omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (20) 368-387
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (20) 368-387 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (370. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (370. rész)


Az írás 369. része elérhető ITT

 

Amikor most a FÖLDANYA az ÚJ Anyagi-Test Alap-Rendszerét meghatározta [20200908 (104-106.r.) 52. pontelérhető ITT],

nyilvánvalóvá vált,

hogy az ennyire ’egyedi’ FOKOZOTTABB-ÉRZÉKENYSÉGET az Életük ALAP-Szintjén

[egy korábbi Összecsendülésből eredően] KIHAGYHATATLANUL megnyilvánító teremtők számára

az ALAP-Szintet [az ÁLTALÁNOS Megtapasztaláshoz tartozó Belső-Tereket] más rendszerben lesz szükséges megformálnia.

 

Az Alap-Szinten önálló Belső-Tér-Részeket lesz szükséges berögzíteni

a FOKOZOTTABB-ÉRZÉKELÉS általi Tapasztalatok berögzítéséhez,

méghozzá olyan formában,

(1)

hogy akkor is pontosan Berögzüljenek ezekbe a Belső-Tér-Részekbe az Érzékelések és Tapasztalatok

[méghozzá úgy, hogy (a FÖLDANYA és MAGJAI számára ÉRZÉKELHETŐEN és ÉRTELMEZHETŐEN) JELZÉSBEN is megnyilvánuljanak],

amikor még nem képesek Tudatosan használni ezen élet-részüket,

(2)

ám addig [szükségtelenül] ne emelkedhessenek a Tudatukba az ide Berögzített Tapaszalataik,

amíg nem képesek ezeket Harmoniaként értelmezni.

 

         A jelenlegi részleges megértésem szerint

(1)

az ÚJ Anyagi-Testben

az Élethez tartozó ÁLTALÁNOS Belső-Terekben [az Alap-Szinten] berögzített

[FOKOZOTTABB-ÉRZÉKELÉSEKHEZ kapcsolódóBerögzített Tapasztalatokhoz való Közvetlen Hozzáférést

a FÖLDANYA ’zsilip-rendszerrel’ és Biztosítékkal szabályozza.

 

(2)

Régi Anyagi-Testre vonatkozóan olyan Kipróbáló-Teremtések vannak folyamatban,

amelyek ’zsilipekkel’ és esetleg Irgalmi-Garanciával szabályoznák azt,

hogy a FOKOZOTTABB-ÉRZÉKELÉS Tapasztalatai pontosan Berögzüljenek az Anyagi-Testbe,

de ahhoz a teremtőnek csak a FÖLDANYA Egyetértésével legyen közvetlen Hozzáférése

[azért, hogy ne okozzon Zavart a számára még értelmezhetetlen (a FÖLDANYA számára ugyanakkor KIEMELKEDŐEN FONTOS!) Tapasztalat és Jelzés].

 

 A MAGOK számára ’kiemelkedően fontos’ feladat az,

hogy ezeket az eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőket

segítsék visszaigazodni [a FÖLDANYA JELENHEZ-IGAZÍTOTT MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉHEZ a YO és a FÖLDANYA által Hozzáigazított] Eredő-Ön-Jellegükbe,

és Harmoniaként mielőbb [természetesen sürgetés nélkül] újra Megalapozzák az Új Anyagi-Testükben is a Különleges Tudatosodást

[azaz a FÖLDANYÁVAL való SZOROS Összekapcsolódást].

 

Valószínűsíthető,

hogy a „belső feszüléseik” csak ekkor lesznek képesek maradéktalanul megszűnni.

 

Valószínűsíthető bennük egy olyan „belső elcsavarodás”,

amely Kiigazításához a FÖLDANYÁNAK egy Új ALAP-HARMONIÁT lesz majd szükséges megformálnia.

 

A MAGOK Jelenléte a FÖLD Közösségén belül

jelentősen lerövidítheti ezen YOSÁGBÓL eredő egyedi teremtők Életének Teljes-Rendezését.

A FÖLDANYA a MAGJAI számára folyamatosan MEGÉRTHETŐVÉ formálja azokat az egyedi jellegeket [Meghatározókat, Rendezési-Harmoniákat],

amelyek Megértése nélkülözhetetlen ahhoz,

hogy a szükséges Gondoskodásokkal segíthessék ezen teremtők Teljes Sors-Rendezését.

