omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (20) 368-387
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (20) 368-387 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (369. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (369. rész)


Az írás 368. része elérhető ITT

 

„…A pásztázó ön-erőnek [a FÖLD Közösségében] van egy olyan ’alap-állapota,

amely a FÖLD Közösségének minden Természetes Létezőjében megnyilvánul:

bizonyos helyzetekben

[(1) önnön Jelenlétükre,

(2) a személyesen megtartott (Választott) Teremtési (Fő) irányulásokban,

(3) és elsődlegesen az Életük Közvetlen Érintettségében]

ezen ön-erőben a FÖLD Közösségének minden Természetes Létezője

folyamatosan

egy ’KülönlegesEBB (figyelő) Érzékenységgel’ irányul a KÜLÖNÖSSÉGEK [Nehézségek / Veszélyek, EL-TÁVOLODÁS] Elhárítására

[az Összecsendülésen alapuló Jelenlétet csorbító EL-TÁVOLODÁSOK Elhárítására] mind a saját teremtő lényt, mind a Közösségben jelenlévőket érintve.

 

[2021.01.04.: Valójában az IRÁNYBAN-TARTÁS eredendően megformált (1) TUDATOSÍTÁSI és (2) JELZŐ rendszere ez egy ’Különleges módon’ ’IS’ megalapozva [KÜLÖNLEGESSÉGGÉ IS TOVÁBBÉPÍTHETŐ formában megalapozva] a FÖLD Közösségében.

A ’pásztázóként’ megnevezhető Megnyilvánulás tehát egyik kiterjedésében értelmezhető az Önálló Irányban-Tartáshoz szükséges Tudatosítási és Jelző Rendszernek, ebben a részében tehát A-Megnyilvánulás / Az-Élet ÁLTALÁNOS részébe ’illeszkedik’, és minden teremtőben egy ’Alap-Állapotban-Megformáltan’ a FÖLDANYA ’Adja át’ az Anyagi-Test megformálásakor. Ebben az Általános kiterjedésében is sokféle irányban / többféle kiterjedésben ’tovább-építhető / bővíthető / hangolható / finomítható’ ez a TUDATOSÍTÁSI és JELZŐ ’rendszer’.]

 

A ’pásztázó’ (ön)erő

(1)

megnyilvánulása ’irányában’ és ’erőteljességében’ tudatosan irányítható,

(2)

illetve egyes kiemelten veszélyeztető helyzetekre maga az ön-erő képes ’odairányulni’

[pontosabb talán úgy megfogalmazni ezt,

hogy tudatos odafordulás nélkül is ’JELEZ’ egyes veszélyeztető helyzetekben / irányokban

(ez utóbbit valószínűleg a FÖLDANYA ’hangolja be’ / határozza meg)].

 

      Ez a Jelző’ megnyilvánulás az utóbbi Teremtő-Szakaszokban sok teremtőben bizonytalanná és pontatlanná vált --- jellemzően

(1) az adott teremtő egyedi sérüléseinek következményeként, valamint

(2) a Közösség Áramlásainak „beszennyeződéséből / megtöredezéseiből” eredően, illetve

(3) sok olyan KÜLÖNÖS [EL-TERELŐ] irányulás hatására, amelyek célja kifejezetten ezen ’pásztázó’ erő „túlterhelése” volt [veszélyhelyzetekkel riogatás, valós veszélyhelyzetek sorozat-gyártása, megtévesztések stb].

     [2021.01.04.: A (84.r.) 45. pontjában írtam arról (elérhető ITT), hogy sokféle (jó, vagy épp gyengítő szándékú) Beavatkozás torzította a teremtők Tudatosítási és Jelző ön-erőit, és ez az egyik oka annak, hogy a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK Kezdeményezték egy olyan ELV megformálását, amely azt Szabályozza, hogy csak olyan TUDATOSÍTÁSI és JELZŐ rendszerek kerülhetnek Megalapozásra és Megformálásra, amelyek ’nem fordíthatóak át Élet-ellenes megnyilvánulássá / nem fordulhatnak át Élet-ellenes megnyilvánulássá’.]

