omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (17) 308-327
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (17) 308-327 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (320. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (320. rész)


Az írás 319. része elérhető ITT

 

            A FÖLDANYA NYERS EREJE kapcsán írtam [20180608elérhető ITT]:

 

        „…A FÖLD-Világa ÖNNÖN MAGJAINAK és az Érintetteknek [>>> a FÖLD Közösségében a ’Szolgálat’ kiterjedtebb Útjain megnyilvánulóknak]

            A mai lejegyzésben (1) ’fájdalmasságot’, és (2) a belőle megnyílt FÖLDI-Világi ’Különlegességet’ érintek. Arról írok, hogy ’nagyon régen’ egy nagyon-nagy [vagy inkább már szinte az egész megnyilvánult lényt átható] ’fájdalom’ [(~NEHÉZSÉG)(EL-Változás) ’majdnem-hiány’ >>> és ebből eredő sajátos bezáródottság (ön-bezártság)] hogyan vált megnyilvánulttá a FÖLDANYA-lényében (!) [a FÖLD-Világában (?)] >>> majd pedig ebből út nyílt egy különleges ön-erő megtapasztalására, amely így kiterjedhet a FÖLD Közösségének minden Természetes Létezőjére (és ebből eredően megnyílhat bármely megnyilvánulásukból / teremtésükből).

           Az, hogy megnyilvánulhat akár minden teremtő bármely megnyilvánulásából kiindulva, nem jelenti azt, hogy e különleges megtapasztalás meg is nyilvánul minden teremtésben. Jellemzően csak nagyon pontosan meghatározott feltételek mellett ’tapasztalhatják meg’ e fájdalom-jelleget / nehézség-jelleget (és a hozzá kapcsolódó Tudatosítást) azok, akik erre megfelelően előkészültek, és a maguk számára valósan is (= kifejezetten, tudatosan) megnyitották az ehhez tartozó Tudatosodást.

 

            A fájdalmasságot (a jelenleg használt értelmében inkább ’Nehézséget’) is érintő Tudatosításhoz tartozó ön-erőt pontosabb kifejezés híján [csak-valamelyest közelítően (!)] egyfajta nyers-erő és nyersesség [’A-Nyers’] kifejezéssel tudom jelölni. A nyersesség kezdetben egyfajta durvának-látszó-erőteljességként is érzékelhető.

         Ez a nyersesség még csak érintőleg sem azonos azzal, mint amit a 20151206-i lejegyzésben (elérhető ITT) nyers durvaságként érintettem, és amely inkább már egyfajta erőszakosság és kényszer, a domináns vagy ’felette-álló’ kíméletet nem tanúsító nyers (akár már pusztító) ereje / megnyilvánulása.

       Pontosabb megnevezés híján azonban jelenleg nem tudom még másként megjelölni ezt a ’FÖLDI-Világi Egyedi Jelleget’ [ebben a formájában csak itt a FÖLD-Világában megnyilvánuló ’különlegességet’ (= Megerősítő ÖN-ERŐT)].

 

            Leginkább a MEGBOCSÁTÁS [FÖLDI-Világi] EREJÉT érintő lejegyzésekben említettem a FÖLDANYA [és ebből eredően a FÖLD Világa (mint Teremtő Közösség)] ’Életének’ [és ÚTJÁNAK] azt a nagyon nehéz Szakaszát, amikor egy ’megszületésre elindult’ ’magzata’ [= ÚJ-KEZDETE] [a mai TELJESSÉG ERŐNEK a MEGBOCSÁTÁS EREJE] ’semmivé vált’ [nem tudott megszületni, akkor-és-ott nagyon régen nem tudott Életté válni].

         A saját EREJÉNEK (mint ön-részének) ilyen semmivé válása [elveszítése, tőle-elszakítása] olyan nagyon mély fájdalmat hívott elő a FÖLDANYÁBÓL-MAGÁBÓL, ami a majdnem-teljes-reményvesztettségbe, ezáltal a ’Semmivé-Válás-Szélére’ vitte el a FÖLDANYÁT.

            Mivel Fájdalmasságot érintek, ezt csak a legszükségesebb mértékben teszem jelenleg is.