 

Van egy olyan Feltételezés,

hogy amennyiben a MAGOKBAN a SPECIÁLIS [OK-Kereséshez is használható] ÉRZÉKELÉS-és-MEGÉRTÉS egyre teljesebbé formálódik,

az eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó YOSÁGBÓL eredő teremtőkben

a ’Szükségtelenség Okán’

egyre kevésbé fognak ERŐTELJES [így őket megzavaró] JELZÉSSÉ megformálódni a KülönlegesEBB [FOKOZOTTABB] Érzékeléseik MINDADDIG,

amíg nem nyitják meg az Életükben újra Tudatosan a Különleges Megtapasztalást.

 

A Különleges Megtapasztalás Tudatos Megnyitását követően ők is felépítik azt a Tudást és belső tér-és-áramlás-rendszert,

amely képessé teszi őket az ilyen FOKOZOTTABB ÉRZÉKELÉSÜK pontos Megértésére

[így ekkor ez már nem okoz Feszülést vagy Zavart az Életükben,

mert képesek lesznek újra Harmoniaként megtapasztalni az ’Eredendően’ is megalapozott Érzékelési és Jelző Útjaikat].

 

 

 

II.

            Említettem az előző pontban, hogy most a Felajánlásos Különleges Munkákban a Teret a Megtapasztaláshoz a FÖLDANYA vagy a Szabad-Térben, vagy a Védett-Belső-Térben, esetleg a Különleges-Belső-Tér olyan Tér-Részében Adhatja, amelyet a teremtő biztonsággal tud használni.

            Említettem, hogy

a felvállalt Munka befejezését követően

a Tapasztalat ÉRTÉKELÉSRE kerül, majd LEZÁRÁSRA kerül.

Ekkor a Megtapasztalás számára megformált ’különleges-tér’ maradéktalanul VISSZABONTÁSRA kerül,

a Tapasztalat MEGTARTHATÓ része pedig tartós jelleggel BERÖGZÜL a megfelelő Belső-Térbe

[az Általános / Különleges vagy Speciális Belső-Térbe, ahhoz igazodóan, hogy milyen Élet-Részhez tartozott a Megtapasztalás].

 

            Ezt a Lezárási [és Tér-Visszabontási] módot részletesebben is említettem a Szabad-Térből megnyíló Megtapasztalás kapcsán:

20200908 [180.r.] 70. pontelérhető ITT

 

            A Szabad-Tér annyiban is ’speciális’ [azon teremtőkben, akik már Tudatosan megformálták az IRÁNY-BEÁLLÍTÁST: 20200908 [135-136.r.] 60. pontelérhető ITT], hogy a felhasználását-és-visszabontását követően az ÉLŐTÉR azonnal megformál és berögzít egy Új [’üres’] Szabad-Teret a teremtőben.

        A 20200908 [249.r.] 95. pontban (elérhető ITT) említettem azt a Tapasztalatot, hogy ha a Tapasztalás Befejezését követően a Szabad-Tér visszabontásával várni kell, az feszültséget okoz, és ezért ideiglenesen egy olyan Belsőbb-Tér is megformálásra került a Szabad-Tér ’mellé’, amelybe azok a már Befejezett Tapasztalatok kerülnek, amelyeknek még folyamatban van az Értékelése-és-Lezárása. A Szabad-Térben végzett megtapasztalás MEGTARTHATÓ Tapasztalata az Anyagi-Testbe csak a tapasztalás befejezését követő ÉRTÉKELÉS és LEZÁRÁS után rögzül be.

      Ez a Szabály azon az ELVEN alapul, amely a Kipróbálásra vonatkozóan rendelkezik arról, hogy a Kipróbáló-Térből a Tapasztalat nem rögzülhet be KÖZVETLENÜL az Anyagi-Testbe.

      Korábban nagyon sok EL-VÁLTOZÁS formálódott meg abból eredően, hogy nem volt pontosan Szabályozva az, hogyan zárható le a Kipróbáló-Teremtés, és hogyan határozható meg az, hogy a Kipróbálás során megformálódott Tapasztalatok mely részei Megtarthatóak [melyek Harmoniában lévőek a teremtő által már megformált Összecsendülésekkel], és az ilyen Megtartható Tapasztalatok hogyan rögzülhetnek be ’tartósan’ is a teremtő Életében [20200908 (315.r.) 116. pontelérhető ITT].

