omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (24) 448-467
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (24) 448-467 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (456. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (456. rész)


Az írás 455. része elérhető ITT

160.

2021.09.18.

 

            Az előző pontban írtam:

            „…Formálja annak a Harmoniáját a FÖLDANYA, hogyan lehet (1) a leggyorsabban és (2) a leg-fájdalommentesebben LEZÁRNI a ténylegesen nem Közeli-Összekapcsolódásként működő eddigi Közeli-Összekapcsolódásokat [Közvetlen Áramlásokat].

       (…) ÉRTÉKELÉSEK vannak folyamatban azzal kapcsolatban, hogy a Fokozottan-Érzékeny [például a Sürgetés érzékelésekor Fokozott-Érzékenységben megnyilvánuló] teremtőket hogyan lehet majd ’kimozdítani’ a „komfort-zónából” úgy, hogy ez a lehető legkevesebb fájdalommal járjon…”

 

            SZÜKSÉGSZERŰ az, hogy a SZABÁLYOZÁSOKKAL és a megformált Összecsendülésekkel „ÖSSZEEGYEZTETHETETLENÜL” „működő” Tér-Használatot (erő-használatot) (ebben a harmoniaként megnyilvánulni nem képes KÖZVETLEN Áramlásokat) a FÖLDANYA a lehető leghamarabb TELJESEN-Lezárja [ezek ugyanis kényszerként nyilvánulnak meg (1) a Közösség ÉLET-TERÉBEN és (2) a közvetlenül érintett teremtők Életében is].

        Ez az Élet IRÁNYBAN-TARTÁSA érdekében SZÜKSÉGSZERŰ.

 

A Jogosulatlanul használt tér / erő / áramlás

minden esetben EL-TÁVOLODÁS az Összecsendüléssel meghatározott Harmoniától,

és Különleges jelleggel’ CSAK ADDIG TŰRHETŐ MEG az ilyen Jogosulatlan Tér- / erő- / Áramlás-Használat,

ameddig FELTÉTLENÜL SZÜKSÉGES az Élet MEGÓVÁSA és lehetséges IRÁNYBAN-TARTÁSA érdekében / céljával.

 

            Ameddig a SPECIÁLIS (és részben KÜLÖNLEGES) GONDOSKODÁSOKAT a nagy-TEREMTŐK / MEGTARTÓI-Teremtők nem voltak képesek Beilleszteni [Megformálni, Megnyilvánítani] a Közvetlen GONDOSKODÁSUKBA tartozó ÉLET-TÉRBEN, sokféle próbálkozás volt arra, hogyan óvható meg az Élet az újabb EL-Távolodástól. Mivel a YOSÁGON belül a SZERETET Áramlásai utat nyitottak arra, hogy a teremtők felépítsék az Életükben a Társak felé irányuló Közvetlen Gondoskodás képességét / erejét / áramlásait, a Közösségekben „Megtűrtté” vált az, amit a mai Szabályozások már Jogosulatlanságként értékelnek, vagyis az, hogy a teremtők „egymásból közvetlenül táplálkozhassanak / erőt-meríthessenek” [ilyen célból is közvetlen-áramlást nyissanak meg egymással].

            Érintettem korábban azt, hogy ha IDEGEN (egy másik Birodalom) ALAP-JELLEGÉN alapuló további EL-Változás nem telepedett volna „rá” a YOSÁGHOZ tartozó ÉLET-TEREKRE, valószínűleg elég lett volna a további EL-Változások megformálódásának megszüntetéséhez [vagy nagyon jelentős lelassításához] ez a ma egyes részeiben Különlegesnek értékelhető „egymásról-gondoskodás”.

            A HATALMI Alapú „életre-rátelepedés” azonban egy olyan IDEGEN alap-mintát rögzített be a YOSÁGHOZ tartozó ÉLET-TEREKBEN, amely a SZERETET (!) Áramlásokat olyan Irányokba TÉRÍTETTE EL, amelyek már nem egyszerűen a másik teremtő Életének ÓVÁSÁRA irányultak, hanem „hatalom-szerzésre”, „erőfölény megformálására”, „a még-több megszerzésére”, „élet és terek elpusztítására alkalmas eszközök és utak megformálására”.