            A ’magzat’ [egy ÖN-RÉSZ] [ÚJ-KEZDET, ÚJ ALAP-HARMONIA] [tulajdonképpen az ÖnLényegből a Megformált ÖnValóvá éppen megnyíló egyik ön-kiterjedés / ön-rész] semmivé válása a saját lényeg / a saját Való egy részének kiszakításaként-kiszakadásaként vált érzékelhetővé [Tudatosíthatóvá] a FÖLDANYA számára. Habár az, ami egy Létező ÖnLényege [önnön eredendő Valója] soha nem szakadhat el végleg a Létezőtől, akkor-és-ott ez a Változás [be-nem-teljesedett-kiteljesedés] VALÓS Veszteségként mutatta meg magát / vált érzékelhetővé a FÖLDANYA [és Közössége] számára. [Mivel az ilyen eredő-lényeg valósan nem szakítható el a létezőtől, ezért jelöltem ’majdnem-hiányként’ az ilyen megtapasztalást.]

 

Az ’elkeseredés’-és-a-fájdalom

[ha csak egy rövid (valósan egy rövid) tartamra is]

olyan MÉLY [=kiterjedt] remény-vesztettséghez nagyban hasonló FÁJDALMAT,

’ÉLETTEL-ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN’-jelző-érzetet váltott ki a FÖLDANYÁBÓL

[a FÖLDANYÁBÓL-MAGÁBÓL (!)],

ami valamelyest közelítően úgy is jellemezhető, hogy

’abban a pillanatban már nem akart tovább élni,

nem akart másokról tovább gondoskodni,

és nem akarta azt sem, hogy az ÉLETÉT GONDOZÓI róla tovább gondoskodjanak’.

 

Nem volt ebben senki „ELLENÉBEN” ártó vagy bántó-sértő irányulás,

nem akart vele senkinek sem rosszat

--- csupán valahogyan az ’élet’ ’kedve’ tűnt el belőle szinte teljesen egy rövid tartamra.

 

Ezzel ’szinte egyszerre’ egy ’NYERSESSÉG’ ’mutatta meg magát a lényében’,

amely teljesen ismeretlen / új volt a számára.

Indulat-szerűen, furcsán (talán meglökően, erővel) jelzett / jelentkezett a ’legelején’.

 

       Mára a tapasztalat az, hogy ’nem egyformán érzékelik’ ezen ön-erő [az ÖN-Azonosság felerősítése?] legelső jelentkezését a létezők. Ennek elsődleges oka valószínűleg [a létezők valós egyedisége mellett] magának a nehéz helyzetnek az egyedisége, amely az ön-erő megnyílásához elvezet.

 

            [2021.06.05.: A jelenlegi megértésem szerint a ’nyersesség’ amit a FÖLDANYA akkor megtapasztalt (és amely ’Visszafogta’ attól, hogy belesodródjon A-SEMMIBE), A-SEMMI [azaz A-FORRÁS] ERŐTELJES IRNYBAN-TARTÁSA volt, amelyet a FÖLDANYA akkor tapasztalt meg KÖZVETLENÜL legelőször…. vagy másodszor. Valószínű, hogy legelőször akkor tapasztalta meg ezt az erőteljes IRÁNYBAN-TARTÁST, amikor a „kiszakadását” követően az ’Visszarántotta A-SEMMIBŐL’ (?)]

 

            Mivel maga a FÖLDANYA egy Közösség MEGTARTÓI-Teremtője, és így egy olyan GONDOSKODÓ, Akinek a Közösségében rajta kívül természetes módon más Létezők is ’bekapcsolódva-és-összekapcsolódva vannak’, viszonylag hamar Felismerte azt a FÖLDANYA [az Irányban-Tartó ’nyersesség’ megnyilvánulását követően], hogy ez az ön-bezáródása [a dacosság megnyilvánulásához nagyban hasonló jelleg] rajta kívül pusztulásba vezetheti a már meglévő ’gyermekeit’ [saját ÖN-ERŐIT], és mindazokat az Élő teremtőket is, akik Törvényes Utat nyitottak a Közösségében. Ha a még-meg-sem-született magzatának [ÚJ-KEZDETÉNEK] elvesztése ilyen nagy fájdalomként jelent meg a lényében, akkor milyen nagy fájdalmat jelentene a már hozzá tartozó gyermekeinek / Életeknek az elpusztulása / semmivé válása?