 

            Egyre gyakrabban előfordul ma már az, hogy akár a Kipróbáló Teremtések, akár a mostanihoz hasonló ’Felajánlásos’ [Megerősítés megformálására irányuló] teremtések már eredendően is Szakaszokra felosztva kerülnek előkészítésre.

20200614 [8.r.] 15. pontelérhető ITT

20200614 [13.r.] 17. pontelérhető ITT

 

            A mostani ’Felajánlásom’ úgy került megformálásra, hogy a Választott FŐ irány mellett ’napokban’ is pontosan meghatározásra került a tartama [(364.r.) 135. pontelérhető ITT]. Az Összecsendülés [Anyagi-Testbe való] Berögzítésekor Érzékeltem, hogy a Szabad-Teremből nyílnak majd meg a Különleges Munkák, és hogy a Szabad-Térhez tartozó Belső-Térben egy ’önálló’ Tér-Rész került megformálásra, a ’napok számának’ (is) megfelelően egymás mellé ’felfűzésre’ (berögzítésre) kerültek kis Tér-Alapok / kis Szabad-Terek.

            Jelenlegi megértésem szerint azért is hasznos az ilyen ’Szakaszokban’ való Előkészítése a Különleges Munkáknak, mert így ’tervezhetőbbek’ és mégis ’rugalmasak’ is lehetnek a Megnyilvánulások. A Szakaszokban való Előkészítése a Különleges Munkáknak könnyebben Változtathatóvá teszik a Megtapasztalásokat, a ’Váratlanul’ / el-nem-tervezetten / Újdonságként előálló [Fokozott odafigyelést igénylő] Helyzetek könnyebben beleilleszthetőek a Megvalósítás folyamatába.

            Felvillant tegnap is bennem néhány olyan helyzet / gondolat, amelyekre irányulóan valószínűleg már elő van készítve valamilyen Ellenőrzés vagy Megerősítő Gondoskodás. Ezek közelebbi vagy távolabbi napokon is beilleszkedhetnek a ’felajánlásos’ Munkákba annak megfelelően, hogy az Előkészítéshez szükséges EGYEZTETÉSEK (az érintettekkel) mikor zárulnak le, illetve a FÖLDANYA [akár a YO] maga például mikor formálja Késszé / befogadhatóvá egy-egy Új GONDOSKODÁSÁT vagy egy Befogadott Könnyítést, illetve én magam mikor formálom meg a szükséges Alapozó-Megértéseket…

 

            Kérdésként merült fel bennem tegnap is az, hogy mivel ezekben a ’Felajánlásos’ Különleges Munkákban is FONTOS a SZERETET Tudatos Megnyilvánítása, hogyan tudjuk a Szeretet Megnyilvánításával a legjobban segíteni azt, hogy Tartós Jobbulást eredményezhessenek a Különleges Munkák.

            A SZERETET FŐ Irányairól szóló írásban [(171.r.) 69. pontelérhető ITT] említettem, hogy a YOSÁGON belül a TELJESEBB MEGISMERÉST / MEGÉRTÉST [és újabban már a Közvetlen GONDOSKODÁSOKAT] lehetővé tevő Szeretet egyfelől a teremtő ’saját életén belül’ áramlik, másfelől pedig az élő(-és-létező) teremtők között.

            A KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás a YOSÁGON belül habár KÖZVETLENÜL alapul az ÉLET ÁLTALÁNOS (= eredendően megformált) kiterjedésében felépült SZERETETRE [Szemlélődő, Ok-kereső, Megérintő, Gondoskodó], a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokban azonban a SZERETET egy ’továbbépült’ [Tudatosan megnyilvánítható] FŐ iránya nyilvánul meg. Említettem a (345-353.r.) 128-129. pontban (elérhető ITT), hogy a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásokhoz tartozó SZERETETET ’ÖNZETLENNEK’ nevezzük immár, majd ebből-erre épül tovább a SPECIÁLIS Utat megnyitott teremtőkben a SZERETETNEK a MEGFONTOLT formája.