 

          (…) Akik korábban csak bekorlátozva és/vagy alig tudták Tudatosítani ezen ön-erejüket, azokban ezen önerő ’felnyílása’ általában ma még fokozatos --- tudatos kéréssel azonban [a Jelenlét Tudatosságának megfelelő megtartottságával] nagyon gyorssá is tehető az ezen [FelTisztított alapú] ön-erőben való Tudatosodás.

       Akiknek lényében eddig valamilyen jelentősebb „akadályozó” nehezítette az ezen ön-erő Tudatosítását és Tudatos Megnyilvánítását, azokban ’mostanában’ erőteljesebb (akár testi) ’tünetei’ is lehettek az újbóli beföldelést megelőző ’gyors’ FelTisztításoknak.

      Akinek dolga van ezzel az érti és értse

 

            A ’pásztázó’ ön-erő ’folyamatos-és-megszakíthatatlan’ ’Közvetlen’ (Különleges) kapcsolódásban van mindazzal, ami egy adott teremtő ’Saját Életéhez tartozik’ [ide tartozik az Életéhez Összecsendülésre alapulóan kapcsolódó Élet-Tér és minden Áramlás is].

            Leegyszerűsített képként úgy is elképzelhető ez, hogy az adott teremtő adott egyedi Megnyilvánulásának teljességét [amelyre önnön teremtő hatalma kiterjedhet] egy gömb teljességeként jelenítjük meg, amelynek ’közepében’ ’van’ maga a teremtő-jelenlét. Az adott Jelenlét [egyedi teremtő] a maga gömbjének minden egyes pontjára [a felszínen és belül is] folyamatosan-és-megszakíthatatlanul kiterjed a maga ’pásztázó’ [egy különlegesen figyelő / figyelmes] ön-erejében. A teremtő néha tudatosan egyes irányokban erőteljesebben megnyilvánítja [összpontosítja] e különleges(EBB) figyelmét --- azonban a többi ’pont’ és irány felé is megmarad (!) eközben a figyelő / pásztázó jelenléte / megnyilvánulása. Soha egyetlen [a Saját hatalmába tartozó] pont és irány felé sem szűnik meg ez a ’pásztázó’ / különlegesEBB figyelő [Ellenőrző / Irányban-Tartó] ön-ereje!

            Korábban egyes sérülések / akadályozottságok a ’holt-térhez’ hasonló módon gyakorlatilag megnyilváníthatatlanná tehették [vagy egy rövid tartamban, vagy akár hosszabban is] egyes irányokban / pontokban a ’pásztázó’ ön-erő megnyilvánítását, és így az érintett létező „nem érzékelt’ bizonyos különösségéket [EL-VÁLTOZÁSOKAT, Veszély-Jelzéseket stb] azon ön-részét érintően. [2021.01.04.: Ha például „kimozdult a középpontjából”, az tartósabb fennállás esetén képtelenné tehette annak a Felismerésére-Megértésére, hogy mi tartozik ténylegesen a Saját Életéhez / a Saját Hatalmába, és ’merre vezesse a Saját Életét’.] Például egyes „függőségek” nagyon „alkalmas” eszközök voltak arra, hogy bizonyos élet-területeken a ’pásztázó’ erő [és ebben az ehhez tartozó különleges JELZŐ ön-erő] megnyilvánulását eltompítsák / torzítsák.

            Immár a most Megerősített [MEGÚJÍTOTT (!) törvényes alapon] megnyilvánuló ’pásztázó’ ERŐBEN és ön-erőkben egy olyan különleges Megerősítettség is van, amely az egyes teremtői ön-részek különös ’lekorlátozásakor’ [annak veszélye esetén is] különleges módon Jelez [mind az érintett egyedi teremtő(k)ben, mind az Életét Közvetlenül GONDOZÓKBAN], hogy azonnal (!) Elháríthatóvá legyenek a csorbítások / elterelések / eltérülések.

A GÖMBNEK (személyes-Élet-Térnek) a belső felszínének mely részére összpontosul a figyelem, ott tapasztal a teremtő:

20200908 [197.r.] 77. pont V. alpontelérhető ITT

20200908 [207.r.] 80. pont [ ’Állok a Térben’, egy gömb vesz körbe. A gömbön kívülre nem látok, a gömbön belül tisztán látok] – elérhető ITT

 

            Ebben a korábbi írás-részben a ’Pásztázásnak’ leginkább az a kiterjedése került ismertetésre, amely egyik részében [a VILÁGBELI Befogadottság tartamában] Az-Élet / A-Megnyilvánulás ÁLTALÁNOSNAK is értékelhető [Irányban-Tartást segítő] részévé épült fel.

