omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (17) 308-327
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (17) 308-327 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (316. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (316. rész)


Az írás 315. része elérhető ITT

 

      Jelenlegi megértésem szerint amit ezután írok most le, az egy formálódó Szabályozás része, a legtöbb részében még EGYEZTETÉS van folyamatban.

      Valószínűnek tartom, hogy vagy a MINDENSÉG-FORRÁSA ÁRASZTOTT KI egy AJÁNLÁST, vagy a nagy-TEREMTŐK közül Kezdeményezték néhányan egy AJÁNLÁS KIÁRASZTÁSÁT vagy ELV megformálását arról, hogy

(1) milyen Feltételek szükségesek ahhoz, hogy a Különleges Tudatosodást egy teremtő Kipróbáló, majd később Tartós jelleggel megnyithassa,

(2) illetve milyen tennivalója / Felelőssége van a Különleges Utat már megnyitott teremtő Életét Közvetlenül GONDOZÓKNAK akkor, ha a teremtőben valamilyen Élettel-Összeegyeztethetetlen (vagy más jelentősebb) EL-Változás formálódik meg; mikor szükséges ideiglenes vagy akár tartósabb jelleggel Lezárni a már megnyitott Különleges Tudatosodást [vagy akár egy folyamatban lévő Különleges Megnyilvánulást].

 

Mivel a Különleges Teremtés is SZABAD teremtés,

a teremtő hozhat bármikor olyan ÖN-Rendelkezést,

hogy végleges jelleggel LEZÁRJA a Különleges teremtést az Életében

(1) akár teljes egészében,

(2) akár csak egy-egy megnyitott Irányában.

Ez a Szabadsága a teremtőnek nem korlátozható.

 

         Jelenlegi megértésem szerint

a Közösségek MEGTARTÓI-Teremtőinek lesz majd a FELELŐSSÉGE annak a Szabályozásnak a Megformálása

[és a mindenkori Tapasztalatok alapján a Jelenhez-Igazító folyamatos Gondozása],

amely meghatározza,

(1)

hogy milyen Feltételek szükségesek ahhoz,

hogy egy Anyagi-Testben élő teremtő Megnyithassa / Megkezdhesse a Különleges ön-épülését KIPRÓBÁLÓ jelleggel,

(2)

és milyen további Feltételek megléte szükséges ahhoz,

hogy TARTÓS jelleggel is megnyithassa az Életében a Különleges Tudatosodást.

 

      A Megértéseim ebben az irányban ma még csupán részlegesek, mert az EGYEZTETÉSEK [(1) részben a nagy-TEREMTŐK / MEGTARTÓI-Teremtők részvételével, (2) részben itt a FÖLD Közösségén belül] még folyamatban vannak.

       A Különleges Utat megnyitott egyedi teremtők a Saját Tapasztalataikra alapulóan részt vehetnek / részt vesznek az EGYEZTETÉSEKBEN.

     Az AJÁNLÁS vagy ELV nem fog tartalmazni olyan rendelkezéseket, amelyek részletekbe menően Szabályoznák azt, hogy ’Tartalmilag’ a MEGTARTÓI-Teremtőknek a Saját Szabályozásukba mit kell belerögzítenie. Az ELV vagy AJÁNLÁS inkább csak egy ALAPJAIBAN EGYSÉGES Szabályozási-Tervet határozna meg, amelyet tényleges tartalommal minden MEGTARTÓI-Teremtőnek a Saját ALAP-JELLEGÉRE alapulóan, a Közösségében már megnyitott Teremtési irányokra figyelemmel lenne szükséges ’feltöltenie’. Az ELV vagy AJÁNÁS inkább egy olyan ’segéd-anyag’ lenne, amely Felhívja a MEGTARTÓI-Teremtők figyelmét azon fontos területekre, amelyeket Szabályozásban is fontos lenne mielőbb Rendezni.