 

A FÖLDANYA KÖZVETLEN (!) útmutatásával tanuljuk majd meg

a SZERETET ÖNZETLEN és MEGFONTOLT FŐ Irányainak Tudatos használatát

 [fontos: ma már ez KÖZVETLENÜL (!) a YOSÁG ALAP-JELLEGÉN alapulva nyilvánul meg az Életünkben].

 

            Részleges az a megértésem, hogy

(1)

míg az Élet ÁLTALÁNOS kiterjedésében

a SZERETET

(A) csak a Saját Életen belül

és (B) azon önállóvá vált teremtők között nyilvánulhat meg, akik egymással Összecsendüléssel megalapozták a Közeli-Összekapcsolódást,

(2)

a SZERETET Áramoltatásának nagyon sok egyéb FORMÁJA és IRÁNYA lehetséges

a KÜLÖNLEGES és a SPECIÁLIS Megnyivánulások során.

 

            Ide-idézem az egyik MAG-Társam pár nappal ezelőtti [ehhez is kapcsolódó] Tapasztalatát:

„…Annyit éreztem ma, amikor belehelyezkedtem a kékség középpontjába, hogy átitat mintha vízben lennék.

Kértem hogy mutassák meg hogyan tudom használni az erejét. A kék színnek minden árnyalata jelen volt, és ahogy hozzákapcsolódtam változtatta magát világosabbra vagy sötétebbre.

Amikor ez megtörtént, kértem hogy mutassák meg mi lenne most az a megnyilvánulási formája, ahogy a leginkább tud hatni, segíteni.

Ekkor az volt az érzésem, hogy nem elszeparált helyzetekhez vagy dolgokhoz/eseményekhez kell irányítani, hanem egységesen átitatni vele a Kárpát-medencét.

Láttam, ahogy felszivárog a mélyből, Földanya felküldi mintha víz lenne és beborítja megfelelő magasságban az egész tájat. A színe királykék.

Kértem hogy itasson át minden létezőt a Kárpát-medencében, létezésének minden szintjén. Ez fokozatosan fog megtörténni, a fizikai szinttől az érzelmi és finomanyagi, valamint a mentális-tudati szinteken. Kövek-kristályok, növények és állatok, emberek főleg akik kapják.

Mint amikor a szivacs felszívja a vizet, csak mindenkinél a meghatározott befogadóképesség arányában, illetve akinél/aminél akadályok merülnek fel ott ellenőrzéssel és indokolt esetben lassabb átállási sebességgel járhat majd.

A magasabb rezgésszintek hamarabb be tudják fogadni, ott a tisztítás és harmonizálás is gyorsabban zajlik.

Egyéb manipulatív ráhatásra immunis ez az energia, nem lehet semlegesíteni (láttam mintha sáros vízzel megpróbálták volna bepiszkítani… ekkor a kékség villámgyorsan visszahúzódott a földbe, majd ismét felszivárgott és kitöltötte a teret)…”

 

A KÉKSÉG a FÖLDANYA GONDOSKODÁSÁNAK ÖSSZESSÉGE.

A GONDOSKODÁST a Közvetlen Áramoltatás teszi lehetővé.

A Közvetlen Áramlás a YOSÁGON belül a SZERETET megnyilvánulása.

 

            Én is kértem abban a FÖLDANYA útmutatását, hogy segítse pontosan megértenem, hogy a SZERETET ’áramoltatása’ / ’használata’ hogyan lehetséges a KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS Megnyilvánulások során.

            Valószínűleg ahogyan a Különleges ön-épülés során ’megtanultunk’ Tudatosan Belehelyezkedni a GONDOSKODÓINK ’Megerősítésébe / Szeretetébe’, ahogyan Tudatosan [az Eredő-Ön-Jelleg szerint például ALÁZATTAL / BIZALOMMAL / MEGBECSÜLÉSSEL / TISZTELETTEL] ’Belehelyezkedtünk’ a GONDOSKODÁSBA [Szeretetbe], és Kértük / Megengedtük, hogy [Ellenőrizzen, és a szükséges Megerősítés édekében] ’Hasson át’ bennünket a GONDOSKODÁSUK / Megerősítésük / Szeretetük, ezzel alapoztuk meg a SZERETET azon ’áramoltatási’ [felhasználási] formáját, amely valamilyen Összecsendülésre alapulóan a MEGERŐSÍTÉS érdekében képes ’ÁTHATNI’ [’Betölteni’] egy másik teremtő meghatározott Élet-részeit vagy akár A-TÉR egyes pontosan meghatározott részeit.