 

Ez

(1)

 a ’körülöttünk lévőre’

[a közvetlen-közelben lévő Élet-Térre és hozzánk közelebb lévő teremtőkre]

(2)

és a Saját Testünkben-Életünkben JELZŐ Helyzetekre (?) kiterjedő Figyelem,

amely egyik részében Tudatosan működtetett,

másik részében ’tudattalanul’ (folyamatosan) ’figyel és Jelez’.

 

[2021.07.27.: a YOSÁGON belül a SZERETET ebben a kettő Irányban ’áramolhat’ az Élet ÁLTALÁNOS kiterjedésében (!), így ezen irányokban szerezhetnek a teremtők KÖZVETLEN (!) Tapasztalatokat. Jelenlegi megértésem szerint a YOSÁGBÓL eredő és eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó egyedi teremtőkben ezért a Különleges Tudatosodás tényleges megnyitását megelőzően ezen kettő FŐ irányban kezdett el működni a FOKOZOTTABB-ÉRZÉKELÉS.]

 

 

         (…) A FÖLDANYÁNAK immár azokra a SZABÁLYOKRA is közvetlenül szükséges figyelemmel lennie a ’Pásztázás’ ’Jelenhez-Igazításánál’ (?), amelyeket a YO formált meg / formál meg mostanában az Élet-Alapok Megújítása érdekében [20200908 (66.r.) 36. pontelérhető ITT]. A Közvetlen Tudatosítási Lehetőségeket, a Kommunikációs formákat, a Jelzési (belső) rendszereket a YO Alapjaiban Újítja meg a Birodalmában, erről folyamatosan EGYEZTET a MEGTARTÓI-Teremtőivel [20200908 (21.r.) 14. pontelérhető ITT].

 

            Van a ’Pásztázásnak’ [ma még így nevezem] olyan megnyilvánulása, amelyben csak a már Különleges Utat megnyitott teremtők válhatnak Tudatossá. Ehhez tehát az szükséges, hogy a FÖLDANYÁVAL pontosan meghatározott ’SZOROSABB’ Belső (Különleges) Összekapcsolódást formáljanak meg. Ez egy VÉDELMET is jelent a teremtő Élete felé: a FÖLDANYA az ilyen Különleges ’Pásztázás’ [Megfigyelés, Értékelés, ÁtVilágítás stb] során a Különleges-Belső-Térben, a Különleges-Áramlások TUDATOS használatával SZABÁLYOZOTTAN (!) ’enged’ olyan Helyzetekre / Összefüggésekre / Tapasztalatokra / Értékelésekre stb ’rálátást’ [nyitja meg a KÖZVETLEN (Különleges) ÉRZÉKELÉS lehetőségét], amely ma már ’NEM VEGYÜL’ a teremtő egyéb más [Általános, vagy más Irányú Különleges] Tapasztalataival, és ezért a teremtő képes ezt a Különlegesebb Megtapasztalását Harmonikusan beilleszteni az Életébe.

      Az-Elkövetkezőben [Immár] MEGSZŰNIK a FÖLD Belső Áramlásainak MEGTÖREDEZETTSÉGE tartamában megformálódott azon ’Jelenség’, hogy a Nehézségek / Nehéz Helyzetek „mentek oda” azokhoz a teremtőkhöz, akikben valamilyen Különleges Érzékelés / Különleges Jelzés már felépült.

      Valamelyest alapulhat Jézus „példájára” ez a furcsa „működés”. Talán amiatt, mert Jézus nem tudta Az-Eltervezettek szerint megvalósítani azt-amivel-leszületett, „akaratlanul” vagy akár tudatosan (?) „közelebb vonta magához a nehéz helyzeteket”, hogy minél teljesebben Megértse, és így Kérhessen (?) ezekre is segítséget / Megerősítéseket.