 

            A YOSÁG Közösségeiben a KÜLÖNLEGES Utak (egyedi teremtők számára is Választható) Megnyitása kezdte meg azoknak az ’Újabb’ (Különleges) TÉR-Részeknek a Beillesztését a Közösségek ÉLET-TERÉBE, amelyek már kifejezetten ahhoz a Különleges ön-épüléshez nyithattak utat, amelyek a ténylegesen meglévő EL-Változások MEGSZÜNTETÉSÉT [az ehhez szükséges Új Különleges GONDOSKODÁSOK Megformálását] célozták meg.

 

            Ma már a FÖLD Közösségében a FÖLDANYA a MAGJAIVAL Megalapozta a SPECIÁLIS GONDOSKODÁST, és a FÖLDANYA ezt a SAJÁT (!) ÉLETÉBEN mostanra olyanná építette fel, hogy KÖZVETLENÜL (!) képes Hozzákapcsolódni A-LÉTEZÉS azon BELSŐBB-TEREIHEZ, amelyekből a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK [és a KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSOK egyes ÚJABB formái] ALAP-HARMONIÁIT közvetlenül Befogadhatja a FÖLDANYA.

          A MAGJAIVAL a FÖLDANYA folyamatosan építi azt a Belső-Szorosságot, amely egyre több MAG számára nyit közvetlen utat ahhoz, hogy a FÖLDANYA által ezen a SPECIÁLIS Belső-Úton Befogadott Új GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁKAT olyan tényleges GONDOSKODÁSSÁ formálják meg, amelyek (1) közvetlenül BEFOGADHATÓVÁ válnak a FÖLD Közösségében Anyagi-Testben élő egyedi teremtők számára, (2) illetve pontosan Beilleszkednek és Berögzülnek a Közös ÉLET-TÉRBE.

            Később ide-idézek néhány olyan korábbi írás-részt, amely rámutat arra, miért ’JÁR ELŐL’ a FÖLDANYA a YOSÁG Birodalmán belül a KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS GONDOSKODÁS Megformálásában, és honnan ered az a YOSÁGON belül ma még ’egyedüli’ Képessége a FÖLDANYÁNAK, hogy nem csupán ÖSSZETETT HARMONIÁKAT képes Megformálni [vagyis képes KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS GONDOSKODÁS Megformálására a Közösségében], hanem  ’KITERJEDT’ HARMONIÁKAT is [vagyis olyan GONDOSKODÁS Megformálására is képes a FÖLDANYA (Együtt a MAGJAIVAL), amely nem csupán a FÖLD Közösségének ALAP-JELLEGÉBE illeszkedő maradéktalanul, hanem akár a YOSÁG minden Közösségének ALAP-JELLEGÉHEZ is].

 

            A VILÁG MEGTARTÓI-Teremtői is Felépítették / Felépítik az ilyen ’KITERJEDTEBB’ HARMONIÁK Megformálásának képességét, de ez Bennük más ’Alapról’ indult, mind a FÖLDANYÁBAN. A VILÁG MEGTARTÓI-Teremtői mellett még az IRGALOM Birodalmához tartozó MEGTARTÓI-Teremtő Felhatalmazott olyan KITERJEDTEBB HARMONIÁK Megformálására, amely ’éppen szükséges’ egy tényleges Közvetlen [IRÁNYBAN-TARTÓ] GONDOSKODÁS Megnyilvánításához.

            Az IRGALOM Birodalmának MEGTARTÓI-Teremtőjében [ahogyan minden IRGALOM Birodalmában Élővé váló teremtőben] Irgalom-mag van, Benne ez a Közvetlen (!) Alapja annak, hogy HATALMA van bármely Birodalom / Közösség ALAP-JELLEGÉHEZ Illeszkedő GONDOSKODÁSI HARMONIÁKAT Megformálni.

