omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (16) 288-307
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (16) 288-307 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (306. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (306. rész)


Az írás 305. része elérhető ITT

 

          Néhány korábbi kapcsolódó írás-részlet a HATALMI alapú rátelepedésről és jogosulatlan áramlás-használatról [20200806 (6.r.) 10. pontelérhető ITT]:

 

            „…Valószínűleg a VILÁGTÓL [a VILÁG valamely teremtőjétől?] származó ÉRTÉKELÉS-részlet lehet a következő kép.

            Egy Közösséget jelezhet ebben az esetben a ’Ház’ és körülötte a ’Kert’ [AZ-ÉLETHEZ Rendelt TÉR]. A ’Házban’ sokan élnek, és most (számomra) Érzékelhető volt a MEGTARTÓ (harmonikus, gondoskodó / nem tolakodó / nem kényszerítő) Közelsége / Jelenléte is. A Közösségben élők többsége a saját ’Feladataira’ valamennyire tudatos (ez az Élet ÁLTALÁNOS jellegű megnyilvánulását jelenti). Végzik a saját dolgukat, igyekeznek rendben tartani a saját élet-terüket, egymáshoz is kapcsolódnak, de a Különleges jellegű Megerősítésekben még nem vesznek részt (vagy csupán néhányan Érzékelik és követik a MEGTARTÓI-Teremtő útmutatását, hogy milyen hiányosságot hogyan javítsanak ki).

            Érzékelhető, hogy a MEGTARTÓI-Teremtő nagy figyelmet fordít az ÉLET-TÉR [és így az ott élők] (1) megóvására és (2) sérthetetlenné tételére. ’Erős Új (természetes) Határoló-Fal’ (természetes ’anyagból’ megfelelő módszerekkel erős új kerítés) épül. Talán mert még kevesen tudnak bekapcsolódni ebbe a VÉDELMI ’építkezésbe’, kicsit lassabban halad a Megerősítés. A ’kerítés építésében résztvevők’ a képben éppen megpihentek (megebédeltek / erőt gyűjtöttek a munka folytatásához, az Általános jellegű megnyilvánulásaik szerint éltek éppen).

            A már felépült ’Új Kerítés’ biztosítja azt, hogy „idegenek” „ne láthassanak be a házhoz / kertbe / ott-élőkre” (Kifürkészést Elhárító Védelem), és hogy senki ne léphessen be a kertbe / házba a MEGTARTÓ Megengedése [Összecsendülés] és megfelelő Előkészület nélkül. A ’Kapu’ rész is a helyén van.

 

            A körbekerített Kerten (Közösségen) „KÍVÜL” néha egy-egy élő elhaladása érzékelhető volt. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy egy MEGFORMÁLT ÁRAMLÁS van a Közösség ’Kapu’ felőli ’kerítése mellett, a kerítésen kívül’.

            Miközben bent pihennek / élnek / ebédelnek a Közösségben élők, Érzékelhetően MEGERŐSÖDIK AZ ÁRAMLÁS, és jól érzékelhető, hogy már többen, majd még többen „GYÜLEKEZNEK” (?), „MOZOGNAK” „A KERTÉSEN KÍVÜL”. Valahogyan hozzákapcsolódtak ehhez az Áramláshoz „idegenek” [„más nyelven beszélők”], és őket TERELI / MOZGATJA (Kényszeríti?) egy (vagy több) „személy” [mint a „menekülteket” az „ember-csempészek” (vagy az otthonukból elmozdítók)]. Az egyik ilyen „MOZGATÓ-személy” a felé irányuló [nagy-TEREMTŐI / MEGTARTÓI?] ELLENŐRZÉSRE „idegen akcentussal”, de valamennyire megérthetően adott valamilyen magyarázatot arra, hogy miért van ott és mit csinál [valójában ez nem volt törvényes ok].

            Az általa „MOZGATOTT / TERELT” „személyek” otthona valószínűleg megsemmisült, és ezért teljesen tanácstalanul (Tér-Vesztetten)(Kitaszítottan?)(gyökértelenül) bolyonganak. Ahogyan „TERELIK” őket, „eljutnak az épülő kerítés azon részéhez”, amely már elő van készítve a Megerősítésre, de még nem kerültek a helyükre az ERŐS Falak. Amikor megtalálták ezt a kerítés-részt, elkezdtek beszállingózni, majd beözönleni [bármiféle EGYEZTETÉS vagy Engedély-Kérés nélkül] a Közösség Terébe (Kertjébe). Ez a Kert-rész egy kissé távolabb van a Háztól, így a Háznál lévők nem érzékelték az idegenek beáramlásának megkezdődését a Kertjükbe.

