omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (20) 368-387
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (20) 368-387 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (386. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (386. rész)


Az írás 385. része elérhető ITT

139.

MAGOKNAK

 

2021.08.04-05-06.

 

            Az augusztus 4-én és 5-én végzett ’Felajánlásos’ Munkában én olyan megnyilvánulást érzékeltem, amely kifejezetten ’TÉR-FORMÁLÓ’ jelleget mutatott. A 4-i megnyilvánulás nagyon kevéssé volt értelmezhető a Tudatom számára. Egy ’szokatlanul erős’ VÉDETTSÉGBEN kifejezetten ’nagy erejű’ megnyilvánulás volt érzékelhető. A részleges megértésem szerint valószínűleg a FÖLDANYA formált egy ÚJ GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁT, és az ehhez tartozó TÉR formálódhatott vagy rögzülhetett be [vagy a MEGÚJULÁSI-TÉRBEN és/vagy az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN]. Egyedi teremtők Jelenlétének is volt szerepe a TÉR-FORMÁLÁSNÁL, talán azok vettek részt a TÉR-FORMÁLÁS egyik szakaszában, akiknek olyan Választása van már, amely kapcsolódik a formálódó Új ALAP-HARMONIÁHOZ (?).

      A 20200806 [20.r.] 24. pontban (elérhető ITT) is írtam arról, hogy a FÖLDANYA KÉKSÉGÉNEK ’különlegessége’ vagy specialitása az, hogy egyes Különleges Gondoskodásokat a FÖLDANYA csak a MAGJAIVAL SZOROSAN EGYÜTTMŰKÖDVE képes megformálni [formálhat meg].

            Az 5-i Munka során Érzékelhetőbb volt már és értelmezhetőbb a TÉR-Ellenőrzés [és TÉR-FORMÁLÁS (?)]. Mielőtt kiterjedt volna bármilyen Változtatás az ÉLET-TÉRBEN, azt érzékeltem, hogy [a FÖLDANYA pár nappal ezelőtti Kérésére alapulóan (?)] az itt élő teremtők ÖN-Azonossága ’a következő fokozatra Felerősítésre került’. Egy ’egységes’ ’fényesség’ megformálódásáig és berögzüléséig tartott a munka ezen része. Ezt követően vált Érzékelhetővé az ÉLET-TÉRBEN egy olyan ELLENŐRZÉS, amely az Áramlásokat abból a szempontból Ellenőrizte, hogy van-e / lehet-e bennük „vegyülési irányulás” [van-e jogosulatlanul megformált áramlás vagy jogosan megformált áramlásban valamilyen EL-Térítés…] Valószínűnek tartom, hogy a Tér-Használat ismét Ellenőrzésre került a nemrégen meghatározott Tér-Használati Jogosultaság figyelembe vételével [(363.r.) 134. pontelérhető ITT]. Ezt követően a Tudatosságom ’visszahúzódott’ a Saját Életemre, és Feltételezem, hogy valamilyen [kért?] Tér-Formálás Alapja (?) berögzült az Anyagi-Testemben / Személyes Élet-Teremben.

 

            Az írás további részében néhány Új Megértést írok le, amelyek azon YOSÁGBÓL eredő teremtőkre vonatkoznak, akik eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartoznak. Az új lejegyzés mellett több korábbi kapcsolódó írás-részt is ide-idézek, ezekhez is több új kiegészítést írtam.  Az új lejegyzéseket / új kiegészítéseket minden esetben nagyobb méretű kék színű keltezéssel jelzem.

 

        A 20200908 [368-370.r.] 137. pont I. alpontban (elérhető ITT) írtam arról, hogy az Új Anyagi-Testben egy kicsit más rendszerű belső-terei lesznek a YOSÁGBÓL eredő eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőknek amiatt, mert az Anyagi-Testük Általános részében is meg van alapozva egy FokozottABB-Érzékelés-és-Érzékenység.

      Említettem, hogy az ő Érzékeléseik és Jelzéseik nagyon fontosak (!) a FÖLDANYA számára.