          Emellett Felismerte továbbá azt, hogy ahogyan a saját erejének (önnön része egy darabjának) semmivé válása neki-magának ilyen mély fájdalmat okozott, valószínűleg az ő-maga semmivé válása is hasonló mély fájdalmat [és ’hiányt’] eredményezne ’abban-a-Nagy-Egészben’, amelynek ő-maga is csupán egy része.

        Visszaidéződött annak a tudása is a FÖLDANYÁBAN-MAGÁBAN, amit ’magzatként’ élt meg: magzatként a FÖLDANYA végighaladt ’Anyjával’ együtt-és-EGYKÉNT egy Újrateremtésen, amikor megélték a családból való kiszakadást és az oda való hazatérés hosszú, sokszor keserves útját, végül a hazatérés boldogságát. [Ez valószínűleg egy korábbi Megértést-segítő kép lehetet, amellyel elkezdte értelmezni a korábbi „kiszakadását”, és segítette Megérteni azt, hogy most (a VILÁGBAN) még nincsen az eredeti otthonában.]

 

’Tudta’

a FÖLDANYA

(hiszen magzatságában már közvetlenül, a saját lényében megtapasztalta), hogy

VAN VISSZATÉRÉS A BOLDOGSÁGBA még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben is,

HA

TARTJA MAGÁT AKKOR-ÉS-OTT-ÉS-ÚGY AHOGYAN AZ A SZÁMÁRA LEHETSÉGES

[ha TUDATOSAN az ÉLETET VÁLASZTJA (!)].

 

            Mindezek felismerése viszonylag  hamar visszavezetteAz Élet (Választásához és) Folytatásához a FÖLDANYÁT, és ahhoz is, hogy felelős MEGTARTÓI-Teremtőként Gondoskodjon a Közösségéhez tartozó létezőkről.

            Ezen Megtapasztalásának egy különleges ’nyom-vonala’ ’megmaradt’ a FÖLDANYÁBAN-MAGÁBAN, méghozzá nem csupán ’emlékként / emlékeztetőként’, hanem ’Valóságként (megnyitható megtapasztalásként) Tartatott meg’ [2021.06.05.: valószínűleg már akkor is a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK AJÁNLÁSÁRA].

            ’Maradt’ [vagy pontosabb talán úgy, hogy megformálódott] a FÖLDANYÁBAN-MAGÁBAN [Önnön Lényében, a maga megnyilvánult Valójában] egy (majdnem-)hiány’ [Emlékeztető (?)] [vagy egy sebhez valamelyest hasonló megnyilvánulás (nem valódi seb, nem valós hiány)], amely sajátos [különleges!] módon ’NEM MÚLT EL’, ’nem halványodott’, és bizonyos helyzetekben pontosan jól láthatóan megmutatta magát. [2021.06.06.: Lehetséges, hogy ez az egyik eredője annak, hogy a FÖLDANYA viszonylag gyakran ’Emlékeztető megtapasztalásokba’ is vezeti a teremtőit: 20200908 (36.r.) 24. pontelérhető ITT.]

            MAGA-A-FÖLDANYA is átélte [újra átélte] [és bizonyos tartam eltelte után és/vagy a fájdalom / (immár) NEHÉZSÉG egy bizonyos erősségének megnyilvánulásakor a FÖLD-Világa ÖNNÖN MAGJAI is] ezt a sajátos ’majdnem-hiányt’ / fájdalmat, amely teljes egészében azután sem szűnt meg (azután sem vált semmivé), hogy a FÖLD-Világában az a régen elveszített ’Magzat’ [ÚJ-KEZDET] újra megfogant, majd pedig a maga valójában ’meg is született’ [MEGBOCSÁTÁS EREJE, SZÉP ERŐ (ezek EGYÉ  válásából nyilvánult meg a TELJESSÉG EREJE), az ÉLET-HATÁR ERŐ]. [A ’Visszacsengés’ eredője a FÖLD Közösségében?]

            ’Még ma is Érzékelhető’ ez a különleges emlékeztető vagy belső-vezető (heg / seb) --- immár (1) részben mint valóság [= Megformáltság], (2) részben mint (csupán) emlékeztető (lenyomat).