 

            Az ÉRTÉKELÉS szerint valamilyen valósan megformált ÁRAMLÁS-Jelleget „működtet / irányít” „valaki” jogosulatlanul és „titokban / Rejtettségből” a HATALOM Birodalmában

>>> EBBŐL az ÁRAMOLTATÁSBÓL [a Megformált-TÉRBEN MÁSOK MOZGATÁSÁBÓL!] „nyer / vesz-magához” „erőt / többlet-erőt”][az ÁRAMLÁS-Jelleg „kihasználása” / részben „irányítása” (TÉR-Elvétel) a „hatalma” „forrása”]

>>> szinte azonos ez a minta azzal, ahogyan a „bevándoroltatást” „szítják” és „irányítják” itt-a-közelünkben [az ÉLET-TERÜNK ’határán’], ahogyan erre (is) alapulva igyekeznek újabb ELTERELŐ Nehézségeket megformálni a ma már EGYMÁSSAL is SZEMBEFORDULÓ „kis” ÉRDEK-csoportok…

 

        Nagy valószínűség szerint ez a Rejtettségből „Irányító” nem a nagy-TEREMTŐ, és nem a MEGTARTÓI-Teremtők.

 

            A TÉR-ről szóló írásban említettem (elérhető ITT), hogy az ÁRAMLÁS egy TÉR-Fajta, és annak a meghatározott (irányú / mértékű) Megváltozása. Az ÁRAMLÁS tehát olyan TÉR-Rész, amelyet a Közösségén belül a MEGTARTÓI-Teremtő formál meg és Gondoz.

            Valószínűleg nem véletlen az, hogy a HATALOM Birodalma nagy-TEREMTŐJE a korábbi KIPRÓBÁLÁSOK ELLENŐRZÉSÉT Kérte legelőször a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL, és célzottan annak az ELLENŐRZÉSÉT is, hogy a LEZÁRT / nem-megfelelően-Lezárt, vagy éppen a még le-nem-zárt Kipróbálásokhoz tartozhat-e olyan valósan megformált ÁRAMLÁS, amely mind a mai napig ’EREDŐJE’ minden Elinduló Új-Kezdet ELTÉRÍTÉSÉNEK.

            Lehetséges, hogy akár a Könnyítések megformálását célzó Kipróbáló Teremtések nem megfelelő LEZÁRÁSÁBÓL eredően van egy olyan [a MEGTARTÓI-Teremtőből Kiindulóan megformált] ÁRAMLÁS vagy Áramlás-rész, amelyhez egy (?) teremtő [vagy egy „család / csoport / érdek-szövetség”?] tudatosan közelebb húzódik akkor, amikor valamilyen Új-Kezdet kezd el megformálódni és kinyílni [OK-Forrás keresés]. Amikor az Új-Kezdethez tartozó valamilyen Áramlás-Rész elkezd KIÁRADNI a MEGTARTÓI-Teremtőből, azt („bármelyiket” / „mindegy melyiket, csak legalább egyet”) „MÁS IRÁNYBA TERELIK EL / MEGLÖKIK valamilyen korábbról „begyűjtött” Áramlás (?) résszel… „Máskor” ez a teremtő (vagy család / érdek-szövetség) látszólag teljesen átlagos életet él, senki sem feltételezi róla, hogy bármi rosszat tett vagy tenne. „Részt vesz a Közösség életében” [talán igyekszik azon, hogy ne legyen nagyon szem előtt, de mindig olyan „pozícióban” lehessen, ahol minden fontos információhoz hozzájuthat, és valahogyan befolyása lehessen a döntésekre].

 

         A 20200503-i írás kezdő-képében a vezető melletti segédek is ilyen helyzetben vannak… közöttük pedig ott volt a furcsán viselkedő segéd, aki amire „neki” (?) (a családjának / érdek-társainak?) szüksége van, bepakoltatta a „vonatra”, és a „vonatot” „korábban elindíttatta”. Ezzel MEGFOSZTOTTA az Új-Kezdetükre megfelelően előkészült teremtőket attól, hogy Hozzákapcsolódhassanak a Megújuló Életük számára megformálódó ÚJ (Élet)TÉRHEZ > és így ők „otthontalanná” váltak.