 

Habár ma még nem képesek ezeket az Érzékeléseiket pontosan megérteni / értelmezni,

és ez jellemzően (akár nagyobb) Nehézségeket is okoz az életükben,

az eddigi ELLENŐRZÉSEK és ÉRTÉKELÉSEK alapján

’nem szabad ezeket az Érzékeléseket’ [ezeknek az Anyagi-Testbe berögzülését] ’Lezárnia’ vagy jelentősebben ’Takarnia’ a FÖLDANYÁNAK.

 

Még ha most ez a FokozottABB Érzékelés okoz is Nehézséget amiatt,

mert nem képesek megkülönböztetni azt,

hogy mely Jelzések [Irány-mutatások] tartoznak közvetlenül a saját Életükhöz,

és mely Jelzések inkább Átvilágító jellegűek

[továbbá még nem képesek a FÖLDANYÁHOZ közvetlen olyan szorosabb belső összekapcsolódást megformálni, amely ezeket az Érzékeléseket Értelmezhetővé tenné a számukra],

a FÖLDANYA Értékelése az,

hogy ez a bennük lévő egyedi jellegük lesz majd a legnagyobb segítségük a Saját Harmoniájuk visszaépítésében akkor,

amikor a FÖLDANYA újra közvetlenné tudja visszaépíteni a belső összekapcsolódást az (Ön)Lényegükkel és a FÖLDANYÁVAL.

 

            Az Új Anyagi-Testben a FÖLDANYÁVAL való Közvetlen Belső Összekapcsolódás [mint az Élet Alap-Állapota / mint a Kiigazított Élet-Alapjuk] az ő Életükben is ’Adott’ lesz, nem lesz szükséges ennek a „vissza”-építésén dolgozniuk. Az Életük Alap-Szintjén egy ’Önálló’ belső-tér-részt formál meg a FÖLDANYA a FokozottABB-Érzékelésük Berögzülése és Értelmezése számára.

            A Régi Anyagi-Testben is keresi [együtt a MAGOKKAL is] a FÖLDANYA annak a lehetőségét, hogyan lehet biztosítani azt még itt az ÁT-VEZETÉS során, hogy az Életük Általános megnyilvánulásaként bennük megformálódó FokozottaBB-Érzékelés és ezeken alapuló Jelzések ne okozzanak bennük további Fájdalmakat, ne indítsa őket olyan SZÜKSÉGTELEN TEVÉKENYSÉGEK megnyilvánítására, amelyek további Nehézségeket formálhatnak meg akár a saját Életükben, akár másokra is kiáradóan.

            Egyelőre az a részleges megértésem, hogy ezen YOSÁGBÓL eredő teremtőkben a RÉGI Anyagi-Test Védett-Belső-Terébe rögzítette be azt az élet-részüket a FÖLDANYA, amelyben ez a FokozottABB-Érzékelésük ’gyökerezik’ [pontosabb talán az a megfogalmazás, hogy a bennük már megformált Védett-Belső-Tér Védettségét ’terjesztette ki’ a FÖLDANYA azon élet-részükre, amelyben ez a FokozottABB Érzékelésük ’gyökerezik’].

            A Személyes Élet-Terükben [az Anyagi-Testen ’kívül’ (?), az Anyagi-Test ’közelében’ (?)] is megformált a FÖLDANYA egy olyan Speciális-Védettséget, amely segítheti őket abban, hogy az Érzékeléseik Berögzüljenek az Anyagi-Testükbe, de ez ne okozzon bennük szükségtelen Feszülést, és így ne vezesse olyan Tevékenységek Megnyilvánítására őket, amely zavarokat okozhatna az ÉLET-TÉRBEN vagy a saját Életükben.

 

            Részleges megértésem az, hogy

ezen az ’alapjaiban’ [már (?)] visszaépített belső-úton

[az Új Anyagi-Testben (esetleg valamilyen Speciális módon még itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN is)]

olyan

(1) MEGÉRTÉSEK (!)

és (2) Közvetlen-TAPASZTALATOK megformálásában fogja tudni KÖZVETLENÜL (!) vezetni a FÖLDANYA

ezeket az EREDENDŐEN is a Közösségéhez tartozó YOSÁGBÓL eredő teremtőket,

mint amely [akár ’Azonnali’] Megértések megformálása érdekében a MAGOK mostanában elkezdték megformálni az ÉRZÉKELÉS-és-MEGÉRTÉS új belső útját.

