omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (23) 428-447
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (23) 428-447 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (434. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (434. rész)


Az írás 433. része elérhető ITT

 

 

151.

2021.09.02.

 

            Részleges megértésem szerint az egyik olyan [OLTALOM-TÉRBE közvetlenül (!)] kivezetett „csapdára” nyílt [a MAGOKNAK / FÖLDANYÁNAK] közvetlen rálátása, amelynek a Felelősséget Meghatározó ELLENŐRZÉSE az OLTALOM-TÉR egy most ezen célból megformált új TÉR-Részében nyilvánult meg.

            A „csapda” egy viszonylag kisebb belső-térként volt berögzülve egy teremtő Anyagi-Testében.

            A „csapda” egyik fontos jellemzője az, hogy

- akadályt képez az Összecsendüléssel meghatározott Irányokban való továbbhaladásban,

- „igyekszik fogva tartani”, „lelassítani”, EL-Terelni, és ha lehetséges, akkor közvetlenül (!) erőt és teret elvenni / leválasztani az Életről.

 

            Az eddigi részleges megértésem szerint ez az Ellenőrzött „csapda” a teremtő azon élet-része [belső-tere] „köré” [„arra rátelepedve”] formálódott meg, amelyben a teremtő Fontolgatta és Értékelte a Lehetőségeit és Tapasztalatait. Közvetlenül (!) ehhez a tér-részhez kapcsolódott benne az a belső tér-rész, amelyben a Lezárásra megjelölt tapasztalatait [akár a megnyitott Kipróbálásokat] Lezárhatta, és itt volt képes ’Elengedni’ a Lezárt, illetve visszabontásra megjelölt tapasztalatait.

            A „csapda” az eredetileg megformált (valódi) belső tér-részre „rátelepedve „észrevétlenül” „felépített” egy az eredeti belső-tér-részhez nagyon „hasonló” „felépítményt”.

 

            Eredetileg kettő tér-rész kapcsolódott egymáshoz [még a „csapda” megformálódása előtt]: egy ’belsőbb szoba’ [a Fontolgatáshoz, Ön-Értékeléshez], és közvetlenül emellett volt a ’mosdó’ [amelyben ’Elengedésre’ (az Anyagi-Testből kivezetésre / visszabontásra) került az, amit Lezárhatott és Elengedhetett a teremtő]. A mai fogalmakkal itt végezhette el az ÖN-Igazodásait és egyes ’belső átalakulásait’.

            Az eredeti belső-terekben ’természetes fény’ [és fény-viszony] volt, ez azt segítette, hogy pontosan és tisztán láthassa a tényleges helyzetét a teremtő, és azt is, hogy az éppen megnyitható Új Lehetőségek mennyiben és milyen módon illeszkedhetnek be az életébe.

 

            A teremtőben ezen kettős rendszerű belső-tér „köré” [azt egyre inkább „EL-Takarva”] felépült egy „csillogóbb” „csapda”. Utalhat ez akár arra is, hogy a „mágia” egyik eszközét felhasználva [a „hamis eufória” alkalmazásával (erről bővebben ITT), „spirituális”-nak látszó EL-Terelő út használatával] formált meg a teremtő egy „csapdát” az életében, a saját erejét „adva” ehhez a „belső változáshoz”.

            A „csapda” megformálását követően a Fontolgatásra / Ön-Értékelésre szánt belső-térbe már a teremtő nem volt képes közvetlenül belépni, egy kis „előszoba” került felépítésre a természetes belső-tér bejárata elé.