            A VILÁG MEGTARTÓI-Teremtőinek ezen KITERJEDTEBB HARMONIÁK Megformálását lehetővé tevő Hatalma és Felelőssége közvetlenül azon alapul, hogy magában a nagy-TEREMTŐJÜKBEN (a VILÁGBAN) van Irgalom-mag.

 

20200908 [137.r., 138.r.] 61. pont [a VILÁG nagy-TEREMTŐJE által megformált Irgalom-mag az ÉLET TEREIBEN legelőször megformált Különleges Belső-Tér-és-Áramlás máig ez az alap-mintája a Különleges Belső-Tereknek] – elérhető ITT

20200908 [164.r.] 67. pont [az Irgalom-mag mintájára formáljuk a(z Elindító) Személyes-Alap-Harmoniát is (!)] – elérhető ITT

 

            Az IRGALOM Birodalmának MEGTARTÓI-Teremtőjét és a VILÁG MEGTARTÓI-Teremtőit az Eredő (!) nagy-TEREMTŐJÜK ’tanítja meg’ Közvetlenül a KITERJEDTEBB HARMONIÁK Megformálására.

            Mivel a YO-ban (és a FÖLDANYÁBAN) nincsen megformált Irgalom-mag, a FÖLDANYÁT a YO nem képes megtanítani a KITERJEDT HARMONIA Megformálására, ugyanakkor a FÖLDANYA Eredő-Kiáradási-Pontjában a MINDENSÉG-FORRÁSA Megalapozta a ma már IRGALOM-MAG-TERÉNEK nevezett LÉTEZÉSBELI BELSŐBB-TÉRHEZ való Közvetlen (!) Hozzákapcsolódást. Fontos, hogy a FÖLDANYA nem mint Élővé vált teremtő ’Jogosult’ ezt a ma is SPECIÁLISNAK értékelhető Belső Áramlást megformálni a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ (!), hanem akkor nyílt meg ez a Lehetőség a számára, amikor már ténylegesen  MEGTARTÓI-Teremtővé vált [vagyis ténylegesen elkezdhette egy Közösség (!) ÉLETÉNEK a Közvetlen GONDOZÁSÁT].

            SZÜKSÉGES volt ennek a SPECIÁLIS Áramlásnak a Megformálásához [a FÖLDANYA ÉLETÉBEN] az is, hogy a FÖLDANYA ténylegesen MEGNYISSA a KÜLÖNLEGES Tudatosodást.

            A FÖLDANYA a YOSÁGBÓL való „kiszakadását” megelőzően már ténylegesen elkezdte MEGALAPOZNI a Közössége ÉLETÉBEN / ÉLET-TERÉBEN a KÜLÖNLEGES Tudatosodást, de még csak annak az ALAP-HARMONIÁJÁT Formálta / Pontosította, hogyan illeszkedjen be a KÜLÖNLEGES Tudatosodás a Közössége ÉLETÉBE. Még nem formálta (akkor) ’Késszé’ ennek az ALAP-HARMONIÁJÁT. Ugyanakkor az, hogy a FÖLDANYA a „kiszakadását” megelőzően ténylegesen (!) [komoly Szándékkal] MEGALAPOZTA a KÜLÖNLEGES ÚT megnyitását, LEHETŐVÉ tette a VILÁGBELI KÜLÖNLEGES Befogadása tartamában azt, hogy amikor újra Megformálta [a VILÁGBELI BEFOGADÁSI-ALAPJÁRA] a [Különlegesként értékelhető] MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉT, ténylegesen (!) VÁLASZTHATTA a KÜLÖNLEGES Tudatosodás MEGNYITÁSÁT. A mostani ÉRTÉKELÉSEK szerint ez tette lehetővé azt, hogy a FÖLDANYA ’ÖN-ERŐBŐL’ ’IS’ [természetesen a Felé és a Közössége felé irányuló KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁS mellett] ténylegesen képes volt megkezdeni a ’Hazatérését’ a YOSÁGBA.