      Ez az ALAPJAIBAN [csupán Alapjaiban (!)] EGYSÉGES Szabályozás Az-Elkövetkezőre egy olyan gyakorlati haszonnal is rendelkezhetne, hogy egyszerűbb lenne az ÖSSZETARTÁSI Alapú Egymást-Segítés, mert egyszerűbben Megérthető lehetne azon másik Birodalom / Közösség KÜLÖNLEGESSÉGRE vonatkozó Szabály-Rendszere, amely felé a Megerősítő Segítség irányul. Az ÖSSZETARTÁSI Alapon más Közösség felé irányuló Megerősítés során a Segítséget adó Különleges Utat megnyitott [MEGTARTÓI és egyedi] teremtők egyszerűbben Megérthetnék azokat a KÜLÖNBÖZŐSÉGEKET, amelyek az ÖSSZETARTÁSI Alapon egymáshoz kapcsolódó Közösségek KÜLÖNLEGESSÉGI Szabályozásaiban vannak…

 

A FÖLDÖN az ÖSSZETARTÁSI Alapú Megnyilvánulások megalapozásra kerültek az ÖSSZETETT-Belső-Különleges-Térben, Kipróbáló teremtés nyílt meg az alapja megformálása érdekében:

20200718 [3.r.] 6. pontelérhető ITT

 

Az ÖSSZETARTÁSI Alapú Megnyilvánulások 3 FŐ ÁGA:

20200806 [5.r.] 9. pontelérhető ITT

 

 

            A Különleges Tudatosodás KIPRÓBÁLÓ jelleggel való megnyitásához ’Teljes’ BIZALOM szükséges.

         Ez ma már azt is jelenti, hogy a teremtő legalább a Saját Élete [és az őt Életre Befogadó Birodalom és Közösség] MEGHATÁROZÓIBAN Tudatossá vált:

- a Megformált-Életében rendelkezik Tudatossággal [ez a Szándék-Formálás elhagyhatatlan alapja] és Ön-Ismerettel / Ön-Tudatossággal,

- az őt Életre-Befogadó Közösség ALAP-JELLEGÉBE Beilleszkedett [ez a FÖLD Közösségében azt jelenti, hogy Tudatossá vált a TISZTELET Meghatározóiban, és ennek megfelelően nyilvánul meg az életével].

- A Különleges Teremtésnek az általa Választott Irányaiban már rendelkezik egy ’Alap-Ismerettel’, Megértette a Különleges Tudatosodás Lényegét-Célját-Értelmét és Főbb Meghatározóit. Ha képes [kétségek nélkül] BIZALOMMAL Elfogadni mindezen Megértéseire / Tudására alapulóan azt, hogy a MEGTARTÓI-Teremtője közvetlen útmutatása szerint Belső ön-épüléssel kezdhet el egyre Közelebb Húzódni az Életét Közvetlenül GONDOZÓKHOZ, akkor nyithatja meg a Különleges Tudatosodást Kipróbáló jelleggel.

 

EGYETÉRTÉS formálódott meg már abban a Szabályozási-részben, hogy immár ahhoz,

hogy a Kipróbálások Tapasztalatai alapján

a teremtő meghozhassa azt a Választását,

hogy általa szabadon Választott Irányokban TARTÓSABB Belső Különleges Összekapcsolódást is megformál az Életét Közvetlenül GONDOZÓKKAL,

a MEGTARTÓI-Teremtője által megformált Szabályozásban rögzített egyéb Meghatározóknak is meg kell felelnie.

 

Olyan további SAJÁT TAPASZTALATON (!) alapuló TUDÁS [MEGÉRTÉS] Biztossá felépítését teszik szükségessé ma már a MEGTARTÓI-Teremtők ilyen Szabályozásai,

amelyek egyfelől a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK AJÁNLÁSAI szerint,

másfelől a nagy-TEREMTŐK által Megformált SZABÁLYOK és a MEGTARTÓI-Teremtő Saját Szabályozása szerint

ELHEGYHATATLAN Feltételei annak,

hogy egy teremtő TARTÓSAN is Választhassa a Különleges Tudatosodást.

 

Ezek olyan Feltételek,

amelyek biztosítják azt,

hogy sem a teremtő önmaga ’ne sérülhessen meg’ a Különleges ön-épülése során

[ne okozhasson ez a Választása EL-Változást önnön-lényében],

sem pedig más teremtőkre vagy bármely TÉRRE kiterjedően ne lehessenek EL-VÁLTOZÁST okozó megnyilvánulásai a teremtőnek.

 

            A Különleges Megnyilvánulás Meghatározója az, hogy semmiképpen NEM RONTHATJA A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET HARMONIÁJÁT, és ha lehetséges, akkor JOBBÍTANIA kell.

 

Az egyik általánosan elfogadott Feltétele a Különleges Tudatosodás TARTÓS Megnyitásának

az ERŐSSÉ megformált BIZALOM mellett a TÜRELEM.