     A magyarság furcsa „Vezeklő jellege” kapcsán is említettem [(5.r.) 4. pontelérhető ITT], hogy a jézusi „keresztút”-ból eredeztethető valószínűleg a teher / nehézség „ideiglenes átadásának” „gyakorlattá való válása”, és sajnos az a tudatos EL-TERELŐ út, amely ’vétlen’ teremtőkre tudatosan igyekezett „minél hosszabb tartamra ráterhelni” akár mások Vezeklési Kötelezettségét is [a „bűnbakságról”: (381. résztől kezdődően) 138. pont IV. alpontelérhető ITT]. A magyarság kapcsán jól megfigyelhető az, hogy a „más terhének” „ideiglenes” (legfeljebb egy-két életnyi tartamban felvállalt) Könnyítése majdnem ezer évig „terhelte” az itt élőket, és aki(k)hez az ideiglenesen átvett Következmény tartozott, még ekkor sem voltak hajlandóak „visszavenni” a saját terhüket. Habár ma már ez az „átterhelt” teher nincs a magyarságon, még a mai napig is „próbálkoznak” azzal, hogy „pusztuljon el” ami Élet még itt megmaradt… Ahogyan az elmúlt ezer évben, most is azon „szorgoskodnak”, hogy a Nehézségeket „ide tereljék”, a „szemétté vált elvett javakat” [vagy tudatosan „megformált” „szemetet”] a legkülönfélébb [például „ideológiai”] „díszes csomagban” vagy más formában „ide betolják”. Kioldásra került [nagyjából 15 – 20 éve] a magyarság a „ráterhelt” teher alól, és a jogosan [Összecsendülésre alapulóan] ’ide tartozó Élet’ ERŐS VÉDETTSÉGBEN van.

 

Az eddig ’pásztázó’ jellegűnek nevezett ön-erő

minden egyedi teremtőben

már a Megújított TÉR-ALAPRA alapulóan kezd Teljessé felépülni

(1)

mind az Élet ÁLTALÁNOS részében az Önálló Irányban-Tartás érdekében,

(2)

mind pedig a VÁLASZTOTT Különleges Tudatosodás irányában.

 

A KÜLÖNLEGESSÉGKÉNT [majd már SPECIALITÁSKÉNT] értékelhető részében

a FÖLDANYA (legalább) ERŐS VÉDETTSÉGEKKEL biztosítja azt,

hogy a ’pásztázásban’ [ÁtVilágításokban / Ellenőrzésekben / Értékelésekben / Megerősítésekben] részt vevő Különleges Utat megnyitott teremtő Életéhez

’szükségtelenül’ ne vonódjanak olyan Megtapasztalások,

amelyek nem alapulnak Összecsendülésen.

 

Megszűnik tehát a Nehézségek [Térben] „vándorlása / vándoroltatása / közelebb-húzódása” azokhoz, akik képesek a bennük lévő Jelzéseket Érzékelni-Felismerni-Megérteni,

és így a Nehézségek megszüntetésében közreműködni.

 

A Nehézségek eddigi [Összecsendülésen nem alapuló] „közelebb húzódása” egyes Különleges Utat megnyitott egyedi teremtőkhöz

jellemzően azt eredményezte,

hogy a Különleges Utat megnyitott teremtő olyan módon [és olyan, általa nem Választott Irányokban] „leterhelődött”,

amely miatt képtelenné vált az Élete Önálló Irányban-Tartására,

nem tudta beteljesíteni azokat a Választásait sem, amelyekről élő Összecsendülése volt.

 

[2021.07.27.: az előző pontban ezt úgy említettem, hogy a FÖLD Közösségének ÉLE-TTERÉBE „elkezdtek bekúszni” olyan Nehézségek, amelyek nem az itt élők Életében formálódtak meg. Ez azt eredményezte, hogy az itt élők a Saját Szabad Választásaikon alapuló ön-épülésüket nem tudták kiteljesíteni, és egyre inkább a „túlélésért folytatott harccá” vált az életük, a Különleges Munkák legtöbbje pedig a „mások utáni folyamatos takarításként / romeltakarításként” volt értelmezhető.]

 

(…) Immár a FÖLDANYA

a Különleges-Belső-Áramlások használatával ’VEZETI KÖZELEBB’ magukat a Különleges Utat megnyitott teremtőket

(1)

a JELZŐ Helyzetekhez azok részletes Ellenőrzése és Értékelése, valamint a lehetséges / szükséges Megerősítések érdekében,

(2)

valamint meghatározott rendszerességgel egy-egy kijelölt Élet-részhez annak az átfogó Ellenőrzése érdekében.