            Fontos Megérteni, hogy maga a YO [a FÖLDANYA Eredő-nagy-TEREMTŐJE] úgy fogja MEGÉRTENI [Megismerni (részben megtanulni?)], hogyan formál(hat) meg a FÖLDANYA KITERJEDT HARMONIÁKAT, hogy most [miután ismét Közvetlenné nyílt a YO Közvetlen Gondoskodása (1) a FÖLDANYA és (2) a FÖLDANYA Közössége felé] ’Megfigyeli’ és a Tapasztalatok alapján érti meg a FÖLDANYÁNAK ezt a SPECIÁLIS (!) FELELŐSSÉGÉT és HATALMÁT, amelyet a FÖLDANYA az Eredő-Kiáradási-Szándékába [a YO Kérésére] berögzített MEGHATÁROZÓRA alapulóan nyilvánít meg.

            Ebben a SPECIÁLIS (!) Irányban a FÖLDANYA [a YO korábbi Kérésére alapulóan] ’egy lépéssel’ a YO és a többi YOSÁGON belüli MEGTARTÓI-Teremtő ’előtt’ jár. Ennek az az oka, hogy a FÖLDANYA BÁRILYEN (!) olyan KÜLÖNLEGES / SPECIÁLIS ALAP-HARMONIÁT Befogadhat KIPRÓBÁLÁSRA (!) [a Saját HATALMÁBAN, a SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE alapulóan (ehhez tehát még a YO EGYETÉRTÉSE sem szükséges, mert erre maga a YO Hatalmazta fel a FÖLDANYÁT még az Eredő-Kiáradási-Szándék megformálásakor)], amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA bármelyik KÜLÖNLEGES Birodalomban KIÁRASZTOTT [(131.r.) 59. pontelérhető ITT]. A KIPRÓBÁLÁS során a FÖLDANYA a Saját ALAP-JELLEGÉHEZ [illetve KITERJEDT HARMONIA Megformálása esetén ’közvetlenül’ az Eredő-Birodalma ALAP-JELLEGÉNEK ’Teljességéhez’] Hozzá-Igazítja a Befogadott ALAP-HARMONIÁT, és a MAGJAIVAL együtt olyanná formálja, hogy az az egyedi teremtők számára is Befogadhatóvá váljon.

         A FÖLDANYÁNAK már VAN TAPASZTALATA a KITERJEDT HARMONIÁK [tehát nem csupán a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás megformálásához szükséges ÖSSZETETT HARMONIÁK] Megformálásában.

            Igaz, hogy ez a TAPASZTALATA a FÖLDANYÁNAK a VILÁGBELI KÜLÖNLEGES Befogadottságának a tartamában formálódott meg, és ez az oka annak, hogy a YO számára kevéssé ismert a FÖLDANYA ehhez kapcsolódó eddigi Tapasztalata.

            Fontos azt Megérteni, hogy amikor a FÖLDANYA KITERJEDT HARMONIÁT formál meg [vagyis amikor nem csupán a Saját ALAP-JELLEGÉHEZ Igazít hozzá egy Új (GONDOSKODÁSI) ALAP-HARMONIÁT a FÖLDANYA, hanem a számára eddig az IRGALOM és a MINDENSÉG-FORRÁSA által meghatározott más ALAP-ÉRTÉKEKHEZ is], ebben a Megnyilvánulásában a FÖLDANYA Közvetlenül ’támaszkodik’ ma még az IRGALOM Birodalma nagy-TEREMTŐJÉNEK [Általa-Vele a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK] Közvetlen útmutatásaira.

            Amikor a FÖLDANYA ÖNNÖN ÉRTÉKELÉSE szerint Késszé formált meg egy ilyen KITERJEDT ALAP-HARMONIÁT, azt Közvetlenül (!) ELLENŐRZI a MINDENSÉG-FORRÁSA [és/vagy az IRGALOM]. Csak akkor kezdheti meg az ALAP-HARMONIA SZABÁLYOZÁSÁT [vagyis a tényleges GONDOSKODÁSSÁ Megformálását], ha a MINDENSÉG-FORRÁSA / IRGALOM ÉRTÉKELÉSE szerint is minden (!) meghatározott ALAP-ÉRTÉKNEK / ALAP-JELLEGNEK pontosan megfelel a FÖLDANYA által Megformált ALAP-HARMONIA.