            Jellemzően akikben megjelenik [Érzékelhetővé, ezáltal közvetlenül (!) Tudatosíthatóvá / Megérthetővé válik] az ehhez tartozó ’nyersesség’ (’Nyers’-erő, kezdetben akár mint a lényükből megnyilvánuló egyfajta durvaságot is felmutató nyersesség), ’közel kerülnek’ a ’saját lényük’ [ebben legjellemzőbben a FÖLDI-Világi kiterjedtségük / megnyilvánult-lényük] egy olyan ’mélységéhez’, amelyben NAGYON-NAGY, HATALMAS ÖN-ERŐ Nyílik-és-VAN. Ez az Erő vagy Hatalom abban a régebben megnyilvánult nehéz helyzetben vált saját erejévé a FÖLDANYÁNAK-MAGÁNAK, és ez az, amellyel tulajdonképpen képessé vált ’visszahúzni saját magát a semmivé válás széléről’.

 

       Nem feledkezett meg a FÖLDANYA arról, hogy abban a régi nagyon nehéz helyzetében sem volt egyedül, és voltak olyan VILÁGI [és részben a YOSÁGBÓL eredő / KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő] [KÖZELI (!)] ’támaszai’, akik nélkül talán nem lett volna képes ’visszatérni az Élethez’.

       A BIZALOMHOZ kapcsolódó lejegyzésben [20171123elérhető ITT] érintettem az ÉLETET GONDOZÓK Felelősségét a Megtartásukba tartozók ’Boldogulásáért / boldogságáért’.

Habár a nagyon mély fájdalmakban

a teremtők hajlamosak olyan mértében ’bezárni saját magukat’,

hogy már nem is érzékelik a társaik és az Életüket GONDOZÓK támogatását és Megerősítését [20160812elérhető ITT],

Tapasztalati Tudás az,

hogy a nehéz helyzetekben soha nincs senki egyedül,

és ha képes az ilyen sajátosan bezáródott  teremtő csak egy kicsit ’megnyílni’ / Bizalommal lenni  A-LÉTEZÉS felé,

akkor jellemzően képes BEFOGADNI és/vagy MEGNYITNI olyan MEGERŐSÍTÉST [Közvetlen GONDOSKODÁST],

amely visszavezetheti őt ’saját magához’ és a ’Boldogságába’.

 

            Ami érdekes [különleges] ebben a most érintett FÖLDI-Világi ’nyersességben’ / ’Nyers’-erőben [amely olykor (egyes teremtőkben) valóban egy közvetlen ártó szándék nélküli furcsán-durva megélés, amely kezdetben a kellően nem kiegyensúlyozott teremtőben egy kisebb erőszakos tettben is megmutathatja magát] az az, hogy MIÉRT tartotta meg ’Valóságként’ [Megformált-Valóként][nem csupán emlékként / Feljegyzésként] az ehhez tartozó megtapasztalását-és-megélését a FÖLDANYA.

            Habár lehetséges, hogy ezen ’ÉRZÉKENYSÉG’ ’emlékbe áthelyezésével’ [egy végleges Lezáró megélést követően] bizonyos tekintetben MAGÁNAK-A-FÖLDANYÁNAK és a FÖLD Közösségében élőknek is ’könnyebb’ lehetne egyes kiterjedéseiben az élete [ugyanis ez a Fájdalom nem jelentkezne bizonyos helyzetekben Valóságként / valós megtapasztalásként],

 

a FÖLDANYA mégis ÚGY ÍTÉLT

[ezen ÖN-Rendelkezését most is fenntartotta / megerősíti], hogy

FONTOS [Nagyon Fontos]

annak az Ön-ERŐNEK a TUDATOSÍTÁSA

[a FÖLD Közösségében Élők saját lényében valós ön-erővé felépítése / Megtartása]

[természetesen Szabad Választáson alapulóan],

amely egy végletesen nehéz helyzetéből MAGÁT-A-FÖLDANYÁT is sikeresen ’visszavezette / vissza-IRÁNYÍTOTTA az Életbe’:

visszavezette ahhoz, hogy

(1) ’akarjon élni’, és hogy

(2) BÍZZON mind magában, mind abban a (’MINDENHATÓI’ / Eredő) SZÁNDÉKBAN (Célban, Értelemben),

AMELY ÚTJÁRA INDÍTOTTA  Őt-Magát és a Közösségét.