 

 

            Amíg a FÖLDANYA nem volt képes megfelelő Védettséget biztosítani a teremtők Anyagi-Testében [nem volt képes Vegyülés-mentessé tenni a teremtő ÁLTALÁNOS és KÜLÖNLEGES Megtapasztalásait], az gyakran zavart okozott a Testben / Lélekben, gyakran okozott ez súlyos betegségeket / ELVÁLTOZÁSOKAT. E Tapasztalatok miatt a FÖLDANYA az ÁT-VEZETÉSRE való Felkészülés során Fokozottan Figyelt arra, hogy a Különleges Tudatosodások csak megfelelően ’megalapozott’ / megfelelően ’előkészült’ teremtőkben nyíljanak fel.

       Ugyanakkor sok Tudatos BEAVATKOZÁS is volt az utolsó néhány életben, amelyek kifejezetten „ERŐVEL / KÉNYSZERREL” ’Akartak” (1) vagy megnyitni, (2) vagy ELÉRHETETLENNÉ tenni Különleges Utakat. Az ilyen Beavatkozások sokakban máig ható ZAVART vagy jelentősebb Elbizonytalanodást okoztak nem csak a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás irányában, hanem az Élet ÁLTALÁNOS jellegű Megnyilvánulásaiban is.

 

            Most a YOSÁG minden Közösségében  megkezdődött a Belső-Terek és Belső-Áramlások TELJES-ELLENŐRZÉSE.

      Nagyon sok [(Ön-Lényegi és Anyagi) Testen belüli] EL-VÁLTOZÁS tényleges megnyilvánulási formája (kiterjedése, pontos helyzete / szerkezete stb) és OKA most válik teljes egészében MEGÉRTETTÉ a MEGTARTÓI-Teremtő (a FÖLDANYA) számára is.  Az EL-VÁLTOZÁSOK pontos okának Felismerése és Megértése [OK-Keresés] elhagyhatatlan alapja annak, hogy a teremtőben az EL-VÁLTOZÁSOK Teljes-Rendezése megkezdődhessen.

       Sok teremtőben egy-egy Beazonosított ’ok’-ra akár több olyan más Tapasztalás is „rárakódott”, amelyek miatt „sokféle irányban” Fokozottan Érzékennyé vált a teremtő, és csak a TAPASZTALAT [Ellenőrzések / Kipróbálások] alapján lehet azt meghatározni, hogy ’melyik Érzékeny ön-részből’ [vagy akár Felismert ’erősségből’] indítható majd el a Sors-Rendezés [mely Élet-részével válik a teremtő képessé Befogadni a MEGTARTÓI-Gondoskodást].

 

A Különlegesnek értékelhető ’Pásztázás’

habár ALAPUL a FÖLDANYA Eredő-Kiáradási-Szándékában berögzített Megnyilvánulási-Alapra,

azt [a Megnyilvánulás ALAPJÁT / ALAP-HARMONIÁJÁT]

a MINDENSÉG-FORRÁSA a FÖLD Közösségének ÚJ TÉR-ALAPRA való ÁT-IGAZODÁSA okán ’Megújította’.

 

            Egy ’Különleges Fontosságú’ ’felfedezés’ is történt most a FÖLD Közösségében élő egyedi teremtőkben folyamatban lévő TELJES-ELLENŐRZÉSEK során. Egy eredője szerint YOSÁGHOZ tartozó FÖLD Közösségében élő egyedi teremtőben [a hozzá Speciális Gondoskodással kapcsolódó Társban is] felismertté vált, hogy ’eredendően’ a FÖLDANYA Közösségéhez tartozott (többen is vannak ilyenek). YOSÁGBÓL eredő teremtőként már akkor a FÖLDANYA Befogadásába került, még mielőtt a FÖLDANYA ’Kiszakadt’ volna a YOSÁGBÓL.

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA ÉLETÉNEK a YOSÁGBÓL való „Kiszakadásakor” ez a teremtő „levált” a FÖLDANYA ÉLETÉRŐL, és valamikor a VILÁG Befogadásába került [mint YOSÁGBÓL kiszakadt egyedi teremtő].