 

            A bevezető képek helyzeteiben a türelmetlenség, illetve a Megfontoltság hiánya ismerhető fel.

 

A Megfontoltság hiánya és a türelmetlenség

(1)

nem csak azok Életét TÖRTE MEG [vagy akár pusztította el azonnal],

akik ilyen módon nyilvánultak meg,

(2)

hanem MINDIG másokra / más TEREKRE TOVÁBBERJEDŐ pusztító áthatásban is megnyilvánult.

 

            Magának a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK is volt olyan kellően meg NEM Fontolt Kiáradása, amellyel AZ-ÉLETBEN máig ható / mind a mai napig Továbbterjedő EL-VÁLTOZÁSOKAT okozott.

A YOSÁGBAN megformálódott Első-SÚLYOS-Sérülésben

a MINDENSÉG-FORRÁSA mostanra kizárólagosan ÖNNÖN FELELŐSSÉGÉT határozta meg,

és ezért MINDEN (!) ebből Továbbterjedt EL-VÁLTOZÁS REND-TÉTELÉBEN KÖZVETLENÜL MAGA is részt vesz,

és jellemzően [nagyobb erejű] KÖNNYÍTÉSEKKEL segíti azon EL-VÁLTOZÁSOK TELJES-RENDEZÉSÉT,

amelynek megformálódásában a teremtőnek nincsen Saját Felelőssége.

 

20200118 elérhető ITT

20200627 [4.r.] 3. pont [a MINDENSÉG-FORRÁSA nem kellően megfontolt KIÁRADÁSA okozta a YOSÁG Első-SÚLYOS-Sérülését] – elérhető ITT

20200908 [202.r.] 79. pont [a Távolságtartási Nehézség eredője] – elérhető ITT

 

20200908 [254.r.] 96.p. I. alpont –[a KÖNNYÍTÉS olyan ÖN-RENDELKEZÉSEN alapul, amelyben a MINDENSÉG-FORRÁSA a SAJÁT FELELŐSSÉGÉT is meghatározta] – elérhető ITT

KÖNNYÍTÉST azért ADJA a MINDENSÉG-FORRÁSA, mert a SAJÁT Felelősség HIÁNYA miatt a teremtőnek nincsen közvetlen útja a Rendezéshez

20200908 [229.r.] 87. pontelérhető ITT

20200908 [296.r.] 111. pont elérhető ITT

20200908 [298.r.] 111. pont elérhető ITT

 

KÖNNYÍTÉST a FÖLD Közösségében a FÖLDANYA KÉRHET, AJÁNLÁSOKAT tehetnek:

20200908 [246.r.] 94. pontelérhető ITT

Könnyítés: a Különleges Megtapasztalás során megformálódott EL-VÁLTOZÁSOK Rendezésére SPECIÁLIS Szabályok vonatkoznak, nagyon sok KÖNNYÍTÉS lehetséges:

20200908 [247.r.] 94. pontelérhető ITT

 

 

 TÜRELEM [Tudatos] Felépítése és Megnyilvánítása

a FÖLD Közösségében is fontos Feltétele annak,

hogy egy teremtő a Különleges Tudatosodást már TARTÓS jelleggel is Megnyithassa az Életében.

 

A TÜRELEM

[és részben az IGYEKEZET – amely ugyancsak Feltétele a Különleges Tudatosodás TARTÓS Megnyitásának]

a MEGFONTOLTSÁG Felépítésének fontos ALAPJA [Alap-Értéke].

 

Ma még a MEGFONTOLTSÁG [a FÖLD Közösségében is]

a már TARTÓS jelleggel megnyitott Különleges Ön-épülés során építhető fel,

egyes részeiben pedig csak a megnyitott SPECIÁLIS Tudatosodás során.

 

A már TARTÓS jelleggel megnyitott Különleges és Speciális Tudatosodás során

(1)

nyílhatnak meg / formálódhatnak meg az egyedi teremtőkben azok a Belső-Terek-és-Áramlások,

(2)

illetve ekkor nyílhatnak meg a MEGTARTÓI-Teremtő / nagy-TEREMTŐK / a MINDENSÉG-FORRÁSA azon BELSŐBB-TEREIHEZ való Közvetlen Hozzákapcsolódás Lehetőségei,

 amelyek a HARMONIA Megformálásának,

A-LÉTEZÉS és ÉLET, A-TÉR / A-MEGNYILVÁNULÁS / A-SZABADSÁG

olyan mélyebb Összefüggéseit is [SAJÁT TAPASZTALATON alapulóan (ez nagyon fontos)] Megérthetővé teszik,

 amelyek fontos pillérei a MEGFONTOLTSÁG egyre teljesebbé váló felépítésének.