         Ez talán arra utalhat, hogy a „spirituális” EL-terelő ön-épülése során „megtanítottak ennek a teremtőnek egy módszert”, és csak „ezzel a módszerrel” [= „előszobával”] [mint egy látszólagos védelemmel] léphetett be a Saját [egyre inkább EL-Változó (Fontolgatást / Ön-Értékelést lehetővé tevő] belső-terébe. Ebben az „előszobában” már jól felismerhető az AKADÁLYOZÁS: egy „másoktól eredő (idegen?) tanítás” során „megtanult” „módszer” „ígért” csak „biztonságot”, és azt, hogy „pontos információkhoz” juthasson. Ez az [egyre erőteljesebbé felépülő] „előszoba” egy bizonyos pont után [mint megformált (elfogadott) belső-tér] ténylegesen / teljesen  EL-Távolította a teremtőt a KÖZVETLEN (!) Saját belső útja használatától.

 

            A korábban egyszerű és megfelelően (természetes módon) megvilágított [Fontolgatást és Ön-Értékelést lehetővé tevő] belső-térre egy „csillogóbb” tér-forma kezdett „RÁ”-épülni. Az Ellenőrzéskor már inkább egy „SZÍNHÁZI” „öltözőhöz” hasonlított [amelyben különféle „szerepeket”, „kosztümöket” lehet csak „felvenni”]: egy nagy tükör volt a bejárattal szemben, és a tükör körül oldalt és felül egy „izzó-sor” [mesterséges megvilágítás]. Egy kis asztal volt a tükör előtt, előtte egy kis szék [pontosan berögzített helyzetben / helyen]. A tükör körüli izzók erősen világítottak, így nem volt érzékelhető a szoba többi része [az sem, hogy akár valaki más „megfigyelőként / kémlelőként” jogosulatlanul megfigyeli-e a teremtő itteni Fontolgatásait].

            A tükör működhetett rendes tükörként, de akár a teremtő közvetlen megfigyelésére is alkalmas lehetett [a tükör másik oldaláról (vagy a ’szoba’ egy olyan részéből, amelyre a teremtőnek nem volt közvetlen rálátása {például ha elvakította a fény, vagy éppen alig világított a mesterséges izzó-sor})]. Működtethető volt a tükör úgy, hogy ténylegesen valós (tiszta) képet mutasson, de torzíthatott is, vagy akár mint egy „kép-mutató” (tévé) bevetítést is mutathatott [akár parancsokat is adhatott általa más e teremtőnek]. Ha a mesterséges izzó-sor túl erősen világított, illetve máskor, ha a fénye szándékosan nem volt elég a pontos érzékeléshez, fontos részekre (akár saját korábbi tapasztalataira / ön-értékelésére) nem volt pontos rálátása a teremtőnek.

            A „hamis eufória” [mint megtévesztő, félrevezető irányítási eszköz] kapcsán említettem, hogy ha „nem volt elég” a teremtő „IRÁNYÍTÁSÁHOZ”, akkor a félelem „elültetése” kezdődött meg, és ha ez sem volt kellően erőteljes, a „bűntudat” „elültetése” következett. A tükör, illetve a „mesterséges megvilágítás” „szabályozásával” lehetett fokozni a teremtőben az elbizonytalanodást / zavart / félelmet is. A most Ellenőrzött „csapda” a mostani állapotában még inkább csak a „csillogás” „felé” szándékozott EL-Terelni [még viszonylag újonnan megformált „csapda” lehetett, még a „mézes-madzag” („beetetés”) szakaszában járhatott a teremtő].

 

            A korábban a Lezárt teremtésekhez tartozó Elengedéseket lehetővé tevő „mosdó” „mintájára” megformált  belső-tér (wc) is még új-szerű állapotú volt, hasonlóan „divatos” mint az „öltöző” szoba.

            Közelebbről megnézve a wc-t, jól látható volt, hogy azt „valaki idegen használta” és „beszennyezte”. „Székelykáposzta” vagy „töltött-káposzta” maradványai voltak a wc ülőke-részén és a wc mellett a földön is… a „lefolyó” rész alaposabb megvizsgálása során kettő nagyobb kő volt a lefolyó-rész fölött [azért, hogy ELZÁRJA az Elengedés (= Továbbhaladás) természetes útját]. Egyébként maga ez a mosdó-helyiség ugyanúgy csak egy „utánzat” volt [RÁ-épülve a valódi belső-térre], mint a „színházi öltözőnek” „látszó” másik tér-rész. A valódi belső-terek ezek alatt a „csapdaként” működő látszat-terek alatt voltak, és ahogyan „erősödött” a „látszat-tér”, a valódi belső terek egyre inkább elérhetetlenné váltak a teremtő számára.