            Ebben a teremtőben [az (Ön)Lényegében] nem olyan régen beazonosításra került egy olyan [korábban IRGALMI VÉDETTSÉGBE berögzített (’Bezárt’)] Megformált (!) Való-Rész (egy töredék összetörve), amely ezen egyedi teremtőben még a FÖLDANYA YOSÁGBÓL való kiszakadása előtt (!) formálódott meg. A töredék-részeknek a teremtőből [az OLTALOM-TÉR VÉDETTSÉGÉBEN] való kiemelése után megállapításra került, hogy egy ’eredendő’ Különleges jellegű ’pásztázó’ jellegű feladathoz tartozó Megformáltság töredéke [részlegesen / kipróbálás jelleggel felépített Különleges Tér-rész] [és abban egy Ellenőrzésre befogadott minta (?)] volt. A töredék-részek az OLTALOM-TÉRBEN a Megmaradt részükben ’összeillesztésre’ kerültek, és mint a FÖLD Közösségéhez tartozó nagyon fontos töredékesen megmaradt [’eredendő’] Megformált-Való-Rész az OLTALOM-TÉR [’Emlék-Tárnak’ értékelhető] részében kerül MEGŐRZÉSRE. Köszönet a ’családnak’, amely ezt a fontos ’töredéket’ eddig Őrizte…

            Mivel A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET egy ÚJ TÉR-ALAPRA igazodik majd át hamarosan, nyilvánvalóan a ma még ’Pásztázóként’ megjelölhető KÜLÖNLEGES Érzékelés és ’Teljes Tudatosítási Rendszer’ sem azon a régi Alapon épül majd fel, amelynek egy tördékes része most előkerült.

            Azért is ’Alapjaiban’ Újul meg a ’Pásztázó’ jellegű Különleges[EBB (?)] ÉRZÉKELÉS és Teljes-Tudatosítási-Út, mert immár egy újabb ’kiterjedéssel’ is gazdagodik a SPECIÁLIS ÁRAMLÁSOK Megformálása okán…”

 

 

2021.07.26.

            A mostani ÁT-VEZETÉS során sok olyan Változást megélünk az Élet-Alapokat érintően, amelyek miatt nyilvánvalóan NEM a „kiszakadást” megelőzően megformált módon fognak újból megformálódni a [valószínűleg ma még csak rájuk jellemző] egyedi jellegek ezekben a YOSÁGBÓL eredő [eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó] teremtőkben sem.

            Ezen teremtők (Ön)Lényegi-Teste is Teljesen-Megújult [ez elhagyhatatlan feltétele az Élet ÚJ TÉR-ALAPRA való átigazodásának]. A Megújult (Ön)Lényegi-Testükbe a YO mindazon korábbi Összecsendüléseiket és Tapasztalataikat berögzítette [a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL Együtt elvégzett TELJES-ELLENŐRZÉSEKET követően], amelyek Megtarthatóak / Továbbfolytathatóak. Ma már az (Ön)Lényegi-Testbe és Új Anyagi-Testbe a Tapasztalatok [vegyülés-mentes módon] önálló Belső-Terekbe rögzülnek be annak megfelelően, hogy melyik Birodalom és melyik Közösség ALAP-JELLEGÉN alapulva formálódtak meg, illetve a RÉGI vagy az ÚJ TÉR-ALAPON formálódtak-e meg [20200908 (281-282.r.) 103. pont 3. alpont elérhető ITT].