 

            Ha itt a FÖLD Közösségében élünk emberként, közvetlen Saját Tapasztalaton alapulóan nem tudjuk MEGTAPASZTALNI és MEGÉRTENI azt, hogy például a többi égitest [ÉLET-TÉR] milyen jellegű és hogyan mozognak, egymáshoz milyen áramlások kapcsolják őket, és ezek az áramlások honnan  erednek / hová tartanak / hogyan mozognak, és a különféle TÉR-Jellegek egymás közelébe érve hogyan változnak.

            Emberként azért sem vagyunk képesek ezt Közvetlenül Megtapasztalni és Megérteni, mert az emberi életünk túl rövid ahhoz, hogy minden részletében Megérthessük a Földünkön kívüli TÉR Nagyobb Változásait, illetve azért is lehetetlen a számunkra mindez, mert az Érzékelésünk elsődlegesen az Anyagi-Test által is ’bejárható, megismerhető’ közvetlen Térre terjed ki.

A Különleges és Speciális Belső-Térrel

ma már lehetséges

a MEGTARTÓI-Teremtő / nagy-TEREMTŐ,

sőt, ma már a MINDENSÉG-FORRÁSA és A-FORRÁS

egyes KÖZÖSSÉ-TETT TÉR-Résszel rendelkező BELSŐBB-TEREIHEZ is

Közvetlenül Hozzákapcsolódni.

 

Ez a Közvetlen Belső Összekapcsolódás

a Különleges / Speciális Belső-Terek között formálódik meg olyan formában,

hogy az Anyagi-Testben élő Élet-rész Tudata / Tudatossága is képes legyen közvetlenül ÉRZÉKELNI és MEGÉRTENI azt a Tapasztalatot,

amely ebben a Belső-Térben nyílik meg.

 

Ezekben a Belső-Terekben

az Életet KÖZVETLENÜL (!) GONDOZÓK

a Saját (!) Tapasztalataikat és Megértéseiket is Megismerhetővé tehetik a számunkra.

 

’Láthatjuk’ és Érzékelhetjük A-TERET / AZ-ÉLETET úgy,

ahogyan azt ŐK Érzékelik és Értelmezik, Formálják és Gondozzák.

 

20200908 [291.r.] 107. pont [az ÉRZÉKELÉSSEL EGYSZERRE megnyilvánulhat a MEGÉRTÉS (tehát már nem késleltetetten)] – elérhető ITT

 

         Amit emberként nem tudunk még közvetlenül látni és a kifelé irányuló érzékszerveinkkel megtapasztalni [például azt, hogy a naprendszer egyes részei hogyan kapcsolódnak egymáshoz és más külső TEREKHEZ (vagy akár hogyan és miért került megformálásra a naprendszer)], azt az Életünket Közvetlenül GONDOZÓKKAL felépített EGYÜTTES-ÉRZÉKELÉS során ’láthatjuk’ és Megérthetjük úgy, ahogyan azt ŐK megtapasztalják. Így az emberi formájú Életben Belső megtapasztalással közvetlenül megtapasztalhatunk olyan Tudást és Összefüggéseket, amelyeket külső szemlélődéssel csak több száz élet alatt építhetnénk fel. A Különleges és Speciális KÖZVETLEN (!) Tapasztalat-szerzésnek egyre újabb és újabb Lehetőségei formálódnak meg, az (Ön)Lényegi és Anyagi-Testben élő egyedi teremtők is egyre inkább ’tágíthatják’ a Saját Tapasztalaton alapuló Tudásukat.

 

Ma még/már ELV is rendelkezik arról, hogy

a Különleges [és így a SPECIÁLIS] Megnyilvánulásoknak

szigorúan a meglévő SZÜKSÉGHEZ kell igazodnia,

a meglévő EL-VÁLTOZÁSOK megszüntetése a Különleges Megnyilvánulások egyik legfontosabb FŐ IRÁNYA.