            Ha a teremtő szerette volna Elengedni / Lezárni egyes tapasztalatait, és ehhez használta volna az eredendően ezen célból megformált belső-tereit, „ment oda ahol tudta hogy ezek a belső-terei vannak”. Már csak TÖBB „akadályozón” „áthaladva” juthatott (volna) ezen belső-tér-részéhez, és egyre inkább már csak a hamis-látszat / a „csapda” volt elérhető a számára.

            Míg korábban a belső-tereiben a Fontolgatásai / Ön-Értékelései során közvetlen (!) belső útmutatásokat kaphatott a Saját (!) (Ön)Lényegétől és a FÖLDANYÁTÓL [és így a benne Feszülésként jelző Megértési-Nehézségeit megszüntethette, a Lezárásra jelölt Tapasztalatait Lezárhatta azért, hogy Új irányokat nyithasson meg], a „Látszat-szoba” [a „csapda”] már csak a belső feszülései fokozódását okozta azért, hogy a tükörből jövő információ további EL-Távolodás felé vezesse (ugyanis csak akkor oldódtak valamennyire a belső feszülései].

 

            Az Ellenőrzések során pontosan beazonosítható volt, hogy „ki készítette”, illetve ki működtette” ezt a „csapdát”. A „Látszat-szobák” „anyaga” pontosan megmutatja, hogy kik és miből formálták meg, és ugyanígy ki helyezte el a „köveket” és egyéb „szemetet” a wc-ben.

            Az Ellenőrzés során egy további rejtett szoba is beazonosításra került, amely a wc mellett került kialakításra. Egy „zárt tér” [titkos szoba] jellege volt, amelynek a létezéséről (a jelenlegi megértésem szerint) nem volt tudomása a teremtőnek. Ezt a „titkos szobát” nem a teremtő formálta meg, teljesen „idegen volt” az Anyagi-Testében. Értelmezhető „implantátumként”, egy olyan „előkészített” életre-„RÁ”-telepedésként, amely majd később vált volna működővé. Volt egy „raktár” jellege ennek a rejtett belső-térnek, és a jelenlegi megértésem szerint oda már be volt rögzítve egy SÚLYOSAN élettel-összeegyeztethetetlen minta vagy megformáltság [erre már nem lehetett közvetlen rálátásom, valószínűleg azonnal a SEMMI-Szobába rögzítették be az Ellenőrzést végzők a további Ellenőrzése érdekében]. Ahogyan az Ellenőrzés során részlegesen Érzékeltem, a „csapdába” beépített „anyagok” (terek / tér-formák) alapján pontosan beazonosítható, hogy „ki és mikor, milyen módon érintette meg ezeket”, milyen szándékkal érintették meg / építették össze / használták ezeket.

 

            Jelenlegi részleges megértésem szerint

az OLTALOM-TÉRBEN megnyilvánuló Ellenőrzése a „csapdáknak”

[a Felelősség pontos meghatározása érdekében]

  ’valamivel talán még pontosabb eredményt is ad’,

mintha itt a FÖLD Közösségének ÉLET-TERÉBEN nyilvánulna meg az Ellenőrzés.