         Maga a „vonat” lehetett ebben a korábbi ÁtVilágító helyzetben az ÁRAMLÁS, amely ELTÉRÍTÉSRE került… a „vonat elindulása” pedig az ÁRAMLÁS Megváltozása.

 

            Mivel a nagy-TEREMTŐ és MEGTARTÓI-Teremtők ALAP-ÁRAMLÁSA mostanában teljes egészében megújításra került, valószínűtlen, hogy arra bármilyen rátelepedés történhetett volna azóta. Ennek ellenére a MINDENSÉG-FORRÁSA a MEGERŐSÍTŐ-GONDOSKODÁSÁT KITERJESZTETTE a HATALOM Birodalma nagy-TEREMTŐJÉNEK és MEGTARTÓI-Teremtőinek az ALAP-ÁRAMLÁSÁRA is [folyamatosan Ellenőrzi a MINDENSÉG-FORRÁSA az ALAP-ÁRAMLÁSUKAT és az ALAP-ÁRAMLÁS minden Változását].

            Valószínűbb, hogy valamilyen Közösségen belül megformált ÁRAMLÁS (vagy inkább csak egy Áramlás-Rész) lehet az, amelyre vagy egy teremtő, vagy egy hozzá tartozóan megformálódott „kis-közösség / érdek-közösség / család” meghatározott tartamonként / helyzetekben „közel húzódik / rátelepedik” úgy, hogy ez a megmozdulásuk mások számára ne legyen felismerhető. Valószínűleg valamilyen „épületet” [ténylegesen épületet, vagy egy megformált-testet] „emeltek” az általuk ELREJTETT Áramlás-rész „fölé / közvetlen közelébe”, és gondosan őrzik, hogy rajtuk kívül senki más ne léphessen be ebbe az „épületbe” vagy annak egyes elzárt részeibe. Valószínűleg „több hasonló ilyen épületet emeltek” (a megtévesztés érdekében), de mindig csak az egyikben van berögzítve a „hatalmuk forrása” (a forráshoz elvezető kapu / elterelt közvetlen-járás).

            Valószínűnek tartom, hogy ez az ÉRTÉKELÉS-Részlet (és talán a már erre alapuló újabb ELLENŐRZÉSEK) azért válhattak megismerhetővé itt a FÖLD Közösségében is, mert az „idegenvezetők” [az ÁRAMLÁS(Rész) „felett” „uralmat gyakorló” által a tényleges TERELŐ munkára „alkalmazott” teremtők] beazonosításra kerültek, és így talán maga az ÁRAMLÁS(Rész) is Felismerhetővé vált az érintett MEGTARTÓI-Teremtő és a nagy-TEREMTŐ számára.

            Lehetségesnek tartom, hogy az ÁRAMLÁS(Rész) beazonosítása után ’SÜRGETŐ OKBÓL’ azonnal „felrobbantásra” került a HATALOM Birodalmán belül az a TÉR-RÉSZ (épület?), amely REJTETTE a jogosulatlanul és kifejezetten GYENGÍTŐ CÉLLAL [a megformálódó ÚJ-KEZDETEKET ELTÉRÍTŐ módon] működtetett ÁRAMLÁS-Részt (az eddig rejtett „gyökeret”) és a korábbi Kiáradásokból oda begyűjtött olyan más Áramlás-Részeket, amelyek felhasználhatóak lehetnek a későbbi KIÁRADÁSOK ELTÉRÍTÉSÉRE. Megértést segítő képpel lehetnek ezek a [„kikötő mellett”? („hajóban”?, közvetlenül-a-parton”?)] „beraktározott” korábbi Áramlás-részek olyan „veszélyes anyagok”, amelyek „Raktározása” speciális ismereteket és odafigyelést igényel. Lehet hasonlóság a Libanonban bekövetkezett „veszélyes anyag” pusztító megsemmisülése és a HATALOM Birodalmán belül a Jogosulatlanul működtetett Áramlás Felkutatása és maradványainak azonnali visszabontása között…

 

        Lehetséges, hogy az ÁT-VEZETÉS során beazonosításra és TELJES LEZÁRÁSRA ÉS VISSZABONTÁSRA került régi Áramlás-Jelleg volt az, amely a FÖLD Közössége felé irányulva „táplálta” (megalapozta?) a „szolgaságot” [és, és egyéb HATALMI alapú Kényszereket]:

20200908 [33.r.] 22. pontelérhető ITT

20200908 [128.r.] 58. pontelérhető ITT

 

       (…) Az írás [20200806] 6. pontjában említett ÉRTÉKELÉS nagyon fontos:

            „…Van olyan Értékelés, amely szerint a HATALOM Birodalmán belül mára megformálódott „ÉRTÉKRENDI-ZAVAR” annak a sok „ELTERELŐ útnak / áramlásnak” a megformálásából ered [ez Összecsendülés-Nélküli-Tér-Megváltoztatás], amely „forrása” a „nyomor”, és a „másik oldalon” az „érdemtelen gazdagság” megformálódásának.

      Ezek a[z Összecsendülés nélkül megformált] TÉR-Megváltoztatások mára szinte „állandósították” azt a TORZULT Érték-rendet, amely „megengedi” [akár büntetlenül, kiegyenlítési vagy jóvátételi] Következmények nélkül a megformált javak / erők („energia”?), és akár közvetlenül más életének az „ELVÉTELÉT” is.

 

Ez az „állandósult TORZ Érték-rend

semmiféle valós kiutat [tényleges Rendezési lehetőséget] nem nyújt

az ELVETT élet és javak ’igazságos’ ’visszavételére’,

és a Jóvátételek rendszerét is csak olyan TORZULT formában „engedélyezi” / működteti,

amely csak egy szűken meghatározott „uralkodói réteg” „érdeke” szerint „MÉG NEM VESZÉLYES”.

 

        „Veszélyesnek” ítéli ez a TORZULT Érték-rendszer a „remény” „túlzott megerősödését”, mert az „lázadáshoz vezethet” [az elvett javak / értékek ’keresik a visszautat’ ahhoz akihez / ahová eredőjük szerint tartoznak, míg akiktől elvették a javakat / életet, azokban is egy bizonyos rendszerességgel JELEZ, hogy Út nyílik a számukra az elvett hatalmuk visszavételére…] „időről-időre” „felnyílik” az a Tudás vagy erő a HATALOM Birodalmának teremtőiben is, hogy Az-Életüknek eredendően más az ALAPJA és Érték-Rendje mint amit ismernek, és azon a másik (eredendő alapon) mindannyian boldogan és kiegyensúlyozottan / harmonikusan  élhetnének. Az „éppen meglévő Hatalom” azonban következetesen „írtja” az ezen tudás hordozóit / nyomait… habár jól tudják, hogy ezzel a saját sorsukat is a pusztulás felé irányítják…

 

Nagyon fontos lenne

minden teremtő számára KÖZVETLENÜL

[a saját ALAP-ÁRAMLÁSÁBÓL / Élet-Alapjából]

újra elérhetővé tenni a HATALOM Birodalmához tartozó Eredendő ’ÉRTÉK-ALAPOT’…”

 

            A RENDEZÉS kettő FŐ Útjáról a 20190423- írás I. pontjában írtam (elérhető ITT):

„…csontok, maradványok, romok... szortírozás...

A Rendezésnek mára két fő útja van.

       Az egyik az, hogy magunkban befelé (más nézőpontból visszafelé) haladva / tekintve megkeressük (az úton) azokat a pontokat, ahol valami baj / eltávolodás történt, és valamilyen oldással - igazodással – rendezéssel a magunk erejével is ’kijavítást eszközölünk’. Ez alkalmas arra is, hogy egyes érintett teremtők között ’kisimítson’ (újra élővé tegyen) korábban megtört áramlásokat.

        A másik fő út az, hogy egy nagyon alapos ön-igazodással újra élővé tesszük az eredő-forrásunkkal a kapcsolódásunkat [tudatosan összekapcsolódunk a saját (ön)Lényegünkkel, tudatosan beigazodunk a saját eredő ’Ön’-Jellegünkbe], és közvetlenül az itt-és-mostra figyelemmel új áramlásokat (és ’új kiáradásokat’) formálunk meg a belső útmutatónk és a MEGTARTÓK vezetésével. Ilyenkor a régi megtört áramlások (az újak megformálódásához igazodva) lebomlanak. Ma már az ÉLŐTÉR (MINDENSÉG-FORRÁSA) az ilyen Rendezésekhez is ’ADHAT’ Új Teret! (Nyilván az ilyen Rendezéshez hasznos a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK közvetlen vezetését / jelenlétét is KÉRNI mind az Előkészítésnél, mind a Megvalósításnál).

