omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (16) 288-307
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (16) 288-307 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (304. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (304. rész)


Az írás 303. része elérhető ITT

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1622179114.png

            Korábban [talán a saját Életre vonatkozó Átvilágító helyzetben] én is érzékeltem azt, hogy a személyes Élet-Teremet „átjárónak” használták idegenek. Erre nem kértek engedélyt, „magától értetődően” „használták” amikor csak akarták. A jogosulatlan átjárást a szürke vonal jelzi.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1622179093.png

            Képben úgy érzékeltem ezt, hogy a házam (a testem) körül a személyes Élet-Terem olyan volt, mint egy kerítéssel szépen körbekerített udvar (a ház előtt) és kert (a ház oldalainál és mögött).

            Az udvar egyik oldalánál (tehát a ház előtt, így ’szemmel tarthattam’) volt a bejárati kapu, amit zárva tartottam. Az udvar másik végében, a ház másik oldalán volt a ’kút’ egészen közel az ottani kerítéshez [ekkor az ALAP-ÁRAMLÁSOM még nem volt berögzítve az Anyagi-Testembe (a házba)].

            Nem értettem hogyan-és-mikor történt, egyszer azt tapasztaltam, hogy a kúthoz közeli kerítés „mellé” egészen közel, „szinte rátapadva” az én kerítésemre egy nagy „fürdő-komplexum / strand” „épült”. Ma már értem, hogy a „kutamból” (életemről) „leválasztott” részekből-mintákból-erőkből „valaki más(ok)” „valami hasonlót formáltak meg”, mint amit én abból majd elindítani Szándékoztam… A Különleges munkám alapjaiból „egy csoport” „érdeke” szerint formálódott meg valamilyen „(hasznot hajtó) vagyon”.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1622179133.png

            Ezt megelőzően (és már akkor is, amikor a „fürdő-komplexum” „oda-telepedett”) néha azt tapasztaltam, hogy a ’kapumon’ idegenek jöttek be az engedélyem nélkül, és az udvaromon egészen közel a kerítéshez végig-mentek az élet-teremen belül a „fürdő-komplexumhoz” egy ott megformált „kiskapuhoz”. Rájuk szóltam, hogy ne járkáljanak át az udvaromon, a „fürdőt” kívül a kerítés mellett is meg tudják közelíteni… Ma már értem, hogy „ott” az én élet-terem „szélén” egy „keskeny sávot” „ÁRAMLÁSSÁ ALAKÍTOTTAK ÁT”, azt használták fel arra, hogy a tőlem [valószínűleg a születésemkor leválasztott] mintákat „élettel feltöltsék”.

            Említettem a „tanárt”, aki „vendégségbe hívott magához” akkor, amikor éppen a ’pályaválasztási’ élet-szakaszomban voltam. Csak érdekességként említem meg, hogy ez a „tanár” nem olyan messze attól, ahol gyerekként éltem, egy nagy épület-komplexum építtetésében vett részt, és a mai napig is a „működtetői” között van. Érdekessége ennek a „komplexumnak” az, hogy valóban van egy uszoda / fürdő része is.

            Már talán említettem, hogy amikor ifjúi koromban az álom-munkákban újra megalapoztam az Életem Általános részét, képként én egy olyan tanyát újítottam fel, amelyben azelőtt a nagymamám lakott. Kisgyerekként sokszor voltam a nagymamámnál, szerettem ott lenni. Amikor a nagymamám lakott ott, talán nem volt még teljesen körbekerítve a ház a kis udvarral és egy nagyobb kerttel, de később a teljes terület bekerítésre került. Szerettem a hely csendességét, közvetlenül közel csak fák, megművelt földek voltak, szomszédok nem.

            Amikor az egyik álomban érzékeltem a „fürdőkomplexum” „odatelepedését” egészen közel a kúthoz, csodálkoztam és megdöbbentem, hogy ugyan honnan került az oda, hiszen itt a közelben nincsen víz (a kutamon kívül). „Fájt” az is, hogy a csendessége / békessége a helynek [amit annyira szerettem], már nincsen meg.

