Új-Kezdetek megsértése?]… Talán néhány nagyobb kuka is volt ott…

        Amikor ’kinéztem’ az ’udvarra’, mintha azok „elbújtak” volna, akik az elejtett zsákmányt odavitték / oda elrejtették [akik korábban „mozogtak” / „vonultak” az ablakomhoz tartozó belső (’védettebb’?) terem használatával]… azt hiszem nem láttam őket lent az udvaron (vagy csak egy egészen rövid pillanatig)… talán „láthatatlanná váltak”, vagy „elbújtak” valamely „mélyedésben” vagy a zsákmány „mögé” (?)] [rejtőzködés, „más mögé bújás”]. Amikor az ’ablakomon’ „vonultak át”, olyan érzetem volt, mintha több és többféle „állat” jelleg mozogna (nem embernek érzékeltem őket). Nem lehetetlen az sem, hogy csupán egyetlen ’lény’ mozgott, csak „benne” többféle élet-minta / tér-minta „keveredett / vegyült”.

            Utólagos megértés ehhez: az EMBERI teremtői formát (1) általában a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők választhatják [magától értetődően olyan Birodalom / Közösség Befogadásában, amelyben a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő már legalább Megalapozta a Különleges Tudatosodást [enélkül nem fogadhatnának be Életre KÜLÖNLEGES eredőjű teremtőket]. (2) Rajtuk kívül azok választhatják még az Emberi teremtői formát, akik már megnyitották a Különleges Tudatosodást [20200420elérhető ITT].

        (3) A MINDENSÉG-FORRÁSA ’egyedi megengedésével’ pontosan meghatározott Feltételekkel olyan teremtők Életében is megnyílhat az Emberi-formájú megtapasztalás, akik valamilyen ’Fokozott (vagy Speciális) Gondoskodást’ igényelnek. Erre figyelemmel az Emberi teremtői-forma megnyitható a Gondoskodási-Terekbe Befogadásra kerülő teremtők számára is [ők jellemzően ELTÁVOLODVA élnek a saját természetes Közösségüktől és így a saját Eredő-Ön-Jellegüktől is]. Az ő esetükben tehát csakis a MINDENSÉG-FORRÁSA egyedi mérlegelése és megítélése alapján VÁLASZTHATÓ nagyon pontosan meghatározott feltételekkel a RENDEZŐ ÚTJUK PONTOSAN MEGHATÁROZOTT SZAKASZÁIG az Emberi teremtő-forma (jellemzően ’addig’, amíg az feltétlenül szükséges például a Hazavezetésük / biztos ön-felismerésük érdekében).

            Az érzékelt képben nem határoztam meg önmagam számára azt, hogy milyen teremtői-formában élek. Feltételezem, hogy akár emberi formában is lehettem, mert amikor a különböző állati formákat érzékeltem, olyan érzésem volt, hogy ’különbözünk’ (más formában élek?). Utalhat ez akár arra is, hogy olyan Közösségben voltam, ahol már a Különleges Tudatosodást korábban elkezdték megalapozni… és alapjaiban az emberi forma is választhatóvá vált. Az, hogy a ’látásom’ vagy közvetlen érzékelésem nem működött [olyan „koszos” volt a külső védelmi réteg, hogy „éjszakának”, teljesen sötétnek érzékeltem a külső valóságot (valójában semmit nem voltam képes érzékelni abból, ami „kint” volt)], talán azt is jelezhette, hogy valamiért nem volt elfogadott az emberi forma [az előző pontban említett „irigység” „választhatott el ennyire a valóságtól”?].