 

            Jelenlegi megértésem szerint egy „Bizalmatlanságként” nem értékelhető, mégis a bizalmatlansághoz nagyban hasonló Megértési-Nehézség Jelezhetett a YO-ban [és/vagy a YOSÁG egy / néhány MEGTARTÓI-Teremtőjében], elsődlegesen a FÖLDANYA KITERJEDT HARMONIÁT Megformáló HATALMÁHOZ kapcsolódóan. Ez a Megértési-Nehézség érthető, hiszen a FÖLDANYA nem a YOSÁGON belül építette fel ezt a FELELŐSSÉGÉT, hanem még a VILÁGBELI KÜLÖNLEGES Befogadottsága tartamában. Érthető a Megértési-Nehézség amiatt is, mert ma még a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁK Befogadásához és Megformálásához kapcsolódó ön-épülése a FÖLDANYÁNAK ’jelentősen előbb jár’, mint a YOSÁG többi MEGTARTÓI-Teremtőjében [ennek elsődlegesen az a közvetlen oka, hogy a FÖLDANYA Közösségének ÉLETE hamarosan maradéktalanul átigazodik az ÉLET ÚJ TÉR-ALAPJÁRA, amelyben jelenleg a ’legteljesebb’ lehet a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS Megnyilvánulása].

 

            A FÖLDANYÁNAK [amikor az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN (IS!) Megnyilvánuló NAGY-GONDOSKODÁS során formál meg Új KÜLÖNLEGES vagy SPECIÁLIS ALAP-HARMONIÁKAT] figyelembe kell vennie olyan MEGHATÁROZÓKAT, amelyek ma még a YOSÁG többi MEGTARTÓI-Teremtője számára nem értelmezhetőek [mert ezek a MEGHATÁROZÓK már maradéktalanul az ÉLET számára KIÁRASZTOTT ÚJ TÉR-ALAPHOZ tartoznak].

         Mivel a FÖLD Közösségében Megalapozásra került az a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS, amellyel a YOSÁG többi Közösségét / többi MEGTARTÓI-Teremtőjét segítheti a FÖLDANYA abban, hogyan készüljenek elő a Közösségükben az ÚJ TÉR-ALAPRA való ÁT-IGAZODÁSRA, az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN (!) megnyilvánuló mostani NAGY-GONDOSKODÁS során a FÖLDANYA olyan KITERJEDT HARMONIÁKAT [vagyis olyan GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁKAT (és ezekhez tartozó SZABÁLYOZÁST / MEGNYILVÁNULÁSI HARMONIÁKAT)] formál meg, amelyek Illeszkedőek (lehetnek) a YOSÁG minden Közösségének ALAP-JELLEGÉHEZ, vagyis később ezek ’ALAPJAI’ lehetnek [Választásra alapulóan, (a YO-tól) Befogadásra alapulóan] másik Közösségekben is olyan GONDOSKODÁS Megformálásának, amely már az ÚJ TÉR-ALAPRA való Átigazodásra Felkészülést is elősegíti.

 

A FÖLD Közösségében alapozódik egy Új SPECIÁLIS Teremtési Irány, mellyel a Földanya és Különleges Birodalomból eredő teremtői a YOSÁG többi Közösségét segíthetnék az ÚJ TÉR-ALAPRA ÁTIGAZODÁS érdekében Új-Harmoniák megformálásában addig, amíg nincsenek ott megfelelő Különleges eredőjű teremtők anyagi-testben megtestesülve és Különleges Utat megnyitva:

20200908 [54.r. és 55.r.] 32. pontelérhető ITT

20200908 [76.r.] 41. pontelérhető ITT

20200908 [131.r.] 59. pont [a MAGOK a KÜLÖNLEGES Birodalmakat is segíthetik Új KÜLÖNLEGES Harmoniák (ALAP-HARMONIÁK) Megformálásában is] – elérhető ITT