 

Ennek megfelelően a MEGTARTÓI-Teremtők / nagy-TEREMTŐK

a Befogadásukban élő egyedi teremtőket

 olyan Irányú Különleges / Speciális ön-épülésben vezetik [FŐ IRÁNYKÉNT (!)],

amelyben Felépíthetik azt a Biztos Tudást,

amellyel képessé válnak közvetlenül részt venni a KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSOKBAN,

azaz a már meglévő EL-VÁLTOZÁSOK megszüntetésében,

illetve az újabb EL-VÁLTOZÁSOK megelőzésében.

 

Amely MEGÉRTÉSEKET az egyedi teremtők ma még csupán a Különleges és Speciális ön-épülésük során válnak képessé megformálni [például a MEGFONTOLTSÁGRÓL],

azokat a Megértéseiket a Saját Tevékeny megnyilvánulásukkal majd egyre teljesebben beépítik az Életükbe / az egyéb Tapasztalataikba is.

 

Ahogyan így ezek a Különleges és Speciális Utat megnyitott teremtők

’belerögzítik’ a mindennapi tevékenységükbe az általuk már Megértett Új Jellegeket / Új Lehetőségeket,

a Megértésüknek és Tudásuknak ez a [Harmoniaként való] ’beleforgatása / belerögzítése az anyagba’

egyre inkább majd olyan Megértéssé formálódik át

[először csak egyes részleteiben, később egyre teljesebben],

amely egy ’alapozó szinten’ más teremtők számára is MEGÉRTHETŐVÉ

és [VÁLASZTÁSRA alapulóan] a saját Életükbe is BEFOGADHATÓVÁ / Beépíthetővé teszi a MEGFONTOLTSÁG [a Különlegesség, a Specialitás] egyre több rész-értékét.

 

Így válhat / válik már az ÉLET az ÁLTALÁNOS jellegű Megnyilvánulásaiban is egyre Megfontoltabbá… és ahol szükséges, ott a megfelelően TÜRELMESSÉ is.

 

Ha a BIZALOM és a TÜRELEM már képes együtt, EGYMÁST IS ERŐSÍTVE (!) Megnyilvánulni a Különleges Utat megnyitott egyedi teremtőben,

 az a teremtő képes egyre közvetlenebb módon Megnyilvánulni a  SAJÁT Életével ott-ahol-éppen-van olyan formában,

hogy a Különleges és Speciális Megnyilvánulásaival már nem fog kedvezőtlen irányú EL-VÁLTOZÁST okozni sem Önnön Sorsában, sem másokra áthatóan.

 

Mivel képes [a Saját Tapasztalatára alapulóan (!)] Bizalommal és Türelemmel Elfogadni az Életét Közvetlenül GONDOZÓK Belső útmutatásait,

képessé válik ’kivárni’ [= Felismerni] azt a megfelelő pillanatot és megfelelő Tevékeny megnyilvánulási módot,

amikor maga is Tevékenyen / JOBBÍTÓAN hozzákapcsolódhat a [GONDOSKODÓK által Megalapozott és Előkészített] Különleges és Speciális Megnyilvánulásokhoz.

 

A BIZALMA és TÜRELME nem fog benne akkor sem meggyengülni,

amikor például egy Nagyobb Változást megelőzően

[vagy egy Nagyobb Változás során]

a Belső-Útjai ’elcsendesülnek’

[mert vagy ő-maga, vagy akár a GONDOZÓI olyan belső Változást / Ön-Igazodást élnek meg,

amely miatt egy rövid tartamra a Belső-Áramlások / Belső-Utak nem használhatóak].

 

 

Ha egy teremtőben erős a Bizalom, de türelmetlen,

a Különleges Belső Terei és Áramlásai ideiglenesen Lezárásra kerülhetnek részlegesen vagy akár teljesen

[annak érdekében, hogy ez a (jellemzően) Megértési-Nehézsége ne hathasson GYENGÍTŐEN másokra és önmagára].

 

Ha a Bizalom is jelentősebben „meginog”

és azt a teremtő azonnal vagy nagyon rövid tartamon belül nem képes visszaigazítani

[vagy a GONDOSKODÓI Közelségében vissza-Rendezni] önmagában,

az ugyancsak olyan Belső-Jelzés [és Helyzet],

amely miatt a GONDOSKODÓKNAK a Különleges Belső Utak és Terek használatát korlátoznia vagy ideiglenesen Lezárnia is szükséges lehet.