      Ez a Rendezési út akkor alkalmazható leginkább, ha a Közösséget (teremtőt) „idegenség fertőzte meg”, vagyis olyan megtapasztalásba sodródott át, amire nem volt megformált Összecsendülés (olyat tapasztaltak meg, amit nem választottak (így nem Szándékoztak abban az irányban ön-épülni) > és ezért ez NEM-Megtartható megtapasztalás ( „kegyetlenség” és „igazságtalanság / méltánytalanság” olyan dolgok újbóli megérintésére kényszeríteni a teremtőket, amiket már korábban sem választottak megtapasztalni).

       Ilyenkor (ha egyébként valamilyen Különleges út már meg volt nyitva a Közösségben / teremtőkben, ALAPOS ÉRTÉKELÉST igényel annak meghatározása, hogy a „nem választott / nem akart” megtapasztalásból TAPASZTALATKÉNT mi és miért maradhasson meg: mint tudás

(1) csupán Feljegyzésként,

(2) vagy ha a Tapasztalat során fontos és hasznos MEGERŐSÍTÉSEKET tudott megformálni a Közösség, akkor akár ezek Valójukban is megmaradhassanak. Ez utóbbira a megnyitott (akár csak kipróbálás jellegben megnyitott!) Különleges Út lehetőséget teremthet: habár „nem választott és nem akart” volt a Megtapasztalás, de a hozzá kapcsolódóan kinőtt Különleges Ön-épülés Megtartható marad(hat), ha úgy ítél a MEGTARTÓ és a nagy-TEREMTŐ és a MINDENSÉG-FORRÁSA.) Természetesen a Közösségnek / teremtőnek ekkor is szükséges visszaigazodnia a saját alap-harmoniájába / önnön-tiszta-lényegébe-önjellegébe, és majd abból kiindulva épület tovább.

 

      Néha a Rendezés egyik ágára, néha a másikra van szükség (néha együtt). Hasznos, ha mindkettőt megnyitják a Közösségekben…”

 

A HATALOM Birodalmában a nagy-TEREMTŐ és a MEGTARTÓI-Teremtők

az elkezdődött ELLENŐRZÉSEKRE / ÉRTÉKELÉSEKRE alapulóan

megformálhatnak olyan ÖSSZECSENDÜLÉST (a MINDENSÉG-FORRÁSA Jóváhagyása is szükséges ehhez!),

hogy egyes TÉR-Részeket MARADÉKTALAN VISSZABONTÁSRA ÍTÉLNEK

[nem kezdenek neki az adott TÉR-Részhez tartozó helyzetek / Tapasztalatok (más formájú) RENDEZÉSÉNEK.

A Tapasztalatok ilyenkor FELJEGYZÉSBEN kerülnek berögzítésre,

és a maradéktalan Visszabontásra jelölt TÉR-Részek (akár mint megformált anyagi-valóság / anyagi-testek) a SEMMI jellegű (FORRÁS-jellegű) gyors (akár azonnali) Visszabontásra kerülnek].

 

Az ilyen MARADÉKTALAN TÉR-Visszabontás

általában alapos előkészítés után nyilvánul meg úgy,

hogy a VISSZABONTÁSRA rendelt TÉRHEZ kapcsolódó Életek és Megtartható-Való

előzetesen VÉDETTSÉGBE kerül,

és a lehető leghamarabb Át-Vezetésre kerül a Visszabontott TÉR ’helyén’ [a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL] KIÁRADÓ Új ÉLET-TÉRBE.

 

        A GYORS Változások ebben az esetben is rendszerint Fájdalmakkal járnak [a gyors Elengedés akár nagyon fájdalmas is lehet].

        Mint említettem, csakis ÖSSZECSENDÜLÉS lehet az alapja a HATALOM Birodalmában (is) ennek a RENEDZÉSI formának, és az érintett Életeket előzetesen megfelelő VÉDETTSÉGBE szükséges Át-Vezetni.

 

Olyan KEVEREDÉSEN alapuló MEGFORMÁLT-VALÓ (és ehhez tartozó TÉR / ÁRAMLÁSOK) kerülhet Visszabontásra,

amely „MÁR-A-KEZDETEKTŐL”

IRÁNYÁBAN TELJESEN / JELENTŐSEN MÁSHOGYAN KEZDETT EL MEGFORMÁLÓDNI,

mint amelyre a MEGTARTÓI-Teremtő és hozzá tartozó egyedi teremtők a Saját Új-Kezdetükként Előkészültek.