        Amikor kinéztem a felfeszített védelmi-háló-részen az udvarra, olyan érzetem volt, hogy ’egy kicsit magasabban lakom’ (nem a földszinten). Talán ez is arra utalhat, hogy a Különleges ön-épülést már megkezdtem, és egy újabb ’szintet’ építettem fel az életem alap-szintjére. Nem tudom, hogy mi lehetett annak az oka, hogy ennyire „elsötétült” ez a belső terem / élet-részem… talán az, hogy „EL-Terelték” valamely ehhez tartozó (belső?, külső?) áramlásomat… az ablak és hozzá tartozó külső védő-réteg közötti tér-részemből „átjáró-házat” csináltak, ezt „láttam” [valószínűleg már csak akkor, amikor valamilyen erőt kaphattam az (Ön)Lényegemtől vagy valamely GONDOZÓMTÓL ahhoz, hogy elkezdhessem rendbe tenni ezt a „nem használt” (emiatt beszennyeződött, és a külső részében EL-Változtatott) élet-részemet]…

            Az udvari ’kukák’ jelenléte is utalhatott arra, hogy ezen a ’Belsőbb-zárt-védettebb-Térben’ korábban Kipróbáló teremtések folyhattak (vagy ezek számára került előkészítésre ez a VÉDETTEBB belső-tér), és a NEM-megtartható teremtések Lezárására és Visszabontására szolgáltak volna…

            A kép ismét csak afelé mutat, hogy FORMÁLÓDÓ vagy MEGFORMÁLT Különleges Alap-Harmonia EL-TERELÉSE / EL-VÁLTOZTATÁSA lehet az alapja a HATALMI alapú életre-rátelepedésnek [így a „szolgaságnak” is]. Az, hogy tudatos vagy akaratlan / óvatlan megnyilvánulás okozta-e ezt az EL-TEREL(ŐD)ÉST, ebből a képből még nem megérthető.

 

            Mikor az ablakhoz mentem, már akkor érzékeltem azt, hogy azon az ablak-részen, amelyről később megállapítottam, hogy meg van egy kissé bontva, mintha egy nagy (legalább derékig / mellkasig érő) macska-szerű (annak látszó) lény lett volna. Fekete-fehér tarka volt, és mintha a kissé elhúzott (?) ablakomban, az ablak-részben fejjel lefelé lógott volna félig belógva a szobámban [mintha talán (vagy látszólag?) aludt volna / pihent volna (jóllakottan?)]. Talán csak éppen ott pihent le, de az is lehet, hogy ’engem’ ’ellenőrzött’ [hogy ne mozduljak meg, ne ébredjek fel (?)].

            Amikor megláttam ezt a macska-szerű valamit, azt akartam, hogy ez a hívatlan „vendég” a külső rács felhajtott szélén azonnal menjen el az otthonomból. Nem akart elmenni az ablakból, az ablak és a külső védelem közé húzódott. A kezembe vettem egy hosszú nyelű seprűt, és azzal próbáltam kikergetni… nem akart elmenni onnan, ameddig csak tudott próbált olyan helyre húzódni, amit kevéssé értem el a seprű nyelével.

            Hirtelen azt tapasztaltam, hogy az ’én’-em egyik része ott állt az ablaknál, és ez a macska-szerű lény mint egy szelíd engedelmes cica a karjaiba bújt. Azt próbálta mutatni, hogy ő milyen kedves és szelíd, és hogy „jól érzi magát” már bent (!) a szobámban [dorombolt (?) is talán], és hogy „fogadjam be”. Végül „kitoltam” az otthonomból.

            Eszembe jutott, hogy egy ismerősöm többször mesélte azt, hogy a macskák képesek „elkábítani” valamilyen morgó-doromboló jellegű hanggal / rezgéssel például a rovarokat. Talán ennek a macska-szerű lénynek is az volt a „feladata”, hogy ha felébrednék és tevékennyé válnék, akkor ebben a szelídnek látszó formájában kapcsolódjon hozzám és altasson vissza? Meddig tarthatott mindez? Hány ’életet’ „altattak velem így át”?