            A „fürdő-komplexum” egyébként azon a tér-részen „jelent meg”, amelyen korábban egy kataklizma utáni helyzet mutatta magát [összedőlt romos város, a földből kilógó megkövült vezetékek csonkjaival – ennek értelmezéséről: 20200908 (116.r.) 56. pontelérhető ITT].

            Nem sokkal azután, hogy a „fürdő-komplexum” „megjelent”, a ház háta mögötti kert kerítéséhez ugyancsak „szorosan hozzátapadva” egy nagyobb (emeletes?) „vendéglátóhely” (talán némi kis szállás-lehetőséggel) épült fel. Egészen az én kerítésemig betonnal volt fedve ott minden.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1622179150.png

      Amikor ezt „megláttam”, ugyancsak elcsodálkoztam, hogy „itt, ennyire távol mindentől” hogyan és miért épült fel egy étterem / vendéglátóhely, honnan van vizük az élethez / ételekhez / vendéglátáshoz…

      Ha már most felidéztem ezeket az emlékeket, megjegyzem, hogy a tanár közreműködésével a valóságban is felépített „komplexumban” természetesen étterem és szállás-lehetőség, valamint egy oktató-központ is van. Maga ez a „komplexum” pedig valóban egy kicsit távolabb van a lakott területtől, egy erdő mellett, szántóföldek között…

       Ismét csak érdekesség, hogy ebben a gyermekkori lakóhelyemhez közeli „komplexumban’ akkor jártam életemben először, amikor a gyors ébresztésem megkezdődött, és elkezdtem írni a kék könyvet. Amíg a kék könyv elkészült, sokszor jártam ebben a „komplexumban”.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1622179165.png

            Furcsaság az is, hogy a valóságban néhány évvel ezelőtt egy autópályát (!) kezdtek el építeni azon magányosan álló tanya mellett, amelyben a nagymamám lakott. Az építkezés nyomvonalát úgy jelölték ki, hogy néhány méter szélességben (ahol a kapu is van a képen és a valóságban) LEVÁGTAK a házhoz tartozó bekerített udvarból és kertből. [A kép ebből a szempontból pontatlan, mert az autópályát úgy mutatja, mintha „csak” egészen közel lenne az Élet-Térhez.] Az út ilyen kijelölése miatt (!) LE KELLETT BONTANI (!) azon az oldalon a kerítést, kiírtották az ott lévő növényeket, majd megépítették az autópályát. A lebontott kerítést NEM ÉPÍTETTÉK VISSZA, pedig a gépeikkel ez nyilván nem lett volna nagy feladat. Sajátossága volt ennek az építkezésnek az, hogy „forintra-fillérre” számolták ki azt, hogy az így kisajátított / elvett kis föld-darabért mennyi kártalanítás jár. Amikor édesapám utánaszámolt, hogy kevesebb földterületet vettek számításba, mint amennyit elvettek, és sokkal (!) kevesebb összeggel számoltak, mint amit jogszabály meghatároz, nem foglalkoztak a beadványával, és végül a pénzt sem fizették ki. Így könnyű meggazdagodni a másoktól elvett terek „haszonba fogásával” és sok-sok kis pénz elsikkasztásával… Ezt csak azért írtam ide, mert így a korábban az álmokban látott képeket és mai képeket teljesebben tudom [saját tapasztalaton alapulóan is] értelmezni / értékelni.

 

2021.05.27.

            A tegnapi napon (délelőtt?) egy olyan erős Jelzés jelzett, hogy ’több nagyobb’ (hatalmú?) élő [akik eddig KÉNYSZERT működtettek] Kérték a Hazavezetésüket [vagy Elfogadták a Hazahívásukat / „beletörődtek” a Hazahívásba (?)].

        Kevéssé van ma még rálátás erre, csak az érzékelhető, hogy ’valaki / valakik’ aki(k) eddig nagyon sokak életére hatottak közvetlenül is Kényszerítően, „feladták magukat” [„előjöttek a rejtettségükből” (?)] és [mint a háborúkban (?)] „megadták magukat / feladták magukat”. Érzetre az jelzett, hogy talán megértették (?) vagy belátták (?) [nem a saját helyzetük tarthatatlanságát, hanem azt, hogy] ezen a módon az életük vissza tud kapcsolódni a természetes Szabadságába és a saját életükben is megszűnhet ezzel a csonkaság és kényszer.