 

            Tudva ma már azt, hogy a FÖLDANYA [és így a Közössége] megfoganásában / megnyilvánulásában maga a ’SZOLGÁLAT’ [és általában a KÜLÖNLEGESSÉG] milyen fontos ’MEGHATÁROZÓ’, érthetőbbé válhat, miért nem váltotta át ’Emlékké’ a FÖLDANYA ezt a korábbi nehéz megélését [az Emlékről: 20161104elérhető ITT], és így miért nyitotta meg annak az útját, hogy ezt a ’NAGYON KÜLÖNLEGES [mai fogalommal: SPECIÁLIS] ön-erőt’ minden gyermeke megismerhesse és a saját lényében megnyithassa / megtartottá tegye.

            A ’SZOLGÁLAT’ különféle útjain elinduló teremtők ’Boldogságát’ [létezésük és útjuk értelmét, örömét] az adja, ha képessé válnak olyan ön-erőkben megnyilvánulni, amivel KÖZVETLEN módon (= a saját erejükben) hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy

az EL-Változások megszűnjenek,

a valós veszélyek elháruljanak,

a teremtők tudatossá váljanak a saját teremtő lényükre és útjukra kiterjedően, és így képessé váljanak újabb EL-Változások nélkül megélni a saját (egyéni és közösségi) Harmoniájukat.

 

            A VILÁG és a YOSÁG főbb ’Meghatározóiról’ szóló lejegyzésben [20171114elérhető ITT] érintettem, hogy a FÖLD Közösségének teremtői [ebben természetesen MAGA-A-FÖLDANYA is] kiemelkedő, különleges figyelmességgel irányulnak arra, hogy MEGISMERJÉK a saját lényüket és a természetes teremtőtársaikat, és hogy az őket érintő kiterjedésben MÉLYEBB ÖSSZEFÜGGÉSEIBEN is MEGÉRTSÉK ’A Teremtést’, ’A Megnyilvánulások Értelmét’.

 

A FÖLDANYA [utólag is]

ezt a már-már végletes / végzetesen nehéz / EL-Változtató megélését

a MAGA számára is olyan fontosnak, meghatározónak ÉRTÉKELTE,

amelyet a ’SZOLGÁLAT’ Útjain megnyilvánulóknak [a ’SZOLGÁLAT’ kiterjedtebb útjain megnyilvánulóknak][a SPECIÁLIS Tudatosodást megnyitóknak (?)]

mindenképpen megtapasztalniuk és megélniük szükséges

[hogyan tarthatják meg nagyon nehéznek (Élettel-Összeegyeztethetetlennek) érzékelt helyzeteikben is (elsődlegesen a saját természetes erejük által)

önnön teremtő lényüket-és-helyzetüket a saját maguk által választott és megnyitott úton és teljességben].

 

       20200908 [274.r.] 102. pont 4. alpont [a MAGOK [(Ön)Lényege] és a FÖLDANYA elkezdték megformálni a személyhez igazodó SPECIÁLIS Védettséget, amely lehetővé teszi majd az Élettel-Összeegyeztethetetlen jellegekhez való Közelebb húzódást a MEGÉRTÉS érdekében; lehetővé teszi az OLTALOM-TÉRBE belépést, a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL és A-FORRÁSSAL KÖZÖS-TEREKBEN Jelenlétet] – elérhető ITT

 

         Ez most éppen szoros összefüggésben van azzal is, hogy ma már a VILÁG teremtői a nagyobb Váltások alkalmával megtapasztalják és megélik (!) a saját halhatatlanságukat és mulandóságukat. Bővebben: 20180419elérhető ITT.

 

            ’Először’ a [már Különleges Tudatosodás Kipróbáló jellegben megnyitott] teremtők ’nehezebb’ [= tudatos igyekezetet igénylő (az Igyekezetről 20160715)], ám nem végletesen nehéz átélésekben ’kezdik tanulni’

(1)   a ’Bizalmat’: amely egyfelől a saját teremtő lényükre irányul (megtanulnak bízni a saját már megnyilvánulttá vált erőikben), másfelől a társak és az Életüket Közvetlenül GONDOZÓK felé irányul (illetve felőlük irányul a teremtő felé).