 

Ezen KIPRÓBÁLÁS Tapasztalata az,

hogy amennyiben a FÖLD Közösségének ÉLET-TERÉBEN

[illetve az itt élő egyedi teremtők Anyagi-Testében / Személyes Élet-Terében]

beazonosított és SPECIÁLIS VÉDETTSÉGBE bevont

[emiatt az érintett egyedi teremtők Életéről KÍMÉLŐ / SPECIÁLIS GONDOSKODÁSSAL egyszerűen LE-választható]

„csapdák”

FELELŐSSÉGET Meghatározó ELLENŐRZÉSE

az OLTALOM-TÉRBEN nyilvánul meg

[(1) akár teljes egészében,

(2) akár csak részlegesen (az itt már elkezdett Ellenőrzés befejezéseként],

NEM SÉRÜL

a FELELŐSSÉG PONTOS MEGHATÁROZÁSÁHOZ FŰZŐDŐ FONTOS ÉRDEK,

sőt,

az OLTALOM-TÉRBEN megnyilvánuló ilyen Ellenőrzések

olyan részleteket is képesek pontosan beazonosítani,

amely részletek beazonosítása ma még az OLTALOM-TÉREN kívül nem lehetséges

[ha „hiányzó részletJelez

(valamely tér-rész maradéktalan visszabomlásából / megsemmisítéséből eredően),

a MINDENSÉG-FORRÁSA Azonnal képes a „hiányzó tapasztalat” pontos Beazonosítására az ÖNNÖN-LÉTEZÉSÉBEN Berögzített Tapasztalatokból].

 

            Volt egy ’furcsa’ része az Érzékelésnek. ’Érzékelhetővé vált’, hogy korábban egy „kerekes-székes” [”középkorú?, idősebb?] „férfi” „járt” ebben az EL-VÁLTOZTATOTT [látszat] belső-térben, és valószínűleg a wc-t ő szennyezte be, illetve a „köveket” is ő helyezte el / rögzítette be a „(látszat) lefolyóban”, amely VALÓDI Elengedéseket már nem tett lehetővé. Feltételezésem szerint az addig csak formálódó „csapdát” ezzel ténylegesen ő „rögzítette be” működő „csapdává”, valószínűleg ekkor választotta el teljesen a „látszat-teret” („csapdát”) az addig innen a formálódó „csapdából” részlegesen még elérhető saját belső-terektől.

            A „mosdó / wc” „LÁTSZATA” egy olyan „hamis biztonság-érzetet” adott a teremtőnek, hogy a Saját belső-terében van, nem pedig egy azt „UTÁNZÓ, MÁSOLÓ, HASONLÓ” látszat-térben. Így a teremtő ha Fontolgatni / Értékelni kezdte a Tapasztalatait, ebbe a „látszat-térbe” tudatosan visszahúzódhatott [már CSAK az „előszobán” keresztül juthatott be ide is, a számára „betanított” „szertartásos-úton”, azaz az „előszobán át”. A „szertartásos-út” ebbe az „előszobába” vezetett, ahonnan csak a „csapdába” lehetett tovább haladni.

A „szertartásos út” tehát TÁVOL TARTOTTA a teremtőt attól,

hogy a Saját [valódi, természetes] [Fontolgatást és Elengedéseket lehetővé tevő] belső tereibe jusson,

így KÖZVETLEN (!) útmutatásokat kapasson a saját (Ön)Lényegétől és a FÖLDANYÁTÓL.

 

A „csapdák” fontos jellemzője az, hogy

TÁVOL-TARTANI igyekeznek a saját Harmonia megnyilvánításától,

AKADÁLYOZZÁK a természetes [= a Szabadon Választott Meghatározóknak megfelelő] megnyilvánulást,

igyekeznek EL-TÁVOLÍTANI a teremtészetes Társaktól

[FÖLDANYA, (Ön)Lényeg, Közeli-Összekapcsolódásban lévő Társak].

 

Igyekeznek

(1)

„a lehető legtovább” akadályozni / fogva-tartani,

(2)

vagy a „csapdában” berögzített „utasítás” szerint meghatározott „feltételek” szerint tartanak fogva.