            Jelenlegi megértésem szerint ezeknek az élőknek valóban elkezdődött a TELJES-ELLENŐRZÉSE az OLTALOM-TÉRBEN, ugyanakkor most még korai lenne olyan következtetést levonni, hogy hátsó szándék nélküli ez az „elhatározásuk”, és nem csak egy újabb elterelés / félrevezetés.

            Ha ez valóban a saját szándékukon alapuló tudatos, komoly elhatározás lenne, az nagyon jelentős Különleges Gondoskodási ön-erő felszabadulását jelentené sok Birodalomban… mert a Gondoskodási ön-erőt már nem lenne szükséges egy részében a további rejtettségi-Ellenőrzésekre felhasználni, hanem azok átcsoportosíthatóak lehetnének más tényleges Jobbító Gondoskodásokra.

 

Egy olyan Lehetőség is felmerült,

 hogy talán ezeknek a Hazavezetést „kért” [elfogadó?, beletörődő?] teremtőknek

az ezen irányú Szándéka (?) megformálását

[ha az Ellenőrzések valóban Szándéknak azonosítják be, amellyel tehát szabadon IRÁNYT adtak az életüknek, és nem csak egy újabb „elterelő hadművelet” volt]

az is előmozdíthatta (?),

hogy A-FORRÁS MEGERŐSÍTŐ-GONDOSKODÓKÉNT bekapcsolódott AZ-ÉLET IRÁNYBAN-TARTÁSÁBAN

[20200908 (293.r.) 109. pontelérhető ITT].

 

Lehetséges,

hogy A-LÉTEZÉS- ’gyökerének’ ’megerősödése’

[amely egyben magának AZ-ÉLETNEK is a ’gyökere / forrása / eredője,

mivel AZ-ÉLET A-LÉTEZÉS KIÁRADÁSA]

valóban közvetlen módon segítheti az Élők Hazavezetését a Saját természetes Harmoniájukba.

 

Nagyon jó lenne, ha ez valóban így lenne…

majd a Tapasztalatok mutatják meg,

hogy A-FORRÁS felerősített IRÁNYBAN-TARTÁSA

valóban könnyebben Rendezhetővé teszi-e az EL-VÁLTOZÁSOKAT.

 

 

            Nagyjából egy nappal azon első érzékelés után, hogy egyes „nagyobb erejű”, KÉNYSZERBEN megnyilvánuló élő teremtők Bevezetésre kerültek az OLTALOM-TÉRBE és ott megkezdődött a TELJES-ELLENŐRZÉSÜK, olyan további Megértés formálódott meg, hogy „nem teljesen önként választották” ezt a Hazatérést ezek az élők [mert valójában az előbb ismertetett ÉRTÉKELÉSBEN említettek szerint nem képesek valódi Szándék-formálásra, nem képesek Jobbító Harmonia önkéntes befogadására].

 

         Korábbi írásokban is érintettem azt, hogy az ilyen [valójában „Magára-hagyottá vált” teremtők] Az-Életbe csak az Életüket Közvetlenül GONDOZÓK EGYOLDALÚ (ma már SPECIÁLIS (!) GONDOSKODÁSÁVAL vezethetőek vissza.

 

            Érzékeltem (távolabbról) egy olyan képet, amelyben egy [bikához valamelyest hasonló, szörny jellegű] teremtő egy tiszta Térben mintha egy asztalra támaszkodva üvöltött volna. Valószínűleg egyedül volt ebben az ELLENŐRZŐ-Térben, nem bántották, nem kínozták. A képből nem érzékeltem, hogy a tehetetlenség (az akaratával ellentétes helyzet) miatt üvölt-e, vagy esetleg ténylegesen fájdalmai vannak…

            Mintha egy rövid pillanatra felvillant volna az, hogy milyen volt az eredeti formája ennek az élőnek… az egy egyszerű tiszta szép harmonikus forma / élet volt. A mostani formája olyan, mintha minden számára elérhetővé vált Térből (esetleg életből / élet-formából) valamit hozzátapasztott volna az addig megmaradt életéhez. Ezek az egymásra tapasztott rétegek idővel „megkövültek”, és folyamatosan „koptak” is, és ez eredményezi azt, hogy egy „szörny” jellegű „összetapasztott” megformáltsággá vált, „akinek” ugyanakkor „erős tudása” az, hogyan kényszeríthet másokat, hogyan veheti el másoktól a teret / Életet.