            Most úgy érzékeltem, hogy ’belülről’ kapok erőt / útmutatást és segítséget ahhoz, hogy újra rendbe tegyem és felépíthessem az életemet. Megkezdődött a külső védelmi réteg feltisztítása, és így a fény újra beáradhat az ’otthonomba’ / testembe / életembe… elkezdem újra felépíteni és ’behangolni’ a sokáig nem használt Érzékelésemet és belső áramlásaimat…

 

            A következő képben az otthonom ’bejárati ajtaja’ felől valami furcsaságot / zaj-szerűt hallottam. A bejárati ajtó talán most az Élet ÁLTALÁNOS Szintjén való Jelenlétet jelezheti. Az előző képben a ’nagy ablakok’ a ’kissé magasabb épület-szinten’ valószínűleg a belső-tér Különleges jellegére utalhattak.

            Homályos a tér [vagy az Érzékelésem formálódik még / tisztul éppen (?)]. Felismerem hogy ’otthon vagyok’, valamennyire emlékszem az otthonom belső rendszerére…

       Odamentem a nagy bejárati ajtómhoz [az ablakhoz hasonlóan ez is sokkal nagyobb volt, mint egy szokásos ajtó]. Kinéztem a kémlelő lyukon, de kint sötét volt, nem láttam semmit [pedig kint a ’folyosón’ égnie kellene a lámpának, látnom kellene, ha van valaki a folyosón / az ajtómnál]. Lehet, hogy itt is a ’kémlelő’ lyukat takarták el / szennyezték be. Hangosan szóltam / kérdeztem, hogy van-e kint valaki. Többször is kérdeztem, de senki sem válaszolt.

      Ugyanakkor éreztem és érzékeltem valami furcsa szél-hez hasonló jelenlétet [a kulcs-lyuknál mintha „fújt volna be valamiféle szél / áramlás… („altató-gáz”?)(vagy levegő, hogy felébredhessek?)]… Érzékeltem valamilyen mozgást / mozgolódást [„suhogást / susogást” (talán ez is az „elaltatást” „célozta”?] .

       Kettő zár volt az ajtón (legalább). Ez talán már azt jelzi, hogy csak AZONOSSÁGI (!) alapon nyílhat ki az ajtó, HASONLÓSÁGI mintáknak NEM [>>> tehát az Élet ÁLTALÁNOS részében csak Összecsendüléssel lehetséges a Közeli Összekapcsolódások (= KÖZVETLEN ÁRAMLÁSOK) Megnyitása].

      A felső zárban nem volt kulcs. Az alsó zárban volt az én kulcsom éppen, ezt a kulcsot erősen fogtam és benne tartottam a zárban. Először csak ez az alsó zár nyitható ki. Ez mindenképpen jelezhette azt, hogy nincsen olyan Megformált Összecsendülés, amely KÖZVETLEN ÁRAMLÁST nyithatna meg köztem és az ajtó „túlsó oldalán” lévő(k) között.

       Fogtam a kezemmel a kulcsot és a zárban tartottam. Érzékeltem, hogy mintha valamilyen szél (mozgás) jönne be a kulcslyukon. Ahogyan tartottam a kulcsot a zárban, mintha valamilyen „lökés-hullám” ért volna el [az ajtót (?), a kulcsot próbálták meg azzal kilökni (?), engem próbáltak meg az ajtótól ellökni (?)]. Érzetre olyan volt, mintha az ajtón kívül egy olyan „csapat” „dolgozott” volna, akiknek a feladata a „páncél-szekrények” „feltörése”.

       Most nem tudom megkülönböztetni, hogy ez annak az emléke-e, hogyan „törték meg korábban az életemet”, vagy pedig a ’most’ azon helyzete, amikor az Életem Közvetlen GONDOZÓI [Speciális / KÍMÉLŐ Gondoskodással] Leválasztják az Életemről a velem NEM-Ön-Azonos takarásokat / megformáltságokat… Ez utóbbi esetben EGYOLDALÚ GONDOSKODÁSBA vontak az Életem Közvetlen GONDOZÓI, és elkezdődött a Sors-Rendezésem.