 

Tapasztalat az,

 hogy amikor „MÁR-A-KEZDETEKTŐL”

IRÁNYÁBAN JELENTŐSEN ELTÉRÜL a Megnyilvánulás,

az olyan VALÓ / TÉR / HELYZETEK / ÁRAMLÁSOK megformálását eredményezi,

amelynek RENDEZÉSÉRE nem rendelkeznek sem tudással, sem erővel az érintett teremtők.

 

Ha tudatosan (Összefogással, szabályosan) nekikezdenének egy-egy MEGVÁLTOZOTT TÉR-RÉSZ (és ahhoz tartozó Élet) Kijavításának,

e munkájuk tartama alatt a TÉR egy másik része kezd el olyan mértékben és irányban TOVÁBB-GYENGÜLNI,

ami MÉG TOVÁBB RONT A MEGLÉVŐ HELYZETEN.

 

          A Tapasztalat az, hogy ilyenkor célravezetőbb a RENDEZÉS azon Útját választani, amely a FERTŐZÖTTÉ vált TÉR lehető leghamarabbi Teljes Visszabontásához vezet [a Megtartható ÉLET és Tapasztalatok előzetesen való VÉDETTSÉGBE Át-Vezetése mellett]. A Tapasztalatok szerint célszerű ’szakaszokban’ meghatározni a Visszabontás folyamatát, egymás utáni több részletben Visszabontani a Megjelölt TÉR-Részeket. Ez jobban biztosítja Az-Élet-Folyamatosságát, az érintett teremtők Tudata könnyebben alkalmazkodik a FOKOZATOSAN MEGÚJULÓ TÉRHEZ.

 

        A VISSZABONTÁSRA-JELÖLT-TÉR [az eredetileg Eltervezettől JELENTŐSEN Eltérően megváltozott TÉR] valójában már maga A-TÉR-VESZTETTSÉG.

 

A VISSZABONTOTT-TÉR ’helyébe

AZ-ÉLET számára

a MINDENSÉG-FORRÁSA olyan Új TERET ÁRASZT KI mostanában,

amely már valamilyen VÉDETTSÉGET is megnyilvánít…”

 

 

20200806 (3.r.) 6. pont (elérhető ITT):

      „…Korábban írtam arról, hogy a HATALOM Birodalmának egyes Közösségeiben kezdték meg azokat a KIPRÓBÁLÓ teremtéseket, amelyek a KÖNNYÍTÉSEK megformálására irányultak. A mostani megértések szerint úgy Ítélték meg akkor a TAPASZTALATOK alapján a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓK, hogy LEZÁRJÁK azt a régi Kipróbálást, mert nem tudta segíteni a nehéz helyzetbe kerülteket (a raktárakba összegyűjtött javakkal), és újabb Nehézségeket formált meg (ÚJABB ELTÁVOLODÁSOK formálódtak meg a teremtők között: megindult a tömeges elszegényesedés, és mellette a néhány kiválasztott érdemtelen meggazdagodása)...

       Talán ezért voltak „bizalmatlanok” mostanában a KÖNNYÍTÉSEK BEFOGADÁSA iránt, EZÉRT AKADÁLYOZTÁK (?) TUDATOSAN (?) a Könnyítések beáramlását a Birodalmukba (?)... ez pedig akadályozta a Rend-Tételek Előkészítését is... [„Eltorlaszolták tudatosan a bejárati kapukat” (az egyedi teremtőkben?, és a Saját-Valójukban?) >>> és mostanában IRGALMI Útmutatással nekikezdtek a korábbi „torlaszok” eltávolításának…]

 

            A „mágia” kapcsán [20200402 (7.r.)(10.p.) – elérhető ITT], és a Könnyítéshez kapcsolódó Kipróbáló teremtések kapcsán is említettem, hogy ERŐS irányulás volt valószínűleg a HATALOM Birodalmában a Különleges Megnyilvánulások / Megerősítések (gyors?) (anyaggá?) (kézzel-foghatóvá?) megformálása… és ez ebben az esetben [valamint a sárkány-tojások SZOLGASÁGOT megalapozó felhalmozása esetén is (20191018[1.r.] (II. pont) – elérhető ITT] ELTÁVOLODÁSOKAT eredményezett… talán gyors volt az „anyaggá megformálás”? Talán túlzottan korán nekikezdtek a Kipróbálási Tapasztalatok „anyaggá megformálásának”talán a Kipróbálási-Térből közvetlenül kivezették a Tapasztalatokat, és így azelőtt elkezdődött a Tapasztalatok „anyaggá megformálása”, még mielőtt az minden részletében megfontolásra és Értékelésre került volna