(2)   A Bizalom felépítése és tudatos megtartása mellett a másik nagyon fontos ’alapkő’ a saját harmonikus teremtő jelenlét Tudatos Megtartásának / Megnyilvánításának a biztossá tétele --- méghozzá abban a formában, hogy amikor másokat is Megerősítő teremtésben nyilvánul meg a teremtő, azt EGY-ként nyilvánítsa meg az Életét Közvetlenül GONDOZÓKKAL. [Ennek érdekében ma már megnyitható a Harmonia-Megformálása Különleges Tudatosodás útja minden FÖLD Közösségében élő teremtő által.]

 

            Az adott teremtő saját választásától függ a legtöbb esetben, hogy mikor nyílik bele az ezen lejegyzésben ismertetett végletesen-nehéz [azt már közelítő] közvetlen Tudatosodásba. Ilyenkor a saját életében [mindig csak egy valósan is rövid tartamban] megtapasztal olyan helyzeteket, amelyekben képes megközelíteni azt a végletesen kiterjedt-és-mély fájdalmat (vagy inkább nehézséget), MELYBŐL A FÖLDANYÁBAN-MAGÁBAN EGY KÜLÖNLEGES ÖN-ERŐ NYÍLT MEG >>> hogy így nyissa meg és majd nyilvánítsa meg [váltsa a saját teremtő lényében Valóra] ezt a közvetlenül az ÖnLényegből megnyitható különleges [FÖLDI-Világi] ’hatalmat’ / ön-erőt [’A-Nyers’-erőt].

 

            [ 2021.06.05.: ma már az ilyen Élettel-Összeegyeztethetetlen Közvetlen-Megtapasztalások a saját tapasztalaton alapuló MEGÉRTÉS érdekében csak az OLTALOM-TÉR Belsőbb (Kipróbáló) Tereiben lehetségesek azon egyedi teremtők számára, akik megnyitották a SPECIÁLIS Tudatosodást (a MAGOK ilyenek!), tehát már kellően SZOROSSÁ formálták meg az (Ön)Lényegükkel és az Életüket Közvetlenül GONDOZÓKKAL a Belső Összekapcsolódást, és így az ilyen megtapasztalás teljes tartamában az (Ön)Lényeg és a GONDOZÓK képesek SPECIÁLIS VÉDETTSÉGBE vonni és folyamatosan ELLENŐRIZNI az ezen ’nehezebb’ megtapasztalásban lévő teremtőt. A SPECIÁLIS Tudatosodást megnyitott teremtők számára sem kötelező az ilyen megtapasztalás, csak Szabad Választás alapján nyílhat bele megfelelő Előkészületek után az ilyen nehezebb megtapasztalásba.]

 

            Ezek a nehéz helyzetek nagyon-nagyon különbözőek. (1) Nagyon sok olyan megélés kapcsolódik hozzájuk, amely a külső környezetben a legtöbbször szinte egyáltalán nem jelenik meg [ezek nagyon mély belső tudatos megélések, tudatos keresése e megélések értelmének, megnyilvánítási módjainak], (2) azonban az erő Tudatosítását követően gyakran vannak olyan TENNI-valók, amikor az ön-erőt tudatosan (!) BELE-KELL-FORGATNI A GYAKORLATBA [az ’anyagba’], VALÓSSÁGGÁ KELL MEGNYILVÁNÍTANI [ha legtöbbször nem is másokra kiterjedően, hanem csak a saját úton, a saját megnyilvánult lényre (testre-lélekre-önnönteljességre) kiterjedően].

 

            ’Feladat’ [jellemzően nem könnyű feladat] az ezen erő kezdetben érzékelhető ’nyersességének’ (néha már-már durva nyersességének) a megértése [mi az értelme, mi célt szolgál].

 

A kezdetben érzékelhető nyersesség (mely eleinte kisebb erőszakosságba is átfordulhat)

közvetlenül abból ered,

hogy egy olyan ÖN-ERŐ tárul fel e megélések (Tudatosodás) útján,

amely szinte teljes egészében ez ’EREDŐ’ (ÖnLényeg) egy különleges kiáradása és kiárasztása

[2021.06.05.: ma már akár közvetlenül A-FORRÁS MEGERŐSÍTŐ IRÁNYBAN-TARTÓ GONDOSODÁSA],

ezért ’nincs úgy behangolva és formába öntve’

[illetve másképpen van behangolva és formába öntve],

mint az ön-erővé már megformált többi ön-kiterjedtség.