 

      [Az (Ön)Lényeg (!) és az Anyagi-Test között egy ma Speciálisnak értékelhető közvetlen belső-út formálódik a MAGOKBAN (is), amely lehetővé teszi mind az (Ön)Lényeg, mind a FÖLDANYA számára azt, hogy egy Megtapasztalás során a Megtapasztaláshoz tartozó mindazon MEGÉRTÉSEK Megértéssé formálódjanak akár azonnal az Anyagi-Testben élő Élet-Részben is, amely MEGÉRTÉS az (Ön)Lényegben / a FÖLDANYÁBAN már Felépült:

A MAGOKBAN az OK-KERESÉSÉHEZ is használható új ÉRZÉKELÉSI-és-MEGÉRTÉSI-Út elkezdett megformálódni:

[20200908 (77.r.) 41. pont] – egyedi Érzékelési módok (elérhető ITT)]

[20200908 (143.r.) 61. pontelkezd visszaépülni az (Ön)Lényeg és az Anyagi-Test között eredendően megformált Jelenléti-állapot (elérhető ITT)]

20200908 [223.r.] 85. pontelérhető ITT

20200908 [291.r.] 107. pont elérhető ITT

20200908 [340-341.r.] 125. pont [elkezdtük gyakorolni már a Régi Anyagi-Testben is a FÖLDANYA Speciális belső útmutatásának a megértését] – elérhető ITT

20200908 [366.r.] 136. pont [miért jelez néhányunkban erősen az, ami mellett mások elmennek] – elérhető ITT

 

Feltételezem most,

hogy bennünk MAGOKBAN

AZÉRT kezdődött meg egy a FÖLDANYA által pontosan meghatározott formában megformálódni ez a ma még Speciálisnak tekinthető Új ÉRZÉKELÉSI-és-MEGÉRTÉSI-Út,

mert a FÖLDANYA az eredendően is a Közösségéhez tartozó YOSÁGBÓL eredő teremtőkben

eredendően ezt ’ebben a formában alapozta meg’

[valószínűleg Kipróbáló Teremtések során mindenkiben meg is kezdődhetett ennek a Felépítése / működtetése (?) a „kiszakadást” megelőzően].

 

Bennünk MAGOKBAN [és az érintett YOSÁGBÓL eredő teremtőkben]

ez a FÖLD Közösségében még a „kiszakadás” előtt MEGALAPOZOTT KÖZVETLEN BELSŐ ÉRZÉKELÉSI-és-MEGÉRTÉSI-Út

természetesen AZ-ÉLET ÚJ TÉR-ALAPJÁHOZ és az azóta megformált ELVEKHEZ és SZABÁLYOKHOZ JELENHEZ-IGAZÍTVA (!) formálódik,

ám a mostani megértésem szerint

’PONTOSAN AZON ALAP-HARMONIÁRA’ Alapozta meg

a Jelenhez-Igazított ALAP-HARMONIÁJÁT ennek a Tudatosítási Útnak a FÖLDANYA,

mint amelyet az eredendően is a Közösségéhez tartozó teremtőkkel a „kiszakadás” előtt elkezdett felépíteni.

 

      Jelenlegi megértésem szerint nem mindenkiben formálódott késszé a „kiszakadást” megelőzően ez a belső-út az akkor elindult Kipróbáló [megformáló] teremtések során.

     Lehetett olyan jellegű különbség, hogy a női formában élők talán egy-két lépéssel a társaik előtt jártak… és bennük a „kiszakadást megelőzően” ennek a belső-rendszernek (1) nem csak a KÖZVETLEN ÉRZÉKELÉSI része épült fel, (2) hanem az Érzékeléseiket MEGÉRTÉSSÉ, (3) majd pedig JELZÉSSÉ is képessé váltak megformálni [részleges megértés: hang-jelzéssel / kommunikációval képesek lehettek a Megértéseiket a társaik számára is átadni]. Lehetséges, hogy a ’férfi’ formában élőkben még inkább csak az ÉRZÉKELÉSI része épült ennek a belső-útnak, és a Megértési és Jelzési rész [a Megértéseik ’kommunikálása’] még csak alapozódott vagy csak egészen kis mértékben épült fel.