 

Valószínűnek tartom,

hogy A-FORRÁS

Kipróbáló jelleggel hozzákapcsolódott ezen teremtő Eredő-nagy-TEREMTŐJÉNEK az egyik HAZAHÍVÁSA KIÁRASZTÁSÁHOZ

[valószínűleg az ÖN-Azonosságok Felerősítésével (?)

(az Eredő-nagy-TEREMTŐ és a Hazahívott teremtő ÖN-Azonosságának Felerősítésével)].

 

Az eddigi részleges megértésem szerint

olyan Határozott [’Egyenes, Közvetlen’] volt

ez az Eredő-nagy-TEREMTŐ által [a MINDENSÉG-FORRÁSA és A-FORRÁS Megerősítő / IRÁNYBAN-TARTÓ GONDOSKODÁSA mellett] KIÁRASZTOTT HAZAHÍVÁS,

hogy annak ’NEM VOLT KÉPES ELLENT-MONDANI’ a teremtő

[nem tudta „elhárítani”, nem tudott belőle „kibújni”].

 

Ez tehát egy új GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIA sikeres Kipróbálása volt,

mert az Eredő-nagy-TEREMTŐ  el tudta indítani

az EGYOLDALÚ GONDOSKODÁSA KITERJESZTÉSÉVEL

ezen teremtő(k) Sors-Rendezését,

és így AZ-ÉLET is Felszabadult egy (vagy több) erős kényszert megnyilvánító Jelenléttől.

 

            Az Angyalok Birodalmát és a HATALOM Birodalmát érintő korábbi írásokban is említettem, hogy

az Eredő-nagy-TEREMTŐ FELELŐSSÉGE

az EL-TÁVOLODOTT teremtői ’HAZAHÍVÁSA’

[annak a TEVÉKENY Kezdeményezése,

hogy az EL-TÁVOLODÁSBÓL az Életük Visszavezetése megkezdődik a Természetes Harmoniájukba].

 

            Korábban az Eredő-nagy-TEREMTŐKNEK nem volt KÖZVETLEN (!) belső-útja ahhoz, hogy a nagyon EL-TÁVOLODOTT teremtőket IRÁNYBAN-TARTÁSSAL vagy más Megerősítő GONDOSKODÁSSAL segítsék. Ma már minden ÖN-AZONOSSÁGGAL megjelölt Élet / Élet-Rész az ALAP-ÁRAMLÁSON belül megformált Eredő-Áramláson [és Irgalom-áramláson] megszakíthatatlan folyamatos belső összekapcsolódásban van az Eredő-nagy-TEREMTŐJÉVEL, így az Eredő-nagy-TEREMTŐ [és ha erre képes, akkor maga az (Ön)Lényeg is] IRÁNYBAN-TARTÓ GONDOSKODÁSSAL is segítheti a Hazavezetést.

 

            Jelenlegi megértésem szerint az utóbbi években minden érintett nagy-TEREMTŐ több és többféle HAZAHÍVÁST is KIÁRASZTOTT a Birodalmában élővé vált EL-TÁVOLODOTT teremtők Sors-Rendezésének Elindítása érdekében. Ezek közül viszonylag kevés járt sikerrel. Még ha egyes ELŐKÉSZÍTŐ EGYEZTETÉSEKEN volt is „érdeklődés” a Hazavezetés iránt, csak nagyon kevés teremtő volt képes ténylegesen Választani a Hazavezetést [egy GONDOSKODÁSI-TÉRBE való Befogadást a Hazavezetés érdekében].