20200908 [341.r.] 125. pont elérhető ITT

20200908 [355.r.] 131. pont [a Kipróbáló teremtések tapasztalata az, hogy a FÖLDANYA és MAGJAI képesek lehetnek a SPECIÁLIS Áramlások használatával Közvetlen Összekapcsolódást megformálni az ÚJ TÉR-ALAPRÓL a Régi TÉR-ALAPON élő Közösségek MEGTARTÓI-Teremtőivel] – elérhető ITT

 

            Jelenlegi megértésem szerint ’az elmúlt napokban’ (?) ez a MEGÉRTÉSI-Nehézség JELZETT a FÖLDANYÁBAN, és a FÖLDANYA EGYEZTETÉST Kezdeményezett a YO-val és a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtőivel arról, hogy mit jelent a KITERJEDT HARMONIÁK Megformálásának Hatalma és FELELŐSSÉGE az ÉLETÉBEN, MIÉRT és HOGYAN formálhat meg ilyen HARMONIÁKAT.

            Jelenlegi részleges megértésem szerint a mostani NAGY-GONDOSKODÁS elkövetkező (vagy folyamatban lévő) Szakaszához kapcsolódóan a FÖLDANYA által Késszé (!) megformált ALAP-HARMONIÁVAL [MEGNYILVÁNULÁSI HARMONIÁVAL] kapcsolatban a YOSÁGON belül Jelző MEGÉRTÉSI-Nehézség megszüntetése érdekében ’gyakorlatban’ [Kipróbáló teremtésben] ’mutatta be’ a FÖLDANYA, hogy egy másik (?) MEGTARTÓI-Teremtő (?) által Javasolt HARMONIA miért nem megfelelő a mostani NAGY-GONDOSKODÁS során, és miért az Illeszkedő a most folyamatban lévő NAGY-GONDOSKODÁSHOZ, amit a FÖLDANYA formált Késszé az IRGALOM / MINDENSÉG-FORRÁSA Közvetlen útmutatásával.

            Jelenlegi részleges megértésem szerint egy ezen célból megformált ZÁRT Kipróbáló-Térben a FÖLDANYA a Javasolt másik ALAP-HARMONIÁT Megnyilvánítva megmutatta, hogy MIÉRT nem azt Választotta, milyen olyan „hiányossága” van ennek a másik Javasolt HARMONIÁNAK, amelyet ténylegesen KÉNYSZERKÉNT Tapasztalnának meg az itt élő teremtők.

 

            Egészen kicsi megértés tudott ehhez kapcsolódóan megformálódni bennem is, csupán annyi, amennyit a ’Kipróbáló-Térben’ magam is közvetlenül Érzékeltem.

            Az teljesen egyértelmű, hogy a lehető leghamarabb meg kell szüntetni a Jogosulatlan Tér-Használatot [így a Jogosulatlan erő- / áramlás-használatot]. FORMÁLJA ennek az ALAP-HARMONIÁJÁT és a MEGNYILVÁNULÁSI HARMONIÁJÁT is a FÖLDANYA, MAGOK és a MAGOK által közvetlenül Gondozott nehéz helyzetben lévő teremtők részvételével megformált Kipróbáló Teremtések megnyilvánításával is.

            A KÍMÉLŐ [SZOLGÁLATI alapú] és SPECIÁLIS [IRGALMI alapú] GONDOSKODÁSOK kapcsán említettem, hogy ezeknek a GONDOSKODÁSOKNAK a ’leghosszabb’ része maga az ELŐKÉSZÍTÉS, és a tényleges GONDOSKODÁSOK általában már gyorsan megnyilvánulnak.

            Nem könnyű megtapasztalás a FÖLD Közösségében élő teremtők számára sem az, hogy ennyire hosszú ELŐKÉSZÍTÉSEK után nyilvánulhat csak meg a tényleges Jobbulás / Megkönnyebbülés. Nehéz azt megtapasztalni mindennap, hogy újabb EL-Változások formálódhatnak meg [az ÉLET-TÉR EL-VÁLTOZÁSÁBÓL eredően], és hogy a JOBBULÁS csak rövid tartamokra (illetve alig) tapasztalható meg.