       Jelenlegi megértésem szerint a MAGOK számára hamarosan pontosan Felismerhető lesz minden olyan FÖLD Közösségében élő YOSÁGBÓL eredő teremtő, akik eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartoztak.

      Jelenlegi megértésem szerint

közülük azok, akik a „kiszakadást” megelőzően nem csupán az ÉRZÉKELÉS útját építették fel,

hanem a MEGÉRTÉS és JELZÉS megformálását is megtanulták (Kipróbáló jelleggel),

 azok (Ön)Lényegében ez a MEGFORMÁLT TAPASZTALAT Berögzült.

Ez az oka annak,

hogy amikor Anyagi-Testben megszületnek,

ez az (Ön)Lényegükben berögzített Tudásuk az Életük ÁLTALÁNOS részeként FELÉPÜL bennük.

 

Mivel akkor még a FÖLDANYA a Közösségében csupán ALAPOZTA a Különleges Tudatosodást

[nem formálódott még Késszé a KÜLÖNLEGES Megnyilvánuláshoz tartozó Közösségi ALAP-HARMONIA],

ténylegesen még nem került megformálásra az Anyagi-Testen belül

[és valószínűleg az (Ön)Lényegi-Testen belül sem (!)]

az ÖNÁLLÓ Különleges Belső-Tér

[az Anyagi-Test Új rendszerében a ’második szint’: 20200908 (104.r.) 52. pontelérhető ITT].

 

Ez lehet a közvetlen oka annak,

hogy az Anyagi-Test a „kiszakadást” megelőzően még ’Egy-Terű’ volt,

a Különleges-Belső-Tér a mai fogalmak szerint inkább egy önállóvá válását megkezdett Védettebb-Belső-Tér lehetett,

és így amely Tapasztalatok ide berögzültek,

az még az Élet ÁLTALÁNOS részéhez tartozott.

 

     Jelenlegi megértésem szerint

a „kiszakadást” megelőzően formálódni kezdett Különleges-Belső-Tér [akkor még csak egy Védettebb Belső-Tér formájában]

ha önállóvá vált volna,

a FÖLDANYA által akkor eltervezett ALAP-HARMONIA szerint

ennek a Formálódó ÉRZÉKELÉSNEK-és-MEGÉRTÉSNEK-és-JELZÉSNEK

(1)

az egyik része a Különleges-Tér-Részbe került volna berögzítésre,

(2)

és egy ’Különleges-Utat-ALAPOZÓ’ részében maradt volna csak meg az Élet Általános belső-terében.

 

     Jelenlegi megértésem szerint

az Új Anyagi-Testben

a FÖLDANYA

ezen YOSÁGBÓL eredő egyedi teremtőknél is

az Általános-Szinten a FokozottABB Érzékelésnek  csak egy részét teszi már Felépíthetővé

[azt a részt, amely már kifejezetten ’Megalapozza’ a Különleges Tudatosodás megnyitását,

amely mint egy ’Alapozó-Tudás’ segíti Megérteni a Különleges Tudatosodás lényegét-célját-értelmét].

 

Nem szünteti meg [csak ezen YOSÁGBÓL eredő teremtőknél (!)] a FÖLDANYA

a FokozottABB ÉRZÉKELÉS megformálásának lehetőségét az Életük Általános részében,

mert bennük az Életük ÁLTALÁNOS részében

ez a „kiszakadást” megelőzően ÖSSZECSENDÜLÉSEN alapulóan [tehát az Életükben Harmoniaként (!)] MEGFORMÁLT Tapasztalat és Tudás.

 

Ugyanakkor a FÖLDANYA már a Különleges Élet-Részhez ’emeli át’ azon részében ennek az ön-épülésnek a Lehetőségét,

amelyet eredendően is Különlegességgé Szándékozott tenni.