 

            Amikor a teremtő ebben a LÁTSZAT-Térben / fogvatartó-térben [a „csapdában”] tudatosan (!) nekikezdett az Ön-Értékelésének, és tudatosan nekikezdett egy-egy Tapasztalata Lezárásának és az ehhez kapcsolódó Tudatos Elengedéseknek, ez a Megtévesztő-Tér MUTATHATOTT OLYAN LÁTSZATOT, mintha az Elengedéseket elvégezte volna. Valójában nem volt képes a teremtő megélni az Elengedést, mert ez a Látszat-Tér nem volt alkalmas az Elengedésre [AZÉRT, hogy EZZEL IS AKADÁLYOZZA a teremtőt (1) az Élete Rendben-tartásában és (2) abban, hogy Szabadon olyan Új Irányokat nyithasson meg, amelyek Harmoniaként illeszkedhetnek az addigi Tapasztalataihoz].

            Feltételezésem az, hogy a „LÁTSZÓLAG” „Elengedett” megformáltságokat a „csapda” „működtetője” ideiglenesen a „titkos szobába” rögzíthette be, hogy azt a LÁTSZATOT keltse, hogy a teremtő Szabadon építi az Életét. [Utóbb ezeknek „jó hasznát vette volna” a „csapda” „működtetője”, ha zavart akart volna okozni a teremtőben].

 

            A „kerekes-székes” „alak” valószínűleg részben a „csapda” „megformálóját”, részben a „működtetőjét” mutathatta”, akiknek „szabad bejárása” volt a teremtő ezen LÁTSZAT-belső-terébe, amely ahogyan egyre „erősebbé” épült [a teremtő saját erejének felhasználásával], egyre erősebben TAKARTA a Látszat-tér alatt lévő valódi belső-tereket.

          Ez a helyzet a „csapda” „készítője / működtetője” számára felhasználható lehetett arra [akár már a „csapda” megformálásakor, akár csak valamivel később, amikor a „csapda” már elég erősen TAKARTA a természetes belső-tereket], hogy közvetlenül (!) RÁ-Telepedjenek a teremtő természetes Áramlásaira, és így közvetlenül (!) élet-erőt vegyenek el a teremtőtől [„élősködőként” közvetlenül (!) rátelepedjenek a teremtő életére / Anyagi-Testére].

 

            A „csapda” „készítőjének”, illetve „működtetőjének” a „kerekes-székes” formában való Érzékelhetővé válása [az Ellenőrzés során, a „lenyomatokból”] arra is utal, hogy a „csapda” „készítője” és „működtetője” tudatosan igyekezett „közvetlenül” „nem megérinteni” a „csapdát” [(1) egyfelől talán azért, hogy nehogy hasson az ő életére, (2) másfelől pedig azért, hogy így teljesebben el tudja tüntetni a „nyomait” (kevesebb közvetlen lenyomatot hagyjon, és így ne lehessen beazonosítani a Felelősségét)].

 

            Jelenlegi részleges megértésem szerint a „csapda” „készítője” és „működtetője” maradéktalanul [illetve ’teljes bizonyossággal’] nem volt beazonosítható a FÖLD Közösségén belül végzett Ellenőrzés során, mert „TÖRÖLNI” igyekeztek a „készítő / működtető” a „lenyomataikat” [mint amikor „felégetik” a teret, hogy ne legyen beazonosítható ki járt ott és mit csinált pontosan].

            Jelenlegi megértésem szerint az OLTALOM-TÉR SPECIÁLIS BELSŐ-TEREIBEN a Jelző „hiányt” a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Pótolta’ a Saját berögzült Tapasztalataiból, és így pontosan beazonosítható volt, hogy a „csapdát” KI / MIKOR / MILYEN SZÁNDÉKKAL / MILYEN CÉLLAL érintette meg / használta.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a FÖLDANYA sok MAGJA Húzódhatott Közel

az OLTALOM-TÉR azon SPECIÁLIS BELSŐBB-TERÉHEZ,

amelyben a FÖLD Közösségéből ide kivezetett néhány „csapda” Felelősséget Meghatározó Ellenőrzése folyt.