 

            Jelenlegi megértésem szerint

A-FORRÁS

valamilyen újabb Közvetlen GONDOSKODÁSA AZ-ÉLET felé irányulóan volt képes

egy olyan ERŐTELJES vagy SPECIÁLIS HAZAHÍVÁST megformálni,

amelynek ’NEM TUDTAK ELLENÁLLNI’ azok az „erősebb”, „nagyobb Kényszert megnyilvánító” teremtők,

akiknek a TELJES-ELLENŐRZÉSE az OLTALOM-TÉRBEN már folyamatban van.

 

         A mostanában megismerhetővé váló ÉRTÉKELÉSEK [például az Életre-rátelepedés okairól és főbb megnyilvánulási formáiról] egyre pontosabbá válnak / egyre érthetőbbé válnak a most folyamatban lévő TELJES-ELLENŐRZÉSEK Tapasztalatai alapján.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

miután A-FORRÁS Közvetlen-Megerősítő-SPECIÁLIS-Jelenlétével

SIKERESEN megkezdődhetett néhány nagy EL-TÁVOLODÁSBAN élő teremtő Hazavezetése,

minden nagy-TEREMTŐ KEZDEMÉNYEZTE a MINDENSÉG-FORRÁSÁNÁL,

hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA-Együtt-A-FORRÁSSAL a KÖTELEZŐ HAZAHÍVÁS Sürgősséggel való Megformálásában legyen a Társuk.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a MINDENSÉG-FORRÁSA és A-FORRÁS

erről a MEGERŐSÍTŐ-EGYÜTTES-GONDOSKODÁSRÓL

(1) Egymással

és (2) a Birodalmak nagy-TEREMTŐIVEL [ha szükséges, akkor egyes MEGTARTÓI-Teremtőkkel]

Összecsendülést [= Szabályozást] formáltak meg.

 

            A [Kipróbáló jellegű] KÖTELEZŐ HAZAHÍVÁSNAK ’Engedelmeskedő’ teremtők OLTALOM-TÉRBE bevezetésekor volt egy olyan ’Várakozás’, hogy az ő Jelenlétüknek a ’Kivezetése AZ-ÉLETBŐL’ esetleg egy azonnali Megkönnyebbedést eredményezhet AZ-ÉLETBEN.

            Megértést segítő kép: AZ-ÉLETRE négy nagyobb „Hatalom” telepedett rá jogosulatlanul, ezek egymás között „hallgatólagosan” „felosztották” AZ-ÉLETHEZ tartozó TEREKET.

            Amikor most az egyikük Jelenléte [így Kényszerítő ereje] LEVÁLASZTÁSRA került AZ-ÉLETRŐL, az volt a Várakozás, hogy AZ-ÉLET így Felszabadult egy-negyed részében akár azonnal Érzékelhetővé válhat a Kényszerítő-erő nagy mértékű csökkenése.

            Ehelyett azonban az a másik lehetőség mutatta magát, hogy a Felszabadult egy-negyed részre a másik három „Kényszerítő Hatalom” „azonnal” elkezdett kiterjedni [„átvették a Kényszerítő-Hatalmat”].

 

            Már több olyan SPECIÁLIS és KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIA került mostanra megformálásra, amelyek azt a Célt szolgálják, hogy a Feltisztított TÉR és Élet ne szennyeződhessen vissza.

 

Mivel az ÉLETHEZ tartozó TEREKBEN mostanában mindenhol Nagy Változások vannak,

AZ-ÉLETHEZ tartozó TÉR általában ’képlékenyebb’ [Érzékenyebb].

Ez egy olyan állapota A-TÉRNEK,

amelyet a „Hatalmi” alapú életre-térre-rátelepedést működtetők „nagyon kedvelnek”,

mert sok lehetőséget adhattak korában a megrontásuknak.