 

Ez a mostani Értékelések szerint nem fog Feszültséget okozni ezen teremtőkben,

ugyanis az Anyagi-Testi-Életükből NEM KERÜL KITÖRLÉSRE egy korábban [a YOSÁG ALAP-JELLEGÉN] Felépített Harmoniájuk

[nem válik „Elérhetetlenné” a számukra, és nem válik Alvó-Kóddá (!) sem],

csupán a minden teremtőben a FÖLD Közösségében MEGALAPOZOTT [és KIHAGYHATATLANUL megnyitandó] Különleges-Tér-Részhez ’rögzíti be’ ennek a Tudás-résznek a Felépíthetőségét a FÖLDANYA.

 

            Részleges az a megértés, hogy amely YOSÁGBÓL eredő és eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőkben a „kiszakadást” megelőzően az Anyagi-Testükben nem csupán a FokozottABB ÉRZÉKELÉS Útja épült fel, hanem megtanította őket a FÖLDANYA az Érzékelés MEGÉRTÉSSÉ és JELZÉSSÉ való megformálására is, azokban a mostani Anyagi-Testükben nagyon gyakori az a megnyilvánulás, hogy ’folyamatosan beszélnek’ [akár magukban beszélnek, akár mások felé is mondják a saját érzékeléseiket / meglátásaikat / véleményüket / megértéseiket]. Egy [megállíthatatlan] „belső kényszer” ez ebben a pillanatban még a számukra, mert a bennük FokozottABBAN JELZŐ Érzékeléseiket és Megértéseiket ’gyorsan’ valamilyen Kiáradássá ’kell’ megformálniuk. Ez a folyamatos [vagy más módon furcsa] beszéd abban is segíti őket, hogy a belső-feszültséget ’kienegedjék’ [ma még csak ezen a módon tudják a FokozottABB Érzékeléseiket és Jelzéseiket ’megnyilvánulássá’ megformálni].

            Akikben a „kiszakadást” megelőzően még inkább csak a FokozottABB Érzékelés formálódott meg [késszé vagy csak részlegessé], de az ehhez kapcsolódó MEGÉRTÉSI Utat [és Jelzési Utat] nem formálták meg, ők kevésbé kommunikatívak [vagy akár alig képesek a Megértések / Jelzések megnyilvánítására]. Bennük az ebből eredő Belső-Feszültség néha / gyakran „kiszámíthatatlanul” árad ki valamilyen TEVÉKENYSÉG formájában [akár váratlanul olyan „erőteljes” (és értelmezhetetlen) formában], amivel ZAVART okoznak a környezetükben és a saját életükben is.

       Mivel bennük még nem nyílt meg a Különleges Tudatosodás [a „kiszakadást” megelőzően még csupán Kipróbáló jelleggel Alapozták (!)], nagyon kevéssé képesek Kijavítani az általuk okozott EL-Változásokat, így a ZAVAROS Megnyilvánulásuk utáni rend-rakás a társaikra marad.

            Jelenlegi megértésem szerint ezek a YOSÁGBÓL eredő teremtők szinte kivétel nélkül olyan helyzetben élnek, hogy van mellettük Közeli-Összekapcsolódásban [családi kapcsolódásban vagy párkapcsolódásban] MAG. Ezen YOSÁGBÓL eredő teremtők JELZÉSEIT a MAGOK Értelmezik és Jelzik [próbálják együtt a FÖLDANYÁVA Megérteni]. Később részletezem azt, hogy azért is vannak általában családi (szoros) kapcsolódásban MAG-Teremtővel, mert bennük olyan ’speciálisan’ megalapozott FELELŐSSÉG van, amely a FÖLD Közösségében csak a MAGOKRA jellemző.

 

Mivel mostanra Felismerhetővé váltak / válnak a MAGOK számára

ezek az ’egyedi’ [Speciális] Gondoskodást igénylő YOSÁGBÓL eredő teremtők

[akik remélhetőleg hamarosan maguk is MAGGÁ válnak majd (!)],

a MAGOK számára és az érintett YOSÁGBÓL eredő teremtők számára is

egyre nagyobb KÖNNYEBBSÉGET jelent majd az,

hogy a MAGOK [immár beigazodva a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA és a FÖLD Közösségének JELENHEZ-IGAZÍTOTT ALAP-JELLEGÉBE]

UGYANAZON (!) ALAP-HARMONIA szerint építik az Életük Általános és Különleges [valamint ma már Speciális] részét,

mint amit ezek a YOSÁGBÓL eredő teremtők ’ISMERNEK’ és amely TÉNYLEGESEN MEG VAN ALAPOZVA az Életükben

[(Ön)Lényegükben és Anyagi-Testükben].