       Emellett az Új Anyagi-Testben teljesen önálló Belső Tér-Részekbe rögzülnek be az Élet ÁLTALÁNOS / KÜLÖNLEGES / SPECIÁLIS Tapasztalatai [egymással tehát immár ezek a Különböző Meghatározókon alapuló tapasztalatok sem vegyülhetnek: (104.r.) 52. pontelérhető ITT], sőt, a MINDENSÉG-FORRÁSA már az Élet-erőt is külön-külön áramoltatja az Általános / Különleges és Speciális Teremtésekhez. A Régi Anyagi-Test még nem ezen az alapon formálódott meg, és ezért a FÖLDANYA folyamatosan keresi ezen teremtői számára annak a lehetőségét, hogy ne vegyüljenek bennük a korábbi tapasztalataik. Valószínűleg az egyedi (és részlegesen működő, de a megvalósuláshoz folyamatosan ’utat kereső’) FOKOZOTTABB-ÉRZÉKELÉSI működéseik okozhatják azt, hogy a bennük sokszor ERŐSEN JELZŐ helyzeteket nem tudják ’megkülönböztetni’, a belső sérüléseik / meglévő EL-Változásaik miatt nem képesek ’szétválasztani’, hogy egy-egy Érzékelés / Tapasztalat (belső-jelzés) közvetlenül a Saját Életükhöz tartozóan Jelez-e valamit, vagy a ma már Átvilágításnak nevezett úthoz hasonlóan egy ’általánosabb’ Jelzés [akár Veszély-Jelzés] jelez bennük.

 

      Nagyon jelentős Változás az is, hogy mostanra a YO [és ugyanígy a FÖLDANYA] nagyon sok olyan SZABÁLYOZÁST is megformált, amelyek akkor-régen [a YOSÁGON belül a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások MEGALAPOZÁSAKOR] legfeljebb még csak Kipróbáló jelleggel voltak megnyithatóak [még csak ’Alapjaiban’ formálódtak].

 

Ezen YOSÁGBÓL eredő egyedi teremtőket

a FÖLDANYA

egy számunkra kevéssé értelmezhető egyedi módon fogja vezetni 

az Életük ÚJJÁ-ÉPÍTÉSÉBEN.

 

Ezt az teszi lehetővé, hogy ezen teremtők a FÖLDANYA YOSÁGBÓL „kiszakadását” megelőzően

(1)

nem csupán azt a Választást hozták meg [és rögzítették be az (Ön)Lényegi-Testükbe és az akkor régen megformált Anyagi-Testükbe (így az ALAP-ÁRAMLÁSUKBA (!)],

hogy az Életüknek a Különleges Megnyilvánulások fontos részévé válnak,

(2)

hanem azt is MEGALAPOZTÁK és ténylegesen elkezdték megformálni (!) Együtt-a-FÖLDANYÁVAL,

hogy a FÖLDANYÁVAL kifejezetten ’Szoros’ [egyre Szorosabb] Belső Összekapcsolódásokat formálnak meg.

Valójában ez a mai MAGSÁG tényleges (!) MEGALAPOZÁSA (!) volt az akkori Életükben.

Ezeknek a YOSÁGBÓL eredő egyedi teremtőknek tehát ÖSSZECSENDÜLÉSEN (!) alapulóan [ Berögzítve az ALAP-ÁRAMLÁSUKBA (!)]

’máig MEG VAN ALAPOZVA’ [Szabad Szándékkal (!)] az Életükben

a FÖLDANYÁVAL ’éppen’ megformálható legszorosabb Belső [ma már Különleges és Speciális] Összekapcsolódás megformálása

[mint felépítendő Teremtési Irány az Életükben],

és ennek megformálásához az ’Életükben’ ténylegesen megalapozott [részlegesen megformált] tér-és-áramlás-rendszerrel rendelkeznek

[ az (Ön)Lényegi-Testben és az ALAP-ÁRAMLÁSBAN].

Természetesen ez a korábban megalapozott egyedi tér-és-áramlás-rendszer

már az ÚJ TÉR-ALAPÚ ÉLET-TÉRHEZ ’JELENHEZ-IGAZÍTVA’ kezd megformálódni az Új Anyagi-Testükben.

 

Ezen teremtők és a FÖLDANYA között korábban megformált [az Életüknek máig IRÁNYT ADÓ] SZOROSABB Összekapcsolódást megalapozó Összecsendülés

a FÖLDANYA számára

’egyedi’ jellegű Élet-Építésre és Élet-Rendezésre [közvetlenebb IRÁNYBAN-TARTÁSRA] nyit utat.