 

            Az EGYEDISÉG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE kapcsán is említettem már, hogy a korai KIPRÓBÁLÁSOKNAK még nem voltak kiforrott szabályai, a Kipróbáló-Terek pedig még közvetlen kapcsolódásban voltak a Birodalom / Közösség más Tereivel. A Különleges Belső-Terek (és általában a Belső-Terek) sem voltak kezdetben még ’rögzítettek’ az ÖN-AZONOSSÁGHOZ, és ez AKARATLAN Kiáradásokat és Befogadásokat / Vegyüléseket / Keveredéseket eredményezhetett.

        Az EGYEDISÉG Birodalmában a Kipróbáló Terek valamelyest jobban elkülönültek már a kezdetektől az ÉLET-TÉR egyéb részeitől, de ott is nehézséget okozott az, hogyan szükséges LEZÁRNI egy-egy Kipróbálást, és mi legyen azokkal a TAPASZTALATOKKAL és a Kipróbálások során megformálódott-Valóval, amelyekről később úgy Rendelkeznek, hogy azt nem folytatják / ne váljon MEGTARTHATÓ Teremtés Alapjává.

        Említettem a 20200723 [1.r.] 1. pontban (elérhető ITT), hogy az EGYEDISÉG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE [a MEGTARTÓI-Teremtőkkel?] most ÉRTÉKELI a korábbi [csupán ideiglenesen Lezárt] Kipróbáló Teremtéseket, és most ÉRTÉKELI azt is, mely Tapasztalatok kerüljenek teljes egészében visszabontásra [és így csak FELJEGYZÉSBEN maradhassanak meg], és mely Tapasztalatok kerüljenek úgy ’KIVEZETÉSRE’ a Kipróbáló Terekből, hogy az majd később MEGTARTHATÓ teremtés Alapjává válhasson

 

            Valószínűleg ez a kezdeti szabályozatlanság [a Kipróbáló Teremtések Újdonsága] lehetett az oka a HATALOM Birodalmában annak, ha olyan rész-elemek is „Kiáradtak-a-TÉRBEN” (elkezdtek anyaggá / áramlássá / térré megformálódni), amelyek még nem formálódtak késszé [még fontolgatás alatt álltak]… Az így HARMONIÁVÁ még NEM formált [Megalapozatlan] Új-Kezdet valószínűleg ’Kereste’ a Harmoniává válás lehetőségét… de mivel ténylegesen még MEGALAPOZATLAN volt, „nem tudott semmiképpen” Harmoniává megformálódni… Valószínűleg ez a Tapasztalat KÖZVETLEN alapja lehet annak a mai ELVNEK, hogy a Kipróbáló-Terekből ’közvetlenül’ semmi sem válhat MEGTARTHATÓ Teremtés alapjává, Kipróbáló-Térből közvetlenül nem nyílhat meg tartós megtapasztalás

20200509 [4.r.] 4. pontelérhető ITT

20200509 [15.r.] 17. pontelérhető ITT

 

            Valószínűleg Fontosság kellene hogy legyen az, hogy

- a HATALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE és MEGTARTÓI-Teremtői a Különleges Utat megnyitott teremtők számára a Különleges BELSŐ (!) Tereket és Utakat Újból Megalapozzák EGYÜTT a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKKEL …

- ha szükséges, akkor a Birodalomban a KÜLÖNLEGESSÉG ALAP-HARMONIÁJÁT a JELENHEZ HOZZÁ KELLENE IGAZÍTNAI

- ezt követően minden lehetséges módon elősegíteni azt, hogy a Különleges Utat megnyitott teremtők újra megnyithassák a Különleges Belső Tereiket és Különleges Belső Áramlásaikat…

- Érdemes megfontolni azt, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalmakból újabb egyedi teremtők kerüljenek Befogadásra a HATALOM Birodalmának Közösségeibe…

 

            Ha a Birodalomtól még távol lévő teremtők száma és a nagy-TEREMTŐ által választott HAZAVEZETÉSI ÚT indokolja, fontos lehet a Hazavezető Gondoskodási TÉR megformálása a Birodalmon belül.