 

Ha a formát öltött (ismert, önmaga által megformált) ön-erőiben nyilvánul meg a teremtő,

a Tapasztalataira alapulóan ’ismeri és érti’ azt az erejét, tudja hogyan és mikor használja.

 

A ’végletes nehézségek’ alkalmával [az Élettel-Összeegyeztethetetlenség helyzeteiben] megnyíló SAJÁT ERŐ azonban

(1)

egyfelől ritkán használatos,

(2)

másfelől pedig OTT ÉS ÚGY ERŐSÍT AHOGYAN AZ ÉPPEN A LEGMEGFELELŐBB

[ahol a Bizalom-és-Tudatos-Jelenlét Utat nyitni képes ezen erő (akár teljesen új-szerű) megnyilvánulása számára].

 

Az erő nyersessége [és a ’Nagyon-Nagy’ jellege (amely amíg nem kellően Tudatosított, kezdetben erőszakos durva tettekben is megmutathatja magát)]

tehát leginkább úgy értelmezhető a Tudat által,

hogy ezen erő olyan ’összetételű’, ’AMIBŐLBÁRMI megnyilvánulhat AMI ÉPPEN BEFOGADHATÓ ÉS SZÜKSÉGES.

 

 

(…) A ’nyersesség’ (mint nyers-erő) e természetéből ered a különlegessége:

ezen ön-erő MEGNYILVÁNÍTÁSA / felhasználása

az átlagosnál jóval nagyobb tudatosságot igényel.

 

A Tudatosan (!) megtartott Jelenlétben [ami akkor-és-ott-éppen megélhető]

gyakran ’minden’ (minden!) már megtartottá vált ön-erőt számba-venni és tudatosan megnyilvánítani is szükséges lehet ahhoz,

hogy elhárítható legyen a ’nagyon nehéz helyzet’ [a tényleges EL-VÁLTOZÁS].

 

[Ahogyan a FÖLDANYA korábbi megélésében említettem:

tudatosan felidézte a magzatkori Újrateremtése legfontosabb Tudatosításait

(mindazt, amit addig ÖNNÖN-ÉLETÉRŐL MEGÉRTETT!),

és felidézte azt is, milyen fontos vállalása-FELELŐSSÉGE van neki-magának-mint-törvényes-GONDOSKODÓNAK].

 

 Jellemzően nagy tudatosságot (és gyakorlatot!) igényel az,

hogy ez az erő harmonikusan MEGERŐSÍTŐ módon nyilvánuljon meg.

 

Jellemzően ’irányítani’ szükséges,

és ’pontos keretek között tartani’,

’pontos mérték szerint megnyilvánítani’

[mintegy gyeplővel szorosan megtartani].

 

Kellően TUDATOS megnyilvánítás mellett ezen ’Nyers’-erő

(1)   NAGYON KÜLÖNLEGES jellegű

[mai szóhasználattal SPECIÁLIS jellegű]

és (2) NAGYON PONTOS ÉS NAGY EREJŰ.

 

         A ’nyersesség’ [mint ami még nem öltött meghatározott formát, ami majd csak ezt követően igazodik a megfelelő formába-harmoniába] IRÁNYBAN TARTÁSA és MÉRTÉKBEN MEGTARTÁSA a megnyilvánítás során nagy tudatosságot és nagy erőt igényel. Ennek ’megtanulásában’ egy különleges úton vezeti a saját gyermekeit a FÖLDANYA --- jellemzően kit-kit a saját maga választotta ütemben és mélységben / kiterjedésben. ÖNNÖN MAGJAI felé (ha szükséges) ’nógatással’ is élhet ezen Tudatosítások megnyitására és megnyilvánítására a FÖLDANYA [a ’nógatásról’ bővebben ITT].

 

Maga a ’Nyers’-erő

(1) NAGY erő,

és (2) a teremtő részéről a megnyilvánításához is nagy tudatosság és nagy erő szükséges.

 

            Ezt az ERŐ-Megnyilvánulást (pontosabban ennek az egyik leginkább felismerhető jellegét) korábbi lejegyzésben úgy is említettem, mint ’BÍZNI OLYANKOR IS AMIKOR MINDEN LÁTSZAT MÁST MUTAT’ [20140210elérhető ITT].

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!