            A SZERETETNEK van ’körbeölelő’ [például ’védelmező’, vagy éppen ’távolságot növelő’] megnyilvánulása, kifejezetten ’Irányban-Tartó’ [’középpontba berögzítő’, ’tengelyeket megerősítő’] megnyilvánulása. A KÖZVETÍTÉS során formálódott meg a SZERETET ’távolságokat áthidaló / összekötő’ formája (Gondoskodása). Lehet a SZERETET ’megvilágító’, ’figyelmet irányító’ , ’berögzítő’ vagy éppen ’kimozdító, elmozdító’ irányú, ’felemelő’ vagy éppen [a szükséges Térbe / helyzetbe] ’visszahúzó’. Lehet a SZERETET ’helyt-álló’ [’teret-biztosító’, ’védelmet-biztosító’, ’utat nyitó’, ’elindulást segítő’]...

            Amikor [például tegnap, a kérdés-kérés megfogalmazását követően] ’gondolkodtam’ azon, hogy az ÁLTALÁNOS Élet-Részben felépült SZERETET hogyan nyilvánulhat meg a Különleges Munkák során, ’falakba ütköztem’. Habár a ’Tudatos odafordulásnak’ fontos szerepe van a SZERETET Áramoltatásában [Irányban-Tartásában], a Különleges (és Speciális?) Munkák során a ’SZERETET-Használat’ megfelelő formájában inkább a  JELENLÉT állapotában Jelenlét’ tud útmutatást adni. Amikor a Létezés-és-Élet Tudatosan Összehangolt-Összekapcsolt JELENLÉTÉBEN vagyunk [20200908 (358.r.) 131.r. III. alpontelérhető ITT], a legtöbbször Érzésként’ (is) Jelez a FÖLDANYA [és a Saját (Ön)Lényeg] útmutatása, és a formálódó Új ÉRZÉKELÉSI-és-MEGÉRTÉSI Belső Úton már a Munkavégzés során azonnal olyan Megértések formálódhatnak meg bennünk, amelyek a SZERETET ’használatára’ / Áramoltatási és egyéb Megnyilvánítási formájára is pontos belső útmutatást adnak. Ahogyan az ilyen Tapasztalataink gyarapodnak, Tudássá épül majd fel bennünk az, hogy az egyes Gondoskodási-Helyzetekben a SZERETET mely [ÖNZETLEN vagy MEGFONTOLT] formáját nyilvánítsuk meg Tudatosan.

            Az ide-idézett Tapasztalatban a Társam pontos belső-útmutatás kapott arra, hogy a Különleges Munka során a FÖLDANYA a Teret és érintett teremtőket a SZERETETE ’átható’, ’beborító’ formájával közelíti meg. Sok olyan Különleges Munka van mostanában, amikor a MAGOK azt tanulják meg, hogyan ’terjedhetnek ki’ Együtt-az-Életüket-GONDOZÓKKAL a TÉRBEN ’Védelemmel’ [Irányban-Tartással],  hogyan lehetnek Jelen VÉDELMI Megerősítésben például akkor, amikor a ’közelükből’ [vagy a FÖLD Közösségéből] egy beazonosított Élettel-Összeegyeztethetetlen megnyilvánulás Kivezetésre kerül… mit tegyenek a Furcsaság-Jelzés vagy Veszély-Jelzés Érzékelésekor a Tér / a Jelenlévők Védettségének Megerősítése érdekében stb.

 

 

        A 20200908 [348.r.] 129. pontban (elérhető ITT) írtam arról, hogy nehéz meghatározni, hogy mi a Szeretet. Csupán IRÁNYAI vannak, és ez nagy szabadságot ad a megnyilvánításához. A SZERETET egy TÉR-Forma [a YOSÁGON belül ez egy Tapasztalaton alapulóan megformálódott Áramlás / Áramlás-rendszer]. Írtam arról is, hogy ’mit jelent a számomra?’, illetve ’hol van az anyagi-testben?’, ’Miért van?’.