       Egy számomra csak egy pillanatig tartó (de akár hosszabb tartamig is tartható) tartamban talán az érzékelésem összezavarodhatott vagy eltompulhatott… nem tudom, hogy pontosan mi történt… az is lehet, hogy amíg „nem tudtam érzékelni”, akár „valakik” be is jöhettek az otthonomba, és elvihettek valamit vagy átalakíthattak valamit… nem tudom, nem emlékszem…

       Ha ez a ’Most’ KÍMÉLŐ-SPECIÁLIS GONDOSKODÁST mutatja, megkezdődött Az-Életem és minden Megformáltságom, minden belső-terem és áramlásom TELJES-ELLENŐRZÉSE…. és talán már az Élet-Alapjaim KIIGAZÍTÁSA is, az Életemről Levált / Leválasztott / Elvett Személyes Élet-Tér újbóli megformálása, és abba az Életem berögzítése

 

            A képek határozottan arra mutattak, hogy

a HATALMI alapú Életre-rátelepedést működtetők

maguk nem képesek Élet-Tér megformálására:

„nem tudnak” „saját élet-teret befogadni és gondozni, megújítani”.

           

          Eddig azt értettem meg, hogy ennek a kettő képnek ez volt most a Fő üzenete [vagy most ennyit volt szükséges megérteni belőlük].

 

(1)

Mások Személyes Élet-Teréhez

vagy (2)

a mások Kiáradásai által már megformált Élet-Térhez

az Életre-rátelepedők „megtanultak sokféle formában jogosulatlanul [Megtörően] Közvetlenül Hozzákapcsolódni [„ráakaszkodni / felkapaszkodni” / „bejutni”…].

EBBEN AZ IRÁNYBANÉpítették az ’Életüket’ és minden megmaradt Megformált-Testüket.

 

Újabb és újabb olyan EL-VÁLTOZÁSOKAT formáltak meg

(1) a Saját Életükben / megmaradt-testükben

és (2) azok Életében és Testében, akikhez valamilyen módon [az EL-Változtatáshoz szükséges mértékben] Közel kerültek,

amelyek lehetővé tették más teremtők Élet-Terének a Megsértését / Megrongálását / Elvételét.

 

A [Rejtett vagy Nyílt] Jogosulatlan Közeledés nagyon sok formáját felépítették a megmaradt Életükben,

és emiatt valójában NEM KÉPESEK semmiféle Harmonia [a Saját Életüket ténylegesen Jobbító (tehát nem csak a „túlélést segítő” és további EL-TÁVOLODÁS felé vezető) Harmonia] Befogadására / Elfogadására.

 

Ebben az EL-Változott formájukban lehetetlen Harmoniában élni velük,

mivel képtelenek bármilyen Jobbító Harmoniát befogadni és azt Jobbító ÖN-Gondoskodássá megformálni.

 

Általában olyan nagy mértékben EL-TÁVOLODTAK

(1) mind AZ-ÉLETTŐL,

(2) mind a Saját Életüktől,

hogy nem képesek semmilyen JOBBÍTÓ GONDOSKODÁS Befogadására

[nem képesek megnyílni Jobbító Gondoskodás Befogadására].

 

Bármilyen Harmoniát fogadnak be / fognak be,

azt AZONNAL ÁTALAKÍTJÁK valamilyen Élettel-Összeegyeztethetetlen megnyilvánulássá.

Ebből képesek valamilyen „erőt meríteni” önmaguk számára.

 

Olyan mértékben és olyan módon [„Többszörösen”] MEGTÖRT bennük a BIZALOM,

amikor már Teljes-ÚjraTeremtés [vagy legalább Részleges ÚjraTeremtés] nélkül az Életük NEM Rendezhető.