            Megértést segítő kép: egy meglévő EL-Változás egy teremtőben [a Felelősség-Meghatározásokat követően] jelentős részben KÖNNYÍTÉS útján kerül Rendezésre, mert magának a teremtőnek nincsen közvetlen Felelőssége a benne berögzült EL-Változás megformálásában. A Felelősség hiánya miatt a teremtő nem képes közvetlenül részt venni a benne megformálódott EL-Változás megszüntetésében, és nincsen olyan Tudatossági állapotban, hogy ’tudatosan belehelyezkedjen’ a felé irányuló [KÜLÖNLEGES / SPECIÁLIS] GONDOSKODÁSBA.

            Amikor a FÖLDANYA a teremtőben lévő EL-Változás TELJES-Rendezésének ELŐKÉSZÍTÉSÉT végzi, nem csak azt szükséges Meghatároznia, hogy maga az EL-Változás [’technikailag’] HOGYAN / milyen formában legyen megszüntetve, hanem azt is figyelembe kell vennie, hogy e KÖNNYÍTÉSES Változás során [amelyben a teremtő maga nem képes még tudatosan részt venni (és így Ön-Erejű Irányban-Tartással a Változás folyamatát segíteni)], a teremtő Élete IRÁNYBAN-TARTOTT is maradjon, szükségtelen fájdalmak nélkül, újabb EL-Változások megformálódása nélkül haladhasson végig ezen a Változáson, és ha lehetséges, ez ne okozzon zavart / elakadást a folyamatban lévő [Összecsendülésen alapuló] ön-épülésében / Közeli-Összekapcsolódásaiban.

            Nem lehet ma már [a „túlélés” érdekében] az a cél, hogy az egyik EL-Változásból egy „kisebb” Nehézséget okozó újabb EL-Változásba vezesse „át” a FÖLDANYA a teremtőt. Ha „kitakarítja” a FÖLDANYA a teremtőből az EL-Változás maradványait, de ez csak úgy lehetséges, ha ehhez közben a teremtő Életében más célokra előkészített teret „használ fel” (von el), akkor azzal újabb Elakadás / újabb szemét-hegy formálódik meg. A GONDOSKODÁS során a FÖLDANYA [és a Különleges / Speciális Gondoskodásban részt vevő egyedi teremtők] felhasznált ereje ekkor LEGFELJEBB LASSÍTANI lenne képes az Élet további EL-VÁLTOZÁSÁT, hiszen egy újabb EL-Változást formálna meg.

            Amikor a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS ma már a TELJES-Rendezésre irányul [minden esetben az EL-Változás (adott teremtőn belüli) Ok-Forrásából kiindulva, az Ok-Forrásból kiáradt / tovább-épült minden EL-Változásra kiterjedően] a CÉL azt, hogy a GONDOSKODÁS tényleges és maradandó JOBBULÁST formáljon meg. Ne az egyik helyről „söpörjük át / tegyük át” egy másik helyre a „szemetet” (megformált rendezetlenséget), hanem az EL-Változás úgy szűnjön meg, hogy ezzel nem okoz sem a teremtőben, sem más teremtőben [sem AZ-ÉLET TEREIBEN] újabb EL-Változást.

 

            Nyilvánvaló, hogy a „túlélés érdekében” megformált Közeli-Összekapcsolódások [Közvetlen (Gondoskodást lehetővé tevő) (!) Áramlások] közül a YOSÁGBA VISSZAIGAZODOTT (!) FÖLD Közösségében LE KELL ZÁRNI azokat a Közvetlen Áramlásokat, amelyek nem képesek SZERETETKÉNT megnyilvánulni. A YOSÁGON belül ugyanis az Élet ÁLTALÁNOS részeként megformálható Közvetlen-Áramlások a teremtők között csak SZERETET-áramlások lehetnek.

            Mivel ezek a „NEM-Szeretetként” megnyilvánuló [és ezért a YOSÁG ALAP-JELLEGÉVEL összeegyeztethetetlen] Közvetlen-Áramlások a teremtők Életében jelentős nehézséget okoznak (az áramlás mindkettő végén), fontos, hogy mielőbb megszüntetésre kerüljön minden KÉNYSZERKÉNT megnyilvánuló „összekapcsoltság”.