 

            Miután ezen YOSÁGBÓL eredő teremtőkben „megszakadt” a korábbi Választott ön-épülésük, a FÖLDANYÁVAL megformálható SZOROS belső-összekapcsolódás nem tudott valóvá megformálódni az Életükben [azon okból sem, hogy eddig a FÖLDANYA a VILÁGBELI (élet-mentő) KÜLÖNLEGES Befogadottsága tartamában más ’alapú’, más formájú MEGTARTÓI ALAP-JELLEGET tudott csak megformálni, és ehhez a YOSÁGBAN Megalapozott egyedi Alap-Jellegükkel nem tudtak ezek az egyedi teremtők KÖZVETLENÜL hozzákapcsolódni, és így SZOROS Belső-Összekapcsolódást sem tudtak megformálni a FÖLDANYÁVAL annak ellenére, hogy az Életükben a Különleges Tudatosodás a YOSÁGON belül szabályosan Megalapozásra került].

[2021.08.04.:  a VILÁGBELI Jelenlétük során ezen egyedi teremtők egy ’Irgalmi-Szállal’ tudtak hozzákapcsolódni a FÖLDANYÁHOZ (nagyban hasonló módon, mint ahogyan a FÖLDANYA is csak egy ’Ideiglenes-Irgalmi-Szállal’ tudott a YO-hoz kapcsolódni). Ez az ’életben-maradást’ biztosította, de csak kevéssé tudta az Életet Irányban-Tartani (és nem tette lehetővé a számukra a Különleges Tudatosodás megnyitását) > mert a „kiszakadással” Bezáródtak a korábban előkészített teremtések megnyilvánításának lehetőségei.

         Ma már a FÖLDANYA és az eredendően a Közösségéhez tartozó YOSÁGBÓL eredő teremtők is ’OTTHON VANNAK’. Habár mára sok jellegében megváltozott a YOSÁG Birodalma, és jelentősen más a FÖLD Közösségének ÚJ Teremtő-Szakaszához Adott ÉLET-TÉR mint a kiszakadás előtti ÉLET-TÉR, valószínűleg nagyon gyors is lehet ezen YOSÁGBÓL eredő teremtők „elvesztett életének” a Jelenhez-Igazított Visszaépülése, és a Különleges Tudatosodás megnyitását követően képessé lehetnek visszavenni azt a Felelősségüket, amely a FÖLD Közössége ÉLETÉNEK IRÁNYBAN-TARTÁSÁBAN a Saját ’Felvállalásuk’.]

 

            Jelenlegi megértésem szerint most is működtetik [tudattalanul, néha tudatosan] ezek a YOSÁGBÓL eredő [sokszor nagyon sérült, a Bizalmukban és Szándék-Használatukban akár súlyosan sérült, a MEGBECSÜLÉST és SZERETETET a maga teljességében megélni nem képes] teremtők ezt a csak rájuk jellemző FOKOZOTTABB ÉRZÉKENYSÉGET / ÉRZÉKELÉST.

 A FÖLDANYA és a MAGOK számára is FONTOSAK

ezeknek a teremtőknek a FOKOZOTTABB ÉRZÉKENYSÉGÜKÖN alapuló JELZÉSEI,

mert a FÖLDANYA Figyelmét Közvetlenül (!) ráirányítják

olyan Fontos GONDOSKODÁSI Helyzetekre,

amelyeket mielőbb Szabályozni szükséges,

vagy amelyekre mielőbb valamilyen Új GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁT szükséges megformálni.

 

Ugyanakkor az, hogy ezek a YOSÁGBÓL eredő teremtők

nem képesek Tudatosan [és az Életükben Harmoniaként megnyilvánulóan] használni ezen ön-erejüket,

sokszor FÁJDALMAT, BIZONYTALANSÁGOT, és akár ZAVART is okozhat az Életükben,

és nagyon nehézzé teszi számukra és a Társaik számára is a Közeli-Összekapcsolódások megformálását és megtartását.

AZ ÖN-Gondoskodásokra gyakran csak részlegesen képesek.

Az Érzelmeket vagy „elnyomják”, vagy „kiszámíthatatlanul használják”.

Nehézséget okoz számukra a Megbecsülés és a Tisztelet, Szeretet megnyilvánítása. 

A „dacosság” erőteljesen megnyilvánulhat az életükben

[(240-241.r.) 93. pontelérhető ITT, (276.r.) 103. pont 1. alpontelérhető ITT, (318-319.r.) 117. pont elérhető ITT].

 

Az írás folytatódik a 370. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!