 

      Említettem, hogy a VILÁGBELI JELENLÉT során a Különleges Út habár alapult a lehetséges mértékben a FÖLDANYA YOSÁGBELI ALAP-JELLEGÉRE is, mégis inkább IRGALMI alapúnak értékelhető, és a VILÁGI JELENLÉT okán ez más volt, mint amit a FÖLDANYA a „kiszakadását” megelőzően Megalapozott.

      A VILÁGBELI JELENLÉT során a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők segítették a FÖLDANYÁT a Különleges Út Megalapozásában és Megnyitásában, ezért az ALÁZAT [mint meghatározó] határozottabban megnyilvánult a FÖLDANYA Közösségében a VILÁGBELI JELENLÉT során Megnyitott Különleges Utakban.

      Az ALÁZATTAL a YOSÁGBÓL eredő teremtők is elkezdtek [volna] ’megismerkedni’ a „kiszakadást’ megelőzően, azonban az ehhez kapcsolódó Tudás még nem épült fel bennük [így nem tudták közvetlenül értelmezni az Alázatot].

      A VILÁGBELI JELENLÉT során a SZERETET [mint Közvetlen Áramlás] is magától értetődően más volt, mint amit a „kiszakadás” előtt megformáltak / megtapasztaltak. Ez az egyik közvetlen oka annak, hogy a VILÁGBELI JELENLÉT során a FÖLDANYA Közösségéhez eredendően tartozó YOSÁGBÓL eredő teremtők nem tudták folytatni a Különleges ön-épülésüket [habár ez Összecsendüléssel meg volt alapozva (!) az Életükben].

      A másik fő akadálya a Különleges ön-épülésük folytatásának az volt, hogy a FÖLDANYA maga sem tudott közvetlen belső összekapcsolódást megformálni a YO-val [ezen teremtők Eredő-nagy-TEREMTŐJÉVEL, és így nem volt lehetséges az (Ön)Lényegben berögzíteni a Különleges Tudatosodás megnyitásához szükséges Belső-Tereket-és-Áramlásokat / Meghatározókat].

            A FÖLD Közösségének VILÁGBELI JELENLÉTE során a FÖLDANYA [’mostanában’] azon YOSÁGBÓL eredő teremtőket tudta vezetni a Különleges Tudatosodás megnyitásában, akik a YOSÁG másik Közösségeiben már Megnyitották a Különleges ön-épülést [nagy tapasztalattal rendelkeztek a Szolgálatban], és akiket a VILÁG Összecsendülésre alapulóan Befogadott. Bennük volt lehetséges a Különleges Belső Áramlások ’Továbbvezetése’ a VILÁGBELI Befogadó-Alapjukba, és így alapozhatták meg a FÖLD Közösségébe való Befogadásukkor a Különleges Út Megnyitását.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a MAGOK

a bennük már ténylegesen FORMÁLÓDÓ / ÉPÜLŐ belső [Speciális] ÉRZÉKELÉSI-és-MEGÉRTÉSI-Útnak a használata során

a Közvetlen Tapasztalatukra alapulóan MEGÉRTIK,

hogy a FÖLDANYA milyen Eredendő ALAP-HARMONIA szerint alapozta meg a Közösségében

AZ-ÉLET ÁLTALÁNOS és KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásainak Egymáshoz-Kapcsolódását,

pontosan milyen LÉNYEGET-CÉLT-ÉRTELMET [Megnyilvánulási Lehetőséget] Határozott meg a YO és a FÖLDANYA a FÖLD ’Közössége’ / a FÖLD Közösségében élők számára.

 

Mindez segíti majd teljesebben Megérteni azt,

hogy a ’FÖLD Közösségének’ a YOSÁGON belül Eredendően [és MOST a JELENHEZ-IGAZÍTVA] milyen FELELŐSSÉGE van,

és ez a FELELŐSSÉGE ’milyen irányokra terjed(het) ki’.

 

            A korábbi írás-rész után folytatódik az új lejegyzés.

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!