 

[A Magára-hagyottságról:

20200806 [18.r.] 22. pont (elérhető ITT) és [21.r.] 25. pont (elérhető ITT) [a magára-hagyott teremtő azonnal IRGALMI Közvetlen Gondoskodásba kerül]

20200718 [6.r.] 8. pontelérhető ITT

20200908 [7.r.] 4. pont [Könnyítést kért a Földanya a Rendezéséhez] – elérhető ITT

20200908 [142.r.] 61. pontelérhető ITT

20200908 [242.r.] 93. pontelérhető ITT

20200908 [246.r.] 94. pont [kezdetben csak a VILÁG volt képes befogadni a legelső GONDOSKODÁSI-TEREKBE a magára-hagyott teremtőket] – elérhető ITT

20200908 [279.r.] 103. pont 2. alpont elérhető ITT]

 

 

Ez a TAPASZTALATON alapuló ÉRTÉKELÉS

azon nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők számára fontos,

akiknek a Közvetlen GONDOSKODÁSÁBAN olyan teremtők is vannak,

akiknek az Életét a HATALMI alapú Életre-Rátelepedés ennyire ’végletesen’ Élettel-Összeegyeztethetetlenné EL-TORZÍTOTTA.

 

Az ilyen sérült teremtők TELJES-ELLENŐRZÉSEI során

nagyon körültekintő ÉRTÉKELÉSRE kerül az,

hogy van-e bennük Megtarthatóvá átformálható Saját Tapasztalat,

van-e olyan Élet-rész, amely okot adhatna arra, hogy csupán Részleges ÚjraTeremtésre kerüljön az Életük.

 

Az eddigi TELJES-ELLENŐRZÉSEK és ÉRTÉKELÉSEK Tapasztalata az,

hogy olyan „sokszorosan TÖBBSZÖRÖS” Élettel-Összeegyeztethetetlen EL-VÁLTOZÁSOK vannak

(1) az Anyaginak tekinthető Megformáltságukban,

 és (2) a leggyakrabban magában az (Ön)Lényegi-Testben is,

hogy az Életük csak TELJES ÚjraTeremtéssel vezethető vissza az Életbe / a Harmoniába.

 

Az érintett nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők FELELŐSSÉGE

az ilyen végletesen EL-VÁLTOZOTT Életek Sors-Rendezési formájának a Meghatározása,

mivel ezek a teremtők teljes egészében Szándék-Használatra képtelennek tekinthetőek

[azon okból eredően, hogy a még megtartott Életükben / meglévő Megformáltságukban

a Saját Eredendő Harmoniájukból már általában semmi „nem maradt” meg].

A belső-tereik nagyon alapos TELJES-ELLENŐRZÉSÉT követően lehet csak azt meghatározni,

hogy maradt-e bennük olyan Saját-Való,

amely Megtartható maradhat, vagy Megtarthatóvá átformálható lehet.

 

 

20200908 [87.r., 88.r., 89.r.] 47. pont [ÚJ ELV: ha az (Ön)Lényeg NEM KÉPES (TARTÓSAN) az Élete ÖNÁLLÓ IRÁNYBAN-TARTÁSRA, nem formálhat meg Anyagi-Testet, illetve a meglévő Anyagi-Testi Életet azonnal le kell zárni] – elérhető ITT

 

 

Megtanulták” a mások Életére „rátelepedők” továbbá azt,

hogy mások Élet-Terének egyes részeit

[leginkább a perifériát, a külső részeket (a képben az ablak és a külső védelem közötti keskeny részt),

vagy a ritkábban használt részeket (a zárt belső udvart)]

„ÁRAMLÁS JELLEGÉ” ALAKÍTSÁK ÁT,

és így „jussanak hozzá” „Áramlásokhoz” [újabb Hatalom alá hajtható Terekhez],

így „ahhoz a hatalomhoz”,

hogy más teremtők Élet-Teréhez (akár Életéhez) közvetlenül hozzákapcsolódhassanak,

és „belőlük táplálkozzanak”

(akár Kifürkészés értelemmel,

akár olyan formában, amikor ténylegesen erőt és már térré-és-életté megformált „javakat / gazdagságot / tudást” vonnak el].