 

Ilyenkor egy TELJES-ELLENŐRZÉS kezdődik meg ma már annak a Meghatározása érdekében,

hogy mi okozta a teremtő Életében ezt a JELENTŐS (!) EL-Változást.

 

A Bizalom az Élet-Alap fontos része.

Ha egy Különleges Utat már Tartósabban megnyitott teremtőben

a Bizalma [és akár a Türelme, Igyekezete (mint a MEGFONTOLTSÁG fontos alapjai)] „elbizonytalanodik”,

az egy Élettel-Összeegyeztethetetlenség Veszélyét is Jelezheti

[vagy a teremtőben önmagában, vagy pedig egy másban Jelző SÚLYOS Élettel-Összeegyeztethetetlenség Érzékelését Jelzi],

és ezért a Különleges KIÁRADÁSAINAK a Lehetősége AZONNAL TELJES-LEZÁSÁRA kerül,

és TELJES-ELLENŐRZÉS nyílik meg az Életében AZONNAL.

 

Ha lehetséges, akkor csak a KÜLÖNLEGES / SPECIÁLIS KIÁRADÁSAINAK a Lehetősége kerül azonnali Teljes-Lezárásra azért,

hogy a teremtő az ÖN-ELLENŐRZÉSÉBEN önmaga is megnyilvánulhasson a Különleges Belső-Terei és Áramlásai használatával.

 

A Különleges Belső-Terek-és-Áramlások

csak abban az esetben kerülnek az Életet Közvetlenül GONDOZÓK Rendelkezéséből eredően Teljes-Lezárásra,

ha Élettel-Összeegyeztethetetlen EL-VÁLTOZÁS is Jelez a teremtőben önmagában,

illetve a teremtőben Felismerhető az ÖN-Bezárás vagy más „élet-gyengítés” [a  Harmoniától EL-TÁVOLODÁS].

 

Ez az ideiglenes Lezárása a Különleges / Speciális Belső-Tereknek-és-Áramlásoknak

Óvja a teremtő Önnön Életét is

[a Különleges Megnyilvánulás nem erősítheti fel az EL-Változásokat,

nem nyilvánulhat meg Életet gyengítő Kiáradásokban;

a Különleges Áramlások nem használhatóak fel Életet gyengítő Megnyilvánulásokban].

 

Ha a Különleges / Speciális Utat megnyitott teremtőben olyan EL-VÁLTOZÁS formálódott meg

[Tartós jelleggel, vagy akár egy rövidebb tartamban],

amely az Életét Közvetlenül GONDOZÓK Különleges / Speciális Közelségében nem Igazítható ki azonnal,

a Különleges Kiáradásai / Megnyilvánulásai a teremtőnek ideiglenesen Lezárásra kerülhetnek mindaddig,

amíg a TELJES-ELLENŐRZÉS ÉRTÉKELÉSE alapján nem kezdődhet meg ezen Lezárás visszabontása.

 

 

20200908 [227.r. és 228.r.] 86. pont [a Közeli-Összekapcsolódás Közvetlen-Áramlásait Megújította a FÖLDANYA (Szabályozható, Lezárható veszély esetén)] – elérhető ITT

 

20200718 [1.r.] 3. pont [a FÖLDANYA JELEZTE, hogy a MEGÚJULÁSI-TÉRBE való biztos berögzülést követően vesz majd részt az ÖSSZETARTÁSBAN (részt vett olyan EGYEZTETÉSBEN, amelyben az ÖSSZETARTÁSBAN részvétel Feltételei / Irányai kerültek meghatározásra)] – elérhető ITT

20200718 [2.r.] 5. pont [miért fontos a FÖLDANYA részvétele az ÖSSZETARTÁSBAN? (Mert Kiterjedt Harmoniákat képes megformálni)] – elérhető ITT

A FÖLDANYA HARMONIÁT megformáló speciális útja / kiterjedtebb-harmoniák megformálásának lehetősége / több Meghatározó figyelembe vételével is képes a FÖLDANYA GONOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁK megformálására:

20200509 [10.r.] 11. pontelérhető ITT

20200509 [12.r.[ 12. pont [már a VILÁGBAN elkezdte felépíteni az Igyekezet-jelleget] – elérhető ITT

 

Az írás folytatódik a 317. részben, elérhető ITT

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!