 

Erre a Tapasztalatra alapulóan

az IRGALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE Kezdeményezte a MINDENSÉG-FORRÁSÁNÁL,

hogy A-FORRÁSSAL formáljon meg egy olyan Összecsendülést [Szabályozást],

amelyre alapulóan A-FORRÁS minden Élő teremtő ÖN-Azonosságát egy közvetlen módon ’megerősítheti’ [’felerősítheti’]

[ez a lényege és célja szerint IRÁNYBAN-TARTÁS,

és A-FORRÁS IRÁNYBAN-TARTÁS érdekében a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Felkérésére közvetlenül is részt vehet AZ-ÉLET GONDOZÁSÁBAN / MEGERŐSÍTÉSÉBEN].

 

Az eddigi ÉRTÉKELÉSEK és Tapasztalatok (!) szerint

ha maga A-FORRÁS is ’Hozzáad’ egy ÖN-AZONOSÁGOT Megerősítő ’kisebb VÉDELMI jelenlétet’ (nincsenek rá szavak),

az az adott ÖN-AZONOSSÁGHOZ tartozó minden Megformáltságban ÚTJÁT ÁLLJA annak,

hogy az azon Élethez tartozó Teret bármely más ÖN-Azonosságú megformáltság megközelíthesse vagy megérinthesse erre irányuló Összecsendülés nélkül.

 

Az ÖN-AZONOSSÁG ilyen ’Felerősítésének’ a Kipróbálásában

a FÖLDANYA és a FÖLDANYA minden MAGJA részt vett az utóbbi hónapokban [akár években],

és a Tapasztalat az,

hogy az Összecsendüléssel meghatározott Kapcsolódásokat / Megtapasztalásokat semmilyen formában nem hátráltatja / nem befolyásolja kedvezőtlenül A-FORRÁS ezen Megerősítő GONDOSKODÓ Jelenléte,

és ha valaki megtanulja Értelmezni A-FORRÁS ezen IRÁNY-MUTATÁSÁT,

az felgyorsíthatja például a Harmonia Érzékelése-és-Megértése érdekében formálódó belső utak felépülését és az Életbe / Megformált-Testekbe berögzülését.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

A-FORRÁS

a nagy-TEREMTŐK KÉRÉSÉRE

jelenleg kettő Közvetlenül IRÁNYBAN-TARTÓ GONDOSKODÁSÁT formálja a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL együtt,

és ezek a lehető leghamarabb KIÁRASZTÁSRA kerülnek a MINDENSÉG-FORRÁSA által AZ-ÉLETRE.

 

Az egyik az, hogy

a nagy-TEREMTŐK [esetleg egyes MEGTARTÓI-Teremtők] hamarosan KIÁRASZTÁSRA kerülő KÖTELEZŐ HAZAHÍVÁSÁNAK Megformálásában,

és a Hazahívások ELŐKÉSZÍTÉSÉBEN

az IRÁNYBAN-TARTÓ [részben az ÖN-AZONOSSÁGOT Felerősítő] Jelenlétével közvetlenül részt vesz.

 

Szorosan kapcsolódik ehhez a másik GONDOSKODÓ Jelenléte A-FORRÁSNAK.

Azért, hogy AZ-ÉLET LEVÁLASZTÁSA a Jogosulatlan Megérintéseket lehetővé tevő TÉR- és Áramlás-Rendszerről biztosan ne eredményezhesse azt,

hogy a Feltisztított ÉLET és TÉR újra „beszennyeződjön”

[azokat bárki újra bármilyen kis mértékben a „Jogosulatlan Hatalma” alá „gyűrhesse”],

a mostani  NAGYOBB VÁLTOZÁSOK tartamában

A-FORRÁS és a MINDENSÉG-FORRÁSA

minden Élő teremtőben

az ÖN-AZONOSSÁGOT ’erőteljesebb’ [’IRÁNYBAN-TARTÓBB’, Fokozottabban / Speciálisan Irányban-Tartó] módon nyilvánítja meg.

 

Mint említettem, ez utóbbi GONDOSKODÁS Célja kifejezetten az,

hogy a Jogosulatlanságok Leválasztását követően

minden TÉR és ÉLET ÖN-Azonos maradjon,

semmiféle újabb jogosulatlan rátelepedés ne nyilvánulhasson meg,

semmiféle rejtettség ne maradhasson meg a TÉRBEN és ÉLETBEN.

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!