 

            A YOSÁGON belül a SZERETET az az Áramlás [= így TÉR], amelyben az élő [létező] teremtők egymással KÖZVETLEN Összekapcsolódást formálhatnak meg [ezért ALAPJA minden Közvetlen Gondoskodásnak!].

 

            A SZERETET mivel TÉR [Áramlás], a TÉR-Használatra vonatkozó ELVEK és SZABÁLYOK határozzák meg azt, hogy mennyiben válhat a SZERETET Tapasztalattá [megformálttá] az Életünkben. A ma már [Tapasztalatokra alapulóan] Áramlás-Rendszerré megformált SZERETETHEZ tartozó TÉR-Rendszer az egyedi teremtők Életében a Szabad Választásukra [és az ezen alapuló Tér-Alapok Befogadására] alapulóan formálódhat meg ’élővé / életté’ a teremtők Életében / a teremtők Tapasztalati által.

            Ha a teremtő [a YOSÁG Birodalmán BELÜL (!)] olyan Választást hoz, hogy az Életében a Gondoskodó-Szeretet különféle formáit is szeretné Tapasztalattá megformálni, olyan Élet-Alapot formál meg és rögzít be az Életéhez a YO és a FÖLDANYA, amelyben közvetlen hozzáférést nyit(hat) olyan Áramlásokhoz, amelyek segítségével a Közvetlen Gondoskodások megnyilvánításához szükséges Belső-Tereket és Áramlásokat megformálhat.

 

20200908 [348.r.] 129. pont (elérhető ITT):

„… A YOSÁG Birodalmában

MINDEN (!) Közvetlen GONDOSKODÁS

a [MEGBECSÜLÉS alapján felépült] SZERETET valamely formájában [= Áramlásában] nyilvánulhat meg.

Csak ez HARMONIA,

csak ez eredményezhet a YOSÁGON belül MEGTARTHATÓ teremtést.

 

Az ÉLET ÁLTALÁNOS részében

az egyedi teremtők között [és a FÖLDANYA és az egyedi teremtők között]

a Közvetlen Gondoskodás [tisztán] SZERETETKÉNT [a Szeretet Áramlásaiban] nyilvánul meg.

 

Nehéz fogalmakkal meghatározni, hogy pontosan mi is a SZERETET.

A Irányai [SZEMLÉLŐDŐ, OK-KERESŐ, MEGÉRINTŐ, Közvetlenül GONDOSKODÓ]

segítik MEGÉRTENI, hogy milyen ’fokozatai’ lehetségesek.

A ’fokozatok’ általában az EGYRE KÖZELEBBI Összekapcsolódást célozzák meg,

és ebből eredően a MEGISMERÉS és MEGÉRTÉS [közvetlen Tapasztalaton alapuló] egyre újabb útjait nyithatják meg.

 

            Az eddigi megértésem szerint a SZERETET egy TÉR-Forma, és ezen belül egy ÁRAMLÁS.

            Bennünk egyedi teremtőkben

- a YOSÁGBÓL eredő teremtők (Ön)Lényegi-Testében a YO,

- a KÜLÖNLEGES Birodalomból Befogadott teremtők Középső-Testében a YO,

- a FÖLD Közösségén belüli Anyagi-Testben a FÖLDANYA ’ADJA’ [formálja meg, rögzíti be] ezt a Teret / Áramlást.

 

            Csupán FŐ IRÁNYA van ennek az Áramlásnak [a SZERETETNEK], amely

 eredendően a Teljesebb MEGISMERÉS és MEGÉRTÉS felé vezet,

 és ma már a JOBBÍTÓ GONDOSKODÁSOK Megnyilvánítását is lehetővé teszi.

 

Az, hogy csupán FŐ IRÁNYA van a SZERETET Áramlásának,

NAGY SZABADSÁGOT ad az egyedi teremtők számára.

 

A YO / a FÖLDANYA nem határozza meg az egyedi teremtők számára azt,

hogy ’HOGYAN KELL Szeretni’,

mely megnyilvánulások ’MINŐSÜLHETNEK’ Szeretetnek

[2021.07.27.:  bármely Jobbító Szándék / Harmoniát-NEM-rontó megnyilvánulás Hozzákapcsolódhat

a Szeretet ’illeszkedő’ Áramlásaihoz].