            Említettem, hogy fontos lehet az ’ÉRTÉK-ALAP’ újra Berögzítése a HATALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJÉBEN / MEGTARTÓI-Teremtőiben… Lehetségesnek tartom, hogy az írás 1. pontjában említett ’ÖSSZECSENDÜLÉS Útjának’ az ismételt Berögzítése valójában ennek az ’Érték-Alapnak / Birodalmi-Érték-Rendnek’ az ismételt megalapozása (vagy már a Berögzítése) lehetett… (??)

            Nagyon fontos lenne minden teremtő számára KÖZVETLENÜL [a saját ALAP-ÁRAMLÁSÁBÓL / Élet-Alapjából] újra elérhetővé tenni a HATALOM Birodalmához tartozó Eredendő ’ÉRTÉK-ALAPOT’

 

            Lehetségesnek tartom, hogy a HATALOM Birodalmának [Eredendő, a Harmonikus Kiteljesedést biztosító] ’ÉRTÉK-ALAPJA’ ’nagyon más’, mint a VILÁGÉ vagy a YOSÁGÉ [nekünk eddig ezekre lehetett közvetlen megértésünk]. Lehetséges, hogy ami a YOSÁGBAN már nem egyeztethető össze a MEGBECSÜLÉSSEL [a FÖLD Közösségében a TISZTELETTEL], az a HATALOM Birodalmában a SAJÁT (törvényes) ’ÉRTÉK-Rendjük’ szerint teljesen elfogadott / helyénvaló. [„Amit a YO (mint szülő) nem enged meg a gyermekeinek (mert még nem formálta meg Harmoniává azon Megnyilvánulás Alapját), azt a HATALOM nagy-TEREMTŐJE megengedheti, sőt, ajánlhatja a saját gyermekeinek”…]

            Azon [FÖLD Közösségében élő] Különleges Utat megnyitott teremtők, akik ÖSSZETARTÁSI Alapon majd Közeledést nyithatnak meg később a HATALOM Birodalma felé, a HATALOM Birodalma ALAP-JELLEGÉNEK Meghatározó ALAP-ÉRTÉKEIT is Megérthetik Az-Elkövetkezőben az ÖSSZETARTÁSI Alapú Megnyilvánuláshoz feltétlenül szükséges mértékben.

 

        (…)  A HATALOM Birodalmában megformálódott Nehézségek közül több közvetlenül (és tudatosan) irányul(t) élet-sértésre.

            Korábbi írásban említettem, hogy az ERŐSZAK / KÉNYSZER / Élet-sértés olyan megtapasztalások, amelyek jellemzően az Életet MEGTÖRŐEK, és minden esetben valamilyen speciális (gondoskodást igénylő) Érzékenység is megformálódik a teremtőkben. Az Élet-sértés [mint az Élettel ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN megnyilvánulás] sok HATALOM Birodalmához tartozó teremtőben valósan megformálódhatott, és ez akár az (Ön)Lényegben is EL-VÁLTOZÁSOKAT okozhatott. [20190720elérhető ITT].

            Szükséges lesz majd az IDEGENSÉGEK és JOGOSULATLANSÁGOK leválasztását követően a teremtők TELJES-Valójának [ebben az (Ön)Lényegi-testnek] olyan ’Célzott’ ELLENŐRZÉSE, amely kifejezetten a MEGTÖRÉS jellegek és Bezáródások (ezek tényleges tér-vesztések minden esetben), valamint a ténylegesen ’speciálisan Érzékennyé vált’ ön-részek beazonosítását és megfelelő VÉDETTSÉGBE ’bevezetését’ készítik elő…

 

            Nagy a valószínűsége annak, hogy a HATALOM Birodalmának több / sok teremtőjét érintheti a Jogosulatlan TÖBBESSÉG, és a SZÉTHASADÁSOS Többesség is.

        A Jogosulatlan Többesség Rendezése sürgető / Fontosság minden Közösségben:

20191123 [1.r.] - elérhető ITT

20200509 [14.r.] 16. pont [a Széthasadásos Többesség az angyalokat érinti] - elérhető ITT

20200509 [18.r. és 19.r.] 19. pont [széthasadásos] - elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!