 

            Említettem, hogy az OLTALOM-TÉRBE csak a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK egyszeri Megengedésével lehet egy rövidebb tartamban ’belépni’, és ezt az egyszeri megengedést a MINDENSÉG-FORRÁSA valamelyik SPECIÁLIS Garanciába rögzíti be.

            Amely MAG jelen lehetett az Ellenőrzéseknél, azok  Teljes-Megformált-Valójára [a Régi és Új Anyagi-Testre, illetve a Középső-Testre] az (Ön)Lényegnek ki kellett terjesztenie a SPECIÁLIS Védettséget az OLTALOM-TÉRBEN való Jelenlét Teljes Tartamára.

       Említettem, hogy valójában maga az (Ön)Lényeg húzódhat ilyenkor közelebb A-LÉTEZÉS ezen BELSŐBB-TERÉHEZ, és így kerül közelebb maga az Anyagi-Testben lévő élet-rész is az OLTALOM-TÉRBEN megnyilvánuló Ellenőrzéshez. Ha az Anyagi-Testben élő élet-rész képes a Saját (!) (Ön)Lényege által az Anyagi-Testére is  kiterjesztett Speciális-Védettségben megtartani a Tudatos-Jelenlétet, akkor képes az (Ön)Lényege ÉRZÉKELÉSÉT közvetlenül Érzékelni és Megértéssé megformálni.

A MAGOK [(Ön)Lényege] és a FÖLDANYA elkezdték megformálni a személyhez igazodó (ÖN-AZONOS (!)] SPECIÁLIS Védettséget, amely lehetővé teszi majd az Élettel-Összeegyeztethetetlen jellegekhez való Közelebb húzódást a MEGÉRTÉS érdekében; lehetővé teszi az OLTALOM-TÉRBE belépést;

20200908 [274.r.] 102. pont 4. alpontelérhető ITT

20200908 [296.r.] 111. pont [ránézhettek a szolgaság OK-Forrására] – elérhető ITT

20200908 [298.r.] 111. pont [ebben közelebb lehet húzódni az Élettel-Összeegyeztethetetlen EL-Változásokhoz is] – elérhető ITT

20200908 [375.r.] 138. pont I. alpont [a formálódó VÉETTSÉGET kipróbálták a MAGOK, közel húzódtak az OLTALOM-TÉRBEN az EL-VÁLTOZTATÁS OK-FORRÁSÁHOZ] – elérhető ITT

20200908 [383-384.r.] 138. pont V. alpontelérhető ITT

 

Tapasztalat az, hogy kezdetben

A-LÉTEZÉS BELSŐBB-TEREIBEN való Jelenlét [Közelebb-Húzódás] során

az Anyagi-Testben élő élet-rész nem képes mindig megtartani a Tudatos Jelenlétet.

 

Az (Ön)Lényeg az Eredő-nagy-TEREMTŐ útmutatása szerint

folyamatosan formálja azt a Speciális Megerősítést [Élet-Védelmet / ÖN-Védelmet],

amelyet azonnal kiterjeszt a TELJES (!) Megformált-Valójára

 [az (Ön)Lényegi-Testre, Középső-Testre, Anyagi-Testre],

ha a SPECIÁLIS Áramlásokat használja,

ha A-LÉTEZÉS BELSŐBB-TEREIBEN Tapasztal,

ha VÉDETT-TÉRBEN Tapasztal,

 illetve ha Élettel-Összeegyeztethetetlen helyzet közelébe kerül

vagy Élettel-Összeegyeztethetetlenség Veszélye Jelez.

 

Ez a SPECIÁLIS [ ÖN-AZONOS (!)] ÖN-Megerősítés

a legtöbb MAGBAN még formálódik / pontosodik.