 

A SZERETET

[mint a Teljesebb MEGISMERÉS és MEGÉRTÉS ’alapja’ és ’eszköze’,

valamint ma már a Közvetlen Gondoskodások ’alapja’ / ’útja’ / áramlása]

valójában minden egyedi teremtőben TELJESEN EGYEDI formában / módon nyilvánul meg,

és ’KIFEJEZŐDIK benne-általa’ az adott teremtő Élet-Értelmezése / Élet-Látása / Élethez-Hozzáállása.

Ezért sem tudjuk ’pontosan meghatározni’ hogy mi is a Szeretet.

 

            (…) Az elmúlt napokban próbáltam én is valahogyan meghatározni azt, hogy pontosan mi is a számomra / az Életemben a Szeretet. Amit eddig megtapasztaltam [Anyagi-Testben is élő teremtőként a FÖLD Közösségében], azt még a VILÁG Különleges Befogadásában tapasztaltam meg. Valamennyiben VÁLTOZNI fog a SZERETET Megnyilvánulása bennem / bennünk most a YOSÁGBAN elkezdődő Új Teremtő-Szakaszban

            Habár a VILÁG Befogadásában is Megismerhettük a SZERETETET, a sok kényszerítő helyzet miatt csak egy részében voltunk képesek eddig Megismerni / Megérteni a SZERETETET [ebből eredően (1) önmagunkat és (2) a körülöttünk lévő Életet]. A legtöbb teremtő Életében voltak olyan szakaszok, amikor ’biztonságban, bizalomban’ élhetett, és ekkor a Szeretet több formáját / több Közelségi lehetőségét is megtapasztalhatta [párkapcsolatként, családi kapcsolatként, barátságként, együttesen végzett tevékenységek során].

            Ahogyan az elmúlt napokban ’értelmeztem’ a Szeretetet, a Saját Életemre tekintve azt állapítottam meg, hogy ’csak az maradt meg mostanra’, amiben [érdek nélküli, tiszta] Szeretettel vagyok jelen. Minden más mostanra már csak „múlt”.

            Az is egy részleges Értékelésem, hogy amikor belekezdtem valamilyen Változtatásba az életemben, és ahhoz egy olyan ’célt’ határoztam meg, amelyben valamilyen „érdek” is volt [vagy olyan eszközt / módszert használtam volna, amit más formált meg / más ajánlott], azokat a Változtatásokat nem tudtam véghezvinni. Amikor azonban valamilyen megfogalmazott „érdek” nélkül tudatosan tettem egyik lépést a másik után [„túl-agyalás” nélkül, Szeretettel ( a Célt / Értelmet meghatározva)], az a rész mindig szépen erősödött és épült…

            Próbáltam ’meghatározni’, hogy az Anyagi-Testben ’hol’ nyilvánul meg a Szeretet. Sokan azt mondják, hogy a Szeretet a Szívben van, a szívből árad ki. Én nem tudtam a Szeretetet a Szívhez hozzákapcsolni. Nem csak a Szívben, hanem a Teljes-Megformált-Életben-Testben ’Van’ / megnyilvánul a Szeretet. Nem tudom meghatározni, hogy ’miért’ ’Van’. Egyszerűen ’Van’ és ez teljesen magától értetődő. Olyan, mint a levegő vagy a víz: nincsen nélküle Élet, nem lehet (tartósan) élni nélküle. Ez a YOSÁGON belül abból is eredhet közvetlenül, hogy a teremtők legtöbbje úgy születhet meg Anyagi-Testben (egy Közösségben), ha van ’Befogadó családja’, vagyis úgy születik meg, hogy az önállóvá váló Életét a legelső pillanattól mások is Gondozzák [azaz Szeretik]. Nem tudunk életben maradni a Szeretet / a Közvetlen Gondoskodás nélkül. A társaink felénk irányuló Közvetlen (Általános vagy Különleges) Gondoskodásának az egyik célja az, hogy magunk is megtanuljuk azt, hogyan vehetünk majd részt TEVÉKENYEN mások Közvetlen Gondozásában. Valószínűleg ebből ered, hogy a Szeretet [a YOSÁGON belül] valóban olyan mint a levegő és a víz, egy bizonyos rövid tartamon túl nem tudunk életben maradni nélküle [nem tudunk életben maradni akkor, ha „nincsen” bennünk / nem rögzült be bennünk a Szeretet].

 

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!