 

A FÖLDANYA a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL / YO-val végzett

TELJES-ELLENŐRZÉSEK során határozta meg pontosan azt,

hogy mely teremtők

melyik Közvetlen-Áramlását szükséges Lezárni / Visszabontani.

 

            A YOSÁGRA jellemző egyedi jelleg miatt [vagyis amiatt, mert főleg a YOSÁGBÓL eredő teremtők számára nagyon fontos az, hogy KÖZVETLEN (!) Áramlást (Szeretet-áramlást!) működtethessenek más egyedi (!) teremtővel] ugyanakkor

ELŐ KELL KÉSZÍTENI azt, hogy

NE MARADJANAK

TÁMASZTÉK nélkül

és SZERETET-ALAPÚ Közvetlen-Áramlás / Közvetlen Gondoskodás nélkül

ezek a NEHÉZ HELYZETBEN lévő, Közvetlen (Különleges / Speciális) Gondoskodást igénylő teremtők.

 

Ha úgy választaná le ezen teremtők Életéről / Anyagi-Testéről / Személyes Élet-Teréről az eddigi Közvetlen-Áramlásokat a FÖLDANYA,

hogy legkésőbb a Leválasztással egyszerre [de ha lehet, akkor már inkább egy kicsit hamarabb is]

az ÖNZETLEN vagy MEGFONTOLT SZERETET GONDOSKODÓ Áramlásán nem formálna meg hozzájuk KÖZVETLEN (!) Áramlást,

az csak ÚJABB Nehézséggel nehezítené ezen teremtők [és így minden (!) itt élő teremtő] Életét.

 

TELJES-ELLENŐRZÉSEK alapján ÉRTÉKELI a FÖLDANYA és a YO / IRGALOM azt,

hogy azon egyedi teremtők, akiknek az Életét SZÜKSÉGES LEVÁLASZTANI a nem Szeretetként működő Közvetlen Áramlásról,

jelenleg milyen ’Kapaszkodókat’ „használnak”.

 

            Megértést segítő kép: a TISZTELET / SZERETET megnyilvánítására csak részlegesen képes [vagy nem képes] teremtő nem képes az Élete ön-erejű Irányban-Tartására, jellemzően nem csak a társai felé nem képes Gondoskodóan megnyilvánulni, hanem az ÖN-Gondoskodásra sem képes. Olyan, mint egy fiatal fa / növény, akinek a gyökere még nem elég erős, nem nyúlik olyan mélyre, amely egy erősebb szélben képes lenne biztosan megtartani a törzset, ágakat.

            Bármilyen szél vagy más viszontagság éri, az „egész testével” „hajladozik”, a törzse nem képes még egyenesen megállni [az „egész fa” „veszélyben van”, „minden része fáj / feszül / húzódik” (fokozottan-érzékeny)].

            A súlyosan sérült teremtők Anyagi-Testi Élete is ilyen.  Ön-erőből nem képesek megtartani / Irányban-Tartani magukat, akár már kisebb Változások is EL-csavarodást / töréseket okozhatnak bennük. Próbálnak kapaszkodni” „amiben és akiben lehet”. Miután EL-Távolodtak a Szeretet-Kapcsolódásaiktól, (mint ahogyan például az alkoholisták) a „közelben lévő / éppen ott lévő” „társban” „próbálnak megkapaszkodni”. Ez azonban nem valódi kapcsolódás, és így nem is képesek valódi (!) erőt meríteni ebből a helyzetből. Látszólag „erőt adhat” például az alkohol / drog [„elfoglaltságot” „adhat” a „dohányzás” vagy „szerencsejáték”], ezek azonban az „ivó-cimborákhoz” hasonlóan olyan LÁTSZAT „kapaszkodók”, amelyek nem adnak valódi erőt, sőt, a még meglévő ön-erőt [egészséget, valódi kapcsolódásokat, anyagi javakat, értelmet / tudatosságot] is folyamatosan EL-veszik.

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!