Bizonyos tartamonként egy-egy Kipróbáló-helyzetben [mint ez az Ellenőrzés] Ellenőrzik a MAGOK és a FÖLDANYA / Eredő-nagy-TEREMTŐK,

hogy az (Ön)Lényegben megformált SPECIÁLIS ÖN-Védelem

pontosan milyen jellegű Élettel-Összeegyeztethetetlenség ’közelében’ képes már BIZTOS Megerősítést nyújtani.

 

            Jelenlegi megértésem szerint az OLTALOM-TÉRBEN megnyilvánuló ezen Ellenőrzés során a MAGOK egy részében az ÖN-AZONOS Speciális-Védelmük  nem csak a „csapda” [bizonyos (védett) távolságból való] Ellenőrzését tette lehetővé [vagyis magát az OLTALOM-TÉRBEN való (egy kissé már tartósabb) Jelenlétet], hanem az Ellenőrzés azon szakaszában való (’távolságtartó’) Jelenlétet is, amikor kifejezetten a „csapdák” Élettel-összeegyeztethetetlen részei kerültek Ellenőrzésre.

 

            Néhány MAG számára az OLTALOM-TÉRBEN való (egy kissé már tartósabb) Jelenlét [= Közelebb-Húzódás A-LÉTEZÉS ezen BELSŐBB-TERÉHEZ] egy kisebb megbillenést okozott [jelezve azt, hogy még tovább szükséges pontosítani a SPECIÁLIS ÖN-VÉDELMET {az (Ön)Lényegi-Testben}].

 

Ideiglenes jelleggel egy olyan Összecsendülést formált meg

a FÖLDANYA az IRGALOM Birodalmának MEGTARTÓI-Teremtőjével,

 hogy amikor a MAGOK A-LÉTEZÉS BELSŐBB-TEREIBEN

[és/vagy a SPECIÁLIS Áramlásokhoz közvetlenül Hozzákapcsolódva] Tapasztalnak

[a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK megengedésével],

ha szükséges,

az IRGALOM Birodalmának  MEGTARTÓI-Teremtője

az egyedi teremtők

(1) Régi Anyagi-Testét,

(2) Új Anyagi-Testét

és (3) a ténylegesen működő [Általános és Különleges] Közeli-Összekapcsolódásait

SPECIÁLIS VÉDELEMMEL hatja át

[biztonsági okból, azért, hogy a SPECIÁLIS Megtapasztalás ne okozzon „megbillenést” az Anyagi-Testben,

így ne hasson akadályozóan a Közeli-Összekapcsolódások megnyilvánulásaiban].

 

Ez az  Ideiglenes-Szabály

[elsődlegesen az ÁT-VEZETÉS Tartamában,

 illetve a MEGÚJULÁSI-TÉRBEN való Jelenlét során]

IRÁNYBAN-TARTÓ CÉLLAL került megformálásra,

és az IRGALOM Birodalmának MEGTARTÓI-Teremtője

a FÖLDANYA ’Felkérésére’

az érintett egyedi teremtő [MAG] kérése nélkül is

megnyilváníthatja ezt az Irányban-Tartó SPECIÁLIS Védelmet.

 

Ajánlott egyébként

a SPECIÁLIS Áramlásokhoz való Hozzákapcsolódás folyamatában

[a ma még kihagyhatatlanul megnyilvánuló TELJES-ELLENŐRZÉSBE belehelyezkedést követően]

KÉRNI is

az IRGALMI MEGTARTÓI-Teremtő

SPECIÁLIS VÉDELMÉNEK Kiterjesztését

a szükséges tartamban / szükséges erőteljességben

(1) a Régi Anyagi-Testre,

(2) az Új Anyagi-Testre,

(3) valamint minden működő Általános alapú és Különleges okon alapulóan megformált Közeli-Összekapcsolódásra.

 

Fontos mindhárom megjelölt élet-részt egyformán / egyszerre [Tudatosan is!]

SPECIÁLIS Megerősítésben tartani a SPECIÁLIS Megnyilvánulások tartamában.

 

Az írás folytatódik a 435. részben, elérhető ITT

 

 

 

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!