 

A Tér-Használat teljes egészében „átváltozott” bennük,

minden Térben csak azt „keresik”,

hogyan alakítható át olyan Áramlássá,

amely közvetlenül „erőhöz” juttathatja őket [vagy az őket irányítókat].

„Ezért” „bármire képesek”.

 

Fontos jellemzőjük, hogy teljes egészében Tér-vesztettek,

és ez a fő oka annak, hogy eddig nem sikerült Rendezésbe vonni őket:

(1)

először valószínűleg akaratlanul, később már tudatosan „kívül helyezkednek” az ÉLET-TÉREN,

és (2)

ez olyan mértékű belső kiüresedést eredményezett náluk

[szinte teljesen elveszítették a saját ÖN-Azonosságukat],

amely teljes egészében elhomályosította a Tudatukat és Tudatosságukat.

 

Olyanok ezek az „élet-maradványok”,

mint az ERŐS KÉNYSZERBEN / FÜGGŐSÉGBEN „élők”,

akiknek a megmaradt Tudatossága az Élet [pontosabban A-TÉR] egy nagyon szűk „szeletére” irányul,

és a „túlélésüket” valamelyest biztosító „javakért / megformáltságokért” [„zsengékért”] „bármit”, szó szerint „bármit” hajlandóak megtenni, bármit-és-bárkit „feláldoznának” ezért.

 

Az ÉLET már alig [vagy egyáltalán NEM] értelmezhető a számukra.

 

Az Élethez tartozó Elvek / Szabályok / Harmoniák / Összecsendülések kevéssé értelmezhetőek a számukra

[mivel tudatosan „kívül” helyezték / helyezik magukat AZ-ÉLETEN].

Legfeljebb akkor fordulnak „figyelemmel” a Harmonia felé,

ha az „AD” nekik valamilyen TERET.

 

Az Életben leginkább csak a TERET Értelmezik,

a TERET „keresik”,

mert a TÉR egyes részeit képesek lehetnek olyanná ÁTALAKÍTANI (megrontani),

hogy abba a túlélés érdekében „megkapaszkodhassanak”.

 

        A 20200908 [215.r.] 82. pontban (elérhető ITT) is írtam arról, hogy egy kisebb Közösség Életére hogyan telepedtek rá idegenek [valószínűleg egy Megújulási folyamatban „hasítottak” „éket” / „járatot” a Közösség ÉLET-TERÉBEN, majd „betelepedtek” kezdetben rejtetten, később pedig már „nyílt kényszerrel” „húzatták a kocsijukat” a helybéliekkel mindaddig, amíg valamilyen SPECIÁLIS GONDOSKODÁS képessé vált LEVÁLASZTANI a jelenlétüket a helybéliek ÉLET-TERÉRŐL.

 

Mostanra a MINDENSÉG-FORRÁSA

ÖN-AZONOSSÁGGAL jelölt meg minden Megformáltságot,

 így minden még Életet tartalmazó létezés-rész Hazavezetése megkezdődött ahhoz a nagy-TEREMTŐHÖZ és MEGTARTÓI-Teremtőhöz,

akiknek a Befogadásába tartoznak valamilyen MÉG-LE-NEM-ZÁRT Összecsendülésre alapulóan.

 

      Említettem a 20200908 [87.r., 88.r., 89.r.] 47. pontban (elérhető ITT), hogy ma már a nagy-TEREMTŐK  EGYETÉRTÉSÉBŐL (!) Megformált ELV rendelkezik arról, hogy amelyik (Ön)Lényeg NEM KÉPES (TARTÓSAN) az Élete ÖNÁLLÓ IRÁNYBAN-TARTÁSRA, nem formálhat meg Anyagi-Testet, illetve a meglévő Megformáltságát Le kell zárni és maradéktalanul vissza kell bontani.

 

Az írás folytatódik a 304. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!